Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-08 / 40. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 4 1877. október 8. Elsők a termelésben és az ellenőrzés szakaszán ♦ Ahol helyesen alkalmazzák azt az elvet, hogy az ellenőrzés az irányítás szerves része + Néhány észrevétel az SZFSZ Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járási bizottsága mellett működő ellenőrző és revíziós bizottság munkájáról ф As utóbbi időben ügyre fontosabb, döntő tényezővé vélik az irányítás minősége, a tényleges szervezői munka, a vezető dolgozók ellenőrző tevékenysége. A korszerű módszerekkel végzett munka a feladatok következetes ellenőrzését, a bíráló elemzést és fokozott munkaigényességet követel. Ezzel párhuzamosan sokkal gyorsabban kell reagálni a felmerülő problémákra, amelyeket maradéktalanul kell megoldani. Emellett nemcsak a sikereket kell látni, hanem azt is, ami fékezi, lelassítja gyorsabb előrehaladásukat. Minden esetben aprólékosan kell boncolgatni, elemezni a hiányosságok okait, nem szabad megengedni az anonimitást és felelősségre kell vonni mindazokat, akik hibát követtek el meghatározva a jóvátétel módozatait. Ilyen helyes rendszert nemcsak a gazdasági szervezetek, a termelés szférájában kell alkalmzani, hanem a társadalmi tevékenységben is, amely végeredményben a népgazdasági tervek által kitűzött termelési feladatok teljesítését segíti elő. Erre szép példával szolgál a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Dun. Streda-i járási bizottságának ellenőrző -és revíziós albizottsága, az általa végzett igen hatékony munkával. Az albizottság elnöke Mészáros elvtárs, sikerrel ülteti át a szövetkezeti elnök tisztségében szerzett irányító tapasztalatait e szerv munkájára. Az ellenőrző- és revíziós albizottság tevékenységének alapját az előre kidolgozott terv képezi, amelyből kiindulva rendszeresen, negyedévenként értékelik üléseiken az elvégzett ellenőrzések eredményeit. Tevékenységük nemcsak az SZFSZ járási bizottságának gazdálkodását, hanem az alapszervezetek, az efsz-ek ellenőrzését is felöleli. Hogy van mit ellenőrizni azt a több mint egymilliós koronás összeg is mutatja, amit a szövetkezetek tagsági hozzájjárulás címén fizetnek be. Már e hozzájárulás befizetésének ellenőrzése is komoly feladat, hiszen nemcsak azt kell megfigyelnünk, hogy a járás gazdaságilag valóban konszolidált szövetkezetei e kötelességüknek időben tettek-e eleget, hanem azt is, hogyha nem teljesítették, vajon mi ennek az oka. Hiszen pillanatnyi pénzzavarba még a legjobban gazdálkodó, a jó gazda is eljuthat s ekkor segíteni kell rajta, nem pedig még megnehezíteni amúgy is szorult helyzetét. így csinálja ezt az SZFSZ járási bizottságának ellenőrző- és revíziós bizottsága is. Ellátogatnak a szövetkezetekbe és a helyszínen vizsgálják felül e feladat teljesítését s ahol felelőtlenséggel találkoznak, ott' megalkuvás nélkül járnak el. Az ilyen szövetkezetek azután nem is várhatják, hogy a terv szerint juttatásukban részesüljenek, nem kapnak lehetőséget, hogy tagjaik gyermekeit pinnirtáborba küldjék, esetleg a tagoknak vagy hozzátartozóiknak fürdői gyógykezelést biztosítsanak, üdülésre küldhessék az arra érdemeseket, vagy tárgyi ajándékokat vehessenek a legjobb fajőnőknek, traktorosoknak és a szocialista verseny győzteseinek. Mindezt a járási bizottság eiienőrző- és reviziós albizottsága rendszeresen figyelemmel kíséri és nemcsak L u - k o v i c s Emőkét, a járási bizottság gazdasági felelősét, hanem Bácska i n é t, az SZFSZ járási bizottságának politikai dolgozóját, üdültetési felelősét, esetleg a járási bizottság más tisztségviselőit is bevonja ebbe az ellenőrző tevékenységébe. Munkájuk eredményéről egyrészt a járási bizottság elnökségének számolnak be rendszeres ülésein, de a negyedévenként megtartott plenáris ülésén is szót kér Mészáros elvtárs, hogy a munkájukban felmerült legégetőbb problémákkal megismertesse a jelenlevőket. Igen jó hallgatni, amikor saját szövetkezetének tapasztalatait is felemlíti, azt, milyen mértékben képezi az ellenőrzés az irányítás részét, miben mutatkoznak hiányosságok. Saját tapasztalatából tudja hol igyekeznek könnyíteni munkájukon a dolgozók s amikor lehet később állnak munkába vagy korábban elhagyják a munkahelyet, egy-kettőre megbetegednek, amint megfújja őket a szellő. Gyakran előfordul, hogy észre sem veszik a megnövekedett üzemanyag-fogyasztást a traktorok és a gépkocsik vezetői. S mindez jelentős anyagi károkat okoz a szövetkezetnek. Hasonló esetek adódnak az SZFSZ járási bizottságának gazdálkodásában is. Viszont itt is ugyanaz az elv, a gazdálkodásnak hasonló rendszere érvényes. Az ellenőrző- és revíziós bizottság feladatát e téren is maradéktalanul betölti. Nagyon igényes saját munkájával szemben s ezért elmondható. hogy a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Dun. Streda-i járási bizottságán a gazdálkodás terén rend van. Dr. Michal Durdiak Ha vállalták, teljesítik A szocialista munkaverseny és a brigádmozgalom egyre nagyobb tért hódit a levícel (lévai) járás mezőgazdasági üzemeiben is. Ezen a téren talán a legeredményesebb tevékenységet a Cajkovi Csehszlovákia Felszabadításának 30. Évfordulója nevet viselő efsz tagjai fejtik ki. A munkakezdeményezés fő hajtóerejét a szocialista munkabrigádok jelentik, s Ilyen 15 alakult már meg ebben a szövetkezetben. S nemcsak nyilvántartják őket, de a brigádokba tömörült 250 dolgozó a munkakezdeményezés élcsapata a sző legszorosabb értelmében. Közülük már tíz kollektíva a bronz fokozat viselője. Büszkék arra, hogy a szövetkezetben 97 tagú komplex-ractonallzáló brigád működik, melynek vezetője Ján Uhnák elvtárs a szövetkezet alelnöke, a növénytermesztési részleg fiatal vezetője. Tavaly, a hatodik ötéves terv első esztendejében például több mint egymillió korona értékű szocialista vállalást tettek, amit jelentősen túlszárnyaltak. Szükségesnek tartjuk megemlíteni azt a szocialista munkabrigádot, mely az első fokozat viselője, s vezetője Anna Kúdelovó. A brigád tagjai elhatározták, }wgy a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére kocánként több mint 20 malacot választanak el, a malacelhullást pedig 42 darabbal csökkentik és jelentős abraktakarmány-megtakarítást érnek el. Nem feledkeznek meg munkakörnyezetük csinosításáról sem, ezért Ingyenes társadalmi munkát Is vállaltak. A komplex-racionalizáló brigád tagjai vállalták, hogy tökéletesítik a takarmányok begyűjtésével és tartósításával összefüggő technológiai műveleteket. Ezen kívül jelentős üzemanyagmegtakarításra és önköltségcsökkentésre is tettek vállalást. Természetesen a többi brigád tagjai sem tétlenkednek. Elsőrendű céljuk méltóképpen megemlékezni a nagy évfordulóról. —ábel— A termelésfejlesztés tartalékait, ** ha csak tessék-lássék keressük, lámpással sem találjuk meg. Nem a hangzatosság, a mezőgazdasági újítómozgalom tapasztalatai mondják • szokatlan bevezetőt. A mezőgazdasági újítómozgalom kibontakoztatását országosan 1962-ben kezdeményezték. Akkor ehhez az anyagi, személyi feltételek még kevésbé voltak meg. Eltelt tizenöt év. A mezőgazdasági termelés másfél évtized alatt gyökeresen megváltozott. A gépek, a kémiai szerek tömeges alkalmazása, a szakemberek, szakmunkások számának növekedése új helyzetet teremtett. Kiépült a mezőgazdasági termelés korszerű technikai bázisa. A változás gyümölcseit a hektárok nagyobb hozamát, az állattenyésztés intenzitását nem csak tapasztaljuk, de élvezzük is. Mi hát a probléma? A kérdésre) kérdéssel lehet és kell válaszolni. Lehet-e olyan jó, amitől jobb nincs? A szakemberek tudják, hogy a legkorszerűbb gépeket, eszközöket Is felváltja idővel egy még korszerűbb és ez a folyamat állandó jellegű. Az újítás, az újítómozgalom ennek a folyamatnak a slettetője, de úgy is mondhatjuk: az újítómozgalom a műszaki haladás tömegbázisa. Ez a tömegbázis a mezőgazdasági termelésben ma még hiányzik. Illetve a treblšovl (terebesi) járásban igen csak hiányzik. Az újításokról szóló kormányhatározatot, amely 1972-ben jelent meg a trebišovl járási mezőgazdasági igazgatósága is feldolgozta, a járás valamennyi mezőgazdasági üzemének megküldte. Sőt az újítások irányítására és elbírálására 16 tagú bizottságot alakítottak. Két évvel ezelőtt a jmi, a SZISZ és a SZFSZ járási bizottsága újítási, találmányi pályázatot hirdetett. A pályázatnak az újítómozgalom szervezettebbé tétele, — a meghatározott feladatokkal a célarányos tevékenység kibontakoztatása — volt a legnagyobb tétje. 1976-ban huszonkét, 1977-ben huszonkilenc témára kértek megoldást. Persze nem feledkeztek meg a jutalmazásról sem. A NOSZF tiszteletére A galántai járás mezőgazdasági őstermelő üzemei 5370 hektárról gyűjtik be a silókukoricát. Több mezőgazdasági Szem a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére vállalta, hogy hektáronként 500 mázsás terméshozamot ér el silókukoricából. Ezek közt van a žihareci (zsigárdi) szövetkezet is. ahol száz hektáron szedik a tejes érésben levő silókukoricát. Arra a kérdésre, hogyan teljesítik ezirányú kötelezettségvállalásukat Pápai József főagronómus így válaszolt: „Ebben az évben kiválóan jó a kukoricánk. Cgy mutatkozik, hogy túlszárnyaljuk vállalásunkat“. A žihareci szövetkezet benevezett a járási szocialista munkaversenybe is, amelyet a járási mezőgazdasági igazgatóság a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Járási Bizottságával karöltve szervez. A verseny egyik legelső feltétele, hogy legalább ötven hektáron termelni a silókukoricát és elérni a lehető legmagasabb hektárhozamot. A három legjobb mezőgazdasági üzem 1000, 800 és 600 korona pénzjutalomban részesül. Méhány nap választ el a szövetkezeti munkaiskola 1977/1978- as, sorrendben már hetedik évfolyamának hivatalos megkezdésétől. A felnőttoktatásnak e jól bevált formája a múlt évihez hasonló marad, tehát az oktatás az egyes központokban folyik majd, a vezetőség által meghatározott napokon, szervesen kapcsolódva a Haladó Tapasztalatok Iskolájának tévé-adásaihoz. A Haladó Tapasztalatok Iskolája keretében hat, a korszerű mezőgazdasági termelést érintő téma, valamint egy bevezető és egy összefoglaló, befejező adás kíván átfogó képet adni szocialista mezőgazdaságunk fejlettségének színvonaláról, lehetőségeiről és továbbfejlesztésének távlatairól. A bevezető adás premierje hétfőn, ez év október 10-én, első Ismétlése egy héttel később 17-én, második ismétlése pedig 20-án lesz. Az adások közül az első téma a mezőgazdasági üzem irányításának alapelveiről nyújt tájékoztatást, a második a termelés megszervezésével foglalkozik. A harmadik adásban az üzemen belüli irányítás tökéletesítésének lehetőségeiről lesz sző, a negyedikben pedig az üzemen belüli önálló elszámolás módszerével ismerkedhetünk meg. További témák az ötödik adás során a mezőgazdasági üzem külső kooperációs kapcsolataival foglalkozik, a hatodik viszont a mezőgazdasági üzem szociális problémáit' taglalja. ÜJiTÖMOZGALOM A MEZŐGAZDASÁGBAN Feltáratlan tartalékok melyre 253 ezer koronát irányoztak elő. Kértek megoldást többek között olyan munkagépek szerkesztésére, amellyel egy menetben az eddiginél gyorsabban végezhetők el technológiai műveletek. Feladat volt még Idénygépek, célgépek, berendezések olyan átalakítása, amely lehetővé teszi az említett eszközök sokoldalúbb hasznosítását, de pályázni lehetett olyan technológia kidolgozásával, amely a kenőolaj, vagy éppen az élőmunka ésszerű, takarékos felhasználását teszí lehetővé. Persze a témák között szerepelt még a munkakörnyezet javítása, munkabiztonság tökéletesítése, gazdaságos abraktakarmány felhasználásának a javítása, a szántóföldi zöldségtermesztés gépesítésének a javítása. Nem akarom a múltat firtatni, ezért az idén beérkezett javaslatokról említek néhány szót. Ez év első felében öt újítást tárgyalt a bíráló bizottság, hármat elfogadott, kettő sorsáról még nem döntött. Az újításokat tanulmányozva szembe tűnik, hogy a legtöbb javaslat a Veľké Kapušany-i (nagykaposi); parchovanyi, vojŐlcei és a Nový Ruskov-1 szövetkezetekből érkeztek be. Mit. csinálnak a járás többi gazdaságaiban, egyáltalán nem foglalkoznak újításokkal, ésszerűsítésekkel? Bizonnyal akadnak majd olyan emberek, akik meglepődnek és megcsóválják a fejüket. Igazuk van. Hiszen több száz az ésszerűsítés, a módosítás a gépeken, az eszközökön, de ezek nem újítások. Részben azért, mert nincsenek műszakilag kidolgozva, benyújtva, elfogadva, díjazva, más szóval az újítások többsége nem járja be azt az utat, amelyet az újítómozgalomról szóló 84/1972-es kormányhatározatának szabályai megkívánnak. Nem a bürokrácián, hanem a mozgalom szervezettségéi van a hangsúly. Az alakiság megtai tása nem feltétlenül jelent bürokrái iát. Nem rendjén val) dolog például, hogy ha egy szerel í újításával növeli egy gép teljesítn ényét, akkor azt munkakört köteles! égként tudomásul veszik, és ha kap s valamit, az csak jutalom. Nem fejez ki a végzett munka, cselekedet lén} egét, az újítást. Az újítás, az ötlet és annak megvalósítása pontosan me »határozható időt, anyagot, energiát megtakarító cselekedet, önköltséget csökkent és hozzájárul a jövedelme :őbb gazdálkodáshoz. Meglehet, h >gy az esetenkénti jutalmazás több, i tint ami az újítással járna, de az i lehet, hogy kevesebb. Az ilyen es tek csak az egyes személy előnyére, vagy kárára van-« nak. Sok, értékes újí ássál találkoztam a Celovcei szövetke setben, valamint a Kráľ. Chlmeci (í irályhelmeci) és a Michalanyl Állam Gazdaságban. Feltétlenül szüksége;, hogy minden mezőgazdasági üzem >en legyen gazdája az újítómozgalom: iák, olyan gazdája, aki szervezi, irá lyítja és a megoldó feladatokhoz Igaz: tja az alkotni képes, jól képzett szaké nberek tevékenységét. Fontos, hogy a gazdaságok az újításoknak, éssze rűsítéseknek anyagi alapot teremtsene k, és az elbírálás, a díjazás a tényleg bs megtakarítás, a hasznos eredménj után történjen. Ma már minden vala nire való gazdaságban öt-tíz millió toronát érnek a gépek, ugyanennyit vagy többet a berendezések és ke 'és helyen mondhatják el, hogy a i épeket, eszközöket maximálisan has nősítjük. A jobb, a gazdaságosabb, a hatékonyabb eszközkihasználás nem nélkülözheti azt a tartalékot, amely az újításokban, az ésszerűsítésekber az újítómozgalomban rejlik. Illés Bertalan A kukorica silózását gyors ütemben végzik a Kép és szöveg: szövetkezetben. Ferdinand Nagyobb lendülettel az új oktatási évadba A tévé-adások időpontja minden alkalommal azonos: a bemutató első adás mindig hétfőn 18 órakor lesz, az első ismétlésre egy hét múltán 15.30- kor és a második ismétlésre ugyanazon hét csütörtökének délelőttjén 9.30-kor kerül sor. Ezen felül az SZFSZ Központi Bizottsága javasolja az alábbi témájú előadások megtartását. Novemberben a Szovjetunió mezőgazdaságának jelenlegi helyzetéről és kérdéseiről, december folyamán A bűnözés ellent harc az efsz-ben témára, januárban A közgazdasági oktatás alapelveiről és ezt követően 1948 februárja és a szocialista mezőgazdaság című előadást javasolja februárra. E politikainevelő tárgyú előadások kellőképpen kiegészítik a Haladó Tapasztalatok Iskolájának szakmai tárgyú adásait. A szövetkezet saját véleménye és szükségletei szerint további témákat is besorolhat a szövetkezeti munkaiskola tananyagába, éspedig az összpontosítás ás szakosítás kérdéseiről, amennyiben ezt az elmúlt oktatási évadba nem vették át, továbbá a népszaporulat, a házasság előtti felvilágosítás és 'a gyermekek felöli gondoskodás szociál-politikai témaköréből. Továbbra is fontos követelmény, hogy a szövet ;ezetek az iskolázás, az oktatás m Bnetéről, az előadások megtartásáról és a tévéadások közös megtekintésért l, továbbá a résztvevők számáról a va óságnak megfelelő jelentést adjar ak rendszeresen az SZFSZ járási úzottságára. A felettes szervek csupá i így nyerhetnek kellő áttekintést a szövetkezetekben folyó felnőttoktatás menetéről. Ugyancsak e jelentések t lapján értékelik ki a téli kampány izerves részét képező oktatási akció . Szükséges ez a meghirdetett szoc alista verseny objektív értékelése sze alpontjából, hiszen az SZFSZ Központi Bizottsága és járási szervei a múlt esztendőkhöz hasonlóan az idén is jutalomba részesítik a szövetkezetin munkaiskola legjobb szervezőit, a legjobb oktatási felelősöket, előadókat és a legaktívabb hallgatókat. 0) oktatási ivad indul, amely fokozott követeim Ínyeket támaszt a szervezőkkel, szö\ stkezeteínkkel szemben. Ezért ne felt dkezzünk meg arról, hogy a siker j téren Is nagy mértékben függ a /ezető dolgozók hozzáállásától, példamutatásától. (obenau)