Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-01 / 39. szám

1977. október 1.

SZABAD FÖLDMŰVES

5

Öreg épületben, ifjú élet

Az iskola jelenéről kérdezem beszélgető partneremet Tóbik Lászlót, a Šafarikovo-i Mezőgazdasági Műszaki Középiskola igazgatóját, de minduntalan az elmúlt évek élményei bukkannak felszínre.

Nemcsak azért, mert a pillanatnyi jelen egy iskolában mindig átmenet — gyorsan fejlődő világunkban ez nem is lehet másként — hanem azért is, mert az intézet 19 éve, összes tapasztalataival, sikereivel együtt, egy kialakult nevelési-oktatási koncepció alapjául szolgál.

— Nehéz lenne ezt a közel két évtizedes krónikát megírni — Tóbik elvtárs szavai ezek, — mert a leghitelesebb beszámoló is csak jelezni tudná a pedagógiai hivatással járó erőfeszítéseket, problémákat és gondokat, de tőképpen megoldásokat, melyekkel napirenden szembe kell néznUnk, amelyeket meg kell oldani.

Az iskolának egyébként ebben a tanévben közel kétszáz tanulója van, a négyéves és a felépítményi tagozaton. A négyéves tagozat diákjai elsősorban Közép- és Kelet-Szlovákiából kerülnek ki, a felépítményi tagozaton viszont tovább tanulhatnak mindazok, akik Szlovákia bármely magyarnyelvű gimnáziumában érettségiztek. Mindkét tagozat ökonómiai irányzatú.

Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az iskola végzett hall-Mezőgazdasági gyakorlaton.

gatói megállják helyüket a gyakorlati életben. Szépszámmal akadnak olyanok is, akik tanulmányaikat főiskolai szinten folytatják. Tóbik elvtárs máris kezdi a nevek sorolását: K o z s á r István mérnök a VCelincei (méhi) Efsz elnöke, Góbis Gábor mérnök, ugyanezen szövetkezet növénytermesztője, L é к a Gyula a Somotori Állami Gazdaság agronómusa stb.

Mindezt az igazgató szinte természetesnek veszi, annak tudatában, mert a jó iskola hatása messzi sugárzik időben és térben.

Az iskola jő hírnevét egyébként a jelentkezők száma is visszatükrözi. A túljelentkezés általában százszázalékos. Szerencsés helyzetben vannak, lehetőségük van a minőségi választékra. Az igazgató elképzelése erről már borúlátóbb. Szavai szerint ugyanis a felvételi vizsgákra sok olyan tanuló érkezik, akiknél hiányos az alap. s nincsenek felkészítve. A felvételi vizsgák sokéves tapasztalatai alapján, több kilencéves alapiskolában kimondottan csak azokkal a tanulókkal foglalkoznak, akik az iskolát különböző szintű olimpiászokon képviselik. Akadnak olyan iskolák is, ahol például a felvételi tantárgyakat — magyar nyelv és matematika — minden évben más szaktanítók tanítják annak ellenére, hogy ez merő ellentétben áll az iskolatípus koncepciójával. Elmondottak elsősorban a matematikára vonatkoznak.

szervezés, növénytermesztés és állattenyésztés. A gyakorlati képzést egyébként három formában valósítjuk meg:

a) a tantermekben, ahol a mezőgazdasági termelésből vett példákat dolguznak fel tanulóink, b| a közeli mezőgazdasági nagyüzemekben,

c) az úgynevezett nyári gyakorlatokon, melyet tanulóink a lakhelyükhöz legközelebb álló efsz-ben és állami gazdaságokban végeznek.

Nagyszünetet jelez a csengő, amikor elbúcsúzunk az igazgatótól és a tanári kartól. A folyosókon diákok tolonganak, s a csallóköziek ismerősként üdvözölnek, majd többen körülállnak. Egy szőke kislány a felépítményi tagozatos jámbor Valéria örömmel újságolja, hogy a SZABAD FÖLDMŰVES levelezője. Az érettségi előtt álló Tisza Magdolna kedvenc tantárgyait sorolja, s terveiről beszél. Az iskolai SZISZ-szervezet elnöke a buzitai Kőrös Katalin diáklapjukkal, — melyet „Ifjú mezőgazdász“ címen adnak ki, — ajándékoz meg.

Amikor a csengő újra a tantermekbe szólít, jóleső érzéssel hagyom el az iskolát. Ugyanis e rövid tízperc, melyet a diákok között töltöttem, sok örömteli élménnyel,, hasznos tapasztalattal szolgált. Többek között meggyőzött arról is, hogy az öreg épületben egészséges, ifjú az élet.

CSIBA LÄSZLÖ

Foto: —tt—

Az érem másik oldala

Dláknak önkéntes társadalmi munkára menni, fölér egy kirándulással. Legyen az bár egy-két napos, több hetes, vagy akár egész nyarat betöltő — az eredménye nem marad el: kellemes emlékek, testi, szellemi felfrissülés. Sok egyetemen, a főiskolán felvételezett diák véleménye szerint jobban örült a nyári munkára hívó levélnek, mint a sikeres felvételi vizsgáról szólő értesítőnek. Persze, ez csak a kellemes vetülete a dolognak. Mint minden éremnek, ennek is két oldala van, erről is szót kell ejtenünk: a végzett munka értékéről.

Bár nehéz lenne konkrét számokkal kifejezni azt az óriási mennyiségű munkaórát, amit aratásban, szüretelésben, gyümölcs-, vagy burgonyabetakaritásban és másutt végeznek a diákok, össztársadalmi hasznosságával mindenki tisztában van.

A nyár folyamán elégszer hallhattuk a rádióban, olvashattuk az újságok hasábjain a diákok segítőkészségéről szóló híradásokat, riportokat. Nem is erről akarunk polemizálni, inkább arról a bizonyos másik oldalról, amiről — mi tagadás — kevesebb szó esett.

Olcsó húsnak hig a leve! — mondja a közmondás teljes joggal s hogy nem mindig alaptalanul, arról meggyőződhettem nemrég a mocsi szövetkezetben. ötven diák segített az említett szövekezetben szőlőt szüretelni. Mikor szóba került a munkájuk, a személyzeti osztály vezetője panaszkodni kezdett. Mint mondotta, ők bizony nem sok hasznát látták a munkájuknak. Magyarán: ráfizettek a dologra. Borúlátása okát nem firtattam. Kijelentését azonban számokkal

is megerősítette s így már tisztább

lett a kép.

A diákok munkáját nem honorálták, csupán az étkeztetést biztosították nekik, amely egy napra kétezer koronát tett ki. Az általuk kitermelt javak értéke pedig alul maradt ennek az összegnek. Gondolja el, mondta a személyzetis nem éppen rózsás kedvvel — ötven ember nyolcszáz korona értékű munkát végez egy nap alatt. Hogy mennyi az? Harmincöt mázsa szőlő szüretelése — amit rendes körülmények között tíz szövetkezeti dolgozó elvégzett volna.

Bevallom, meghökkentett a dolog, önkéntelenül eszembe jutott diákkorom „krumpli-brigádja“ a liptói dombokon. Máig meg vagyok győződve arról, hogy akkor ott jó munkát végeztünk. Persze, nemcsak egyéni szorgalmunkon múlott a teljes siker — vezetőink, a tanárok hozzáállása is nagyban segített. Jól emlékszem, ők sem szégyelték megfogni a zsákot, vödröt, kosarat. S még egy tényező segítette a munknkedvet: a jutalomból osztálykirándulást szerveztünk a brnói kiállításra.

Gyanítom, hogy egyetlen diák sem végez kitűnő munkát, valamiféle ellenérték nélkül. Vagy ha jutalmazák is munkájukat (s ez az általános eset), az 6 tudtuk, felvilágosításuk nélkül, az eredmény ugyanaz marad: nem fogják tudni, miért izzadnak a napon.

A hiba tehát kétoldalú: ha az említett szövetkezet nem honorálja a tanulók munkáját, — vagy ha honorálja, de oly módon, hogy azoknak fogalmuk sincs róla hová, kinek utalják át a jutalmat, — a kívánt eredmény mindenképpen gyöngébb lesz a vártnál. S itt már a fiatalok vezetői marasztalhatók el. A tanárok, nevelők, ifjúsági szervezet vezetői.

Vagy vegyünk még egy lehetőséget, ami szintén záloga lehet a jó eredménynek: Az említett ötven diákból alakíthattak volna legalább öt csoportot, vagy akár többet is és versenyszerűen szüretelhettek volna. Természetesen kitűzött jutalomért.

Borúlátásra természetesen semmi okunk. Csak azért jutott eszembe szóba hozni a negatív példát, mert — mint láttuk — ilyen is előfordul. És sajnos, nem csak ebben az egy esetben,- A másik ok, amely miatt nem szabad figyelmen kívül hagyni ennek jelentőségét, hogy az önkéntes társadalmi munka „idénye“ még nem múlt íli az őszi betakarítás nagy része még előttünk áll.

Ha a fiatalok vezetői eléggé tudatosítják küldetésüket, átérzik felelősségüket, nem fordulhat elő negatív példa. S ha a diákok is tudatosítják szerepük fontosságát s úgyszintén a szövetkezetek vezetői a helyzet diktálta tényeket, úgy nem nyerhet igazolást a másik — ugyancsak találó -— szólásmondás: többe került a leves, mint a hús.

Kövesdi Károly

SZOVJET

EMBEREK ÉLETÉBŐL

Az elmúlt hetekben Szlovákia fővárosa testvérvárosával az Ukrán SZSZK közigazgatási és szellemi központjával, Kijevvel már több évtizede fennálló baráti kapcsolatát a Kijevi Napok keretében számos nagyszabású akcióval fűzte még szorosabbra.

Igen tartalmas és tanulságos volt ez a rendezvénysorozat keretében megszervezett találkozás az Ukrán Képzőművészek Szövetségének és Kljev művészeti, életének néhány képviselőjével. Az Ukrán Képzőművészek Szövetsége egy szervezetbe tömöríti az írókat, költőket, szobrászokat, festőket, grafikusokat és a kinematográfia alkotóművészeit. Egyik nemzeti tagozatát alkotja a Szovjet Művészek Szövetségének és csupán Ki-, jevben ezernél több tagja van. örvendetes jelenség — amint azt Viktor Kocsevszkij elvtárs, a Szövetség kijevi tagozatának elnöke elmondotta —, hogy a Ktjevben tevékenykedő vagy 480 frő és költő sorában igen sok a 25—30 éves fiatal.

Érdekes volt Mihail Krivolapov

elvtársnak, az Ukrán SZSZK Művelődésügyi Minisztériuma képzőművészeti osztályvezetőjének, az Ukrán Írószövetség elnökének az a megjegyzése, hogy az írók és a költők, de a szépművészet többi ágazatában tevékenykedő művészek is alkotótevékenységük témáinak zömét úgy szerzik, hogy közvetlen közelről figyelik a mindennapi élet lüktetését. Hónapokig ott élnek a nagy építkezések hősei, megalkotói, munkásai között s az itt szerzett benyomások képezik művészi tevékenységük, alkotásuk tárgyát, legfőbb tartalmát.

A művészek és a dolgozók Ilyen szoros kapcsolata a való élet, a hétköznapok hősiességének élethű, realista ábrázolásában tükröződik vissza. S mivel a dolgozók minden igyekezetét a Nagy Október 60. évfordulójának méltó megünneplésére, további munkasikerekkel való köszöntésére irányuló felkészülés hatja át, ez a szellem így az írott szó és minden más művészi alkotás legfontosabb elemévé válik.

E baráti beszélgetés során további érdekes kérdés is merült fel. Mégpedig az, milyen mértékben járul hozzá az iskola a fiatal nemzedék esztétikai érzékének, a szép szó, a művészi alkotás befogadásának és az ilyen alkotókészség kifejlesztésének folyamatához. Erre a kérdésre Bogdan Csaling

elvtárs, az Ukrán írószövetség pártszervezetének elnöke teljes nyíltsággal jegyezte meg, hogy az Iskolák mai tanrendje a műszaki ismeretek, a matematika, a fizika, a vegytan és más reáltárgyak oktatását és elsajátítását helyezt előtérbe. Ez lényegében a műszaki forradalom rohamos térhódítását bizonyítja. Viszont a művészetek továbbfejlesztését, tágabb kibontakozását elősegítő tantárgyak ezáltal háttérbe szorulnak. Ezt a kérdést — fűzte hozzá Csaling elvtárs — sokkal ésszerűbben oldották meg a Balti Szovjet Köztársaságokban, ahol az alkotóművészek új nemzedékének képzése határozottan kedvezőbb szinten áll. Ukrajnában kevés az olyan nagy elméleti felkészültséggel rendelkező esztéta, aki az iskolákhoz közelebb kerülve ezt a hiányt ki tudná tölteni. A tarthatatlan helyzetet már a legfelsőbb fórumok is élesen bírálták s minden fettétel adva van ahhoz, hogy ebben a kérdésben mihamarább változás következzék be.

Már ma egyre érezhetőbb, hogy a művészeti ágazatokra felkészítő középiskolákból egyre több tehetséges és jól képzett fiatal lép ki az életbe.

Az iskola, az oktatás a nevelés komoly tényezője. Hatalmas erejét és fontosságát, de egyben azt is mennyire nem tértékeljük az iskolák tevékenységét és szerepét, Csaling elvtárs egy példán igazolta. Krasznodon egy jelentéktelen kis falucska Ukrajnában, mégis tizenhárom nemzeti hőst adott a szovjet társadalomnak az Ifjú Gárda legendás hőseinek személyében. Az Ifjú Gárda tagjainak

életét és tetteit regények kötetei örökítették meg. De ha feltesszük a kérdést, mi késztette e fiatalokat, hogy halált megvető bátorsággal szánjanak szembe a Szovjetországba betört fasiszta ellenséggel, arra a megállapításra jutunk, hogy ilyen érzületre, a szocialista haza védelmére, kommunista helytállásra a Komszomol mellett az iskola nevelte őket. Az Ifjú Gárda tagjairól rengeteget írtak már. A képzőművészeti alkotások egész sora örökíti meg hősi helytállásuk momentumait, de az iskoláról, amely őket erre nevelte, soha senki egyetlen sorral sem emlékezett meg.

E szovjet emberekkel, az ukrán művészek képviselőivel létrehozott találkozás maradandó élményt jelentett mindazok számára, akik ezen résztvehettek. Számos új, értékes tapasztalattal gazdagíthattuk ismereteinket azáltal, hogy némi bepillantást nyertünk a szovjet művészek hétköznapjaiba, alkotásuk problémáiba. (obenau)

Emberközelben a. szovjet képzőművészet

Jöhetnek a buldozérok

Vannak sürgős dolgok, amit ha tetszik, ha nem el kell végezni. Nem is okoz ez különösebb gondot, ha van megfelelő illemhely. Sajnos, sokhelyütt (Vendéglőben, vasúti állomásokon) siralmas állapotban vannak a vécék, vagy zárva tartják.

A Rim. Sobota-i Irimaszombati) állomásán autóbuszra várakoztam. Betértem a vasúti állomással szemben lévő vendéglőbe. A szíverősilő elfogyasztása után érdeklődtem meg-e találom a szükséghelyet.

— Itt nincs, menjen az állomásra — javasolta a kiszolgáló.

Elballagtam az állomásra, de amit az úgynevezett illemhelyen láttam, felfordult a gyomrom. Sürgős- nem sürgős, el kellett menekülnöm. Hová merre — morfondíroztam magamban. Ekkor egy új épületet pillantottam niRg a vasúti vendéglőnek csúfolt rozzant épület mii gött. Tovább merészkedtem s akkor láttam, hogy ven déglátóiizein (csak azt nem értem, a büfében miért nem említették).

A közelmúltban átadott vendéglátó üzem, bár harmad osztályú, minden igényt kielégít. Az illemhelyek ragyognak a tisztaságtól, az abroszok hófehérek. Később az üzem vezetőjétől megtudtam, hogy a vendéglátó egyben szaktanintézet, itt nevelik az állami vendéglátó ipar tanulóit. Azt hiszem az ilyen korszerű vendéglátó üzemből, jó szakemberek kerülnek ki.

Hogy az idegenek jobban lássák a vendéglátó üzemet, jó lenne ha buldozérok lerombolnák a rozzant, füstös kocsmát. Az utasok minden bizonnyal kellemesen töltenék az idejüket a szépen berendezett vendéglőben. Természetesen még az új vendéglátó üzem sem jelentheti, hogy a vasúti állomás irányítói, ne törődjenek az illemhely tÍRZtá'’t>"’*';«,!>va!.

Az új vendéglátó üzem.

Barátkoznak az őzikék.

Kép és szöveg: —tt—

Közben tovább ismerkedem az iskola belső életével. A folyosókon tablók, működő gépmodellek, szemléltető eszközök, a vitrinekben növény-metszetek, a szaktantermekben — könyvelésre, gépírásra és növénytermesztés tanítására vannak berendezve — a legkorszerűbb eszközök: írásvetítők, dia- és filmvetítők. A könyvtárakban többszáz kötet szak- és szépirodalmi könyv, a tanáriban és a kabinetekben pedig minden tanári segédlet megtalálható: folyóiratok, kézikönyvek stb.

— A személyi és tárgyi feltételek tehát adottak a korszerű oktatáshoz. Az épület viszont már eléggé elavult, kereteit kinőttük — fűzi hozzá az igazgató — majd így folytatja:

— Hagyományaink viszont egyenesen köteleznek bennünket a vázolt probléma leküzdésére. Olyan kötelezettség ez, amely találkozik törekvéseinkkel. Tanári karunkat és nevelőtestületünket nemcsak a kötelezettségtudat, hanem a hivatásszeretet is ösztöni. A szakmai tudás mellett az egyéni kezdeményezőszellem, a jobbat, a többet akarás határozza meg mindennapi munkánkat. Ezen munka fő meghatározója az elmélet és a gyakorlat eredményes összekapcsolása. Elméleti oktatás szakaszán megkülönböztetett figyelmet szentelünk a szaktantárgyaknak: könyvelés, üzem-