Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-15 / 41. szám
1977. október 15. SZABAD FÖLDMŰVES, 13 A tehentarlas eredményesebbé tételét, a tejtermelés fejlesztését célzó törekvések sikere vagy kudarca jórészt a takarmánygazdálkodás eredményességének a függvénye. Nem puszta frázis ez, hanem a sokéves kísérleti és gyakorlati tapasztalatokból leszűrt megállapítás, tanulság. Azokban a mezőgazdasági üzemekben, amelyekben ki tudja hányadrendu kérdésként kezelik a takarmánytermesztést vagy elhanyagolják az állattenyésztési és a növénytermesztési ágazat igényeinek és feladatainak következetes és ésszerű összehangolását, ott általában komoly problémába ütközik az állattenyésztés, főleg a szarvasmarha-tenyésztés s ennek keretén belül a tejtermelés tervszerű fejlesztése. £zek az ellentétek korábban is fennálltak a két ágazat között, de káros hatásuk lényegében csak most kezd érezhetővé válni, amikor az egyre igényesebb termelési-értékesítési feladatok teljesítése mindjobban megköveteli a kedvező feltételek következetes megteremtését, és amikor a régi — jói bevált vagy egyszerűen csak megszokott — termelési viszonyok már érezhetően hátráltatják a fejlődést. A komárnoi járásban több mezőgazdasági üzemnek évek óta gondot okoz a tejtermelés tervszerű fejlesztése. A félreértések elkerülése végett mindjárt hozzáteszem, itt nem az állomány népesebbé télelére, létszámbeli fejlesztésére, hanem elsősorban a meglévő alapállomány hasznosságának növelésére gondolok. Mert a fejlesztési célkitűzések nem csupán a „több tehén, több tej“ alapelvre épülnek, hanem az egyedenkénti termelékenység és a takarmányhasznosítás javítását szorgalmazzák. S ez már igényes feladat, olyan igényes, hogy több helyütt — most nem csupán a komárnoi járás lemaradozó üzemeiről van szó — nem képesek megbirkózni vele. Sajnos, az egyébként jól gazdálkodó pribetai szövetkezet is a vajúdó tejtermelő gazdaságok közé tartozik. Évek óta a sort záró üzemek között kullog, még a közepes, a járási átlagnak megfelelő hasznosságot felmutató szövetkezetek közé sem tud felzárkózni. Ottjártunkkor az állattenyésztés vezetője sajnos, nem volt elérhető, így a tenyészmunka és az állatgondozás színvonalával és problémáival kapcsolatos témakört érintő kérdéseinkre nem kérhettünk tőle választ. Ellenben elbeszélgettünk Nagy László főnövényterniesztővel, aki az őszi munkacsúcs ellenére is szívesen fogadott bennünket. Tőle elsősorban az iránt érdeklődtünk, a növénytermesztés eleget tesz-e az állattenyésztéssel szembeni kötelezettségeinek, mennyiségi és minőségi tekintetben biztosítja-e a tehenészet tervszerű fejlesztéséhez, létszám- és hasznosság-növeléséhez igényelt takarmányalapot? M IÄSI UT T kell keresni A Ä1 ■ vetkezet 800 hektár szántóval rendelkezik. Ennek hatvan százalékán szemeseket — gabonát és kukoricát —, huszonhárom százalékán pedig évelő és egyéb takarmánynövényeket termelnek. Rendszerint négyszáznegyven-négyszázötven hektárnyi lucernájuk van, ebből évente száz hektárt újítanak fel. Az idén — szénában kifejezve — hetven mázsás átlaghozammal számoltak, de ennek valami híja lesz, mert egy kaszálás az aszályos időjárás következtében teljesen kiesett. Ez a tehenészetet közvetlenül nem érinti, hiszen a szükséges zöldeledelt, a jó minőségű szénát, valamint a saját szükségletet fedező lucernalisztet így is kitermelték. A lucerna hiánya inkább pénzügyi, meg keveréktakarmány-ellátás tekintetében érinti a gazdaságot, mivel a tervezett kilencszáz tonna helyett csupán négyszáz tonnányi lucernalisztet tudnak átadni a takarmánykeverő üzemnek. A tehenészet zöldtakarmánnyal való folyamatos ellátása érdekében húsz-húsz hektáron őszi, illetve tavaszi keverékeket termelnek. Nem habeváltotta a hozzá fűzött reményeket, hát öt évvel ezelőtt mi is telepítettünk harminc hektárnyit — említette a többi között Nagy elvtárs. — A tehéntelep közelében van, így egész évben trágyaleves öntözésben részesíthetjük. Azonkívül a mütrágyás tápanyagpótlás, fejtrágyázás is tervszerűen folyik. A legelő gazdag hozammal hálálja meg a gondozást. A szerzett tapasztalatok a szántóföldi legelő bővítésére ösztönöztek bennünket. Az idén már ötven hektárt telepítettünk, hogy még kedvezőbb feltételeket teremtsünk az állatok számára. Persze jó lenne, ha az állattenyésztő átértékelné az eddigi gyakorlat tapasztalatait s a szakaszos legeltetésről mielőbb áttérnének az adagolt legeltetésre, fgy minden bizonnyal kevesebb lenne a tiprási veszteség s jobban hasznosíthatnák a legelő gazdag lermését. — Ügy tudom, tavaly kissé elhamarkodták a szilázsolást, sok szalmát kellett keverniük a kukoricához, rosszabb volt a minőség. Az elkövetnyagolják el a másodnövények, a tarlókeverékek termelése nyújtotta lehetőségek kihasználását sem, bár ennek eredményességét esetükben jelentősen befolyásolja az időjárás szeszélyessége. Locsolni ugyanis mindössze ötven hektárt tudnak, az pedig kell a zöldségtermesztésre. Az idén százötven hektáron vetettek másodnövényeket. A természetes csapadék igen kevés volt, így az ötven mázsa körülinek ígérkező átlaghozammal kell beérniük. A zölddel való folyamatos etetést továbbá negyven hektár csalamádé kukorica, valamint az intenzív szántóföldi legelő biztosította. Vendéglátónk elmondta, hogy a sző- — A szántóföldi legelő sok helyütt kező hónapokban vajon milyen takarmányt remélhetnek az állatgondozók? — A mennyiséggel tavaly sem volt baj, de a kukoricát 21—22 százalékos szárazanyag-tartalommal vágtuk s a szalma lerontotta a minőséget. Az idén 11 ezer tonna szilázs készítését vettük tervbe. Kukoricából 4280 tonna szilázst készítettünk s ugyancsak ügyeltünk a minőségre. A szárazanyagtartalom huszonöt-huszonnyolc százalék között váltakozott. Egy-egy rakvényt öt nap alatt zártunk le, ügyelve a tökéletes tömörítésre, majd a tetejét bevetettük gabonával. A fóliás takarással rossz tapasztalatunk van, mert minden évben összeszabdalták a gyerekek — vagy a felelőtlen felnőttek? — és a aziiáza sokat veszített az értékéből. A szilázs zömét — mint az már a fentiekből is kitűnik répaszeletből, karajból és kukoricakóróból készíti a szövetkezet. Némi karajt takarmányszalmával szilázsnlnak, tiszta répaszeletet is tartósítanak, meg a másutt jól bevált ATIK tartósítószert is kipróbálják. Ezzel ezer tonna répafejet tartósítanak. A módszer előnye, hogy a leveles répafejet így hosszú ideig változatlan minőségben, zöld állapotban, teljes biológiai értékű takarmányként tárolhatják és etethetik az állatokkal. S mivel a lucerna kevesebbet termett a tervezettnél s így kevesebb lisztet készíthettek belőle, most a paprikaszár takarmánylisztté őrlése mellett döntöttek. A szerzett értesülések alapján bíznak benne, hogy a paprikaszárből a lucernaiiszttei egyenértékű takarmányt késztl hétnek. Ha egy gazdaságban nem sikerül valóraváltani a tejtermelés — és általában az állattenyésztés — fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket, az állattenyésztő általában a hiányos takarmányellátást emlegeti fő mentségként. S mi hajlamosak vagyunk rá, hogy elhiggyük — a növénytermesztés a felelős a sikeretelenségért. Néha valóban így van, máskor viszont egyszerűen a felelősség átruházását szolgálja az efféle kibeszélés. Tény, hogy az elmúlt években a takarmánytermesztés nem állt hivatása magaslatén a pribetai szövetkezetben, de korántsem vétettek akkora hibát, hogy azzal indokolni lehetne a szövetkezet tejtermelésében észlelt hiányosságokat. A rendelkezésünkre álló, és a fentiekben tolmácsolt információk alapján arra a — lényegében a szövetkezet elnöke állal is helyesnek tartott — következtetésre jutottunk, hogy a tejtermelés fejlesztésében jelentkező kudarc okét nem a növénytermesztésben vagy a növényi termesztési ágazat dolgozóinak munkájában, hanem másutt — vagy másokban? — kell keresni. Mondjuk a tenyésztői munka színvonalában, az állatgondozók hozzáállásában, a szakmai hozzáértésben stb. Mert azonos feltételek (kisebb hiányosságok a takarmánytermelésben, korlátozott selejtezés, kötelező állománynövelés, elavult gazdasági épületek, munkaerőgondok stb.) közepette sok gazdaságban lényegesen jobb termelési eredményeket érnek el. Az észlelt különbségek pedig — ha a betegségek állomány- és hasznosságrontő hatását kizárjuk — általában szubjektív okokra vezethetők vissza. S a fejlődés további iránya és üteme aszerint alakult, mikor tárjuk fel és hogyan oldjuk meg az észlelt problémákat. Meglehet, hogy a pribetai szövetkezet tejtermelésének tervszerű fejlődése is ezen áll vagy bukik?! KÄDEK GABOR Legelő a hatékonyság szolgálatában Köztudomású, hogy a legeltetés a legolcsóbb „takarmánybetakaritás". A jól szervezett legeltetéses állattartás nemcsak az állatok egészségi állapota szempontjából, hanem gazdasági szempontból is előnyös. A legeltetéses állattartás ma már egyre jobban teret hódít a síkvidékeken Is. A gyengébb talajú körzetekben létesített legelőket ma már a földalap intenzív kihasználásának egyik bevált formájaként emlegetjük. A Dunajská Streda-i (dunaszerdabelyi) járásban a legeltetéses állattartás jól bevált módszerével a „Barátság“ társult szövetkezeiben találkozhatunk. A Kráľovičove Kračany-i (királyfiakarcsai) farm közelében létesített 52 hektáros legelőn a szövetkezet 480 tehenét legeltetik. A legeltetés technikájáról, szervezéséről s természetesen gazdaságosságáról Bartal jánosnak, a farm álj lattenyésztőjének a véleményét kértűk ki: — A legelőt 197B-ban létesítettük. Külön erre a célra legmegfelelőbb fűmagot alkalmaztuk, melyet alávetésként vetettünk el. Mivel a zöldlö- 1 meg gyorsan megnőtt, ezért először .• . . >., a, »ártunk és kormányunk gazda* ságpolitikai célkitűzéseivel összhangban meg kell teremteni lakosságunk ellátását állati eredetű termékekből. Az ötödik ötéves tervidőszak éveiben elért jó eredmények után a CSKP XV. kongresszusa konkrét és stratégiailag fontos feladatot határozott meg: a legközelebbi években az élelmiszertermelésben elérni az önellátást. Mezőgazdaságunk szocialista átépítésé, az új közös vállalkozások létrehozása, valamint az összpontosítás és szakosítás kialakításé kedvező feltételeket teremt a tej-, a hús- és a tojástermeléshez. Mezőgazdasági üzemeink dolgozóin múlik, hogyan tudunk, eleget tenni ezeknek a feladatoknak a minőségileg is megváltozott új feltételek között. A Komárnoi (komáromi) Állami Gazdaság is gyors fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhető, hogy különösen az utóbbi évben jő eredményt ér el az állattenyésztés — ezen belül a tehénállomány — fejlesztésében. Nágel Lajos, mérnök, a gazdaság igazgatója nem titkolta, hogy voltak évek, amikor problémába ütközött a tej- és a húseladási terv teljesítése. Éppen ezért azon fáradoztak, miképpen javíthatnák meg az állományt, illetve a tejhasznosságot. Ma az állami gazdaság háromezerkétszáz liter tehenenkénti évi fejési átlaggal büszkélkedhet, ami már szép eredmény. — Kerestük azokat a lehetőségeket, tartalékokat, amelyek elősegitik a tejtermelés növelését — mondotta Nágel elvtárs. — Az út, amit eddig megtettünk nem volt könnyű. Még ma sem mondhatjuk azt, hogy nincsenek gondjaink. Amit pozitívumként könyvelhetünk el, az az állattenyésztés szakosítása. Állattenyésztésünket szarvasmarhatenyésztésre, a tehénállomány minőségi fejlesztésére, baromfitenyésztésre és (kisebb mértékben) jumartásra szakosítottuk. A szarvasmarha-tenyésztésben a kiindulópontot az 1974-ben elkezdett Jó hozzáállással sok probléma megoldható! keresztezést program jelentette. Gazdaságukban évek óta a szlovák tarka fajta szarvasmarhát tenyésztették. A tehénállomány termelőképességének javítása céljából a szlovák tarka és a holland fríz (apaállat) fajtaközi keresztezést valósították meg. Jelenleg olyan fiatal egyedeik vannak, amelyek már huszonöt-ötven százalékos lapálymarha vérarányt tartalmaznak. Eredményeik azt igazolják, hogy á tenyésztői munka nem volt hiábavaló. A keresztezésből származó fiatal tehenek napi tejátlaga tizenkettőhúsz liter között mozog, ami a szlovák tarkánál négy-öt literrel több. — Féléves tejeladási tervünket 30 ezer literrel túlteljesítettük, — folytatta az igazgató elvtárs. — A második félév is kedvezően alakul. Tartjuk a 9,5 literes napi és egyedenkénti tejátlagol. Reméljük, hogy az évvégi tejeladás tervének teljesítésével sem lesz probléma. Ellenben gondot okoz a tej tárolása, hűtése. Annak ellenére, hogy jó minőségű tejet fejünk (3,65 százalék a zsírtartalma), azt általában a második minőségi osztályban veszik át. Ez azért van, mert nem tudjuk megfelelően tárolni és hűteni. Ugyanis istállóink korszerűtlenek, hűtőberendezéseink elavultak, öregek, gyakran elromlanák, ezért romlik a tej minősége. Tudom, mi vagyunk felelősek ezért Is. Ebben az ügyben többször fordultunk a Komárnoi Gép- és Traktorállomás dolgozóihoz. ígéretet tettek: egyrészt hogy kapunk újakat, az öregeken pedig a hibás alkatrészeket kicserélik. Itt említem meg, hogy egy új tehénfarm van épülőben. Igaz, csak 1980- ban, tehát három év múlva készül el, de amint felépül, azt hiszem nem lesz baj a tej tárolásával, hűtésével, mert az új Istálló korszerű gépi eszközökkel lesz ellátva, illetve felszerelve. Addig úgy oldjuk meg ezt a kérdést, ahogyan lehet. Ebben a gazdaságban nagy figyelmet fordítanak az utődnevelésre. Ezt a helyes inszeminációnak is köszönhetik. Azelőtt az állatok fedeztetése elhúzódott, ami a tejtermelésre is kihatott. Ezért a telepvezetők háromhónapos iskolázáson vettek részt. Azóta nagy gondot fordítanak a fedeztetést ütemterv betartására. Ezenkívül s ez sem kisebb jelentőségű, az a céljuk, hogy minél több, egészséges borjút neveljenek fel. Átlagosan száz tehéntől kilencvennyolc borjút választanak el, míg az elhullás 2,2 százalék. Ezen a téren legjobbak a járásban. Ez azért lehetséges, mert az egyes telepek ehetőkkel, és profilaktóriumokkal vannak ellátva. A borjakat tizennégy napos korukban központi borjúisitálléba összpontosítják, ahol megfelelő táplálékban, gondozásban részesülnek. A jó állatgondozók törődnek az állatokkal, így alig pusztul el borjú. Felnevelésük után van miből válogatni. Még szembetűnőbb ha száz hektár mezőgazdasági területre vonatkoztatjuk az állatsűrűséget, hiszen erre a területre hetven darab szarvasmarha jut. A jő takarmányozás alapvető feltétele a jő tejelékenységnek. Elegendő, jó minőségű, megfelelő összetételű takarmányozás mellett, jó gondozással bármelyik gazdaságban el lehet érni az évi háromezer literes fejési átlagot. íme a bizonyíték. Ebben a gazdaságban az állatok takarmányalapját a tömegtakarményok képezik. A téli időszakban minden tehénre húsz kg silókukoricát, tíz kg répaszeletet és tíz kg leveles répafejet számítanak. A silókukoricát árpaszalmával keverik és 0,5 százalékos karbamiddal dúsítják, míg a répaszeletet és a répafejet szalmával keverve konzerválják. A borjak részére anynyl szénát készítenek, hogy téli napi étrendjükben 1,5 kg-ot ehessenek naponta. A tej gazdaságos termelése szempontjából nagy előnyére válik a gazdaságnak a szárítóberendezés, akukoricát (szárastól) lisztté dolgozzák fel. Így a téli időszakban egy liter tej kitermelésére 0,28 kg szemestakarmányt használnak fel. A tej literenkénti termelése 2,28 koronába kerül. Hogy még olcsóbbá tegyék a tejtermelést ebben az évben granuláló vonalat helyeznek üzembe, amelylyel préselt takarmányokat gyártanak, majd lisztekből, préselt takarmányokból, a szemestakarmány egy részéből fehérjében gazdag keveréket készítenek, amit a szükségletek szerint adagolnak az állatoknak. A tejtermelés további gátló tényezői közé tartozott a munkaerőhiány. Ezt a problémát váltó fejőkkel oldották meg. így az állatgondozóknak szabad napjuk is van. Ezenkívül a legjobb fejőket negyedévenként megjutalmazzák. A legjobb fejők közé tartozik Csulák Mátyás (14,01 liter tejet fej naponta) és Argyusi János, akinél első félévben 2820 liter te) volt a tehenek fejési átlaga. Ezzel a tejátlaggal a járás kiváló állatgondozói, illetve fejői közé tartozik. Keresztezett teheneket fej. De nem azért jó fejő, hanem azért, mert jó kondícióban tartja a rábízott teheneket, de azért is, mert törődik az állatokkal, jól végzi munkáját. Ügyel a fedeztetést terv betartására, hogy minél több borját válasszon el. Az állatok nyugodtak, mert érzik, jó gazdájuk van — mondta Nágel elvtárs. Argyusi János harmincegy éves fiatalember. jő, becsületes munkájáért a jutalom sem marad el. Havi jövedelme négyezerötszáz korona. NAGY TERÉZ Legelésző tehenek a Kráľovičove Kračany-l farm közelében létesített legelőn. Foto: Récz László a legelő növényzetét ieHaszáltuk s a füvet szénának szárítottuk. Az intenzív legeltetést csak a fű megerősödése után kezdtük meg. Az egésznapos legeltetési formát alkalmazzuk, szakaszos megoldással. Előnye ennek a legeltetési módnak az, hogy kevés emberi munkát igényel, mivel a tehenek technikailag jól kivitelezett, elkerített szakaszokon legelnek. Elég idejük van a szükséges takarmánymennyíség elfogyasztására, s a pihenésre Is. A lelegeltetett szakaszokon az esetleg letaposott füvet lekaszáljuk, utána a talajt műtrágyázzuk, fogassal fellazítjuk, majd öntözzük. A legeltetés időszakában tavasztól — késő őszig a lecsökkenteti erötakarmány-mennyiséget reggel és este adagoljuk. Fontos tényezőként kell kiemelnem az itatás jelentőségét. Gyakorlatból tudjuk, hogy a tehenek leggyakrabban két-három órával a legelőre való érkezés után, tehát a legeltetés első periódusának második felében és délután a második periódus végefelé igénylik a legnagyobb vízmennyiséget. Az itatást egyébként saját elképzeléseink szerint oldottuk meg. A termelésből kivont pótkocsik oldalait leszereltük és rájuk csapokkal ellátott víztartályokat helyeztünk. Az így elhelyezett víztartályt három oldalról pléhvályukkal vettük körül. Ennek köszönhetően az itatőberendezést szakaszonként, a követelménynek megfelelően traktorral vontatni tudjuk. Ezen itatási formának több előnye is van: az ivóvíz környékén a legelő talaja nem iszaposodik el, az ivóhelyek elfoglalásáért nem kell a teheneknek iorzsálkodnia, s nem kell minden szakaszra vályúkat felállítani és az ivóvizet odavezetni. A munkaszükséglet csökkentése érdekében a farmot és a legelőt terelőút köti össze. Tehénállományunknál egyébként a tejhozam a legeltetés időszakában napi két literrel növekedett egyedenként, a vele párhuzamosan a súlygyarapodás Is kimutatható. Az elmondottak után leszögezhetjük, hogy a megfelelően előkészített és szervezett legeltetésnek rendkívüli jelentősége van a szarvasmarhatenyésztésben. Hatása löbbféle, elsősorban egészségi, továbbá tenyésztési és gazdasági. Csiba László
