Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 4. szám
A munkaigényességgel számolni kell! Az almafa lisztharmat elleni védekezés nekem is sok gondot okoz. Tizenötéves Jonathan fáim vannak, évente tizenhatszőr, de van úgy, hogy tizennyolc ízben permetezem őket. A védekezés — az év időjárásától függően — több-kevesebb sikerrel jár. Mert az időjárás bizony komoly hatással van a lisztharmat terjedésére. A múlt évben például csak tizenkét alkalommal permeteztem le a fákat, mégis sokkal jobb eredményt értem el, mint az előző években, amikor bizony gyakrabban vettem hátamra a permetezőkannát. És a fák is szépek voltak, hajtásaik egészségesek, jól beértek. Én arra következtetek, hogy az aszályos, forró nyári időjárás vetett gátat a lisztharmat korábbi években tapasztalt, nagymértékű elterjedésének. Lehet, bogy most a jonathán számára is kedvezőbb időjárású évek következnek? Bizony jó volna, mert már faluhelyen is egyre többen élesítik a baltát! Mások meg hiába keresik, a piacon egyre kevesebb a közkedvelt Jonathán. Mert, hogy keresik, azt magam is tapasztaltam. A štúrovoi Simon-júda vásáron bármennyit el lehetett volna adni a kellemes ízű, „mosolygós“ almákból. Kremmer kertésztárs vitaindító cikkében azt írja, hogy az almafák lisztharmat elleni megvédéséhez nincs szükség sem drága külföldi vegyszerekre, sem fáradságos munkára. Gondolom, ez azért túlzás. Aki jonathánt akar nevelni és a fáról legalább átlagos menyuyiségű, szép és egészséges gyümölcsöt szeretne szüretelni, annak igen is számolni kell némi kiadással meg fáradozással. Meri: adott egy tíz-tizenöt literes permetezőkanna, van vagy tíz almafánk, mindet alaposan le kell permetezni, majd a kezelést egy hét, esetleg tíz nap múlva meg kell ismételni! Nem éppen könnyű munka. Már maga a perm elkészítés sem egyszerű. Általában kombinált permetezést alkalmazunk, mert a lisztharmaton kívül más betegségek. sőt állati kártevők ellen is védeni kell a fát. Ese tenként két- vagy többféle készítményt keverünk, s ezek általában különböző halmazállapotnak. A múlt éviién az én almafáim sem vuitak lisztharmatosak. Az első nyári kezelést május 5 én, az utolsó permetezést pedig szeptember 21-én végeztem. A fákat szükség szerint Sulikol, Fosfotion, Arafosfotion, Metation, Karathane, Dithane és Tepsin készítménynyél permeteztem. Megfigyeltem, hogy a szomszédom egyetlen egyszer sem permetezett, mégis egészségesek voltak a fái, nem támadta meg őket a lisztharmat. Almát persze keveset eszik a télen, mert a gyümölcsök zöme férges volt, lehullott. A tápanyagpótlással kapcsolatban annyit: mint minden élő szervezetnek, az almafának is szüksége van különféle táp anyagokra, különösen a nitrogénre. Ezért érthetően nagy jelentősége van a nitrogén tar lalmú vagy a kombinált műtrágyák adagolásának. Én eddig csupán szerves trágyával trágyáztam a gyümölcsöst, mégis szépen fejlődtek, gazdag termés volt. Két Jonaíhán fánál azonban megfigyeltem, hogy műtrágyát is igényelnek. Erre az ágvégeken észlelt szürkéssárga színű levelek hívták fel a figyelmemet. Először vashiányt gyanítottam. Volt már ilyen, adtam hót a fáknak egyenként két kiló vasgálicot. Az egyik fán mintha segített volna valamit, de a másik nem reagált a kezelésre. Tehát a tápanyagellátást kell javítanom. Kipróbáltam a lombtrágyát is. Amikor már jól kifejlődtek a gyümölcsök, két ízben végeztem lombtrágyázást. Elértem, amit akartam! A fák bőven teremtek, korábban beérlelték gyümölcseiket, s az almák szépen kiszíneződtek, igazi jonathán-szint kaptak. Elárulom, nekem ez is nagyon fontos, mert a termés egy hányadát értékesítem. A fogyasztók egyre igényesebbek, és ezt a termelőnek — legyen az kiskertészkedő vagy szocialista nagyüzem — mindinkább szem előtt kell tartania. A Vetafox lombtrágya hatását egyébként a kajszifákon is ellenőriztem. Az eredmény: a kései rózsakajszi a szokásosnál két héttel korábban érett be, tehát azonnal a korai fajták után szüretelhettem és értékesíthettem. VEHOVSZKÝ PÁL (Štúrovo) :« Az ánizs (Pimpinella anisum L.), népies nevén bécsi kömény, a Földközi-tenger mellékéről származó egyéves, illatos növény. Virágzata 10—15 ernyőcskéből áll, termése ikerkaszat. Magvai 3—4 mm hoszszúak, 2—3 mm szélesek, tojásdad vagy körte alakúak. Színük szürke vagy szürkészöld. Jellemzően kellemes illatú, a köményre emlékeztető, de annál erősebb szagú, édesen aromás ízű fűszer. A magvak 1,5—3 százalék Illő olajat, 10—20 százalék zsíros olajat, 20 százalék fehérjét, cukrot tartalmaznak. Szovjetunióban nemzeti fűszerként tartják számon, de az egész világon használatos. Felhasználható különféle! főzelékek, vadas ételek, mártások, gyümölcskompótok, pudingok, a kenyér és sós sütemények, továbbá szirupok, likőrök és puncsok ízesítésére. A gyógyászatban étvágyjavító, Emésztést serkentő, vértisztítő, hurutoldó, Idegerősítő, felfúvódást szüntető, gyomor-, bél- és épebántalmakat mérsékelő, valamint szélbajtó hatásáról közismert Hazánkban a folyamatos platt ellátottság biztosításához évente 100 mázsa ánizsra van szüksége a kereskedelemnek. Ezt a mennyiséget 10 hektáron lehetne megtermelni, de eddig egyetlen vállalkozó sem akadt Termeljünk ánizst az ánizstermelésre. Pedig már célprémiumot is kiírt a mezőgazdasági minisztérium azok számára, akik legalább egy hektáron fogják termelni és legkevesebb 400 kilogramm termést értékesítenek. A helyzet ismeretében úgy véljük, jó volna, ha legalább a kiskertészkedők tennének valamit az ügy érdekében. Legalább annyi ánizst termelhetnének a kiskert egyik szegletében, ami a saját szükségletük fedezésére elég. Termesztésével kapcsolatban a következőket fontos tudni. Meleg fekvésű, tápanyagokban nem szűkölködő talajon termeszthető legeredményesebben. Trágyázott kapások után, őszi mélyszántásba, márciusban— áprilisban kell vetni; nagyobb területen történő termesztés esetén tapasztalataink szerint legmegfelelőbb 40 cm-es sortávolságot választani, s 1—2 cm mélyre juttatni földbe a magot. A túl korai vetés ném mindig vezet jóra. Hektáronkénti vetőmagszükséglet 12—13 kilogramm. A vegyszeres gyomirtás nagyban csökkenti a növényápolási munkákat, de a túlságosan gyomosodó talajokon kiegészítő mechanikai műveléssel is számolni kell. Ezért az ilyen talajokon sor jelző növényt is kell alkalmazni. Gyomirtás céljából tapasztalataink szerint 600 liter vízben 2 kg Afalont kell kipermetezni égy hektárra, mégpedig vetés után, de a magvak kicsírázása előtt. Az ánizs ernyői sajnos egyenetlenül érnek, ezért a nagyüzemi termelés jelentős betakarítási veszteséggel jár. Akkor kell aratni, amikor a főernyők már teljesen érettek, a mellékernyők pedig érni kezdenek. Az elmondottakból következik, hogy az utóérlelés és a szárítás elkerülhetetlen. Kerekes (1969) szerint, ánizsból 7—10,5 mázsás átlaghozam érhető el egy hektáron. Kiskerti termesztés esetén a betakarítási veszteséget minimálisra csökkenthetjük vagy akár teljesen megelőzhetjük, hiszen itt folyamatosan végezhetjük a betakarítást, ahogyan az ernyők beérnek. A magvakat 10—12 százalékos nedvességtartalommal lehet tárolni. Chládek Miloš mérnök, (Zöldségtermesztési Kutatő Intézet, Olomouc) A szerk. megjegyzése: Minden népszerűsítő írás csak akkor ér valamit, ha a benne foglaltak a gyakorlatban megvalósíthatók. Utánanéztünk s kiderült, hogy a vetőmagboltokban nincs és előreláthatólag nem is lesz ánizs vetőmag. Chládek mérnök azonban ígéretet tett, hogy lapunk ánizs iránt érdeklődő olvasóinak térítésmentesen rendelkezésére bocsájt némi vetőmagot, hogy ki-ki legalább a saját szükségletét kielégítő mennyiséget kitermelhesse. Az érdeklődők szerkesztőségünkbe vagy a fenti cikk szerzőjének címére (VOZ Olomouc, Mičurinová 86.) írjanak. Védjük a baromfit a hidegtől A baromfitenyésztésben a téli időszak okozza a legtöbb nehézséget, mivel a baromfiak teljesen védtelenek a hideggel szemben. Tehát a tenyésztőnek kell megteremteni a kedvező áttclelési feltételeket. Ez fontos feladat, mivel a telelési feltételektől is függ, milyen lesz a tyúkok téli és kora tavaszi hasznossága. Nem beszélve arról, hogy a tenyésztők általában jó minőségű keltetési tojást is szeretnének termelni. A kedvező telelés biztosítása, a téli elhullások és a hasznosság jelentősebb csökkenésének megelőzése érdekében tehát fokozott gondot kell fordítani a baromfiak téli elszállásolására és gondozására. Az eredményes teleltetés alapja a meleg, világos, a fagyos szelektől védett baromfiszállás biztosítása. A hideg környezetben tartott tyúkoknál nemcsak a téli, hanem a tavaszi tojástermelés is igen szerény lesz. A gondos tenyésztő már az ősz folyamán alaposan kitakarítja, fertőtleníti és kimeszeli a tyúkólat, s ahogy beköszöntőnek az első hűvös napok, becsukják az ablakokat is. A szigetelést úgy intézzük, hogy a baromfiszállás levegőjének hőmérséklete 3—6 °C közötti legyen. Egyesek fülének a baromfiaknak. Ezt személy szerint helytelennek tartom. A baromfiólat nem szabad fűteni, mert túl kényessé, érzékennyé válnak a tyúkok. Inkább azon fáradozzunk, hogy az ólba na dudáljon be a szél. Űvjuk az állatokat a hidegtől és a légáramtól, de ne feledkezzünk meg a rendszeres szellőztetésről. Az ablakban vagy a ménynyezeten elhelyezett szellőzőt úgy állítsuk be, hogy a rajta áthaladó hideg levegő ne jusson be közvetlenül az ólba. Például takarjuk le valamilyen szövettel. A szellozönyílást még véletlenül sem szabadna az északi vagy a nyugati oldalon elhelyezni, mert innen fúj mindig a leghidegebb szél. Legjobb a déli fekvésű szellőző. A vékonyfalú vagy rossz hőszigetelő anyagból készült ólakat télire ajánlatos szalmával vagy más, jó hőszigetelő anyaggal (pl. polisztirén) körülrakni, bevonni. Kemény hidegek esetén a tyúkokat egyáltalán nem szabad kiengedni a kifutóba. Sokan nem tudnak ellenállni és melegebb napokon — főleg a déli órákban — kiengedik 2—3 órára a baromfit a kifutóba. Ez rendben is volna, ha a hőmérséklet nem csökken —5 ’C alá. Mielőtt kiengedjük az állatokat, takarítsuk el a kifutóból a lehullott havat és a fagyos földet vékonyan szórjuk föl szalmával. Fagydaganatok leggyakrabban nedves és fagyos időjárás esetén észlelhetők. A megelőzés érdekében ajánlatos zsírral, glicerinnel vagy vazelinnal bedörzsölni az állatok taréját és lebenyeit. Hosszan tartó fagyok alkalmával több Ízben meg kell ismételni ezt az óvintézkedést, különös gondot fordítva a kaka sok kezelésére. Az általános tapasztalat szerint télén ajánlatos almozni (legfeljebb 8 cm hosszúra vágott szalmával, falombbal, fenyőgallyakkal, pelyvával stb.) a baromfiéiban. Az almot állandóan szárazon és tisztán kell tartani, s az alomba néha kevés szemeleséget szórni. Ezzel mozgásra, kapirgálásra késztetjük a tyúkokat, s mozgás közben felmelegszenek. A nedves, tisztátalan almot eltávolítjuk, s helyébe tisztát, szárazát teszünk, közben a padlót mészporral fertőtlenítjük. Az ürüléktartót naponta tisztítjuk és felhintjük átrostált hamuval (legjobb a fahamu). Ezzel az élősködők ellen védjük a tyúkokat. Nem szabad megfeledkezni a homokfürdő biztosításáról sem. Tartalma finom homok, mészpor, átrostált hamu, kevés kénvirág vagy dohánypor keveréke legyen. A baromfi szervezete a kellő hőmérséklet biztosításához télen jóval több táplálékot igényei, mint nyáron. Ezért a tyúkokat kiadósán, úgy kell etetni, mint teljes termelés idején. Reggel legjobb lágy és meleg eleséget adni a tyúkoknak, mért ez erőt ad az állatoknak. A keverékbe tegyünk némi párolt fiatal csalánt (ha egyáltalán készítettünk be télire ilyesmit) vagy here-, illetve lunernatörmeléket. Délben friss konyhai hulladékokat (hús, zöldség, stb.) vagy reszelt sárgarépát kínáliink a tyúkoknak. Kiegészítő gyanánt előcsíráztatott gabonát (zab) adunk. Este szemet etetünk. Legmegfelelőbb a takarmány — búzabéi, zabból, árpából és kukoricából álló keverék. Belőle naponta és darabonként körülbelül )40 grammot számítunk. Igén kedvező hatás érhető el például az időnként etetett napraforgó maggal is. A zab kiváló téli baromfieledel. Egyes megfigyelések szerint fogyasztása kedvező eredményt biztosít a kannibalizmus és a tollcsipkedés megelőzésében. Könynyebben emészthető, mint például az árpa. Néha hüvelyesekkel is gazdagíthatjuk a tyúkok napi adagját. A tyúkok szívesen fogyasztják a kifőzött vagy zúzott tojáshéjat is. Az ásványi kiegészítők etetése drágítja ugyan az állattartást, de ez a ráfordítás jócskán megtérül abban, hogy ellenállúbbá válik az állatok szervezete a különféle betegségekkel szemben, s növekszik a hasznosság is. A napi adagban télen 1—2 százalék halolajat is tanácsos adni a tyúkoknak. Az élesztősített takarmányok hasonló hatásúak, mint a csíráztatott gabonafélék. Külön etetőedényben faszenet és szemcsés homokot (gritt) is biztosítsunk az állatoknak. A faszén segíti az emésztést és fertőtleníti a bólékét. A baromfiak elől soha sem szabad hiányoznia az ivóvíznek. Legyen langyos és tiszta. A legszélsőségesebb viszonyok közepette is naponta legalább háromszor kéne itatni a tyúkokat. Az ivóvízben a fertőtlenítő készítmények közül az Agekol (1 gramm 10 liter vízhez) vagy a hipermangán (enyhén rózsaszín oldatnak készítve) hasznosítható. A hideg szálláson tarlóit állatok elő) inkább vegyük el itatás után a vizet, mert a jeges viz többet árt, mint basznál: károsan befolyásolja az emésztőszervek működését és a hasznosság alakulását. Igen kedvező hatásról adhatnak számot azok a tenyésztők, akik savanyú tejjel itatják tyúkjaikat. (Rótt J., Chuvatef 1976. 11. szám] Kicsit kényes, de sok húst ad A tuluzi lúd A Délkelet-Franciaországból származó tuluzi (toulousei) lúd и nagytestű, hús- és zsírtermelésre kitűnően megfelelő fajták közé tartozik. S aminek ugyancsak sokan örülnek, minden társánál nagyobb májjal lepi meg a tenyésztőt. Kékes árnyalatú, élénkszürke tollazata finom fehér rajzolatú. Hasát ezüstösen csillogó, fehér tollazat fedi. A rozsdabarna színeződés csökkenti a toll értékét. Jól fejlett állebenye és kettős haslebenye jő Ismertető jel. A fejlett gúnár 9—10, a tojó pedig 8—9 kilogramm tömegű. A hízott gúnár 13—15, a vágóürett tojó pedig általában 12 kilogrammot ér el. A kloaka vizsgálata során könnyen megkülönböztethető a gúnár a tojótól. A tapasztalt tenyésztőnek nincs szüksége hosszas vizsgálódásra, hiszen a nemek puszta szemrevételezéssel is jól megkülönböztethetők. A tojó finomabb testfelépltésü, kisebb az áll- és liaslebenye. A tuluzi tojó tojástermelése a 25 darabot is eléri, de a minőség nem valami kitűnő. Az általában 180 grammos tojásoknak csak mintegy 50 százaléka van megtermékenyítve. A rossz termékenyítettség részben a tojók mély testfelépítésével és a haslebenyek jelenlétével magyarázható. Mindkét tényező kedvezőtlenül befolyásolja a párzást. A tuluzi lúd sok vizet fogyaszt és fürödni Is nagyon szeret. Igényt tart a legelőre vagy az elegendő zöldet nyújtó kifutóra. A kellő fejlődés és hasznosság biztosításához szemeleségré is szüksége van. A kislibák felnevelése aránylag nehéz feladat, mert főleg a néhány napos libák nagyon kényesek, hamar megfáznak, elhullanak. A nevelőben pontosan be kell tartani a szükséges hőmérsékletet, rendszeresen gondoskodni kell a száraz alomról és a megfelelő szellőztetésről. Napsütéses, melég napokon ajánlatos kiengedni őket a kifutóba. Persze csak akkor, ha nem sáros a kifutó talaja. Hűvös, szeles napokon inkább tartsuk zárva őket, nehogy megfázzanak. A kislibákat saját készítésű keverékkel a legjobb Stetni. Ezt két rész feliérjés csibetápból, egy rész búza-, egy rész árpa- és ugyancsak egy rész kukoricadarából készítjük. A kész adaghoz még apróra vágott csalánt, füvet vagy egyéb zöldet, reszelt murokrépát, esetleg Plastint keverünk. Mindig frissen kevert eledelt tegyünk a kislibák elé. Kéthetes korig naponta ötször, később naponta háromszor etetjük a kislibákat, és mindig teszünk eléjük friss, tiszta ivóvizet is. A kislibák kedvező feltételek közepette igen gyorsan növekednek, s ha jé legelőt is tudunk biztosítani számukra a kifutóban, akkor szépen, egészségesen fejlődnekj örömöt okoznak és teljes tenyésztői sikert biztosítanak a kisál lattenyésztőnek. (SjhT
