Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-03 / 35. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977 Jozef Lenárt elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Szívélyesen üdvözöljük a Cseh Szocialista Köztársaság mezőgazdasági dolgozóit is, akik az idei gabonatermest nagyon nehéz körülmények közepette takarítják be. Elismerést érdemel az a több mint ezer szlovákiai kombájnos is, akik most viszonozzák a csehországi kombájnosók által a szlovákiai mezőgazdasági dolgozóknak nyújtott segítséget. Ebben is megnyilvánul, hogy közösen küzdünk Bz ország kenyeréért. Miközben az idei aratási eredményeket értékeljük, ismét fel kell idéznünk azt a forradalmi eszmét, hogy В természettől nem várhatunk könyöradományt, mindenért, amit a természettől meg akarunk szerezni, kemény munkával kell megküzdenünk. Ezt a tevékeny hozzáállásunkat fokozza szocialista öntudatunk, az emberek alkotóerőinek és képességeinek Céltudatos fejlesztése, a társadalmi szükségletek kielégítése iránti felelősségérzetük. Emellett mezőgazdasági dolgozóink rendelkezésére áll a tudományos-műszaki haladás egyre több vívmánya, amelyek az ipari dolgozók, a tudomány és a kutatás közvetítésével, a KGST-tagállamok egyre szélesedő együttműködésével jutnak el hozzájuk. Az új kenyérért, a. mezőgazdasági termelés fejlesztéséért vívott harc győzelmének ünnepét ezért a parasztság és a munkásság, valamint a tudományos és a kutatási dolgozók közös munkája ünnepének, a szocialista internacionalizmus konkrét sikere ünnepének tartjuk. Egyúttal kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a gép-, vegy- és építőipari dolgozóiak és a többiek is tudatosítják az élelmiszerekből való önellátás programjának teljesítéséből reájuk háruló igényes feladatok súlyát, és a jövőben egyre magasabb színvonalon, felelősen fognak hozzájárulni a mezőgazdaság fejlesztéséhez. Az Idei eredmények is bizonyítják, hogy a gabonatermesztésben főként ott érünk el nagyobb előrehaladást, ahol a mezőgazdasági dolgozók észszerűen fel tudják használni a rendelkezésükre álló eszközöket és modern ismereteket. Ezért külön kiemeljük azoknak a munkáját és eredményeit, akik élen járnak a rekordtermés eléréséért folytatott küzdelemben. Gratulálunk azoknak a kollektíváknak és egyéneknek, amelyeknek, Illetve akiknek a gabonatermesztésben elért kiváló eredményeikért odaítélték a CSKP KB és a szövetségi kormány elismerő okleveleit és az állami kitüntetéseket. Ebből az alkalomból szintén őszinte köszönetét mondunk a gabona és a takarmánynövények begyűjtése során végzett áldozatkész munkájukért az üzemek és a hivatalok dolgozóinak, a fiataloknak és néphadseregünk ka-Eredményes kapcsolatépítés Ötnapos hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott MOHAMMAD REZA PAHLAVI iráni sah és felesége. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalásokon az iráni sah és GUSTÄV HUSAK köztársasági elnökünk pozitívan értékelte a kétoldalú kapcsolatok eddigi alakulását és kifejezte óhaját, hogy tovább mélyítsük kapcsolatainkat és kölcsönösen előnyös sokoldalú együttműködésünket politikai, gazdasági és kulturális téren, valamint egyéb területeken. Köztársasági elnökünk a legmagasabb csehszlovák állami kitüntetést, a Fehér Oroszlán Érdemrend első fokozatát a lánccal adományozta az uralkodó párnak. Az iráni sah a Pahlavi Érdemrend első fokozatával tüntette ki köztársasági elnökünket. Hangsúlyozta, hogy ez a kitüntetés a kát ország népének barátságát és az irániak háláját bizonyítja azért a rokonszenvért, amellyel a csehszlovák államfő az iráni—csehszlovák barátság és együttműködés fejlesztését támogatja. A Károly Egyetemen a sahot a jogtudományok díszdoktorává, feleségét pedig a bölcsészettudományok díszdoktorává avatták. Az iráni uralkodópár a csehszlovák néphadsereg egyik egységénél is látogatást tett. ĽUBOMÍR STROUGAL szövetségi miniszterelnök és MARTIN DZÜR nemzetvédelmi miniszter kíséretében megtekiniették a korszerű haditechnikai eszközöket és megszemléltek egy taktikai hadgyakorlatot, amely néphadseregünk harckészségének magas színvonalát bizonyította. tonáinak, valamint mindazoknak, akik készségesen segítették e munka elvégzését. Az emberek jól megértették azt, amit az aratás menetének és a gabonafelvásárlás eredményeinek értékelése során Husák elvtárs így fogalmazott meg; „ ... az aratás egész társadalmunk ügye, elsőrendű társadalmi feladat.“ A mai aratóünnepségen az örömteli hangulatot csak fokozza, hogy jó termés mutatkozik az őszi terményekből, s az állattenyésztési feladatokat is sikeresen teljesítik. Szintén figyelemre méltó eredményeket ér el a tervteljesítésében az ipar, az építőipar, és a többi népgazdasági termelőágazat. Ezzel egészben véve is megteremtjük a szükséges forrásokat a gazdasági és szociális fejlesztési program céljainak eléréséhez. A fejlett szocialista társadalom programcéljai és szükségletei, valamint fejlődésünk egyre bonyolultabb külső körülményei megkövetelik, — ahogy а XV. pártkongresszus is célul tűzte ki — törekedjünk a termelés hatékonyságának növelésére, és a munka minőségének javítására. Elég meggyőző példát említhetnénk annak alátámasztására, hogy ez a törekvés értékes eredményeket szül gabonatermesztésünkben és egész mezőgazdasági termelésünkben is. Az a célunk, hogy ez a törekvés gyökeret verjen az összes mezőgazdasági vállalatban, szolgáltató és szállltóüzemben. Döntő fontosságú feltétele, hogy a vezetők és a dolgozók mennyire értik meg e feladat fontosságát, mennyire sajátítják el, és mekkora lendülettel valósítják meg e célt a gyakorlatban. A gabonatermesztésről szólva nagyra kell értékelni a hatvanasok mozgalmát. Egyes mezőgazdasági üzemek kiváló eredményeket értek el a nagyhozamú gabonafajták, köztük főképp a szovjet búzafajták termesztésével. Kérdezzük meg, tisztelt elvtársak, követhetnénk-e ugyanezt az utat más termények termesztésében is? A tömegtakarmányok, a burgonya, a zöldség, a cukorrépa termesztése terén ez bizonyára bonyolultabb és igényesebb feladat lenne, mindamellett szükséges, hogy e téren szintén ilyen mozgalom bontakozzon ki, mert ez a termelés fellendítésének egyedüli útja. Ezért növénynemesítőinkhez és magtermesztőinkhez fordulunk azzal a kéréssel, hogy még nagyobb súlyt helyezzenek a kiváló minőségű vetőmag biztosítására, Meg vagyunk győződve arról, hogy a minőség javítására való törekvés nagy támogatásra talál a műtrágya és a mezőgazdaságban hasznosított egyéb vegyianyagok, a nagy teljesítményű gépek és komplex gépi berendezések gyártóinál is. Egyúttal elvárjuk, hogy a gabonatermesztéshez hasonlóan más mezőgazdasági termelési szakágazatok is emeljék az agrotechnika színvonalát, az agronómusoktól és a gépesítőktől pedig azt, hogy megszilárdítsák az agronómlai-technológial fegyelmet. Ugyanilyen kéréssel fordulunk azokhoz is, akiktől az állattenyésztés minőségi fejlesztése függ. A fajtanemesítökhöz és tenyésztőkhöz, a zootechnikusokhoz, az állatorvosokhoz, az állatgondozókhoz, a takarmányipari dolgozókhoz. Nekik valamenynyiüknek lehetőségük van arra, hogy hozzájáruljanak egyrészt a termelés növeléséhez, másrészt a felvásárolt vágóállatok, tej, és más állattenyésztési termékek minőségének javításához. A hatékonyság és a minőség kritériumát az egész mezőgazdasági- élelmiszeripari komplexum anyagi-műszaki bázisának fejlesztésében is következetesebben érvényesíteni kell, mégpedig korszerűsítéssel és új építkezésekkel. E téren minden elsősorban attól függ, mennyire korszerű új kapacitásoka építünk és milyen gyorsan építjük fel őket, meg attól is, sikerül-e határidőn belül átadni az új kapacitásokat, s az átadott kapacitásokat kihasználjuk-e annyira, hogy jelentős mértékben hozzájáruljanak a termelési eredmények javításához. Ezt tekintetbe kell venniük tervezőinknek, gépgyártóinknak, építő- és építőanyagíparl dolgozóinknak, valamint a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés szervezőinek is. Oj hozzáállást diktál az a követelmény Is, hogy hatékonyan kell kihasználni a mezőgazdasági dolgozóink rendelkezésére álló nagy teljesítményű gépeket, ami lehetővé teszi a termelés koncentrálását és szakosítását. Nem mindenütt értették meg e folyamat fellendítésének értelmét. Ezért ismételten hangsúlyozni kell, amit Štrougal elvtárs а XV. pártkongresszuson így fogalmazott meg: ....... A koncentráció, a szakosítás és a kooperáció megszilárdításé, erősítése útján tett minden lépésnek összhangban kell lennie azzal a legfontosabb követelménnyel, amelyet minden munkaterületen szem előtt tartunk; nagyob hatékonyságot kell biztosítania a társadalom és a szövetkezetek számára és el káli mélyítenie a szocialista termelési viszonyokat mezőgazdaságunkban." Szüntelenül meggyőződhetünk arról, hogy továbbra is a párt- és állami szervek, a társadalmi szervezetek és a vállalatok vezető dolgozóinak sürgető feladata marad a tervteljesítésben lemaradó szövetkezetek, állami gazdaságok és termelési szakágazatok felemelése a2*(vonalban járók színvonalára. E cél^zolgálatába kell állítani a szocialista munkaversenyt, az újítók . tapasztalatainak és kezdeményezésének felhasználását is. Minden üzemben, minden termelési szakágazatban a figyelem homlokterébe kell kerülnie a termelés hatékony növeléséért, az anyagi eszközök, az energia és a munka gazdaságom felhasználásáért vívott küzdelemnek. Ez olyan feladat, amely mindenkit érint, főként azonban azokat a gazdasági dolgozókat, akikre anyagi értékeket bíztunk, akik irányítják és szervezik a dolgozók kollektíváinak munkáját. Ezzel a hozzáállással kell mozgósítani erőinket az őszi termények idejében való és veszteségmentes betakarítására és az új termés jó minőségű előkészítésére is. Rendkívül igényes munka lesz a növénytermesztők és az állattenyésztőktől várt terményszállítmányok feldolgozása az élelmiszeripar érintett szakágazataiban és a kereskedelmi szervezetek idényfeladatainak teljesítése. Mindent meg kell tenni azért, hogy a mezőgazdasági dolgozók és mindazok, akik e munkában segíteni tudnak, közös erővel sikeresen befejezzék az őszi munkákat. Miközben nagyra értékeljük a mezőgazdasági dolgozók feladatait, és örömünket fejezzük ki az elért sikerekkel kapcsolatban, egyúttal arra is gondolnunk kell, hogy munkánk eredményeit békében és biztonságban élvezhessük, hogy családunkat, otthonunkat, földjeinket, gyárainkat, kulturális értékeinket ne fenyegesse az atomhalál veszélye. Annál is Inkább gondolunk most erre, mivel bizonyos Imperialista körök rosszindulatú propaganda leple alatt új, lázas fegyverkezési hajszát indítanak. Erről főként az amerikai kormánynak az a döntése tanúskodik, hogy megkezdik a szárnyas rakéták gyártását és pénzelik a neutronbomba gyártását, ami minden földrészen felháborodást és haragot váltott ki. Ennek ellenére — ahogy nemrégen Brezsnyev elvtárs is mondotta — a világ jelenlegi helyzetét, a nemzetközi kapcsolatok alakulását nemcsak ezek a negatív körülmények befolyásolják. Igen, elvtársak, a különböző társadalmi rendszerű országok tucatjai közti békés együttműködés ennek ellenére is sikeresen továbbfejlődik. Ezt a tendenciát alátámasztják a helsinki értekezleten részt vett államok képviselői belgrádi találkozója első szakaszának eredményei is. A világban lejátszódó pozitív folyamatok azt bizonyítják, hogy a békepolitika utat tör magának a nemzetközi kapcsolatokban, képes megoldani a problémákat, és biztosítani az országok békés együttműködését. A béke megszilárdítása szempontjából rendkívül nagy jelentősége van a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulásának. A Szovjetunió ismételten kinyilvánítja, hogy egyértelműen a békére törekszik, s készségét fejezi ki kölcsönösen elfogadható megoldások keresésére abban az esetben, ha az Egyesült Államok a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének szükségességéről tett nyilatkozatait gyakorlati lépésekkel támasztja alá. Teljes mértékben osztjuk szovjet elvtársainknak azt a meggyőződését, hogy a béke megőrzése egyre nagyobb mértékben olyan egészséges nemzetközi légkör megteremtésétől függ, amelyben eleve elítélik a politikai agresszió minden formáját, s a biztonság és a békés együttműködés megszilárdítására Irányuló minden igyekezet energikus támogatásra talál. Ebben látjuk külpolitikánk legfontosabb feladatát is. A béke megszilárdítása érekében a jövőben Is el mélyítjük a szocialista országoknak és a világ összes békeszerető erőinek együttműködését. Ezért aratőünnepségünk egyúttal a békés élet manifesztáciőja is. Érjen el további sikereket szocialista mezőgazdaságunk, egyre értékesebb eredményekkel járjon munkásságunk, parasztságunk és értelmiségünk alkotó, öntudatos munkája, amelyet a tudomány és a technika vívmányai gya'-apítanak! Éljen drága hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársasági Éljen a Szovjetunió, a haladás, és a béke védőpajzsa! Erősödjék a szocialista országoknak, valamint a világ összes haladó és békeszerető erőinek internacionalista egységei Éljen dolgozó népünk bevált ihlető és vezető ereje, Csehszlovákia Kommunista Pártjai szeptember 3. A szolidaritás ereje A Szakszervezeti Világszövetség felhívására szeptember 4-től 11-lg Ы idén is hagyományosan megrendezik a chilei szolidaritási hetet. Négy éve, hogy a katonai junta csizmája alatt szenved a nevezi des latin-amerikai ország népe. SALVADOR ALLENDE kormányéi, az első népi kormányt véresen megdöntötte a hadsereggel szövetkezett fasiszta jobboldal. Allende elnök fegyverrel a kezében halt meg harci posztján. Az ideiglenesen győzedelmeskedő junta haláltáburokai, koncentrációs táborokat létesített, ide záratta az ország legjobbjait. Valójában az egész ország egy nagy koncentrációs tábor lett a junta uralma alatt. A hírhedt dawsoni haláltábor, a szögesdróttai kôriiíýett többi gyűjtőtábor a mai Chile jelképe lett. A junta azonban fél a nép haragjától, s kegyetlenségével lényegében ezt is palástolni akarja. Fél szóktól a tisztségviselőktől, akik a Népi Egység kormánya idején egy pepi állam megteremtésén fáradoztak, s most külföldi száműzetésben küzdenek Chile jobb jövőjéért. A junta nem egyet közülük meggyilkolt, Pribákjeinek pokolgépe ölte meg Carlos Prats egykori hadügyminisztert én Orlando Lete 1 i e r külügyminisztert. Luis Corvaián elvtárs, a Chilei KP főtitkára vésztörvényszók előtt állt. Eletet a nagy nemzetközi szolidaritás, a haladó erők j összefogása és a Szovjetunió segítsége mentette meg. Most is. a szolidaritási hét alkalmából, ennek a nagy nemzetközi megnyilvánulásnak az erejére kívánunk figyelmeztetni. A haladó nemzetközi küvélemény olyan erőt képvisel, hogy a junta sem mart vele a végtelenségig dacolni. Kénytelen volt számot adni az általa mindvégig letagadott politikai foglyok sorsáról. Állítólag szabadon engedték őket, de mintegy két és fél ezer bebörtönzött egyénnel „nem tud elszámolni" a Pinochet-junta. Nem dönthette volna meg a törvényes chilei kormányt a junta és nem tarthatná fel mindmáig uralmát, ha nem élvezné befolyásos washingtoni pártfogói támogatását. Igen, a véreskezű Pinochet oagy patrónusa az a James Carter, aki az emberi szabadságjogok „védelmében" oly nagy propaganda-hadjáratot indított a Szovjetunió és más szocialista országok ellen. Ügy látszik, Chilében nem talált semmi kivetnivalót ezen a téren. Azaz, most mégis csinált egy húzást. Pinochet külső nyomás hatására nemrégen szélnek eresztette a DINA néven ismert hírhedt titkosrendőrséget. Ezzel kívánja je ét adni rendszere „demokratizálódásának", mivel az az Ígérete, hogy az országot bizonytalan időpontban polgári, választások eredményeként alakuló kormányzó testület fogja igazgatni, merő ábrándnak tűnik. Milyen beosztásba kerülnek a DINA-ügynökök, nem tudjuk. Carter azonban már sietett kiemelni Pinochet „nemes példáját", hogy rászánta magát erre a lépésre, ézaz látszatkozmetikázásra. A béke híveit, a népek szabadságának és a demokráciának igaz követőit nem tévesztheti meg ez a szemfényvesztés. Ezért továbbra is felemelik szavukat a chilei fasizmus ellen és a nemzetközi szolidaritás erejére támaszkodva követelik a politikai foglyok szabadon bocsásátásál, választások kiírását, a junta lemondását és demokratikus kormány hatalomra jutását. Lőrinci László A szabadságtól lelkesítve Szeptember 2-án forradalmi történetének egyik dicső fejezetéről emlékezik meg a testvéri vietnami nép. A hitleri fasizmus és az ugyancsak agresszív japán militarizmus leverése után 1945-ben ezen a napon kiáltották ki független köztársaságát. A szabadság gyümölcseit azonban még nem Ízlelhette meg, imperialista praktikák következtében ellentétes fejlődés játszódott le az ország északi és déli részén. Míg a később Vietnami Demokratikus Köztársasággá alakult északi részen népi demokratikus kormányzási rendszert vezettek be, a déli részen a francia imperialisták bábjai gyakorolták a hatalmat és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a demokratikus kibontakozást. Bao Daj, Ngo Dinh Díem, Cao Ky és követői saját népük ádáz ellenségeiként kiszolgálták az imperialistákat. A francia újgyarmatosítóknak 1954- ben Dien Bien Phunäl elszenvedett veresége intője! volt mindazoknak, akik azt képzelték, hogy a második világháború után is lehet régi módszerekkel leigázni a népeket. A franciák kénytelenek voltak kivonulni, de helyüket leplezetlen hatalmi célokkal az Egyesült Államok foglalta el. Az egy nemzedéknyl időszakot felölelő hosszú háború, mely feltartóztatta a VDK népének alkotó, építő törekvését, szörnyű pusztítást okozott. Az észak-vietnami harcosok és a délvietnami hazafiak fegyveres küzdelme végülis győzött, s az amerikaiak szégyenteljes kudarcot vallottak. A békés megállapodás eredményeként fokozatosan létrejött Vietnam egysége. Mi sem áll útjában a Vietnami Szocialista Köztársaság demokratikus rendszere kibontakozásának. A Vietnami nép azonban tovább küzd, ezúttal a bék< s alkotás, ország építés frontján. Az északi országrészen a háború az Egykori ipar háromnegyed részét e pusztította, a mezőgazdasági földek sok-sok ezer hektárnyi területét tette terméketlenné, így az újjáépítés leiadatait is úgy oldják meg, hogy at egyes gazdasági szakaszokon a teendők átfödjék egymást. Így például az épülő erőművek, különféle műszaki 1 itesítmények mind az ipart, mind a mezőgazdaságot szolgálni fogják. A Vietnami Kommunista Párt tavalyi IV. kongreszsusi világosan felvázolta a második öti íves országépítési terv teendőit. Kieme lkedő helyen szerepel a mezőgazdas íg, mert kulcsfontosságú kérdés a közélelmezés megoldásában. Ezt iá programfeladatot a IV. pártkongresszus tűzte ki, s a gyakorlatban e^ azt jelenti, hogy 10—15 év alatt mej kell oldaniuk ei rizsprogramot. Fejlesztési szempontból még bonyolultabb kérdés a dél országrész problémája. Hisz ott a termelési' viszonyok gyökeres átalakítása mellett' kell megoldani a mt ltban elhanyagolt és fejlődésében visszamaradt terület fellendülését, ugyanakkor aggasztó, körülmény, hogy kevés a termőföld. A VSZK nemcsal a mindennapi szorgalmas országéi ítésben ^r el sikereket. Már fonto! tériyezőként a nemzetközi küzdőtől en is megjelent. Mind több ország ii meri el és veszi fel vele a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat. Ennek betetőzése, hogy a szocialista Vietnam az ENSZ-ben is elfoglalhatja a megillető helyét. L—c* Vállalásokkal készülnek a nagy évfordulóra A Levicei (lévai) Állattenyésztési Közös Mezőgazdasági Társulás dolgozói értékes szocialista vállalásokkal köszöntik a Nagy Október közelgő 60. évfordulóját. Juraj Deák mérnök, a társulás igazgatója közölte, hogy lényegesen csökkentik az anyagi kiadásokat, az energia-, üzemanyag- éa takarmányfogyasztást. A munkakörnyezet szépítésére 1300 óra társadalmi munkát dolgoznak le. A szocialista munkabrigádok tagjai bekapcsolódnak a politikai-szakmai önképzésbe, nyolc újítási javaslatot terjesztenek be, harmincán pedig önként vért adnak. Vállalásaik értéke léeghaladja a 300 ezer koronát. A Levicei (lévai) Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz tagjai 353 tonna cukorrépa terven felüli termelését vállalták. Ugyanakkor 71 ezer literrel többet tejet adnak a tervben előirányzottnál a népgazdaságnak. A többlettermelést elsősorban az agrotechnikai követelmények betartásával és az állatok jobb gondozásával érik el. Vállalásaik értéke megközelíti a kétmillió koronát. A Hontianska Vrbica-i TELLER nevű vadászegyesület tagjai vállalták, hogy a nehezen megközelíthető helyeken lekaszállják a füvet, ezenkívül valamennyi lag egy mázsa szárított szénát bocsát a szövetkezet rendelkezésére. —ág—