Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-08 / 40. szám

1977. október R.

SZABAD FÖLDMŰVES

szAKtaHIBtézET A gÖMÖri

QriáSFák árNYékaBaN++

ahol bátorság traktorosnak lenni

Szolnoki Lajos a naprágyi szövetkezet megalapítása óta különböző funkciókat töltött be. Egyidőben elnöke is volt a közösnek.

— Nagyon nehéz körülmények között gazdálkodtunk a meredeken dombos, hepehupás határunkban — említette Szolnoki elvtárs. — Így aztán hamarosan kötélnek álltunk, amikor az iskolagazdasághoz akartak csatolni. Ma van éppen tizenöt esztendeje, amikor megegyeztünk. Nem bántuk meg s nagyot léptünk előre azóta. A szövetkezetben eleinte kétháromszáz korona között mozgott a havi átlagkereset. Az idei első félévben már megközelítettük a havi 2400 koronás átlagot. Tavaly több mint félmillió koronát fizettünk ki részesedésként, vagyis egy dolgozó átlagban ötezer koronát kapott. Volt miből fizetni, hiszen a kis gazdaságban 1 millió 300 ezer korona tiszta nyereséggel zártunk. Ha jövedelmező a gazdálkodás, jónak kell lenni az elért eredményeknek is. Pedig nem vagyunk és nem is lehetünk szakosított gazdaság. (Ez a szaktanintézet szempontjából lényegében jő.) A növénytermesztésben elég sok kultúrával foglalkozunk. Az állattenyésztésben szintén van szarvasmarha-, sertés-, juh-, sőt boilercsirke-nevelés is. Törzstenyésztők vagyunk s kosneveléssel is foglalkozunk. Annakidején a naprágyi szövetkezetben 12—13 mázsás hektárhozamot értünk el gabonából. Az évi tehenenkénti tejtermelés ezer liter között mozgott. Az idén búzából közel 44 mázsa s árpából 40 mázsás volt az átlaghozam. Tejből az első félévben 1700 litert fejtünk tehenenként. A hízó szarvasmarhánál az átlag súlygyarapodás 83 deka volt, a sertéseknél pedig megközelítette az 57 dekagrammot.

— A malac- és borjúelválasztás szempontjából általában rossz a helyzet a rimaszombati járásban. A tangazdaságban milyen eredményeket

értek el?-r Anyánként 19,6 malacot, és száz tehéntől 95 borjút választottunk el. Sok múlik a gondozókon. Szerencsére a mi gazdaságunk nem átjáróház és a törzsgárda már hosszú ideje a tangazdaságban dolgozik. Ez persze nem jelenti, hogy nincsenek visszásságok. Volt egy tehéngondozónk, aki elég hosszú ideig négy-öt liter tejet fejt naponta tehenenként. Kénytelenek voltunk leváltani. Az őt követő gondozó ugyanazoktól a tehenektől rövid időn belül három-négy literrel többet fejt.

— Nálunk nagyon kell vigyázni — szólt közbe az igazgató. — Azt szeretnénk, ha a tanulóink csak jót látnának, tapasztalhatnának a gyakorlati munkában. A dolgozóink többsége jó munkát végez. Ezt az is igazolja, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett egyéni és kollektív kötelezettségvállalásunkat (525 ezer koronát) már eddig 200 ezer koronával túlteljesítettük.

— Milyen munkálatokat végeznek most a határban? — érdeklődtem a* gazdaság vezetőjétől.

— Legjobb lenne, ha megnéznénk. Legalább meglátja, milyen körülmények között termelünk.

A falu végén lévő maglőherében lomhán mozgott egy kombájn. Aratta, csépelte a fontos pillangós takarmány vetőmagját. Aztán fokozatosan

emelkedni kezdett az aszfaltos út. Kisvártatva letértünk s már a silókukorica-tarlón száguldott a Zsiguli. Aztán meredek domboldalon ereszkedtünk le, ahol a silókukoricát vágták. Hatalmasra nőtt, jól csövedzett a kiváló tömegtakarmány.

Hajdú István a gazdaság egyik legjobb traktorosa a szaktanintézet neveltje. Jó munkájáért kiérdemelte, hogy tagjelöltje legyen a pártnak. Fehér Frigyes a silókukoricát szállító traktor vezetője 1961 óta ül a berregő masinán.

— Nem sikerült még felfordulnia? — kérdem az idősebbtől.

— Ismerjük jól a határunkat. De azért helyén kell lenni az észnek, a szívnek.

— Érteni kell hozzá — jegyezte meg szerényen a fiatalabbik.

Ügyes legény vagy és nem okozna különösebb gondot a szakmunkás-igazolvány megszerzése. Az a 120 óra, amit tanulni kell, nem a világ, s télidőben a munka is megengedi.

— Majd meggondolom, igazgató elvtárs — válaszolt a fiú, szinte beleegyezően.

Máris indultunk tovább s azt vettük észre, hogy a dombhátról egy traktoros integet felénk. A kocsivezető oda irányított. _

— Mit csináljak? — kérdi a détés. — Itt-ott nagyon száraz a talaj.

A gazdaság vezetője vizsgálgatta a földet:

— Ki tudja milyen lesz az időjárás. A mélyszántást pedig mindenképpen el kell végezni. Csak szántson nyugodtan.

Újból lefelé gurulnak a kerekek és

A meredek domboldalon is traktormagasságú a silókukorica.

A falucska mellett elhaladva még meredekebb domboldalakkal néztünk szembe.

— Lehet itt kombájnnal aratni? — kíváncsiskodtam.

— Nem mindenütt. Néha elő kell vennünk, a kévekötő gépet.

Ha itt nem esik „hanyatt“ a kocsink, akkor sehol, gondoltam, amikor megpillantotam előttünk a „falszerü“ magas domboldalt. De semmi nem történt, a Zsiguli jól vizsgázott és a lóhere-táblán már lefelé száguldottunk.

A gazdaságvezető egy tarlőherét szállító traktort állított le és annak vezetőjével váltott néhány szót. Mi is kikászálódtunk a kocsiból.

Kuhin Lajos már hét esztendeje vezeti a traktort, rója a meredek oldalakat. Szintén azok közé tartozik, akik minden elismerést megérdemelnek.

— S anyagiakban megbecsülik a munkáját? — kérdem.

— Háromezer körül kijövök havonta.

— És szabad idejében mivel foglalkozik?

— Van a ház körül is tennivaló. Különben tagja vagyok az ifjúsági szervezetnek, a CSEMADOK-nak, a Honvédelmi Szövetségnek és résztveszek ezeknek a tömegszervezeteknek a rendezvényein. Nemsokára befejezzük a kultúrház építését s aztán mégtöbb lesz a szórakozási lehetőség. A- mióta van útunk, ötször-hatszor is megfordul az autóbusz a falunkban és így nem okoz gondot a szomszédos községekbe vagy Tornaijára „beugrani“. Gyermekkoromban még gyalog kutyagoltunk be a kövecsesi állomásra.

— Te, Lajos, mondanék én neked valamit — szólt közbe az igazgató.—

A tarló-lóherét már betakarították a tangazdaságban.

Foto: —tt—

úgy érzem orra bukik a kocsi. (A szekerek világában itt biztosan mind a két kereket alá kellett kötni.)

—■ Nem gyakori itt a munkebaleset?

— Nem emlékszem rá, hogy valaha is lett volna — válaszol a gazdaságvezető. — Idevalósiak irányítják a gépeket s azok úgy Ismernek minden talpalatnyi földet, mint a tenyerüket. Az viszont tény, hogy jöttek egyszer hozzánk vendégkombájnosok, akik kijelentették: „nincs az a pénz, amiért itt aratnánk“.

— Ez a domboldal már vetés alá van előkészítve? — nézek fel hirtelen egy mellettünk lévő jókora táblára.

— Igen. Ügy tervezzük, hogy október 6-ig végzünk a vetéssel. A terv szerint akkor kezdjük a cukorrépaszállítást.

A közelben egy szembelévő domboldalon cukorrépa zöldéit.

— Ezt hogyan tudják gépekkel betakarítani?

— Sehogy. Ezen a tíz hektáron kiszántjuk a répát és a többi munkát kénytelenek leszünk kézíerővel elvégezni. De az a lényeges, hogy 400 mázsán itt is felül lesz a hektárhozam.

A cukorrépa-tábla mellett egy ú) épületre lettem figyelmes.

— Mi ez itt az isten hátamögött — kíváncsiskodtam.

— Nehezen találná ki — válaszol

mosolyogva Agócs elvtárs. — Ez volt a határőrség laktanyája. Szerencsére a csehszlovák—magyar kapcsolatok olyan jók, hogy erre az épületre semmi szükség nincs. Ezért az illetékesek gondoltak egyet, ráhúztak egy emeletet, az egész épületet tatarozták és aggok otthonának rendezték be, amelyet a közelmúltban át is adtak rendeltetésének. Ezentúl 80 nyugdíjas hajléka lesz az épület. A környék erdővel koszorűzott, csendes, jó levegőjű. Minden bizonnyal jől érzik majd itt magukat, a munkában elfáradt emberek. v

A 248 lelket számláló falucska egy 'ölgy mélyén terül el. A falu közepén áll az új művelődési otthon, amelv még kívülről vakolatlan, de az aratási ünnepélyt már ott tartották. Az épület előtt megálltunk egy pillanatba. Beszélgetés közben felnéztem a hepe-hupás, magasba törő dombolda akra, ahol szorgos, bátor emberek iolgoznak s a nehéz körülmények űzött is, kitűnő termelési eredménye •et érnek el. Aztán gondolatom a zaktanintézetbe röpült. Azok a fiaalok, akik ilyen domboldalakon ta uilnak traktorral dolgozni, minden bizonnyal helytállnak bármely mezőgazdasági üzemben.

TÓTH DEZSŐ

A mezőgazdasági termények begyűjtése, rendeltetési .helyére való szállítása, kezelése s a vetés, továbbá az őszi mélyszántás teljes ütemben folyik. A gazdaságok sokaságában a folyamatosság elvének betartásával törekednek a termények jó minőségének a megőrzésére, a veszteségek elkerülésére.

A begyűjtés során azonban fogyatékosságok is előfordulnak. Nem ritkán olyan fogyatékosságok, amelyeknek a kiküszöbölése meghaladja a mezőgazdasági üzemek erejét és sokszor hatáskörét.

Pécsi Ferenccel a Zem. Olöa-i (nemesócsai) szövetkezet főagronómasával folytatott eszmecsere kapcsán tájékozódtam, hogy idén a szemes kukorica betakarítására is jól felkészültek. A szövetkezet nem kevesebb mint nyolcszázötven hektáron termeli ezt a fontos növényt, amelyből a vetőmagszaporító terület hetvenhárom hektár.

Annak ellenére, hogy az időjárás nem nagyon kedvezett, — amikor a legnagyobb szükség lett volna csapadékra, akkor volt a legkevesebb eső, — mégis ötvennégy-ötvenöt. mázsás, vagyis 7,5 mázsával nagyobb kukoricahozammal számolnak hektáronként, mint amennyi az elmúlt évi valóság volt, s ez több mint biztató. Természetesen az is befolyásolja az átlagos hozam alakulását, hogy a vetőmagkukorica anyai vonalából húsz, apai vonalából pedig tíz mázsát terveztek, ami bevétel tekintetében nagyon jó eredmény. A vetőmagkukorica begyűjtését már szeptember 19-én megkezdték. Azt követte az Ipari, illetve a takarmány kukorica begyűjtése. A hét korszerű, (E—512, Kolosz, Nyiva) adapterrel felszerelt saját kombájn nagyon jó munkát végez, s ha néhol elhullajt pár kukoricacsövet, azt a brigádosok összegyűjtik, s ezzel lényegesen csökken a veszteség.

A begyűjtő gépek naponta húsz-huszonöt vagon terményt csépelnek ki. Nagy gondot okoz a szövetkezet vezetőinek a normálisnál nagyobb nedvességtartalommal bekerülő kukorica szárítása. Saját berendezésükkel naponta csak nyolc-tíz vagon terményt száríthatnak és további négy vagon kezelését a terményfelvásárló és ellátó vállalat végzi. Ebből is látható, hogy több mint tíz vagon nedves kukoricának az utókezelése szárítókapacitás hiányában megoldatlan. Fersze

lehetőség nyílna a termény propktnsavas konzerválására, azonban ezt a módszert az illetékesek nem támogatják. Ezért szükséges, hogy a járási szervek hatékony segítséget nyújtsanak a termény károsodásának elkerülése érdekében.

Nagy fogyatékosságnak számít az is, hogy az MGF szárítóberendezés hőleadó készüléke nem szabályozható kellő hőfokra, s így a kezelt kukoricának tizenöt-húsz százaléka kárbavész, azonban beltartalmi értékében

Minőségi problémák a kukorica begyűjtésben

még ennél is nagyobb veszteség keletkezik! Számolni kell tehát azzal, hogy amennyiben nem találnak elfogadható megoldást a szóhanforgó szárítóberendezés beszabályozására, a kukoricának jelentékeny hányada minőségi romlással kerül tárolásra!

A gazdaságban arra is gondot fordítanak, hogy a kukoricaszárat lengőkéses takarmánybetakarítókkal begyűjtsék, és a szecskát nyersszelettel silózzák. Azzal számolnak, hogy a kukoricaszár-nyersszelet silóból ötszáz vagonnyi készül.

A begyűjtést nyújtott műszakban szervezik, hogy lehetőség nyíljon a talaj minél jobb megmunkálására. A kukoricaszár maradványokat lengőkéses betakarltógépekkel felaprítják és hatvan kg nitrogén hatóanyag kiszórása után megszántják a kukoricaföldeket. A főagronómus azt is megemlítette, hogy a soronlevő, ötéves tervidőszak végén — a vetésforgóban — a szemes terményekből a területnek hatvan százalékát foglalja el a kukorica. Ez persze azt is megköveteli, hogy a kiváló szemtermés minőséget biztosító szárító kapacitást is bővítsék. Ehhez mindenekelőtt a felsőbb irányító szerveknek kell segítséget nyújtaniuk.

Hoksza István

Huszonötéves az Erdészeti és Faipari Főiskola

Az idén lesz huszonöt éve annak, hogy megalakult a Zvolení (Zólyom) Erdészeti és Faipari Főiskola. Ha rövid visszapillantást akarunk tenni, egészen 1807-ig kell visszamennünk. Ekkor alakult meg (a világon az elsők között) a Bányászakadémia mellett Banská Štiavnicán (Selmecbányán) az Erdészeti Főiskola. A monarchia felbomlása után az iskola bezárta kapuit és székhelyét Sopronba tette át. így a Prágai és a Brnói Műszaki Főiskolák voltak kénytelenek folytatni az erdészmérnökök képzését. A felszabadulás után Koiicén (Kassa) folytatódott a tanítás. Végleges helyén, Zvolenban 1952-ben nyitotta meg ajtaját az Erdészeti és Faipari Főiskola.

3871 hallgató kapott eddig mérnöki oklevelet az iskolán. Ebből 2292 hallgató erdészmérnöki, 1579 pedig faipari mérnöki diplomát. Kilencvenketten végeztek a külföldi államokból: szovjet, vietnami, kóreai, magyarországi, lengyelországi és kenyai diákok. A hatodik ötéves terv végére az innen kikerült mérnökök száma eléri az ötezret. Tizenöt év óta levelező tagozaton is lehet tanulni, eddig 467 erdész, illetve faiipari szakember vette ezt igénybe.

A főiskolán természetesen nagy szerepet játszik a politikai oktatás is. Külön tanszék, a Marixista-Leninista tanszék foglalkozik a hallgatók világnézeti és marxista szellemű nevelésével. Szoros kapcsolatot tart az Erdőgazdasági Kutatóintézettel is. Ezenkívül több külföldi főiskolával és egyetemmel. Az erdészeti tanszék tagja a Nemzetközi Erdészeti Szövetségnek, a faipari tanszék pedig a Nemzetközi Faipari Akadémiának. Nemzetközileg irányított feladatokból is kiveszi részét a főiskola és számos belföldi és nemzetközi konferencia, szimpózium rendezője. Számos tudományos művet adott ki ezidáig mindkét tanszék. Talán jellemző adat: a főiskolán előadó professzorok és tanárok közül eddig hatvanon kaptak különböző állami kitüntetést. Maga az iskola három állami kitüntetést mondhat magáénak eddig. Kiérdemelte a bizalmat, ezt igazolják a kitüntetések: a Munkaérdemrend és a Lenin plakett.

Természetesen a további fejlesztés is szükséges. Ez év nyarán kezdték építeni a főiskola új épületét, amely remélhetőleg még több segítséget nyújt majd az oktatásban.

Az évforduló kapcsán nyugodtan ki lehet jelenteni: a főiskola eleget tesz társadalmi küldetésének. Társadalmunknak, népgazdaságunknak szakképzett mérnököket ad s azok tovább bővítik jó hírnevünket, igyekeznek megtartani a műszaki színvonalat világviszonylatban is.

, jánHabrovský