Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-26 / 12. szám
Tenyésszünk angóranyulat Napjainkban egyre többen tenyésztenek nyulat — szervezeten belüliek és kívüliek Is. Am, vajmi keveset tudnak például az angóranyúl tenyésztéséről, hasznosságáról. Pedig érdemes tenyészteni. Fóleg nyugdíjasok foglalkoznak nyúltenyésztéssel, de mások is próbálkozhatnak, hiszen semmiféle hatósági engedély nem szükségse hozzá. MIT ILLŐ TUDNI? Az angóranyúl eredetét mindmáig homály fedi. Szakírók, — mint például Brehon, Monosto ri, Andrásovich — Angórát (újabban Ankarát) tartották az angóranyúl származási helyének. Az azonban majdnem valószínűtlen, hogy Kis-Azsiából zsármazna. Ennek a nyúlfajtának a külleme lényegesen eltér a házínyúlötól. A fej rövid, a homloknál, az orrnál szélesedő. A jó származású szebb egyedek fülé dús gyapjúval benőtt, a fttlhegyen bojtos pamacsképződménnyel, a fej két oldalán négy-öt centiméteres pofaszakállal és a két szem között ugyancsak dús, úgynevezett homlokpamacsokat találunk. A test rövid, a hát erősen gömbölyödő. Az angóranyulak értékét főleg a gyapjúszálak finomsága és tömöttsége adja. Igénytelen az angóranyúl. Udvarban, kertben, fészerben, istállóban bárhol tartható. Illetve tenyészthető. TENYÉSZTELEP, KETRECEZÉS Mielőtt a kezdő tenyésztő az induláshoz szükséges tenyészállatokat beszerezné, ketrecről kell gondoskodnia, éspedig igen nagy körültekintéssel és gondossággal. A telephely feleljen meg a higiéniai követelményeknek. Feltétlenül számolni kell a nyúlállomány megkétszereződésével; a szaporodással arányban legyen a ketrecek állattere. Angőranyúltartás kertekben, gyümölcsösökben azért is hasznos, mert a hulladék takarmányozásra kitünően felhasználható. Amennyire hasznos a nyulaknak a konyhákért, ezzel kölcsönhatásban van a nyúltrágya (egy nyúl évente mintegy félmázsa elsőrendű trágyát termel). Ebből könnyen kiszámítható, nagyobb létszámú nyúlállomány mennyi értékes trágyát termel. A nyúltrágya minősége többszörösen felülmúlja más trágyafélékét. Hol helyezzük el a nyúlteleput? Elsősorban tágas és szellös (semmi esetre se huzatos) legyen a telephely. E két követelmény: életszükséglet. A ketreceket mindig keleti irányban helyezzük el, hogy a világosság és a friss levegő állandóan hozzájuk férjen. Huzattól, esőtől, hótól és nagy hőségtől óvjuk a ketreceket Az angóranyúl a hideget sokkal jobban bírja, mint a meleget. Amennyiben a telephely nem engedné meg a ketreceknek szélmentes helyén, vagy fészerben való elhelyezését, úgy télen védőfalról kell gondoskodni. Ez sokkal kevesebbe kerül, mint a betegségek gyógyítása, vagy az elhullásokozta kár. Angóranyúlak ápolása, gondozása és egészséges fejlődése szempontjából leglényegesebb a ketrecezés. A szűk és nehezen kezelhető ketrec az állatok egészségét és fejlődését veszélyezteti. Éppen ezért már az indulásnál a legnagyobb figyelmet a ketrec építésére fordítsuk. A ketrecéket emeletesen helyezzük el, aszerint, milyen nagy terület áll rendelkezésre — egy, kettő esetleg három emeletnyire. Bár a túl magasan tartott angóranyulak ápolása és szemmeltartása már nagyobb nehézségekkel jár. Fordítsunk különös gondot a ketrec padlózatára, nehogy a nyúltrágya, vagy a vizelet az alsóbb ketrecekbe jusson. Mert az alul tartózkodó nyulak gyapjúra Is veszélyes. A ketrec belső felülete sima, szálkamentes legyen, ellenkező esetben gyapjút károsít. Gyapjúnyírásra érett állatok részére 60X70X50 centiméteres ketrecek elégségesek. A tenyészbaknak ellenben már a pároztatás időszakában nagyobb helyre van szüksége. KETREC-TÍPUSOK 1. A fiókos rendszerű esetében az ürülék és a vizelet a rács alatt elhelyezett fiókba hull, illetőleg folyik, s a fiók kihúzása által távolítjuk el. 2. A fióknélküli léfolyós rendszerű ketrecben a trágya a rács alá, ferde síkban elhelyezett lapra jut, s onnan a ketrecaljba, illetve a ketrec mögött — a lefolyók alá hoszszant — elhelyezett gyüjtőládába kerül, s innen seprés, illetve kiöntés útján jut el rendeltetési helyére. Minél meredekebb a csúsztató, annál biztonságosabban pereg le az ürülék. Sose szabjuk szűkre a ketreceket, nehogy esetleg az anyagtakarkossággal épp a nyulak fejlődését fékezzük. A következő méreteke alkalmazzuk: a) ellésre, családok felnevelésére nagyobb ketreceket használunk. Ezeknek hozzávetőleges méretei 80X70X50 cm-es szélesség, mélység és magasság, b) növendéknyulak részére szolgáló ketrec, körülbelüli mérete 60 X 70 X 50 cm, c) kicsinyek (nemenkénti szétválasztás után) együtt-tarfására alkalmas a 100X70X 50 centiméteres ketrec. A ketrec mélységé legyen több 70 centiméternél, mert az állatoknak a kefélés, fésülés, vagy egyéb célból való kivételénél,- nem kevésbé a takarításnál nehézségek merülnek fel. TARTSUK TISZTÁN A KETRECEKET Ha ezt a munkát elhanyagoljuk, nyulainkat számos betegség támadhatja meg, sőt az emberre is ártalmasak lehetnek. Viszont, ha már ez bekövetkezett, a kezelésmódot is ismernünk kell. A rühatkák legtöbbször a fülbe telepednek, s ott sárgásbarna lemezes, varas felrakodásban láthatók. De a baj átterjedhet a test más részeire is. A megrühösödött részeket kenjük be két-három naponként parafinolajjal, közönséges étolajjal, vagy zsírral, melybe kevés kénport, kreolint, vagy köménymagolajat keverünk. A beteg állat ketrecét gondosan tisztogassuk. Gombafertőzés okozza az úgynevezett nyúlkoszt. Ez az állat fülén, szemhéján, általában a fején és a végtagokon, kerek, bemélyedő var alakjában jelenik meg. Piszkos istállóban, ketrecben terjed el, leginkább egerek, patkányok a terjesztői. A sebhelyeket jódtinktúrával, ecset segítségével kenjük be. Emberre is veszélyes. Mikor takarítsunk? Használatbavételkor, vagy a tavaszi melegek beállta előtt, s ősszel a nagy hideget megelőzően, kívül-belül karbolos enyves mészszel befestjük a ketreceket, jobb megoldás forró, lúgos vízzel súrolni a ketrecfalakat. Betelepítés előtti fertőtlenítésre alkalmas a karból, a lysoform, lizol, klórmész, karbolos mész. jó és olcsó a 2 százalékos hyd- Ioxigén lúg. Gondos tenyésztő hetenként egyszer nagytakarítást végez. Amíg a ketrecek teljesen meg nem száradtak, vagy karból-, klórszagúak, addig a nyulakat visszahelyezni nem szabad. Az itató- és etetőedényeket naponta mossuk ki, s hetente a nagy. takarításkor fertőtlenítsük. KIVÁLASZTÁS, SZAPORÍTÁS, TOVABBTENYÉSZTÉS A tenyészállatok kiválasztását nagyon gondosan kell végezni; hogy elkerülhessük a helyrehozhatatlan hibákat. Legfontosabb az elsőrendű, nagy gyapjúhozamú egyedek beállítása. Az egyébként lvarérettnek minősített egyed nem biztos, hogy tenyészérett. A nőstény pározlatásával be kell várni a tíz-tizenegy hónapos kort. Ne kísérletezzünk beteges, vagy betegségből felgyógyult állatokkal: ezek ivadékai nem biztos, hogy megérik azt a fáradságot, amelybe tartásuk, felnevelésük kerül. Igen fontos: a bak hibátlansága, mert képességeit inkább átöröklik az utódai, mint a nőstényét. Ne legyen a bak túl kövér (a pároztatáskor lusta); A párosításra kiszemelt nőstény legyen fejlett, termékenyttésre feltétlen érett. A pároztatás mindig a bak ketrecében történjék — és soha fordítva. A párosodás napját jegyezzük fel, hogy a fialást megelőző időben (amely a 28—31-ik napon következik be), az emsét rendszeresen szemmeltarthassuk. Ajánlatos a fialás előtt három-négy nappal száraz szalmával, faforgáccsal, vagy szénával töltött fialóládát betenni, hogy a nőstény megkezdhesse a fészeképítést. A közelgő fialás jele: a nőstény a fialás előtt két-három nappal tépdesni kezdi a gyapjút, főleg a hasa tájékáról, ezt a gyapjat beépíti a fészekbe. A fialás legtöbbször sima lefolyású, mert a nőstény minden szükséges dolgot maga végez el. A fialás ideje előtt ajánlatos langyos vizet, vagy hígított tejet, s kevés friss zöldséget betenni, mert a fialástól lázas anya szomjazik (más híján kínjában nemegyszer a kicsinyeit falja fel). Az angóranyúlnak —, de főleg a fialó anyáknak — a zab, árpa, lucerna és a tiszta víz a legjobb eledele, itala. Majerszky Márton, Salka Uborkahajtatás-szalmán Mint általában minden hajtatott növény, az uborka is rendkívül talajigényes. A jó hozamot biztosító uborkaföld legfontosabb alapanyaga a hagyományos hajtatásnál a marhatrágya. Ebhői pedig ugyancsak kevés áll rendelkezésre. A fogyasztói igények színvonalasabb kielégítésének biztosítására törekedve a tudósok 6j hajtatási módszerek után kutatnak. Angliában például kikísérletezték a szaimabálás hajtatási eljárást. Az ötlet bevált, s a fejlett zöldségtermesztéssel rendelkező országokban mór elterjedten hasznosítják. Hazánkban az Olomouci Zöldségtermesztési Kutató Intézet folytatott ezirányú kísérleteket, s a szerzett tapasztalatokat VICek FrantiSek mérnök, a tudományok kandidátusa tolmácsolta a mezőgazdasági üzemek és a kiskertészkedők felé. HOGYAN TELEPÍTSÜK BE A NÖVÉNYHÁZÁT? Először hatvan centiméter széles és tfz centiméter mély árkot ásunk. Az árokba — öszszefüggo sort képezve — behelyezzük a szalmakötegeket és oldalukhoz húzzuk a földet. A nyert ágyast folyóméterenként nyolc tíz liter, körülbelül hatvanfokos vízzel megöntözzük. Ezt követően minden szalmabálára háromszázötven gramm mészsalétromot, ötven gramm szuperfoszfátot és 70 gramm reformkálit szórunk. Ezek hiánya esetén más trágyaféleségeket is használhatunk, de több tápanyagra vagy nyomelemre nincs szüksége egyelőre a nö vényzetnek. A műtrágyát vízsugárral mosatjuk bele a szalmába. Óvatosan dolgozzunk, mert a tói erős vízsugár kimoshatja a kötegből a tápanyagokat, a gyenge nyomás pedig nem juttatja a bálába a műtrágyát. A szalma tetején maradó műtrágya akadályozza a gyöke rek mélybe hatolását, perzseli a gyökereket. Egyelőre kevés helyen alkalmazott, de ésszerűbb módszer пек tűnik a szaimakötegek mű trágyával dúsított, vízzel oldott trágyalébe áztatása. A trágya léből huszonöt százalékos oldatot készítünk, s az oldathoz száziiterenkánt fél-fél kilogramm mészsalétromot, szuperfoszfátot és kénsavas káliumot adunk (lartaléktrágyázás). Ez zel azonban a tenyészidúbeni fejtrágyázás nem helyettesíthető. A trágyázást öntözést — vagy az áztatott bálák behelyezéséi — követően 22—25 C-fokra ajánlatos növelni a hajtatéház hőmérsékletét. A bálák közepén jó érett komposztföldbői, eset leg fele fele arányban kevert ■nelegágyi- vagy komposztföld bői és tőzegből mintegy tizenöt centiméter magas halmocskákal készítünk. Három nap múlva ezekbe ültetjük az előnevelt uborkapalántákat. A tőtávolságot negyven ötven centiméterben határozzuk meg. Az említett földkeverék csak akkor nyújt teljes sikert, ha a tőzeget már az előző évben előkészítettük, átlapátoláskor négyzetméterenként két kilogramm őrölt mészkövei és ugyanannyi Cererittel gazdagítottuk, s egész évben nedvesen tartva érleltük. Az olomoiici kutatóintézetben keverék helyett csupán az így előkészített tőzegbe ültetik a palántákat, és szép hozamokat érnek el uborkából. A palánták kiültetése után két héttel kezdetét veszi a rendszeres, hetenkénti fejtrágyázás. A páros betekben mintegy huszonnégy gramm mészsalétromot, a páratlan hetekben pedig öt ven gramm Cererilet juttatunk ki növényenként, de az egész ágyasra terítve. A kiskertészkedok kis területtel rendelkeznek, tehát általában több idejük marad az egyes munkák körültekintő elvégzésére. Ezért megemlítjük, hogy az első fejlrágyázásl követően ajánlatos vékony — egy-két centiméteres — rétegben érett kompuszttölddel vagy az említett földkeverékkel megszórni az ágyasokat. A fejtrágyázást az egész tenyészidö alatt folytatjuk és csak legfeljebb kéthárom héttel a várható utolsó szüretelés előtt fejezzük be. A növényzetet támvezetékre futtatjuk. A sorok fölött két-kél és fél méter magasságban vízszintes dróthuzalt feszitünk ki, erre a növénysűrűségnek megfelelően zsineget kötünk. A madzag végét lazán a növényekre burkoljuk; azért lazán, mert a szalniabála idővel kissé összeesik, s a feszes zsinór kitépheti a földből vagy elszakíthatja a növényt. Ha több helyünk, tágasabb hajtatóházunk van, akkor a so rok fölött két, egymástól hatvan nyolcvan centiméter távolságra lévő dróthuzalt feszítünk ki, s ezekre váltakozva vezetjük fül a páros vagy páratlan számú növényeket. Végeredményben V-alakú duplasort kapunk, több fény jut a növényekhez és könnyebb lesz a szedés is. Amikor a vezérhajtás eléri a vízszintes dróthuzalt, lecsípjük a csúcsát. Az oldalhajtásokat szabadon engedjük nőni, rajtuk mindig csak két gyüniölcsképződményt hagyunk meg s a kö vetkező levél fölött visszacsipjük őket. Gyakran kést használunk az oldalhajtások kurtítására. Munkaeszközünket ajánlalatos legalább néha erősebb formaldehid-oldatba mártva vagy láng fölé tartva fertőtleníteni, nehogy áthurcoljuk az esetleges betegségeket. A tenyészidö legfontosabb tennivalói a fejtrágyázás, az öntözés, a növényzet metszése és a termés betakarítása. MIK AZ ELŐNYEI? A szaimabálás uborkahajtatásnak a hagyományos módszerrel szemben több előnye van. Legfontosabb talán az, hogy e módszerrel a hajtatásra kevésbé megfelelő, hideg, nehéz, esetleg pathogén anyagokkal fertőzött talajú hajtatóházakat is ésszerűen hasznosíthatjuk. Az sem lebecsülendő előny, hogy lényegesen kevesebb termőföldre van szükségünk, tehát csökken a talajfertőtlenítésre (gőzölés) fordított munkaidő és kiadás. Nem beszélve arról, hogy bizonyus mennyiségű istáilótrágyát is megtakarítunk az egyéb növények számára. Az előnyök között meg kell említeni azt a tényt is. hagy a szalma szellős, betegségeket okozó csíráktól mentes közeget biztosít a begyökerezéshez. Az erjedő szalma sok hót és széndioxidot tér mel, s ezzel hatékonyan segíti a gyökérképzést, a növények fejlődését, s kedvezően hat a koraiságra is. A nagyüzemek, de főleg a kiskertészkedok számára azért is előnyös, mert szalmából általában több van, mint jó minőségű istállótrágyából. A szalmával egyébként is könnyebb dolgozni, tehét a női munkaerő is jól kihasználható. NÉHÄNY HASZNOS TUDNIVALÓ A kísértei és a gyakorlati tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy az uborkahajtatás követelményeinek a búzaszalma felel meg legjobban. Hiányában az árpaszalma is jól hasznosítható. A zabszalma és a széoa nem biztosítja növényeink számára a megfelelő közeget. Érdekes, hogy Magyarországon a rozs- és zabszalmát ajánlják búzaszalma helyett. Ha kevés a szalmánk, vágjuk el a bálát összetartó zsinórt, s a bálát megfelezve egy folyóméter alapterűletet takarhatunk be szalmával, Ez a megoldás munkaigényesebb, de csaknem ugyanolyan eredményt biztosít, mintha egész kütegeken termel tűk volna az uborkát. Arra azonban ügyeljünk, hogy a préselt szalmát ne lazítsuk föl, ne ziláljuk szél feleslegesen. A termelők néha a kelleténél mélyebb árkot ásnak és szinte teljesen a földbe süllyesztik a szalmakötegeket. Mások meg egyszerűen a talaj felszínére helyezik a bálákat. Mindkét módszer rossz. Az első azért, mert felesleges munkaráfordítással jár, azonkívül kevesebb levegőt kap a szalma, tehát lassabban erjed, kevesebb hőt és széndioxidot termel, kevésbé serkenti a gyükérképzést, a fej - lőaést és a gyümölcstermelést. Az utóbbi módszer esetében viszont csökken ugyan a munka ráfordítás, és bőven el van látva a szalma levegővel, de a kö legek túlságosan kiszáradnak és vízhiányban szenvednek a növények. A termelő ilyenkor gyakrabban és kiadósabban kénytelen locsolni a növényzetet, tehát nagyobb a vízfogyasztás, sok munkát igénye] az öntözés. Ennek további hátránya, hogy általában kénytelenek vagyunk hideg vízzel, közvetlenül csapról öntözni, a hideg csapadék túlságosan lehűti a gyökérrendszer környezetét, s ezzel ugyancsak károsan hat a növényzet fejlődésére, a terméshozam mennyiségére és koraisagára. Legjobb tehát, ha pontosan betartjuk a kísérletben us a gyakorlatban is jól bevált módszert- és — mint azt már lentebb említettük — tiz centiméter mély árokba ágyassuk a szalmakötegeket. (kr)
