Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-01 / 39. szám

SZABAD FÖLDMŰVES, 1977. október 1. Vöúetséqi szende ... ^ ... A A SZÖVETKEZETI TÔLDMÚťES&K SZÖVETSÉGÉNEK ToRUMA Kellő segítség az őszi munkák elvégzésében Földműveseink az aratás sikeres befejezése után megkezdték a mező­gazdaság őszi munkáit, amelyek során jóval igényesebb feladatokat1 kell elvégezniük. Az őszi betakarítási munka jelentősebb még az aratásnál is, я ezen felül az időjárás szeszélyével is számolni kell. Ez a munkaerő, a betakarító gépek és a szállítóeszközök még nagyobb méretű bevetését kö­veteli meg. Ebben a munkában földműveseinket nem hagyhatjuk magukra. A népgazdaság egyéb ágazataiból, a hivatalokból, iskolákból s máshonnan polgáraink ismét segítségükre sietnek. Ä Szövetkezeti Földművesek Szövet­ségének Központi Bizottsága nemrég tárgyalta meg és hagyta jóvá az őszi mezei munkák elvégzését elősegítő politikai-szervezési Intézkedéseket, a CSKP KB és az SZLKP KB határozatai értelmében. Ezt követően az SZFSZ Járási bizottságai is foglalkoztak a kérdéssel és a szükséges intézkedése­ket a járás követelményei alapján módosították. A Szövetkezeti Földművesek Szövet­sége szervei útján aktivizálta a járá­sokat és ezen keresztül a szüvetkeze­­teket az őszi mezei munkák minőségi elvégzésének biztosítására, a szocia­lista munkabrigádok és a komplex racionalizáló brigádok tevékenységé­nek fejlesztésével. Az intézkedések során különös gondot fordítanak a cukorrépa, a burgonya és a szemes­kukorica gépi betakarításának továb­bi bővítésére, valamint az őszt gabo­na vetésére. Ezzel kapcsolatban meghirdették az őszi munkák sikeres elvégzése érde­kében indított szlovákiai méretű ver­seny kritériumait, az idei évre kiírt versenyfeltételeket. A Szövetkezeti Földművesek Szövet­ségének Szlovákiai Központi Bizottsá­ga a Mezőgazdasági Dolgozók Szak­­szervezeti Szövetségének Szlovákiai Bizottságával karöltve az őszi mun­kák tervezett feladatainak teljesítése és túlszárnyalása érdekében szocia­lista munkaversenyt Irt ki a cukor­répa legnagyobb hozamai és a kellő cukortartalom eléréséért. E verseny legfontosabb kritériuma az, hogy az egész termesztési területről hektáron­ként átlagban legalább 65 mázsa po­larizált cukrot érjünk el. Továbbá versenyt hirdetett a mezőgazdaság gépi eszközeinek legcélszerűbb ki­használásáért. Ez utóbbi verseny négy csoportra oszlik — a cukorrépa, a burgonya, a kukorica géppel végzett betakarítása terén, valamint a ter­ményszárítók legjobb kihasználása érdekében. A burgonya legnagyobb hektárhozamainak elérésére és az el­adási kötelezettség túlszárnyalására kiírt verseny a burgonya termesztést területének alapján szintén négy cso­portban folyik majd éspedig a har­minctól hetven, a hetvenegytől száz­ötven, a százötvenegytöl kétszáz és a kétszáz hektárt meghaladó termeszté­si területek csoportjában. A legjobb almatermés elérésében Is versenge­nek majd az olyan mezőgazdasági üzemek, amelyek legalább tíz hektár területű gyümölcsössel rendelkeznek. A verseny feltételei megszabják, hogy az erre feljogosított felvásárlóknak a mezőgazdasági üzem legalább hetven mázsa almát adjon el a termőterület minden hektárjára számítva. Az el­adott almamennyiség felének kiváló vagy legalább első osztályúnak kell lennie. Az 1977/78-as cukorgyári kampány­ban a lehető legtöbb cukor gyártása érdekében az SZFSZ Központi Bizott­sága a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulója tiszteletére közös szocialista vállalást tett a Cu­koripari Tröszt vezérigazgatóságával, a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszer­vezeti Szövetségével, a Csehszlovák Gépkocsi-közlekedési Vállalattal és a Csehszlovák Allamvasútakkal karölt­ve. A szocialista vállalásban az érde­keltek pontosan körülhatárolták fel­adataikat és erről értesítették az 'SZFSZ járási bizottságait azzal a megjegyzéssel, hogy e vállalás tar­talmával kellőképp és Időben megis­mertessék járásuk szövetkezeteinek vezetőségét. Tekintettel arra, hogy az őszi mun­kák során igen sok új gép és kor­szerű gépi berendezés kapcsolódik be e munkálatokba, az SZFSZ Központi Bizottsága, továbbá járási szervei és a szövetkezetek munkabiztonsági el­sődleges feladata lesz rendkívüli fi­gyelmet fordítani a szövetkezeti dol­gozók egészségvédelmi és munkabiz­tonsági kérdéseinek megoldására. Az ezt célzó intézkedések a dolgozók kellő kioktatásában, valamint a mun­kabiztonsági rendszabályok követke­zetes betartásában merülnek ki. Te­hát e gépek kezelőit és mindazokat, akik e berendezésekkel bármilyen kapcsolatba kerülhetnek, alaposan ki kell oktatni a munkabiztonság erre vonatkozó követelményeiről. Ugyan­ekkor különös gondossággal kell el­lenőrizni a gépek műszaki állapotát és azt, megfelelnek-e a munkabizton­ság követeleményeinek. Az SZFSZ járást bizottságaira és a járás! mezőgazdasági igazgatóságok­ra az a további és igen fontos fel­adat hárul, hogy figyelemmel kísér­jék a szocialista munkaversenyt és ennek értékelését szövetkezeteinkben, főképp a versenyben élenjárók azon­nali jutalmazását szorgalmazzák köz­vetlenül a földeken, a munkahelye­ken. Az aratás során kibontakoztatott szocialista munkaverseny e téren Igen sikeres volt a Nové Zámky-1 (érsekújvári), a levicei (lévai), a nit­­rai és más járásokban s az itt szer­zett példákat általánosítani kellene. Az őszi munkák sikeres elvégzésé­ben kellő segítséget nyújt a helyesen és célszerűen szervezett közgazdasági agitáció és propaganda. Az SZFSZ já­rási bizottságai az aratási idényhez hasonlóan most is különböző propa­­gációs anyagot, villámújságot adnak ki népszerűsítve a szocialista vállalá­sokat legsikeresebben teljesítő egyé­neket, munkaközösségeket, szocialista munkabrigádokat. Munkájuk eredmé­nyéivel a nagyközönség a dicsőség­táblák, a faliújságok és a propaganda egyéb formái által értesülhet majd. E téren már most igen szép eredmé­nyeket mutat fel a trnaval, nitrát, levicei, luCenecl, košicei, humennél és más járások. A propagáciős anya­gokból azonban nem hiányzik a bírá­lat sem azok címére, akik a munkák elvégzésében hátramaradnak. Például az SFSZ nitrai járási bizottsága által nemrég kiadott villámújság élesen bírálta azokat a szövetkezeteket, a­­melyek az őszi vetemények területé­nek felszántásában avagy a talaj trá­gyázásának lassú ütemével e mun­kákban lemaradtak. A humennél járásban foganatosított' politikai-szervezési intézkedések az egyik legfontosabb feladatként az el­végzett munkák különösképpen a ta­­lajelőkészités és a vetés minőségének ellenőrzését jelölik meg. Ezzel kap­csolatban kihangsúlyozzák az Is, hogy körzeti megbeszélésekre rend­szeresen össze kell hívni a mezőgaz­dászokat, a gépesítőket és szükség esetén a szövetkezetek elnökeit is, hogy rugalmasan oldhassák meg az őszi mezőgazdasági munkák során fellépő nehézségeket. Az SZFSZ járási bizottságainak tisztségviselői és dolgozói minden já­rásban egyúttal tagjai az őszi munká­kat irányító járási bizottságoknak Is. Így alkalmuk van naponta megismer­kedni a felmerülő problémákkal és a bizottság többi tagjával együtt hoz­zájárulhatnak sikeres megoldásukhoz. A Szövetkezeti Földművesek Szövet­sége, a szövetkezeti dolgozók társa­dalmi szervezete, fokozott Igyekeze­tei fejt ki az őszi munkák sikeres el­végzése, a földművesekre háruló fon­tos feladatok teljesítése érdekében. Jozef Prokei, mérnök A szocialista termelés általános fej­lesztésének, a munkatermelékenység fokozásának és ezzel a dolgozók élet­színvonala további növelésének egyik előfeltétele a dolgozók kellő védelme a munkabalesetek és a foglalkozási betegségek kártételétől. A jó gazda­sági eredmények elérését erősen be­folyásolja minden egyén munkaképes­sége s ezért a munkabalesetek jelen­tik azon negatív tényezők egyikét, amelyek az eredményeket közvetlenül befolyásolhatják. A munkabalesetek kérdése napjainkban különösen idő­szerű a mezőgazdaság szakaszén, el­sősorban a szövetkezetekben. A szö­vetkezetekben előadódó munkabalese­tek elemzése azt mutatja,- hogy a gé­pesítés és a mezőgazdasági munkák korszerűsítése nem problémamentes és a munkabiztonság szakaszán ütközik ki. Habár az idei év el­ső felében a munkabalesetek száma szövetkezeteinkben valamivel csök­kent, mégis a szövetkezetek szerepel­nek szlovákiai viszonylatban az első helyen a munkabalesétek számát te­kintve. Az efsz-ekben például szlová­kiai viszonylatban az első félév során 154 ezer nap az a munkakiesés, amit a munkabalesetek okoztak és ez a szlovákiai átlagnak több mint felét jelenti. A legtöbb balesetet a nyugat­szlovákiai kerület szövetkezeteiben észlelték, ahol a balesetek száma száz szövetkezeti dolgozót véve ala­pul 1,3 százalék. Ez az arány a kelet­­szlovákla kerületben csupán 1,17 szá­zalékot tesz ki. A legtöbb balesetet — a balesetek 47 százalékát — a mezőgazdaságban használt gépek és berendezések, a veszélyesnek nyilvánított munkafolya­matok a balesetek 30,9 százalékát okozták. A további okok közül felem­líthetjük a helytelen munkaszervezés­ből, a hiányzó munkavédelmi bérén-A baleset-megelőzés mindannyiunk érdeke dezések és felszerelés során előadódó baleseteket, amelyek az év első felé­ben nyilvántartott balesetek 28 száza­lékát tették ki. Az Állami Munkabiztonsági Fel­ügyelőség szerveinek ellenőrzése alapján szövetkezeteinkben a legtöbb hibát a kerekes traktorok üzemelte­tése során észlelték, mivel legtöbbjü­ket nem látták el a traktorvezető testi épségét biztosító védőkerettel, s ugyanígy hiányos a növénytermesz­tésben és az állattenyésztésben hasz­nált gépek munkabiztonsági felszere­lése is. Az elégtelen műszaki állapot, tehát a munkabiztonsági előírások megszegése miatt az ellenőrző szer­vek közbelépése nyomán az első fél­évben 147 gép- és technológiai be­rendezés használatát, üzemeltetését tiltották be. Ennek az állapotnak egyik előidé­zője az, hogy a dolgozókat kellőkép­pen nem oktatják ki a biztonságos munkavégzés nélkülözhetetlen szabá­lyaiból. Az ellenőrzések sok esetben igazolták, hogy a szövetkezetek, az efsz-ek és más mezőgazdasági üze­mek felelős tisztségviselői, vezető dolgozói nem értik meg vagy lebe­csülik a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtését és az ezt célzó gondoskodás jelentőségét, ami végeredményben az alapvető bizton­sági előírások és szabványok Ismere­tének tökéletes hiányában mutatko­zik meg. Versengéssel a munka minőségének javításáért A gépesítés és a kemizálás folya­mata legerőset ben a növénytermesz­tésben tör u tat, valamivel kisebb mértékben horosodott meg az állat­­tenyésztésben, ahol azonban a villa­mosítás mértél e növekedett. Ez a tény követeli n eg, hogy minden mun­kahelyen kidől ;ozzák és megszabják a balesetmegeli zés szisztematikus fel­tételeit és követelményeit a mezőgaz­daságban. Az (lőttünk álló időszak többek között löntő jelentőségű ab­ban a kérdésbi n is, milyen intézke­déseket tesznek majd az egyes mező­­gazdasági üzen ekben, különösen a­­zokban az efsz skben, ahol a munka­­balesetek aránya és száma a fentem­­lltett okokból rendszeresen ismétlő­dik. A legfontosabb az lenne, hogy napjainkban, (mikor az őszi mezei munkák üteme a legnagyobb erőki­fejtést követeli meg, a múlt évnél lényegesen kev< sebb baleset adódjék. Az igényes ős ;i munkák minden egyes dolgozóié l megkövetelik, első­sorban termesze tesen azoktól, akik a gépeket és be: endezéseket kezelik, hogy következe tesen betartsák a munkabiztonság előírásait. Minden szövetkezeti tag elsőrendű érdeke le­gyen, hogy egy jillanatra se tévessze szem elől a műi kabiztonság szabvá­nyait és követeli lényeit s úgy dolgoz­zék, nehogy saj ít vagy munkatársat egészségében káft tegyen.. Kolaüek Karol botištei szövetkezetének dolgozója. A második helyen Ľudovít Ď u r d 1 a k, az előző szlovi ikiai szántóverseny győztese végzett. A szántóversenyben három kategó­riában mérték ösfze tudásukat, ügyes­ségüket a résztvevők, éspedig három­­testű, továbbá niégy-öt és hat-nyolc testű ekékkel végzett szántásban. Minden egyes eketestre tíz méter szé­les földterületet számítottak. A ver­senyparcellák hossza egységesen száz méter volt. Az első kategória győztese Jozef Horváth, a majcichovi szövetkezet dolgozója lett a szántás minőségének értékelése alapján. Második helyen Miklós Ferenc, a galantai járás Slovenské Pole-i Állami Gazdaságá­nak dolgozója végzett. A második ka­tegóriában Frantiiek Štefánik, a Niírai Agrokomplex Állandó Mezőgaz­dasági Kiállítás gazdaságának dolgo­zója szerezte meg az első helyet, má­sodikként Molnár Lászlót, a juro­­vái (dercsikai) szövetkezet dolgozóját értékelték ki. A harmadik kategóriá­ban Lengyel Béla, a Dvory nad 2itavou-i (udvardi) szövetkezet trak­torosa vitte el a pálmát és a második Ambrus Miklós, a Rohovcei (szar­vai) Állami Gazdaság dolgozója lett'. A győztesek pénzjutalmat, tárgyi ajándékot és oklevelet kaptak. Elis­merő oklevelet kapott a verseny min­den résztvevője, pkik a kedvezőtlen időjárás ellenére is tudásuk legjavát advp mérték ösáze erejüket. Ez a gyakorlati verseny újabb bizonyítékot szolgáltatott mezőgazdasági dolgo­zóink, gépkezelőink mesterségbeli fej­lettségéről, jó felkészültségéről, (jp) Az egyejs munkaágakban rendezeti versenyek lényegében az oktatási fo­lyamat szerves részét képezik, hiszen ezeknek a vetélkedéseknek résztvevői jobban megismerik egymást, összeha­sonlíthatják tudásuk szintjét és mun­kájuk eredményét, s ezáltal szakmai ismereteiket bővítik. A versenyben el­ért jó eredmények a résztvevőket a büszkeség érzetével töltik el, képes ségeik továbbfejlesztésére, újabb is meretek elsajátítására ösztönzik ét fejlesztik szakmai öntudatukat. Ezt a célt szolgálja a traktorosok ügyességi versenye és a szántóver seny is. A traktorosok ügyességi ver senyét 1971 óta minden évben meg rendezik. A legfontosabb célja a ve télkedésnek, hogy kellő alkalmai nyújtson a gépkezelőknek szakmai éi műszaki ismereteik bemutatására összehasonlítására és fokozására. Egy úttal számot adnak arról is, mennyi­re ismerik a közúti forgalom szabá­lyait, mennyire urai a traktornak a mezei munkák elvégzése során, de egyúttal fizikai erőnlétüket is bizo­­nyosítják. Az egyezségi verseny, mivel járá­sonként és körzetenként minden év­ben megrendezik a minden második évben nemzeti bajnokság keretében állnak rajthoz a legjobbak, eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy cél­jának eleget tesz. A traktorvezetők az előkészületek során kellőképpen kibővítik tudásukat és a gyakorlati munkában szerzett ügyességüket ép­pen e versenyen igazolják. A mester­ségbeli rátermettség fokozásával e versenyek eredményeképpen el­mondhatjuk, hogy egyre csökken az olyan forgalmi balesetek száma, ame­lyeket a traktorosok okoznak, s ezzel párhuzamosan növekszik a traktoro­sok fegyelmezettsége a közutakon. Tehát szakavatottabban kezelik a gondjaikra bízott gépet, tökéleteseb­ben ismerik a közúti forgalom szabá­lyait és a biztonsági előírásokat. A hazánkban már több mint száz éves hagyománnyal rendelkező szán­tó versenyek célja az, hogy elsősorban fiatal gépkezelőinket készítse fel a jó minőségű szántás elvégzésére, mivel ez a növénytermesztés jó eredményei­nek egyik alapvető feltétele. Közis­mert tény, hogy a minőségi szántás nagyban elősegíti az átlagosnál jobb hektárhozamok elérését és a növény­­termesztés biológiai hasznának fnko­­zását. Műszaki szempontból viszont a helyesen beállított eke jelentős vonó­erő, tehát energia megtakarítását je­lenti, ami törvényszerüleg nagyobb terület felszántását teszi lehetővé s egyúttal komoly üzemanyag meg­takarítást is hoz. Az idén szeptember 9-én rendezték meg a trnavai járásban, a Majcichovi P. Jilemnický Efsz földjein Szlovákia Zsidek Vilmos, az alsópéteri szövetkezet vincellérje elégedett az idei szőlőterméssel. Néhány megjegyzés az V. Szlovákiai traktoros ügyességi ver­seny és a nyugat-szlovákiai kerület XII. szántóversenye kapcsán. V. traktoros ügyességi versenyét és a nyugat-szlovákiai kerület XII. szántó­versenyét. Az ügyességi versenyben* Szlovákia szövetkezeteiből 31 traktoros vett részt, a járási versenyek győztesei. A verseny programját képező elméleti részben a résztvevőket levizsgáztat­ták a közúti forgalom szabályaiból, a gépkezelés technikájából, a munka­­biztonsági előírások ismeretéből és az agronómiái ismeretek minimumát is számon kérték. A gyakorlati verseny programján szerepelt az UNHZ—750 jelzésű rakodóval végzett munka, to­vábbá а 4B SeX—125 jelzésű vetőgép beállítása, a gépek karbantartása, to­vábbá a fizikai és honvédelmi felké­szültséget bizonyító versenyszámok, a céllövés és a gránáthajítás. A felázott terep miatt az egyik versenyszámot — a pótkocsi vontatását kijelölt út­vonalon — kihagyták a versenyből. A versenybíróság az elért hibapon­tok alapján értékelte a versenyzőket. A legkevesebb hibapontot érte el és ezáltal az első helyet szerezte meg Štefan Č e d r 1 e, a senicai járás so-

Next

/
Thumbnails
Contents