Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-03 / 35. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES Végre szabadság! Vidám. forgata mint aminek képzeljük. Es mégis, hi gos, nagyvilágion flancos és holdvilá- szék a játékukban. Gyermeteg suta gos! Kicsit hátborzongató, mámoros, Ságunkban összetartozunk és ez fölszeszes és szerelmes — jaj, néha emel, boldoggá tesz! Mi együtt indulannyira félek, de Róbert megnyugtat, tunk valami Utón, sorstársak vahogy amit teszünk, a legtermészefe gyünk! S nekem 6 minden: a szabad sehb a világon — s ettől gyönyörű, ság, a vidám, tékozló ifjúság, a felgyönyörű, gyönyörű! nöttség kezdete! De hogyan mondjam Robi a legfontosabb az egészben, meg ezt Teri néninek? Az igazt szabadsághoz férfi kell, mert Teri néni megsértődött. Vagy talán csak vele teljes az életi Ёп azelőtt megérzi, mi van bennem? Vagy insem függtem senkitől — munkásszál- kább belátja, hogy kicsit valóban felláson lakom — csak eddig a barát- nőtt vagyok s nincs szükségem a senőimmel jártam szórakozni. Délutá- gítségére? Hallgat. Nem kiabál és nőnként vthorászás a klubban, olykor nem pofoz meg. Persze én mindig ötórai tea, shake éretlen tanoncokkal, tartózkodó, kicsit mindig idegen volesténként egy-egy mozi, néha cirkusz, tam köztük, sose tudott anyám helyett De ml az a mostanihoz! anyám lenni, mint némelyiknek itt, — Pincért Egy gint a kisasszony- az egyedi műhelyben, nakl Megfordult. Odamorog valamit, hogy Ezt csak egy férfi, ezt csak Robt kitekeri Robi nyakát, meg hogy dőltudja így mondani! Szörnyen mulat- goznt kötelességem, különben levetett ságos és gyerekes volna három-négy a béremet. Aztán elmegy. csitri szájából. En pedig le akarok vetkőzni minden gyerekségetl „Egy ginti" A felnőttek világa határozott! Nincs faksznt, hogy nem is tudom, meg más buta szabódás. Olajozottan mennek a dolgokI „Ginti“ Fogalmam sincs, miért szeretem, de mióta Robival járok, mindig ezt iszom. Es szívesen, mert látom, hogy Imponálok vele. — Klassz vagyI Elismerésképp ennyit szokott. És mit mondjak? A boldogságtól felpörgők, mint ez az amerikáner, mint egy létcsavar s elszánnék, akár egy végtelen nagy sóhajtás. Olykor még ezt a koszos műhelyt Is szeretem! — Mi van, Kati?! Megalszik a tej a szádban! — Miért, Teri néni? — Második hónapja még a száz százalékot sem éred el! Mások keresik meg a kenyeredI Megrántom a váltam. Ki nem állítatom ezt a nagyhangú asszonyt! Folyton a brigádversennyel zaklat minket. Hogy ilyen-olyan felajánlást tegyünk! Hogy ezt olvassuk és azt nézzük meg! Hogy így a közösség, meg úgy az összetartozási De engem nem érdekelj En egyedül akarok lennil Azaz Robival. Tizennyolc éves vagyok és élvezni, újra és újra kiélni, átélni, fölélni vágyom az életet. Nem akarok Hamupipőke lenni, mint ők valamennyien! — Nézd. gyermekem! Nem jól van ez így. Néha olyan álmosan jössz be, hogy félek, a gépre zuhansz! — Jogom, hogy néha a magánéletem teljesítsem száz százalék fölötti Nem, Teri néni? Maga sosem volt fiatal? Torkán akad a sző, s ezt kihasználom. Nekieresztem a kést a sikongó acélnak, mintha ebben a pillanatban be akarnám hozni az összes lemaradásom. De 6 nem mozdul. — Katii! Megragadja a váltam és maga felé fordít. Mit mondjak? Olyan erős keze van, mint egy férfinak. Tavaly szájon kapta Krisztinát, azóta is emlegetik! De én a tettlegességnek még a gondolatától is bepörgök és keményen nézek a jóságos tekintetébe. — Idehallgass, lányom! Nem jól teszed, hogy Robival jársz! Okosabbnak tartalak, semhogy bedőlj ennek a gyászvitéznek . .. — Ez az én dolgom! Nem? Teri néni. Goromba vagyok, de Robit ne bántsa senki, mert engem sért vele. Robi nagyszerű és kedves! Néha olyan apró és bizonytalan, mini egy gyermek. £n már sokszor meglestem az arcát, mikor ö nem is sejtette. Amikor pél dául olyan magabiztosan mondta, hogy neki ne dirigáljon - senkii Vagy egyszer, nála egy szombat éjjel. „Ma lefekszünk!“ moridla s a szeme, mint egy riadt gyermeké! Ilyenkor arra gondolok, hogy mi mindketten csak mímeljük a felnőtte két, s hogy az valami egészen más, Diadalt érzek! Felnőtt nő vagyok! Megütköztem a jogaimért és az első ütközetet megnyertem! Mosolygok az irigykedve bámuló lányokon. A lábam vinne, rohannék Robihoz, eldicsekedni, de valami visszatart. Talán mägsem vagány dolog, hogy ilyen durván elutasítom Teri néni aggódó közeledését. De nem akarok ezen rágódni Hagyjanak engem magamnakI Én sem szólok az ő életükbeI Pedig néha megkérdezhetném: hogy él maga Teri néni!? — Szevasz, Kati! Na, ez is rögtön kiszúrt! Hihetetlen érzéke van hozzá, hogy rosszkor jöjjön. Éjszaka későig szórakoztunk, reggel még cipőt sem tudtam váltani. Arcomon is az esti smink, a rosszmájúak és álszentek prédájául. — Állati csinos vagy! Virítol ebben a koszos környezetben! — mondja a KISZ-titkárom. Esetlenül szabadkozom s kicsit röstellem is magam, de mohó, hízelgő pillantásától már újra öntudatos, büszke nő vagyok. — Figyelj! Marikáról kell beszélnünk! — mondja olyan bizalmasan, aminek semmi köze sincs Majához. — A barátnőd aggasztóan züllik! Néhány hete részegen jár haza, kölesünkéreget a lányoktól és nem adja vissza... Tennünk kéne valamit. Ojra egy aggódó lélek! Mára már elegem van belőlük. Maját jól ismerem, azelőtt is elverte a pénzét, akkor is kéregetettl Engem teljesen hidegen hagy! Különben is vicces, hogy én beszéljem le arról, amire 6 nyitotta rá a szemem. De meg utálom is, mióta Robt miatt azt az ostoba jelenetet csinálta. Méghogy szereti Robit, de nem akar a boldogságom útjába állni. A nyakamba roskadva bőgött ez a ripacsl Rettenetesen égtem a lányok előtt. — Kati, te értsz a női lélekhezI Mit tegyünk? — Semmit. Törődj a magad dolgával, Tónikái Nem érti, legalábbis szeretné nem érteni a viselkedésem. A szeme akkorára kerekedik, mint a mesebeli toronyóra! Majdnem tetszik, hogy elintéztem! Szívből utálom az ilyen lélekmentő fiúkat! Most már vasvilla szemekkel méreget. — Marhára rázod a rongyot te is! — Hagyj dolgozni, mert kikapok Tért nénitől! — Te hülye! Te ts azt hiszed, hogy Robi elvesz? Csak szórakozni kellesz, aztán passzt Hát ilyen ostobák vagytok mind?/ Teljesen elveszít a fejét, de nem küldöm a fenébe. Tudom, szeretett volna engem, s csdk a féltékenység beszél belőle. Amúgyis, magától ts odébbáll. Munkához látok, de mi , tagadás alaposan elromlott a kedvem. Ez a sok összeütközés nem az én formám. Engem azelőtt legalábbis tiszteltek, most meg utálkozva néz rám mindenki. — Robikáml Szeress engem! Gyűlölöm Tónit, amiért eszembe juttatta a házasságot! Néha bizony félek, hogy nem leszek elég ügyes és elveszítem RobitI Pedig olyan vidámak ezek az éjszakába nyúló egyttltlétek. Csakis az én butaságom, hogy mostanában, egész váratlanul valami üres csönd zuhan közénk. Pedig fél perccel előbb még tréfáltunk és teli szájjal nevettünk, mint tegnap ts, hogy elfogyott a pénzünk. Ilyenkor kétségbeesetten keresem a témát, de mintha semmi mondanivalónk nem lennel Csupa komoly dolog fut eszembe és azt Robt nem szereti. Ma este levelet írok a szüleimnek. „Kedves Anyám, Apám és testvéreimI Remélem, valamennyien jó egészségben vagytok. Én jól vagyok. Sokat dolgozom s elégedettek a munkámmal. Már írtam, hogy megismerkedtem egy komoly fiúval. Néha elvisz szórakozni. Szeretnék csinosan öltözködni, mert az itt nagyon fontos, s még vennék еду-két jobb ruhát. Sajnos, minden nagyon drága. Ugye, nem haragudtok, ha most nem küldök pénzt.. Harmadszor nem küldök, pedig mennyire örült, hogy hálálkodott minden fillérért! Az elsőn vettem egy kékfestő maxiruhát. A másodikat elszórtuk. Vajon ez mire megy... Mostanában nem vagyok jól. Lehet, hogy el kéne mennem orvoshoz. Félek, hogy teherbe estem. A szobatársaim azt mondják, előfordul, hogy olykor elmarad: Ibinek például egész rendszertelen. De nekem még mindig megjött. Nem tudom, mit tegyek. Talán szólhatnék Robinak. Nem értem, mi van velem, alig tu dom kivárni, hogy leálljunk reggeliz ni. Reszketek az éhségtől. Rohanok a felvágottamért, aztán undorodva bá mulom. Bözsi néni valami finom füstölt sonkát eszik. Annyira nézem, hogy észreveszi. Kínál, de elutasítom. Immel-ámmal eszem az állott szagú parizert és megdobja a gyomrom. Kirohanok a vécére. Hányni nem tudok, de az ijedtségtől bőgni kéz dek. Most jő lenne Robi közelében az megnyugtatna. De csak Tért néni döngeti az ajtót. — Mi van veled, te gyerek? Ai anyád nemjóját! — Hagyjon! Nincs semmi bajomi Aggódó hangja azonban úgy meg hat, hogy újra kezdem a bőgést, pedig gyűlölöm, mert kiutasította Robit a műhelyből. De annyira vágyom, hogy szeressenek! Este végre találkoztunk. Robi frissen borotvált, illatos s a kedve végtelen, mint mindig. — Szia, nagyanyól Fölfedeztem egy szuperjó diszkót. Ma ott a helyünk. Néhány napja még a nyakába ugrottam volna az örömtől, de ma csupa komoly gondolattal van tele a fejem. Szeretnék itthon maradni és összebújva megbeszélni, mi legyen velem. — Szó sem lehet róla. Kari megígérte, hogy bemutat a társaságnak. Azt mondja, állati menő hely! Szék egy darab se, csak vastag szőnyegek, félhomály és villogó fényeffektusok a zenéret — Nem maradhatnánk mégis? Valami tömény undort érzek a diszkótól. Olyan bárgyú, semmitmondó póz az egész. Mindenki teszi az eszét, hogy odavan, a zenéért, közben semmi sem fontosabb, mint a flanc és a csiklandós sötét. — Mi van veled? Te nem szoktál ennyit nyafogniI Tudod, mennyire megvetem. — Robii Lehet, hogy nekem gyerekem lesz! — Te buta libái Pofon ver! De olyan, mint egy berezeit kölyök. Egész magán kívül van, Kapkod! Rohangál. A zsebeiben kutat. Aztán a szekrényhez ugrik. A lakkozott címkéjű konyakos üvegek üresen csörömpölnek a tetején, mikor kinyitja. Csak most látom, milyen idegen és képmutató itt minden! Milyen hidegek a színes magazinokból kiollózott tájak és emberei a falakon. Csupa kölcsönvett élmény, csupa összevissza érzelemI A markomban gyűr egy ötszázast. Kemény és határozott. — Vetesd el!... Es többé látni sem akarlakI Olajozottan mennek a dolgok. Már kívül vagyunk az ajtón. Leint egy taxit és elrobog. Szeretném megragadni a fekete üstökét és megrázni, hogy mit képzel, egy szerencsétlen kis melóslánnyal akármit megtehet! De csak a sírás fojtogat. Borzalmasan egyedül vagyok. Megtörtöm a szemem és hjppögve bólintok. Nem szabad sírni. Már felnőtt vagyok. 1977. szeptenrôer 1. A bolgár hősi felszabadító harcára emlékeztető emlékmű a várnai parkban. Bulgáriában szeptember 9-in ünnepük az ország felszabadulásának évfordulóját. A szocializmust építő Bulgária hihetetlenül sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. A felvételen látható Aj szállót is nemrégiben adták át rendeltetésének, az ország fővárosában. Foto: —It-K. A. FEGYIN: Európa elrablása (Részlet) Frans megmutogatta Philippnek a kikötőt. A meggyszínü autó óvatosan kerülgetne az épületsarkokat, a kavicshegyeket, mély kátyúkat. Frans a kikötő minden zegét-zúgát ismerte, és maga vezette kocsiját. I Philipp még jól emlékezett a régi pétervári kikötőié: Volinkina falu deszkavityilliöi rémlenek lel előtte a homályban. A járhatatlan, ingoványos területen részegek igyekeznek kocsin haza. A rakodómunkások tömegekbe verődve várják, hogy felfogadják őket, és közben „fej vagy irás“-t játszanak. Az artyelek vezetői életre-halálra alkudoznak és veszekszenek a munkásközvetítő alkalmazottaival. A még befejezetlen, új kőháztelepek városokká nőttek, szélesedtek, ptindeniitt földtúrások, munkagödrök fogják körül őket, frits festés virít; még csak részben lakottaki de már kacéran ékeskednek a pázsit közt nyiladozó, első félénk virágaikkal. A porrá zúzott talaj vagy a süppedős, füves mucsár mentén útnak feltöltött földrétegek húzódnak egyenes vonalban. Philipp itt-ott még ráismert a múlt egy-egy régi vonására. De ami új volt, az fölényesen kinevette a régi változatlanságát. Iszonyú, fülsiketítő dübörgéssel mélyítették a medret a kotrógépek. Oj földdarabok merültek fel, s nőttek a víz felett. Daruk emelték fel nesztelenül a fedélzeti rakományt a hajókról. A gépek mint i célállatok keveredtek ki a felvonók kötelei közül, és sorakoztak fel a vasbeton rakpartok mentén. Kattogva kúsztak oda a vasúti kocsik. Mindenütt hajófüst szállt a magasba, hol sűrűn, sietősen, hol meg tűnődve, áttetszőén. Az autó most bekanyarodik a Gladkij-szigetre. — Ez az? — kérdezi Philipp, és nyomban maga feled a kérdésre igenlő fejbóllntással. — Ez az — mondja Frans. A Fa-kikötőben kiszállnak az autóból. A betonozott rakpart egyenes álként fut a messzeségbe, jobbra egymás mellett sorakoznak a kikötött hajók. Valamennyit fűrészelt fával rakják meg. A fedélzeten, a csörlők és a nyitott lejáratok körül matrózok nyüzsögnek. Am a parton alig látni embert. Az egész part egyet en, bonyolult gépezet. Nyugodtan, zajtalanul, kiszámított, ütemes pontossággal dolgozik. Gerendaszállító autó viszi a fát a hajócsörlőig. Az autó egy kerekekre szerelt, hosszú lábakon nyugvó, mozdulatlan, furcsa szekérféle alkotmány; vezetője magasan ül, mint a régi postakocsik kucsisaii A deszkák egyforma kis halmokban sorakoznak a földön. A szállílóautó] hosszú lábain, mint egy alagút, fölébük kerül, egyszerre fölemel egy égésé halmot, és arrább viszi. A rakpart mentén állványhíd emelkedik, ezen jönnék-mennek a daruk. Villamos traverzek viszik a fát az emelődaruboz: alacsony, nyitott teherkocsik ezek, amelyeket úgy irányítanak, mint a villamosokat. A keresztvágányokon ezek a kocsik mélyen benyomulnak a faraktárba. Ott a hoszszanti utakon közlekedő rakodógépek végzik a fa felrakását. Az egymást kiszolgáló gépek láncolata a Mars-regényeket juttatja az ember eszébe, ftt minden matematikai számításon a apszik. Nyílegyenes ulak ... A köztük levő egyforma rácsos rekeszekben deszkahalmok emelkednek: a máglyák. Most egy csomó deszka elválik a máglyától, és a vagonhoz közeledik. Már rajta is van. Néptelen utcán kocsizik. Az állványodon fölébe úszik egy daru, és udvariasan leemeli a kocsiról, jön a szállító autó, felszedi és a gyomrába elviszi a hajófedélzetig. Marslakók irányftjék a gépeket, de ők maguk nem látszanak. Három és félezer rakodómunkást szabadítanak fel a villany- és gázmotorok, hétezer munkáskezet helyettesítenek a fémfogantyúk!.,.
