Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. február 5, 14 (Folytatás a 13. oldalról.?, A BÚZATERMELÉS ÖNKÖLTSÉGE Á búzatermelés önköltsége az utóbbi évek folyamán aránylag kedvezően alakult. Ebben az agrotechnika színvonalának növelésén kívül a búza termőterületének összpontosítása Is pozitív szerepet játszott. Az efsz-ekben a búza vetésterületének 1972. évi 175 hektáros üzemi átlaga 1973-ben 209, 1974-ben pedig 304 hektárra növekedett. Ez az üzemek köretein belül lehetővé tette a progresszív agrotechnika és technológiai rendszerek tökéletesebb kihasználását. Am a búzatermelés általános színvonalával és ökonomikájával még így sem lehetünk elégedettek. A búzatermelés növelésére és a termelés önköltségeinek csökkentésére minden termelést körzetben, Járásban és üzemben tartalékaink vannak. A hozamköltségek viszonylatában végzett elemzések az üzemek egész sorában helytelen gazdálkodásról tanúskodnak. Például a kukoricatermelő körzetekben vannak olyan üzemek, amelyek egy tonna búzát 1350—2300 korona költséggel termelnek. Ilyen eredményeket mutatott ki 1972-74- ben az efsz-ek 20—25 százalékai A répatermelő körzetekben akadnak olyan üzemek, amelyek 2,5—3,0 t/ha terméseredmépyek esetén egy tonna búza termelésére 1000—1800 koronát fordítottak. A búzatermelés szakosításának és összpontosításának befolyásait az önköltségek nagyságára hazánk efszeiben (1972—74) a következő táblázat szemlélteti: A búza vetésterületének szántóföldi részaránya %-han A búza betakarítási területe ha-ban Hektárhozamok t-han Egy tonna búzára átszámított önköltségek koronában 18-ig 90 1 2’1 1800,— 19—23 140 2,8 1200,— 24—26 200 3,3 1000,— 27—29 230 3,8 900,— 30-31 270 4,2 800,— 32-nél több 330 4,8 750,— Ez az összehasonlítás egyértelműen arról tanúskodik, hogy az egy tonna búza megtermelésére fordítóit önköltség nagysága közvetlenül összefügg az ágazat összpontosításának és szakosításának színvonalával. Hasonlóképpen alakul az élő munkaráfordítás is. Azok a szakosított üzemek, amelyekben a búza vetésterületének szántóföldi részaránya meghaladja a harminc százalékot, az üzemen belüli összpontosítása pedig a háromszáz hektárt, egy tonna búza megtermelésére átlagban 16—19 munkaórát fordítanak. Azokban az efsz-ekben, ahol a búza vetésterületének szántóföldi részaránya 25 százaléknál kisebb és az üzemen belüli összpontosítás nem éri pl a kétszáz hektárt, az egy tonna búza megtermelésére átszámított munkaidő-szükséglet 24—30 órát képez. A szakosítás és a búza termelésének összpontosítása mindenekelőtt azoknak a természeti viszonyoknak a függvénye, amelyek között a mezőgazdasági üzem gazdálkodik. A búza vetésterülete részarányának és a termőterület üzemen belüli összpontosításának mértéke a gyengébb természeti viszonyok irányában csökken. Am az azonos vagy hasonló feltételek keretében is akadnak a hozamok és költségek területén jelentős üzemközi különbségek, amelyek okai az összpontosítás, a szervezés, az irányítás és az agrotechnika eltérő színvonalában, valamint az üzemelés általános ökonomikájában rejlenek. A ROZSTERMELÉS ÖNKÖLTSÉGE A rozstermélés szakaszán is hasonló a helyzet. A növénytermesztés összpontosításának és szakosításának elmélyítésével kapcsolatban a rozstermelést fokozatosan kizárják a kukorica- és répatermelő körzetekben gazdálkodó üzemek termelési programjából, s fokozatosan a burgonya- és zabtermelő körzetekbe összpontosítják, az erre a célra szakosított üzemekbe. Ennek ellenére a CSSZK-ban 1974-ben még 1640 szövetkezetbén termesztettek rozsot, ami az efsz-ek 67 százalékát képezte. A rozstermelés ökonomikájának jelentősége a növénytermesztés körzeti szakosításának további elmélyítése révén fdg növekedni, elsősorban azokban a szakosított üzemekben, amelyekben a rozs vetésterületének szántóföldi részaránya meghaladja a húsz százalékot. A rozstermelés hatékony belterjesítésének legmozgósíthatóbb erőforrását az átlagon aluli hozamokat elérő üzemek jelentős tartalékainak hasznosítása jelenti. Az utóbbi három év folyamán a rozstermelő efsz-ek egynegyede 4 t/ha körüli hozamokat ér el és egy tonna rozs megtermelésére 800—900 koronát fordít. A szövetkezetek további egynegyede hektáronként átlagban 2,5—3,0 tonna rozsot takarít be hektáronként és egy tonna termelési költségei 1100—1200 koronát képviselnek. A hozamok és költségek közötti viszonyokban tapasztalnató üzemközi különbségek minden termelési körzetben és járásban kimutathatók. AZ ÄRPATERMESZTÉS önköltségei Az árpatermelés hatékonysága fokozásának szakaszán is tartalékaink vannak. Ezek elsősorban az egy tonna árpa termelésére fordított költségek csökkentésében, valamint a terméshozamok növelésében rejlenek. Az árpatermelés önköltségei hazánkban 1972-től országos viszonylatban megnövekedtek annak ellenére, hogy vetésterületét mezőgazdasági üaemeink kibővítették (111-ről 193 hektárra). Az egy tonna árpa termelésére átszámított önköltségek növekedésének oka valószínűleg a vetésterületbe beállott változásokban keresendő, énnek gyengébb termelési viszonyok közé való kibővítésében, valamint az anyagköltségek, mindenekelőtt a rezsiköltségek területén érvényesülő negatív költségkihatásokban. A termelés hatékonyságának növelése szakaszán rejlő számottevő tartalékokról tanúskodnak az árpatermelés viszonylatában megvalósított elemzés eredményei, amelyet az 1972—74-es években minden termelési körzetben, összesen 1187 efsz adataiból dolgoztak ki. Az elemzésekből és üzemközi öszszehasonlításokból kitűnik, hogy a lemaradozó szövetkezetekben, — ahol alacsony az agrotechnika és a gépesítési eszközök kihasználásának színvonala —, az egy tonna árpa termelésére fordított önköltségek meghaladják az 100, sőt 'esetenként az 1200 koronát is. Főként ezekben a szövetkezetekben kell bírálóan értékelni a termelési és gazdasági eredményeket. A MEZŐGAZDASÁGI termelés HATÉKONYSÁGÁNAK növelésére kínálkozó tartalékok A mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelése szakaszán levő jelentős ^tartalékokról az élenjáró, átlagos és átlagon aluli mezőgazdasági üzemekben elért közgazdasági mutatók üzemközi összehasonlításának eredményei tanúskodnak. A eddig kihasználatlan termelési és gazdasági tartalékok nagysága az összemérhető természeti viszonyok közt gazdálkodó efsz-ek eredményei közötti különbségek elemzéséből tűnnek ki a legjobban. A szemléltetés kedvéért hazánkban a szövetkezeteket az egyés természeti viszonyok szerint átlagon felüli, átlagos és átlagon aluli csoportba soroltuk. A közgazdasági osztályozás módszertani kiinduló pontja a főbb mutatók egy hektár mezőgazdasági területre átszámított elért színvonala volt. A három csoport keretein belül az egyes természeti viszonyokba az öszszes efsz egyharmadát soroltuk. Az üzemközi különbségek felsorolt értékeik az 1971—75-ös évek statisztikaiközgazdasági adataiból vezettük le. Az egy hektár mezőgazdasági területre átszámított adatokat az 1974-és évben elért tényleges eredményekből származtattuk le. Az elemzések végkövetkeztetéseiből kitűnik, hogy az élenjáró mezőgazdasági üzemek, azaz a szövetkezeti szektorban az efsz-ek egyharmada már jelenleg is jeléri a hatodik ötéves tervben előirányzott célkitűzések színvonalát. A hatodik ötéves tervfeladatok egészének sikeres teljesítése feltétlenül megköveteli minden létező és elérhető tartalékok alapvető kihasználását, valamint a jelenlegi üzemközi differenciáciő lényeges enyhítését és kiküszöbölését. Az ötéves tervfeladatok teljesítése az élenjáró mezőgazdasági üzemek tapasztalatainak teljes mértékű kihasználásától függ. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban az egész népgazdaságban el kell érni azokat a paramétereket, amelyeket jelenleg csak az élenjáró mezőgazdasági üzemekben tudnak elérni. Elsősorban a bruttó mezőgazdasági termelési érték 14—15 százalékkal való növeléséről van szó. Az élenjáró mezőgazdasági üzemek az összes természeti viszonyok között 1200—1500 Kís/ha-val nagyobb bruttó mezőgazdasági termelési értéket érnek el, mint az átlagos eredményeket elérő szövetkezetekben, s 2500—2900 Kčs/ ha-val nagyobbat, mint az átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetek. Az élenjáró mezőgazdasági üzemekben elért bruttó termelési érték színvonala minden esztendőben 13—15 százalékkal túlszárnyalja az átlagot, ugyanakkor az átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó üzemekben 12—15 százalékkal elmaradnak az átlag mögött. Az átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetek termelőképességének az átlagos eredményekkel gazdálkodó efsz-ek színvonalára, az átlagosakénak pedig az átlagon felüli szövetkezet színvonalára való emelése a hatékony belterjesítés döntő fontosságú és legmozgósíthatóbb tartaléka a hatodik ötéves tervidőszakban. A hektárhozamok növelése, a vetésterületek szerkezetének ésszerűsítése, a tehenek és szarvasmarhák hasznosságának és állományainak növelése szakaszán található tartalékoknak az átlagon aluli és az átlagos eredményeknek az élenjáró üzemekben elért eredmények színvonalára való emelése útján történő kihasználása döntő szerepet játszik a mezőgazdasági termelés belterjesítésének általános növelésében. Ez annyit jelent, hogy a répa- és kukoricatermelő körzetek termelési viszonyai között gazdálkodó mezőgazdasági üzemeknek a bruttó mezőgazdasági termelési érték mutatóiban legalább 20 ezer Kčs/ha eredményt kell elérniük (ezt a színvonalat a legjobb üzemek már jelenleg is elérik). A burgonyatermelő körzetekben túl kell szárnyalni a 15 ezer, a hegyvidéki körzetekben pedig a tízezer Kčs/ha bruttó termelési értéket. A felsorolt értékeknek azonban csupán alapvető tájékoztató jelentőségük van, mivel a hektáronkénti bruttó termelési érték színvonala az egyes üzemek termelése strukturális beállítottságának az eredménye is, amely a szakosítás elmélyítésével párhuzamosan az üzemek között elkülönül. A mezőgazdasági termelés növekedésének alapját minden mezőgazdasági üzemben a növénytermesztés belterjesítése, összpontosítása és szakosítása képezi. Az átlagon felüli gazdasági eredményeket elérő szövetkezetek minden termelési viszonyok között jobb eredményeket mutatnak fel, s az átlagos eredményekkel gazdálkodó efsz-ekhez viszonyítva hétszáz, az átlagon aluli eredményeket elérő szövetkezetekhez viszonyítva pedig ezerötszáz koronával» nagyobb bruttó növénytermelési értéket értek el. Például hazánk legjobb természeti viszonyai között a legjobb szövetkezetek már jelenleg is több mint tízezer Kčs/ha bruttó termelési értéket érnek el, ugyanakkor az átlagosak csak nyolcezerötszáz, az átlagon aluliak pedig csak hét és félezer Kčs/ha-t. A szövetkezet gazdálkodásának belterjességét jellemző legfontosabb mutatók egyike az összteljesítmények színvonala. Az élenjáró szövetkezetekben elért összteljesítmények az öszszes termelési viszonyok között 4000 Kčs/ha-val meghaladják az átlagosan gazdálkodó és 6500 Kčs-val az átlagon aluli gazdasági eredményeket elérő szövetkezetek teljesítményét. Míg az átlagon felüli szövetkezetek az összes természeti viszonyok között harminc százalékkal nagyobb teljesítményt érnek el az átlagnál, addig ez átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó efsz-ek nem érik el az adott viszonyok között elért átlagteljesítmény nyolcvan százalékát sem. Például a kukorica- és répatermelő körzetek termelési viszonyai között gazdálkodó élenjáró szövetkezetek teljesítménye 22—25 ezer Kčs/ha, viszont azonos termelési viszonyok között az átlagon aluli efsz-ek teljesítménye nem éri el még a 15 ezer Kčs/ha-t sem. Hasonló eltéréseket tapasztalhatunk a répatermelő és hegyvidéki körzetekben is. Ez az összevetés a termelőképesség növelésében rejlő nagy tartalékokról tanúskodik. Az élenjáró mezőgazdasági üzemek mutatják az utat a gazdasági tevékenység minden szférájában. Jellemző, hogy nagyobb gazdasági aktivitásuk mindenekelőtt a természeti viszonyok és a termelési erőforrások jobb kihasználásában nyilvánul meg, amint azt a mezőgazdasági termelésük színvonala is bizonyítja. Az átlagon felüli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetek az összes természeti viszonyok között egy hektár mezőgazdasági területre számítva 2400 Kčs/ha-val nagyobb mezőgazdasági termelést érnek el, mint az átlagon aluliak és 1200 Kčs/ha-val nagyobbat, mint a közepesek. Az élenjáró efsz-ek saját mezőgazdasági termelése hazánk legtermékenyebb vidékein meghaladja a 15 ezer Kčs/ha-t, míg az azonos természeti viszonyok között gazdálkodó átlagon aluli szövetkezetek nem érik el még a 10 ezer Kčs/ha-t sem. Ezeknek a lényeges eltéréseknek a legfőbb okát a mezőgazdasági termelés belterjesítésének, valamint az összemérhető termelést viszonyok kihasználásának különböző fokában látjuk. A bruttó mezőgazdasági és a bruttó növénytermelési értékben, valamint az összesített teljesítményekben és a saját mezőgazdasági hozamban kifejezett nagyobb mezőgazdasági termelémtenzítás és belterjeeebb gazdaságt tevékenység a munkatermelékenység magasabb színvonalának alapvető előfeltétele. Az eleven munka termelékenységének konkrét értékelésekor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy annak színvonala nemcsak a termelésintenzitás, hanem a termelési programok struktúrájának és azoknak a természeti viszonyoknak a függvénye, amelyek között az üzem gazdálkodik. Az élenjáró mezőgazdasági üzemekben az átlagos dolgozóra jutó termelési érték a termékeny körzetekben már meghaladta a 100 ezer koronát. Am a leggyengébb természeti viszonyok között e mutató középértéke 50 ezer korona. Tehát minden egyes üzem gazdálkodásának színvoi nalát feltétlenül azoknak a természeti viszonyoknak a szemszögéből kell értékelni, amilyenek közt gazdálkodik, valamint azoknak a termelési, költségalakulási és technológiai struktúráknak és paramétereknek a szempontjából, amelyek arányban. állnak ezekkel a konkrét feltételekkel. Az élenjáró mezőgazdasági üzemek nagyobb termelőképességének alapja a termelés magasabb fokú intenzitása és a termelési folyamatokra fordított ANYAGI BEFEKTETÉSEK HATÉKONYSÁGA. Erről tanúskodik az anyagköltségek nagysága és azok értékesítése. Az élenjáró üzemek egy hektárra átszámított anyag- és egyéb költségei 2500 koronával nagyobbak, mint az átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó üzemekben és 1600 Kčs/ha-val nagyobbak, mint az átlagos szövetkezetekben. Tehát a talajba eszközölt befektetések intenzitása az élenjáró üzemekben lényegesen nagyobb. U- gyanakkor az élenjáró mezőgazdasági üzemek anyagköltségeinek gazdasági hatékonysága is magasabb színvonalon van. Az élenjáró efsz-ekben minden száz korona értékű teljesítményre ötven korona anyag- és egyéb költség jut, ami az átlagos szövetkezetekben 52,3, az átlagon aluliakban pedig 56,4 korona értékű. A termelés anyagráfordítással szembeni igényessége és az anyagköltségek hatékonysága azonbarí a termelési irányzat és a természeti viszonyok szerint különböző. A száz korona értékű teljesítményre átszámított anyag- és egyéb költségek nagysága a kukorica- és répatermelő körzetek élenjáró Szövetkezeteiben rendszerint nem haladja meg a 45, a burgonyatermelő körzetekben az 50, a legnehezebb természeti viszonyok között pedig az 55 koronát. A lemaradozó szövetkezetek a száz koróna értékű teljesítményre átszámított anyagköltségek részaránya rendszerint 5—7 ponttal- magasabb. Ezek az összevetések szintén az anyagköltségek hatékony kihasználása szakaszán kínálkozó számottevő tartalékok létezését mutatja. Az élenjáró mezőgazdasági üzemek jobban hasznosítják az összes döntő fontosságú belterjesítö tényezőt. A vásárolt trágyaszerek száz korona bruttó növénytermelési értékre átszámított átlagos értéke 10, az átlagon aluli efsz-ekben pedig 12 korona. E mutató értékelésével kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy ennek nagysága az élenjáró üzemekben a legtermékenyebb viszonyok között 6, a hegyvidéki természeti viszonyok között 13 koronára emelkedik, az átlagon aluli efsz-ekben pedig 8—24 korona között ingadozik. Hasonló a helyzet a többi belterjesítö tényező esetében is. Az is jellemző, hogy — a dolgozók Átlagos munkadIja az élenjáró mezőgazdasági üzemekben 5—7 százalékkal haladja meg az országos átlagot, de a gazdaságilag lemaradozó üzemekben az átlagos munkadíjak csupán 2—3 százalékkal alacsonyabbak az országos átlagnál. Ez is bizonyítja, hogy a munkadíjak üzemközi elkülönülésének kérdése többnyire nem a szövetkezetek eltérő gazdasági színvonalából ered. Az átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetek dolgozóinak alacsony munkadíja már nemcsak az elégtelen gazdasági eredmények következménye, hanem elsősorban az irányító és szervező munka, valamint a természeti viszonyok és termelési erőforrások intenzitásának és hasznosításának alacsony színvonalából következik. Meg kell azonban említenünk, hogy az élenjáró szövetkezetekben az anyagi érdekeltség elveit rendszerint lényegesen magasabb színvonalon érvényesítik. A munka normázásának és az anyagi serkentésnek színvonala is lényegesen magasabb. Az üzemi tevékenység eredményességének döntő összetett mutatója a nyereség. Az összesített nyereség színvonala a termelés belterjességétől, struktúrájától, önköltségeitől, valamint a termelés értékesítési árakban, az ármegtérítési eszközökben és juttatások volumenében kifejezett minőségétől függ. Az élenjáró efsz-ek az összes természeti viszonyok között 1800 Kčs/haval nagyobb nyereséget könyvelnek el, mint az átlagon aluliak és ezer koronával többet, mint az átlagosak. \ Az élenjáró mezőgazdasági üzemek egy hektár mezőgazdasági területre átszámított nyeresége ötven százalékkal nagyobb az átlagosnál, az átlagos efsz-ek viszont az átlagos nyereségnek csupán a hetven százalékát érik él. Hazánk átlagon felüli eredményekkel gazdálkodó efsz-eiben 1974-ben 3365, az átlagos efsz-ekben 2316, az átlagon aluliakban pedig 1537 Kčs/ha nyerséget értek el, A több mint kétszeres üzemközi különbségek bizonyítják, milyen progresszív gazdasági eredményeket lehet elérni a jelenlegi viszonyok között, de azt is, milyen nagy az efsz-ek egy részének gazdasági elmaradottsága. Az egy hektárra átszámított nyeréség színvonalát a természeti viszonyok lényegesen befolyásolják. A legjobb természeti viszonyok között gazdálkodó élenjáró mezőgazdasági üzemek már túlszárnyalták a 6000 Kčs/ha nyereségi színvonalat. Az egy hektárra átszámított nyereség volumene a gyengébb természeti viszonyok irányában csökken. Am a leggyengébb természeti viszonyok között is lehet, teljesen különböző termelési-gazdasági eredményeket elérni. Erről tanúskodnak az átlagon felüli és átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetek nyeresége közötti négyszeres különbségek. A nyereség magas szintje teremti meg az alapvető és döntő feltételeket a folyamatos bővített újratermelésre, a mezőgazdasági üzemek gazdasági erejének megszilárdítására. A tiszta nyereség elosztásának és felhasználásának struktúrája a mezőgazdasági üzemek saját pénzügyi-gazdasági számvetésének kibontakozására szolgáló gazdasági lehetőségeket tükrözi. Ha az átlagon felüli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetek 500 Kčs/haval többet juttatnak az építkezési alapra, mint az átlagos és közel 1000 Kčs/ha-val többet, mint az átlagon aluli szövetkezetek, akkor szükségszerűen minőségileg jobb lehetőségeket teremtenek az állóeszközök bővített újratermelésére. Az évről-évre Ismétlődő gazdasági elkülönülések eredményei a gazdáikodás termelési gerincét képező állóeszközökkel való ellátottság különböző mértéke. Döntő fontossága van annak, hogy az állóeszközöket milyen hatékonyan használjuk ki. Az átlagon aluli eredményekkel gazdálkodó szövetkezetekben egy átlagos dolgozóra körülbelül ugyanakkora értékű állóeszköz (100 ezer korona) jut, mint az élenjáró efsz-ekben, ami arról tanúskodik, hogy a kérdés megoldását nem a dolgozók állóeszközökkel való ellátásában, vagyis a műszaki ellátottság szakaszán kell keresnünk. Az egyes gazdasági észrevételek összességének érvényességét a jövedelmezőség mértékének (a nyereség és az összes költségek közötti viszony) a nyereség mértékével való összehasonlítása révén bizonyíthatjuk. A jövedelmezőség mértéke az átlagon felüli eredményekkel gazdálkodó efsz-ekben az összes természeti viszonyok között 2—4 ponttal túlszárnyalják az átlagot és 6—8 ponttal az átlagon aluli eredményeket. így hazánkban 1974-ben az átlagon felüli szövetkezetek jövedelmezőségének mértéke 22,7, az átlagos efsz-eké 19,5, az átlagon aluliaké pedig csak 15,2 százalékos volt. Ezzel kapcsolatban is meg kell jegyeznünk, hogy a jövedelmezőség átlagos mértéke a legjobb természeti viszonyok közepette gazdálkodó élenjáró mezőgazdasági üzemekben általában meghaladja a harminc százalékot, míg az ugyanazon természeti viszonyok között gazdálkodó átlagon aluli efsz-ekben a jövedelmezőség mértéke általában csak húsz százalékos. A burgonyatermelő körzetek élenjáró üzemeinek jövedelmezőségi mértéke 20, de az ugyanolyan természeti viszonyok között gazdálkodó átegon aluli efsz-»ké csak 7—12 százalékos. A jövedelmezőség mértéke a hegyvidéki természeti viszonyok irányában csökken, a közgazdasági eszközök rendszere azonban a jövedelmezőség mértékében tapasztalható körzetközi es üzemközi különbségeket mérsékeli és tompítja. Hazánk összes termelési viszonyai között lehetséges sikeresen gazdálkodni. Minden termelési körzetben valamint a termelési és pénzügyigazdasági mutatók mindegyikében lehetséges üzemközi elkülönüléseket találni. A termelési-gazdaság! . fejlődés és lemaradás problematikája csak ritkán nyilvánul meg egyértelműen üzemi méretekben. Még a lemaradozó üzemek Is kimutatnak "alamelyik termelési szakaszon jó, sőt gyakran a legjobb eredményeket, - zz élenjáró üzemeknek Is vannak gycitge pontjai és nehézségei. Az elemzéseknek tehát mindig konkretaknak: egyetemeseknek kell lenniük és az összüzemi szintézisnek elsősorban az alapos ágazati műszaki-gazdasági elemzés eredményeire kell támaszkodnia. Az elemzés csak az ágazati analízis és az üzemi szintézis egybekapcsolása révén töltheti be feladatát és válhat mindenekelőtt a belső tartalékok feltárásának és mozgósításának hathatós eszközévé.
