Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-26 / 12. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. március 28. 10 MEGSZŰNIK A „PAPUCS-KULTÚRA"? r,Papucs-kultúra.“ Találó kifejezés. Meghatározza egyesek hzon művelódéis módját, amelynek forrása, úgyszólván csupán ti tévénézés meg a rádiózás, jobb esetekben az olvasás. Természetesen vérejtékes munkával, nélkülözéssel felépített családi házakban történik, háziköpenyben, kényelmes otthon-szagű papuccsal a lábon. Az Ilyen befészkelödött emberek számára aztán nincs az az élőben megtekinthető színházi előadás, kulturális rendezvény, amely kimozdítaná Őket otthonukból. Az effajta kultúra hívei tehát egyáltalán nem kapcsolódnak be a társadalom — a nemzet, nemzetiség — közösségi életébe. Elsősorban önmaguk ellen vétenek, akik zavartalan kényelmükért feláldozzák a művelődésre, hasznos szórakozásra kínálkozó lehetőségeket. Mert a lehetőségek adottak. Szocialista társadalmunk mind több figyelmet fordít a közművelődés fejlendítésére. A követelményeknek megfelelő korszérű művelődési házak állnak rendelkezésünkre. Az üzemek, nemzeti bizottságok költségvetésében egyre komolyabb összegek jelzik, hogy vezető szerveink célja, szándéka a minél hathatósabb népművelés. Térjünk azonban a tárgyra. Amikor Lőwinger Laci bácsit, a komárnoi műkedvelő színjátszó csoport segédrendezőjét — az előadások fő szervezőjét — megkérdeztem: vajon minek tulajdonítható, hogy az utóbbi években egyre jobban szaporodnak Szlovákía-szerte a műkedvelő színjátszó-csoportok? — egyértelműen azt felelte: — Ügy látszik, megszűnik a papucskultúra. — Hozzátette még, hogy korántsem lehetünk elégedettek egyelőre a csoportok számával, sőt a játék minősége is hagy maga után bőven kívánnivalót. Sorozatunk célja: rámutatni ezekré a hiányosságokra, s lehetőség szerint jó példákkal segíteni amatőr színjátszóinkat. A komáromiak eddigi sikereit, tevékenységüket teljes egészében felesleges részletezni. Röviden tehát: a harminc tagú színjátszó csoport — fele-fele alapon — a CSEMADOK városi szervezete és a Komáromi Szakszervezeti Ház égisze alatt tevékenykedik. Rendszeresen minden évben részt vesznek a Jókal-napokon. Sikerrel. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint az, hogy eddigi tevékenységük során háromszor nyerték fel a Legjobb rendezés díját — rendezőjük Tarics János — kétszer a Legjobb darabválasztás díját, kétszer a komáromi Jókai nagy plakettet, az Országos Nemzetiségi Színjátszó Fesztiválon, amelyet Martinban rendeztek meg, elnyerték Martin város díját. Ezen kívül számos szereplőt díjazott a Jókai-napok alkalmával a zsűri. Tavaly külföldi vendégszereplésre is futotta erejükből. Tatabányán adták elő Szakonyi Károly: Honkongi paróka című színművét. Figyelemre méltó eredmények. Jelenleg Oscar Wilde: A kísértet házhoz jön című vígjátékán Öolgozík a társulat. Hosszas várakozás után végre elkezdhették a próbát. Mire vártak? Laci bácsi érthetően bosszúsan panaszolta, hogy a darabhoz legkevesebb tizenöt szövegkönyvre lett volna szükségük. Sajnos, csupán hatot kaptak. Azzal az indoklással, hogy nincs több raktáron. Enyhén szólva fura dolog. Népművelési szerveink bizonyára rendelkeznek olyan befolyással, ami az illetékeseket a szövegkönyvek sokszorosítóit, terjesztőit rugalmasabb munkára ösztönözné. Ilyen „kicsiségek“ miatt nem egy falusi színjátszó csoport szép tervei, dugába dőlnek. Általában az amatőr színjátszók előadásainak színvonalát nagymértékben befolyásolja a darabválasztás, amely kétség kívül alapos, körültekintő munkát igényel. A komáromiak — saját bevallásuk szerint — darabválasztáskor legalább húsz szövegkönyvet elolvasnak. A javaslatokat ezután a szereplőkkel közösen megtárgyalják, sőt színházi emberek véleményét Is kikérik. Számukra előnyös, hogy a Komáromi MATESZ helyben van, s rendezői, színművészei bármikor készségesen segítenek. Persze meggyőződésem, hogy tanácsokkal bárkinek szívesen szolgálnak. Rendkívül fontos követelmény, hogy a színművet elsősorban a rendelkezésre álló szereplőgárdára válasszuk. Természetesen a színdarab mondanivalójának mérlegelése sem elhanyagolható. Ilyen alapos Slőkészület után nem csoda hát, hogy a szóban forgó csoport különböző színjátszó fesztiválok alkalmával többször elnyerte a Legjobb darabválasztás díját. E módszert melegen ajánljuk minden színjátszó Csoportnak. Ha ezen elvek szerint tűznek színművet műsorukra, bizonyára kevesebbszer fordul majd elő, hogy a választott drámák igényessége meghaladja a vállalkozó csoport ferejét, a szereplők képességeit. Dicséretes, hogy a csoport hazai magyar szerzők színműveit is több ízben műsorra tűzte. Játszották Loviceék Béla, Dávid Teréz, Siposg Jenő drámáit, a magyarországi Írók közül Szabó Magda, Jókai Anna, Szakonyi Károly műveit. A próbák előtt — □ S LŐ színjátszásunk t~ hElyzetE-SL vagy közben — író-olvasó találkozókon ismerik meg a szereplők a drámaírókat. Legutóbb Jókai Annával, Dávid Terézzel, Siposs Jenővel találkoztak. Ezek a találkozók nyilvánvalóan óriási segítséget jelentenek a rendezőnek, szereplőknek egyaránt, hiszen „első kézből“ kaphatnak hasznos tanácsot a színművekkel kapcsolatban. Nem beszélve a találkozás személyes, erkölcsi élményéről. Szó esett az egyes csoportok, rendezőinek találkozásairól, eszmecseréiről. Az eddig megkérdezett rendezők valamennyien hiányolták ezt. Állításuk szerint kevés lehetőség nyílik véleménycserére, közös megbeszélésre. Lőwinger Laci bácsi szerint — aki évtizedek őta tevékeny népművelő — a komáromi járásban legalább évente egyszer találkoznak az amatőrrendezők. Nos, megoldható ez azt hiszem más járásokban Is. Sőt, nagyon jó találkozási lehetőség: a Jókai-napok. Aki Igazán szívügyének tekinti a színjátszást — mégha saját csoportja nem is szerepel — megtekintheti e seregszemlét, amely évről évre biztatóbb eredményekkel járul hozzá kulturális életünk gazdagodásához. Megkérdeztem Német Gyulát, a CSEMADOK Komáromi Járási Bizottságának titkárát is, mi a véleménye a múlt és a jelen műkedvelő színjátszó mozgalmáról: — Teljes mértékben osztom Lőwinger László véleményét. A hatvanas évek elejéig nagyon jő volt az amatőr színjátszás. Ettől kezdve aztári nyilván „elszaporodtak“ a tévékészülékek, az emberek kényelmessé váltak, azt hitték minden igényt, kulturális követelményt kielégít a tévéműsor. Tévedési örvendetes tény, hogy ezt egyre jobban kezdik belátni az emberek — főleg a fiatalok — rájöttek, hogy nemzetiségi szempontból is a nyelvápolás és a kellő műveltségi fok elérése érdekében rendkívül hasznos, ha tevékenyen bekapcsolódnak a társadalmi, kulturális életbe. Végezetül a csoport legjobbal: Sztrecskó Rudolf, Dolessa József. Blaskó Nóra, Székelyné Mórocz Erzsébet, Baráth Erzsébet, Hollósy József. Barak László Két magyar népdal Ez a birka görömbölyre való nyáj vezérfirűnk tizedik évet szolgál vezériiriink rézcsengőjét csengeti szeretőmet más legény ölelgeti szől a csengő befelé a cserjéből barna kislány gondolsz-e még felőlem gondoltam is gondolok is felőled kutya betyár sose leszek a tied de szeretnék a templomba elmenni mikor a babám fogják eskettetni meghallgatnám hogy tagad ki szívéből barna kislány nem félsz-e az istentől чгяЩШЩ rfäľEm hod cc f Leégett a szentpéteri hodály benneégett három juhászbojtár három juhász három pár subája számadónak sallangos bundája Számadónak nem lett olyan kára megvette az egri nagy vásárba’ de az a szép három juhászlegény benneégett mind a három szegény Barna kisjány a hodályt kerüli barna számadó legényt keresi ne keresd már a barna számadó legényt két hónapja, hogy eltemettük szegényt. Mutassák meg legalább a sírját had’ ültessek reá piros rózsát rózsát teremjen az ne tövisét mer’ ő engem igazán szeretett. Árvái Mihály szavai nyomán lejegyezte: Kövesdi Károly A francia eredetű amatőr (amateur) szó azért honosodott meg nyelvünkben, mert nem tudjuk egyértelműen magyarra lefordítani. Használjuk ugyan a műkedvelő kifejezést, ezt azonban nem alkalmazhatjuk minden területen. Az amatőr élsportolót például nem nevezhetjük műkedvelőnek, a műkedvelő színjátszót viszont nem mondjuk színművésznek. Leghelyesebb tehát az a körülírás, hogy akkor amatőr valaki, ha nem anyagiakért, hanem kedvtelésből űz egy mellékfoglalkozást. S hogy miért beszélek erről? Azért, mert hála közművelődésünk gyors fejlődésének, nálunk már olyan műkedvelő csoportok is vannak, amelyek elérik a hivatásos és félhivatásos együttesek színvonalát. Sőt, ha lelkesedésüket, a művészetért valé áldozatvállalásukat nézzük, sok esetben felül is múlják azokat. Ilyen többek között a Dunaszerdahelyi járási Népművelési Központ Csallóközt Dal- és Táncegyüttese, amelynek főképp táncosai aratnak szép sikert. E fiúknak és lányoknak kétnapos talólkozóján vettem részt a minap, itteni tapasztalataimat szeretném tanulságképp elmondani. AMIT ILLIK TUDNI Igaz, hogy a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes úgyszólván egész Szlovákiát végigbarangolta már, sőt tavaly az NDK-ban is vendégszerepeit, mégsem felesleges, ha néhány adatot felsorolok róluk. Már csak azért is, mert nem dicsekedhetnek valami hosszú múlttal: az idén működnek harmadik esztendeje. Nos, az együttesnek Dunaszerdahely a székhelye, patronátusa az ottani járási művelődési központ s egy énekkar, egy tánckar és egy kitűnő népi zenekar, a Vásárúti Vontszemű zenekar tartozik hozzájuk. A zenekar színvonala már csak azért is biztosított, mert olyan elismert szakember, mint Ágh Tibor, (aki az együttes zenei vezetője instruálja őket. A tánckar 14 fiúból és 13 leányból (asszonybői) áll. Művészeti vezetőjük Horváth Rudolf, aki immár 20 esztendeje oktatja jobbnál-jobb amatőr együtteseinkben a népi táncot. Tulajdonképpen ő verbuálta össze a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes táncosait is, akikből a rövid két és fél esztendő alatt kitűnő táncosokat nevelt. Ennél is nagyobb érdeme azonban, hogy e fiatalokkal annyira megszerettette a táncot, hogy ma már szinte megszállottjai ennek a amfivészeti ágnak. Pedig ezeknek a fiataloknak nem kevés problémát okoz a táncolás. Többségük munkás, vagy diák, így aztán kevés idejük marad a táncok betanulására. Nem is beszélve arról, hogy jó néhányuknak vidékről, például Šamorínból (Somorjárói) kell járni kétszer hetenként dunaszerdahelyi próbákra. A táncvezető, Horváth Rudolf is Bratislavából utazik ide. Es mégis, soha egyetlen táncos sem hiányzik a néha estébe nyúló gyakorlás ról. Az egyik fiatal anya például, ha nincs kire hagynia gyér mekét, gyermekkocsival, csecsemővéjvel együtt jelenik meg a próbá.n És még egy adat az együttes tagjainak példás, áldozatválla lásáről. A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes évente 30—35-ször szerepel a nyilvánosság előtt! AZ ÖSSZPONTOSÍTÁS Az összpontosításon, amelyet a pathi fürdő egyik nyaralója ban rendeztek meg, csakis a táncosok és a zenekar tagjai vet tek részt. Amikor engem is meghívtak, bevallom nem nagyon hittem az itteni komoly munkában. Szentül meg voltam győződve arról, hogy ez a szombat és vasárnap inkább csak a pihenésre, a táncosok úgynevezett jutalmazására szolgál. Amit aztán láttam, ha ezt másvalaki mondja, el sem hiszem. Reggel nyolctól déli 12-ig és délután kettőtől este hétig, majd vacsora után az éjszakai órákig úgy táncoltatta Horváth Rudolf a táncosait, hogy szinte a nyelvük lógott bele. Es másnap ugyanezt művelték. És miként bírták ezek az ifjak ezt a megerőltető munkát? Amikor néhány perces pihenőt engedélyezett a művészeti vezető, ezek a megszállott gyerekek úgy pihenték ki fáradságukat, hogy a szünetben tovább gyakorolták a nehezebb lépéseket! így adódott aztán, hogy még arra a néhány kérdésre is, amelyre kíváncsi voltam, csakis ebéd közben, továbbá lefekvés előtt kaphattam Horváth Rudolftól és segítőjétől Siposs Karcsitól feleletet. Új műsoruk, új táncait (Horváth—Gulyás: Tiszától kétfelé, Matus—Sevőlk: Myjavai táncok, Ágh—Czingel: Kisalföldi táncok, és Horváth Rudolf: Két Duna közt hideg szelek fújnak) a próbákon csak részleteiben tanulják be. A mozaikot aztán az összpontosításokon illesztik egésszé. Gazdagodtam azonban egy minden amatőrtáncost érdeklő konklúzióval is. Éspedig azzal, hogy a műkedvelés magasabb színtű niüveléséhez három feltétel kell: a hozzáértő vezető, a művészét szeretete és az akadályokat nem Ismerő áldozatvállalás. A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes fő erényei ezek. (neumann) A Szüreti bál című koreográfia bemutatása az NDK-ban. [Foto; Gyökeres Jenő)
