Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-16 / 15. szám
1977. április 16. SZABAD FÖLDMŰVES A versenyfelhívásokra tettekkel válaszolnak Ez év első negyedévének munkasikerei ismét fényesen bizonyítják, hogy a XV. pártkongresszus határozataiban, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésére vonatkozó pártprogramban felvázolt — ragyogó perspektíváktól lelkesített dolgozó népünk fokozott mértékben kíván hozzájárulni a műszaki-tudományos forradalom szolgálatába állított ötéves terv második esztendei feladatainak valóra váltásához, túlszárnyalásához. Ezekben a napokban egyre-másra láttak napvilágot az újságok hasábjain az ország legkülönbözőbb részein dolgozó munkaközösségek versenyfelhívásai, és a válaszok tettekben nyilvánulnak meg. A rožňavai (rozsnyói) járás mezőgazdasági dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére értékes kötelezettséget vállaltak. A Dlhá Ves-i (hosszúszói) szövetkezet dolgozói például több, mint egymillió korona értékű vállalást tettek Vállalták, hogy a tervezett hektárhozamokat túllépik, amelynek következtében terven felül 398 tonna búzát, 100 tonna árpát és 54 tonna szemeskukoricát adnak az állami alapra, továbbá a tervezett költségeknél száznyolcvankétezer korona megtakarítást érnek el és a környezetszépítésben 15 ezer korona értékű társadalmi munkát végeznek. A hrhovi (görgői) szövetkezetesek a járásban elsők között tettek vállalást a NOSZF 80. évfordulója tiszteletére. íme a vállalásokat tartalmazó főbb adatok: — a helyes agrotechnika betartásával szemesekből 339 tonnával túlszárnyalják az előirányzott beadási kötelezettségüket; — jobb takarmányozással 10 ezer liter tejjel és 10 tonna hússal szárnyalják túl az eladási tervüket, ugyanakkor az abraktakarmány felhasználása terén 65 ezer korona megtakarítást érnek el; — a munkakörnyezet javítása érdekében 35 ezer korona értékű társadalmi munkát végeznek. A hrhoviak kötelezettségvállalásának értéke megközelíti az egymillió korona értéket. A pleiiveci (pelsőci) Vörös Csillag Efsz szocialista kötelezettségvállalásaiból csak a legfontosabb számokat soroljuk fel: — a talaj termőképességének fokozása révén növelik az átlaghozamokat, így terven felül 55 tonna búzát, 18 tonna árpát, 19 tonna szemeskukoricát, 12 tonna burgonyát és 55 tonna szénát termelnek ki; — a férőhelyek ésszerűbb kihasználásával, a takarmányozás korszerűsítésével lehetővé válik, hogy 20 ezer liter tejjel, 85 mázsa hússal többet szállítanak a felvásárló üzemnek az előírtnál; — a gépek jó kihasználásával 38 ezer korona értékű üzemanyag megtakarítását vállalták; — elhatározták, hogy a környezetszépítési munkálatoknál 95 ezer korona értékű társadalmi munkát végeznek el. A kiragadott példák is beszédesen igazolják, hogy a hatodik ötéves terv második esztendeje a rožňavai járás mezőgazdaságában széles körű munkaversennyel indult és a NŐSZ 80. évfordulója tiszteletére tett 8,8 millió korona értékű vállalás biztató eredményeket hoz a járásban. (illés) A diákok sem maradnak le A komárnoi (komáromi) járás II. fokozatú iskoláinak SZISZ tagjai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulója és a Szocialista Ifjúsági Szövetség második országos kongresszusa tiszteletére nagyon értékes szocialista vállalások teljesítésére kötelezték magukat. Vállalásaik keretében az 1977-es esztendőben elsősorban a járás gazdasági eredményeinek fokozásához akarnak hozzájárulni társadalmi munkával. E vállalásuk alapján több, mint 700 középiskolás és szaktantintézeti SZISZ-tag a nyári szünidő alatt 79 ezer óra ledolgozásával segít a mezőgazdasági üzemeknek, vállalatoknak. Ogy tervezik e társadalmi munkával 990 ezer korona értéket létesítenek. E tevékenység bevételéből 8000 koronát adnak a szolidaritási alapra. Az őszi betakarítási munkálatoknál is segítenek majd a mezőgazdasági üzemeknek, vállalatoknak. Negyvenezer órát dolgoznak le — ebből 10 ezret tanítási időn kívül, és ezzel összesen 228 000 korona új értéket akarnak kialakítani. Szocialista vállalásaik keretében a közép- és szakközépiskolás SZISZ- tagok bekapcsolódnak az életkőrnyezet javításának munkálataiba is. Hurbanovon (Űgyallén) és Komárnoban a városi nemzeti bizottsággal karöltve társadalmi munkában több mint 5 ezer órát dolgoznak le a fiatalok a gyermek-játszóterek építésénél. A városfejlesztési munkálatok sikeréhez 1500 fa kiültetésével járulnak hozzá. Komárnoban már mindenki nagyon várja a városi sportcsarnok felépítését. Ehhez ezer óra ledolgozásával járulnak hozzá a középiskolás fiatalok. Az Ifjúság társadalmi szervezetének tevékenységében nagy eseménynek számít az országos kongresszus. A SZISZ második országos kongresszusát 3200 óra társadalmi munka ledolgozásává] köszöntik. A szakközépiskolák és a középiskolák fiataljainak vállalása azonban nemcsak társadalmi munkából tevődik össze. Vállalásuk keretében 5 helyen a forradalmi hagyományokat bemutató sarkot létesítenek. Ezen felül az utolsó februári vasárnapon 650 diák Jelentkezett a Hurbanovo—Komárno gyalogtúrára, amelyen az egész járásból több mint 2000 SZISZ-tag vett részt. (Kolozsi) A korszerű mezőgazdasági üzemekben higiénikus munkakörülmények között „fejik“ a teheneket. Foto: — tt— A Rokkantak Országos Szövetsége az idén július B-án ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját. Eseményekben gazdag negyedszázad ez. örvendetes és megnyugtató, hogy szocialista társadalmunk merőben megváltoztatta a rokkantak helyzetét, életkörülményeit. A testi fogyatékosságú, aktív munkára képtelen embertársaink, hazánkban már régen nem szorulnak kéregetésre, a létfenntartást éppenhogy csak biztosító koldulásra, megaláztatásra. A rokkantszövetség önkéntes érdek köri szervezet, melynek vezetői mun kalehetőségeket felkínálva visszaad ják rokkantjaink életkedvét, lehetővf teszik, hogy tevékenyen részt vállal janak szocialista társadalmunk építéséből. szűnhető, hogy ezt követően úgyszólván az egész országban előtérbe került a rokkant fiatalok problémáinak megoldása. Különböző intézetekben, speciális körülmények között tanulhatnak szakmát a fiatalok. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ilyen intézetek, szakmunkásképzők és középiskolák végzős diákjai kitünően megállják helyüket az élet bármely területén. 1975-ben össz-szlovákial felmérést végeztek, mely szerint 4500 rokkant fiatal él Szlovákiában, tizenöttől harmincöt éves korig. A felmérést követően szinte gomba módra szaporodtak a klubok, érdekkörök, jelentősen fokozódott a kulturális tevékenység. Jelenleg tizenegy alapszervezetben, kilenc rokkant ifjúsági klub móködik Csehszlovák Testnevelést Szövetség« gél. Erről tasúskodik a közelmúltban Dokiéban megrendezett országos sportverseny Is. A fiatalok üdülési lehetőségei széleskörűek. Az Ifjúsági utazási Irodák bel- és külföldi kirándulásai és a rokkantszövetség üdülő központjai kiváló lehetőséget biztosítanak erre. A művelődés főként az amatőr művészeti tevékenységre irányul. Irodalmi, zenei versenyeken mérhetik össze tudásukat a fiatalok. A szövetség illetékesei úgy irányítják a művészeti tevékenységet, hogy a fiatalok teljes mértékben magukévá tegyék szocialista kultúránk vívmányait. „GONDOLJUNK A ROKKANTAKRA“ Negyedszázados jubileum Szlovákiában több mint 49 ezer tagot számlál a szövetség. Tekintélyes létszám. Szinte felmérhetetlen az az alkotó munka, amelyet ezek az emberek végeznek a szolgáltatási üzemekben, sőt bedolgozókként különböző ipari vállalatoknál. A szövetség nem feledkezik meg a tagok kulturális-politikai neveléséről sem, mely elsősorban a szocialista öntudatot, a proletár internacionalizmust fejleszti. A FIATALSÁG nevelese A rokkant fiatalok nevelése és a róluk való gondoskodás, elsőrendű feladat. A nevelés hatékonyságának növeléséért több intézkedést foganatosított a Rokkantak Országos Szövetsége. Pártunk XIV. és XV. kongresszusának határozatai kitűnő útmutatóként szolgálhattak a rokkant fiatalok neveléséhez. A rokkantak szövetségében 1972-ben alakult a fiatalsággal foglalkozó szakbizottság. E szakbizottság eredményes tevékenységének kö-Szlovákia területén. A többi fiatal, különböző — a rokkantság mértékétől függően — különleges szervezetekben, közösségekben tevékenykedik. A lehetőségekhez mérten további klubok alakulnak, többek között Malackyban, Pieáíanyban, Hlohovecben és Dolný Kubínban. A meglevő ifjúsági klubok munkája igyekezetről, elkötelezettségről tanúskodik. A közös munka, szőrakokozás megszüntette a rokkant fiatalok kisebbségi érzését. A Jelentős évfordulók tiszteletére kultúrműsorral egybekötött emlékesteket rendeznek, Idős kommunistákkal beszélgetnek, vitaesteken vesznek részt. Néhány klub tagsága az elesett partizánok emlékműveit vette szocialista gondozásba. Felsőbb fórumokon Is támogatják a fiatalság törekvéseit. A CSKP megalakulásának 55. évforddulója tiszteletére Vyikovban országos ifjúsági találkozót rendeztek. A rokkant fiatalok sporttevékenysége Is dicséretre méltó. A rokkant szövetség szorosan együttműködik a Az idén a rokkant szövetség megalakulásának huszonötödik esztendejében rendezik meg a Rokkantak XVIII. Világnapját is. A Mozgásképtelenek Nemzetközi Szövetsége ez alkalomból a „Gondoljunk a rokkantakra az építészetben is“ jelszót hirdette meg. Figyelemre méltó kezdeményezés, hiszen a mogásképtelenek, akik betegségük következményeként csupán tolókocsikban közlekedhetnek, úgyszólván teljesen „tehetetlenek“ a mai lakóházakban. Építészeink bizony egyáltalában nem gondoltak arra, hogy a küszöbök, lépcsőházak komoly akadályt jelentenek a mozgásképtelenek számára. Arről nem is beszélve, hogy a felvonók sem minden esetben elégítik ki a követelményeket. Az Ilyen feladatok megoldása nyilván bonyolult és hosszúlejáratú kérdés, azonban rendkívül fontos. A szövetség ezért a kormány jóváhagyásával már most Is szorosan együttműködik a nemzeti bizottságokkal, építészekkel, kivitelezőkkel. .Csupán nagy vonalakban vázoltuk fel a rokkant-szövetség küldetését, tevékenységét. Részletekbe bocsátkozni felesleges is, hiszen a fentiek ékesen bizonyítják, hogy a gondoskodás, az anyagi és erkölcsi biztonság a szocialista társadalomban nem csupán frázis. A Rokkantak Országos Szövetsége tartalmas, eredményes huszonöt évet zár és bízunk abban, hogy áldásos tevékenysége a jövőben még gyümölcsözőbb lesz. — bkl— Több mint 35 millió értékes felajánlásokat tettek a TM luüeneci (losonci) és a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járás mezőgazdasági üzemei a NOSZF hatvanadik évfordulója tiszteletére. Miután értékelték a CSKP XV. kongreszsusa tiszteletére tett kötelezettségvállalásokat, arra a megállapításra jutottak, hogy — a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére — adottak és kedvezőek a feltételek a mezőgazdasági termelés további fokozására. Az 1977-es év tervezett feladatainak teljesítése érdekében, valamint a NOSZF évfordulója tiszteletére a mezőgazdasági dolgozók széleskörű felajánlási mozgalmat Indítottak, mely nek pénzbeli értéke a két járásban meghaladja a harmincöt és fél millió koronát. * A Rimavská Sobota-i járásban levő mind a huszonegy egységes földmfivesszövetkezet bekapcsolódott a mozgalomba. Természetesen az állami gazdaságok és az üzemek is. E mozgalomban élen jár a mintegy kilencszáz tagot számláló 108 szocialista brigád. A kötelezettségvállalások a termelés főbb szakaszaira irányulnak, melyekből a legjelentősebbek: a mezőgazdasági termelés növelésére tett 7 millió 064 504 koronás felajánlás; a teljesítmény növelésére 8 millió 114 593; a mezőgazdasági termékek felvásárlásának növelésére 4 millió 822 467; az anyag és egyéb költségek csökkentésére 3 millió 687 289; az élet- és munkakörnyezet javítására 1 millió 059 239 korona értékű felajánlás. A szocialista kötelezettségvállalás teljesítése során az állami alapokba a közellátás céljaira terven felül 1880 mázsa gabonát, 130 mázsa hüvelyest, 19 818 mázsa cukorrépát, 1800 mázsa burgonyát, 1858 mázsa húst, 883 070 liter tejet és 184 800 darab tojást akarnak eladni. Tervük szerint 2200 tonna szemestakarmányt, egymillió 252 590 korona értékű hajtóanyagot, valamint 192 129 korona értékű tüzelőanyagot és energiát szeretnének megtakarítani. Az eddig tett 1815 egyéni, 323 kollektiv és 29 összfizemi kötelezettségvállalás értéke a Rimavské Sobota-i járásban 22 784 092 korona értékkel gazdagítja majd népgazdaságunkat. * A luőeneci járásban szintén valamennyi mezőgazdasági üzem szocialista vállalásokkal köszönti a NOSZF 80. évfordulóját. A mezőgazdasági termelés növelésére hat millió négyszázhatvanhét ezer koronát ajánlottak fel, a termékek felvásárlásának növelésére kát millió ötszázharmincnyolcezer koronát, anyagmegtakarftásra 2 322 500 koronát, szemestakarmányokkal való takarékosságra 445 100 koronát. 48 280 korona értékű társadalmi mnnkát vállaltak, a munkakörnyezet javítására tett felajánlásnk összege pedig meghaladja a negyvenezer koronát. Ebben a járásban 1983 egyéni, 207 kollektív, valamint 27 összüzemi felajánlásuk 12 millió 849 ezer korona értéket képvisel. * A két járás mezőgazdasági dolgozói tehát mindennapi aktiv munkájukkal szeretnének hozzájárulni hazánk további fejlődéséhez, az életszfnvonal állandó emeléséhez. Ebbéli törekvéseikhez nagyban hozzájárulhat majd a vállalt kötelezettségek teljesítése. Tevékeny nők Modrany (Madar) községben eredményes tevékenységet fejt ki a Nőszövetség helyi szervezete. Tevékenyen bekapcsolódik a falu politikai és társadalmi életébe. A CSKP XV. kongresszusának évében az alapszervezet tagjai a szocialista vállalási mozgalom jegyében 1500 őrá társadalmi munkára kötelezték magukat. E vállalásokban szerepelt az óvoda-udvar parkosítása, a falu szépítése a temető melletti árok rendbetartása és a ravatalozó építésének befejező szakasza. A madari Nőszervezet tagjai e vállalásukat túlteljesítették. A Nemzeti Front által szervezet* valamennyi akción — a tavaszi és őszi brigádműszakon is — résztvettek. Segítettek a helybeli szövetkezet földjein a termények betakarításánál. Az évvégi értékelés után csak a dicséret hangján szólhatunk a madari nőkről, hiszen 9700 órát dolgoztak le 17 764 korona értékben. A szervezet tevékenysége azonban nem csupán társadalmi munkából állt. Alaposan kivették részüket az 1976. évi választások előkészületeiből, az agitáciős-propagáclós munkából. A szervezet tagjai közösen járultak az urnák elé is, ami jő politikai tömegmunkáről és szervezőkészségről ta núskodik. Az év folyamán az alapszervezet 23 tagja végezte el sikeresen a szabász-tanfolyamot, amit szintén a szervezet vezetősége szervezett. Jelenleg 16 nő jár varrőtanfolyamra, így használják ki szabad idejük.et Ott találjuk a nőszövetségi tagokat a polgári bizottság által szervezett szertartásokon is. Itt nemcsak a szervezésben segítenek, hanem műsort ts szolgáltatnak. A szervezetnek ugyanis nagyszerű, tizenkét tagú éneklő csoportja van. A szervezet vezetősége fokozott figyelmet fordít a tagság létszáménak növelésére. Az elmúlt évben vállalta, hogy a 89 tagú szervezet létszámát az év végéig százra növeli. Nos, ezt is teljesítették, hiszen decemberben már 112 tagot tartottak nyilván A madari nők — amint azt a fentiek is bizonyítják — eredményes tevékenységet fejtenek ki. Kívánjuk, hogy munkájukat a jövőben is siker ко ronázza. К. E.