Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
i / 6 SZABAD För.DMÜVES 1977. január 13. Sokszor gondot okoz az újságírónak annak kiderítése, hogy az egyik "* gazdaságban miért fogyasztanak a sertések a napi súlygyarapodáshoz több, a másikban pedig kevesebb tápot. Az esetek többségében a kérdezettek Srre nem mindig adnak egyenes választ. A felelet rendszerint az, hogy így jött ki a lépés. Á közelmúltban módom nyílt rá, hogy betekintést nyerjek a komárnoi járás sertéshústermelésének az eredményeibe, s az adatokból összehasonlíthassam az egy kilogramm sertéshúsra számított takarmányfogyasztást és az egységnyi húsmennylségre jutó költséget. A nyilvántartásokból megállapíthattam, hogy 1975-ben járási méretben átlagosan 0,466 kg, ezzel szemben az elmúlt év harmadik negyedének a végéig 0,501 kg súlygyarapodást értek el naponta. Egy kilogramm hús termeléséhez 4,14 kg tápmennyiséget használtak. Említést érdemel persze az is, hogy egy kilogramm súlygyarapodást 10,43 korona költség terhelt. Hogyan néz ki egyes gazdaságok viszonylatában? Ennek bizonyítására csak kapásból választottam ki néhány szövetkezetét. A bohatái szövetkezetben például a három negyedévben 0,532 kg volt a sertések napi átlagos súlygyarapodása és 1 kg hús termeléséhez 3,86 kg tápra volt szükségük. Egy kilogramm húst 8,28 korona költséggel termeltek. A marcelovái szövetkezetben naponta 0,533 kg volt a sertések napi súlygyarapodása, egy kilogrammra 4,13 kg tápot fogyasztottak és 9,51 koronáért termelték a hús kilóját. A vojniceí szövetkezetben, ahol 1975-ben a sertéstenyésztésben csak 0.44 kg volt a napi súlygyarapodás, ezzel szemben tavaly lényegesen javult a helyzet. Naponta egyedenként 0,522 kg súlygyarapodást értek el és egy kilogramm hús termeléséhez 3,97 kg tápot használtak, tehát kilenc dekával kevesebbet, mint az előző esztendőben. A javulás tehát náluk is nagy volt. Az azonban mégis kíváncsivá tett, hogy az egy kiló húsra jutó termelési költség miért 12,08 korona. Katus József állattenyésztővel való beszélgetés közben arra a megállapításra jutottam, hogy az ötezres nagyhizlaldával rendelkező szövetkezet komoly problémákkal küszködik. A hizlalda átadása után ugyanis szedett-vetett, vásárolt malacokkal kellett betelepíteniük a kutricákat, mert nem rendelkeztek elegendő kocával, sem pedig malac nevelésre alkalmas férőhellyel. Már a beindulásnál látni lehetett, hogy képtelenek a tervfeladatok teljesítésére. A sok helyről származó malacok közül jó néhány elpusztult, mert kétes egészségi állapotban kerültek a hizlaldába. Nem véletlen tehát, hogy a gazdaságnak 1975-ben 4200 malacot kellett vásárolnia, ezzel szemben a múlt évben csak 1600-at. Rájöttek ugyanis arra, hogy a nagyhizlalda egyenletes malacellátása saját kocaállomány nélkül szinte lehetetlen. Ezért a kocák zárt forgójának a kialakítására törekedtek. A korábbi háromszázhússzal szemben napjainkban hétszáztíz kocát tartanak. Ezekből a törzskönyvezett szlovák fehér nemes kocaállomány százhúsz. A felújításhoz tenyészsüldőket vásárolnak. A szlovák fehér nemes kocákat csehszlovákiai nevelésű landrass kanokkal fedeztetik, s az Ft-es leszármazottak ötven-ötven százalékos véraránnyal kerülnek válogatásra. Közülük választják ki a haszontenyészel kocáit, s azokat külföldről származó landrass vagy durok kanok spermájával mesterséges úton termékenyítik. A múlthoz képest a fejlődés nagyon bíztató, azonban egy fájó pont mégis akad, mégpedig az, hogy meglehetősen drágán termelik a sertéshús kilóját. Mi ennek az oka? Komoly fogyatékosságnak számít, hogy a nagyhizlalda számtalan konstrukciós hibával került átadásra. Megoldatlan egyebek közt az ürülék komplex feldolgozása és tárolása, illetve a sűrüfázis elválasztása a híg résztől. Jelenleg a hígtrágyát két műszakban fekálkocsival szállítják el, de az is gondot okoz hová, s ennél a munkánál két embert kell foglalkoztatniuk. Komoly fogyatékosság az is, hogy a sertések etetése nem automatizált, ezért az állatok ellátásához további két dolgozót kell tartaniuk. Az is hiba, hogy a felső ventillátorok teljesítménye nem azonos az alsókéval, ezért a légcsere nem egyenletes. Amint látjujt, probléma akad bőven. Négy dolgozót kénytelenek foglalkoztatni csak azért, mert a nagyhizlaldában nem Is annyira korszerű a termelés, mint amilyennek lSnnie kellene. Ilyen feltételek közt költségesebb a termelés, mint annak lennie kellene. Korábban egy malacért (25 kg-ig) ötszáz koronát kellett fizetniük, ma azonban a saját kocáktól 290—300 korona költséggel nevelnek egy malacot, s ez az állomány egészséges és jól értékesíti a takarmányt, Szert nagyobb súlygyarapodást ér el. A múlt évben például a tervezett százegygyel szemben százkét vagon mennyiségű vágósertést adtak a húsiparnak. Ez azt bizonyítja, hogy bár küszködnek a konstrukciós hibák okozta nehézségekkel, a termelés fellendült és kilátás van arra, hogy tovább javuljon. Ebben az évben már százöt vagon mennyiségű vágósertés eladására szerződtek — ennyit ír elő a tervük. Az év elején nagyon bíztató a helyzet, soha ilyen jó, népes sertésállománynyal nem rendelkeztek, mint most. Ezért idén nem okoz majd gondot a húseladás időterv szerinti teljesítése. Az első negyedévben huszonnégy vagon mennyiségű vágósertés kerül eladásra. Ehhez máris megvan a hízóállomány, azonban a későbbi negyedévek tervfeladatának a teljesítése sem okoz gondot, mert már utolérték magukat. Idén a hizlalda részére fegyetlen malacot sem vásárolnak. Ez is biztosíték a tervfeladat egyenletes teljesítésére, s egyben arra, hogy lényegesen csökkentsék az egy kiló húsra jutó költséget. A súlygyarapodás javulásához az is hozzájárulhat, hogy a múlt évben az elóhizlaldába központi fűtést sžereltek és a talajt aszfalttal borították. Feltételezhető, hogy a tartástechnológia fogyatékosságainak kiküszöbölésével idén lényegesen csökkenthetik az egységnyi húsmennyiségre jutó költséget, s ezzel járási méretben a legjobb sertéshústé'rmelő gazdaságok közé sorakoznak fel. Hoksza István Л z utóbbi évek során az efszekben összpontosítják, szakosítják a termelést és az ágazati irányítást valósítják meg. A közelmúltban a Svornosť Efsz-et látogattuk meg. Felkértük Púchovský Sándort, a szövetkezet elnökét, Halász Tibor főmérnököt, Segéň Lajos alelnököt, hogy ismertesse a múlt év eredmé-. n> eít. Az 1976. év elejével hat szövetkezetből jött létre az Egyetértés nevet viselő Efsz; névszerinti Neverice, Jelenec, Ladice, Kostolany pod Tribiőom, Slažany és a Valšicei Efsz-ből. Az egyesülés nem okozott különösebb gondot, mert 1973-tól kezdődően az együttműködési tanács már ezen dolgozott. Az együttműködési tanácsban a hat szövetkezt elnökei vettek részt. Három év alatt megteremtették annak a feltételeit, hogy a hat apró szövetkezetből egy gazdasági egység alakuljon. Azóta eltelt egy esztendő. Ez az Időszak elég rövid ahhoz, hogy megállapítsuk jól vagy rosszul gazdálkodtak-e. Ezt az elért eredmények mutatják meg. Az eredmények tükörképe a tervfeladatok teljesítése. Ebben viszont bizonyos hézagok mutatkoznak annak ellenére, hogy az összpontosítás fokozatosan történt: tárgyalások, megbeszélések alapján. Évközben a problémák elsősorban abból adódtak, hogy a belüzemi szakosítást egy év leforgása alatt nem tudták teljes mértékben megvalósítani. A növénytermesztésben a következőképpen alakult a helyzet: 2700 hektáron termesztettek gabonát. Tervüket 101 százalékra teljesítették. Ez volt a legjobb mutatójuk; a zöldségtermesztésben feladataikat a tervnek megfelelően teljesítették. Sokkal rosszabbul alakult a helyzet más termények esetében, főleg a takarmányféleségeknél. Eredmények és fogyatékosságok egy társult szövetkezetben A tervezett takarmányhozamnak csak 75 százalékát érték el. A takarmányterület jelentős részén silókukoricát termesztettek, amelyből a tervezett 400 mázsa helyett csak 250—300 mázsát értek el hektáronként. A cukorrépát és a szemes kukoricát jelentős mértékben károsította a hosszantartó szárazság. Így a tervezett feladatot nem teljesítették. Mi következett ébből az állattenyésztésben? A szövetkezetben 2700 szarvasmarhát [1240 a tehénállomány), továbbá 5500 db sertést és 700 db juhot tartanak. Az eléggé dombos vidéken a juhtenyésztés kifizetődő és gazdaságos. Ezért a gyapjú, a marha- és disznóhús eladását tervszerint teljesítették. Problémák adódtak a tejtermelésben: 200 ezer literrel maradtak adósak népgazdaságunknak. Ennek több oka is volt. Az egyesülés előtt a kis szövetkezetek igen kevés takarmányt vittek a nagy szövetkezetbe. Ennek következtében a zöldtakarmányozás megkezdéséig csak a minimális adagot adhatták az állatoknak. Két részlegen kevés volt a vemhes tehén. További ok a korszerű istállók hiánya. A szarvasmarhák huszonöt istállóban kaptak helyet. A szétaprózottság akadályozója a tejtermelés szervezésének. Tanulság? Maguk a vezetők tudják a legjobban hol szorít a cipő. A termelés fellendítése érdekében megtették a szükséges intézkedéseket. Az ötéves terv folyamán két tehénistálló átalakítására, bővítésére kerül sor. Tehát lényeges változás ezen a szakaszon akkor következik be, ha az istállók elkészülnek. Ezt követően 700—800 tehenet egy helyre összpontosíthatnak. Tudják azt is, hogy a meglevő állomány nem a legmegfelelőbb. Ebben az évben a fiatal állatokat két istállóba, mégpedig a ladicei és a Kostolany pod TrebiCom-i részlegre összpontosítják, s ott tartják ezeket az első vemhesülésig. Nagy fogyatékosság mutatkozott a gépek beszerzése terén. Jelenleg sincs annyi gépük, amennyi szükséges lenne ahhoz, hogy minden mezőgazdasági munkát időben elvégezhessenek. A múlt évben főképpen az őszi munkálatoknál látták ennek kárát. A kis szövetkezetek elöregedett, kisteljesítményű gépeket vittek a társult gazdaságba. A gazdaság az első évben arra kényszerült, hogy olyan nagyteljesítményű gépeket vásároljon, amelyíyel fokozhatják a termelékenységet, megszüntethetik azokat a fogyatékosságokat, amelyek a múlt évben előfordultak. VÄLTOZÄS AZ IRÁNYÍTÁSBAN Az Egyetértés Efsz-ben az év kezdetén kombinált irányításra tértek. Három központot hoztak létre. Ezekhez tartozott a növénytermesztés és az állattenyésztés. E három központon kívül egy gépesítési központ alakult a javító- és karbantartó munkálatok elvégzésére. Az irányításnak emé módja — amelyet az első évben kipróbáltak, — nem felelt meg a korszerű termelés követelményeinek. A tapasztalat azt mutatja, hogy az év közben előforduló problémákat ilyen irányítással nem tudták mindenütt megoldani. Főleg a munkaszervezés területén merültek fel hibák. Éppen ezért ez év januárjától egy tökéletesebb irányítási rendszerre térnek át. Az állattenyésztésben az ágazati irányítás lép érvénybe; önálló egység lesz a föálla ttenyésztő irányításával. Hat farmot alakítanak ki. Minden farmnak lesz egy állattenyésztője és egy segédállattenyésztője. A növénytermesztést továbbra is központilag irányítják azzal a különbséggel, hogy megszüntetnek egy központot, vagyis két növénytermesztési központot hoznak létre. Egyet Slažanyban a másikat jelenecen. Egyegy központ 2500 hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkezik. A gépeket ágazatilag, közvetlenül egy központból (Jelenecről) irányítják a javító és karbantartói részleg vezetői. Mind a két központban gépesítő csoport alakul élén- a csoportvezetővel, aki a kisebb javítások időbeni elvégzéséért felel. A társult gazdaságot továbbra is gabonatermesztésre szakosítják. Másik fő termény a terimés takarmány. Nagyüzemileg szőlőtermesztéssel is foglalkoznak. A termelés fokozása, a munkatermelékenység javítása érdekében ebben az évben létrehoznak egy komplex racionalizációs brigádot a tejtermelésben. A brigád nemcsak a szövetkezet dolgozóiból tevődik össze, hanem más területekről is bevonnak embereket (kutatókat). Ugyanakkor hét s-oclalista munkabrigádot létesítenek- Ezek versenyeznek egymással. Abban bíznak, hogy ez jó hatással lesz a terméseredmény növelésére. —nt— Hulladékpapírból takarmány készíthető A Bratislava! Papír- ás Cellulózipari Kutatóintézet a CSSZTA Botanikai Intézetével és az Élelmiszeripari Kutatéintézettel új módszert dolgozott ki a cellulózt tartalmazó rostanyagok enzimatikus és erjesztéses módszerrel történő feldolgozására, a kérődzők takarmányozására. Az így nyert takarmány a felhasznált rostanyagoktól függően emészthető fehérjét és rostmaradékot tartalmaz, emészthetősége 40—80 százalék körül mozog. Nagy térfogata és rostos jellege folytán ez a takarmány a kérődzők etetésére alkalmas és adalékként a többi állatok tápkeverékében is hasznosítható. A rostos, térfugatos elem elősegíti az emésztést. A fehérje-szénhidrát tartalmú takarmány új módszerrel történő készítéséhez alapanyagul 10 százalékos töménységű vizes rostkeverák szolgál. Bizonyos esetekben, pl. a szennyvizek Ulepítéssel történő tisztításából származó Üledék feldolgozásánál nagyobb a hígítás. Felhasználhatók a szennyvizek tisztításából származó üledékek hulladékrostjain kívül a hulladékpapírból visszamaradt apró rostok is, vagy a különböző szennyeződésektől megtisztított szétfosziatott hulladékpapír rostjai. A kísérletek folyamán a különböző rostokat a Trichoderma viride nevű enzim használatával 24—96 órán kérésztől 30 C fokos hőmérsékleten enzimatikus lebontásnak vetették alá. így sikerült a rostok 60 százalékos hidrolízisét elérni. A lebontott rostkeveréket Chemap típusú erjesztőben nitrogén, foszfor, kálium és magnézium tápsók hozzáadásával a Candida utilis nevű erjesztőgomba segítségével erjesztették. Erjesztés ntán 12—15 százalék durva és 10—12 százalék tiszta proteint tartalmazó anyagot adtak hozzá. Ez magas emészthetősége folytán előnyös. A gyártás folyamán a legegyszerűbb az erjesztés! folyamatot rostszuszpenziöban elvégezni. A felesleges víz eltávolítását erjesztés után csigás centrifugával vagy a papíriparban általánosan használt besűrítő filteren végezhetjük el. Hogya szűrés folyamán az élesztőveszteség a lehető legki sebb legyen, az erjesztésnél a pelyhetet alkotó Monilia és Oidium lactis erjesztőgombák felhasználása látszik előnyösnek. A szűrés folyamatának javítása céljából a feldolgozott rostkeverékhez és a szaporított bioanyaghoz bizonyos mennyiségű hulladékpapír rostot lehet adagolni. A rostadalék javítja a víztelenedési folyamatot és nem befolyásolja a kész termék emészthetőségét. Ilyen eset állhat elő olyan üzemekben, amelyek a magas őrlésfokó anyagból készült papírok hulladékát dolgozzák fel (pl. kondenzátor .vagy zsírállépapírokét), vagy ún. nullás rostokat. A lebontott rostok és a szaporított bioanyag víztelenített keverékét a papíriparban alkalmazott egyszerű módszerekkel lehet szárítani. Járható út pl. a papírgép felhasználása, ahol a keveréket vízteleníteni lehet, majd a szárítószakasz segítségével kiszárítható mint a papír. Előnyösebb a víztelenített keveréket peiyhesített alakban olaj vagy égésgázok áramlatában szárítani. 1 A Papír és cellulóza c. folyóirat alapján BENYE FERENC Hasznos befektetés A mezőgazdaság szocializálásának befejezése után, a kelet-szlovákiai kerületben is elkezdődtek a komplex meliorációs munkálatok, ami a vízszabályozás égető gondjának megoldását fgéri az egész kerületben. Az 1978-os gazdasági év — sajnos — ezt ismét bebizonyította, s méginkább sürgetővé tette a belvízrendezés, az öntözés, átlaléban a vízszabályozás gyorsítását — bármennyibe kerül. A talajvédelem agrotechnikai rendszerének kutatása és kidolgozása a jövő szempontjából a kelet-szlovákiai kerületben is elengedhetetlen és döntő. Elsősorban: növelni kell a talaj vízbefogadó-képességét, másodszor: fokozni kell a talaj szerkezetének vfzállőságát, csökkentetni a vizek felszíni folyását és növelni a talaj fedettségét, mert csak Így növelhető intenzíven és biztonságosan a termés. A kelet-szlovákiai kerületben, s különösén a trehišovi járásban — de minden kötött talajon — ezek az eljárások nem mind agrotechnikai jellegűek, köztük szerepel a meliorációs beavatkozás is. A trehišovi, micbalovcei és a košicei járásban elengedhetetlenül fontos a mélylazítás, mert ez növeli a talaj vízbefogadó- és vízáteresztő-képességéi. A teljes és tartós megaldást azonban az alagcsöves vízrendezés biztosítja. Alagcsövezett területen a belvizeket is gazdaságosan hasznosíthatják. Ha kell — visszatarthatják a talajban. Sok eső idején kivezethető a talajból. Szakemberek véleménye, hogy Kelet-Szlovákiában elsődleges feladat a csapadék zömének megtartása a talajban úgy, bogy jól gazdálkodhassanak vele. Ezt — a már jól bevált módszerek közül — legjobban az alagcsövezéssel lehet biztosítani. A trehišovi járásban a mezőgazda sági üzemek komplex meliorációs tervet dolgoztait ki. A hatodik ötéves tervidőszakban a járásban 10 220 hektáron kell elvégezni az alagcsövezést. A talajvédelem érdekében évente 1150 hektáron kell elvégezni a meliorációs és 11 759 hektáron a karbantartó meszezést. A karbantartó meszezésre fel kell használni a Trebišovi Cukorgyárból kikerülő mésziszapot. Évente 3500 hektár mélylazitást irányoztak elő. Az alagcsövezés hatékonyságát rendszeresen vizsgálják. Közvetlenül az alagcsövezett területek szomszédságában, azonos minőségű talajokban termelt növények fejlődését, viselkedését és terméshozamait hasonlítják össze az alagcsövezett területek adataival. Például a jmi adatai szerint csak az alagcsövezés — talajvíz-gazdálkodás szabályozása — eredményeként 1976-ban 6—7 mázsával emelkedett a búza, ugyanennyivel az őszt árpa és tíz mázsával a szemes kukorica hektárhozama. A cukorrépa az alagcsövezett területen hektáronként száz, s az évelő takarmány húsz mázsával termett többet. A legnagyobb esőzések idején a boli, bačkai, Veiké Kapušany-i a Král. Chlmec-i, a somotori és a Streda nad Bodrogom-i Állami Gazdaság alagcsövezett tábláin sehol se látszott a víz a talaj felületén. A gyűjtőcsatornákba azonban vastag sugárban ömlött a víz. !gy kiküszöbölődött a magas tala (vízállás, miáltal javult a talaj levegőgazdálkodása, kedvezőbb viszonyok között történt ,a szervesanyaggazdálkodás, s mindez feltétlenül hozzájárult a hektárhozamok növeléséhez. A rendezetlen területeken, például a čičerovcei szövetkezet határában — elsősorban a mélyfekvésű parcellákon — kipusztult a növény, vagy elölte a gyom, mert a lágy talajra nem tudtak rámenni. A trehišovi járásban a komplex meliorációs munkák befejezése ntán átalakítják a növénytermesztés szerkezetét. Elsősorban kenyérgabonát és ipari, valamint az állattenyésztéshez fontos takarmánynövényeket termelnek. Növelik a zöldség vetésterületét. A szarvasmarha és a juh tenyésztését az öntözött legelőkre s a fűtermésre alapozzák. Még a tavasz folyamán a réteken és a legelőkön elvégzik a bokrok irtását. Illés Bertalan t költséges ] hústermelés