Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-05 / 5. szám

1977. február S.

, SZABAD FÖLDMŰVES

.3

Termelésröl, kuItúráról tízszemközt

*Éií*

ШЯ

Az étterem párás ablakán át is látni, hogy odakint nagy pelyhekben hull a hó. A Járókelők meggyorsítják lépteiket az utcán és van aki még a kabátgallért is felhajtja, úgy védekezik a csípős szél ellen.

Idős, kicsit borostás arcú ember 01 a zajos vendéglő bejárata melletti asztalnál. Barna kucsmáját ölében tartja, előtte sörös pohár, amelyet körbe leng a hamutartóba letett vékony szivar kékesszürke füstje.

— Tessék, foglaljon helyett. 1. — mondja barátságosan, amikor megkérdezem, hogy leülhetek-e az asztalához.

— Szeszélyes egy időjárás — jegyzem meg kis idő múlva, hogy valamit szóljak. — Tegnap még sütött a nap és kellemes, enyhe volt az idő. Ma pedig itt van a hideg, a hó, köddel, sárral, lucsokkal.

— Ezek a mostani telek sem olyanok már, mint a régük — legyint az öreg, majd lassan mesélni kezd:

— Amikor én gyerek voltam évről-évre olyan telek jöttek, hogy a faluból, ahol laktunk sokszor ki sem lehetett jutni. Méteres hótorlaszok zárták el az utat. Emlékszem, a kertünk alatti erdőből néha a házunkhoz húzódtak be a fácánok Bebújtak az ólba a tyúkok mellé. Egyszer is, szegény anyám ereszti ki reggel a tyúkokat, hát több van, hiába számolja mégegyszer. Az apámat hívta, az meg csak nagyokat nevetett. „Nem tyúkok azok, anyjuk, hanem fácánok. Szórj csak nekik is kukoricát, majd elrepülnek később, ha megenyhül egy kicsit az idő“. Ügy Is lett, ahogyan apám megjósolta.

— Nagy hidegek, erős telek voltak akkor is, amikor a katonaságtól leszerelve az erdőgazdaságban helyezkedtem el. Sokszor harminc fokos fagyban vágtuk a fát, kézi fűrésszel és fejszével. Nehéz munka volt, de kellett a pénz, hiszen már nős voltam és otthon egy kisgyerek is várt. Idővel azután hozzászoktam a hideghez úgy, hogy a tél, a fagy és a nagy hó sohasem tudott megleckéztetni. Persze akkoriban is jől esett közben egyégy kupica pálinka vagy pohár bor. Az asszony sem berzenkedett ez ellen, hiszen én kerestem meg a rávaiőt. „Csak annyit igyál, apja, hogy be ne rúgjál“ — figyelmeztetett.

— És mostanában? — érdeklődtem.

— Már ezt sem tudja mondani... öt éve meghalt... A rák vitte el... Pedig szép teremtés volt és én szerettem... A fiamat is tavaly temettem el... Karambolozott... Mezőgazdasági mérnök volt a szövetkezetben . .. Nem ismerte véletlenül? Nos, azóta így vagyok. Mint az ujjam, olyan egyedül. Mindenem megvan; itt lakom a városban. A szövetkezettől mentem nyugdíjba,_ beosztással a pénzem is elég, csak a magány, a bánat, az fáj néha. Azért Is jövök el hetente egyszer-kétszer ide a vendéglőbe, emberek között lenni, ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozni. A barátokkal egy kis ital mellett meghányjuk-vetjük az ország és világ dolgait, felelevenítjük a régmúlt idők szép történeteit. Ezzel csapjuk agyon az időt.

— Tudja, a mi életünk már csak ilyen. Óvjuk és féltjük ar vissza-visszatérő emlékeinket, hiszen ha már fogytán a karban az erő s levegő után kapkod a tüdő, a szív, akkor érzi csak igazán az ember, hogy milyen jó erősnek, egészségesnek, fiatalnak lenni. Jó az életünkről, küzdelmeinkről, ügyességünkről, sőt csínytevéseinkről is beszélni, mert most már közéi a nyolcvanhoz gyengék, lassan lépkedők, szelídek és annyira megbékéltek vagyunk, hegy szinte araszolva kúszunk át egyik napból a másikba. Na, de egészségérel Igyunk egyet, ne búslakodjunk, mert nem érdemes.

Az idős ember bozontos bajusza alatt huncutul mosolyogva, szertartásosan kocint, lassan kortyolgatva az italt iszik, majd újabb szivarra gyújt rá. Elköszönök tőle és kilépve az erősödő hóesésbe még láttam, hogy elmerengve kinéz a fehérbe öltözött téli utcára.

Talán ismét egy újabb régi téli emlék jutott az eszébe?

Kanizsa István

Jócskán délutánba hajlott már ai idő. A felső-csallóközi Lehnice (Nagylég) utcái inkább jégpályához, mint közúthoz hasonlítottak. A vastag zúzmara fedte fák, villanyhuzalok valódi téli képet varázsoltak elénk.

PILLANTÁS A MOLTBA

Először a község múltjával ismer kedtünk. Erre jó alkalmat nyújtott a szépen berendezett emlékszoba. Mi lyen benyomást keltett bennünk ez az aránylag kis helyre összpontosított, sok-sok tárgyi emlék hiteles Írásos dokumentáció? Mindenekelőtt a nagy ra becsülendő hagyománytiszteletet emiiteném. Ez az, ami pénzért nem vásárolható! Ez a hagyománytisztelet ezer szállal kötődik a múlthoz, har cos elődeikhez. S követésre méltó a? a nemes törekvés is, hogy a mai köz ség új nemzedékei ismerjék meg őseik, nagyszüleik nehéz küzdelmeit vivódásait a puszta létért, az embe ribb életért, a kizsákmányolás meg szüntetéséért, az új társadalmi rend ért... '

Kedves vendégünk, Irina Ki szel jóvá a szaratovi Kommunyiszt című területi napilap kulturális rovatveze tője is elégedett volt az emlékszoba láttán, amely híven betölti hivatását.

ORÜMTELjES IELEN

Felderült mindannyiunk arca, miután a szépen berendezett, pompás, áj művelődési otthont megtekintettük, joggal lehetnek büszkék erre a kulturális intézményre. Nemcsak azért, mert a község dísze, hanem a közösség összefogásának kézzelfogható eredménye. Hiszen a helyi nemzeti bizottság és a szövetkezet anyagi hozzájárulásán kívül a lakosság is tetemes társadalmi munkát végzett. Ezt tudatosan tette, mert a községnek azelőtt sose volt kultúrháza. Három éve már van.

De a puszta tényt nem tartják elegendőnek. Végzetes hiba lenne, ha a „van“-nal megelégednének. A falu arculatát ékesítő művelődési otthon, amelett, hogy szép a külleme, belül Is tartalmas élet zajlik, főleg így télidőben. De más évszakokban sem kong az ürességtől; mintha itt szakítottak volna a más járásokban gyakorlattá vált idényszerűséggel. Legalábbis ez tűnt ki a nagyon szimpatikus kultúrházvezető, P é t e r f i György szavaiból.

Vajon hány nagyközség kultúrház vezetője szólhat hasonlóképpen?

— Szlovák és magyar irodalmi színpadunk tagjainak nincs szégyelnivalójuk: aktívak. Ami a cigány folklórcsoportot illeti, ugyancsak életképes. Innét indult a kezdeményezés: a cigány „Kit-mit-tud?“. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járásban összesen 184 fó kapcsolódott be ebbe a nemes vetélkedőbe. Tavaly mér ke-A község dísze, szellemi központja: az új művelődési otthon.

rületi jellegű volt, s jól betöltötte hivatását.

No meg az sem éppen lebecsülendő, hogy a művelődési otthon rendezésében — az elmúlt három év alatt, amióta ez a kulturális intézmény üzemet —, tizennyolc hangversenyt tartottak, kátezerhatszáznegyven hallgatóval. Tanfolyam kertében harmincöt gyerek zenét tanul. Öt jól sikerült kiállításra is sor került (foto-, képzőművészeti-, kézimunka-, vadászati).

Ez év márciusában dolgozók filmfesztiválja lesz a községben. Ugyanakkor gyakran tartanak itt író-olvasó találkozót. Beszédes bizonyíték a betiiéhséget illetően: a lakosok az utóbbi négy év alatt 6238 könyvet vásároltak. ;

Nagyon szerényen tett említést a kultúrházvezető arról, hogy nemrégiben a Csehszlovák Televízió és a Csehszlovák Rádió ismertette kulturális munkásságukat. S a múlt évben egy szovjet kulturális folyóirat munkatársa látogatta meg őket. A róluk írt cikket, mint kulturális ereklyét őrzik, beépítve a művelődési otthon krónikájába.

Azt meg hadd említsük mi, H é g e r Károlytái, a járási népművelési intézet igazgatójától hallottuk: P é t e r f i György, a szóbanforgó kultúrházvezetö áldozatkész munkásságát, amelyet három éven át tanúsított, erkölcsi el%Jan egy örökérvényű, jó magyar ” közmondás, amely úgy szól: Mindenkit érhet baleset! Vajon, ki állíthatja váltig, teljes meggyőződéssel ennek homlokegyenest az ellenkezőjét? Senki emberfiái Nos. ezért szükséges az emberek — valamennyi földi halandó — egymás iránti megértésé, s nem egy esetben a közösségi, társadalmi összefogás, bajba jutott embertársaink életének megmentése érdekében.

Ilyen nemes érzés hatja át az önkéntes, ingyenes véradókat, akik a napnak bármely órájában, percében készek az életmentésre, megosztva vérüket. Ezeknek a nagyon is megértő embereknek a száma évről évre mind több; főleg a fiatalok, a húsz éven felüliek sorában sok az önkéntes véradásra Jelentkező. Persze, nem minden városban, községben egyformán nyilvánul meg ez az emberszeretetröl tanúskodó törekvés.

Ezúttal, követésre méltó példaként hadd említsük a galántat járás Kajal községét. Mindössze ezerhétszáz lakosú ez a mátyusföldi település, ám a Vöröskereszt helyi szervezete annál népesebb; taglétszáma már eléri a félezret, holott a tervelőirányzat alig haladja meg ennek a felét.

Nagyon kifejező a tagok áldozatkészsége, vagyis önkéntes véradása Ezt az szemlélteti a legjobban, hogy harmincnégy véradást terveztek az elmúlt évre, amit csaknem megnégyszereztek — 129 önkéntes véradási tartva nyilván. Ez csupán a tavalyi

Életmentők

évet jellemző számadat. Még hozzá beszédes számadat!

Emellett azt sóm illenék elhallgatni — ami dicsérendő, s elismerésre méltó tény —, hogy a Janský-érmesek száma negyvenhárom. Közülük Hurin Géza, a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke, valamint Kubovics Károly és Grunka Stefan már az ezüstérem birtokosa, a többi bronzérmes. Vagyis, a név szerint említettek — sorrendben, husfbnnyolcszor, illetőleg buszonöt-huszonötször adták vérüket, ingyenesén. Mint már e sorok elején utaltunk a fiatalok nagy aktivitására most újfent említjük: a múlt' évi ön kéntes véradók egyharmada tartozik az Ifjak sorába. Mint például Futó Csaba, ifj. Szokol Béla. Varga Tamás, akik — sorrendben — tizenkilencszer, illetőleg tizenhétszer és tizenötször segítettek rászoruló embertársaikon

A már nem ifl-véradők közül rászolgált a név szerinti említésre Varga Gizella, kefegyári dolgozó, Szokol Antal, Lipták ján, akik tizenhétszer, Illetve tizénhatszor adtak vért. s bronzérmesek.

S az sem éppen lebecsülendő, hogy a véradó-utánpótlással Is törődnek: a kilencéves alapiskola diákjai közül mintegy félszáz ugyancsak tagja a Vöröskereszt helyi szervezetének.

És most egy konkrét példán keresztül hadd érzékeltessük a cikk legelején szóba hozott közmondást, s a balesetet követő társadalmi összefogást: A múlt év március 10-én a 18 éves Patócs Józsefet, a Galántai Május Kilencediké Efsz kajali üzemrészlegének dolgozóját baleset érte. Amint mondották: átment rajta a traktor. Jócskán megsérült a gyomra, mája .. Rendkívül nagy vérveszteséggel.

... A villámgyors felhívásra hétven önkéntes véradó jelentkezett a Salai (vágsellyéij Vérátömlesztő Állomáson, hogy Józsi fiatal életét megmentse. A balesetet szenvedő mintegy tizenöt liter vért kapott a gyors segítségnyújtás kapcsán. Ennek a majdnem tragikus kimenetelű balesetnek a következtében mindmáig nincs rendben teljesen az egészségi állapota. Am, csakis jótevőinek — a sok-sok önkéntes véradónak — köszönheti, hogy már saját esküvőjére készülhet.

A súlyosan beteg Liptáková Máriát — aki az elmúlt évben 28 adag vért kapott — meg jórészt a rokonsága körébe' tartozók vére tartja mindmáig életben.

Az 1978-os év első napján az AB- vércsoportos -önkéntes véradókat szólította a kötelsség: nyolcán jelentkeztek a véradó-állomáson, hogy a súlyos gyomorfekély-operáción átesett betegnek pótolják a hiányzó, életmentő vért. A O-vércsoportosoknak kétszer volt rendkívüli véradó-akciójuk a múlt évben, a járás területén.

Egy szó, mint száz: a kajali véradók — és persze más község- és városbeliek isi — becsületbeli kötelességüknek tartják, hogy a rászorulóknak bármikor, önként, és díjmentesen, vért adjanak.

Ezek a kiváló emberi jó tulajdonságok, amelyek egyre több. honpolgárunkat jellemeznek, nem véletlen müve. A személyes példamutatásnak igen nagy jelentőség tulajdonítható. Mert, nemcsak Hurin Géza, az elnök Jár elól jó példával, hanem dr. Jónás Lajos körorvos és Szlávik Mária aszszísztensnóje Is, akik ugyancsak önkéntes véradók. Ez év február végi évzáró közgyűlésen, ünnepi külsőségek között nyújtják majd át nekik is — megérdemelten — a „Példás véradó“ kitüntetést.

Ami a Vöröskereszt helyi szervezetének támogatását illeti, tavaly félezer koronát kapott a Május 9-e szövetkezettől. A helyi nemzeti bizottság vezetői ugyancsak méltányolták a szervezet társadalmi jelentőségű tevékenységét, s új helyiséget biztosítottak, hogy a népes tagságnak legyen hol tartani összejöveteleit, gyűléseit. vAz anyagi támogatást illetően a helyi szervezet főleg saját tagságára számíthat. Ez kevés. Jő lenne, ha a község más tömeg- és társadalmi szervezetei Is kellő segítséget nyújtanának a vöröskereszt-szervezetnek, nemes, életmentő célkitűzései megvalósításához. (kovács)

ismerésben részesítették. Megérdemelten. Az Elismerő oklevél egyben további jó munkára kötelez.

BIZTATÓ JÖVŐ

Ügy érezzük, hiányos képet nyújtanánk a község életéről, ha a termelőmunkáról megfeledkeznénk. Mert, tudván tudjuk: ez ßz anyagi jólét, valamint a szellemi felemelkedés alapja.

Ürömteljes hír, ugye? Üj, kilencven férőhelyes óvoda éptését szorgalmazza a lakosság.

— Kétezerkétszáz lélekszámá а falunk — szólalt meg ján D u d í k, a szövetkezet üzemgazdásza. — A lakások kétharmada teljesen új, a többi átépítve, korszerrűsítve. Ne vegyék dicsekvésnek: az utóbbi négy évben százegyen váltak személyautó-tulajdonossá. Ez a párt helyes életszínvonalpolitikájának köszönhető, s természetesen a tagság szorgalmának. Az utóbbi két évtizedben például a tagok közösből eredő évi jövedelme a négyszeresére növekedett.

Persze, nem állnak meg félúton. Tudják, vallják, további közös erőfeszítésekre, még nagyobb áldozatvállalásokra van szükség abhoz, hogy a mezőgazdasági termelést továbbfejlesszék. Miként, hogyan cselekszenek ennek érdekében?

Az üzemgazdász szavai szerint a szövetkezetközi együttműködésben látják a további előrehaladást. Az ő szövetkezetük, valamint а Verka Paka-i (nagypakai) és a mierovoi (békéi) közös anyagi befektetéssel hoznak létre egy nyolcszáz férőhelyes, korszerű tehénistállót, egy raktárát, négyszáz vagon szemestermény' befogadására, no meg egy magyar gyártmányú és termelési technológiájú MG—B-os terményszárító üzemet.

Kézenfekvő, ekkora összegű beruházást igénylő létesítmények „tető alá hozására“ külön-külön képtelenek lennének. Csakis az ilyen gazdasági együttműködéssel oldhatók meg a termeléskorszerűsftés jelenlegi problémái.

Lám, azt teszik — s nagyon helyesen —, amit a felsőbb párt- és mezőgazdasági irányító szerveink szorgalmaznak. Előnybe helyezve ezt az együttműködési formát. Ez a helyénvalóbb, célravezetőbb, ellentétben az elhamarkodott, nem egyszer gazdaságilag, műszakilag és káderszempontból is megalapozatlan egyesítéssel. Ezáltal elkerülhetők a nagyobb buktatók — vagyis az egyesítést követő egy-két év termeléscsökkenését, vagy stagnálását. Emellett a szövetkezeteknek nemcsak a vezetői, hanem a tagsága is összeszokik, éppen a közös problémák együttes megoldása, a közös célkitűzések valóra váltása közepette.

Hát, ilyenek a lehniceiek! Okosan gazdálkodnak, a jövő igényeit figyelembe vévé, sokrétű kulturális életet élnek, művelődnek.

N. Kovács István