Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-22 / 42. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES 1977. október Jogszabályok az állatorvosi gondoskodásról Mivel az állatorvosi gondoskodás Jogszabályai a méhészek előtt kevésbé ismeretesek, ezért rövid kivonatban közöljük ezeket. Szükségesnek tartjuk a méhészek tájékoztatását, mert ez nemcsak a méhészek és méhészszervezetek, habiéin egyben egész társadalmunk érdeke. Az állatorvosi gondoskodás alapvető jogszabálya, — amely a méhekre is vonatkozik — a 66/61 Zb. sz. tör-' vény, amely ma is érvényes. Az említett törvényhez megjelent a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 154/61 Zb sz. hirdetménye, amely a 66/61 Zb sz. törvény néhány rendelkezését szabályozza. Mindkét jogszabály 1962. január 1-től lépett érvénybe. További jogszabály a 49/63 Zb sz. hirdetmény, amely a juttatások folyósításának feltételeit tartalmazza a törvény 18. §-a szerint. Hogy a jogszabályok idézésében következetesek legyünk, idéznünk kell a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1962. december 19-i módosítását, amely betiltja a méhek behozatalát a CSSZK területéről. Feltételezzük, hogy ezt az intézkedést méhészeink jól ismerik, és betartják. A jogszabályok közé tartozik a MÉM 60.400/62 sz. irányvonala, amely az állatorvosi gondoskodás jogszabályainak és hirdetményeinek egységes magyarázatát nyújtja. Az alábbiakban röviden rámutatunk az említett jogszabályok néhány méhekre vonatkozó rendelkezésére. Idézzük a 154/61 Zb sz. hirdetmény lkának a méhekre vonatkozó néhány fogalmát. A következő fogalmakról van szó: „állatok“, „gazdasági állatok“, „állatfertőzés'', „fertőzéstől beteg állatok“, „fertőzéstől gyanús állatok" — ezek a fogalmak a méhekre is vonatkoznak. Az „élelmiszer és állati eredetű nyersanyag" fogalom is érdekel bennünket, mert többek között a méz és a viasz, valamint a belőlük készült táplálkozásra, vagy az állatok etetésére szükséges termékek is ide tartoznak. „Tenyésztő" fogalom alatt értelmezhető, a szervezet és fivédelmével és a betegségek tüneteivel. A méhészek kötelesek a méhek betegségét jelenteni a nemzeti biaottságnak. Ez lényeges kötelesség, a itt a méhész nem hivatkozhat tudatlanságra, mivel a törvény kötelezi őt arra, hogy az állatorvosi gondoskodás jogszabályait tökéletesen ismerje. Az állategészségügyi gondoskodás betartása egyebek között a nemzeti bizottságokra is vonatkozik. További állategészségügyi gondoskodással megbízott szervezet a járási állategészségügyi igazgatóság, amely a nemzeti bizottságokkal együtt a törvény 13. §-ának értelmében feljogosított arra, hogy intézkedéseket tegyen és kötelező utasításukat adjon ki, főleg a fertőzés terjedésének megakadályozására és fertőzés esetén zárlatot rendeljen el. Elrendelhetik a méhek elégetését is. Tudnunk kell azt is, hogy a szóbanforgó törvény értelmében az állatorvosok jogot kaptak arra, hogy a feladatok teljesítése és ellenőrzése végett méhészeti telepekre menjenek, s ott mintákat vegyenek. A méhész köteles ebben segíteni őket! A törvény 18. §-a különleges előírással szabályozza (49/63 Zb sz. hirdetmény), hogy milyen esetekben folyósítható állami támogatás, a károk térítésére, vagy enyhítésére. Például, ha veszélyes fertőzés esetén méheket égetnek el. Ilyenkor az idézett hirdetmény szerint a jnb állami eszközökből enyhítheti a kárt, ez azonban nem kötelességei A bevezetőben idézetteken kívül, a 154/61 Zb sz. hirdetmény további rendelkezései is vonatkoznak a méhekről és méhészekről való állategészségügyi gondoskodásra. Ezeket az alábbiakban röviden magyarázzuk: A hirdetmény 2. §-a rendelkezik a megelőzésről, többek között arról, hogy a méhész köteles megfelelő mennyiségben élelmet és kifogástalan vizet biztosítani méhei számára. A 4. § kötelezi a méhészt arra, hogy a méheket tisztán tartsa. Az 5. § a tenyésztés higiéniájáról szól. A fertőzés terjedése elleni védelem keretében méhekkel vándorolni csak engedély birtokában, igazolvánnyal lehetséges. Már említettük, hogy tilug mézikai személy, aki az állatot neveli és gondozza. Most a méhekre és a méhészekre vonatkozó törvényből eredő rendelkezéseket magyarázzuk. A 2. § szerint az állatorvosi gondoskodás a méhek egészségének, táplálkozásának, életkörülményének, kezelésének, a tömeges betegség okainak és felszámolásának sokoldalú értelmét tartalmazza. A gondoskodás alkotó része, az egészségügyi szempontból kifogástalan takarmány biztosítása, gyógyszerek biztosítása, s az elpusztult méhek ártalmatlanítása. Ide tartozik az állam területének védelme a fertőzés behozatala és terjedése ellen, valamint a méhek gyógykezelése. Tanulságos a törvény 4. §-a, mely szerint az állatorvosi gondoskodás az élelmiszereket és az állati eredetű nyersanyagokat feldolgozó üzemekre is vonatkozik. Méhészet szempontjából ide tartozik a méz és viasz. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hugy minden viaszt feldolgozó egyén, vagy szervezetre érvényben vannak az állategészségügyi gondoskodás szabályai. A törvény 6—9. §-a, a betegség megelőzéséről szóló rendelkezéseket tartalmazza, melyek a méhekre és méhészre is vonatkoznak. Ezekből csak a legfontosabbakat idézzük. A tenyésztők (méhészek) kötelesek megismerkedni méhtenyésztés haladó módszereivel, a méhek egészségének heket behozni a CSSZK területéről. A hirdetmény 11. §-a értelmében behozatal csak a SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának engedélyével történhet. Szeretnénk figyelmeztetni a méhészeket, hogy mindennemű behozatal külföldről (pl. anyák behozatala) a SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának engedélye nélkül tilos és büntetendő! A 12. § intézkedéseket tartalmaz a fertőzött területen levő termékek és tárgyak használatának tilalmáról. Főleg mézről és viaszról van szó. Ebben a vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy a rendelkezés értelmében a kannákat, melyekben mézet tárolunk, tökéletesen ki kell mosni és sterilizálni. Ezt a rendelkezést sokan elhanyagolják. A méhészek a felvásárló szervezettől rendszerint piszkos kannákat kapnak. A 14. § feladatul adja, hogy a méhész saját költségére fertőtlenítést végezzen. Nagyon fontos a 17. § is, amely a hirdetmény értelmében a méhész a veszélyes fertőzést azonnal köteles jelenteni a hnb-nak. A 18. § értelmében a jnb zárlatot rendelhet el, védett övezetet létesíthet, elrendelheti a beteg méhek likvidáslását. esetleg kezelését. A tájékoztatást azért tartottuk fontosnak, mert ezzel elősegítjük a méhészek munkáját. (ff) A szocialista és más fejlett államok élelmiszeripart termékeinek elemzése azt mutatta, hogy a méznek kiváló tulajdonságai miatt helye van a táplálkozásban. Ennek következtében igyekszünk újítani a mézzel készült termékeket, hogy a fogyasztás mellett, ami a fő — bővítsék a „természet folyékony aranyából“ készülő élelmiszerek fajtáit. Az utóbbi időben hazánkban az alábbi három új mézzel készült termék került piacra: A MEDOLA lényegében szárított mézes tej, amely mézen kívül pasztőrözött tejet, cukrot és olyan adalékokat tartalmaz, amelyek biztosítják tipikus aromáját. A gyártás során alkalmazott technológia megvédi a méz tápláló és gyógyító tulajdonságait. A MEDOLÁT üdítő italok, tejspecialitások (koktailok) készítésére, valamint tejben, kávéban és teában adalékként használják. A méz gyógyhatását főleg télen használhatjuk ki, pl. influenza esetén adalékként forró teába, vagy hidegvizet helyettesítő italként meleg vízbe. A MEDOLA nagyon jól és gyorsan oldódik a vízben. Egyszerű keveréssel, szobahőmérsékleten különböző töménységű üdítő ital készíthető belőle. Izét a fogyasztó tetszése szerint módosíthatja. Milyen adagolásban használható? A gyártó ajánlata szerint egy pohár meleg vízbe 6—8 kávéskanál MEDOLÁT teszünk. Ebben a töménységben Mézzel készült új terméke i ízletes, üdítő italt fogyaszthatunk. A MEDOLÁT összetétele végett felbontása után két héten belül el kell fogyasztani. Gyártásától számítva jótállási ideje hat hónap. Egy csomag tartalma négyszáz gramm. Gyártja: Priemysel mliečnej výživy, n. p., Hradec Králové. Egy csomag ára 9,— Kčs. A MEDOLA ízbeni tulajdonságaival, magas kalóriaértékével, előállításának egyszerűségével, valamint hozzáférhető árával fontos helyet foglal majd el asztalainkon és táplálkozásunkban. Nagyon értékes táplálék a gyermekek számára is. A tej mellett gyarapítja az étlapon a választékot. * A MEDONKA desszert, melyet a Figaro n. v., bratislavai üzeme gyárt, kellemes ízű bonbon, melyet külön vagy kávéhoz adagolhatunk. Egy csomag tíz bonbonból áll s 133 gramm. Ára 10,— Kčs. Népszerűségét emeli a tetszetős csomagolás. Az érdeklődők az új terméket az élelmiszer üzletekben vásárolhatják meg. A MEDUNKA )lyan tartós sütemény, amely kié, észítőként teához, vagy kávéhoz adi golható. Fogyasztásánál a méz Ize к írül előtérbe, amely a kiváló ízbenl ti lajdonságok mellett emeli kalóriaért ikét. A MEDUNKA különböző alakba i kapható (hosszúkás, ovális, négy etes). Egy csomagban 300 gramm s itemény van, az ára pedig csak 7,— Fős. Gyártja: Cokoládovny, závod I ELI, Lovosice. Gyakorlatilag mindé i élelmiszerszaküzletben kapható, t MEDUNKA a többi mézzel készült g rártmánnyal együtt gyarapítja az éle Imiszerek választékát. Az említettek forgalombahozatala inovációs céloko i túl a méz és a mézből készített termékek csoportját bővíti. A méz főj yasztása nemcsak a racionális táplál! ozás szempontjából, hanem egyben ej észségügyi okokból is fontos. Reméljük, hog} ezen három termék nem lesz az utó só. Az inovációs törekvés ezzel net i fejeződik be. RNDr. Mit értünk beteleltetés alatt? Jozef Cižmárik, CSc. Az asszony és a méhészet A méhészkedő férjek sokszor nagy probléma előtt állnak. Azon tűnődnek, hogy kýpek nyújtják a szeretet pálmáját, a feleségnek vagy a méhecskéknek? A kérdés sokszor keserűséget okoz mindkét félnek. A feleség gyakran a lelki béke miatt szeretettől vezérelve hamarabb enged jogaiból és igényeiből, mint a férj. Jól tudjuk, hogy mit hoz a méhészkedés népgazdaságunknak, s erre büszkék is vagyunk! Részünkre a méhészkedés nagy hobby. Ez sok időt, s gyakran jelentős mennyiségű pénzt vesz igénybe, s ezzel helyben Is lennénk. A méhészfeleségek a vasárnapokat rendszerint egyedül töltik, férjeik pedig valahol tanfolyamon vannak... A méhészek büszkék lehetnek, hogy rendezett családi otthonuk, jól nevelt gyermekeik vannak, tehát minden ügy van, ahogyan annak lennie kell. De, barátaim, tegyük kezünket a szívünkre: büszkék vagyunk arra, ami nem is annyira a magunk érdeme, hiszen a nagyobbik részt a feleségek vállalták ... KI tudná megmondani, hogy a méhészkedés kezdetén hány elhullott könny tetézte a sikereket. A méhészfeleségek büszkék arra, hogy férjeik nagy szakemberek, sikereik vannak. Ján. M. Hahmvskv Beteleltetés alatt értjük azokat a munkákat, amelyeknek elvégzésével a családokat telelésre véglegesen berendezzük. Elsősorban ellenőrizzük a családokat, hogy meggyőződjünk állapotukról. Megállapítjuk az élelem mennyiségét, elhelyezkedését, a méhcsalád erőnlétét és azt, hogy van-e anya. Nem feledkezünk meg a kaptár hibáiról sem. Ha több családdal méhészkedőnk, nagyon sok időt venne igénybe az anya keresése, ezért az anyára a család nyugodtságából következtethetünk. A méhcsalád nagyságát, a méhekkel elfoglalt keretek mennyiségével állapítjuk meg. Azt a termelő családot, amely kevesebb mint 5—6 keretet takar, csak kivételesen hagyjuk meg. Az ilyen család (néptelen család) egyesítésre szorul. Ebben könyörtelennek kell lennünk, mert a gyenge család rosszul telel, s a jövőben is rosszul fejlődik. A tartalékcsaládok népességét másként ítéljük meg, mert ezek a jövőben csak kiegészítésre, vagy fejlesztésre szolgálnak. Ilyen esetben nem szükséges, hogy a méhek öt-hat kereten legyenek (elég három-négy keret is). Természetes az is, hogy a fészket annyi keretre szűkítjük le, .amennyit azok fednek. Ezzel is hozzájárulunk a jó teleltetéshez. Arról, hogy a teleltetésre használt lépek ne legyenek három évnél régebbiek, legyenek tiszták, heresejt nélküliek, már az utolsó nyári hordás idején gondoskodnunk kellett! A nem megfelelő kereteket a fészek szélére vagy a méztérbe teszszük. A méztér levétele után, ezeket a kereteket eltávolítjuk, kivágjuk a lépet és kiolvasztjuk. A jó méhész évente a tépek egyharmadát cseréli. Az ellenőrzéskor észlelt leggyakrabban előforduló hiba az, hogy a családnak nincs elegendő téli élelme. A téli élelem mennyiségéről különböző nézetek vannak. Elfogadható az a megállapítás, hogy a család normális fogyasztása tavaszi hordásig 12 kg, ez kb. hat fedett keret. Ha az őszt ellenőrzésnél ennél kevesebb tartalékot állapítunk meg, ezt pótolnunk kell. A hiányzó tartalékok mennyiségét átváltoztatjuk literekre — a szörp értékére. A méhek a szörpöt megváltoztatják. Besűrítik mint a nektárt s a cukor egy részét Invertálják — szőlőcukorrá és gyümölcscukorrá alakítják át. Ez a folyamat nagy munkát igényel a méhektől, ami egyben táplálékfogyasztással is jár. A szörp készítésénél az is fölmerül, hogy milyen arányban hígítsuk a szörpöt. A sűrű I szörpnek van bizonyos előnye, de hátránya is. Előnye az, hogy kevesebb litert kell beadni, a méhek könnyen feldolgozzák. Hátránya pedig az, hogy csak meleg vízzel készíthető, könnyebben kikristályosodik a keretben s az etetőben és az invertálódás lassabban történik. A híg szörp előnye csak az, hogy gyorsabban invertálődik, hideg vízzel is készülhet és kristályosodásra kevésbé hajlamos. Az elmondottakból az következik, hogy legmegfelelőbb a közepes sűrűségű szörp. Ez nem terheli a méheket annyira és nem kristályosodik olyan gyorsan. Ha az időjárás már a szörppel való etetésre nem kedvező, akkor beadhatunk cukorlepényt is. Ha lehet egy-A méhek fenntartása közérdek A Veiké Kapuáany-i (oagykapnsi) méhésze : szeptember 25-én tartották második tagsági ülésüket. Az ilésen Fájdel Andrej, a szervezet titkára értékelte az évzá 'ón elfogadott határozatok teljesítését. A továbbiakban ismer etté azokat a törvényeket, amelyek a méhészek adóztatásával függnek őszsze, valamint a növények vegyszeres kezelésévi 1 okozott károknak a 37,1963-as törvény alapján való intézi sét. Beszélt a méhészet létesítésével összefüggő rendeletről. A pénzügyi gazdálkodásról Kovács László pi nzlárnok számolt be. A tagság örömmel vette tudomásul a jó pénzügyi gazdálkodás eredményét. A vitában Csizmár Bertalan, Veres János, Mit о Sándor szólalt fel. Mindhárman égető problémák intézéi ét sürgették. Cap István mérnök, úgyis mint méhész, s égj Íren az állami gazdaság igazgatója javasolta, hogy a jövőben rendszeresíteni kell a méhek egészségügyi ellenőrzését, még luzzá minden egyes méhészeiben. Ezt azért tartja szükségesn ik, hogy megelőzzék az esetleges betegségek terjedését. Be izéit egyebekközt az anyanevelés problémáiról. A környékei ugyanis nem foglalkoznak a méhészek anyaneveléssel. Jó tulajdonságú méhanyákkal szeretné méhészetét felfrissíteni. Fel izolálásában a vegyszeres permetezéssel összefüggésben azt j ivasolta, hogy tagsági gyűléseikre hívják meg a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy megbeszélhessék a teendőket, m írt permetezni lehet, de olyan időszakban, amikor ezzel nem < koznak kárt a mellekben. Szükségesnek tartja a jövőben més alő növények vetését. Ezt a méhészeknek szintén a mezőgazi asági üzemekkel keil megbeszélniük, hiszen minden egyes r lezőgazgdasági üzemnek érdeke, hogy növényeit a méhek me 'porozzák. Ennek fejében gondoskodniuk kell a méhek éle [fenntartásáról és a mézhordás lehetőségéről is. j 1KAB SÁNDOR Túlteljesítik a feladat A galantai MEDOS üzem dolgozói lelkes munkájukkal igyekeznek jó minőségű termékeket juttatni a piai ra. Jó munkájuk eredménye tervfeladataik teljesítésében is i íegmutatkozik. Karol G 1 a s á n a k, az üzem Igazgatójának táj koztatása szerint, a dolgozók a féléves tervet minden tekin etben túlteljesítik. A termelés tervét százöt, az értékesítő ;t százkét, az export tervet pedig száz százalékra teljesítettét. Az üzem dolgozóinak jó munkájáról tanúskot ik az is, hogy termékeiket külföldön is ismerik. Az üzem dolgozói a NOSZF 60. évfordulójár ak tiszteletére értékes kötelezettségvállalást tettek. Vállalták, hogy a termelést egymillió koronával túlteljesítik. A vállah ti nyereséget százötvenezer koronával teljesítik túl, míg az s nyagí kiadásokon százhatezer koronát megtakarítanak. Ezé ikívül háromszáz brigádórát dolgoznak le, száz kg papírt és ezerötszáz kg vasat gyűjtenek. Az előző évek eredményei é; tapasztalatai alapján minden feltétel megvan ahhoz, hog ■ vállalásaikat teljesítsék. OLÄH GYULA oí két literes adagokban etetünk. Az etetés befejezésével kiszedjük az etetőket a kaptárból. Jelentős szerepe van a méhek védelmének hideg ellen. A kaptárt úgy zárjuk le, hogy a méheknek optimális feltételt biztosítsunk telelésre. A szabadban telelő családokat védeni kell az erős szél ellen. Ez könnyen megoldható védőfal emelésével, pl. kukoricaszárból, hézagosán szegezett deszkából, stb. Gondot kell fordítani a betelelt családok nyugalmára (állatok a kaptár közelében ne zavarjanak, gyerekek ne játszadozzanak stb.J, A kaptárt akkor sem szabad kopogtatni, ha kfváncí iák vagyunk. Méheinket óvn unk kell téli ellenségeiktől, az egf rtől, a cickánytól, a harkálytól és a i inegétől. Ha az ellenőr: ést és a beteleltS- tést lelkiismereti sen végeztük, biztosítjuk a telelésh z szükséges ideális feltételeket, nem kell aggódni a következő év siker s miatt. Tavasszal jó családokkal kézi hetjíik az évet. Fröhlich Ferenc, méhésztanító