Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-12-31 / 52. szám
SZABAD FŰLDMOVES 13 1978. december 31. CSILIZKOZI [ЕПШЕТШ Az utóbbi években az egységes földmüvesszövetkezetek integrációs viszonyainak fejlődése többezér hektáros nagygazdaságok kialakulásához vezetett. Ezekben a nagygazdaságokban végzett felmérések arról tanúskodnak, hogy a legtöbb helyen az egyesülésben rejlő előnyöket nemcsak felismerték, hanem azokat gyümölcsöztetik is a gazdaság- és termelésfejlesztés bonyolult feladatainak megoldása közben. Ugyanakkor a tapasztalatok és felmérések arra is utalnak, hogy az említett mezőgazdasági nagyüzemek gazdaságfejlesztési gondjainak megoldásában komoly szerepe van a tapasztalatcserének, a „szomszédok“ jó módszereivel és sikereivel való ismerkedésnek. Szerkesztőségünk ezt tartotta szem előtt akkor, amikor kiszemelte a Čiližská Radvaö-i székhellyel működő Csilizközi E gységes Földművesszövetkezetet az egyesülés előnyeinek bizonyítása, a termelés- és gazdaságfejlesztési tapasztalatok feltárása céljából. A kerekasztal beszélgetésen részt vettek a szövetkezet összes vezető dolgozói, szerkesztőségünket pedig Pathó Károly főszerkesztő és Bara László mérnök, lapunk Korszerű Termelés című rovatának szerkesztője képviselte. Az alábbiakban a kerekasztal beszélgetés lefolyását ismertetjük: SZERKESZTŐ: Véleményem, szerint, helyes lenne, ha a szövetkezet vezető dolgozói közül valaki tömören jellemezné a Csilizközi Egységes Földművesszövetkezetet. TÄNCZOS TIBOR, az üzemi pártszervezet elnöke: A közel hatezer hektár mezőgazdasági területen gazdálkodó szövetkezetünk a Duna és a Csilizpatak által határolt területen, lényegében Csallóköz szivében terül el. A balofíi, a Clližská Radvan-i, a klučoveci, a medveďovi, a palkoviCovoi, a Pastuchy-i és a topoloveci efsz-ek egyesülése nyomán jött létre. Az említett hét szövetkezet egymáshoz való közeledése az ötödik ötéves tervidőszak elején már tapasztalható volt. Ezt nemcsak a topoloveci és a palkovicovoi szövetkezetek egyesülése, hanem a kooperációban létesített közös baromfifarm termelésének fejlesztésében vállalt és következetesen gyakorolt közös felelősségtudat is jelezte. S mivel ez a közös vállalkozás a jövedelmezőség tekintetében Is eredményesnek bizonyult, szinte általánossá vált az a vélemény, hogy a mezőgazdasági termelés korszerűsítése s a termelés tervszerű növelése a kooperáló szövetkezetek erejének további tömörítését igényli. Bár, mint azt már említettem — az egyesülési szándékkal lépten-nyomon találkoztunk — s ez a kérdés az egyesülni akaró szövetkezetek mindegyikében már 1972-től szinte napirenden szerepelt —• az egyesítést mégsem hamarkodtuk el. A legfőbb gondok egyikét az okozta, hogy ennek az etnikai egységet képező hét községnek, — amely szokásokban és érdekekben Is elkülönült egymástól — hogyan tudjuk az olyan magas színvonalú akcióegységét és érdekközösségét létrehozni, amely mentesül a lokálpatriótizmus káros következményeitől, vagyis a hét községben élő szövetkezeti tagokat az egyesülő közös gazdaság fáradhatatlan fejlesztőivé formálja. Nem okozott kisebb gondot a termelés szerkezetének tudományos körvonalazása, illetve az összpontosítás és a szakosítás irányának meghatározása sem. A gazdaságirányítás meghonosítandó módszerén is sokat vitatkoztunk. Két lehetőség közül választhattunk. Az egyik feltételezte, hogy az egyesített nagygazdaságban is meghagyjuk az irányítás területi jellegét, míg a másik a kevésbé ismert ágazati Irányítási rendszerben jelentkezett. Bonyolult kérdések megoldása előtt álltunk. S így magától értetődik, hogy igénybe vettük a tudományos kutatóintézetek és szívesen fogadtuk a járási pártbizottság, valamint a járási mezőgazdasági igazgatóság segítségét is. Az egyesülésre — alapos felkészülés után — 1974 elején került sor. A vezető dolgozók megválasztásában a „Minden a kádereken múlik“ gott-waldi jelszót érvényesítettük. Olyan vezérkart igyekeztünk az egyesült szövetkezet élére állítani, amely nem vall szégyent sem a bizalmat kölcsönző tagság, sem pedig a járási, kerületi és központi szervek 'előtt. Az egyesülés óta eltelt két gazdasági év eredményeinek tükrében úgyhiszem joggal állíthatom, hogy érdemes volt egyesíteni erőnket. De joggal állíthatom azt is, hogy a csilizközi szövetkezetek egyesülése nyomán nemcsak az anyagi értékek összpontosítására került sor, hanem egyesült — és az eltelt két esztendő folyamán megszilárdult — a hét községben lakó szövetkezeti tagok akarata, amely a kezdeményezőkészség széjeskörű kibontakozásához vezetett. Ez a titka annak, hogy amiben sokan kételkedtünk, az elmúlt két év folyamán megvalósult. Sikerült fokoznunk a termelés ütemét s elérni azt, hogy a szövetkezetünk évi termelésének értéke meghaladta a százmillió koronát és a termelés szakaszán túlteljesítettük az ötödik ötéves tervidőszakra előirányzott feladatainkat. SZERKESZTŐ: Melyik az a fö láncszem, illetve jő feladat, amit a termelés- és gazdaságfejlesztésben mindenkor szem előtt tartanak? GAÄL SÁNDOR főmérnök: Legfőbb feladatunknak azt tartjuk, hogy a lehetőségeink teljes kihasználásával példásan hozzájáruljunk hazánk gabonaönellátottságához s ahhoz. hogy társadalmunk élelmiszer szükségletét a lehető legnagyobb mértékben hazai forrásokból fedezhessük. Ennek-a feladatunknak a teljesítése megköveteli nemcsak a gabona hektárhezamának tervszerű növelését, hanem azt is, hogy összhangot teremtsünk a növénytermesztés és az állattenyésztés között. Nem dicsekvésként mondom, de aki kíváncsi, meggyőződhet róla, hogy ebben az összehangolásban komolyabb hiba nincs. Felvetődhet a kérdés: vajon miért tudtunk a két fő termelési ágazat között összhangot teremteni? Egyértelműen azért, mert nem az állattenyésztésünk alkalmazkodik a növénytermesztéshez, hanem fordítva. Tehát elodázhatatlan feladatnak tekintjük, hogy növénytermesztésünk — az évi kétszázhetven vagon értékesítésre szánt búza, a százhetven vagon árpa, stb. kitermelése mellett — maximálisan kielégítse az állattenyésztési ágazat takarmányszükségletét. De nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is. Nem titkoljuk azt sem, hogy a növénytermesztési ágazat termékeinek mind nagyobb részét az állattenyésztésen keresztül igyekszünk realizálni. S hogy ez mennyire sikerül? — azzal talán érzékeltetem, ha megmondom azt is, hogy évente 2090 tonna húst, közel ötmillió liter tejet és 12 millió darab tojást értékesítünk, illetve enynyivel járulunk hozzá a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez. Ügy vélem azonban, hogy a két fő termelési ágazat közötti összhangot bizonyítja az is, hogy szövetkezetünknek különösebb takarmánygondjai nincsenek, mivel a teljes önellétottságot ezen a téren sikeresen megoldottuk. SZERKESZTŐ: Kétségtelen, hogy helyesen értelmezik főfeladataikat és a két fő termelést ágazat közötti összhangban is csak az ismertetett alapelvek szellemében valósítható meg. A hitelesség kedvéért és az esetleges hasznosítható tapasztalataik népszerűsítése, terjesztése céljából azonban hálás lenne, ha elmondanák — egy kissé részletesebben — azt is; hogyan formálták a növériytermesztés szerkezetét s melyek azok a termelési tényezők, amelyek a takarmányszükséglet optimális kielégítéséhez, az állattenyésztés fejlesztéséhez szükséges előfeltételek létrehozásához vezettek? NAGY LÄSZLÖ főagronómus: Mielőtt a feltett kérdésre érdemleges választ adnék megjegyzem, hogy az egyesítés előtt a szövetkezetek legfőbb problémáját a takarmányalap megteremtése képezte. Az egyesítés óta az állatállományunk megnövekedett, ennek következtében a takarmánytermesztési feladatok is lényegesen növekedtek S ha figyelembe vesszük, hogy távlati terveink szerint 1980-ig a szemesek vetésterületét a szántónk hatvanhárom százalékára kell kiterjeszteni, akkor rájövünk arra is, hogy feltétlenül emelni kell a takarmánytermesztés színvonalát, törekedni kell a minőség, vagyis a tápérték fokozására. Állatállományunk jelenlegi évi takarmányigénye — a nyári zöld takarmányokon kívül — körülbelül kétszáz vagon jó minőségű széna, 2200 vagon szilázs és 1763 vagon szemes takarmány. Milyen intézkedéseket tettünk és teszünk a jövőben abból a célból, hogy ezt a mennyiséget biztosítsuk? A szemes takarmányszükségletet lényegében megoldottuk azáltal, hogy sikerült a szemesek átlagos hektárhozamát növelni. Évenként az átlaghozam 60—70 mázsa körül mozog hektáronként. Célunk ennek a színvonalnak a stabilizálása. A tömegtakarmányok mennyiségének biztosítása már nagyobb fejtörést okozott. Első lépésként felszámoltuk a hagyományos őszi és tavaszi takarmánykeverékek termesztését. Ugyanis ezek a takarmánynövények mind mennyiség, mind pedig tápérték tekintetében sokkal kevesebbet adnak, mint például a silókukorica vagy a lucerna. Ezzel egyidőben bővítettük a silótakarmányok, valamint az évelő takarmányok vetésterületét. Például évelőtakarmányokat jelenleg 800 hektáron termesztünk és hektáronként szénatermésre átszámítva 100 mázsás hozamot takarítunk be. A lucernatermés felét forró levegős szárító berendezéssel leszárítjuk, körülbelül ötszáz vagonnyit zöldtakarmányozásra használunk és kétszáz vagon szénát készítünk hagyományos módszerekkel. Nyári takarmányként meghonosítottuk szövetkezetünkben a HYSO néven ismert hibrid szudáni füvet, amely tápanyagban gazdag és jó termést is ad. Mi okozza takarmánytermesztőinknek a legfőbb gondot? Elsősorban is a lucernaszéna betakarítása. Ugyanis a jelenlegi technikai eszközök szinte lehetetlenné teszik a lucernaszéna jó minőségben! betakarítását. S ha valóban jő takarmányt akarunk, úgy kénytelenek vagyunk mozgósítani minden erőt a lucernaszéna hajnalonkénti betakarítására régi, hagyományos módszerekkel. A másik fő gondot a silótakarmányok betakarítási veszteségének csökkentése okozza. Ugyanis a jelenlegi módszerek mellett a betakarítási veszteség a 25 százalékot is meghaladja. De talán nem Is a betakarítás, hanem inkább a tárolás körül van a baj, mert a veszteség a nedvesség csökkenésének a következménye. Mit teszünk az említett kedvezőtlen jelenségek semlegesítése céljából? Az említett betakarítási, illetve tárolási veszteségeket sajnos, csak minimálisan tudjuk csökkenteni mindaddig, míg a betakarító gépek és a szilázstárolók nem tökéletesednek. E- zért más megoldást is kerestünk. Ez pedig nem más, mint a legelőgazdálkodás meghonosítása és annak tervszerű fejlesztése. A legeltetéssel el akarjuk érni, hogy a szudáni füvet és a lucernát-kizárjuk a4 nyári takarmánybázisból. A legelőket a farmok szomszédságában telepítjük és a legeltetés szakaszos módszerét alkalmazzuk. Jelenleg nyolcvan hektár legelőnk van s ezt két éven belül 240 hektárra növeljük. Az intenzív legelőgazdálkodásnak sok előnye van. Az első és talán a legfontosabb ,az, hogy a fű jóval nagyobb termést ad, mint például a lucerna. El lehet érni a 600—800 mázsa zöldtömeget hektáronként. Nagy jelentőséggel bír az is, hogy szinte teljesen megszüntethető a betakarítási veszteség, mivel az állatok közvetlenül, tehát a helyszínen fogyasztják. S persze mentesül a szövetkezet a betakarítási költségektől is, a minőségi takarmányfogyasztás következtében pedig növekszik az állatállomány haszonhozama. Az intenzív legelőgazdálkodás bevezetése azonban felelősségteljes felkészülést igényel. Főleg meg kell teremteni az előfeltételeit annak, hogy a legelő legalább öt-hat éven keresztül rekordtermést adjon. Mi ezeket az előfeltételeket létrehoztuk azáltal, hogy a növényzet tartalék tápanyagszükségletének biztosításául hektáronként hatóanyagban értelmezve 200—250 kg foszfort, 400—500 kg káliumot adagoltunk, a nagy hozamok garantálását pedig évente — megosztott módszerrel — hektáronként 600 —800 kg nitrogénnel étjük el. SZERKESZTŐ: A legelőgazdálkodás általános mellőzése arra utal, hogy a mezőgazdasági üzemek többsége nem ismerte fel annak előnyeit. Önök hogyan, a saját kísérleteik nyomán, avagy mások tapasztalatából ismerték fel a legelőgazdálkodásban rejlő előnyöket? FOAGRONOMUS: őszinte leszek. Elméleti ismereteink voltak, de mások tapasztalatai nyomán cselekedtünk. A Nový Život-i szövetkezetben ismerkedtünk meg az intenzív fűtermesztés és a legeltetés rendkívüli előnyeivel és annak alapján határoztuk el, hogy 1988-ig a legelőgazdálkodást mindhárom farmunk körül maximális méretekben meghonosítjuk. SZERKESZTŐ: Hallottuk, hogy az irányítás ágazati rendszere a növénytermesztési ágazaton belül is érvényesül. Hogyan oldották ezt meg szervezési szempontból és az irányításnak ez a módja milyen előnyökhöz vezetett? FOAGRONOMUS: A növénytermesztést négy ágazatra osztottuk fel: a takarmány-, a gabona-, a kukorica és a speciális növények (cukorrépa és zöldség) termesztő ágazatokra. Ennek előnye, hogy az ágazati, illetve részlegvezetők szakosítva vannak, de szakosítva van a növénytermesztésben dolgozó száz személy is, tehát mindenki tudja hovatartozását. S mivel a gépeket is felosztottuk ágazatok szerint, így el tudjuk érni azok optimális kihasználását és az agrotechnikai követelmények betartását mind a négy ágazaton belül. Lényegében tehát arról van szó, hogy az ágazatok vezetői és a dolgozók — főleg a traktorosok és a néhány segédmunkás — ágazati termelésre szakosított csoportjai, amelyek egy bizonyos növénycsoport termesztésére vannak szakosítva, elmélyültebb felelősséggel és szakmailag felkészülve oldják meg a gondjaikra bízott növények termesztésével járó feladatokat. Tapasztalataink azonban arra utalnak, hogy ezek a szakosított csoportok nem zárkózhatnak el egymástól. Szükség mutatkozik - együttműködésükre, tehát Ť kooperációs viszonyok fejlesztésére az egyes ágazatok között, mert csak így lehet a csúcsmunkákat időben elvégezni és a rendelkezésünkre álló technikai eszközöket optimálisan kihasználni. FŐMÉRNÖK: Szeretném hangsúlyozni, hogy az irányítás ágazati rendszerére — a növénytermesztés megosztása nyomán — azért tértünk rá, mert tudatosítottuk, hogy az a dolgozó, aki egy bizonyos területen fejti ki tevékenységét, mélyrehatóbb termelést ismereteket szerezhet, ami aztán gyümölcsöztethető a termelésben. HALÄSZ JÄNOS mérnök, efsxSlnök: Az elhangzottakhoz én még annyi! tennék hozzá: szerintem a dolgozók ágazatonkénti csoportosítása a szocialista munkaverseny kibontakozásénak egyik fontos szervezeti előfeltétele. Például nálunk a kukorícatermesztő csoport dolgozói egyetlen szocialista brigádot alkotnak, de ez jellemzi a többi csoportokat is. SZERKESZTŐ: Az egyes ágazatok dolgozói anyagilag közvetlen érdekeltek a termelési feladatok túlteljesítésében? FŐMÉRNÖK: A szövetkezet dolgozóinak javadalmazása egységes alapelvek szellemében történik, tehát az ökonómiai mutatók azonosak. Az anyagi érdekeltséget főleg időszaki minőségi és többletmunkáért, valamint a termelési terv túlteljesítéséért kifizetett jutalommal bizosltjuk, az egyes ágazatok részére tervezett külön jutalmazási alapból. SZERKESZTŐ: Szeretném ha nyílt és őszinte választ kapnék a következő kérdésre is. Mint tudják, az aszály rendkívül kedvezőtlenül hatóit a tömegtakarmányok termelési eredményeinek alakulására. Ugyanakkor Önök azt állítják, hogy a szükséges takarmány biztosítva van. Vajon szalmát is felhasználnak a takarmányozásban? S ha igen, ezt csak átmeneti, vagyis szükségmegoldásnak, avagy hosszabb távlatokban Is szükségesnek tartják?. FŐMÉRNÖK: A Szalma bizonyos részének felhasználását a takarmányozásban nem tartjuk szükséges rossznak, tehát átmeneti jelenségnek. Hiszen törvényszerű követelmény volt mindenkor, hogy a mezőgazdaság melléktermékeit ilyképpen is hasznosítsuk. Igaz, egy időben leszoktunk róla. Magától értetődik azonban, hogy jelenleg a szalmát nem természetes állapotban etetjük, hanem tápanyagdús takarmányokkal keverve préseljük, tehát Jóminőségű bríkettezett tömegtakarmányt készítünk. ELNÖK: Véleményem szerint a szalmának etetésre való felhasználása világviszonylatban napirendre került. S ez érthető. Ugyanis a takarmánykoncentrátumok mennyiségének növekedése a kevésbé értékes tömegtakarmány-források intenzívebb kihasználását igényli. Természetesen a tudományos ismeretekhez igazodva, vagyis a technológiai eljárások szüntelen tökéletesítése nyomán. SZERKESZTŐ: Hasznos lenne, ha a takarmánytermesztés sajátos problémáiról — az elhangzottak mellett — a takarmánytermesztő ágazat vezetője ts nyilatkozna. MIKOLAI ERNŐ, a takarmánytermesztő ágazat vezetője: A mi feladatunk elsősorban is az, hogy az állattenyésztést kellő menynyiségü és jó minőségű terimés, Illetve tömegtakarmánnyai lássuk el. Az ágazati irányítás bevezetésével ezen a téren a felelősségünk megnövekedett, de ugyanakkor lehetőség nyílt a kezdeményező készségünk teljes kibontakoztatására. A főagronómusunk tájékoztatójához én kiegészítésként a cukorrépa melléktermékeinek felhasználásával és részben a szárító berendezés kihasználásával foglalkozok. Mi úgy véljük, hogy a takarmányszükséglet fedezésében nagy szerep jut a cukorrépa melléktermékeinek. Ezért például rendkívüli figyelmet szentelünk elsősorban is a répafej tisztaságának, melynek egy részét természetes állapotban etetjük. A további részét pedig szecskázott kukoricaszárral lesilőzzuk. Hasonló eljárást alkalmazunk a répaszelet esetében is azzal a kivétellel, hogy egy bizonyos hányadát 'megszárítva tároljuk. A szárítóberendezésünk kapacitását igyekszünk maximálisan kihasználni. Csupán lucerna szárításával ezt nem tudjuk elérni. Ezért s persze a gazdag tápértékű takarmány biztosítása céljából leszárítjuk a takarmánylisztkészítő berendezésünkön a szudánifű egy bizonyos részét Is, valamint a szőj a-cukorcirok takarmánykeverék teljes mennyiségét. Ez az utóbbi nagyon Jó minőségű tápanyagdús takarmánynak minősült s az idén 117 mázsás hektárhozammal húsz hektáron termesztettük. Tapasztalataink a keveréktakarmány vetésterületének bővítésére ösztönöznek bennünket. SZERKESZTŐ: Egyes mezőgazdasági szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a lucernaliszt készítésének elterjedése, illetve a szárítóberendezések számának növekedése fokozatosan megfosztja a szarvasmarhákat a lucernaszénától s ez negatívan hat majd a tejtermelésre. Hogyan vélekednek Önök erről a problémáról?. BERINGER ÁRPÁD mérnök, főáilattenyásztő: Mi ezt nem tekintjük problémának! Az persze kétségtelen, hogy a szarvasmarhák elegendő és jő minőségű terimés takarmányt igényelnek. Az azonban nincs előírva, hogy csak lucernaszéna lehet. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a lucernaszénát lehet más tápanyagdús terimés takarmányokkal helyettesíteni. Az pedig előnyös, ha a teheneknek lucernaszéna helyett lucernalisztet adunk. Mi például a teheneknek egyedenként és naponta két kg lucernallsztet adagolunk. Soha, egy pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy célunk egy bizonyos egységnyi területről minél több fehérjét betakarítani. S ez csak műszárítással érhető el, mert míg a lucernaszéna fehérjetartalma 12—13 százalék körül mozog, addig a lucernaliszt 18—21 százalék fehérjét is tartalmaz. ELNÖK: Én feltételezem, hogy az állattenyésztési szakemberek némelyike azért vallja az említett hibás nézetet, mert bizonyos ökonómiai „zavart“ idéz elő az, hogy a lucernaszéna mázsáját 40, míg a lucernaliszt mázsáját 10—160 koronában értékeljük s ez zavarja az állattenyésztőket az önköltség kimutatásában. (A kerékasztal beszélgetés további anyagát lapunk következő számában közöljük.)
