Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-07 / 18. szám

\

10

—i

SZABAD FÖLDMŰVES

1377. május 1.

BESZÉLGETÉS VARGA IMRÉVEL

Az irodalmi életünket figyelemmel követő olvasó és irodalmunk belső emberei tudják, hogy a közelmúltban megjelent , Crusoe-szaltók című verseskönyvednek jóval bárom évvel ezelőtt kellett volna megjelennie. Nemzedéktársaid közül Kulcsár Ferencnek és Tóth Lászlónak már kapható. Aki ismeri verseidet, tudja, hogy szuverénebbül használod a különféle formákat, mint fent említett költőtórsaid. Nem tartod-e veszélyesnek a gyakori stílusváltást?

— Az első kötet mindenképpen kísérlet. Ilyenkor még megengedett a félút, a próba, a „skálázás“. Sok útra rátettem a lábam, az elvont vllágú verstől kezdve a legegyszerűbb hangig megpróbáltam mindenfélét. így az irodalmi paródiáktól a filozófiai kérdések fölfejtéséig minden van az első kötetemben. Vegyes gyűjtemény, a címe is jellemző. Úgy látom, az alkotónak, bármennyi hagyomány áll előtte, bármennyire is bizonyos irodalmi értékek között nő fel, végeredményben Crusoe szigetén kell kezdenie, és újrateremteni sok dolgot, vagy legalább átgondolni, átértékelni a régi fogalmakat. Második — előkészületben levő — könyvem anyaga eléggé egyirányú, s erősen személyesebb az elsőnél... A sok formai változat mögött végül is egy ember áll és egy nyelven szól mindegyik kísérlet.

— Fogalmazd meg költői magatartás-eszményed.

— Két féle költő típust Ismerek

E két alkatot nagyon meghatározza a kor és a korban adott vagy nem adott lehetőségek. Az egyik a krónikás költő, a másik a forradalmár alkatú költő. A forradalmárköltó nagyon ritkán kap cselekedeteihez te rét. Petőfi is csak néhány évig adatott meg forradalmárként működni, vagy Arany, akinek a költészetéből csak egy kis idő mehetett erre. És nemcsak az alkat kérdése ez, hanem a koré, a környezeté Is. A krónikás költő, ha nem is szólhat bele a világ eseményeibe, vagy nem változtathatja meg forradalmian a világot, legalább Igazat írjon, Igaz krónikása legyen korának. Persze, ez a megkülönböztetés elmélet, „tiszta“ típus nincs Úgy látom, hogy sok költőnk van mostanában, aki mellébeszél. Én Igaz krónikás szeretnék lenni. Aki olvassa verseimet, mondhassa, hogy Igazat írtam.

— Miért írsz verset?

A kismalac

— Legyen elég, édesapám — mondta az asszonylány — eladja azt a malacot és kész. Többet ne vesződjön jószággal.

— Nem veszOdség az lányom. Dolog.

— Csak vigasztalja magát! Lassan nyolcvanéves. Mikor nyugszik?

— Tudod te, a ml fajtánk sose nyughatik.

— Beszéltem Ktss Imre Jóskával Egy óra múlva Ut lesz. Hatszázért viszi, ha adja.

— Kevés. Az utolsó malacom.

— Nyilvánvaló, hogy a versírás nem öncélú foglalatosság és nem a szép szavak szeretete, s nem csupán formalehetőségek kipróbálása. Nagyon szükségesnek tartom, hogy a saját módomon megismerjem és megmagyarázzam a világot, és megmutassam másoknak az Igazságot, ami en gém éltet; megpróbálom tehát megfogalmazni ezt az igazságot vers módszerével. A költészet számomra az életnek a lehetősége, ha az életet a vegetálással és a tehetetlenséggel

Igaz krónikás szeretnék lenni

szembe állított jelenlétként értelmezzük. Szóval, számomra a versírás az egyetlen becsületes cselekvés.

— Foglalkozol esszóírással is?

— Beszélhetünk, sőt beszélnünk kell a csehszlovákiai magyar esszéről, viszont ez nem azt jelenti, hogy most már ez elég, több nem kell ennél a bizonyos mennyiségű elméleti anyagnál. Sok mindent újra kell gondolni, és nemcsak folytatni kell, hanem újítani magát a műfajt. Eléggé az út elején vagyok ebben, kezdőnek számitok. Az esszé nagyon jő alkalom azoknak a gondolataimnak a kifeje zésére, amiket nem lehet versben megírni, s ami a „bizonyos mennyiségnél“ lényegesebb, van jő esszénk is. Nagyon szüksége van egy kisebb ségi irodalomnak, hogy ez a műfaj működjön, és életerős legyen.

— Szerintem kritikánk mostanában eléggé egyoldalú. Mintha csak az esztétika felől közelítene a művekhez.

— Tudok olyan korokról, irodalmunk éveiről, amikor kritikánk nem az esztétika felől közelítette meg э műveket. Úgy látom, hogy ez természetes visszahatás: a tematikai áligényesség álarcában működő dilettan tizmus után egyszerűen szükség van arra, hogy az esztétikával is foglalkozzunk, az esztétikai dolgokról Is beszéljünk. Szóval én ezt ellenhatásnak tartom, és mint minden ilyesfélét, féken kell tartanunk. Az esztétikai mintákkal dolgozó kritika ugyanolyan egyoldalú lehet, mint a pusztán a politikumot vagy a tartalmi dolgokat értékelő bírálat. A kettőnek a szintézisében látom a kritikánk majdani útját.

— Ingyen kapta. Ha a Gadányiék disznaja nem fiadztk tizennégyet, akkor már nem lenne jószága.

Az öregember hallgatott. Maga előtt látta a három hónappal ezelőtti napot. Gadányiné beállított hozzá, leöté nyében sivalkodó kismalaccal. Azt mondta: János bátyám, odaadnám ezt a malacot, ha elfogadja. A kocának sok.

Az öregember nem tudott ellentállni. Kár lenne agyoncsapni, mondta Gadányinénak, és az Ól is üres, egy hete mentek el az utolsó hízók.

Nap mtnt nap cumtztatta a kismalacot. Tejet hozott neki a csarnokból, ha kellett, kamillateát ttatott vele, és ahogy nőtt a kis jószág, úgy szoktatta rá a nehezebb eleségre. Főtt krumplival kínálta, majd tejes kukoricával etette.

— Mondom, Itt lesz a Jóska. Hadd vigye. Maga se dolgozhat ítélet napjáig.

— Jól van, lányom. Jöjjön csak a Jóska.

Kis Imre József fekete, siltes bőrsapkában, papucsban állított be az öregemberhez.

— Nos, Jóska gyűltél?

— Gyűltem, János bátyám.

Az öregember nem szólt többet, megfordult, s a disznóól felé vette az trdnyt. Az ól melletti szederfáról levelet tépett, a kifutóba dobta.

— Alszik a Gyuri.

— Neve is van?

Gyuri malac előjött a szederfalevélre. Röffentett egyet, s az öregemberre nézett. __

— Jóban vannak — Jegyezte meg Kiss Imre és mosolygott.

— Egyedül van ő is, én ts.

Mustrálták a malacot.

— Megjárja — állapította meg a vevő.

—• Meg. Az anyja nem nevelte volna így.

Kiss Imre József rágyújtott.

— Jó hízó lenne. Hizlalja meg, jani bátyám.

— Nem tehetem, Jóska. Fogytán az erő.

— Milyennek látod irodalmunk jövőjét?

— Az Irodalom Jövője nemcsak irodalmi ügy. A jó irodalom inkább az igazságok kifejezését tartja fontosabbnak, minthogy bizonyos dolgoknak percre múló halhatatlanságáról írjon. S hát nem tudom, hogy fog alakulni irodalmunk útja, de a lehetőségei éppen a „mtndenséggel mérd magadéban vannak. Úgy leszünk csehszlovákiai magyarok, ha emberi észszel gondolkodunk, tiszta szemmel látunk. Fábry életműve is ezt példázza. Ez a lehetősége a kisebbségnek. Legyen a mi kisebbségünk is mindig jószándékű.

— Irodalmunkba a fiatalok kibontakozásvágya mögött, mutatkozik-e nemzetiségi, nemzeti és történelmi hitelesség?

— Nyilvánvaló, hogy minden igazságkeresés történelmi indíttatású. Igazságkeresés nincs történelmi ék társadalmi ismeretek nélkül. Ha mégis, - akkor ál-igazságkeresés. Tévútja az igazságkeresésnek. Végeredmény ben induló emberekről beszélünk, s mint minden induló, végeredményben csak\ tanulgatjuk a törvényeket, tanuljuk a költészetet és tanulunk élni. Azt hiszem, hogy lobbára most még csak a lehetőségek láthatók a versekben. Tóth Lacit például erősen tiyen történelmi szemlélet felé tartó költőnek látóm és tudom. A jelen költészetében van tehát történelmi ismeret és történelmi tudat. Az epiká ban is, bár úgy látom, a prózánk egy kissé bátortalan. Kicsit hírlapi hangú a problémafölvetése. Ahogy a költészet, az epika sem a hosszabb-rövidebb sorokban sorjáztatott szavak, hanem szellemiség, magatartás.

— Második — az idén megjelenő — köteted versanyaga 1975 decemberéig írédott. Azóta mivel telt az idő? Hogyan gazdálkodói magaddal jelenleg?

— Azóta ts írok, jegyzetelek, dolgozom, olvasok, vitatkozók barátaimmal, ismerőseimmel, s ami lényeges, készülök a további versekre. Annyif beszéltem a tervekről, hogy kissé félek nyilatkozni róluk. Két költői játékot szeretnék megírni, illetve előtte még befejezni a meseeposzomat, a Sárkánvölő Jankót. Utána következne két költői játék, amelyekben szeretném az eddigi formakísérleteimet, gondolati fölfedezéseimet foglalni. Szintézise lenne az eddigi költői próbálkozásaimnak, és ezzel együtt új műfaj is lenne.

— Kívánom, hogy elképzeléseid szerint sikerüljön, és köszönöm válaszaidat.

SZIGETI LÄSZLÖ

— Akkor is. Hízó i nélkül nem lehet az emberfia.

— Nekem már nem köll. A lányomék főznek, mosnak rám. Minek a hízó?

Kiss Imre József az öregre sandított.

— Mennyire tartja, Jani bátyám?

— Amennyit neked megér. Te mire gondoltál?

— Hatszázra.

— Kevés, Jóska. Akinek a koca nevelte a malacot, adhatja hatszázért. Nem vesződött vele. De én cumiztattam, ápoltam, pátyolgattam. Nyolcszáz az ára.

— Sok.

— Sok, sokI Gondolkodjál. Mindennap háromszor cumiztatni, tejért men ni a csarnokba, langyosítaní az élésé get. Tüzelő is kellett. Az is pénz.

— Hatszáz.

'Az atyaistennek se.

— Hatszázötven.

— Nyolcszáz, Jóska. Alább nem adom az utolsó malacomat.

Az öregember bajuszát rágta, s nem vette le szemét a kismalacról.

— Nem bánom — szólalt meg később — legyen hétszázötven.

— Az is sok. Hétszáz.

— Vigye el az ördög. Hétszázhúsz.

— Tartom. Hétszázhúsz.

Kiss Imre József elővette ósdi bu gyellárisát.

— Legyen vele szerencséd — mondta az öregember, miután dtnyálazta a százasokat. — Zsákot hoztál?

— Hoztam. Kint van a biciklin.

Ktss Imre József elballagott az ut

cat kapu felé, később kerékpárját tol va maga mellett, visszajött.

Az öregember bekötötte a zsák szá ját, majd Gyurka malacot gyakorlott mozdulattal felhelyezte a csomagtar tóba, s madzaggal odakötözte.

— Nagy könnyebbség, Jani bátyám Nem kell már jószággal vesződjön.

— Nagy, Jóska — helyeselt az öregember, de remegett a hangja — csak ne legyen benne részed soha.

VARGA S. JÓZSEF

ALEKSZANDR PROKOFJEV:

Hogy villogott a kardok éle

Hogy villogott a kardok éle,

I s népünk honáért harcra kelt,

I nem gondoltunk ml hősi bérre,

J önön sorsunk nem érdekelt.

\ Más gondolat járt ott eszünkben,

acélos fénnyel csillanó:

, hogy bánni tudjunk fegyverünkkel,

j s legyen a tarsolyban golyó.

I Hegyek magaslottak felettünk,

bejártunk tenger földeket, i anyánkat —

! mindent elfeledtünk,

I amit feledni csak lehet.

\ A házat és a parti völgyet,

] a rét kesernyés Illatát,

j a homokot, a barna földet,

i mind azt, ml otthon visszavárt.

! S mikor rohamra ment az ezred

\ acél pásztázta földeken,

; ajkunkon Lenin neve zengett

s fény gyűlt köröttünk hirtelen.

E név volt mindenünk — örökre ! utat Jelölt a fény felé.

! Tölgy nem kapaszkodik a földbe

i úgy, mint mi akkor őbelé.

NYIKOLAJ TYIHONOV:

A vörös hadsereg

! Hús árnyékában eljátszott a gyermek, N t |

i Zsongott a város, zsongott a világ — ! •" i

I Nincs hadsereg, amelyet úgy szeretnek, '

• Mint ezt, a béke s a munka pajzsát. !

I 1 !

I Járd be a földet, fürkéssze a kétely, i

[ Vallassa meg a régi-régi kort, ]

1 Nincs hadsereg, mely valaha a néppel, >

! Mint a miénk, oly mélyen összeforrt. |

1 . ■ ' ■ÍV-'" y. I

i Vas-üstökös volt, vad fasiszta horda, !

1 Mely szép hazánkban dúlva megjelent, i

! Nincs hadsereg, mely porba zúzta volna 1

i Ezt az üstököst, úgy, mint a mienk. \

' Őrjöng a harc a tűzben és borúban,

Sohasem forrt így forró életünk — \

I Nincs hadsereg, melynek a háborúban i

j Olyan vezére volna, mint nekünk. ■ 1

! A szabadság a népek szomjú álma, |

< És Európát marja az tdö — ■ ” i

j Nincs hadsereg, amelynek igazsága ’

' Igazságoddal összemérhető. ,t_ ,

Berlin elestével — Európában — lényegében végétért a második világégés. A háború után a várost a győztesek négy zónára osztották. Az akkor a Szovjetunióra jutott rész, már régen a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa. Berlin központjában az ezernyi látnivaló mellett ott találjuk az „örök“ mécses fényében levő Ismeretlen Katona sírját, amely előtt ma a béke hadseregének katonái állnak őrt. A felvételen az őrség-váltás láthatú. Foto: —-tt—

%