Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-19 / 7. szám
12 , SZABAD FÖLDMŰVES 1877. február 19. A kellő takarmányalap megteremtése, de elsősorban a takarmánykeverékek előállításához nélkülözhetetlen drága fehérjetakarmányok behozatalának csökkentése érdekében fokozott figyelmet kell fordítani a tömegtakarmányok termesztési színvonalának növelésére. E tekintetben a figyelmet elsősorban az évelő takarmányok nagyobb gonddal és hozzáértéssel történő termesztésére kell összpontosítani. E mellett szól az a tény is, hogy a tömegtakarmányok hiánya esetén a mezőgazdasági üzemek az abraktakarmányok fokozott termelésével kényszerülnek az állattenyésztési termelést fenntartani, ami kedvezőtlen hatással van az egész ágazat jövedelmezőségére. A szántóföldi termesztésben az évelő takarmányok vetésterülete tizenkét húsz százalékban részesedik, jelentőségük nemcsak mint értékes fehérjékben gazdag takarmánynövényekben, hanem á talaj termőképességére gyakorolt kedvező, regeneráló hatásukban is rejlik. Talajjavító hatásuk következtében fontos szerepük van a gyenge termőképességű talajok ésszerű tápanyagellátásában és termőképességük növelésében. Az összpontosított és szakosított növénytermesztés esetén jelentőségük a gabonafélék nagyobb részaránya mellett még fokozódik. Az évelő takarmányok közül első helyen a lucerna és a vöröshere termesztése áll. Mindkét növény termőhelyi és éghajlati igényei különbözőek, ezért egyforma adottságú termesztési viszonyok között egymást rendszerint kizárják. A vetásforgóba való besorolásuk a növénytermesztés irányzati koncepciójától és szakosításától függ. Tekintettel a vetésforgó gyakori túlzott műtrágyázására — elsősorban a nitrogéntrágyázásra — a lucerna és a vöröshere alávetéseket célszerű a vetésforgóba trágyázott gumós- és gyökérnöványeket követő második gabonaféléhez sorolni. Ebben az esetben a gabonafélék már kisebb mértékben bokrosodnak, s ezáltal a lucerna és a vöröshere termesztéséhez kedvezőbb körülmények alakulnak ki. Az alávetések gyenge termőképességű talajokon az első gabonafélékhez is kerülhetnek. Tiszta kultúrában az előveteményré kevésbé érzékenyek. TALAJELÖKÉSZÍTÉS ÉS TRÄGYÄZÄS A lucerna és a vöröshere alávetéseknél az alap talajmüvelés és a magágyelőkészítés a takarónövény igényétől függ. Tiszta kultúrák esetén a lucerna alá mély-, a vöröshere alá pedig sekélyszántás szükséges. A takarónövény nélküli tavaszi vetéseknél kétféle talajművelési módszer jöhet számításba. Az egyik — az elővetemény után erősen elgyomosodott ta Iájukon, de főleg az évelő gyomok nagymértékű elterjedése esetén — a mély- vagy középmély szántás, a másik pedig — a gyommentes talajok esetében — a sekélyszántás vagy a tárcsázással végzett sekély talajlazítás. Vetés előtt elegendő a sekély ta-A lucerna és a vöröshere termesztési agrotechnikája lajporhanyitás is. Vetés után, esetleg néha vetés előtt is célszerű — a nehéz, nedves talajok kivételével — a talajt hengerezni. A késő tavaszi vagy a nyári vetéseknél a talajelőkészítés az előveteményektől és a talaj állapotától függ. Az évelő takarmányok általában nagy mennyiségű tápanyagot vonnak el a talajból. A talaj tápanyagellátottságának szempontjából alapvetően fontos a mélyebb talajréteg tápanyagkészletének mennyisége. E növények ugyanis képesek felbontani és hasznosítani a talaj nehezen oldható tápanyagtartalékait is. Ezért a közvetlen trágyázás hatásfoka aránylag alacsony, sőt gyakori esetekben az intenzív műtrágyázás terméscsökkenéshez vezethet. Az eddigi tapasztalatok alapján célszerű a lucerna és a vöröshere tartaléktrágyázása, elsősorban a foszfor- és a káliumtartalmú trágyák esetében. Tartaléktrágyázás esetén ugyanis 0,82—1,07 tonna széna terméstöbblet érhető él hektáronként. További előnye az, hogy az egyes műtrágyák — mint például a kálisó — kedvezőtlen hatását is csökkenti. A tartaláktrágyázást legcélszerűbb a szervestrágyázással egybekötve a gumós- vagy silónövények alá alkalmazni. A vetésforgó, de különösen a taka. rónövény túlzott nitrogéntrágyázása kedvezőtlenül hat a lucerna és a vöröshere fejlődésére, terméshozamára. Ezért főleg a lucerna alávetése esetében a takarónövény nitrogéntrágyaadagját nagyon megfontoltan kell meghatározni. Jó termőképességű talajokon a közepes — hektáronkénti negyven kilogramm hatóanyagú — nitrogéntrágya-adagot célszerű legalább a felére csökkenteni, vagy teljesen kihagyni. Csak rosszabb hatású elővetemények után lehet a hektáronkénti 40—30 kg-os nitrogéntrágyaadagot használni. A vöröshere takarónövényének trágyázásánál — gyengébb talajokon is — a hektáronkénti uitrogéntrágya mennyiségének 40—80 kg alatt kell maradnia. A lucerna és a vöröshere nitrogéntrágyázása csak azokon a termőhelyeken érvényesül, ahol az ökológiai tényezők — például tápanyagokban szegény, savanyú talajokon — gátolják a gumóbaktériumok fejlődését. Ilyen esetekben a takarónövény betakarítása után alkalmazott nitrogénes fejtrágyázás — kalciumnitrát formájában — hatásos lehet. A lucerna és a vöröshere tápanyagellátásában alapvető fontosságú a rendszeres meszezés, de a mikroelemtrágyázás is. Erre a célra a „Sinborit V“ kombinált mikroelemtrágya alkalmas. A VETŐMAG ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS A VETÉS A lucerna jelenlegi fajtaösszetételéből a mély, alacsony vízszintü talajok esetében a Hodonínská vagy a Pálava fajták, a hegyaljai körzetek nedvesebb, nehéz talajainál pedig a Táborská fajta alkalmas. A vöröshere típusai közül a késői elsőkaszálású, a korai diploid és az újnemesítésű tetraploid fajták állnak rendelkezésre. A fajták kiválasztásánál tekintetbe kell venni az egyes termelőkörzetekben való alkalmasságukat és csak államilag elismert fajták elit vetőmagját célszerű alkalmazni. A vetőmaggal szemben támasztott alapvető követelmények közé a magvak tisztasága, gyommagvaktól való mentessége és jó csírázóképessége tartozik. A vetőmag előkészítésének fontos teendője a gombabetegségek elleni csávázás (erre a célra a Hermái csávázószer alkalmas) és a gumóbaktériumok beoltása, elsősorban azokon a helyeken, ahol a lucerna és a vörösbere termesztése kevésbé alkalmas talajokon történik, vagy ott, ahol e növénykultúrákat még nem termesztették. A lucerna és a vöröshere alávetésben vagy tiszta kultúrában termeszthető. Az előbbi hagyományos termesztési mód, s a jelenlegi intenzív termesztés követelményeinek ma már kevésbé megfelelő, mert gyakran kedvezőtlenül befolyásolja az alávetett takarmánynövény terméshozamának alakulását. A takarónövény negatív hatása egyrészt a talajnedvesség el vonásában, másrészt az alávetés heárnyékoiásában, vagy megdőlése ese tán befojtásában jelentkezik. Ha mégis a lucernát vagy a vörösherét alávetésben termesztjük, a takarónövény kedvezőtlen hatásának kiküszöbölése érdekében célszerű a gumós- és gyökérnövényt követő második gabonaféle alá végezni vetésüket, amely már kisebb mértékben bokrosodik. A takarónövény vetőmagmennyiségét a felére, nitrogéntrágyázását pedig a minimumra kell csökkenteni. A magra termesztett gabonafélék közül, mini takarónövény a tavaszi árpa ég a tavaszi búza, a vöröshere alávetéséhez — hegyvidéki körzetekben — pedig az őszi rozs alkalmas. A zöldtakarmánynak szánt gabonafélékből a zab és a tavaszi zöldkeverékek, esetleg a kukoricatermelő körzetben a silókukorica jöhet számításba. A lucernát és a vörösherét a talaj állapotától és a vetés időpontjától függően egy-két cm-es mélységbe, legcélszerűbben a takarónövény soraira harántirányba kell elvetni. A vöröshere alávetésével megfelelő talajokon és csapadékokban gazdag övezetekben az említett alapelvek betartása esetén jó eredményeket lehet elérni. A lucerna sokkal érzékenyebb a takarónövénnyel szemben, ezért különösen az aszályosabb és melegebb, lapályos területeken előnyösebb a kultúrában való termesztése. NÔVÉNYÄPOLÄS A lucerna és a vöröshere ápolásához a gépi és a kémiai eszközök alkalmazása egyaránt szükséges. A vetémény érzékeny a talajkéreg képződésére, ezért a növényzet fejlődésének első szakaszában a talajkéreg feltörésére a fovas vagy szöges henger alkalmazása szükséges. A betegségek, kártevők és gyomok elleni védelemben alapvető fontosságú a növényvédő- és gyomirtószerek alkalmazása. A lucerna és a vöröshere terméshozamai növelésének és termésbiztnnságának leghatásosabb eszköze az öntözés. Mindkét takarmánynövény már a vetés évében meghálálja az öntözést, melynek legalkalmasabb időpontja a takarónövény betakarítása utáni időszak fa lucernánál 25—30 mm-es, a vöröshere esetében pedig a 40—60 mm-es öntözővíz adag kijuttatásai. A további vízszükségletet kétszeri vagy háromszori — 30—40 mm-es — adagban lehet pótolni. Első kaszáláskor — kedvező időjárási viszonyok esetén — öntözés nélkül is megfelelő termés érhető el. Viszont a további kaszálások terméshozamát már nagy mértekben a csapadékviszonyok (öntözés) határozza meg. Minden kaszálás után célszerű a mély ta Iajok esetében az Sgyszeri öntözés 40 —50 mm-es adagban, sekély talajoknál pedig a kétszeri öntözés 30—40 mm-es adagban. A vízhiányra a vöröshere sokkal érzékenyebben reagál, mint a lucerna, ezért az öntözésének még nagyobb jelentősége van. A lucerna és a vöröshere már a vetés évében kaszálható. Tiszta kultúráknál és a tavaszi vetés esetén kél vagy három, alávetéseknél rendszerint csak egy kaszálás jöhet számításba. A második és a további hasznosítási években a lucerna lapályos, meleg területeken négyszer, a hegyaljai körzetekben pedig háromszor kaszálható. A vörösherénél általában csak három, hegyvidéki körzetekben pedig csak két kaszálás célszerű. A kaszálások időnontja szempontjából lucernánál a virágzási, vörösherénél pedig a virágzás előtti időszak a legalkalmasabb. Az egyes kaszálások között leg alább 35—40 napos időszak szükséges a növényzet újrafejlődéséhez. (K. M.) A Nová Bašta-i (újbástt) Medves Efsz-ben Is készülnek az 1976-os év lezárására. A kétezerötszáztlzénkét hektáros területen gazdálkodó szövetkezetnek felbecsülhetetlen jelentősége van — főleg munkalehetőség szempontjából — a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járásban. Medvesalja köztudottan ma is agrár vidék, ezért fokozott értékkll bírnak a szövetkezet jó eredményei. Huszti István ökonómus szerint sikeres évet zárnak a Medvesben. A tavalyi mostoha időjárási viszonyok ellenére is valamennyi mutatót sikerült teljesíteniük. A növénytermesztésben csaknem minden tervezett hektárhozamot túlszárnyaltak. A dohánytermesztésben például, ami erőssége a Mérlegen szövetkezetnek, a tervezett ezerkétszáz mázsa helyett ezerháromszázhuszonöt mázsát sikerült betakarítaniuk. Ez félmilliós tervteljesítést jelent. Igaz, a Jégverés tetemes károkat okozott — ennek ellenére jól jövedelmezett a do A gabonaprogram teljesítése igényes feladat A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fő feladata a hatodik ötéves tervidőszak éveiben, — amelyet a CSKP XV. kongresszusa stratégiai feladatként határozott meg —, a gabonafélékkel és az élelmiszerekkel való fokozatos önellátás. Ezek termelésében elsősorban az ötödik ötéves tervidőszakban értünk el kimagasló eredményeket. Szlovákiában ebben az időszakban 18 millió 238 ezer tonna gabonát (a kukoricával együtt) termeltünk, ami tizenhárom százalékkal volt több a tervezeti mennyiségnél. A hozamok mintegy harminc százalékkal jobbak voltak, mint a negyedik ötéves tervidőszak éveiben. Az 1970—75-ös években a negyedik ötéves tervidőszakhoz viszonyítva 4 millió 132 ezer tonnával több gabonát termeltünk. Az említett években az állami alapba 1 millió 78 ezer tonnával több gabonát vásároltunk fel, ami nagymértékben hozzájárult a gabonaszükséglet hazai forrásokból való fedezéséhez és a külföldi behozatal csökkentéséhez. Az önellátáshoz (1980-ig) hozzájárulhat az is, ha tartjuk azt a dinamikus fejlődést, amit az ötödik ötéves tervidőszakban elértünk. Míg az 1971 —1975-ös években hektáronként 3,58 tonna gabonát termeltünk, addig a jelenlegi ötéves tervidőszakban átlagosan 4,05, 1980-ban pedig már 4,28 tdnna hozamot kell elérni. Az ötéves tervidőszakban 19 millió tonna gabonát kell termelnünk, tehát évente átlagosan 3,8; 1980-ban pedig 4 millió tonnát. Ez igényes feladat. Hiszen gyakorlatilag ugyanarról a területről az 1965—1970-es években átlagosan 2 millió 421 ezer, az 1971—1975-ös években pedig 3 millió 247 ezer tonna gabonát termeltünk. A jelenlegi ötéves tervidőszakban sokkal igényesebb feladat lesz 533 ezer tonnával növelni a gabonafélék termését, mint 826 ezer tonnával az előbbi két ötéves tervidőszak viszonylatában. Ez azzal indokolható, hogy a rendelkezésre álló fajtaválaszték biológia! termőképességét már több mezőgazdasági üzem kihasználja. E téren még azonban nagy tartalékaink vannak az átlagon aluli és az átlagos eredményeket elérő mezőgazdasági üzemekben. Fő célkitűzésként kell szómon tartani azt, hogy az átlagon aluli üzemek elérjék az átlagos, ezek pedig az átlagon felüliek termelési színvonalát. Az önellátás elérésében a gabonafélék strukturális változásával is számolunk. Elsősorban a szemes kukorica vetésterületét kell bővítenünk, mégpedig oly mádon, hogy 1980-ban 180 ezer hektáron . termeljük üzt az értékes növényt. Ugyanabban az évben a 935 ezer hektár gabonaféléből a búzára 64,2, az árpára 23, a zabra, rozsra és egyéb gabonafélére pedig 12,8 százalék jut. A gabonafélék termelésének fokozását az intenzifikácíós tényezők szélesebb körű alkalmazásával segíthetjük elő. Ez azonban megköveteli az anyagi-műszaki bázis fejlesztését, a műtrágyáknak, a vegyszereknek és egyéb eszközöknek jobb hasznosítá-sát, a raktárhelyiségek hálózatának a kiépítését, a nagy teljesítményű betakarító gépek maximális kihasználását, s a betakarítás utáni kezelés lelkiismeretes végzését. Az intenzifikácíós tényezők közül elsősorban a műtrágyáknak van nagy jelentősége. Egy hektár mezőgazdasági területre számítva 1980-ban mezűgazdaságunk 282 kg NFK hatóanyagot kap, ami az 1975-ös évi szinthez viszonyítva 40 kilogrammal több. A műtrágyákat tehát a hatodik ötéves tervidőszak éveiben sokkal ésszerűbben kell kihasználnunk, mint korábban. A hatodik ötéves tervidőszakban összesen háromezer — másodpercenként négy kilogramm áteresztőképességű — gabonakombájnt importálunk: részben a Szovjetunióból, részben pedig az NDK-ból. Ezenkívül a hatodik ötéves tervidőszak utolsó éveiben további ötszáz, hegyi körzetekben jól alkalmazható kombájntípus behozatalával is számolunk. Megteremtjük a nagyobb teljesítményű vetőgépek, talajelőkészítő eszközök és a szalma félaprltó gépek gyártásának a feltételeit. Elmondhatjuk, hogy a gabonafélék termesztésének és betakarításénak gépesítése a hatodik ötéves tervidőszak éveiben megoldottnak tekinthető, ami egyik előfeltétele a jobb eredmények elérésének. A gabonafélék ésszerű felhasznájása tekintetében is nagy tartalékaink vannak. Ez a megfelelő színvonalú felvásárlással oldható meg. Az állami és a takarmányalapba 1980-ban körülbelül 3 millió 200 ezer tonna gabonát vásárolunk fel. Ez nemcsak a termelés fokozásával függ össze, hanem a felvásárlás arányával is. Előreláthatólag az 1978—1980 as években a felvásárló vállalatokban 380 ezer tonnával bővül a raktárhelyiség, 200 ezer tonnával pedig а hangár-szerű raktárak kapacitása. Ez azonban még mindig kevés, mert 1980 ban a felvásárló vállalatokban a felvásárolt gabonamennyiségnek csak mintegy 88,8 százaléka (a kukoricán kívül!) tárolható. A többi gabona raktározásáról még mindig a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek gon doskodnak. A gabonaprogram teljesítése érdekében a továbbiakban is az elmúlt évek pozitív tapasztalataiból és az új, tudományos ismeretekből indulunk ki. Tovább folytatjuk a viszonyaink között legjobb termést adó fajták és hibridek termesztését. A gyakorlat bebizonyította, hogy hazánkban helyesen igazodtunk a szovjet búzafaj fák termesztésére. Viszonyaink közöli teljes mértékben meghonosodtak. Az árpa esetében tovább folytatjuk a hazai fajták termesztését, amelyek vi lágszínvonalnak is megfelelő termést adnak. A kukoricánál a hazai hibrideknek a jelenlegi 12-ről 20—30 szá zalékra valé növelésével számolunk, ami múdot ad a külföldi behozatal csökkentésére. Gabonatermesztési feladataink kétségkívül igényesek. Nagy szükség lesz a növénytermesztők, gépesftők, a tu dományos és a fejlesztő bázis, vala mint a szolgáltatások dolgozóinak kölcsönös együttműködésére. A kuta tás súlypontja a továbbiakban is a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola növénytermesztési tanszékének dolgozóin iesz. Ha az összes rendelkezésre álló munkaerőt és eszközöket aktívan mozgósítjuk és ésszerűen kihasználjuk a meglevő termelés-fejlesztési le hetőségeket, akkor gabonatermesztési feladataink teljesítésére a hatodik öt éves tervidőszak éveiben reális feltételeink vannakl — bim— a bány, s ha ehhez az összeghez hozzáadjuk az Állami Biztosító által kifizetett egymillió kétszázezer koronát, a tiszta bevétel egymillió hétszázezer koronát tesz ki. Az eredmények eléréséhez jó feltételeket jelentett a hat darab Sirokkó „Medves" (TDO—60) szárító berendezés, s a dolgozók aktivitása, akik komolyan vették a szocialista munkaversenyt. Eddig nyolcvan hektáros területen termesztett a szövetkezet dohányt — az idén ezt száztíz hektárra kívánják növelni. A szőlőtermesztésben, a kertészetben szintén túlteljesítették a tervezett hozamokat. Talán csak a szálas takarmány fog gondot okozni, ahol alig hatvan százalékos eredménnyel dicsekedhetnek. Ezt a hiányt részben szalmalzesítéssel, sörgyári hulladékanyaggal próbálják pótolni. Az állattenyésztésben is túlteljesítették a tervet. Egymillió százezer liter tej helyett például egymillió kétszázharminchatezer litert adtak 'el, a húseladásuk többlete pedig mintegy kétszázötven mázsa voR. Különösen örvendetes a sertéshús eladás túlteljesítése. Nem csoda: az üzemgazdász szerint hagyománya van itt a sertéstenyésztésnek. Az egy kocától leválasztott malacok számát tekintve a legjobbak közé tartoznak járási szinten. Tizenhét malac volt a tervezett leválasztás, s a mutató ehelyett 18,86 lett. Ugyancsak a dolgozók kezét dicséri ez is, és az irányítás. A szakosítás eredményeképpen egy telepen legfeljebb kétféle állatot tartanak. A továbbiakban szeretnék tovább szakosítani a termelést, s a kihasználatlan tartalékokat feltárni, illetve felhasználni. A jövőben nagy súlyt helyeznek a földalap termővé tételére, a talajjavító munkákra, s az öntözés megoldására. Az év folyamán el akarják érni a kétezernyolcszáz—kétezerkilencszáz literes fejösi átlagot, valamint az állomány további szaporulatával harminchat vagon húst akarnak leadni. Hat Sirokkó szárítót akarnak elkészíteni, s az újbásti telepen átadni egy korszerű javítóműhelyt és irodaházat. Huszti István üzemgazdász így vall a terveikről: — Nagyobb hozamokat szeretnénk elérni szálas takarmányokból, meg akarjuk honosítani a lucernát, és szeretnénk jobban kihasználni a legelőket. — Nem lehetünk elégedettek az eddigi eredményekkel. A jövőben szeretnénk elérni azt a maximumot, amit egy ilyen -területen termelő szövetkezet elérhet. —KVI — Iliim
