Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-26 / 8. szám

A Mss köszméte — más szófal pöszméte vagy egres — Igen kedvelt gyümölcsféleség. Termesztésével főleg a kiskertészkedők foglalkoznak nagy ilőszeretettel. Közkedveltségére atal, hogy a jó minőségű ültgtőanyag iránt minden évben nő az érdeklődés. Különösen a törzses, fa alakú köszmétét keresik a kertészkedők.

A vesszőkön fiizérszerűen elhelyezkedő, zöld, sárga vagy piros színű, csupasz vagy molyhos, gömbölyű vagy hosszúkás gyümölcsökből kompótot, dzsemet, zselét, szörpöt vagy bort készíthetünk. A konzervipar éretlen állapotban tartósítja; s nagy pektintartalmát hasznosítva különféle gyümölcsízekhez keveri. A gyümölcs értékességét bizonyltja tápláló hatása Is. A friss bogyók 85—86,5 százalék vizet, mintegy 6,6 százalék cukrot, 1,0—2,8 százalék savat és 0,8—0,95 százalék pektyit tartalmaznak. Száz gramm friss gyümölcsben 0,9 mg B2- és 30—40 mg C-vitamin található, ezSn kívül jelen van az A- és a Bi-vitamin is. A gyümölcs tartalmaz még kalciumot, foszfort és vasat, valamint az agykéreg kedvező fejlődését segítő foszforsavakat is.

A köszméte szaporítása nehezebb, mint pl. a ribiszkéé, mért a dugványozás kevés sikerrel kecsegtet. Szaporítására inkább feltöltéses bujtást, sugaras (kínai) bújtást, tőosztást vagy oltást alkalmazunk.

A feltöltéses bujtást úgy végezzük, hogy egy évvel a feltöltés előtti évben a bokrot tőben mélyen visszavágjuk, s amikor a fiatal hajtások már kb. harminc centiméteresek, a bokrot feltöltjük. Az éves vesszők alapi részét legalább tíz centiméteres földréteggel kell takarni. Amikor a vesszők már ötven centiméteresek, a takaró földréteget húsz centiméter vastagságúra növeljük. Ősszel már állandó helyre' ültethetők a gyökeres vesszők. így . saját

gyökerű köszmétefákat ts nevelhetünk, negyven-ötven centiméterls törzzsel.

Sugaras vagy kinai bujtás.

Legcélszerűbb a fiatal, buja növekedésű bokrok szaporításakor alkalmazni. Az anyanövényt tavasz elején jól megtrágyázzuk érett komposzttal és Cererittel, a fejlett vesszőkét sugárirányban lefektetjük a megporhanyított talajra és mintegy tíz centiméter vastagon elföldelcsű fajta. 1/askos éves vesszei egyszerű vagy háromágú tüskékkel borítottak. Aránylag későn virágzik, önmegporzó, bőtermő. Gömbölyded yagy ovális alakú törmése sárgászöld színű, zöldesfehér erezettel. Július derekán érő gyümölcse kellemesen zamatos ízű. Fagyálló és ellenáll a ribiszke köszmétéket is károsító levélhullaté betegségének (pszeudopezizás levélfoltosság).

Kiskertekbe

ajánlható

köszmétefajták

jük. Tavasszal csaknem minden rügyből egyenesen felfelé növő hajtás tör elő. A már húsz centiméteres hajtásokat mintegy tíz centiméter magasan felkupacoljuk, majd a tényészidőben egészen húsz centiméterig növeljük a hajtásokon a talajréteget. A módszer előnye, hogy egyszerre sok gyökeres, ősszel állandó helyre telepíthető vesszőt nyerünk.

Szaporítás aranyribiszkére oltással. Az aranyribiszkét kora tavasszal körülbelül két centiméterre a föld fölött visszavágjuk, s fakadás után — az Erőnléttől függően — anyanövényenként három-öt hajtást hagyunk meg. A gyorsabban növekvő hajtásokat június derekán, a gyengébbeket augusztus közepén olthatjuk.

Kiskerti termesztésre az alábbi köszmétefajták ajánlhatók:

Fehér győztes — angol származású, felfelé növő, erős hajtásokat fejlesztő, fehérgyümöl-Lady Delamare — Angliából származó, erős növekedésű, megtermett, mérsékelten szétterülő bokrot fejlesztő, zöldgyümölcsű fajta. Középkorai virágzású, termékeny. Nagy, tojásszerűen megnyúlt gyümölcsei erős héjúak, mérsékelten savanykás ízűek, július derekán érnek. Türzses faalakon ajánlatos termeszteni. Nem kedveli a száraz talajt. Főleg teljes érettség előtti kompótkészítésre termesztjük.

Triumphant — csehországi fajta, közepesen erős növekedésű, szétterülő bokrot fejleszt. Korán virágzik, rendszeresen és gazdagon terem. Már az ültetés utáni évben terem, ezért a kiskertészkedők között nagy közkedveltségnek örvend. Július eláő felében érő, vékony és sima héjú, kellemesen édes-savanykás ízű, zöldessárga színű gyümölcsöt nyújt.

Britannia — buja növekedésű, szétterülő bokrot fejlesztő, középkorán virágzó, közvetlen

fogyasztásra és kompótkészítésre alkalmas termést adó angliai fajta. Július második félében érik, a talajjal szemben igénytelen. Gyümölcsei sárgás színűek.

Cseh korona — közepesen erős növekedésű, széles, szabálytalan alakú bokrot fejleszt. Későn virágzik, jól trágyázott, eléggé nedves talajt igényel. Betegségekre hajlamos, állandó védelmet igényel a levélhullató betegség és az amerikai lisztharmat ellen. Nagy, gömbölyű vagy hosszúkás gyümölcsei gyönyörű sárgák, néha kissé szőrözöttgk.

Aranyfüge — Csehországban kinemesített köszmétefajta, főleg törzses faalakon termesztik, mert buja növekedésű, idősebb korban elfekvő bokrot fejleszt. Aranysárga gyümölcse nagy, finoman szőrözött, édes, igen jó ízű. A jó minőségű talajokon kielégítő hozamot nyújt. Előnye, hogy könnyen szüretelhető, s még a túlérett gyümölcsei sem hullanak le. Rendsze. rssen védeni kell a levélhullató betegség ellen.

Industrie — Skóciából származik, s a kiskertekben legelterjedtebb fajták közé tartozik. Erős, elfekvő bokrot fejleszt, középkései virágzású, önmegporzó,b bőtermő fajta. Világosvagy sötétpiros gyümölcsei finoman szőrözöttek, július végén érnek, héjuk vastag. Igénytelen, a betegségeknek — főleg az amerikai lisztharmatnak — ellenálló, nagyon termékeny köszmétefajta. Sokan Piros győztes néven ismerik.

Králiček piros köszmétéje —

Csehországban kinemesített, közepesen erős növekedésű, terebélyes bokrot fejlesztő fajta. Korán virágzik, bő termést ad. Nagy, piros, gömbölyded, mérsékeltén savanykás és aromatikus ízű gyümölcse közvetlen fogyasztásra alkalmas.

KRAMPL ŠTEFAN

Hogyan szaporítjuk a

A fikusz, kevésbé ismert nevén gumifa, közismert szobadísz, váltakozó állású levelekkel, tejnedvet tartalmazó fa vagy cserje. A közkedvelt dísznövények sorába tartozik, ám a tapasztalatlan virágkedvelőknek gyakran bosszúságot, csalódást okoz. Igen kényes, érzékeny növény, s ha megfázik, elhullatja a leveleit, felkopaszodik. Ezért gondozása nagy körültekintést és bizonyos hozzáértést igényel.

Hazájában, Kelet-Indiában, huszonöt méteres faként ismeretes és kaucsukot szolgáltat. Mi dísznövényként tartjuk számon. Levelével díszít, amely fejlett korában hosszúkás, tojásdad, kihegyezett végű, fényes, bőrnemű, sötétzöld, fonáka világosabb. A lakásban nem szabad megengedni, hogy túl magasra nőjön, mert akkor nem szép. Ügy kell alakítani, hogy elágazzon, bokorszerűén fejlődjön, esetleg alacsony törzsű fácskát is nevelhetünk belőle.

A beavatkozásra a február és március hónapok a legalkalmasabbak. Egyszerűen visszavágjuk, így kényszerítjük elágazásra. Legmegfelelőbb mintegy huszonöt centiméteres magasságban visszavágni a növényt. A nyert szárrészt pedig szaporításra használhatjuk fel. A zsenge és félfás szárrészből többleveles fej-, illetve egylevelés szárdugványokat készítünk, s azonnal meleg (40—50 eC) vízfikuszt ?

be mártjuk őket, hogy elejét vegyük a tejnedv kifolyásának. A dugványok csak üvegházban gyökerezhetők teljes biztonsággal. Házilag úgy helyettesítjük az üvegházat, hogy szárdugványokat gyökereztető ládába ültetjük, s erre üveglapot vagy fóliát borítunk. Huszonöt-harminc fokos melegen körülbelül négy hétig tart a gyökeresedés. Ha a dugványok meggyökeresedtek, a régi levelek elhalnak, tehát eltávolíthatók. A fejdugványt ( két-három leveles) virágcserépbe, gyökereztető közegbe ültetjük, leveleit összegöngyöljük, átkötjük, hogy kisebb legyen a párolgás. A cserépre huzalból védőkarikát készítünk, s rá fóliát feszítünk.

A meggyökeresedett dugványoknak optimális életteret kell biztosítani. A gumifa nem kedveli a meleget és a túl hideget sem tűri. Télen világos; tizenöt-tizennyolc fokos helyiségben érzi jól magát, s csak mérsékelten szabad öntözni. Magasabb vagy alacsonyabb hőmérsékleten telelő növényeink levelein előbb sárgás-vörös foltok keletkeznek, majd lehullanak a levelek. A növénynek nagyon árt a léghuzat és a jelentősebb hőmérséklet-változás. Leveleit langyos vízzel ajánlatos lemosni. Ezzel nemcsak a növény tisztántartását szorgalmazzuk, hanem védjük virágunkat a kártevők ellen is.

A fikuszt nyáron napos helyre, friss levegőre visszük, kiadósán locsoljuk és gyakran trágyázzuk.

Kettmannová Katarina,

mérnök

A minap egyik falun élő ismerősünknél járva megrökönyödve néztem, hogy a ház asszonya a baromfiéiban és a kifutóban összesepregetett jó lapátnyi trágyát a lehető legközömbösebb mozdulattal a szemétdombra szórta. Amikor megkérdeztem, miért nem inkább a kertre szánja, csak legyintett: „Majd hoz tavasszal az uram valahonnét egy kocsi disznóganét, nos megvan. Ki fogja egész évben gyűjtögetni a tyúkpiszkot?“

Mi városon lakunk, s bizony megbecsüljük az apróállatoktól nyert trágyát. Három és féláras konyhakertünk van, ez éppen élég arra, hogy a család egész évi zöldségszükségletét fedezni tudjuk. Piacon csak a valóban korai zöldség et a gyümölcsöt és a nálunk nem termelhető déli gyümölcsöt vásároljuk. E- gész évben gondosan gyűjtögetjük és komposztáljuk a baromfi- és a nyúltrágyát. Nem panaszkodhatunk, terem is bőven a kiskert, öröm nyáron dolgozni benne.

A baromfitrágyáról úgy látszik sokan még ma is lekicsinylőén vélekednek. Talán mert nem sok jön össze belőle egy év alatt?! Azért még igen értékes lehet, mint ahogy az is. A szakirodalom a nagy tápanyagtartalmú, értékes trágyaféleségek között említi. A legfontosabb tápanyagokból állítólag többet tartalmaz, mint a sertés- vagy marhatrágya. A tyúktrágya 1,7 százalék nitrogént, majdnem ugyanennyi foszfort, közel egy százalék káliumot, másfél-két és fél százalék meszet és nyomelemeket is tarfriss trágya nyerhető. Belterjes tenyésztés esetén a tyúkok tizennégy-tizenhat, a kacsák tizennyolc, a pulykák pedig akár huszonhat kiló nyers trágyát is szolgáltathatnak évente.

A minőséggel kapcsolatosan talán még annyit, hogy jelentős szerepet játszik benne az

Becsű Ijük meg a baromfitrágyát!

talmaz. A vízibaromfi ürülékében több a nedvesség, kevesebb a tápanyag. A háziállatok közül a galamb szolgáltat legjobb minőségű, beltartalmilag legértékesebb trágyát.

A többéves tapasztalat azt mutatja, hogy a napközben kifutóban, éjjel pedig szálláson tartott tyúkok évente és darabonként mintegy hat-nyolc kiló nyerstrágyát termelnek. A kacsáktól és a ludaktól valamival több, mintegy nyolc-tizenkettő, illetve tíz-tizenhat kilogramm

alomnak használt anyag. Akinek módjában áll, feltétlenül apróra vágott szalmával almozzon, mert ez sokkal értékesebb trágyának, mint a kényszerből használatos hullott falomb, finyőgally vagy tőzeg. Aki viszont a száraz és egészséges környezet biztosítását tartja fő célnak, az inkább finom gyaluforgácsot használjon. Természetesen, minél több lesz a nyert trágyában az ürülék, annál értékesebb szerves trágyát nyírünk.

A tyúktrágya eltakarítása, összegyűjtése korábban nekem is sok munkát adott. Két évvel ezelőtt egy ismert baromfitenyésztőnél érdekes megoldást láttam, s azonnal alkalmazni kezdtem. A padozat fölé mintegy hetven-száz centiméter magasságban trágyafelfogót készítettem a tyúkólban. A simára gyalult deszkából készült asztalszerűségnek az ól eleje! felé néhány fokos lejtése van, s fölötte körülbelül húsz centiméterrel helyezkednek el az ülőkék. Később az ülőkék és m trágyafelfogó asztalka közé még drótszövetet is kifeszítettem, hogy a tyúkok ne kapirgálhassanak a trágyában. El ugyanis egészségügyi szempontból nem megengedhető, mert segíti a belső élősködők és a betegségek terjedését. Az egészséges, tápanyagokkal kellően ellátott baromfi egyébként nem fogyasztja el a saját ürülékét.

Ezen módszer alkalmazása óta úgyszólván minimumra csökkent a tyúktrágya összegyűjtésével kapcsolatos munkám. A felhalmozódó baromfiürüléket rendszerint komposztálva hasznosítjuk, de néha erjesztve és vízzel hígítva öntöző trágyázásra is felhasználjuk a konyhakertben. Gondolom, faluhelyen is így kéne ezt csinálni!

(Hv)

A postagalambok letelepítése

Néha a postagalamb-tenyésztők a vérfrissítés vagy az állomány tulajdonságainak javítása céljából kénytelenek Idősebb tenyészállatokat vásárolni.

Egyesek nem fáradoznak a vásárolt állatok letelepítésével, helyhez szoktatásával, hanem egyszerűen életfogytiglani rabságra ítélik, volierbe zárják őket. Az állandó rabságban tartott tenyészállatokból azonban nem várhatunk az igényeknek megfelelő tulajdonságú utódo.kat. .(

Mielőtt az új galambot besorolnánk tenyészetünkbe, győződjünk meg róla, érdemes-e letelepítenünk. Vagyis, ne fáradozzunk a helyhez szoktatással, amíg nem Ismerjük meg a galamb röpteljesltményét és származását. A helyhez szoktatás Időtartamával és idejével kapcsolatos nézetek különbözőek. Van aki legszívesebben tavasszal, a tenyészpárok kialakításakor végzi a letelepítést, mások inkább ősszel szoktatják helyhez a galambokat, amikor etetni kezdenek. Tapasztalatom szerint az év bármelyik szakában eredménnyel végrehajtható v a letelepítés. Azzal azonban számolni kell, hogy néhányszor utána kell menni a postagalambnak. Ha közelről származik, s ha a volt tulajdonos Is segít a munkában, gyorsan helyhez szoktatható a galamb.

A vásárolt galambot legjobb a saját tenyészetünkből származó galambok valamelyikével párosítani. Amint kezdetét vgszi a fészekrejárás, kiengedhetjük őt. Biztos, hogy egyenesen hazarepül a régi tulajdonoshoz. Néhányszor visszahozzuk, azután már elég, ha megértő galambász társunk kétszer-háromszor elkergeti a visszajáró galambot a galambházből. Én tavasszal és nyáron ezt a módszert alkalmazom, s még nem csalódtam benne.

Vedlés idején nem ajánlatos letelepítéssel kísérletezni. Az ilyenkor fogva tartott galambok rosszabb minőségű tollat növesztenek, később esetleg rossz lesz a tojások termékenyftettségé és keltethetősége.

Ne feledjük, hogy a postagalamb minden más háziállatnál jobban vágyik régi otthona után. Elvégre, ezen ösztön kialakítása és elmélyítése a tenyésztői munka célja, s ezt az ösztönt az Idősebb galambok letelepítésekor szem előtt kell tartani. Az értelmes postagalamb azonban nem ad sok munkát az áttelepítéskor, ha felismeri, hogy az áthelyezéssel számára befelyeződött a már megszokott életmód. A félelem az otthonához leghűségesebb galambot is" rákényszeríti az áttelepülésre. A már letelepített galambot minden esetben meg kell valamilyen elfogadható módon büntetni, ha visszatér régi otthonába.

Az őszi letelepítéskor úgy

kell elhelyezni a galambot, hogy messzire ellásson, megismerkedhessen új környlzetével. Nem sokáig, mindössze kéthárom hétig tartjuk elzárva. Azután megegyezünk a volt tulajdonossal és a galambot kiengedjük. Általában visszatér a régi galambházba. Azonnal érte megyünk, visszahozzuk, elegendő szemet és vizet teszünk eléje. Ezt néhányszor megismételjük, s a várt eredmény általában nem marad el. A letelepített galambot csak szükség Esetén fogjuk meg, Inkább biztosítsunk számára teljes nyugalmat, jelöljük ki az állandó helyét és a párját.

Az eladótól ne feledjük el megkérdezni, hogyan és mivel etette galambjait, s ennek megfelelően igyekezzünk ellátni az új galambot. A tenyésztők sokat tudnának beszélni róla, hogy a postagalambok gyakran csupán azért hagyják cserben új gazdájukat, mert nem biztosít számukra grittet. Többéves tapasztalatom, hogy amennyiben nagyobb körültekintéssel gondozzuk, jobban etetjük a letelepített galambot, mint ahogy azt a volt gazdájától megszokta, és nem küldjük versenyekre a párját, akkor minden fáradozásért kárpótolnak bennünket a nyert kiváló tulajdonságú utódok.

Ha a helyhez szoktatott galamb véletlenül elveszíti a párját, a lehető legrövidebb

időn belül más galambbal párosítjuk. A letelepített galamb néha apró dolgok miatt tér vissza volt otthonába. Néha elég elővigyázatlanul megfogni vagy este megriasztani s mát mehetünk is érte a volt tulajdonosához. A letelepített galambok rekeszének ajtaját még télen sem szabad becsukni az új galambházban, mert néha ez is előidézheti a visszatérést.

Amikor első ízben kiengedjük a letelepített galambot,igyekezzünk minél több saját galambunkat is rőpülésre ösztönözni, hogy kíséretükban jól megismerhesse legközelebbi környezetét az új galamb. A vásárolt galamb ugyanis rendszerint csatlakozik a falkához és vele együtt visszatér a galambdúcra vagy a háztetőre; S amikor galambjaink egymás után bemutatják, hogyan lehet bejutni a galambházba, csak ritkán marad utolsónak az új galamb, amely ugyancsak igyekszik elfoglalni a helyét.

Ha egyszerre több új galambot szoktatunk helyhez, akkor mindig csak egyenként engedjük kirepülni őket. A sok idegen galamb elkülönülne a faW kától s szélnek eredve hazarepülnének régi szállásukra.

Az elmondottak szerint letelepített galambok a következő évben már versenyeken Is részt vehetnek, tapasztalatom szerint akár kitűnő eredménnyel.

Mrcek J;