Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-29 / 43. szám
1977. október 29. .SZABAD FÖLDMŰVES, Cfát éve nem jártam erre, hittel ■» mondtam mégis utitársaimnak, t hogy az út szélt csárdánál álljunk meg.- remek kiszolgálásban lesz részünk. — Meleg sör — mosolyognak a társaim — és zöld szendvics. — UgyanI — Ezen a tájon csak ilyesmi lehetséges — vélték. El kell mondanom előre, hogy Hódi Miskánál különb üzletvezetőt aligha ismertem országjárásaim során. Talpig becsületes ember, a kezére adott „vendéglátóipari egységnél“ soha hiány nem volt, nem épített villát, nincs személyautója, csupán szép mívű, térdvédős motorkerékpárja. Háza rendes, három jia diplomás, televíziója rendes, ruházata rendes, ennél több vagyona nincs, még egy víkendtelke se. — Élhetetlen ember? — Tiszta. Elmondhatom, hogy ez a csárda réges-rég magántulajdon volt, ide vették jel tizenhat éves korában Hódi Miskát mindenesnek. Amit látott, úgy tanult. Látva és érzékelve tanult. A nagy változások után ki lett volna alkalmasabb a csárda vezetésére? Holott akkor már bevezették oda a villanyt, hűtőgépet hoztak, eszpreszszógépet szereltek be, a nádfedeles portát kipucolták, grillsütőt is hoztak vagy tíz év múlva, szóval modernizálták az „egységet" olyannyira, hogy az épület tőszomszédságában levő jégvermet is le akarták bontani. Akkor jellázadt Hódi Miska: — „Azt nemi“ — „Miska, hát minek ez a verem? Van hűtőszekrényt“ — „Igaz. Van hűtőszekrény, Le— 125-ös. Négy-öt tagú családnak megjelelő. De mire jutok én ezzel itt? Beleteszek öt kiló húst, tíz üveg sört, tíz üveg Colát, néhánu szendvicset, és akkor pasas. Ráadásul a jégvermet azért sem ajánlanám jelszámolni, mivel a nádteteje igen jól mutat itt, a csárda mellett. Ez a kúp, mtcsoda gyönyörúségl“ — „Ez romantika, Hódi elvtárs.' — „Lehet, bár én a hasznát érzem inkább.“ — „De ha egyszer van hűtőszekrény, nincs keret a jégveremre, világos? Jeget nem tudunk hordatni bele." — „Vannak emberek, akik hozhatnak.“ — „Nem érit, hogy nincs rá keret?" esi jeget.“ — Miből?* . — „Adok rája pénzt, vágassatok ott napszámosokkal. — „Es a mi részünkről csak úgy, Isten nevlben?“ . — „Nem egészen. Nyáron hideg sört jogtok inni mindig, és friss ételt kaptok a nap bármely órájában." Persze e téli napon már —- a sofőrön kívül — minden munkás előre megkapta a jélliternyl forralt borát. Így aztán két-három hét alatt megtelt a verem, meglett a verem oldalfalához a nádborítás. Olyan jriss húsokat lehetett ott kapni szüntelen, mintha abban a pillanatban vágták volna le tál, néhány kerti szék és asztal az udvaron. — Hol az a kúptetös verem? — kérdezték társaim. Jól emlékeztem rá, hol állt, most grupp volt a helyén fonnyadt virágokkal. Mégis betemettették Hódival? — Itt ülünk le, vagy menjünk beljebb? — mosolyogtak utitársaim. — Menjünk beljebb. Belépvén, kopottnak tűnt minden. Koszosnak ugyan még nem volt mondható a helyiség, inkább árvának, olyannak, mint amelyiken nincs rajta a gazda szeme. Alacsony, hatalmasul elfolyt testű férfi jött hozzánk, igen nehezen vette a levegőt a melegben. GALAMBOS LAJOS: E □ r~ni 1\\ £ V Jl — „Értem én. Hogyne." — „Csak a látványoság miatt maradhat meg a jégverem." — „JÓI van akkor úgyis.' — Hát így történt — mondtam még a kocsiban velem utazó barátaimnak —, hogy megmaradt a gyönyörű nádfedelű jégverem. De ne gondoljátok, hogy pusztán látványnak. Al Hódi Miska mégis csak megtöltötte minden télen azt a vermet. Pénzügyi kerete nem volt rá. Volt azonban négyszázalékos kálója. Ezt, ha nem meríti kt az üzleti céloknál, megtarthatta volna magának. Ámde jöttek erre az áfésztól, meg a szövetkezetektől fuvarozó emberek gépkocsikkal, akik a nagy tó mellől üres járattal tértek volna viszsza. Mondotta nekik: — „Visszafelé hozzatok еду-еду коa disznót, holott három-négy napra kapta meg előre a húsadagját Hódi. Mit tett? Be a jégre, ráborította a nádlemezt, bezárta a verem ajtaját, s ha kért valamit a vendég, frissen szeletelt a frissensülthöz mindig. Az effajta hűtésnek ugyanis megvan az az előnye, hogy a hús rostjai között nem jelentkezik jégréteg. Príma ételei vannak — mondtam még. — A sör is ideális nála, mindenkor plusz tizenkét Celsius-fok körül. Haladtunk a kocsival. — Kiváncsiak vagyunk erre a te nagy vendéglősödre — mondták. Világosnak tűnt, hogy egy szavamat sem hiszik. Nem győzködtem tovább, majd meglátják maguk, ha kiszállunk. Kiszállván, a csárda két év előtti, normális képét mutatta: rendes porLomhán mozgott, szeme csak akkora volt, mint egy tnggomb. — Q — mondta —, mit parancsolnak? — Hódi elvtárssal lehetne beszélni? — Ö, vele bent a városban lehet, — Nincs már itt? — A városi éttermünkben fizetőpincér lett 6. Kiemelték innen, magasabb alapbérrel. — Ez kiemelésnek számít? 0, uraim, honnan tudjam én ezt? Nekem, az én asztmás tüdőmnek mindenesetre jó ez a ligetes kis csárda. A vendég is kevesebb, mint Hódi Miska idejében volt, hátistennek. Akkor rajzónak itt az emberek, nem is tudom, hogy bírta. Ketten, a feleségével. Rettenetesen féltem elvállalni az én testemmel akkoriban ezt az „egységet". De nyugalmas hely lett. Mit hoth«tök, uraim? — Htdeg Colát a gépkocsivezetőnknek. — Van, van. — Jó, hideg sört nekünk. — 0, ilyen időben? Kint állnak a ládák a napon, az én mozgásommal talán ha tíz üveggel tudtam betenni a szekrénybe néhány perccel ezelőtt. Társaim csak mosolyogtak rajtam. — Mintha betemették volna a jégvermet. Miért? — Uraim, modern egységnél jégverem? Szégyen az, úgy mondták. — De tulajdonképpen miért „emelték ki“ Hódi Miskát? — Gyanús volt. — Találtak valami visszaélésfélét, szabálytalanságot? — Ö, uraim, éppen ez volt a gyanús, az 6 nagy rendje. Nekem is ez a véleményem. Hiszen itt, egyszemélyi vezetőként, pláne,ha a beosztottja a felesége, mindenhez hozzányúlhat. Bármihez hozzányúlhat az ember. Nála semmi. Hosszú éveken keresztül egy fillér hiány se. Az Italok minden ellenőrzéskor tiszták voltak. Még a kálóját is az üzletre költötte, fizetésén és prémiumán kívül nem vett fel semmit. Közel hajolt hozzánk a kövér ember, s mondja: — Ügy hírlik, nem normális. Mármint az ilyen. 0, értik, ugye? Bent a városban találkoztunk Hódi Miskával; ekkor már a társaim sem mosolyogtak rajtam. Hódi hideg sört küldetett az asztalunkhoz és ízletes szűzpecsenyét. Nem beszélt senkivel, nekem is éppen csak köszönt. Beállt a sarokba, szemmel tartotta a vendégsereget, csak én láttam, hogy megráncosodott szemére olykor fáradtan esnek le pillái. lllilllllllllllll^lllllllllllllllllll■llllllllllllli^lllll■lllllllllllillШIIIM Az enrópai országok kommunista- és munkásmozgalmának jelentősége a fasizmus elleni harc e hősi korszakában az európai országokban sikeresen kiállta a pnrbát és tevékenységével nagyban segítette a felszabadító szovjet hadsereg gyorsabb előnyomulását, harci sikereit. Képünkön egy jelenet a filmből. Egy w I я B v uj világ kapuját nyitották meg A barátsági hónap alatt bemutatásra kerülő új szovjet filmek közül kiemelkedik a ma már történelmi krónikának számító, a második világháború eseményeit az utókor számára megörökítő filmeposz — A SZABADSÁG KATONÁI. Ezt a filmet is ugyanaz az alkotó csport készített* el, amely a nálunk is jelentős közönségsikert aratott és a múlt évben bemutatott FELSZABADÍTÁS című öt részes filmet. Jurij Ozerov rendezésében A szabadság katonái mondhatnánk a Felszabadítás folytatásának is tekinthető, da mélyebb bepillantást nyójt a frontok mögött, a náci megszállás alatt sínylődő országok nemzeti felszabadító és ellenállási mozgalmának egyre növekvő kiterjesedésében. A film jellege hadtörténeti krónikánek is nevezhető, azonban jobban kidobmorítja a hitleri fasizmus által leigázott országok kommunistáinak emberfeletti küzdelmét, történelmi szerepét, amellyel a szabadságot hozó szovjet hadsereg gyorsabb előnyomulását segítették. E filmben kellő teret szentelnek a^.hitleri új rend1’ ellen fegyverrel szembeszálló európai nemzetek felkeléseinek. Apró, de megrázó epizódok során mutatja be a népi ellenállás erőinek, az Illegalitásba kényszerült kommunistáknak helytállását. Nemcsak a frontokon, hanem a fasiszták által megszólít országok belsejében! is életbalál-harc folyik a második világháború utolsó esztendeiben. A film történése Moszkvából Bratislava utcáiba, a moldavai sztyeppékról Prágába, a román főváros királyi palotájából egy ellenállási csoport szófiai főhadiszállására, Berlinből a londoni Imperial szállóba, a gibraltári repülőtérről a lengyel hazafiak fegyveres felkelését bemutatva Varsóba helyeződik át. A jelenetek gyorsan váltakozó sora őlethú helyzetképe ad az európai országokban a frontok mögött lejátszódó eseményekről. Apró epizódokban hozza közelebb a fasiszták által leigázott országok kommunista- és munkásmozgalmának az ellenállásban kifejtett tevékenységét. Minden jelenet a* esemény tényleges helyszínén készült és az egyes szerepeket ezekben az epizódokban az illető ország színészei alakítják, így a filmben találkozhatnak majd Ladislav Chudík, Štefan Kvietik, Ivan Mistrik, Václav Ráž és még sok más ismert szlovák és cseh színásszel is. A filmről talán még annyit, hogy a gyümölcsöző együttműködés és koprodukció iskolapéldája. Ilyen hatalmat mü a világ kinematográfiái alkotásában egyedülálló, egyetlen nemzet filmalkotása csak nehezen tudta volna előállítani, ilyen nagyszabású formában megalkotni. A közös összefogás, a széleskörű koprodukció e sikeres próbájában részt vevő országok, a Szovjetunió, az NDK, a Magyar Népköztársaság, Csehszlovákia, Bulgária, Lengyelország, Románia kinematográfiájának sikeres együttműködésének eredményeképpen ez alkalommal a filmművészet egy újabb, nagyszerűbb alkotását láthatjuk mozijaink vásznán. (tbenan) A nagy partizánharcok színhelyén, Jankov Vráokon minden igénynek megfelelő szálló várja a kirándulókat. Foto; —tt—* Kálmán Imre (1B82—1953) Az operett világhírű mestere Kálmán Imre, már nem a színfal mögötti perpatvarok, főpróba — Izgalmak és vándorszínész! viszontagságok közepette fejlődött, hanem a Zeneakadémián, elsajátítva mindazt, amit a hangszerelés, a zenetörténet, a zeneesztétika és a kamaramuzsika nyújtani tud. Koessier János neveltje, mesteré tehát ugyanaz, mint Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak. A nemzetközi operett hangvételét, a bécsi daljáték, keringő mámorát tökéletesen ismerte — ennek ellenére szívesen és minőségi színvonalon nyúlt a magyar táncritmtkához, a magyar dallamszövéshez, a hazai tematikához, s ezzel tulajdonképpen — a népszínmű legutolsó lassan elhaló hangjait kapcsolta össze az operett dallamaival. Bár sokat tartózkodott külföldön, a magyarság nem csak külsőség volt nála, hanem olyan elem, amely komponálásának lényeges vonása, programszerű jellegzetessége volt., Érthető tehát, hogy vele Indult el a magyar operett világsikere. Hogy a jtifejezés „világsiker“ mögött mi rejlik erre Idézzünk egyetlen példát. A Tatárjárás — című operettjét 1908. február 22-én mutatták be. 1909 októberében már túlhaladta a századik előadást, s a világ minden számottevő operett színháza műsorára tűzte. A világsikernek ezt a példáját folytathatnánk, ha elkísérnénk diadalmas útjára a Cigányprímást, a Csárdáskirálynőt, vagy az Ördöglovas, az Obsitos című Kálmán operetteket. Operettjei csőd szélén álló színházakat mentettek meg világszerte. Vonzerejük biztos volt, és a színházigazgatók Kálmánban ritkán csalódtak. Németországban 1933 után nem játszották Kálmán darabjait, 8 a világhírű zeneszerző talán ezen keresztül mérte fel a fasizmus fenyegető veszélyét. A bécsi Ring Caféban összegyűlt színházi szakemberekhez, rendezőkhöz, szövegírókhoz — gyakran intézett figyelmeztető szavakat: — TI Itt gondtalanul vitatkoztok jelentéktelen dolgokon és nem hiszitek, hogy milyen veszély fenyeget mindnyájunkat... Kálmán 1938-ban elhagyta Bécset, és családjával Párizsba, majd az Egyesült Államokba utazott, ahol a Cigányprímás és a Csárdáskirálynő óta jól ismerték. 1949-ben visszatért Európába, Ischlben megkoszorúzta Lehár Ferenc sírját. Az Európán ütött háborús sebek látványa, Kálmánra mély lelki hatást gyakorolt, de utána még magára talált. Ojra viszszatért Amerikába, s megkomponálta utolsó operettjét, az Arizona Ladyt, mely már csak halála után került színre. —Csiba— A duklaiharcok szabadtéri, hadtörténeti múzeumiból.
