Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-12-18 / 50. szám

1978. december 18 SZABAD FÖLDMŰVES 3 A segítő­készség jó példája Terepjáró körutaink nemegyszer él­ményekben, tapasztalatokban bővel­­kedők. A közelmúlt hetekben Csalló­köz mezőgazdasági üzemeiben Is szét­néztünk, melyik szövetkezet, hánya­dán áll az őszi munkálatok végzésé­vel. Itt csupán egyetlen Jó példával szeretnénk illusztrálni az önzetlen segítökészséget. A Holice n/O.-t (gellet) szövetkezet a Dun. Streda-i (dunaszerdahélyi) já­rásnak azon mezőgazdasági üzemei közé tartozik, amely aránylag idejé­ben pontot tett az őszi szántás-vetés és termésbetakaritás végére. Mindezt Jórészt annak köszönhetik az említett szövetkezet dolgozói, szakemberei és vezetői, hogy nem tétováztak: a se­rény dologtevés korántól későig, sőt éjjel is folyt, beleértve köznapot, ün­nepet egyaránt. A szövetkezet üzemgazdásza. Csá­­falvey Andor és Tóth Mihály agronó­­mus elmondták: bár a kultúrnövények tenyészideje náluk is kitolódott, más évekhez viszonyítva, mégis sikerült a cukorrépát már november 9-én, a ku­koricát november 12-én betakaríta­niuk, s az őszi mélyszántást novem­ber 19-én befejezniük. Sőt még a lű­­csi, valamint az okod (ekecsi) szö­vetkezetnek is segítettek. — A lúcsiaknak, két emberrel ki­kölcsönzött Skoda 180-as traktorunk 104 hektáron speciális- és 35 hektá­ron mélyszántást végzett — újságolta az agronómus. — Halász János és Tóth Ferenc traktorosok lelkiismere­tes, szakszerű, Jó munkát végeztek, segítséget nyújtva az arra rászorulók­nak. Amikor itt már nem volt rájuk szükség, bejelentettük a járási mező­­gazdasági igazgatóságnak, s az így felkínált segítséget, illetőleg az S— 180-as traktort, személyzetével együtt az ekecsiek vették Igénybe. Egy há­romsoros répakombájnt is kértek tő­lünk, sajnos, ezt amiatt nem tudtuk kölcsönözni, mert Jócskán javításra szorul. Annyi biztos, a névleg is említett traktorosok, mintegy száz hektárnyi — vagy még énnél is nagyobb terüle­ten végzendő — mélyszántással jelen­tősen elősegítik az ekecsiek termés­hozamainak jó megalapozását. Hiszen köztudott, az idejében végzett mély­szántással a téli csapadék befogadá­sa, a föld kifagyása, a talajszerkezet morzsalékossága válik lehetővé. A Sxinte tradíció, hogy minden óv vé­gén, a karácsonyi ünnepek közeled­tével tekintetünk ai erdős dombokra szegöződik. A szép borókafenyőkre, ezüstfenyőkre. Önkéntelenül föltesz­el ük a kérdést: vajon melyikük lesz a Karácsony szimbóluma, melyikük fogja díszíteni otthonunkat? Melyikük varázsol majd boldog mosolyt gyer­mekeink arcára? A fenyőfák termelője és szállítója többek közt a Malacky-i Erdészeti tizem. Jó feltételeket nyújt fenyők ne­veléséhez ez a vidék, s ezért is volt mindig — és van ma is — a figyelem központjában az ünnepek előtt. Saj­nos, azok figyelmének központjában is, akik úgy gondolják: idegen test nem vérzik ... Ezért is látogattunk el a minap a Kostoli&tei Erdészeti Hivatalba, amely a Malacky-i Erdészeti Üzem működési területéhez tartozik. Itt ismerkedtünk meg a fiatal, 33 éves erdésszel, Ján Skokánekkei. Ez a Maié Leváre-i szü­letésű fiatalember tulajdonképpen az erdőben nőtt fel. Már kiskorától szí­vesen tartózkodott a természetben, erdőkben; patakok, tavak partján, ahol horgászott, figyelte az állatok életét, csodálta a flórát — mindez éltető elemévé vált. Az apa megálla­pítása „fiú, te erdész leszel“ valóra vált, az utolsó betűig. Az erdészeti szaktanintézet befejezése után mun­kaadója az erdészeti mesteriskolába küldte. A katonai szolgálat letöltése után pedig az Erdészeti Technikai is­kolába jelentkezett, levelező tagozatra. Ezt öt év után kitűnő előmenetellel fejezte be. Akárcsak az előző iskolá­kat. így teljesült ennek a szimpatikus férfinak gyerekkori álma: erdész lett belőle. A Gajary-i erdészeti körzetet jár­juk. amely 1970-től Ján Skokánek gondjaira van bízva. Minden lépésen látni, hogy itt olyan erdész gazdálko­dik, akinek van érzéke a szépre és gazdaságosságra. — Hány hektáros a körzete? — kérdezzük vezetőnket. — Ezer hektáros. Amint látják, túl­nyomó része tűlevelű erdő, helyen­ként lomblevelű. Az állatállomány ve­gyes: őz, nyúl, fácán, fogoly, vaddisz­nó él itt főleg, de megtalálható a ró­ka is, s néha nagyvad is előfordul. — Hallottuk, hogy van három szép gyermeke. S hogy nagyon szeretik magát. Hogyan tudja összhangba hoz­ni ezt a felelősségteljes munkát a sa­ját érdekeivel? Marad elég ideje a család számára? — Muszáj találnom időt, bár az erdész munkája egész embert követel. Főleg most, a karácsonyi ünnepek előtt, amikor biztosítanunk kell a ki­termelést, elő kell készítenünk a ta­lajt a kiültetéshez, s ezenfelül most végezzük a karácsonyfák kiválasztá­sát is. Meg aztán kétszeresen kell ügyelnünk ebben az időszakban, hisz még mindig sok a kapzsi és felelőtlen ember. Van hát munkából bőven. Né­ha, ha késő este érek haza, legna­gyobb örömöm, ha lefekhetek. Ha vi­szont korábban érek haza a szolgá­latból, nagyon is kijut a szórakozás­ból. A faladat, amit itt teljesítünk, nem csak munkaigényes, de szervező­­készséget kíván. Az én körzetemben évente mintegy kétezer köbméter használati és tüzelőfát termelünk ki. S amennyit kivágunk, ugyanannyit be is kell ültetnünk. Ez átlagosan 5—6 hektárnyi területet tesz ki. A fásítást természetesen túlnyomó részt fenyő­vel végezzük, de bükköt, hársat, s részben gyertyánt és nyírt is ülte­tünk, hogy az erdők megőrizzék ere­deti formájukat. — Gyakran találkozik a körzetében tolvajlással? — Elődeink keze rendszerint teli volt ünnepek előtt a tolvajok adta munkával. Hisz tudja: válság volt, munkanélküliség, s ugyan mit tehe­tett szegény munkanélküli, ha néhány éhes szájat kellett etetnie? Megpró­bált lelőni valamit, vagy hurokba fogni, főleg Így ünnepek előtt. Ha­sonlóképpen volt a fenyővel ia. Ma már nincs szükség a lopásra, a ha előfordul is, inkább rakoncátlanság­­ból, és valamennyiünk kárára. Sajnos! Azért elég gyakran találkoznnk ilye­nekkel. — Vannak személyes tapasztalatai is ilyen tolvajokkal? — Legtöbbször futó esetekről van szó. Azokra a polgárokra gondolok, akik ünnep közeledtével levetkezik a becsületüket, s a természet szépsé­ge iránt érzett megbecsülést. Egy­szerűen elmennek az erdőbe, s kivág­ják a legszebb fákat. S emellett egy­általán nincs szükségük rá. Egyszer, amikor még Moravský Ján­­ban szolgáltam, egy körút alkalmával egész családdal találkoztam az erdő­ben. Egy polgárral, s a gyerekeivel. Állítólag kirándultak. Rögtön sejtet­tem, hogy valami nincs rendben. Mi­kor közelebb léptem, a polgár gyá­ván megfutamodott, otthagyva a gye­rekeket. Nem tudom mit gondolhatott abban a pillanatban. A gyerekek könnyes szemmel elmondtak mindent. Gyerekes naivsággal elárulták, hogy az apjuk egy szép karácsonyfát ígért ne­kik. Természetesen azt is, hogy hol laknak, hogyan hívják őket. Haza­­küldtem őket azzal, hogy mondják még az apjuknak: a hivatalban vehet fenyőt. Tapasztalatból tudom, hogy ezeknek a polgároknak nagy része bújkál előlünk, s csak a letarolt er­dőt találjuk utánuk, Azok, akiket az erdőben lopáson érünk, vagy gyanúd, san viselkednek —, annyi év után az' ember pontosan meg tudja mondani, ki milyen céllal tartózkodik a facse­meték között — legtöbbször azt haj­togatják, hogy minden polgárnak joga van az erdőben tartózkodni. Ez még rendjén volna, de semmit sem tudnak az önkényes favágást tiltó törvényről. A legnagyobb problémát a. környék­beli községek polgárai jelentik szá­munkra. Sokan még ma is azt képze­lik, hogy ami a pajta mögött van, azt el is vihetik. A legveszélyesebbek azonban azok. akik nagyban lopják a fenyőt, s árúsítják. Ezek raffináltak, s nagyon ritkán sikerül őket lelep­­lezni. Ezért — az erdők védelmében — szorosan együttműködünk a köz­­biztonsági szervekkel. — Hány fenyőt szállítanak az idén a karácsonyi vásárra? — A mi erdészeti üzemünk terüle­téről több ezer darabot. A borókafe­nyő nálunk jól növekszik, s ezért ál­landó szállítói vagyunk a karácsonyi vásárnak. A ritkításra szánt terüle­tekről nyerjük őket. Idén, az én kör­zetemben körülbelül két hektár terü­leten vágunk ki borókafenyőt. Ügy számolom, hogy ez 400—500 fát tesz ki. Ezenkívül külön telepítést hoz­tunk léire a lakosság igényeinek ki­elégítésére. A kivágott fákat aztán a zöldség- és gyümölcsárusító üzletek­ben adjuk el. Ennek köszönhető, hogy a karácsony előtti tolvajlások a mini­mumra csökkentek. J. Sluka mind többször emlegetett agrotechni­kai követelményeknek — a többi kö­zött — csakis így tehetünk eleget... A szóban levő, önzetlen segítőkész­séget tanúsító szövetkezetben jól tud­ják, mit jelent az idejében kapott se-ÍGY (LENNE) TERMÉSZETES gítség. ök az agrokémiai központ IFA-teherautóit Igényelték, melyek a műtrágyázás ütemét gyorsították, s így idejében földbe került a vetőmag, az őszi kalászosok magja. Milyen munkát végeznek most a gelléiek? Az 1974-ben elkezdett sző­lőtelepítést folytatják, 70 hektárnyi területen, hogy a jövő évbén a tele­pítési munkálatokat befejezhessék. Ezen kívül hozzáfogtak a gépjavítás­hoz, a gépek konzerválásához, amely­ben ugyancsak jó példát mutatnak Következik az év végi leltározás. És természetesen a tervezgetés, a zár­számadáshoz készülődés, valamint a szakmai-politikai ismeretek gazdagí­tása, a téli tanulás. Mert ha, — mint mondották — nyelvismeret híján a tévéiskola anya­gából vajmi keveset „profitálnak“, a szövetkezeti munkaiskolára helyezik majd a fő figyelmet. Az olyan elő­adássorozatra, amely száritól az álta­lános érvényű tudnivalókon kívül a szövetkgzet sajátos problémáinak megoldása elősegítésével is. Jő lenne azonban, ha rövidebb tan­folyamokkal is számolnínak, s a ta­­nulmányutakat céltudatosan szervez­nék, kiindulva a jelenlegi, s mégin­­kább a közeljövő szükségleteiből. E téren a Trhové Mýto-i (vásárvámosi) szövetkezet a jó példamutató. — kov— Nem irigylem a raktárok felelősei­nek helyzetét. Mindent raktáron tar­tani — képtelenség. Ismertek, tudot­tak kereskedelmünk „döccenései“ is. De ha bárkinek, bármilyen igénye nem nyer kielégítést — a raktároson „csattan az ostor nyele“. Bárhol könnyebb elérni, hogy felsőfokú jel­zőkkel illessék munkánkat, mint rak­tárvezetőként. Juhász László, raktárvezető. Az Agrostav jesenkéi (feledi) tele­pének raktárát mégis csak szuperlatí­­vuszokban hallottam emlegetni, még szakmabeliek, raktárosok, anyagbe­szerzők szájából is. A már-már pedantéríkus rend в legszembeötlőbb. A raktárvezető. Ju­hász László szabadkozik, elnézést kér, állítólag „most túl nagy a fel­fordulás“, rosszkor jöttünk. Mintha összebeszéltek volna a járás efsz­einek illetékesei, már napok óta jóval nagyobb a jövés-menés, mint általá­ban: hozzák-viszik a legkülönfélébb árut, alig győzik erővel, szusszal... Tágranyílt szemű csodálkozás a vá- Jaszom, nézelődésem is hiábavaló, nyomát sem lelem „felfordulásnak“. Szinte akaratlanul buggyan ki számon a sóhajszeríí vágy: bár sose látnék kevésbé rendben tartott és „gazda­gabb“ raktárhelységet, kevésbé ész» szerű, gondos, áttekinthető raktáro­zást ... Juhász László túlzottnak, talán fe­leslegesnek is tartja érdeklődésemet. Természetesen, úgy raktár a raktár, ha legalább így néz ki. — Nem vagyunk mi csodabogarak, még csak átlagon felüliek sem, de sajnos, varinak ettől az átlagtól elma­­radóbbak is. Vitatható érvelés, mégsem vitázom, mert azért nagy adag igazságot is rejt —, s ez is nyilvánvaló. Egyébként raktárt emlegetni ebben az esetben félrevezető lehet. Tucat­nyi, zömével szűkös raktárhelység je­lenti itt a raktárt, „szétszórva“ a vá ros két végén. A Rimavská Sobota-i (rimaszomba­ti) járás szövetkezetei irigylésre mél­tó helyzetben vannak. Kevés olyan dolog akad, amit beruházásaikhoz igényelnek s itt né kapnák rheg. Egy mindennél beszédesebb megjegyzés a vállalat főigazgatósága illetékeséinek szájából kerül jegyzőfüzetembe. Állí­tólag f)z ellenőrök fanyalogva men­nek Jesenskére, feleslegesnek tartják, mondván „ott úgysem lehet hibára, rendellenességre bukkanni...“. Azt hiszem nincs ennél szebb di­cséret. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy Juhász Lászlón kívül mindössze hárman dolgoznak a telep raktárhely­ségeiben, nem kell túlfeszíteni képze­lőerőnket ahhoz, hogy fogalmat al­kothassunk az itt folyó munkáról, amit Urban Milán a rangidős raktári munkás egyszerűen így fogalmaz meg: — Csak feladatainkat, munkánkat végezzük el, de azt minden körülmé­nyek között... S még valami — teszi hozzá pár percnyi tűnődés után — nálunk a főnök, ha kell ugyanúgy megragadja a munka végét, mint bár­melyikünk. De ugye, — szegezi mel­lemnek a kérdést — csak így lehet, így természetes?! — Igen! — bólintok s hirtelen arra gondolok: kár, hogy még nem min­denütt természetes. Inálházvl (Jrbán Milan, a rangidős raktári munkás. Szorgalmáról közismert Culik Mihály a kötelező katonai szolgálat kitöltése után a Cseh­szlovák Autóközlekedési Vállalat komárnoi üzemének szolgálatába állt. — A hadseregben autóbusszal jártam, s nagyon megszerettem a gépkocsivezetői munkát — vallja magáról. — Így természetesnek tartottam, hogy a közéletben is ezt a foglalkozást válasszam. Hat évig tehergépkocsival jártam. Csúcsmunkák idején gyakran meg­fordultam a mezőgazdasági üze­mekben is. A képesítésem meg­volt, így később autóbuszra ke­rültem. Culik 'elvtárs négy évvel ezelőtt Bratislavába költözött, de a Cseh­szlovák Autóközlekedési Vállalat­hoz hű maradt. Többnyire a Bra­­tislavát a környező községekkel 'és kisvárosokkal összekötő járato­kon teljesít szolgálatot, de olykor­­olykor a távolsági járatok bizto­sításához is igénybe veszik a ta­pasztalt vezető szolgálatait. De vajon nem bánta-e meg, hogy a gépkocsivezetői foglalko­zás mellett döntött? — Nem bántam meg. Mint min­den foglalkozásnak, az enyémnek is vannak fény- és árnyoldalai. Jó kocsival öröm utazni, jó munka­­közösségben öröm dolgozni. Más lapra tartozik, hogy olykor ki­­šebb-nagyobb bosszúságok is érik az embert. — Például? — Előfordul, hogy több perces késéssel indulunk a fővárosból. Ilyenkor az utasok joggal bosz­­szankodnak, hiszen munka után mindenki igyekszik haza a család­jához. Csakhogy ilyen esetekben mindenki a busz vezetőjét hibáz­tatja, pedig korántsem biztos, hogy minden esetben ő a felelős a késésért. Az utasok többsége nem is sejti, milyen mostoha vi­szonyok között dolgozunk. Kevés a vállalatban a szakképzett javító­munkás, takarítónőkből is állandó hiány mutatkozik, az autópark pe­dig eléggé elavult. Néha harminc­negyven kocsi is sorakozik a mű­helyek, az autotómosók előtt, Ha kevés az idő, a vezető maga gyűr­­kőzik neki a javításnak, takarítás­nak, hogy — ha kissé megkésve is — indulhasson a menetrend­­szerű járat. Kapkod, idegeskedik, feláldozza a szabad idejét, zsebből csipegetve fogyasztja el az ebéd­jét, de nem áll le. Az a legkese­rűbb az egészben, hogy a végén mégis őt marasztalják él az uta­sok. Bárhogy szeretném, én sem tudom mindig mosolygóvá fogadni az Utasokat. Culik Mihály nemrég töltötte be negyvenedik életévét. Immár 22 éve ül a volán mellett, idestova két millió kilométert tett meg a CSAV gépkocsijaival, mégpedig balesetmentesen. S ez már nagy sző! Kiváló munkájáért több elis­merő oklevelet, esetenként pénz­jutalmat kapott, felettesei dicsérik szorgalmát, példás magatartását. Sokan követhetnék példáját! (kr)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents