Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-20 / 33. szám
1977. augusztus 28. SZABAD FÖLDMŰVES SZ£P AJÁNDÉK AZ ÉVFORDULÓRA Felsőbb osztályban Kellemes meglepetéssel szolgált az elmeit labdarúgó idényben szurkolóinak a jókai (Jelka) futbalcsapat. Bajnokságot nyertek, és kétévi szereplés után a második osztályban, az új idény kezdetével az első osztályú bajnokságban rúgják a labdát. A meglepetés annál kellemesebb, mert szép jubileumhoz — megalapításának harmincadik évfordulójához — érkezett a jókai sportszervezet. Nemrégiben ünnepi ülést tartottak, melyen harminc év távlatából értékelték az elért eredményeket, és okleveket adnak, sorolja neveket. Lelkemre köti, hogy ha nem is névszerint, de mindenkinek köszönjük meg munkáját, melyet a szervezet érdekében végzett az elmúlt három évtized alatt', legyen az funkcionárius, játékos vagy szurkoló, aki hétről hétre kijárt buzdítani a csapatot attól függetlenül, jól ment a játék vagy sem. Ezután a felsőbb osztályban való szereplésre, a nagyobb követelményekre terelődik a szó. Milyen cél elérését tűzte ki a csapat elé a vezető-Kiss Ignác, a sportszervezet elnöke. tak át az alapító, valamint az évek során áldozatkész munkát végző tagoknak. Az ünnepi évforduló jegyében rendezték meg júlins végén azt a labdarúgótornát is, melynek egyik mérkőzése alatt a kispadon ülve beszélgettünk Kiss Ignáccal, a szervezet elnökével. És vajon hogyan is kezdődhet a beszélgetés, miről is eshetnek az első szavak, mondatok, mint a kezdetről, az alapító tagokról? Kiss I&nác, a szurkolók és játékosok által kedvelt „Idi“, aki maga is több mint tíz évig aktív játékosa volt a csapat— Ez ideig még nem volt ismeretes a sorsolás. A közelmúltban tudtuk csak meg, így tehát a legköezelebbi vezetőségi ülésen foglalkozunk majd vele, tűzzük ki a feladatot. Én azt hiszem, képesek vagyunk legalább az dső tíz közölt végezni. A játékosok f’odolszky József edző vezetésével 2ddig is mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében, remélem ezután is így lesz. A pályán közben a deáki és nagymagyari csapatok mérkőznek. A közönség élvezi a játékot, Kiss Ignác is gyakran bólint elismerőleg egy-egy szép akció láttán. Figyeli a játékot, hiszen az itt győztes csapat lesz a helybeliek ellenfele a torna döntőjében. Vajon most melyik csapatnak drukkol az elnök? — teszem fel a kérdést: — A futballnak, a szép játéknak — feleli. Ezt a választ kapom az itt lévő „semleges“ nagyfödémesi. illésházi és rétéi szurkolóktól is. Közben ismét a jókai sportszervezetre, illetve a labdarúgó-csapatra terelődik a szó. A labdarúgókra, hiszen a harminc év alatt — sok más községhez hasonlóan — itt is csak a labdarúgás jelentette a sportot. Voltak kísérletek például kézilabda-csapat szervezésére, de ezek kudarcba fulladtak. Tán majd akkor, ha elkészül a már nagyon óhajtott sportpálya, ainely egyelőre még nagyon a kezdeti stádiumban van, akkor otthonra találnak a többi sportágak kedvelői is. — Bízunk benne, hogy most már nem gördülnek váratlan akadályok a megvalósítás útjába és mihamarabb hozzáfoghatunk régi álmunk megvalósításhoz — mondja Kiss Ignác. Régi álom: sima gyepszőnyeg, fedett lelátó, atlétikai pálya! örvendetes módon falvainkon is egyre több Ilyen létesítménnyel találkozunk. Most a jókaiak nagyon közel állnak dédelgetett vágyuk valóra válásához. S ahhoz, hogy valóra váljon a terv, minden bizonnyal ők is hozzájárulnak — vezetők, játékosok, szurkolók egyránt —, hiszen pddig is kivették részüket a társadalmi munkából. Akkor pedig a modern iskola jól felszerelt tornaterme mellett újabb korszerű sportlétesítmény áll majd rendelkezésükre, lesz hivatott szolgálni a mozgást, sportot, az egészséget. Közben lezajlott a labdarúgó-torna döntője is. A hazaiak vereséget szenvedtek ugyan, a labdarúgás azonban győzelmet aratott. Hogy is mondta a szervezet elnöke? „Győzzön a játék!“ Kívánjuk, legyen így a jövőben is! —öl A jókai futballisták. /к huszadik század elején a törté** nelem színpadára lépő Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt síkra szállt nemcsak a dolgozók politikai, hanem gazdasági jogainak védelmében is. Már 1903-ban, a párt II. kongresszusán a nyolcórás munkanap bevezetéséért való harcot tűzte ' programjára. A cári Oroszországban ugyanis ez idő tájt az iparban hatvan órás munkahét volt, de több termelési ágazatban, például a bánya- és kohó-, valamint élelmiszeriparban a munkahét terjedelme még az említett hatvan órát is meghaladta. Ha ehhez még I EMBEREK ÉLETÉBŐL I hozzáadjuk a túlórákat, amelyek ebben az időben természetesek voltak, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a munkahét hatvanöt-hetvenórás, vagyis egy munkanap az iparban 11—12 órás volt. A párt programja hangsúlyozta, hogy a dolgozók munkafeltételeinek revíziója segítheti elő a munkásosztály fizikai és erkölcsi degenerálódásának megakadályozását s az fejlesztheti ki harcképességét a szociális és politikai feslzabadulásért folyó küzdelemre. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével kezdetét vette a munkaidő tervszerű csökkentése, és a munkafeltételek lényeges javítása. Már a szovjethatalom létének ötödik napján, 1917. november 11-én, a népbiztosok tanácsa dekrétumot fogadott el a hatnapos munkahét és a nyolcórás munkanap bevezetéséről. Azokban a termelési ágazatokban pedig, ahol a munkások egészségre ártaimas körülmények között dolgoztak, még rövidebb munkanapot határoztak meg. Betiltották a nők és a tizennyolc évesnél fiatalabb dolgozók földalatti munkahelyen való alkalmazását; a tizenhat éven aluliak nem végezhettek munkás kategóriába sorolható munkát; a tizennégy éven aluliakat pedig nein volt szabad munkára alkalmazni. A szovjetországban a munkaidő léTelj'esítik terveiket Túl az év felezőjén, illő a választási programterv teljesítése után nézni. Annál is inkább, mert sok községben az idei évre tervezték az új iskola, óvoda építését vagy tatarozását. S az új tanévkezdet már nagyon közel van. De nemcsak a szünidő múlik, a nyár is, vele a jő idő, az építésre, kinti munkára legoptimálisabb időszak. Mert ugye télen nem lehet parkosítani s a falazás, árkolás is körülményesebb. Bakán az idei évre tervezett munkálatok közül legelőbb a temetőhöz vezető bekötőutat adták át. A mintegy hatszáz négyzetméternyi út értéke százhúszezer korona. A vízvezeték-hálózat bővítésével már augusztusban szeretnének végezni, hogy aztán teljes erőbedobással folyhassanak a további munkák. A vízvezezeték-hálózat fejlesztéséhez háromszázötvenezes koronát kapott a falu, a létrehozott érték azt felülmúlja mintegy százötvenezer korona értékű társadalmi munkával. A helyi alapiskola körül is nagy a sürgés-forgás. Itt a kazánházat építik, s ha éinden jól megy, szeptemberre el is készülnek vele — határidő előtt. Ugyanez mondható el az óvoda tatarozásáról is. — Dicséretet érdemel a lakosság — jegyzi meg Török Ferenc, Imb-titkár. — Aktívan kiveszi a részét mindenből, hisz tudja, a sajátján szorgoskodik. A bálasztási programterv beruházásaihoz tartozik még a szolgáltatások házának építése; itt is jó ütemben folyik a munka. De van még más dolgunk is ebben az évben: környezetszépítés, az emlékmű környékének parkosítása. Ez utóbbit ősszel befejezzük. Látszólag tehát minden rendben van. Megy minden, mint a karikacsapás. Talán minden óhaj — mintegy láthatatlan kéz intésére — azonnal teljesül? Nem egészen, hisz kimaradt a tervből a tűzoltószertár, ami csak a jövő választási időszakban kerül majd napirendre. Addig a régit kell használniuk. S az óvodaépítés is sürget, nagy szükség van rá. Ha már most készen állna, az sem lenne korán. A falu lakosságának az egyesült szövetkezet vezetősége is segítő kezet nyújt. Két, egyenként négy lakásegységes házat épít dolgozóinak. Az egyiket tavaly kezdték, a másikhoz jövőre kezdenek hozzá. De másként is segít a szövetkezet: fuvaroz, gépi erőt ad a társadalmi munkákhoz. Részese a Nemzeti Front kötelezettségvállalásainak is. A szövetkezet dolgozói mintegy ötezerszáz munkaórát dolgoznak le. — Hogy a lakosság mindenről értesüljön, a plénumüléseket nyilvánossá tesszük. Kultúrában, közművelődésben se lenne hiány. Sok akciót szerveztünk, az idén például négy előadást. Többek között az alkoholizmus káros hatásáról, az ingatlan-kezelésről, az ifjúság bűnözéséről, stb. — Május nyolcadikén honvédelmi napokat is rendeztünk, a hnb-titkárok díjáért, melynek nagy sikere volt. Szintén az idén, a CSEMADOK helyi szervezete és a SZISZ közreműködésével színdarabot tanultak be s adtak elő a (Felvételek: a szerző) fiatalok. Emberi jogok a munkaidő tükrében nyegében abban az időszakban csökkent, amikor az ország termelőerőinek fejlődése messze elmaradt a jelentősebb kapitalista országok termelőerőinek fejlődése mögött. S ami nagyon lényeges: Szovjet-Oroszországban hamarabb törvényesítették a napi nyolcórás munkaidőt, mint az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban és Németországban. A forradalom győzelme után — aránylag rövid időn belül — a dolgozók szabadságolási jogát is törvényesítették, melynek értelmében a szovjet állam minden munkása és alkalmazottja minden évben fizetett szabadságra tarthat igényt. Az Októberi Forradalom első éveiben elért szociális vívmányokat beiktatták az Osszoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság IV. ülésén jóváhagyott Munkajogi Törvénykönyvbe. V. I. Lenin ezt a dokumentumot így jellemezte: „Ez a szovjethatalom nagyszerű vívmánya. Abban az időben, amikor az összes országokban a munkásosztály jogait korlátozzák, ini egy olyan törvényt fogadunk el, amely szilárd alapját képezi például a nyolcórás munkanap meghonosításának.“ A szovjethatalom és a szocialista termelési mód tehát olyan feltételeket hozott létre, amelyek mindenki számára lehetővé tették a törvénybe foglalt munkaidő betartását. S ezzel párhuzamosan létrejöttek a munkanélküliség fokozatos felszámolásának előfeltételei is, s 1930 végén a Szovjetunióban teljesen ismeretlen fogalom volt a munkanélküliség. Bár az első ötéves tervidőszakban a napi munkaidő hét órára csökkent, a második világháború közvetlen kitörése előtt, a nemzetközi helyzet kedvezőtlen irányú alakulása miatt, ideiglenesen vissza kellett térni a nyolcórás munkanaphoz. A szovjet népnek a hitleri Németország felett aratott győzelme után kezdetét vette a munkaidő tervszerű csökkentése. A munkaidő rövidítésének programja a teljes alkalmazottság és a munkabérek fokozatos növekedésével párhuzamosan valósul meg. A munkások és alkalmazottak hét- és hatórás munkanapra való átállását az 1960. májusában született törvény határozta meg. Ezerkilencszázhatvanhétben, a kommunista párt XXIII. kongresszusának határozata nyomán pedig a munkások, valamint a vállalatok és intézmények alkalmazottai részére bevezették az ötnapos munkahetet. Az ötnapos munkahét bevezetésével lényegesen javult a dolgozók munka- és életfeltétele. Megállapították például, hogy csak a munkába menetre és a munkából jövetre, valamint a műszakváltásra évente hetven-nyolcvan órával kevesebb időt fordítanak a dolgozók, amely évi 11—12 szabadnapot jelent. A Szovjetunió dolgozóinak — a fizetett szabadságon kívül — évente több mint száz szabadnapjuk van. A Szovjetunióban ma nagyon sokra rúg azoknak a száma, akik hetente negyvenegy óránál kevesebb ideig, mondjuk csak harminchat órát dolgoznak. Főleg a nehezebb feltételek között — elsősorban is a föld alatt dolgozó emberek munkaideje csökkent ily nagy mértékben. A szovjet törvények rendkívüli védelmet nyújtanak a tizennyolc évesnél fiatalabb embereknek. A munkanapjuk rövidített, vagyis a 16—18 évesek hetenként csak harminchat, a 15—16 évesek pedig 24 órát dolgozhatnak. A szovjet törvények a munka mellett tanuló munkások és alkalmazottak részére a rendkívüli szabadságok egész sorát garantálják. A munka mellett tanuló munkások és alkalmazottak az öt és hat évig tartó főisko—oly— lai tanulmányaik idején körülbelül 250 szabadnapot élveznek. A szocialista termelési mód közepette a dolgozók az egész munkaidő alatt maguknak dolgoznak. A munkaidő kihasználásának hatékonysága a munkatermelékenység növekedésében jut kifejezésre. Ez képezi a Szovjetunió gazdasági fejlődéséhez szükséges értékfelhalmozás forrását, és a szociális program teljesítésének előfeltételét is. A munkaidő terjedelmének, illetve hosszúságának meghatározása nemcsak az állami szervek, hanem a szakszervezetekbe tömörült sokmillió dolgozónak is feladata. Az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaság 1971. december 9-én jóváhagyott Munkatörvénykönyvének 41. cikkelye kimondja: „Az összes munkások és alkalmazottak munkaidejének hosszát az állam a szakszervezetekkel együttműködve állapítja meg.“ De hasonló cikkely a többi szövetségi köztársaság munkatörvénykönyvében is létezik. A munkaidő, annak hossza, a munka intenzitása és termelékenysége döntő tényező a nép szükségleteit fedező anyagi értékek létrehozásában. Ezzel szemben azonban a munkaidő rövidítésével létrejönnek az ember szellemi fejlődésének, képesítése és általános műveltségi színvonala emelkedésének előfeltételei. Például 1976- ban csak az üzemekben, intézményekben, különböző szocialista szervezetekben és kolhozokban rendezett tanfolyamokon harmincnyolcmillió polgár növelte szakmai képesítését. Ugyanebben az esztendőben pedig azoknak a fiúknak és leányoknak a száma, akik munka mellett középiskolai végzettséget szereztek, meghaladta az 1 milliárd 200 milliót. Magától értetődik, hogy a munkatermelékenység növekedésével párhuzamosan továbbra is csökken a szovjet dolgozók munkaideje. Ezt szemlélteti, illetve kifejezi a tizedik ötéves terv széleskörű szociális programja is. Ennek teljesítése a szovjet emberek munkafeltételeinek további javulásához, életszínvonaluk emelkedéséhez vezet. A munkaidő csökkentése és a szabad idő növelése az előfeltétele annak, hogy a munka az ember elsőrendű életszükségletévé váljon. Ivan Podkopajev (APN — SÜTI) Áz efsztagokra is vonatkozik Egy olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, vajon a 138/78 Zb. számú kormányrendelet vonatkozik-e a szövetkezeti tagokra is? A 138/1976 számú új kormányrendelet (szövegének magyarázatát az Űj Szó 1977/159 számában közölte), mint ismeretes 1977. január 1-től kezdődő hatállyal az üzemi baleset (foglalkozási betegség) következtében a1 betegállomány befejeződése után az elesett kereset (pl. részbeni vagy teljes rokkantság, alacsonyabb fizetéssel járó könnyebb munkára való beosztás miatt) kiszámítását illetően kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz. Az idézett rendelet ugyanis az igény keletkezése előtti, a kártalanítás alapját képező havi átlagkereset összegét minden 1971. december 31-ig számított év után 2 százalékkal emeli és ennek következtében 1977. január 1- től kezdve az elesett keresetet az ily módon felemelt havi átlagkeresettel való összehasonlítás alapján kell kiszámítani. Az idézett kormányrendelet a Munkatörvénykönyv 202. paragrafusának 2. bekezdését hajtotta végre, és ezzel módot nyújtott az árszínvonalban és a munkabér-színvonalban bekövetkezett változások kiegyenlítésére. Olvasónk kérdezi, hogy az Oj Szóban Is ismertetett kedvező rendelkezés vonatkozik-e az olyan károsultakra is, akik az efsz-beni munkatevékenységük során szenvedtek el üzemi balesetet (illetve szereztek foglalkozási betegséget) azzal a következménnyel is, hogy betegállományuk befejeződése után, a baleset előtti állapottal szemben, a baleset következményeként keresetük csökkent és az efsz tárgyi (felróhatóság nélküli) felelőssége megállapítást nyert. Az idézett 138/1976 számú kormány* rendelet vonatkozik az efsz-dolgozókra is, mert a Munkatörvénykönyv 206. paragrafusa (a Munkatörvénykönyv 1966. január 1-én lépett hatályba) szerint az üzemi balesetek és foglalkozási betegségek kártalanítására vonatkozó előírások kötelezően vonatkoznak az efsz-ekre is. A korábban keletkezett üzemi balesetek (foglalkozási betegségek) kártalanításáról a 30/1965, a 150/1961 számú törvények kimondott rendelkezéssel azonos elbírálásban részesítették az efsz dolgozókat a munkaviszonyban dolgozókkal. A korábbi 58/1956 számú, és a 99/1948 számú törvények hatályát a III. típusú efsz-ekre vonatkozóan általában a bírósági joggyakorlat útján terjesztették ki az efsz-ek dolgozóira is. i Az efsz-eknek a korábbi Időszakban az üzemi baleseteket és foglalkozást betegségeket illetően köteles felelősségbiztosítást kellett kötniök az Állami Biztosítóval (később már csak önkéntes alapon). így az új kormányrendelet esetleges következményeit általában (az efsz kötelező részesedésétől eltekintve) gyakorlatilag az Állami Biztosító fogja viselni. Az új kormányrendelet alapján a már elévült, korábban egyáltalában nem érvényesített kártalanítási igényeket nem teszi újra érvényestthetővé. Bizonyos, eddig a felső határ korlátozása miatt nem érvényesített igényeket azonban mint új igényeket érvényesíteni lehet. A rendelet kimondja, hogy a 12/1975 számú társadalombiztosítási törvény nyújtotta emeléseket nem lehet beszámítani a felemelt átlagkeresetbe az elesett kereset kiszámításánál. Ezek az emelések ugyanis a törvényhozó szándéka értelmében a nyugdíjasok életszínvonalának emelését biztosítja. A 138/1976 számú kormányrendelet magyarázata és alkalmazása igényes jogi munka. Ajánljuk, hogy az ügyre vonatkozó minden iratával minél előbb forduljon munkajogi ügyekben jártas jogászhoz (ügyvédhez), mert az új kormányrendelet szerint magasabb járadékokat legkésőbb 1977. december 31-ig lehet csak a járásbíróságon beadott keresettel érvényesíteni. Ezen időjxint után a felelős efsz (nevében az Állami Biztosító) jogosan védekezhetne az elévülés kifogásával. Az új rendelet nem vonatkozik az üzemi baleset (foglalkozási betegség) következtében elhünyt dolgozók hozzátartozóira. Dr. F. J.
