Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-22 / 3. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1877. január SZ. 12 Az üszők nagyüzemi tartástechnológiája Ai üszők céltudatos felnevelése az egészséges, nagy hasznosságé tehénállomány kialakításának alapbázisát, de egyben az egész szarvasmarhaállomány gazdaságosságának az előfeltételét is képezi. A nagy kapacitású üszőnevelő telepek létesítésének fő célja az egészséges üszőállományoknak a kialakítása, melyek a nagy kapacitású tehénistállákba való áthelyezésük után megkövetelt szintű termeléssel és reprodukciós képességgel rendelkeznek. További fontos követelmény, hogy a fokozott munkatermelékenység mellett a felnevelés üteme intenzív legyen, vagyis, az első borjazásig eltelt időszak — az adott lehetőségekhez mérten — minél rövidebb legyen. E követelménnyek megvalósítása érdekében az üszőnevelő telepeken a takarmányozás, ápolás és tartás szempontjából megfelelő körülményeket kell kialakítani, melyek keretében már a 15—16 hónapos üszők fedeztetésére is sor kerülhet. A TELEPEK ELHELYEZÉSE , ÉS SZERVEZÉSE Hazai adottságokból kiindulva — figyelembe véve az üzemek közötti kooperációs kapcsolatoknak a megteremtését — kétféle üszűnevelési módszer lehetséges. A lapályos területeken az egészévi istállózási, a begyvidéki körzetekben és a burgonyatermelő övezetben pedig a legeltetésre alapozott tartási rendszer jöhet számításba. A közeljövőben a lapályos területeken levő üzemeknek szilárdabb kooperációs kapcsolatokat kell létrehozniuk. A hegyvidéki kerületekben az üszők nagyobb mértékű összpontosítására kerül sor. E területek legelői a tavaszi és nyári hónapokban megfelelő takarmánybázisl nyújtanak, s az üszőtartás szempontjából kedvező körülményeket teremtenek. A kooperáció és a szakosítás terén elért eredmények lehetővé teszik az állományforgó kiterjedését az egyes járások határán túl is. A kooperáló üzemek egymásközötti távolságától függően többszintű kooperációs kapcsolatok alakulhatnak ki. Első szinten a járások, második szinten a körzetek, harmadik szinten pedig az egyes termelő övezetek közötti kooperációs kapcsolatok keretében jöhetnek létre. E kapcsolatok fejlesztésének alapfeltétele a szakosított üszőnevelő telepnek a létesítése hegyvidéki körzetekben. Csak szerződési alapon létre jött kapcsolatokat lehet a kooperáció alapformájául tekinteni, amely magába foglalja mindkét együttműködő fél jogait, kötelességeit és lehetőségeit. Az intenzív üszőnevelésnek alapvető fontosságú követelménye közé a hathónapos borjaknak a nagy kapacitású borjúnevelőkből az üszőnevelő telepekre történő tervszerűen szervezett betelepítése és innen a vemhesség ötödik hónapjában levő állatoknak rendszeres kitelepítése tartozik. Kiindulva abból a tényből, hogy az üszők kb. kétévi felnevelési ciklusa alatt a különböző időszakokban született állatok legeltetési lehetősége eltérő, továbbá az, hogy a lapályos területeken tartott üszőknek a legeltetése korlátozott, célszerű a „páros nevelőtelep rendszereknek“ a bevetése. E rendszerekben — egy-egy kooperációs csoportosulás keretében — az üszők részben legeltetési, részben pedig istállós tartási rendszerekben nevelkednek. A szakosított legelőüzemekbe elsősorban azok az állatok kerülnek, melyek a felnevelés! ciklus alatt a legelőt maximálisan kihasználják. A nagy kapacitású üszőnevelő telepek eredményes üzemeltetésének érdekében figyelembe kell venni a következő követelményeket: # megfelelő körülmények kialakításával elő kell segíteni az állatok maximális növekedési és fejlődési ütemét, úgy, hogy már a 15—16 hónapos üszők elérjék a 350—360 kg-os élősúlyt; # meg kell teremteni a takarmányozás összhangját a borjú- és az üszőnevelő telepek között; ф törekedni kell az üszők kora, élősúlya és fiziológiai állapota szerinti csoportok kialakítására mind a betelepítésnél, mind a felnevelés folyamán; # be kell vezetni a megfelelő mennyiségű és jó minőségű tömegtakarmányokra alapozott takarmányozást; 0 rendszeresen ellenőrizni kell az állatok élősúlyát és egészségi állapotát; ф be kell vezetni az üszők jól szervezett fedeztetését, az ivarzó üszők felkeresését, megjelölését és az ivarzás nyilvántartását. A TUDOMÁNYOS-TECHNIKAI TÁJÉKOZTATÓ INTÉZET KÖZLEMÉNYE TELEPMÉRET ÉS TARTÄSTECHNOLÖGIAI MEGOLDÁSOK Szakosított, nagy kapacitású üszőnevelő telepek létesítésénél a megkövetelt korszerű technológiai rendszerek bevezetése elsősorban új istállók építésével, másodsorban pedig a hagyományos istállók felújításával, korszerűsítésével valósítható meg. A kukorica- és répatermelő övezetben célszerű az utóbbi megoldást előnybe részesíteni. Az istállók felújításánál, korszerűsítésénél a következő elveket kell figyelembe venni: ■ törekedni kell az egy-egy férőhely minimális beruházási költségeire; ■ gondoskodni kell az ivarzó üszők felkutatására, rögzítésére és fedeztetésére szolgáló eszközökről; ■ a telepek istállóinak kapacitása minimálisan 250, de ha lehetséges, ötszázon felüli legyen. Az üszőnevelő üzem méretét a nagyüzemi összpontosítás követelményei szabják meg. Távlati szempontból is optimálisnak tekinthető az ezer-ezerötszáz férőhelyes tizem létesítése. Az ilyen mértékű összpontosításnál a legeltetés szervezése nagyobb nehézségek nélkül is megoldható. A hegyvidéki és hegyaljai körzetekben — üzemeltetési és gazdasági okok következtérben — az ilyen méretű üzemek létesítése nem minden esetben lesz megvalósítható. Ezért egy-egy üzem keretében több — maximálisan ötszáz férőhelyes — üszőnevelő telep kialakítására lesz szükség. A szakosított istállók kapacitása az üzem sajátos adottságától, a mezőgazdaságilag hasznosított területtől és az egy hektárra jutó számosállattól függ. Tartástechnológiai megoldások közül célszerű az új telepek létesítésénél a kötetlen tartású, alom nélküli, boxos istállózási rendszernek a bevezetése. A boxok padlózatának hőszigetelésére legmegfelelőbb a gumimatracos burkolat. A trágyafolyosó lapos felületű vagy rácspadlós lehet, a hígtrágya eltávolítása az első esetben kaparólapáttal, a második esetben pedig hidromecbanikus berendezéssel oldható meg. A telepek felújításánál, korszerűsítésénél ajánlatos — elsősorban a kukorica- és répatermelő övezetben — az istállózásnak a kötetlen tartású, mélyalmos vagy az alomnélküli, boxos rendszerű tartástechnológiai megoldása. A mélyalmos tartási módszernél a teljesen zárt tartású vagy pedig a nyitott etetőterű istállózási rendszerek alkalmazhatók. Ennél a tartási módszernél az üszők csoportosan kutricákba vannak elhelyezve. Mindegyik csoportnak megvan a saját mélyalmos pihenőtere, s almozatlan etetőtere. A teljes rácspadlós tartástechnológiát csak azokban az üzemekben célszerű bevezetni, ahol a nyári hónapokban legeltethetnek. Ott, ahol az üszők legelőn való tartására nincs lehetőség, legalább kifutók létesítésével kell azt pótolni. A szilárd kifutók tervezésénél — az egyes korcsoportok szerint — egy-egy üszőre 2,5—-3,5 négyzetméternyi területtel kell számolni. Az eddigi tapasztalatok alapjón ennél a módszernél érhető el a legnagyobb munkatermelékenység. Egy-egy gondozó 250—300 állatot képes ellátni. TAKARMÄNYOZÄS Az üszők intenzív és eredményes felnevelése, vagyis a megkövetelt 0,65 —0,70 kg-os átlagos napi súlygyarapodás, csak a jó minőségű és megfelelő mennyiségű tömegtakarmányok etetése mellett érhető el. A nyári hónapokban célszerű valamennyi termelő övezetien az üszőket zöldtakarmánnyal etetni. A hegyvidéki körzetekben a zöldtakarmányok forrását a legelők adják. A téli hónapokban a takarmányozás az évelő takarmányfélékből készült szenázs vagy félszenázs etetésén alapszik. A kukorica- és répatermelő övezetekben a takarmányozás kukoricaszilázson és Iucernaszenázson alapul, de a nyári hónapokban célszerű a zöldlucerna etetése is. A tömegtakarmányokat — biológiai értékük szerint — abraktakarmánnyal és ásványi anyagokkal kell kiegészíteni. Az üszőknél a legeltetés — a tavaszi hónapok végétől egészen az ősz elejéig az etetésnek legalkalmasabb, legtermészetesebb formáját képezi. Az állatok eredményes felnevelése érdekében alapvető fontosságú követelmény a legelő megfelelő előkészítése. Ennek még az üszőnevelő telep üzemeltetésének kezdete előtt kell megvalósulnia, elsősorban a legelő meliorációs rendezésével, agrotechnikai kezelésével, trágyázásával és a legelőterület parcellázásával. A legelők alapberendezését elsősorban a megfelelően elhelyezett Hatókkal és etetőkkel ellátott stabil kifutó (pihenőtér) képezi. A fedeztetésre kijelölt üszőcsoportoknál a mesterséges termékenyítés végrehajtására alkalmas berendezést kell a legelőre kihelyezni, amely hordozható kerítésszerű rendszerből és rögzítő berendezéssel felszerelt színszerű istállóból áll. Ezenkívül a legelő területén terelő és szétválasztó utakat is kell kiépíteni. Az üszőállományokat legelőn tartózkodásuk alatt célszerű kor és élősúly szerint csoportosítani. Az első csoportba a legfiatalabb, a 15 hónapon aluli, a másodikba a legeltetési időszak folyamán fedeztetésre kerülő, majd végül az utolsó csoportba a vemhes vagy a legeltetés első hónapjában fedeztethető üszők kerülnek. A legeltetés szervezésének fontos alapelve, hogy a legfiatalabb üszők a legjobb, s lehetőleg a telephez legközelebb fekvő legelőre kerüljenek. A legeltetésre az üszőket alaposan elő kell készíteni. Ügyelni kell arra, hogy a téli etetésről a legeltetésre való átmenetei fokozatos és zavarmentes legyen. Ez legcélszerűbben úgy oldható meg, hogy 7—10 napig az állatoknak a téli alaptakarmány napi adagját fokozatosan csökkentjük, s növeljük az üszők napi legelőn tartózkodási idejét. A legeltetési időszak alatt a póttakarmány keveréket az állatok szükséglete és a legelő táplálóértéke szerint kell módosítani. Póttakarmánynak az 50—60 százalékos szalmatartalmú takarmánypogácsák ajánlhatók. Az üszőnevelés gazdaságosságát elsősorban az etetési költségek határozzák meg, mivel az összköltségeken 45—79 százalékos arányban részesednek. Egészévi átlagban — a nedvdús tömegtakarmányokból összeállított takarmányadagok esetében — a napi etetési költségek akkor gazdaságosak, ha tizenkét korona alatt maradnak. (K. M.) A szántóterületek 230 ezer hektárral történő növelését irányozták elő 1980-ig Mongóliában. Ez körülbelül fele az országban jelenleg rendelkezésre álló szántóterület nagyságának. A Mongol Népköztársaságban főként az állami gazdaságok foglalkoznak a növénytermesztéssel, a mező-I Miéi . r||||||&&' &' A növénytermesztés fejlesztése Mongóliában gazdasági termelőszövetkezetek lényegében az állattenyésztésre specializálódtak. Az állami gazdaságoknak kell biztosítani a lakosság növényi eredetű élelmiszerek területén jelentkező, egyre növekvő mértékű szükségleteinek kielégítését, valamint az állatok téli takarmánySllátását. Ezért a 36 állami gazdaságnak már a múlt évben 38 ezer hektárral kellett kitér jeszteni megművelhető területeik nagyságát. Azért, hogy az újabb területek művelés alá vonásának átfogó programját 1980-ig teljesíthessék, tizenegy új állami gazdaságot hoznak létre. Ezekkel az intézkedésekkel, valamint intenzívebb talajmüveléssel elérik azt, hogy 1980-ig a gabonatermés 25 százalékkal, a burgonyatermés 2,3-szorosára, a takarmánytermesztés pedig 3,5-szeresére növekedjék. A növénytermesztés Mongóliában tulajdonképpen csak az elmúlt 20 évben indult igazán fejlődésnek. Az ország természeti adottságai (a terület 85 százaléka 100 méter feletti magasságban , fekszik) a sikeres növénytermesztést csak egyes területeken teszi lehetővé. így igén nagy a jelentősége a hektáronkénti hozamok növelésének. A növénytermesztés fokozása a szocialista államok hathatós segítségével, az anyagi-műszaki bázis megszilárdítása útján megy végbe. (M. T.) Az istállók közelében létesített kifutókban egészséges körülmények közütt nevelhetők az üszők; s itt egyúttal megoldható az állatok takarmányozása Is. Foto: —blm— ■111111111111 Tapasztalatok a lucernaliszt tárolási veszteségéről A korszerű szocialista mezőgazdasági üzemekben a fehérjebázis megteremtésében legnagyobb jelentősége a luoernatermesztésnek van. A zöldtakarmány-lisztet előállító forrőlevegős gyorsszárító üzemek száma — a szövetkezeti gazdaságok területének növelésével — tovább szaporodik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a forrólevegős szárító üzemben készült zöldtakarmány-lisztek őrzik meg legjobban betakarításkori állapotukat. Forrőlevegős eljárással mindössze 5—6 százalékos veszteség keletkezik,, ha a berendezést szakszerűen üzemeltetjük. Párt- és kormányhatározat foglalkozik a terimés takarmányok — s ezen belül a legfontosabb fehérjebázís, a lucerna — termesztésének a fokozásával. Ezek termelékenysége a vetésterület növelésével, a fajlagos hozamok emelésével és a betakarítási, valamint a tárolási veszteségek csökkentésével fokozható. írásomban a tárolás alatt előforduló beltartalmi veszteségek alakulásával kívánok foglalkozni. A szántóföldi előfonnyasztás után forrólevegős szárítással készített lucernaliszt táplálóanyag-tartalma, különösen annak „karotin“-tartaIma raktározáskor jelentősen megváltozik. A karotin — az А-vitamin elővitaminja — oxigénre, fényre és hőre különösen érzékeny, növényi festékanyag. A zöldlucerna levágásakor a képződő karotin teljes mennyiségét tartalmazza. A feldolgozáskor és a raktározáskor bekövetkezett oxigén, fény- és hőhatások erőteljessége következtében a karotin-tartalom gyorsabban vagy lassabban csökken. Mennyiségi csökkenése a lucernaliszt biológiai táplálóértékét hátrányosan befolyásolja. A mezőgazdasági üzemek egyik törekvése az, hogy az előállított és tárolandó lucernaliszt karotin-tartalmát a felhasználásig lehetőleg teljes mennyiségben megőrizzék, illetőleg az elkerülhetetlen veszteségeket a legkisebb mértékre csökkentsék. A veszteséget — köztudomásúan — a karotin bomlását késleltető „antioxidáns“ anyagnak a lucernaliszthez való adagolásával lehet csökkenteni, esetleg részben megakadályozni. Erre csak olyan anyag használható, amely az „oxidálás“ gátlásán kívül az állati szervezetre nem káros. Egyetemünkön a karotinveszteség kivizsgálása során egy mázsa lucernaliszthez 14—18 dkg ,'etoxikinolin“ antioxidáns adagolásával , kívántuk a takarmány béltartalmát megőrizni. A tárolási időtartam alatt — az elmúlt év júliusától január végéig — beigazolódott, hogy az antioxidánsból 25 dkg egy mázsa liszthez már igénynek megfelelő tartősitást biztosít. A pelletirozott — vagy ahogyan a köztudatban nevezik granulált — lisztnek mind kezeletlenül, mind antioxidánssal kezelten karotin-tartalmu kát jobban megőrizték. A raktárban zsákokba töltött és garmadába rakott pellet a vizsgálati időszak első hónapjában csak 15,5 százalék karotint veszített. A negyedik hónapban a karotin-csökkenés 32,5, míg a vizsgálat befejezésekor, a hetedik hónapban 40 százalékos volt. A pellet kezeletlenül karotin-tartalmának 60 százalékát, azaz több mint a felét megőrizte raktári tárolással. A fóliás alul- és felültakarásban szabadban, ugyancsak zsákokban tárolt kezeletlen pellet a vizsgált időszak első hónapjában — a raktárban tárolttal szemben — már 18,4 százalék karotint veszített. A negyedik hónap karotinvesztesége 44,7 százalék volt, a vizsgálat befejezéséig pedig a veszteség 58,3 százalékra növekedett. A fólia alatti kezeletlen pellet eredeti karotin-tartalmának fele mennyiségét sem tudta megőrizni, miután az utolsó vizsgálati időszakban csak 41,7 százalék karotint tartalmazott. Az antioxidáns védőhatás a pellet raktározásakor mind a raktárban, mind a fólia alatt a szabadban — a lucernalisztre gyakorolt védőhatásnál — jobban érvényesült. A zárt raktárban tárolt, kezeletben pellet karotin tartalma az első hónapban nem változott. A vizsgált időszak második hónapjában a veszteség mérsékelt (6 százalék] volt és a negyedik hőnapban elérte a 26,6 százalékot. Gyakorlatilag a teljes tárolási idő alatt az eredeti karotin tartalomnak csaknem háromnegyed része megmaradt. A fóliás takarásban szabadban, zsákokban tárolt pelletnél a tárolás első hónapjában már 10,6 százalék karotinveszteség mutatkozott, majd ez a vizsgálati időszak befejezéséig fokozatosan 34 százalékra fokozódott. A lucernapellet karotinveszteségét összehasonlítva a lucernalisztével megállapítható, hogy a peletirozás még kezeletlen pellet készítésekor is előnyösebb, mert mintegy 16 százaléknál több karotint őriz ineg az antioxidánssal kezelt liszthez képest. Az antioxidáns hozzáadása a pellet karotinveszteségének ütemét csökkentette és a kísérlet zárásakor is figyelemre méltó karotinmennyiséget őrzött meg. A pelletirozással a lucernalisztnek kisebb felülete érintkezik a levegővel, s így annak oxidáló hatásától egyrészt Jobban védett, másrészt az antioxidáns „önoxidálása“ és ennek következtében hatástalanodása is lelassul. Az előbbiekben leírtak alapján a lucernalisztet készítő üzemekben za a jelentős tapasztalat vonható le, hogy a karotinveszteséget jelenleg a pelletirozás és az etoxikinolinos antioxidáns adagolása csökkentette eredményesen. Raktározási vonatkozásban viszont megállapítható, hogy a fedett raktárban való tárolás a szabadban elhelyezett fólia takarásnál lényegesen kedvezőbb a karotin megőrzése szempontjából. Ha elkerülhetetlen a fóliás takarás, akkor törekedjünk a sötét színű fólia használatára, mert ez a fényhatásokat jobban kiküszöböli. A legkorszerűbb lucernaliszt tárolási megoldást a fémsilókban végzett „íneŕtgázos“ eljárás jelenti, amely azonban költséges beruházással jár. De rövidesen eljöhet az az idő, amikor a szövetkezetek és állami gazdaságok a tárolásnak ezt a legjobb megoldását választhatják. Dr. László László, tudományos kutató.
