Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-27 / 34. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. augusztus 2Í. 10 Ahogy már mondtam: ha nem lett bolna ez a ronda eset, amely bepil-Íantást engedett egy garasos, becsteen és eladott lélek szakadékalba, ha nem lett■ volna Pancsik egyént kezdeményezése és még néhány jelentéktelen dolog, amiket nem is érdemes megemlíteni, hát ezt az éjszakát minden lelkiismereti urdalás nélkül átugorhat tűk volna, a rákövetkező nappal együtt, amely eseményekben olyan szegény volt, hogy elhatároztam: hazamegyek és kivárom Krajcsa Jancsi telefonhíreit. Mert azonkívül, hogy az emberek — akiket Adám toborzott — már javítgatták a bakancsukat, inget váltotak és belekészítették a tarisznyába a kenyeret meg a рек lehettek. Merészek lehettek. Olyanok, amilyeneknek haragjukban és elszántságukban elképzeltük őket. No, de hagyjuk a várost. A város messze van. A falunak is megvannak a maga gondjai, érdekei, a maga eseményét. És megvannak a maga férfiat, aktk harcolni akarnak. Kár, nagy kár, hogy nem látta akkor őket! Dühük az égig csapott és elszántságuk, amit éveken át féken tartottak, most határos volt az őrülettel. Mert nemcsak hogy fegyver után vágyódtak, hanem puszta kézzel akarták megfojtani a németeket és a hazai árulókat. Hogy elképzelje milyen felfordulás volt a faluban, jellemzésképpen megemlítem, hogy néhány kölyök fel— A, mit csinálhatnék én?... — motyogta húzódozva Sztrmeny. — Az isten őrizzen meg minden gonosztól... és ha Miska, izé ... ha viszket neki a feneke, hát majd kikapI Az útkanyarból abban a pillanatban motorbtciklt zúgása hallott fel. Mindenki meglepetten kapta fel a fejét. Kt az? Hálaistennek, az volt, akit már az előző éjjel vártunk, akinek a jóváhagyása nélkül semmibe sem akartunk belevágni. Bezák Lext volt. A motorbiciklt közvetlenül a tömeg előtt állt meg. De hát, hogy írjam le magának azt a pillanatot, ha maga nem volt ott? Nem tudom, a történelmi pillanat ünnepélyességét akarta-e Bezák hangsúlyozni, amikor meglátta a férfiakat rendbeszedve és útrakészen, vagy azt gondolta, hogy elég idő van az ilyesmire: elég az hozzá, hogy amikor le ugrott a motorról, széles taglejtéssel szónokolni kezdett: — Elvtársak! Polgárok és polgárnők! A szabadság napja, amelyre oly sokáig vártunk, végre elérkezett... — Ó, hagyd most a szónoklatot! Elárasztották virágokkal, és lelkesen kiabálták: — Éljen a szabadsági — Éljen Bezák elvtárs! — Fel a harcra! — Vezess bennünket! Akkor Bezák megindult arccal, mosolyogva csendet intett és így szólt: — Tudom, elvtársak, és látom is, hogy nincs szükség sok beszédre. Íme, hát, miről van szó ... Miről! Az világos volt itt mindenki előtt. Kiabálták: — Mielőbb a kaszárnyába! — Fegyvert! Fegyvert! — Autókat rekvirálni! — No persze! Tán bizony gyalog?... Csak az isten tudja, hogyan keveredett oda az öreg Póbisné is. Ott futkosott az önkéntesek körül, megmegrántotta a karjukat és nyafogta: — Jab gyerekeim... Mi vár bennünket! Lám az én Matyim is... A szerencsétlen gyerek ... —Ne sírjon, néni! Mi most őérte is... magáért is! — mondta a fiúk egyike. Egyszerre csak, hogy, hogy nem: küldönc jött a városból. — Mi van magukkal? Felkészültek? Teringettét! Hiszen ez ismerős. A molnár! Nézzétek csak, még arra sem ért rá, hogy letörölje a lisztport az orra alól és kiporolja a sapkáját! Olyan lázas igyekvéssel szaladgál ide-oda a járásban és terelgeti össze az embereket. Biztosra veszem, hogy ebben a nagy kavarodásban még a malmot Is elfelejtette megállítani és most üresen jár a garat. — Autókat küldjétek ide! — ordf-' tolták a férfiak. — A partizánokhoz akarunk menni! A partizánokhoz akarunk menni (Részlet Peter Jilemnický „Garammenti krónika“ című regényéből) juhsajtot, nem történt aznap a faluban semmi olyan, ami hiányoznék a maga krónikájából... Hagyjuk hát ezt a napot és lássunk nekt egyenesen a kővetkezőnek, amelyet 1944. augusztus 25-ének jelölt a kalendárium. Ha eddig csak úgy félfüllel hallgatta is, hogy mit mesélek, mert untatta a csomó apróság, amiket nem tudtam elkerülni, kérem, hogy mostantól fogva már minden szóra ügyeljen és ne nyomja el az álom, mert az jóhatású ugyan az egészségre, de a maga művének súlyos kárára lehetne. Figyeljen hát jól, hogy mi történt. Augusztus 25-én, amikor megint bementem a faluba, ott már minden a feje tetején állt. Ami érthető is! Mert a városból megjött a hír, hogy a laktanyában kevéssel éjfél után elrendelték a harci riadót, ami Szlovákia minden helyőrségére érvényes. — Hogyan? Ki ellen? — kérdezgették egymástól az emberek. — Vagy talán már olyan közel van az orosz? Ördögöt! Egészen másról volt itt szó. A szlovák kása forró lett a németeknek. És talpig fegyverben, bőszszúra szomjasan két német hadosztály állt a morva-szlovák határon, hogy hűségre kényszerítsen bennünket a horogkereszt iránt. Románia kapitulált. Magyarország tűzben volt. És Szlovákia? No, ezt biztosan nem is kérdezi. Isten háta mögötti kis falunkba mintha csak idehangzott volna felkelő helyőrségeink zaja, a fegyverek robaja és a trombiták harsogása. Szóhasználta a kavarodást, bement a folyóba és nyíltan, ott a falu közepén fogdosta a pisztrángokat! Gondolja csak el, micsoda elszántság ez! Nálunk, ahol erdőgondnokság van és ilyen esetben tüstént ott terem a szalonkatollas zöld kalap! Amikor megpillantottam őket a vízben, ahogy tapogatják a köveket és az égerfa gyökerei alá nyúlkálnak, persze, rájuk ripakodtam, minden nemjót összekiabálva. És fiúk elindultak. — Nos, megállj, Miska! — kiabáltam Sztrmeny gyerek után, akit megismertem — megmondom apádnak! Nem volt időm a pillanatnyi helyzet alkalmasabb megtorló módjain gondolkozni, megelégedtem hát enynyivel és siettem tovább. Csak minél előbb a falu végére! Minél előbb oda,' ahol már türelmetlenül álltak az önkéntesek, felbokrétázva és az öregekkel, asszonyokkal, gyerekekkel körjülvéve. Ez Adám múlt éjjeli munkájának az eredménye volt. Sok olyat sikerült megnyernie, akiket jóformán nem is ismertünk, akik pedig már régebben is beavattotak voltak, azok természetesen, mindannyian tudták a kötelességüket. A nagy kavargásban elsőnek éppen a Miska gyerek apjával kerültem öszsze. Kicsit oldalt állt a többiektől, csak ücsörgött és kíváncsian tátotta a száját. — Ml van, szomszéd? Lám, a maga Miskája á Garamban már csinálja a forradalmat. Hát maga? Számos emlékmű, múzeum emlékeztet a Szlovák Nemzeti Felkelésre. Közülük legjelentősebb a Bratislava főterén álló szoborcsoport és a felkelés szívében, Banská Bystricán épült ultramodern múzeum-emlékmű. (Foto: —tt) ф Beszélgetés egy hivatás szépségeiről ф Mi mindent kell tudni a színésznek + Legfontosabb a való életből meríteni + Megnyerő külsejű, temperamentumos fiatalember. Valóban fiatal, huszonöt esztendős. A színművészeti főiskolán bárom éve szerezte meg oklevelét. Mondhatnám úgy is színészi pályája kezdetén áll még, viszont az eltelt évek munkája komoly, profeszszionális sikerekről tanúskodik. A szlovák színművész-utánpótlás, az új nemzedék egyik tehetséges tagjával JURA) ĎURDIAKKAL eddigi pályafutásának egyes jelentősebb állomásairól folytattunk eszmecserét. Eddig több filmben játszott főszerepet, nemcsak otthon, hanem külföldön is. Ez késztetett arra, hogy megkérdezzem, hol kezdte színészi pályáját. — Már főiskolai tanulmányaim idején néhány szlovák filmben kaptam kisebb-nagyobb szerepet. A színművészeti főiskola befejezése után Trnavában, az ottani Ifjúsági és Gyermekszínházhoz szerződtem. Első és legnehezebb külföldi filmszerepem a második világháború utolsó napjait felidéző, 1974-ben forgatott, VÁRAKOZÓK című magyar filmben volt. — Magyar nyelvtudásának köszönhette, hogy magyar filmben kapott szerepet? — Akkoriban magyar nyelvismeretem igen hiányos volt. Hogy magyar filmre szerződtettek, talán inkább a a véletlen játéka volt. Ugyanis Gyöngyössy Imre, neves magyarországi filmrendező a Várakozók című filmjéhez elképzeléseinek megfelelő típust keresett. A kolibai filmstúdió archívumában található fényképek alapján néhány fiatal színészt választott ki. Köztük voltam én is, s a próbafelvételek után megkaptam a szerepet. — Ha jól értettem ez volt első és legnehezebb filmje? — Kiforrott, rutinos színészek között egy mondhatnám kezdőnek, fiatalnak mindig nehezebb a helyzete. A Várakozók című, drámai hangvételű filmben, hogy csak egy nevet említsek, a női főszerepet T ö r ő c s i к Mari alakítota. Bizonyos nehézséget okozott részben a szöveg is, habár a rendező egy intenzfv magyar nyelvtanfolyamot szervezett számomra. Két teljes hét minden napján három magyar filmet kellett megnéznem és meghallgatnom a stúdió vetítőjében. Ez is hozzásegített ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt magyar nyelvtudásom meghatványozódott. Ennek később, a következő filmek forgatásakor vettem nagy hasznát. — Melyik is volt a következő? — Ezerkilencszázhetvenhatban В acsó Péter rendező Zongura a levegőben című filmjében Kocsis Zoltán fiatal zongoraművész szerepét alakítotam. Ebben a filmben megint a zongora volt a probléma. Habár tűrhetően zongorázom, kemény munkát igényelt a filmben felhangzó egyes zeneművek begyakorlása. Az említett két film elkészítése közötti időszakban az Akit megérintett az idő (Tetovaný časom) című szlovák film főszerepét kaptam meg. A Bacsó film forgatása után következett az NDK-ban készített Júlia a szomszédból (|ulia von nebenann) című tévéfilm Reiner Bar rendezésében. Valóban örömteli érzés volt, hogy ez a film az idén Prágában megrendezett nemzetközi tévéfilm versenyen Arany Prága nagydíjat nyert. — Nem jelentett különösebb megerőltetést hirtelenjében német szóra átállni? — Már a középiskolában behatóan foglalkoztam és eléggé elsajátítottam a német nyelvet. így csupán rövid időre volt szükség s egészen jól belejöttem. — Tehát az idegen nyelvek ismerete így nem maradt holt tőke, jó hasznát vette munkájában. — Igen, még a legszerényebb nyelvismeret is határozott előnyt jelent. A színész sokkal eredményesebb munkát végezhet, ha tolmács nélkül is megérti a rendező utasításait, esetleg saját elképzeléseit is ki tudja fejteni. A filmkészítés lényegében egy nagyobb csoport, vagy hetven különböző szakmájú, hivatású, munkaköri! szakember jó együttműködését, kollektív munkáját, Összehangolt igyekezetét követeli. Tehát nagyon sok függ attól, mennyire értik meg egymást. Ilyen nagyszerű összmunkának éppen a nemrég befejezett CSILLAGSZEM!) című magyar film forgatása közben éreztem jelentőségét. — Tehát ez lett volna eddigi legigényesebb szerepe? — Az előző filmszerepekben főképp mai fiatalok, esetleg a közelmúlt fiataljainak lelkivilágába kellett a szerep szerint beleélnem magam. Lényegesen nehezebb azonban egy mondjuk háromszáz évvel ezelőtt lejátszódó történet főhősét korhűen ábrázolni. Ilyen szerepem van a M ák o s Miklós rendezte Csillagszemű filmben. Feltétlenül más volt az akkori emberek életmódja, ami törvényszerűleg beszédükben, mozdulataikban, szokásaikban is visszatükröződött. A kor élethű ábrázolása pedig elsőrendű követelmény. De a színésznek rengeteg olyan dolgot is mBg kell tanulnia, amire eddig egyáltalán nem volt szüksége. Mondjuk ebben a filmben a főszereplőnek tudnia kell lovagolni, ostorral pattogtatni, hogy csak néhányat említsek. Es még sok egyébre kell ügyelnie a jelmezes filmben, nehogy illúzió-romboló anakronizmus tegyen tönkre egy-egy jelenetet. — Bizonyárai van különbség egy színpadi alakítáfc és a filmszerep között. Melyik a könnyebb, vagy nehezebb? — Feltétlenül különbség van a színpadi alakítás é$ a filmszerep között. Míg a színpadon vagy két órás megfeszített idegmunkát, teljes összpontosítást követel az előadás a színésztől, a filmnél egy-egy jelenet forgatása két-három perces koncentrációt igényel. Habár őszintén szólva ez nem jelenti azl. hogy a filmforgatás, illetve a filmszerep könnyebb. Egy biszonyos, hogy a színpadon elkövetett „baki" ha másutt nem, a színésztársak körében sokáig élő emlék marad. A filmnél is előadódhat, de rendszerint ezt a legfigyelmesebb néző sem veszi észre, mert nem is kerül be a filmbe. — Kissé laikus kérdés, de mennyi időt követel a jszereptanulás? Filmeknél a szöveg betanulása nem jelent nagyobb megterhelést, hiszen egyes jelenetedet forgatunk és e rövid szövegel könnyű megjegyezni. Számomra a szereptanulás nem okozott különösebb gondot, gyermekkorom óta gyakoroltam és fejlesztettem ezt a képességemet. Ennél talán fonlosabb a tanulás módszere. Az. hogy már a szöveg olvasásakor kidolgozzuk az alakított szerep egyedi tulajdonságait az Őt megelevenítő és jellemző beszédmodort, mozdulatokat — tehát kialakítani egyéniségét. Általános érvényű elv — s ezt igyekszem következetesen betartani — hogy mindig a való életből induljak ki, azt vetítsem a néző elé, hogyan cselekedne az általam megelevenített személy a szerepadta helyzetben. * * * Egy pályafi tása kezdetén álló színművésszel b< szélgettem, akinek életében a véle lenek játéka talán az egész életre szóló utat tűzte ki. Egy fiatal szinésstel, aki az élet, a valóság élethű, valós ábrázolásával akarja betölteni i livatását. OBENAÜ KAROLY.
