Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-07-03 / 26. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1376. jňlius á. 1ű A NAGY MESEMONDÓ NYOMDOKAIN ж „Aid ott legyen a láng, mely utamra rávilágított!“ Z i r c e n megtekintettük Reguly Antal 1843-ban felállitutt mellszobrát és az Országos Széchenyi Könyvtár Reguly Antal Könyvtárát. A hatalmas müemlékktinyvtár méltóan tükrözi a magyar—finn-ugor nyelvészeti és népköltészeti kntatást. Reguly Antal (1818—1838) nyelvtudós korai halála érzékeny veszteséget jelentett. Veszprém városában jóformán minden ház műemlék — emléktáblák sokasága látható. Talán egyetlen magyar városban sem maradt annyi műemlék épségben, mint éppen Veszprémben. Egy bakonyi ház-múzeumot is megnéztünk, szobájában a mestergerenda elengedhetetlen tartozékával — a bibliával és a kalendáriummal. Délután már Balatonfüred utcáit róttuk, közeledve úticélunkhoz, az 1870-ben épült Jóokai-nyaralóhoz, mely most a legértékesebb Jőkaiemlékmúzeumok egyike. Az emléktárgyak megtekintését azonban a nyaraié parkjábah Jókai mellszobrának ünnepélyes megkoszorúzása előzte meg. Megllletődve jártuk körül Komárom nagy szülöttjének dolgozószobáját. Jókai, miután 1848 ban megszerezte ügyvédi oklevelét, azt irta pályájáról: „Elhatároztam, hogy fró leszek és semmi más". Nos, nem is csodálkozhatunk, a dolgozószobája Íróasztalán üveglap alatt azt olvashatjuk, hogy semmit sem sajnál itthagynt, de az Íróasztalát azt nagyon... Láttuk látcsövét, mellyel a Balatonon érkező hajókat figyelte — ismerősök, barátok jöttét és távozását. Egy remekművű zenélőórát, mely a törököktől Budavár visszafoglalását ábrázoló aranykeretes festmény felső középső részén van beépítve, és sikerült hallanunk a Kossúth- és Rákóczi-induló felcsendülő, lelket üdítő szép akkordjait, éppen úgy, mint ahogyan valamikor a valóságos és mesealakjait szövögető Jókai Mór hallgatta messzejáró gondolatai közepette. Itt élt és alkotott, boldogan feleségével, Laburfalvi Rózával, akiről méltán jegyezték fel, hogy a legnagyobb Gertrudis volt Magyarországon. Annak a Jókainak a felesége, aki 1848. március 19-én az általa összeállított „Tizenkét pontot“ — melyben saját szavaival a nép kívánságát fogalmazta meg — cenzori engedély nélkül kinyomtatva, olvasta fel a Nemzeti Múzeumnál egybegyűlt lelkes, szabadságvágyó tömegnek. Nem lehet célunk e rövid lélegzetű írásban Jókai regényes életének boncolása, nem is szükséges, hiszen ő valamennyi művészi regényébe beleszőtte életének egy-egy megtörtént, vagy éppen megálmodott részletét — о az, aki a valóságban álmodott és az álmot valóságnak irta meg. szines képzelőerővel megáldva. A belátón füredi múzeumban eredeti kéziratai, könyveinek sokaságé, „batgyttjteménye", kerti szerszámai Is sokoldalúságát igazolják. Mindezek felemelően közel hozzák az Írót „... aki itt élt e falak között s e kertben, ahol a vén fák még érezték ápoló kezét“. Látogatóinak Jókai mindig szívesen mutogatta a tulipános ládát, melyet szülővárosa Komárom küldött ötvenéves írói jubileumára Jókainak. Búzakévék, mezei virágok díszítik, melynek tetején a város, oldalén pedig a Jókai ház képét őrzi a művészi faberakás. Nehezen szakadtunk el a sok látnivalótól, szerény büszkeséggel eltelve, hogy Komáromban, az Erzsébet-szigeten a Jókai filagória és környezete, a múzeum előterében a mesélő Jókai ülő bronz szobra — melynek restaurálását az idei XIII. Jókai-napok megkezdése előtt befejezték a bratislavai Iparművészeti Központ szakemberei —, és a múzeum állandó jellegű J6- kai-emlékkiállftása, ahol bútorai, berendezési tárgyai, levelezése, rajzai és festményei, valamint a színdarabok bemutatóit érzékeltető gazdag fényképanyag, valamint Jókai aranyembere, Domonkos János ruhamaradványai is ott nyertek méltó elhelyezést. Eleven valóságként hat, a nagy mesemondó Jókai köztünk van; a szívekben, csodálatos regényei által, az Aranyember boldogságra vágyva, a Duna ismeretlen szigetén Noémi Illatos rózsái, ölelő, nyugalmat, békességet jelképező karjai között... Hazafelé az ezeréves Székesfehérvár alkonyaiban sziporkázó fényei fogadtak, a kivilágított romkert, I. István király szarkofágja. Rövid városnézés volt utunk záróakkordja. A Jókai tanulmányút teljesítette küldetését, a kezdeményezésért dicséret illeti a múzeum vezetőségét; a gondos útikalauzolásért Ratyimorszkyné régészt és Trugly Sándornak, a kör elnökének felkészültségét. Mindannyiuknak elismeréssel adózhatunk. SZÉNÄSSY JANOS A komárnoi (komáromi) Dunamenti Múzeum mellett tevékenykedő Múzeumbarátok köre csupán harmadik éve nyújt hatékony segítséget a múzeumnak, a múlt értékes emlékei felkutatásában. Ez az önzetlen munkálkodás gyakorlatilag nagy horderejű, hiszen Komárno újarcú várossá születik, s nagy gondosságot igénye! a múlt emlékeit tükröző tárgyak megmentése, megőrzése a jövő nemzedékek számára. Ennek az alig harminc tagú körnek a tevékenysége tavaly a Jókai-Jubileum tiszteletére csúcsosodott ki a különböző Jókai-emlékek rendbehozásában és rendszerezésében. Ekkor vetődött fel a gondolat: egy jutalomkiréndnlás keretében bővíteni a kör tagjainak látókörét, megtekinteni a magyarországi főbb Jókai-emlékek sokaságából a pápait és a balatonfüredit. Nemrég azután sor került erre a 300 kilométeres túrára, Pápa, Zirc, Veszprém, Balatonfüred, Tihany és Székesfehérvár érintésével. Az irodalom herkeiben járatos halandó jól tudja, Jókai Mór Petőfivel együtt tanult a pápai gimnáziumban. Jókai mellszobrának megkoszorúzása a pápai parkban. Első teendőként tisztelettel adózva, megkoszorúzták a múzeumbarátok körének tagjai Jókai mellszobrát, melynek oszlopán az akkor is már éberen álmodozó szavai találhatók: „Áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított". Említést érdemel, hogy a szóbanlevő kör alelnöka, Kelemen Pista bácsi (81 éves) is ebben a kollégiumban tanult és érettségiseit. Most is úgy áll a Jókai utca 13. számú ház kívülről, ahogy hajdanában, amikor még a háztulajdonos csimadiamesternél volt diákszálláson Jókai. Igaz, hogy az udvari diákszobát azóta már konyha-szobás lakássá alakították, a fagerendákat „lelstukatőroz ták“, de mégis megilletddve topog tunk körüli, simítottuk meg falait a bent lakó idós néni szívélyes meghívása folytán. Jókai, mint kitüntetett diák 1831-től 1835-ig a komáromi re formátns kollégiumba járt, ahol egyik tanára, Vély Ferenc a jól tanuló jó kaira mondotta: „Egy jókai Móricnak kivételes embernek kell lennie .. Pápai diákoskodása idején jókai még festő, esetleg építész akart lenni, Petőfi színésznek, Orlal Petries Soma viszont Írónak készült. Az együtt tanuló három barátról fgy emlékszik Jókai: „A pápai kollégium melleit ott volt egy kis teher ház, abban egy még kisebb szoba, abbao a kis ház szobájában szokott összejönni ezelőtt sok-kok esztendővel három fiatal diák, akiknek kicsiny volt az egész világ. Az egyik volt Orlei Soma, a másik Petőfi Sándor, a harmadik voltam magam." (ókai-filugória a komárnoi Erzsébet-szigeten. MÁTÉ I.: Szerelem-sirató Anyám, meg ne hallja, lelkem, kiált sírva, 6n, árvacsalán, hitem eladtam. Jaj, fehér pártám, nem ezt akartam, nem ezt akartam, harmatosat, mást, az Emberrel való, tiszta álmodást, züldgyöngy hímzésem, fonalát elvágtad, nincs-szerelmeddel, szívemet kívántad, helye fekete pont, nincs már átmérője, pillanat-virágnak, bürök-keserűség, eső-nincs villámnak, fullaszt levegője. Jaj, sötét pártám, gyújtod lázamat, gyíkffi hallgatja, késő vádamat, könnyem üszkös lángja, mindent elborít, kiszáradt lelkemnek, álmában Jut, a víz, soká iszik mohón, szomjúbozva ébred, lásd, mégis érted, sir az énekem! Zsolozsmát duruzsol], fájó szerelem. Vadgesztenye ágán Vadgesztenye ágán, rügyek gönygyüzése, füzérbarka arcát, eső mossa szépre. Bübospacslrta-pár, fészket rak a tölgyre, gólyahír takarók, simulnak a völgyre. Bokrok homályában, zümmögő méh rajok, lágy mézillat hódít, hallgatsz, a én hallgatok. Tulajdonképpen nem ez a hivatalos neve, de a háta mögött csak így hívják. Ügy ragadt rá Pletykás Márira a „hírharang“ előnév, mint elhanyagolt legelőn barangoló állatra a bogáncs. De olyan is ez a becenév, mint a bogáncs. Minél Jobban meg akar szabadulni tőle a tulajdonosa, annál nehezebben sikerül neki. A „törvénytelen“ nevet viselnie kell a Mórinak is mindaddig, míg meg nem kondidnak fölötte a harangok. Addig így beszélnek róla, akik ismerik a faluban, azután már nem. Nehogy visszajöjjön kísérteni. Pletykás Márit a nyelve miatt hívják hírharangnak. Ha kinyitja a száját, úgy pörög az a húsdarab, mint a motolla. Csípősebt) az a nyelv a cseresznyepaprikánál, élesebb némelyik borotvapengénél. Akinek volt már alkalma ezt tapasztalni, azt mondja: spirituszba kellene tenni Már! nyelvét, hogy megmaradjon az utőkomak is. Mári véletlenül sem vénasszony, hanem középkorú öreglány. Nem csúnya, egy fokkal szebb az ördögnél, mégsem tudott eddig férjhez menni. Nem akad, aki vállalkozna a köszörűkő szerepére. Tudniillik, hogy Márl rajta élesítse a nyelvét. Márl fürge, mint a gyík, gyors, mint a villám. Szinte úgy ront be a szobába, ha valahol megjelenik. Pocakja, mint az agyonhajszolt igáslő oldala, behorpad, aztán máris rákezdt: — Hogy vagytok? Hallottátok a legújabb hírt? Neem?! Pedig erről beszélnek már az egész faluban. A Péter, tudjátok az a vöröskőpü, berúgott az este a Ivultörházban, aztán elment Böcze Terihez, a bejárónőhöz. A feleségé, amikor megtudta, olyan patállt csapott, hogy még a tányérok Is lepotyogtak náluk az asztalról. Csak nektek mondom: állítólag el akarnak válni... Márl nem törődik vele, hogy el vanпнк-а foglalva, akiknek beszél. Ilyen kicsiségekre nem ad, mondja tovább a legújabb híreket. Mindenről tud, ami a környéken történik, minden lében kanál. Nem zavartatja magát, ha nem szólnak neki, akkor is leül, azután folytatja, ahol abbahagyta. Megjósolja, hogy a legközelebbi napokban nagy zivatarok lesznek, vagy elmondja az okát, miért kapott prémiumot Feri, a traktoros. Bizalmasan elárulja, hogy Feri titokban jóban van a könyvelőnóvel. Saját két szemével látta, hogy a minap milyen előzékenyen cipelte hazafelé a fiatalember a csinos könyvelőlány csomagját. Beszéd közben Mári sohusem felejt elmondani néhány viccet is. Egy apró, kopott jegyzetfüzetben tartja ezeket raktáron, s minden napra odahaza betanul néhányat. Csámcsogva mondja a vicceket, s már előre nevet a csattanón. Olyan jóízűen kacag, hogy még a könnye is kicsordul. Azon mulat, hogy fognak majd a viccén nevetni. Ha nem éri el a várt hatást, tüzet nyit a szövetkezet vezetőire. Mulatságos történeteket mesél, amelyek feltétlenül rontják az Illetők tekintélyét. Viszont, ha velük beszél, képes a növénytermesztésben vagy állattenyséztésben dolgozó öszszes alkalmazottat befeketíteni csak ügy a beszélgetés kedvéért. Olyan jámbor képet vágva pletykál a vezetőknek, mintha a megtestesült jóság, vagy a lourdesl szűz lenne. Pedig egyik sem. Kedvelt szavajárésa Márlnak, hogy „nem azért mondom“. Nem azért mondom, de ... kezdi aztán jön a széőzön. Pörögni kezd a motolla, csobognak a szavak, mint a felhőszakadás után a hegyekből lezúduló víztömeg. De ez még mind semmi! Valami rettentő nagy mágikus erő lakozik Máriban. Komolyan mondom, mintha megbolondulnának, valamennyi őrn elkezd sietni. Hihetetlen gyorsan eltelik egy-két őrá. Alig lehet észrevenni az idő múlását. Félbeszakítani a beszédben nem lehet Márit. Hiába Is próbálkozik ezzel a szenvedő alany. Ha meg akarják akadályozni a beszédben, Mári juszt is beszél. Beszél, beszél feltartóztathatatlanul . Mint már említettem, ajkai cuppognak, álkapcsa szüntelenül csattog, orra kitágul, szemöldöke a homlokára ugrik, Legjobb ilyenkor hallgatni, csendben maradni. Senki sem szereti a faluban a hírharangot, Pletykás Márit, mégis azt kell mutatni, mintha kedvelnék. Mosolyogni kell a viccein, derűs képpel Illik hallgatni, csak a szomorú történeteknél lehet olyan arcot vágni, mintha fogorvosi rendelőben lenne az ember. Ha valaki nem így csinál, az vessen magára. Mári megalkotja róla a véleményét. Ajkát lebtggyesztl, fltymálő hangon jegyzi meg: — Micsoda érdektelen emberi Nem tiszteli még az embertársait sémi A hírharang, azaz Pletykás Márl ezzel Is megy. Odébb áll egy házzal, másokat boldogítani. Napről-napra ezzel tölti el a legtöbb Idejét. Hordjaviszl a híreket, pletykál. Szinte beront a szobába, aztán máris mondja a mondőkáját. Mit? De hiszen már ismerik! Vagy még nem találkoztak vele? Higgyék el, ez is felér a Sportka első díjával. .. Kanizsa István
