Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-26 / 8. szám
Szőlőoltvány-készítés kézbenoltással Az iiliil)hí években mind na gyobb problémát okoz a gyökere« szőlöoltványok beszerzése. A nagy szőlészetek ellátása sem folyamatos, tehát nem csoda, hogy a kiskertészkedők csak elvétve jutnak megfelelő ültető auyaghoz. A szaporító telepek a nagyüzemi igényeket tartják szem előtt, így a választék sem kielégítő. A kiskertekbe való csemegeszőlőkből alig szapnrí tanak valamit. Több új fajtáról olvasunk, hallunk, az ügyesebbek már termelik is kertjük ben, de gyökeres vesszőt nem lehet szerezni. Nem marad más választás, magunknak kell előállítani az Ultetőanyagot. A szaporításnak két módja terjedi el: a hajtatásos oltvány készítés és a vad vagy nemes alanyok átoltása. A jelen idő szakul jól kihasználhatjuk olt ványkészítésre. Először is szerezzük be a szükséges alanyvesszői és a nemes rügyeket (oltócsapokat), lehetőleg megbízható forrásból, gondosan válogatott anyagból. A vesszőt 40 —45 centiméter hosszú darabokra vágjuk úgy, hogy a talpgyökerek kifejlődéséhez a metszlap legfeljebb két három milliméterre az alsó rügy alatt legyen. Éles ollót használjunk, bogy ne roncsoljuk a vessző szöveteit. A vesszők rügyeit éles késsel eltávolítjuk (kivakítjuk) úgy, hogy közben meg ne sértsük a vesszőt. Az előkészített vesszőket egy-két napig vízbe mártva áztatjuk. Közben az oltóvesszőt is rügyes darabokra vágjuk és egy másik Sdényben szintén áztatjuk. Hogyan végezzük az oltást? Az alanyvesszőn metszlapot és nyelvet készítünk, majd az alanyvesszőnek megfelelő vastagságú egyrügyes oltóvesszői vesszük kézbe, s ugyanolyan metszlapot és nyelvet vágunk rá, mint az alanyon. A követ kező lépés: a metszlapokat szembefordítjuk egymással, öszszeillesztjük a nyelvécskéket és az alanyt meg az oltóvesszői összetoljuk úgy, hogy a metsziapok tökéletesen illeszkedjenek, a vesszők zöld részei tö kötetesen fedjék egymást. A metszlapot mindig 5—8 mm re! a rügy alatt készítjük. Legjobb, ha a metszlapot a vessző átmérője másfélszeresének megfelelő hosszúságúra készítjük. A beoltott vesszőket egyik oldalon nyitott, összesen mintegy hétszál nyolcszáz vesxsző tárolására alkalmas ládába helyezzük. A ládán levő hasadékokat mohával vagy fagyapottal betömjük, a ládát nyitott felével magunk felé fordítva, kissé hátradöntve állítjuk fel. A ládában nedves, átrostált fenyőfafűrészporba ágyazzuk a vesszőket. Egy sor oltvány után mindig egy réteg fürészpor következzen. Fertőtlenítés céljából ajánlatos minden sor oltványi kénporral vékonyan beszórni. A teli ládát fenekére állítjuk, és az oltás helyét (a csapokat) kénporral vagy faszénporral vé konyán beszórjuk. Utána bő vízben áztatott főrészporral be iszapoljuk a vesszőket egészen a csúcsukig, az egészet vékony fagyapotréleggel borítjuk, s végül ismét hat-hét centiméteres fürészpor réteg következik. Fagyapot helyett újabban feketefóliát is alkalmaznak, persze átlyuggatva. Előnye, hogy védi a beiszapolt vesszőket a kiszáradástól, megtartja a hőt, tehát a hajtatás során jobb és egyenletesebb a kalluszképződés és nagyobb az eredési százalék. Mihelyt a ládákból kicsurgott a felesleges nedvesség, a hajtatóházba visszük őket. A télen oltott és beiszapolt vesszőket tartalmazó ládákat hajtatásig plusz két-három fokos hőmérsékleten tároljuk, s hosszabb tárolás alkalmával időnként meglocsoljuk a ládák tartalmát. Hajtatásra bármely jól fűthető helyiség megfelel. Ha néhány társunkkal együtt végezzük a hajtatást, kisebb lesz a fűtési költség. A ládákat hatvan nyolcvan centiméter magas állványra helyezzük, s fűteni kezdünk. A hajtatást március második felében vagy végén kezdjük. Az első három napon :i0—35, később 25—27 °C hőmérsékletet biztosítunk. A hőingadozás nagyon káros: túl melegben befüllednek az oltványok, hidegben egyenetlen a forradás. A helyiség levegője páradús legyen, gyakran locsoljuk a padlót, a ládák oldalát, vagy a fűtőtesten tartsunk párologtató edényt. Tíz-tizenkét nap múlva meggyőződünk róla, milyen a forradás. Ekkor a rügyek már hajtani kezdenek. Amikor az oltás helyén már megfelelő erős forradás van, befejezzük a fűtést. Sem n túl erős, sem pedig a túl gyenge hegszövet nemkívánatos. A gyökérképződés most nem érdekel bennünket, hiszen beiskolázás után is ráérnek gyökeret fejleszteni az oltványok. A ládákról eltávolítjuk a felső fürészpor réteget és a fagyapotot vagy fekete fóliát, a külső hőmérséklethez szoktatjuk, edzzük az oltványokat, mégpedig száraz és világos helyen, nehogy felnyurguljanak a hajtások. Az esetleges penészedés ellen kénporral vagy 0,1 H-os Fundazol készítménnyel védekezünk. Az edzett oltványokat jó táperőben lévő, könnyen munkálható, homok- vagy középkötött talajba ültetjük, iskolázzuk. A földet 40—50 centiméter mélyen ajánlatos megforgatni. Rakhátra ültetéskor a forgatás elmaradhat, de az árkok tala jának fellazítása nem. Ne feledkezzünk meg a talajfertőtlenítésről. Alacsony bakhátra szárazabb vagy homoktalajon, középmagas és magas bakhátra jobb vízgazdálkodású talajon iskolázunk, ahol nyáron öntözni vagy árasztani is tudunk. A kijelölt 100—120 centiméteres sorokban ásónyomnyi széles és — a bakhát magasságának megfeleően — egy vagy két ásónyomnyi mélységű árkot ásunk. Ennek alját jól fellazítjuk, beöntözzük és az oltványokat kissé az árok széle felé döntvd, egymástól öt-hét centiméterre beszúrjuk a fellazított nedves földbe. Az alanyra , oltott rügyek a talajszint felett egyforma magasságban és egyvonalban legyenek. Ajánlatos jelölt ültetődeszkát használni. Az árkot betakarjuk, földjét taposással, iszapolással tömörítjük, hogy a vesszők mellett no legyen üreges rész. Majd falfelé keskenyedő bakhátat húzunk a vesszőkre egészen a forradás helyéig. A rügyeket kézzel morzsolt 4—В centimét^ rés földréteggel takarjuk. Bevált a tőzeggel vagy a hajtató ládákból nyert fűrészpor és föld keverékével való takarás, mert ezek az anyagok nem cse repesednek meg és a hajtások könnyebben kibújnak alóla. Az oltványiskola talaját mindig gyommentesen tartjuk, porhanyítjuk és nyáron szükség szerint öntözzük (árasztás). A zsenge hajtásokat óvjuk a gumbabetegségektől. Szeptember derekáig hetente permetezünk lisztharmat és peronoszpóra ellen. A takart oltványok harmatgyökereket fejlesztenek, fisért az oltási hely aljáig kitakarjuk a vesszőket és eltávolítják róluk a harmatgyökereket. Erős napsütésben azonnal vissza kell húzni a földet az oltványokra. Amikor a hajtások elérik a 15—20 centiméteres hosszúságot, fokozatosan kitakarjuk a vesszők csúcsát, kihúzzuk a bakhátat. A gyökeres oltványokat rendszerint november elején, lombhullás után szedjük föl. A vesszősortól mintegy 20—25 centiméterre a talpgyökérzat mélységig ásónyomnyi árkot ásunk mindkét oldalon, majd az ásót földbe nyomjuk, nyelét magunk felé húzzuk s óvatosan kiszabadítjuk a földből az oltványokat. Óvatosan dolgozzunk, ne sértsük meg a gyökérzetet és a vesszőket. Ezt követően válogatjuk, fajták sze rint osztályozzuk és 50—100 darabos csomagokban, kötegelve, névcímkével ellátva, fagymentes helyiségben, nedves ho inukba ágyazva tároljuk az állandó helyre telepítésig. Ha a beoltott vesszőkből őszszel legalább harminc százaléknyi első minőségű osztályú olt, ványt nyerünk, munkánk már nem volt hiábavaló. Ha pedig azt oltványoknak fele kiváló minőségűnek mondható, gratulálhatunk magunknak: bizonyos, hogy valóra válthatjuk telepítési elképzeléseinket! (Vaj) Vízmedence építése Víziszárnyasaink fürdétetése alapvető egészségvédelmi, tisztálkodási követelmény. A maii korszerű lakótelepek, a községek tiszta utcái egyre kevesebb módot nyújtanak arra, hogy azokon keresztülhajtva a patakhoz, vagy tóhoz eljuthassanak. Ezen segíthet a kisállattenyésztő leleményessége: a baromfiudvarban vízmedencét építhet. Ehhez nyújtanék szaktanácsot. Mi a legfontosabb? Ä vízmg- ÖencB helyének és nagyságának megválasztása. A medBnce lehetőleg árnyékos helyen legyen, mivel ilymédon tovább friss marad benne a víz. A medence nagysága meg az állatok létszámától függ. Természetesen fontos, hogy a szennyezett vizet Időnként, a szükségletnek megfelelően frissel cserélhessük, s a már elhasználódott vizet a csatornahálózatba, vagy egyéb helyre elvezethessük. Kisebb létszámú víziszárnyasállomány esgtében elegendő a 2X2 méteres medence Is. Ha a medence méretében megállapodtunk, következhet a földmunka. A gödröt legalább 55 centiméter mélyrS ássuk, s ugyanilyen mélyre a vízelvezető árkot. Ezt kövgtően a gödör egyik sarkában alulról — s nem oldalról! — elhelyezzük a csövet függőleges irányban, melyet összekötünk a vízszintes irányban lefektetett csövekkel. A függőleges csövet tömítsük el, nehogy valamilyen anyag belekerüljön, amely a víz elfolyását gátolhatná. Az előkészületek után felszórjuk 15 centimétéres magas rétegben kaviccsal a már kiásott gödröt. Elkészítjük körben a zsalut. S 10—15 centi vastagon betonozzuk a leendő medencét. A földszintre 1:6,körbe meg 1:5 keverésben. A- jánlatos a medence környékét is, kör-körösen, mintegy 40—> 50 cm szélességben szintén lebetonozni. Ilymédon a víziszárnyasok fürdése közben kipocskolt víztől nem lesz sár, s kevesebb mennyiségű föld Jut,hordódik a fürdővízbe. A vizet tSrmészetesen, szükség szerint cseréljük. A már kész medence alját és oldalát 1:3 arányban cementhabarccsal bevonjuk. PÁL ELEMÉR (Hronovce) a A társadalom érdekeivel összhangban Á CSKP KB 1975. évi októberi plénumán |ao Baryl elvtárs, a Központi Bizottság titkára előadói beszédében egyebek közt azt is hangsúlyozta, hogy mezőgazdaságunkra a zöldségtermelés fellendítésében is nagy feladatok hárulnak. Ez azért került napirendre, mert a konzervipar s a fogyasztók részére a szükséges zöldség jelentékeny hányadát külföldről kellett behozni. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok helyen még manapság sem használják ki elvárt módon a lehetőségeket. Nem okulnak a kimagasló eredményt elérő zöldségtermelő gazdaságok tapasztalataiból. Hiábavaló tehát az orvosoknak azon tapácsa, hogy egészségünk védelmg érdekében minél több zöldség-ételt fogyasszunk. Még napjainkban is komoly gondot okoz a városok háziasszonyainak a zöldség beszerzése. A pártplénum után a gazdaságok sokaságában arra törekedtek, hogy a termőterületet jobban kihasználják. Ezek közé tartozik a mlieénoi (tejfalusi) Kék Duna Efsz is. Vörös Károly, a társult gazdaság šamoríni (somorjaí) részlegének harmincöt éves gazdag tapasztalattal rendelkező kertésze, munkaközösségével már évek óta kimagasló eredményt ér el a zöldségtermelésben. A rendelkezésig álló tizenkét hektárt (ebből három hektár fóliasátrakkal borított) belterjesen kihasználják. Az elmúlt évben a szabadföldi zöldségterület hektárjáról százhúsz, a fóliákkal borított terület hektárjáról pedig ötszázezer korona bevételt értek el. Ez azt bizonyítja, hogy jól hasznosítják a termőterületet. A kerti növények vegyszeres kezelése, a talajnak fekete, fóliával való takarása és a rendelkezésre álló gépek hasznosítása módot nyújt arra, hogy a zöldségkertészetben lényegesen csökkentsék az emberi munkaerő szükségletét, s egy dolgozíó átlagában elérjék a százhetvenezer korona munkatermelékenységet. A talajtakaráshoz szükséges fekete fólia használata nagyon kifizetődő, mert egy hektár befödéséhez csak ötszáz korona értékű kell belőle, ha azonban lelkiismeretesen bánnak az anyaggal, — a növények begyűjtése után gondosan fölszedik a fóliát —, akkor két-három évig használhatják. Így csökkent-, hetö az. anyagköltség. Korábban a zöldségféléket ötször-hatszor kellett kapálniuk, a fóliák közét újabban csak egyszer sarabolják. Ezzel Is jelentős megtakarítást érnek el. A fóliával takart talaj teljesen gyommentes, s a tápanyagok minden cseppje a kultúrnövények rendelkezésére áll, míg a kapálással kezelt növények minőségé s a talaj gyommentesen tartása korábban nőm mindig úgy sikerült, ahogyan szerették volna. Az idén a šamoríni részlegen hasonló területen termesztik a zöldséget mint a múlt évben. Szabadföldön káposztát, karfiolt, a hetvenkét fóliaházban pedig salátát, uborkát és zöldpaprikát termelnek. A tíz hektárra szükséges paradicsompatlántát szintén ott készítik elő, azonban más részlegen ültetik ki, s ugyanott paradicsomot további tíz hektáron helyrevetéssel is termelnek. A tizenhat személyből éllé kertészeti csoport már száznyolcvánezer saláta palántát ültetett a hangárokba. Közülük többe® már a paprikapalántákat is dugványozzák, s március elején a korai káposztát és a karfiolt tápkockázzák. Ha gzzel elkészül* tek, a takaratlan hangárok vázára húzzák fel a fóliát, hogy amint lehetséges, kiültethessék a palántákat. Nagyon előnyös,hogy a fóliasátrakban gépekkel végezhetik a legfontosabb munkálatokat. Az elmúlt évben próbálkoztak a dupla falú fólia hasznosításával is. Azt tapasztalták, hogy költségességénél fogva egyelőre nem vehetik igénybe ezt a fóliát, mely a szekfűtermelésben hasznosítható sikerrel, mert huzamosabb ideig a sátor egyhelyen maradhat. A zöldségtermelésben szükséges a terület gyakori cseréje, hogy elkerüljék a kártevők garázdálkodását. Vörös elvtárs azt a nézetet vallja, hogy ahol hozzáértéssel,lelkiismerettel foglalkoznak a zöldségtermeléssel, ott a jó gredmény nem maradhat el. Nagyon fontosnak tartja, hogy a kertészek ismerjék meg a tudomány legújabb . vívmányait, s azokat a gyakorlatban bátran hasznosítsák. Aki erre nem vállalkozik, az előbb-utóbb lemarad. Fehér Károly elvtárstól, az üzemi pártbizottság elnökétől hallottam: „Vörös Károly a kertészetben példamutató tevékenységet fejt ki. Mindenkitől jogosan elvárja, hogy féladatát becsülettel teljesítse. Önmagával szemben is nagyon igényest A feladatokból sokat magára vállal, s ha a helyzet úgy kívánja fűti a palántanevelőt, ráül valamelyik gépre, vagy éppen szállítja az előkészített árut, hogy friss állapotban kerüljön piacra. Talán mondanom sem kell, hogy ez jó hozzájárulás az októberi p'ártplénumon megjelölt feladatok sikeres teljesítéséhez. Hoksza István Az eredményes zöldségter me lém alapja az életerős, edzett, egészséges palánták nevelése. A Rimavské janovee-i szövetkezetben nagy gonddal végzik ezt a munkát. A melegágyak üvegablakait nádtakaróval fedik, hogy a szépen fejlődő palántáknak védelmét nyújtssanak a hideg ellen. Foto: —dék
