Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 2. szám

1977. január 15 SZABAD FötDMÜVES munkáira! A dunaszerdahelyi járás északi peremén fekszik Janiky (Jányok). A község két azonos nevű településből, Alsó- és Felsőjányokból tevődik öm­­sze, de egy közigazgatási egységet képez. Lakóinak többsége a Hubice-i Állami Gazdaság helybeli részlegén dolgozik, vagy a közeli Bratislava üzemeiben keresi kenyerét. Mindkét települést dolgos, munkaszerető em­berek lakják, akik a termelésben végzett munkájuk mellett aktivan ve­szik ki részükét a társadalmi munkából is. Mindez kedvezően tükröződik a község fejlődésében, a lakosság munka- és életkörnyezetének állandó javulásában. A jól végzett munka meghozta gyü­mölcsét. A hnb képviselő-testülfete eredményesen zárta az elmúlt vá­lasztási időszakot. Ma már nem ta­lálható a községben olyan lakóház, melyen ne végeztek volna ktsebb-na­­gyobb tatarozást. A lakóházak nyolc­van százaléka új, talán nincs is olyan porta, ahol hiányoznának a korszerű háztartási gépek, a televí­zió, de egyrg kevesebb az olyan csa­lád, amelynek ne lenne személygép­kocsija. — Az utóbbi években elért ered­ményeink jóval meghaladnak minden eddigit — mondja Nagy József elv­társ, a hnb elnöke. — Választási programtervünket maradéktalanul megvalósítottuk. Örülünk annak, hogy ebbe a munkába a falu apraja­­nagyfa bekapcsolódott, s az egyaa tömegszervezetek teljesítették válla­lásaikat. Különösen jó munkát vé­geztek a Vöröskereszt és a Tűzoltó­szövetség tagjai, akik társadalmi munkában felépítették a tűzoltószer­tárt ás korszerűsítették a tekepályát. A Nemzeti Front hatékonyabb tö­­megpolítikai munkája nemcsak a tár­sadalmi munkában, hanem a terme­lési feladatok teljesítésében is ked­vezően éreztette hatását. A helybeli állami gazdaság segítette a hnb-t a községfejlesztési akcióban, elsősor­ban a szállításoknál és az építkezé­seknél. önsegélyes alápon teljes mér­tékben portalanították a községi ut­cákat és bekötőutakat, három kilo­méter hosszú járdát építettek. Felső­­jányokon átadták az új vendéglátó­­ipari üzemet, bekerítették a temetőt, újjáépítették a ravatalazót. — Községünk lakossága hosszé időn keresztül nélkülözte a szolgál­tatásokat. Üzleteink nagyon elavult épületben voltak — folytatja az el­nök. — Ezen az áldatlan állapoton végre javíthattunk. A lakosság, de főleg a dolgozó anyák helyzetén na­gyon könnyűének a két községben felépült óvodák, ahol kellemes kör­nyezetben ügyelnek a dolgozók gyer­mekeire. Örömünkre szolgál, hogy a fiatalok közül egyre többen marad­nak községünkben, mivel az állami gazdaság ehhez megteremti a szük­séges feltételeket. E célból építet­tünk 12 család számára lakóházat, valamint az állami gazdaság új admi­nisztrációs központja is elkészült, ahol a fiatalok korszerű klubot kap­tak. Mi pedig gondoskodtunk arról, hogy a legszükségesebb árucikkeket polgáraink helyben tudják megvásá­rolni. Felépítettük a bevásárló köz­pontot, ahol az élelmiszerüzleten kí­vül hentesüzletet is nyitottunk. A Nemzeti Front jelenlegi prog­ramterve a két település további fel­lendítésével számol. Bővül a lakos­ságnak nyújtott szolgáltatások háló­zata, továbbá szépül a község arcu­lata. Parkok, zöldövezetek létesítését és díszcserjék kiültetését tervezik. A község valamennyi tömegszerveze­té szocialista vállalást tett a válasz­tási program megvalósítása érdeké­ben. Rajtuk kívül az állami gazdaság és a község lakossága egyéni kötele­zettségeket vállalt, s így minden fel­tétele megvan annak, hogy a nemes célok valósággá váljanak. Svinger István Sportszerűségből elégtelen A komárnoi járásban még a tél elején befejeződtek a labdarúgó­küzdelmek, amelyek sok esetben nem a szocialista sport jellegét viselték magukon. A játékosokat, de sok eset­ben a sportszervezetek vezetőit Is a klub-sovinizmus befolyásolta s így megfeledkeztek a sport tényleges kül­detéséről, a játékosok neveléséről. Így fordulhatott elő, hogy az őszi bajnoki idény során nagyon sok já­tékost állítottak ki, közülük nem egyet a játékvezetővel szemben el­követett vétség miatt. A legkirívóbb eset azonban a Du­­namocs—Búcs örök rangadón, 1976. november 7-én következett be, ahol a búcsi játékosok tettleg bántalmaz­ták Kősa Béla játékvezetőt. Az emlí­tett játékvezető a mérkőzés első fél­idejében előzetes figyelmeztetés 'után kiállította Brhlik Matej búcsi játékost durva, sportszerűtlen viselkedéséért. A játékos szó nélkül elhagyta a ját­szóteret. A mérkőzés második félidejének 75. percében ugyancsak sportszerűt­len viselkedés miatt lett figyelmez­tetve Peredi Attila búcsi játékos, aki a játékvezető figyelmeztetésére úgy reagált, hogy meglökte a játékveze­tőt. A történtek után a játékvezető piros lapot akart előhúzni, ami a játékos kiállítását jelentette volna, de erre nem kerülhetett sor, mert Pitzer Károly játékos-edző e cseleke­detében megakadályozte, lefogta a játékvezető mindkét kezét. Közben az odafutó Kiss András csapatkapitány gondolkodás nélkül oly erővel ütötte arcul a játékvezetőt, hogy az a föld­re zuhant és tehetetlenül elterült. A feldühödött játékosok a földön fekvő játékvezetőt tovább ütlegelték, rug­dalták, amit csak a rendezőség köz­belépésére hagytak abba. A labdarúgószövetség járási elnök­sége 1976. november 18-án foglalko­zott az üggyel, amelyre konzultálás céljából berendelte az érdekelteket. A beérkezett jelentésekből és az egyes személyek válaszaiból kétséget kizáróan beigazolódott a tömeges tettleges testi sértés, amelyet a já­tékvezető orvosi bizonylattal is iga­zolt, mert tíz napig volt munkakép­telen. A járási elnökség a beigazolt té­nyek alapján egyhangúlag tudomásul vette a fegyelmi bizottság javaslatát és a következő intézkedést foganato­sította: 1. Azonnali hatállyal kizárja a já­rási bajnokság II. osztályából a búcsi Družstevník felnőtt csapatát az 1976/ 1977-es bajnoki évadra azzal, hogy a csapat az 1977/1978-as bajnoki idény megkezdésekor a járási bajnok­ság III. osztályában indulhat. Továb­bá a szabályok értelmében a búcsi csapat által eddig lejátszott összes mérkőzések eredményét érvénytele­níti. 2. Pitzer Károly játékos-edző já­tékjogát tizenkét hónapra jogerősen (elfüggeszti és edzői tevékenységé­nek gyakorlásától huszonnégy hőnap­ra eltiltja. 3. Peredi Attila és Kiss András já­tékosok játékjogát jogerősen 18—18 hónapra felfüggeszti. Az ügyben a végső szót a bíróság mondja ki. 4. Brhlik Mataj játékjogát egy hó­napra függesztette fel durva, sport­szerűtlen magatartása miatt. A JLSZ elnöksége megállapítja, hogy döntését előzetes gondos vizs­gálat után hozta meg és a jövőben előforduló hasonló eseteknél is a legszigorúbb eszközökkel jár majd el. Egyben figyelmezteti az összes sportszervezet vezetőit, hogy csapat­­kapitányi tisztségre csak olyan játé­kost jelöljenek ki, aki sportszerű magatartásával, politikai és társadal­mi fejlettségével példaképül szolgál­hat nemcsak játékostársai előtt, ha­nem a pályán megjelent tömegek előtt is. Reméljük, hogy az esetből okulnak majd a járás sportszervezeteinek ve­zetői, de elsősorban az egyesületek­ben működő politikai-nevelő bizott­ságok felelőz vezetői. Mert nyíltan meg kell mondani, hogy az egyesüle­tekben elhanyagolják a játékosok és a szurkolók nevelését. Márpedig mi a sportot nem úgy képzeljük el, mint ahogy azt fentebb leírtuk! A JLSZ politikai-nevelő bizottsága nevében: ANDR1SKIN JÖZSEF Gépjavító szocialista brigád a Trebaticei Efsz-beu. 5 A Zlatná na Ostrove-i jRD DUNAJ labdarúgó csapata az 1975/78-os bajnoki idényben a komárnoi járási bajnokság II. osztályában nyert bajnokságot és jelenleg a kerületi bajnokság I. B. osztályában képviseli a járás színeit. A felvételen balról a második Szűcs Nándor elnök, jobbról a második pe­dig Hajósi Zoltán edző. a szerző felvétele: Újra felsőbb osztályban • Fiatalok kezében a sport irányítása ф Hajósi Zoltán edző sikere ф Jő a kollektív szellem ф Az ifik is a kerületi bajnokságban ф Segít az efsz és a hnb Ф Legyen elsőrendű feladat a politikai-nevelőmunka ф Zlatná na Ostrove (Csallóközaranyos) közel 3000 lakosával a komárnoi járás középnagyságú községei közé tartozik. Mint a járás legtöbb közsé­gében, itt Is labdarúgás dominál, amelynek nagy múltja van. A JRD DUNAJ labdarúgóinak eddigi szereplését sikerek, fémjelzik, amit az is bizonyít, hogy négy évvel ezelőtt már a kerületi I. B. osztályban szerepeltek. Az em­lített osztálytól csupán néhány felelőtlen egyén sportszerűtlen magatartása miatt voltak kénytelenek búcsúzni. Rendszerint, amikor egy csapat a hul­lámvölgybe kerül, nemcsak a szurkolók tábora, de a vezetőség is igyekszik' felhagyni a „süllyedő bajét“, ahelyett, hogy segítene megmenteni a végső pusztulástól. Zlatná na Ostrovéban is a régi vezetőség helyébe új lépett Szűc* József felnökkel az élen, aki igyekezett tovább vinni az elődök által elindított ne­mes gondolatot. Mindent megtett annak érdekében, hogy a csapat felsőbb osztályba kerüljön, de a kiszámíthatatlan sors keresztülhúzta számítását« mert egy váratlan betegség miatt kénytelen volt megválni az elnöki tiszt­ségtől. Helyét névrokona, Szűcs Nándor foglalta el. A fiatal elnök is arra töre­kedett, hogy az „ifi“ csapat után, amely már két éve a kerületi bajnokság­ban szerepel, a felnőtt csapat Is feljebb lépjen. A kitűzött cél elérése érdé­­kében Hajósi Zoltán sporttársat szerződtették edzőnek. A szerződés megkö­tése „menetközben“ történt, ami kevésnek bizonyult arra, hogy a csapat kielégítő eredményt érjen el. A sportszervezet vezetősége egyelőr'é nem is várt többet a csapattól, de bízott abban, hogy az elkövetkező bajnoki idényben a várt siker nem ma­rad el. És ebben nem csalódtak, mert az 1975/76-os bajnoki idény során a komárnoi járási bajnokság II. osztályában bajnokságot nyertek, és így a csapat az elkövetkező bajnoki idényt már a kerületi bajnokság I. B. osztá­lyában folytathatja. Csupán ennyi időre volt szüksége Hajósi Zoltánnak, hogy kialakítsa a csapat kollektív szellemét, amelynek ő maga is aktív tagja. Igaz, hogy csak egypontos előnnyel nyertek bajnokságot a nesvadyi csapat előtt, de az semmit sem von le a játékosok és vezetők érdeméből. A csapatok eddigi eredményei biztatók, és ez nem kis részben a jó veze­tés javára könyvelhető el. Mert Szűcs Nándor elnök, Gacsal Ferenc, Kocz­­kás János, Pint Sándor, Pint Imre, Lőrincz Rezső és Koczkás Tibor titkár mindent megtesz a jó szereplés érdekében. Ezt a célt szolgálta az a kirán­dulás Is, amelyet a csapat tagjai abszolváltak Szlovákia vadregényes vidé­kein — a Szlovák Nemzeti Felkelés nyomdokain. A sportszervezet vezetősége a múlt évben fejezte be a korszerű sport­pálya és a szociális berendezés építését, amelyhez a hnb jelentős anyagi segítséggel Járult hozzá. Nem volt szűkmarkú a CSSZTSZ járási bizottsága sem, mert a belső berendezésekre harmincezer koronát szavazott meg. Azonban nem ült ölbe tett kézzel a sportszervezet vezetősége, amit bizonyít az ts, hogy az elmúlt évben 43 ezer korona értékű vashulladékot gyűjtött össze és szállított el a vasipar számára. A vashulladék elszállításához szükséges gépjárműveket a helyi efsz vezetősége bocsátotta a sportszerve­zet rendelkezésére. Ezenkívül az efsz vezetősége fedezi a csapatok szállí­tásával járó kiadásokat is. Ezért köszönet illeti őket, de az anyagi támo­gatás nagyobb is lehetne, hiszen két, a kerületi bajnokságban szereplő csapatról van szó. Nem szabad, hogy bizonyos ellentétek áthidalhatatlan szakadékot képezzenek az efsz és a sportszervezet vezetősége között. Tudomásom szerint a sportolók Igyekeznek a csúcsmunkák Idején tár­sadalmi munkával segíteni a szövetkezetben, a hangsúly azonban nem ezen van, hanem a CSKP XV. kongresszusa határozatainak teljesítésén, amely világosan megjelölte azt az utat, amelyen a sportnak haladnia kell. Az Ifi csapat Pint Imre Irányításával ezidáig jó eredményekét ér el és remélhető, hogy a jövőben Is jól szerepel majd. Pint János pedig az Isko­lás fiatalokat karolta fel, ami nem lehet közömbös az utánpótlás szempont­jából. A fiatal labdarúgók nevelése lehetővé teszi az utánpótlás biztosítását. A Zlatná na Ostrove-i sportolók kiveszik részüket községük fejlesztési és szépítés! munkálataiból Is. Szűcs Nándor elnökkel az élen pedig tizenöten jelentkeztek önkéntes véradásra, ami nem lebecsülendő kezdeményezés. Szívből kívánjuk, hogy a Zlatná na Ostrove-i labdarúgók hosszú éveken át sportszerű' fellépésükkel jól képviseljék a komárnoi járást a kerületi bajnokságban. A. J.

Next

/
Thumbnails
Contents