Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-07-17 / 28. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES 1976. július 17, Szántóföldi növények fajtaösszetétele öntözéses viszonyok között A mezőgazdasági tudományos és kutató munka keretében, világviszonylatban nagy súlyt fektetnek az új lehetőségek és rejtett tartalékok feltárására, a szántóföldi növénytermesztés színvonalának további fokozása érdekében. A kitűzött cél eléréséhez biztató lehetőség nyílik az öntözés széleskörű kihasználásában, amely a biológiai, agrotechnikai, valamint a többi külső tényező összefoglaló tudományos ismerete mellett, nagymértékben hozzájárulhat a terméshozamok növeléséhez. Vízigény szempontjából az egyes szántóföldi növények lényegesen eltérnek egymástól. К 1 a 11 ennek alapján a következő vízsziikségleti sorrendet állította össze: zöldség, cukorrépa, korai burgonya, évelő takarmánynövények, kukorica, olajnövények, hüvelyesek és gabonafélék. Ma már ez a sorrend csak tájékoztató jellegű és nem érvényesülhet az összes öntözött területekre, mivel a növényeket számos talaj és éghajlati tényező is befolyásolja. Ezt túlmenően megállapítást nyert, hogy az öntözés különböző hatást gyakorol az egyes növénykultúrákon belüli fajtákra is. Így például az öntözött kukoricahibrideknél — a normál fajtához viszonyítva — nagyobb szemtermés érhető el; vagy a búzafajtáknál egyesek termőképessége 30—200, másoké pedig csak S—15 százalékkal növekszik, az öntözetlenekkel szemben. Az öntözésnél tekintetbe kell venni mindazokat az adott fajtára jellemző, genetikailag megalapozott tulajdonságokat, melyek meghatározzák vagy befolyásolják a fajta termőképességét. Ezek közé tartozik az öntözővíz és a nagyadagú tápanyagellátás gazdaságos hasznosítása, a dőlésmentesség, a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképesség, valamint a gépesítés teljes mértékű kihasználásához való alkalmasság. Csak ezek a tulajdonságok, a külső tényezők (hőmérséklet, fény, megfelelő agrotechnika) kedvező hatása mellett lehet a fajta potenciális képességének maximális kihasználását biztosítani. Ez főleg az elmúlt két évtizedben nemesitett nagyhozamú fajtákra és hibridekre vonatkozik, mivel ezek a termőhelyi adottságokkal szemben lényegesen igényesebbek, mint az előző fajták, s megkövetelik mindazokat a külső tényezőket, melyek az optimális növekedéshez és fejlődéshez nélkülözhetetlenek. Ezért az öntözésnek igen fontos szerepe van a vízhiány pótlásában, vagyis a növények egész tenyészideje alatt az optimális vízszükséglet biztosításában. Emellett szükséges az öntözés következtében bizonyos mértékig megváltozott körülményekhez az egész agrotechnikai rendszer összes elemének módosítása is. Azok a fajták, — melyek az öntözés hatására csak jelentéktelen termésnövekedéssel, leromlott minőséggel, betegségekkel szembeni fogékonysággal, megdőlésre való hajlamossággal és a tenyészidő nemkívánatos hosszabbodásával reagálnak —, nem jöhetnek többé számításba az öntözött viszonyok közötti termesztésnél. Mint a fentiekből is kitűnik, az öntözésnél célszerű a fajtaösszetételen változtatni, s csak azokat a fajtákat és hibrideket termeszteni, melyek a következő Jellegekkel és tulajdonságokkal rendelkeznek: 0 A gabonaféléknél a rövidebb és szilárd szárú, megdőlésre nem hajlamos — és gépi betakarításra alkalmas — fajtákat kell előnybe részesíteni, tekintetbe véve azt is, hogy a víz- és a tápanyagadag fokozása ne eredményezze a minőség csökkenését. • Kukoricánál a legmegfelelőbbek a közepesen magas (200 cm), szilárd szárú, megdőlésre nem hajlamos hibridek. Ezenkívül a kukorica koraiságát is tekintetbe kell venni. Fajtakísérleteink eredménye alapján az igen korai vagy korai (123 napos tenyészidejű) hibridek a kukoricatermelő övezetben nem hozták meg a várt eredményt. Ebben az övezetben a közepesen korai (124—125 napos tenyészidejű) és a közepesen kései (135—145 napos tenyészidejű) hibridek érvényesültek legjobban. • Cukorrépánál az öntözött területekre a felálló, dús levélzetü, rövidebb szárú fajták alkalmasak, melyek képesek az öntözővíz gazdaságos hasznosítására, fokozott tápanyag mellett is. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, a cukorrépa öntözése bizonyos nehézségekbe ütközik. Az utóbbi évek fejlődési irányzata a kézimunka takarékos vagy kézimunkamentes növényápolási módszerek széleskörű bevezetésére törekedik, s ennek megvalósítása csak az örökletesen egymagvú fajták használata mellett lehetséges. A jelenleg rendelkezésre álló monokarp fajtáki aránylag gyenge csírázóképessége miatt nem érhető el a megkövetelt 100—120 ezer egyedszám hektáronként, ami az öntözés hatásfokát jelentősen csökkenti. További fontos kérdés a cukortartalom. Az eddigi eredmények alapján az öntözés fajtáinak Jelentős hányadánál a cukortartalom kismértékű csökkenéséhez vezetett. • A magra termesztett lucernánál az erőteljes növekedésű, a betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló és megdőlésre nem hajlamos fajták jöhetnek számításba. A TUDOMÁNYOS-TECHNIKÁI TÁJÉKOZTATÓ INTÉZET KÖZLEMÉNYE 0 Hazánkban a füfélék szántóföldi termesztése tekintetében ezideig nem igen foglalkoztak az öntözés hatásának vizsgálatával. Ellenben a külföldi ismeretek és tapasztalatok alapján kitűnik, hogy az egyes fűfélék öntözésénél igen kedvező körülmények alakulnak a teljesítőképességük maximális kihasználásához. Az NDK-ban például öntözéssel az olasz perje esetében 23, a magas perjénél 27, a csomós ebírnél 15, a réti csenkósznél 14, a mezei komócsinnál 11 és a pántlikafű esetében 9 százalékos zöldtömegtermés többletet értek el, az öntözetlen körülményekhez viszonyítva. Nagy termőképességű fűfélék esetében kedvező körülmények között elérhető a 100 tonnás hektáronkénti zöldtömeg-termés is. Az öntözéses termesztéshez erőteljes növekedésű, megdőlésre nem hajlamos, az öntözővizet és a nagyadagú tápanyagokat — főleg nitrogént — jól hasznosító fajtákat kell kiválasztani. 1 A korai burgonyafajtáknál fő követelmény a nagy termőképesség, amelynél már a betakarítás első szakaszában elérhető a 20—25 tonna gnmótermés hektáronként. Továbbá fontos a burgonyavész és a burgonya-szártőrothadás fertőzéssel, valamint a kései tavaszi fagyokkal szembeni ellenálléképesség is. 0 A magra termesztett szójababnál szükséges a 130—145 napos tenyészidejű és a hektáronkénti 2,5—3,0 tonnás átlagtermésű fajták termesztése, melyek a gombás és bakteriális betegségekkel, valamint * korai vetésüknél az alacsony hőmérséklettel szemben fokozott ellenálláképességgel is rendelkeznek. ÖNTÖZÖTT TERÜLETEKRE ALKALMAS FÁJTÁK ÉS HIBRIDEK Az öntözőrendszerek széleskörű építése és elterjedése nemcsak a kukoricatermelő, hanem a répa- és burgonyatermelő övezetekben is megköveteli a fajtaválaszték kérdéseinek teljesmértékű megoldását. Az egyes termőhelyek ökológiai tényezői lényegesen különböznek és ezáltal a szántóföldi növé•nyek fajtaösszetételét döntően befolyásolják. E kérdések megoldásánál alapul szolgáltak a Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáié Intézet (ÜKSÜP) két állomásán — öntözött viszonyok között — végzett többéves állami fajtakísérletek és az üzemi kísérletek eredményei. Ezek adatai összegező értékelése alapján az egyes szántóföldi növények öntözött viszonyok közötti termesztésénél a következő fajták és hibridek ajánlhatók: Őszi búzánál megfelelőek a Mironovszkája, a Kaukaz, az Aurora, a Jubilejná és a Jubilar fajták. A legjobb eredményeket könnyű talajon a Mironovszkája, a közepesen kötött talajon pedig a Jubilejná érte el. Vízszükségletük a szárbaindulás és a kalászolás idején a legnagyobb. Az öntözés május első felétől június végéig egyszeri vagy kétszeri adagban végezhető. A hosszantartó nyárvégi aszályos időszak esetén ajánlatos a vetés előtti 30—35 mm-es adagban. Tavaszi árpánál az Ametiszt és a Favorit fajta érvényesült a legjobban. Mindkét fajta megdőlésre nem hajlamus és a gabonalisztharmattal szemben ellenállé. Az öntözés kritikus időszaka szárbaindulástól kalászosodésig terjed. Az öntözésnél szükséges az óvatosság, nehogy a talaj fokozott nedvességtartalma a mag söripari minőségének a leromlásához vezessen. Szemes kukoricánál legjobb termőképességgel az LG—11-es (korai. FAO 230—300 as), CE—250-es (korai, FAO 200—300 as), CE—320-as (közepesen korai, FAO 300—400-as) és a CE— 380-as (közepesen korai, FAO 300—400-as) úfnemesítésű hibridek rendelkeztek. A legbiztosabb terméshozamot a hektáronkénti 71 ezer egyedszámnál érhetjük el. Silókukoricánál a legeredményesebbek a CE—250-es és a Topofnfcki N hibridek voltak. A megfelelő állománysűrűséget hektáronként а 100 ezres egyedszám biztosította. A szemes- és silókukorica vízszükségletének kritikus időszaka virágzástól a viaszos érés kezdetéig tart. Átlagosan két vagy három (szárképzés idején, virágzás előtt és tejes érés szakaszában) öntözés szükséges, 30—40 mm-es adagban. Cukorrépánál a hozam és a minőség szempontjából a Dobrovícei „A“ és a Szolorave fajták érvényesültek a legjobban. A cukorrépa kezdeti fejlődési szakaszában a természetes csapadék rendszerint elegendő nedvességet biztosít. A vízigény jelentősen növekszik a répagyökér intenzív növekedési szakaszában, tehát kb. június közepétől augusztus közepéig. Rendszerint 3—5 öntözés szükséges, 40—50 mm-es adagokkal. Átlagos csapadeka években 120—150 mm-es, aszályos években pedig 180—220 mm-es mennyiségű öntözővizet szükséges kijuttatni a tenyészidő alatt. Korai burgonyánál a Részi, Asztilla, Szaszkia és a Tera fajták ajánlhatók. Az öntözővízre május közepétől június közepéig a legigényesebbek. Átlagosan 00—90 mm-es összmennviségn öntözővizet kétszeri vagy háromszori adagolással kell kijuttatni. Az utolsó öntözést 4—8 nappal a betakarítás előtt kell elvégezni. Ezáltal a betakarításhoz és az utánövény vetéséhez kedvező talajnedvességet alakítunk ki. Lucernánál a legjobb eredményt a Pálava fajta érte el. Vízigénye az első használati évben a legnagyobb. A vetés évében 3—4, a használati években pedig 5—0 öntözést szükséges alkalmazni. Kétszeri öntözés 40—50 mm-es adagban a kaszálások közötti időszakban elegendőnek bizonyult. Szójababnál a legnagyobb termést a Zora fajta adta. Az öntözést virágzás kezdetétől hüvelyképzésig igényli. Átlagos te, nyészidö alatti üntözővlzszükséglete 100—160 mm, 3—5 adag kijuttatásával. (К. M.) Az iparszerű termelési rendszerek jeletóségéról Ä tudományos-technikai forradalom korunk bonyolult és összetett társadalmi jelensége. Komplex jellegét bizonyítja, hogy napjainkban gyors és gyökeres változások zajlanak le egyidejűleg a technikában, a tudományban, a termelés jellegében, az emberi munka tartalmában, formáiban, egymáshoz való viszonyában, a munka termelékenységében, az egyes emberek képességeiben, ismereteiben és életmódjában, valamint munka- és a szabadidő eltöltésében. A tudomány és a technika gyors ütemű fejlődése Igen rövid idő alatt és nagy gyakoriassággal változtatja az ember munka- és életkörülményeit. E3SÍE3Gi®flEDB tapasztalatok a munka termelékenységét. A szüntelenül változó körülmények egyre újabb és újabb Igényeket támasztanak az emberek szaktudásával szemben, így a technikai haladás üteme nagyrészt attól függ, hogy mennyire sikerül в' dolgozók szakismereteit növelni. Gyakran használt kifejezés, hogy a mezőgazdaságban Is „ipari forradalom“ megy végbe. Az ipari munka egyre jobban behatol a mezőgazdasági termelésbe. Nemcsak az ipari eredetű termékek (gépek, műtrágya) növekvő felhasználásával, hanem a mezőgazdaság munkafolyamatai egy részének (pl. takarmánykészítés, termények osztályozása) ipari jellegűvé váláséval is. Iparszerű mezőgazdaságról azonban csak akkor beszélhetünk, ha az ipari termelés főbb jellemzőit alkalmazhatjuk a mezőgazdasági termelési folyamatokra is. Ilyen pl. a messzemenő munkamegosztás, a szakosítás, az együttműködés, a korszerű vállalati szervezés és irányítás, a korszerű felszereltség, a tömegtermelés és a megfelelő pénzügyi alap. A mezőgazdaságban azonban az Ipari termelési folyamatok teljes egészükben nem alkalmazhatók, mivel a mezőgazdasági termelést biológiát folyamatok, törvényszerűségek Is befolyásolják. A fejlődésre főként az jellemző, hogy a mezőgazdaságban használt ipari eredetű berendezések és anyagok mennyisége egyre nő, az emberi munka egyidejű csökkenése mellett. Ez utóbbira igen jó példa az, hogy egy hektár búza egy óra alatti betakarításához sarlóval 40—50, kaszával 25—30, lóvontatású aratógéppel 9—10, kévekötő aratőgéppel 1—2 ember munkája szükséges, míg a kombájn a szükségletet egy fő alá szorította, azonkívül, hogy a terményt el Is csépeli. Az utóbbi években az élő munkaerő folyamatos csökkenése, a fizikai munka megkönnyítése és a termelési eredmények növelése mellett nagyarányú gépesítéshez és beruházásokhoz vezetett. A munkaidő rövidülése és a munkabérek emelkedése a termelékenységi szint még további növelésére kényszeríti a szövetkezetek és állami gazdaságok vezetőit. A következő évtizedekben tehát a mezőgazdasági termelés munkafolyamatait a további automatizálás, a még nagyobb gépegységek és ipari energiaforrások Igénybevétele fogja jellemezni. A termelés korszerűsödése nyomán bekövetkezett szakosodás és koncentráció, valamint a nagyobb ipart háttér létrejötte megteremtette a korszerűbb és zártabb termelési eljárások és munkafolyamatok magasabb színvonalú kialakulásának a lehetőségét. Ezért beszélünk ma a mezőgazdaságban új termelési rendszerek kialakulásáról. Lényegük, hogy a termelést tényezők szigorúan meghatározott technológiai rendszerben kerülnek alkalmazásra. Egészen új típusú munkamegosztást hoznak létre, amelyekben a termelést megvalósító (partnergazdaság) munkája elválik a termelés előfeltételeit megteremtő (rendszerközpont) tevékenységétől. A termelési rendszert a gyakorlatban konkrét, ágazathoz kötött névvel jelölik (pl. kukoricatermesztési rendszer), de sokszor jelzőt is kap (pl. iparszerű, zártrendszerű). A termelésben rejlő tartalékokat legkézzelfoghatőbban és leggyorsabban a termelési rendszerek tárták és tárják fel. Ahol a műszaki, anyagi és személyi feltételek megvannak, ott a termelési rendszerbe való bekapcsolódásnak nincs akadálya. Magyarországon pl. a CPS-program keretén belül 1970-ben az induláskor 11 taggazdaság vett részt hatezer hektár kukoricatermő területtel. 1974-ben a taggazdaságok száma 152-re, a terület pedig 228 ezer hektárra növekedett. A múlt évben a taggazdaságok száma 186-ra nőtt és ennek arányában növekedett a kukorica vetésterülete Is. Magyarországi tapasztalatok beigazolták, hogy a termelési rendszerek követelte műszaki-technológiai színvonal teljesítése esetén a korábbi állapothoz képest fokozódik a termelés biztonsága és csökken a természeti tényezők káros hatása. Az első szembetűnő tapasztalat a hozamok ugrásszerű növekedése. A közvetlen előnyökön túl azonban jelentősek a közvetett hatások és eredmények is. így pl. a műszaki-technológiai követelmények kényszerítő hatást gyakorolnak az ott dolgozó emberek szakmai felkészültségének a növelésére. A technológia által megkövetelt szervezettség és fegyelem emberformáló előnyös hatása jelentkezni fog a termelési rendszereken kívülálló munkáknál is, új lendületet adva a mezőgazdasági dolgozó szakmai és kulturális fejlődésének. Fontos állásfoglalás az Is, hogy az iparszerű termelési rendszerek anyagi és műszaki igényeinek kielégítése nem érintheti hátrányosan a rendszeren kívül, a saját rendszerével gazdálkodó mezőgazdasági üzemek fejlesztéséhez szükséges erő-, munkagép- és eszközellátást. Miután a fejlődés útját Járva még huzamos Időn át egymás mellett él és dolgozik az új a régivel, ezért tartjuk igen fontosnak az illetékes vezetők állásfoglalását. Csak ahol minden feltétel megérett és biztosított (személyi, anyagi, műszaki és biológiai), ott lehet mindenkitől és mindentől, embertől és gépektől egyaránt többet követelni, új útra lépni. A divat, a kapkodás és a jogos igények kielégítetlensége csak kárt okoz az üzemnek és az országnak egyaránt. Az elmúlt öt év során a legtöbb tapasztalatot a gépesítés terén szereztük. A különböző növénytermesztési rendszerekben használt gépek mérete és teljesítőképessége messze meghaladja a hagyományos gépekét. Jóval kevesebb van belőlük. Éppen ezért a jövedelmezőségre gyakorolt hatásuk is jelentős. Pl. a kukorica-programrítás tevékenységét is. A javítőműteljes művelése jut, beleértve a száegy főre százötven hektár kukorica hely kapacittása és a létszámigény csökken, viszont jelentősen nő a képzett szakemberek iránti igény. Ilyen korszerű vezetésben már a traktoros nemcsak vet, hanem rádiót Is kezel, képernyőn ellenőrzi a vetés minőségét, fotocellákkal felszerelt vetőgépen dolgozik és munkája során az összes teendőket ellátja. A különböző termelési rendszerekben továbbra Is az egyik legjelentősebb tényező az ember, jelentősége azonban nem a mennyiségben, hanem a minőségben domborodik ki, ami vonatkozik mind a traktorkezelőkre, mind pedig az azokat irányító és a munkát szervező mérnökökre is. A kukoricatermesztési rendszerben alkalmazott gépsorok általában drágák, viszont nagy teljesítményűek. Üzemeltetésük megkívánja, hogy az Írében dolgozó gazdaságok többségénél nyitó és a gépsorokkal foglalkozó dolgozók egészségesek, kiegyensúlyozottak legyenek, mert csak az ilyen életmódot folytató ember tud tartós és pontos munkát végezni. Dr. László László, tudományos dolgozó
