Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-12-31 / 52. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1976. december 3l. As Istállók tervezésekor figyelmet kell fordítani arra, hogy ezekből olyan nagyttzemi szakosított telepeket lehessen létesíteni, amelyek összhangban vannak a távlati fejlesztési irányelvekkel és lehetővé teszik az ésszerű nagyüzemi termelést, továbbá egészséges, higiéniai szempontbél kifogástalan munkakürnyezetet nyújtanak és nem szennyezik a környezetet. Kutatóintézeteink által kidolgozott néhány koncepciót ismertetünk, amelyek a tej, a hús, a gyapjú és a tojás iparszerű termelésére épülő korszerű istállók megoldásakor a legközelebbi években irányadók. SZARV ASMARHA-ISTÄLLÖK A szarvasmarha-istállók megoldása az jegyes kategóriák szerint változik. Az istállók elhelyezésének tervezésékor mindig igyekezni kell olyan megoldást keresni, amely elősegíti a beruházási költségek csökkentését, növeli az állatgondozók munkatermelékenységét, s eleget tesz az állategészségügyi és környezetvédelmi követelményeknek. A szarvasmarha-istállók és berendezések beruházási költségeinek csökkentése érdekében szükséges: • előnybe helyezni az összpontosított — tömbösített építkezési megoldást, amely lehetővé teszi a rövídebb víz-, csatorna- és villanyvezeték kivitelezését; • növelni az istálló hasznosítható területegységére jutó állatok számát; • keresni a takarmányraktározás minél gazdaságosabb megoldását. A gondozók munkatermelékenységének növelése érdekében kívánatos: ф az olyan helyen, ahol arra adva vannak a kellő feltételek (megfelelő állatfajta, éghajlati adottságok, szakképzett munkaerő stb.) rátérni az állatok szabadtartására és csoportos gondozására; ф a tehéntélepeken főleg a fejőházi fejés alkalmazására; ф ahol adva vannak a hígtrágya gazdaságos felhasználásának lehetőségei, s azt a környezet- és vízvédelmi előírások megengedik, rátérni az alomnélküli állattartásra (igaz, ez a megoldás a beruházási költségek szempontjából igényes és sok helyen a környezetvédelem tekintetében problémát okoz). Kívánatos azonban továbbra is az almos megoldás hatásának vizsgálata. Alapul véve az általános irányzatokat, az istállók elhelyezésében az egyes szarvasmarha kategóriák részére főleg az alábbi tartástechnológiák érvényesülnek: a teheneknél fekvőilletve fekvő- és etetőboxos, alomnélküll, szabadtartásos megoldás. Lehetséges azonban a boxokban kisméretű almozás is. ' Síkvidéken, főleg a kisebb létszámú telepeken a takarmányozáshoz mobil gépesítés alkalmazható. A következő években az adagoló és takarmánykeverő berendezéssel ellátott kocsikat veszik igénybe. A nagyobb állatlétszámú telepeken Ц300 darabon felüli) és a ridegebb éghajlati övezetekben főleg a beépített takarmányadagoló berendezések alkalmazhatók. A szabadtartásos istállókban a tehenek fejése központi fejőházakban történik. Az új, DZKD—15-ös fejőberendezésén kívül, a beruházási költségek csökkentése végett a halszálkás fejőházak is érvényesülnek. Az alomnélküli megoldás esetében a hígtrágya szilárd részét a helyi adottságoknak megfelelő módon kell kihasználni. A szeparálás után keletkezö trágyáiét a tárolókba való Ideiglenes összegyűjtés után nagy kapacitású öntözókocslkkal, illetőleg öntözőberendezésekkel főleg a takarmánynövények termesztésében lehet felhasználni. BORJÜNEVELDÉK Az illetőkben a bekötésés rendszer ajánlatos, közepes-félhosszú álláson. A borjúnevelde profilaktóriumába került borjak táplálékát kb. 70 napos korukig, majd a z átmeneti időszakban további 20 napig a tej, a továbbiakban pedig növényi eredetű takarmány képezi. A tejfogyasztás idején a borjak egyedenként bekötéses vagy csoportos ketrecekben tarthatók, ahol a tejet itatóedényből, illetve automatából kapják. A borjúneveldékben szükséges a i Mamid az állatok takarmányozásában Köztudott, hogy a takarmányok egyik alapvető részét a fehérjék képezik. Hiányuk esetében növekszik a takarmányfogyasztás, csökken az állatok hasznossága és a szervezet felhasználó képessége, aminek következtében csökken az életképesség is, főleg a fiatal állatoknál. Ez a -megállapítás vonatkozik nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is. A takarmányok minden egyéb részét pótolni lehet, de a fehérjéket nem. Ezért ezeket a szervezet számára elegendő mennyiségben kell biztosítani. Az állati szervezet képtelen minden arainósavat szintetizálni, — melyek a fehérjék alapanyagait képezik —, ezért az ember ősidők óta igyekezett a hiányt elegendő menynylségben növényi eredetű takarmánnyal — nem tudatosan — pótolni, gondolván, hogy az állati szervezet csakis növényi eredetű terméket képes saját szervezetébe beépíteni. Hosszú idő telt el, amíg a fejlődés eljutott odáig, hogy megtudtuk: az összetett gyomrú állatok emésztőrendszerük speciális adottságainál fogva — a bendő mikroflórájának kialakításával — képesek a létfontosságú amminósavak szintetizálására, szervetlen nitrogén vegyületekből is. Nitrogénpótlóként leggyakrabban a karbamid ismeretes. Ennek felhasználásával a népgazdaság nagy menynyiségű növényi eredetű takarmányt nyer a gazdasági állatok némely csoportja részére. Az egyszerű emésztőrendszerű állatok esetében is végbemehet a már említett átalakulás, de ez nem olyan tökéletes. Ezeknél a gyomor mikroflórája nem annyira specifikus. A karbamid rendszerint 4D—45 százalék nitrogént tartalmaz. Ebből a mennyiségből körülbelül 50—80 százalék használódik fel az aminósavak szintetizálására. Természetesen ez sok mindentől függ. Például, hogy milyen a feltétel a bendőflóra szaporodására, ami a mennyiségen is múlik. További fontos tényező a makro-és mikroelemek, valamint a vitaminok és hiokatalizátorok, az etetési technológia, a takarmányízesítés stb. A karbamiddal dúsított takarmány etetését mindig kisebb adagokkal kell kezdeni, az egésznapi adagban egyenletesen elosztva. Ez azért fontos, nehogy lúgos kémhatás keletkezzen a bendőben a kívánt savas helyett, mert akkor a vérkörbe meggyorsul az ammónium felszívódása, ami toxikus hatást vált ki. Ezenkívül elnyomja a bendőflóra fejlődését is. A karbamidos eleséget kb. 8 hónapos kortól számítva lehet a szarvasmarhákkal etetni. Vagy a tömegtakarmányokba vagy a darába ajánlatos keverni. Több módszer ismeretes, melyek közül az alábbiak jöhetnek számításba: ф legideálisabb a melasszal történő keverés, amely dietetika! szempontból minden követelménynek megfelel. Az ilyen táplálékból jól szaporodnak a bendőlakók, s csökken a mérgezések lehetősége is. Néha még vitatott, mennyi legyen a melaszadag. A gyakorlat megmutatta, hogy a napi 3,0— 4,5 kg-os adag teljesen felesleges. Legmegfelelőbb a keverék, ha 9 rész melaszhoz 1 rész — 3—5 liter, 70 fok Celzius meleg vízben feloldott — karbamidot adunk. Ez a mennyiség kb. 100 kg tömegtakarmány ízesítésére elegendő (szalma, silókukorica, száraz répaszelet stb.). ф a második legismertebb módszer a silózott — sok glícidet tartalmazó — takarmányoknak karbamiddal való dúsítása. Az erjedésnél keletkező ecet- és tejsav kedvezően befolyásolja a nitrogén felhasználását. Silózáskor a következő keverési módszer a legelterjedtebb: 100 kg karbamidot feloldunk 100 liter vízben. Így kb. 175 liter oldatot kapunk. Ehhez még hozzáadunk 400—500 liter vizet, s így összesen 575—625 liter oldatot nyerünk. Száz kilogramm sllózott takarmányra ebből 3 litert használjunk! Az alsó rétegekre elegendő a 2—2,5 liter, mert az oldat amúgy is oda folyik. A karbamid szárazon való elszórása helytelen, pedig sok helyen így szokásos! Ilyen esetben ugyanis a töménység ellenőrizhetetlen, s fennáll a mérgezés veszélye! Ennek a rossz szokásnak sok ellensége van, s valljuk be, hogy joggal. Igaz, egyszerű, de nem szolgálja a kívánt célt. Károsodnak az> A-provitaminok, romlik a silótakarmány eltarthatósága, hiszen ez savas, az ammónium pedig lúgos kémhatású. Tehát bizonyos fokig semlegesítik egymást. Egyáltalán nem mellékes az sem, hogy a karbamiddal silózott, s az anélkül tartósított takarmányok között mindössze 1—1,2 százalék az aminósav külömbség, az előbb említett javára. Kérdéses, vajon megéri-e a költséges anyagot ilyen formában használni. Véleményem szerint célszerűbb ■ az azonnali fogyasztásra készítés, mert műtrágyaként a karbamid hiánycikkl Igen elterjedt módszer a karbamidnak takarmánytápban való hasznosítása. Ilyen esetben a karbamid részaránya 2,5—4 százalék lehet. Jól hasznosítható a leveles répafej silózására is. A répafejből ugyanis nagy mennyiségű tejsav keletkezik, melyet az amónium lúgos kémhatásával semlegest. A karbamidból a maximális adagok a következők: tehenek 100—120 gramm (szakirodalmi adatok szerint 230—240 g), hízóállatok 120—150 g (300 g), égy évnél idősebb szarvasmarhák 60—80 g, 6—12 hónapos szarvasmarhák 40— 50 g, bárányok 10—15 gramm. Az ún. szintetikus, illetve félszintetikus etetési módnál a fehérjék teljes, illetve fele részben vannak helyettesítve karbamiddal. Ez eléggé veszélyes és sok kiegészítőt, melaszt, metilalkoholt, vitaminos készítményeket, ásványi anyagpótlókat stb.) igényel. A nálunk ismeretes félszintetikus keverékben 11, a szintetikusban pedig 32 százalék karbamid van. (Folytatjuk) / turnusos betelepítést megoldás betartása. Fontos követelmény, hogy minden állatcsoport részére zárt térség álljon rendelkezésre. Ez főleg állategészségügyi szempontból nagy jelentőségű. A borjúneveldékben alkalmazható almos és alomnélküli állattartás. NÖVENDÉKMARHA-ISTALLOK Ä növendékmarha-istállókban 350 kg-os élősúlyig fekvőboxos alomnélküli vagy rácspadozatú megoldást alkalmazhatunk. Ezenkívül választható mélyalmos vagy szilárd padozatú megoldás. A növendékmarha-istállókban főleg a mobil gépesítés ajánlható, mivel ilyen megoldás esetén kisebb a beruházási költség és biztonságosabb az üzemelés. A növendékmarha telepeken az állatok részére lehetővé kell tenni a legeltetést és azt, hogy az Istálló belső megoldása hasonló legyen, mint a «tehénistállóé. A- szakosított hízómarha telepeken a kutatási eredmények alapján az istálló lehet szabadtartásos, rácspadozatos vagy m'élyalmos, közös ketreccel. Ezenkívül lehet szilárd padlózató univerzális megoldású, amely alkalmas mind a növendék-, mind pedig a hízómarha tartására. Az állatok száma a ketrecekben a tartási rendszertől függ. Míg a rácspadozatos megoldásnál 25—30 létszá. mú csoport számít optimálisnak, addig a 300—350 kg-os élősúlynál nehezebb állatok csoportjába ajánlatos 12 —15 egyedet sorolni. A mélyalmos rendszer alkalmazásakor a kutatási eredmények szerint 40—45 darab is lehet egy csoportban. A hízómarhaístállóban alkalmazható mind a mobil, mind a sztacionális etetési rendszer. SERTÉSTELEPEK Az új sertéstelepek épületeiben figyelembe kell venni, hogy a termelés zárt ciklusban történjék. Ez azt jelenti, hogy a telep egyik részén a kocaszállások, fiaztatók és süldőnevelők, másik részében pedig a hízósertések épületei kapnak helyet. Ami a telepnagyságot illeti, általában ötezres létszámú hízósertés alapkapacitással kell számolni. Nagyobb telepek építése a hígtrágya kezelésének és hatékony kihasználásának megoldásától függ. A különböző kategóriájú • sertések istállóinak megoldásakor alapul kell venni főleg a kocák mesterséges termékenyítését és a turnusos-csoportos betelepítést. Nagyobb mértékben kell alkalmazni az olyan hizlalást rendszert, amely lehetővé teszi a takarmány jobb kihasználását, a szemestakarmányokkal való takarékosságot és a hizlalás gazdaságosságát. Olyan technológiai megoldást kell alkalmazni, amely lerövidíti a malacok választási Idejét, lehetővé teszi a ketrecekben való batériás malactartást, elősegíti az üzemeltetés gazdaságosságának növelését, az épület alapterületének jobb kihasználását és a malac- Elhullás csökkentését. Továbbra is az alomnélküli tartástechnológiát és főleg az ablak nélküli épületmegoldást kell alkalmazni. Az egyfázisos hizlalás! irányzatok egyszerűsítik ugyan az üzemszervezést de nagyobb beruházási költséget igényelnek, s végeredményben csökkentik a sertéshústermelés gazdaságosságát. JUHISTÄLLÖK A juhlstállók megoldásánál elsőrendű feladat a termelés gazdaságosságának növelése. Ez azt jelenti, hogy meg kell találni a módot a kis költséget igénylő típustervek készítésért főleg a nem hőszigetelt épületek, a mobil etetési és trágyaeltávolításl berendezések beiktatásával. Továbbra is terjed a rácspadozatos épületmegoldás, az univerzális, minden kategória tartására megfelelő épületek egységes kialakítása. A lejtős területeken főleg a pavilonos beépítés ajánlatos. Egy épület befogadóképessége 500 juh, vagy 800 bárány, esetleg 1500 hízóbárány. Az épületek elhelyezésekor nagy körültekintés szükséges. Számolni kell a szakaszos építéssel úgy, hogy a területen komplett telep létesüljön. BAROMFI ÉPÜLETEK A baromfitenyésztés szakaszán már most is jellegzetes a nagy kapacitású szakosított telepek létesítése. A tojástermelés és a csibenevelés területén elterjedt technológia átterjed a brojlercsirkék ketreces tartástechnológiájára is. Különféle típusú, többszintes ketrecek értékelése folyik. A tyúktenyésztésben az épület jobb kihasználása miatt az egyszintesek helyett a két, esetleg többszintes ketreceket veszik használatba. A baromfitenyésztés területén tovább fejlesztik az intenzív formákat. A lúd- és pulykatenyésztés szakosított, nagy telepeken fog történni, a baromfitenyésztési kutatóintézet tapasztalatai szerint. BODNAR LÄSZLÖ mérnök, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának dolgozója Az állatgondozónak tudnia kell Gazdasági állataink testük hőfokát a külső hőingadozás ellenére is egyforma szinten tartják. Szervezetük bonyolult felépítése lehetővé teszi azt, hogy a —30 vagy a +30 C hőfok esetén mintegy 38 C fokon tartsák testük melegét. Hideg környezetben az állat testhőfokának termelését és csökkenését bonyolult vegyi folyamat szabályozza, ezzel szemben a testhőleadás fizikai úton történik. Egy azonban bizonyos, hogy a hőleadás a környezet hőmérsékletének ingadozása következtében változó. Ezt veszik figyelembe az istállók tervezői is, amikor megfelelő kapacitású szellőzőberendezések beépítését tervezik. Ez módot nyújt a belső hőmérséklet mesterséges úton való szabályozására. Más esetben — kocaállományban — a kismalacok kutricáit úgy rendezik el, hogy azokat télen fűthessék. Amennyiben a külső hőmérséklet alacsonyabb az állat testhőmérsékleténél, akkor a test hőmérsékletével infravörös, vagyis sugárzó energia keletkezik, mely a térben egyenes irányban terjed, s a hideg felületen elvész. Ezt bizonyltja az is, hogy télen a tehenek falfelöli oldalának hőmérséklete három-négy C fokkal alacsonyabb, mint a másik oldaluk. Fontos állategészségügyi követelmény, hogy közvetlenül a fal mellé ne kössünk állatot, mert könnyen megfázhat s ez nagy kárral jár. Túlságosan meleg környezetben — nyáron — az állat hőt vesz fel, de sokszor nem tudja azt leadni. Ezért hőtorlódás következtében az állat hőgutában elpusztul. Olyan esetben, amikor az állat fagyos eleséget vagy túlságosan hideg vizet kap, testének hőegyensúlya — rövid időre bár, de — megbomlik. Ilyen esetekben az állat a nagy hőveszteséget remegéssel hozza rendes egyensúlyba, ami egészségére rendkívül ártalmas. Amennyiben az állat szervezete a test hőfokát a legkisebbre szorította, de a külső környezet lehűlése tovább fokozódik, úgy belső hőmérsékletét az izmokban végbemenő vegyi átalakulással — izomremegéssel — tartja fenn. Ilyenkor élénkül az anyagcsere forgalom, vagyis a belső szervek működése. Az újszülött állatok fizikai hőszabályozó képessége kéthárom héten belül fejlődik ki. Ilyenkor túlságosan érzékenyek a környezet lehűlésével szemben. Hőegyensúlyukat ebben az időszakban főleg vegyi úton — fokozott anyagcsereforgalommal tartják normális szinten, ami természetesen csak bizonyos határok között lehetséges. Az állat teste a környezet hőfokától függetlenül is sok vizet tartalmaz. Ennek egy részét párologtatással adja le, ami nagy hőelvonással jár. Egy liter testvfz elpárologtatósához ugyanis 600 kcal energia szükséges. Ennek főleg melegben van jelentősége, s a hőleadásnak ez a legjobb módja. Az állat így szabályozza a test hőmérsékletét és megszabadul a nem kívánatos hőgutától. H. V. Az istállók technológiai megoldásai
