Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-03-19 / 11. szám

J. > 1977. március 19. SZABAD FÖLDMŰVES Értékes a szemétdombon ф A kohőüzemek várják a fémhulladékot ф Nagyszabású verseny értékes díjakkal ф Nagyszerű alkalom a SZ'SZ fiatalnk és a szocialista- brigádok tevékenységének kibővítésére ф Az osztályozott fémhulladék értékesebb ф Hol találni olyan, a rohamos mű­szaki fejlődéssel lépést tartó üzemet, amely ne igényelne az eddigieknél még nagyobb teljesítményű, korsze­rűbb gépeket és berendezéseket? Azt hiszem sehol. Ma már mindenütt, min­den munkahelyen, valamennyi dolgo­zó jól tudja, hogy a tudományos-mű­szaki forradalom gyümölcseként szü­letett újabb, hatékonyabb, korszerűbb gépek a termelés fokozását, mennyi­ségi növelését és minőségének javítá­sát segítik elő. Való igaz, a korszerű gépek nagy mértékben segítik a termelésünk ha­tékonyságának fokozását. És egyre több kell belőlük a mezőgazdaságban is. A régieket, elavultakat kimustrál­ják, újakkal helyettesítik, acél, színes­és egyéb fém szükséges. A nyers ér­cek készlete Is véges és világpiaci áruk a fokozottabb fogyasztás fis ke­reslet következtében egyre emelkedik. A kohóművek azonban várva várják a feldolgozható nyersanyagot, hogy ele­gendő vasat adhassanak a szocialista népgazdaság egyes ágazatainak, gép­gyártő üzemeinek. A kohók számára nélkülözhetetlen alapanyag a vas-, acél-, a színesfém­­hulladék, valamint a hulladékot ké­pező fémes öntvények. És mennyi va­sat, fémet képviselnek a kiöregedett, hasznavehetetlen, szemétre dobott gé­pek, berendezések! Mivel igen jelen­tős és nélkülözhetetlen „nyersanya­got“ Jelent a fémhulladék kohászati iparunk számára, a bulladékfémek összegyűjtését már negyedszázada in­tézményesítették hazánkban. A vas­hulladék gyűjtése és újrafelhasználása minden iparilag fejlett országban köz­pontilag irányított, állandó akció, fo­lyamatos feladat. A Szovjetunióban például — habár a világ legnagyobb érctermelő országa — a fémhulladé­kok összegyűjtése minden üzem és közület számára törvényszabta állan­dó kötelesség, mert így hatalmas ér­tékek menthetők meg a népgazdaság­nak. Hazánkban a hulladékfémek össze­gyűjtését és forgalmazását a Kovoirot nemzeti vállalat végzi. Az idei eszten­dőre megszabott tervük 1 milliárd 27 millió tonna vas- és fémhulladék összegyűjtését, osztályozását, kezelé­sét és a hutákba történő elszállítását írja elő — amint azt Kolenéík elvtárs, a Kovošrot igazgatóhelyettese elmon­dotta. Komoly mennyiség ez és nem csekély feladatot jelent e vállalatnak Szlovákiában létesít« t tizenhárom üzemegysége és az ott foglalkoztatott 836 dolgozója számára. Azt, hogy ilyen értékes nyersanya­got képez a fémhulladék, a következő adat igazolja. Ezer tonna fémhulladék újraolvasztásával egymillió korona ér­ték takarítható meg. Szemléltetés vé­get tegyük még hozzá, hogy a Kelet- Szlovákiai Vasműben naponta 2800— 3000 tonna fémhulladékot dolgoznak fel, hogy termelési tervüket teljesít­sék. De ugyanígy hazánk többi kohó­ipar! üzeme is jelentős mennyisége­ket igényel fémhulladékból termelési kapacitásának biztosítására. Felmerül a kérdés, mennyiben lehet ezt az igényt maradéktalanul kielégí­teni? Az elmúlt évek eredményei azt Igazolják — amint arról KolenCík igazgatóhelyettes említést tett — hogy az ipari üzemek és igen sok me­zőgazdasági üzem, szövetkezet is je­lentős, eredményes munkát végez a fémhulladék gyűjtése és beszolgálta­tása terén. A mezőgazdasági üzemek közül említést érdemelnek tavalyi eredményeik alapján a Zeliezovcei (Zselízij Állami Gazdaság, a Perneki Efsz, a gajaryi és a Liptovská Osada-i szövetkezet, a Nítrai járási Mezőgaz­dasági Igazgatóság és még sokan má­sok'. Az e téren kifejtett aktivitásuk­kal, kezdeményezésükkel példaként állíthatók más üzemek elé, mivel te­hetségükhöz mérten minden lehetőt megtettek, hogy a fémhulladék mi­előbb visszakerüljön a kohóüzemekbe. Most csupán az kellene, hogy az il­letékesek mindenütt, minden mező­­gazdasági üzemben, minden munkahe­lyen kellőképpen értékeljék és tehet­ségűkhez mérten segítsék elő e fel­adat sikeres teljesítését. Bármilyen csekély mennyiséggel is, hozzájárulá­suk értékes segítség e komoly feladat sikeres teljesítéséhez. Lehetőség mindenütt adódik, az ipa­ri üzemekben csakúgy, mint a mező­­gazdaságban. Csupán jól körül kell nézni a gazdasági udvarokon, a gép­javító műhelyek mögött, hány tonna kiselejtezett, hasznavehetetlen gép, berendezés, gépalkatrész és egyéb fémhulladék található. S ha arra gon­dolnak, hogy az új gépek előállításá­hoz ez az értéktelennek tűnő hulla­dék is feltétlenül kellene, egy percig se habozzanak. A kohóüzemeknek minden mennyiségre igen nagy szük­ségük van. Most a tavaszi nagytakarítások ide­jén mezőgazdasági üzemeinkben is gondoljanak arra, milyen értékek he­vernek szerteszét. Kezdeményező ak­tivitást várnánk e téren a szocialista brigádok tagjaitól, a SZISZ-fiataloktól a fémhulladék összegyűjtésének meg­szervezésében és gyakorlati elvégzé­sében. Az eladott fémhulladék ellenér­tékeként kapott összeget célszerűen felhasználhatják majd .kulturális és társadalmi tevékenységük fejlesztésé­re, társasutazásra, üdülésre. Csak ki kell használni a magától kínálkozó jó alkalmat. A fémhulladék-gyűjtés kitűzött fel­adatának sikeres teljesítése érdekében a bratislavai Kovoirot nemzeti válla­lat a Szlovák Szakszervezeti Tanács­csal, a Mezőgazdasági vés Élelmezés­­ügyi Minisztériummal, a SZISZ Szlo­vákiai Központi Bizottságával, vala­mint a Szövetkezeti Földművesek Szö­vetségének Központi Bizottságával együtt a szakszervezetek IX. kong­resszusa és a NOSZF B0. évfordulója, az efsz-ek IX. kongresszusa és a SZISZ szlovákiai kongresszusa tiszteletére SZOCIALISTA VERSENYT hirdetett a vas- és acélhulladék, a fémöntvények és a színesfémek ösz­­szegyűjtése érdekében. A verseny győzteseit értékes jutalmak várják. E szocialista versenyben résztve­­hetnek a népgazdaságunk összes ága­zatában tevékenykedő gazdasági szer­vezetek, üzemek és vállalatok. A Ko­vošrot üzemegységeiben átadóit min­den fémhulladékot beszámítanak e versenybe. Szlovákia kerületeiben ér­tékelik az öt legjobb eredményt elérő gazdasági szervezetet. Ugyanígy min­den kerületben jutalomra számíthat a három legjobb eredményt elért SZISZ- szervezet is. A versenybe benevező és résztvevő SZISZ-szervezetek értékelé­sét a SZISZ Szlovákiai Központi Bi­zottsága végzi majd. Ezen kívül min­den kerületben egy-egy mezőgazda­­sági üzem részesül prémiumban a fémhulladék gyűjtésében elért kiváló eredménye alapján. Aki gyorsan ad, kétszer ad — tart­ja a közmondás. Ez a fémhulladék gyűjtésben kétszeresen Igaz, mivé] a fémeket — minél tovább fekszenek használaton kívül — a rozsda meg­eszi. Tehát, aki nem késlekedik, jóval többet adhat. így már bekerülhet a verseny első értékelésébe, amit 1977. augusztus 15-ig valősitanak meg, míg az egész 1977-es év eredményeit 1978. február 15-ig összegezik. A verseny győztesei „Baltik“ tévé­­készüléket, „Junoszty“ hordozható té­vékészüléket, magnetofont, autórádiót, ezer korona értékű vásárlási utaU vényt kapnak. A legjobb SZISZ-szer­­vezet magnetofont, rádiót, sportfel­szerelést nyerhet. Prémiumként egy Tesla-Coior színes tévékészülék, to­vábbá négy „Baltik“ tévékészülék várja a szerencsés nyertest. Végezetül csak annyit, minél több mezőgazdasági üzemünk kapcsolód­jon be e versenybe. A közösségnek, de ugyanakkor önmaguknak is segíte­nek. S még egy tanács: mindjárt a fémhulladék összegyűjtésekor végez­zék el az osztályozást — külön a vasat, külön a színesfémet — mivel így nagyban megkönnyítik e fontos nyersanyag további kezelését és töb­bet is kapnak az átadott fémhulladé­kért. A versenyben részvevőknek mi is erősen „szurkolunk“, hogy egy év múlva sok-sok mezőgazdasági üze­münket sorolhassuk fel a győztesek között. , OBENAU KAROLY A Kovoirot bratislavai telepén fémhulladék­hegyek gyűlnek össze — de ez még mind kevés. A kohó­­üzemeknek sokkal többre van szükségük. Tanulni korparancs A zootechnikus életben maradt Gáli, a gaiántai járás egyik legkisebb községe. De ott is akadnak gonosz emberek. Már a kora reggeli órákban sokan álltak a helyi kultúrház előtt, akik éppen nem voltak munkában. Ez nem is csoda. A községben még talán sohasem volt nyilvános bírósági tárgyalás. Megtelt a kultúrház terme, ami­korra megérkezett a járási törvényszék bírája, az ügyész és a védőügyvéd. A büntető bíróság elnöke jUDr. PhDr. ). A. Marcinkech megnyitotta a tárgyalást. — A bíróság azzal vádolja az itt levő Varga Zsigmondot, hogy az álla­mi gazdaság zootochnikusát kétizer késsel megszórta, aki ezáltal komoly sérüléseket szenvedett... Nézzük csak ki ez a vádlott, és mit követett el? Az eset karácsony előtt történt. Elkövetője 48 éves, gényi lakos. Egész életében senki sem dicsérte őt, ellenkezőleg... Dolgozni nem szeretett, vi­szont az italt annál jobban. Két évvel ezelőtt megnősült, és egy nyolc gyer­mekes anyát vett feleségül. A szomszédok azt gondolták, hogy végre ész­hez tér, megváltozik. Eleinte Így is volt... De voltak olyanok is, akik el­lenkezőjét állították: aki tlzenhatszor volt már börtönben, nehezen válto­zik meg. • De térjünk csak vissza az eseményekre. Felesége a Brakonyi farmon az állattenyésztésben dolgozik. Varga Zsígmond, mint „jó“ férj, aznap segíteni ment neki. Már hat óra előtt elmentek a munkából. Az asszony haza, a térj a helyi kocsmába. Nyolc és kilenc között visszament a gazdasági udvarra. — Mit keresett ott ezekben az órákban, hiszen nem ott volt alkalmazás­ban? — kérdezte a bíró. — Ez igaz, de meg akartam nézni, rendben vannak-ё az állatok) Csakhogy nem egészen Így volt, Pavol К. zootechnikus más mondott: — Vargát megláttam, amikor egy zsákban malacot vitt ki az élből. Fi­gyelmeztettem őt, hogy a malacot vigye vissza a helyére... Es mi történt a következő pillanatokban? Az embernek megáll az esze... Varga a zsebéből egy tizennyolc centiméter hosszú pengéjű konyhakést húzott elő, és a fiatal mérnök bal karjóba szórta, mősodszor pedig a háté­ba, amely szúrással komolyabban megsérült a veséje. A zootechnikus mér­nököt csak nehezen mentették meg az orvosok. Amikor Vargától megkérdezte a bíró, bűnösnek érzi-e magát, Így vála­szolt: — Bűnösnek? Csak részben. A malacot nem loptam, akkor mtért állítja ezt a mérnök, hiszen nem is ismertük egymást. Elismérém a két szórást, és hozzá fűzöm: Szerencséje volt, hogy elszaladt, mert dühömben még a saját apámba is „belemártottam“ volna a konyhakést. A bírósági tárgyaláson felszólalt a felesége is, aki nem köteles ugyan bizonyítani, de elmondotta, hogy nehéz sorsa van a férje mellett. Aznap, amikor az eset a mérnökkel megtörtént, megverte a feleségét. A bíróság tagjai kivonultak, és visszatértük után az elnök kimondta az Ítéletet: — A gaiántai járásbíróság büntető tanácsa Varga Zsigmondot hat évi szabadságvesztésre ítéli... Szerencsére az ilyen Vargákból nincsen sok. Gány lakói azt remélik, hogy ez a tizenhetedik büntetés — talán megváltoztatja őt) (kfg) Napjainkban a kultúra fejlesztése és a szocialista öntudat szilárdítása társadalmi szükséglet és gyümölcsö­zően megtérülő befektetés is. Ezzel a tudattal építette fel a Dvory nad Ži­­tavou-f (udvardi) Efsz 3,5 millió ko­rona költséggel a szövetkezeti klubot. Benkó Etel, a szövetkezeti klub vezetűje e létesítmény legfontosabb feladatának a szövetkezeti munkais­kola jó megszervezését jelölte meg. Hiszen a tudást a mezőgazdaságban is állandóan bővíteni kell. A klub további kihasználását abban látja, hogy egy fedél alatt biztosít he­lyet a község összes tömegszerveze­tének, tevékenységük továbbfejleszté­sére. Végül a jövőnket is meghatározó tényező az, hogy itt az ifjúság kultu­rált környezetben szórakozhat, műve­lődhet. Végül egy visszapillantás az 1976-os esztendőre. E klubban rendezett 130 akció igen sokrétű, politikai, mező­­gazdasági, kulturális témájú volt. A legtöbb látogatót a PHSZ huszonöt­éves jubileuma alkalmából rendezett értékes kiállítás vonzotta. Hasznos­nak bizonyult a cigányszármazású asszonyok számára rendezett főzőtan­folyam. Az idősebb polgárok életében derűs eseményt jelentett a Vöröske­reszt által rendezett batyubál, a nagymamák teadélutánjai.. Említést érdemelnek a polgári ügyeket intéző testület színvonalas akciói. Gábris józsef Aktív fiatalok A Trnavai Magasépítő Vállalat if­júsági szervezetének taggyűlésén a tagok vállalták, hogy a SZISZ II. kongresszusának tiszteletére üze­mük építkezésein kétezer óra tár­sadalmi munkát végeznek. Elhatá­rozták továbbá, hagy 1500 kilo­gramm hulladékpapírt gyűjtenek, tiz újítási, javaslatot dolgoznak ki és nyújtanak be, valamint tiz tag­­jük térítésmentesen ad vért. Vállalásukkal példát akarnak mutatni más üzemek SZISZ szerve­zeteinek is. Z. E. Sportember, kommunista, képviselő A nemzeti bizottságok választott képviselőinek névsorában számos sportember neve Is megtalálható. Ez szinte természetes, hiszen egy község sportéletének mozgásához rengeteg munkára van szükség, s aki ott meg­állja a helyét, az bizonyára eredmé­nyesen végzi majd munkáját, mint képviselő Is. Gyapjas József Nenlnce (Lukanyé­­nye) községben gyermekkorától szo­ros kapcsolatban áll a sporttal. Tevé­kenysége sokoldalú: mint labdarúgó kezdte, tizenkét évig a sport egyik Irányítója volt a községben, kereken negyedszázada pedig játékvezetőként tevékenykedik. Odaadó munkájával, a közügyekhez való példás hozzáállással az elmúlt év őszén a választók bizalmát is kiérde­melte: képviselővé választották. A je­len választási időszakban a község egy részéhek, a Sáfránykeri két utcá­­ja lakóinak Intézi majd gondját-baját. Mivel az utcák már portalanítottak, a villanyt is bevezették, főleg a környe­zetszépítéssel szándékoznak a jövő­ben foglalkozni. A polgárok szorgalma minden bizonnyal eredményt hoz, és az elkövetkező években megszépül a két utca. Gyapjas József továbbra Is eredmé­nyesen akarja képviselni a sportot. Aki éveken át vele élt, az nehezen vélik meg tőle. Neki pedig nagyon a szivéhez nőtt. Jelentős része van ab­ban, hogy a labdarúgőcsapat felkerült az I.B osztályba, de sokat tett az új sporttelep építéséért. Is. A járási sportszervek is azok közé sorolják, akik jő irányban viszik előbbre a sport ügyét. Mint Játékvezető tárgyi­lagos bíráskodással szerzett magának tekintélyt. i A sport érdekében kifejtett igyeke­zete mellett talál időt egyéb tevé­kenységre is. Jelentős munkát végez hosszú évek óta a CSEMADOK helyi szervezetében. Azon kivül, hogy ott az elnöki tisztséget is betölti, ő irányítja, vezeti a sok sikert megért citerazene­­kart is. Foglalkozik továbbá a hét­tagú ifjúsági citerazénekarral. Részt vett a népdalosok járási versenyén, énekelt különféle rendezvényeken. A községben számos színdarabban sze­repelt. S ez már náluk természetes: feleségével együtt. Munkahelye a Nyényei Vörös Csil­lag Efsz, ahol mint gépkocsivezető dolgozik. Munka után, szabad idejé­nek nagy részét a közügyeknek szen­teli. Kikapcsolódás, hobby? A vadászat. Tagja a vadászszövetségnek, ahol részben természetbaráti igényeit elé­gíti ki. Gyapjas József kommunista. Olyan ember, akit kedvelnek munkatársai, választópolgárai, elvtársai. Szívesen segít mindenkinek, a reá bízott fel­adatokat igyekszik maradéktalanul teljesíteni. Minden bizonnyal válasz­tói is elégedettek lesznek majd veié a választási időszakban. Mint kommu­nista igyekszik munkáját úgy végezni, ahogy azt pártunk minden harcosá­tól elvárja. Böjtös János

Next

/
Thumbnails
Contents