Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-12-11 / 49. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 10 1976. december ff, Probktn szerényen mosolygott. A Szovjetunió második legnagyobb városában Leningrádban a szobrok, emlékművek sokaságát láthatjuk. Foto: —tt— — Mondja, titkár elvtárs, sok tagja van a kommunának? — Ugyan már, micsoda kérdési En, a jeleségem, a gyerekek, na meg a portás és a közétkeztetési sejt. — Hm! Es munkás-paraszt felügyelet nincsen? — Hahai Már megbocsásson, ugyan minek lenne? Nálunk, tudja, főleg gyerekek vannak ... — Aha! Hát akkor természetesen semmi értelme se lenne. — Legyen, máskor is szerencsénk! Szívesen látjuk Önöket... — Köszönjük, igazán nagyon köszönjük, Probktn elvtársi Az intézmény egyszerűen lenyűgöző. Szavamat adom Önnek, hogy amint hazaérek, részletesen beszámolok arról amit itt, ebben a csodálatos kommunában láttam. — Ugyan, ne akarjon zavarba hozni, kedves barátom — mondja szégyenlősen - Probkin. — Kinek Jog egyébiránt beszámolni? — A Központi Ellenőrző Bizottságnak — válaszolt Szása, és barátságosan rákacsintott Probkinra. Egy hét múlva Probkint behívták az Ellenőrző Bizottság elnökéhez. — Üljön le — mondta udvariasan Probkinnak a gyűrött gimnasztyorkás férfi, amint felemelte fáradt arcát a papírról. Es Probkin elvtárs leült. Két évre. '♦ «J* «j* «£♦ «2* »2« *!♦ «2* «2* *2* *1* «2► ♦> «> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦*« ♦> ♦> ♦> ♦> «> ♦> V V V ♦ ♦ V ♦ V ❖ 1 ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ • ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ * a -i* *2» »;♦ «2» <♦ «2* *2* *2* «2* **♦ *2* *2* ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ * TELI TÁJ i'iicsoda tél, micsoda vad fergeteg', a vattás hó bokáig ér, lelked álmodik, elalél, álmodj virágzó ünnepet, álmodj egy csöppentésnyi fényt, mely halkan, mint a pihe, száll, elejtette egy bús madár, ahogy elvesztjük a reményt s ahogy rálelünk, dédelgetve újra, jó álmainkba visszabújva és ringatózva és sikongva érezzük, amit a gyermek érez, ha hintáján közel kerül az éghez s körös-körül a kék-fehér öröm hullámzik s fájó titkához tér meg. Libegj-lobogj szárnyas szirom, a földön könnyű hermelin palást, s te fogd szemedbe, sajgó keretbe e földöntúli látomást. ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ V ❖ ❖ ♦> V ❖ DÉNES GYÖRGY — Ebéd előtt javaslom, igyunk meg egy pohárkával. Ez ugyan általában nálunk nem szokás, de a kedves vendégnek kijár ... A bőséges közösségi ebéd elfogyasztása után, amikor már búcsúztunk az Októberi Forradalom kommuna titkárától, megkérdeztem: Csallóköz a hagyományok tükrében „Az ősi Csallóköz, hajdani „Aranykort“ valamikor igen gazdag volt népi hagyományokban... ... Napjaink faluja — mintha már tudatosan kanyarodnék vissza az utóbbi évtizedekben kissé lenézett, elhagyott hagyományhoz — felismerni véli nagyapáink, nagyanyáink régi szokásainak megtartó erejét, s megújult kedvvel próbálja ápolni, védeni a múltnak e beszédes emlékeit. Hisz-) sziik, ez már nem a divat diktálta hóbort, hanem igazi hazatalálás, önmaguknak ezt az újabb felfedezését láthatjuk a kiállításon, a népi díszítő, alkotó kedvnek buzogását. Bemutatott példáink — hímzések, varrót tasok, szőttesek, épúgy mint a használati tárgyak, céhes emlékek a múlt idézésével akarják, szeretnék bennük erősíteni az új embert formáló jelent“. — olvasom a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) csallóközi múzeumban megrendezett új kiállítás katalógusában Marczell Béla tartalmas bevezetőjéből. A kiállítás, amely — december végéig megtekinthető — nagy sikert arat majd a látogatók körében. Nemes a törekvés: többek között a közönség szépérzékét hivatott fejleszteni. Felhívni a figyelmet arra, hogy a csallóközi aszonyok, lányok,manapság is hódolnak — művészi szinten — a hímzésnek, kivarrásnak. Még annak ellenére is értékesek ezek a munkák, hogy a hímzések, kivarrások mintái nem kötődnek szorosan színtiszta csallóközi hagyományokhoz. Némely hímzés kalocsai, buzsáki, matyó mintáival csupán annyiban kötődik a Csallóközhöz, hogy alkotóik a Csallóköz szülöttei. Persze vannak sajátos jellegű darabok is. A fentemlített himzésminták kombinációi az alkotók egyéni fantáziájával színezve. A kiállítás másik — katalógus szerinti főrésze — a népi kerámia. A nép alkotta kancsók, köcsögök, színes tálak valóban a népi hagyományokhoz kötődnek s a kiállítás legértékesebb részét képezik. A Csallóköz különböző tájairól, falvaiból gyűjtötték' őket. De! Annak ellenére, hogy egyetértek a múzeum céljával: A régi tárgyaknak a inában való szerepét szeretnék bemutatni. Nem ártott volna e célból, ha az egyes tárgyak mellett feltüntetik fellelésük helyét, elnevezésüket s röviden azt, hogy elődeink mire használták azokat a múltban. Részben vonatkozik ez a való-i ban gyönyörű mézeskalács formákra is. A kiállítás szerves és figyelemreméltó részét képezik, Tápéi Miklós faragványai, figurái. Valóban értékes díszítőelemei lehetnek egy mai, korszerűen s szépérzékkel berendezett lakásnak. Andrejkovics Pál fotói teszik színesebbé, hangulatos^} a kiállítást. Д Csallóköz régi — máig fennmaradt — házait, jellegzetes tájaikat ábrázoló képek töretlenül alkotnak kellemes harmóniát a kiállítás anyagával. Nos, vonjuk le a következtetést. Mint említettem, figyelemreméltó és dicséretes törekvése a múzeum dolgozóinak, hogy a ma is élő hagyományokon keresztül igyekeznek bemutatni Csallóközt a hajdani „Aranykertet“. Mégis úgy érzem, kevesebbet mond a kiállítás,. mint ahogy azt vártuk. Persze ebben az is döntő szerepet játszott, — objektív ok — hogy helységekben nem igen bővelkedik a múzeum. Elgondolkodhatnának ezen az illetékesek is, hiszen egy kis jóakarattal megoldhatnák ezt a kérdést. Barak László Beköszöntött a tél. Foto: tt VALENTYIN KATAJEV: PROBKIN Sztanyukovics, Maeterlinck, Mamin— Szibtrjak, Nadszon, meg a többi. Kizárólag csupa marxizmus. A kalitkában papagáj, akvárium aranyhallal — ez lenne a zoológiát részleg. Az asztalon újságok, hehehe! Minden ahogy kell. A kommunánk tagjai itt valóban kellemesen és hasznosan tölthetik el szabadidejüket... — Hát ez csodálatos! zett Szása. leikende-Mélyet sóhajtottam. — Így igaz, Szása^öcsém! Megfertőzte a kommunistákat a kicsinyes kispolgári gondolkodás. Kanári a kalickában. Pelenkamosás. Húsleves finommetélttel, töltött káposzta és gyümölcskocsonya, egyszóval... így áll a helyzet. — Ugyan, miket beszélsz! Ismerek jó néhány olyan embert, aki... No de mit fecsegek, induljunk inkább. Be akarok neked mutatni egy rendkívüli embert. Probkinnak hívják Kommunista, jobban mondva ,tagjelölt, nemrég minősítették vissza tagjelöltnek. Es miért? Azért, mert NEP-korszakban, amikor leginkább dühöngött a kispolgári szellem, hogy úgy mondjam, képes volt megőrizni kommunista makulátlanságát. Képzeld csak el, még mindig a tizenkilences év elvei szertnt él, kristálytiszta lélek, és erre, minthogy osztályidegen, próbaidőt szabtak ki rá... Szóval indulhatunk? Az ajtót egy portás nyitotta ki. — Itthon van Probkin elvtárs, az Októberi Forradalom Kommuna titkára? — Itthon, kérem alássan. A könyvtárszobában olvasgat, kérem. Kit jelentsek be? — Jelentsd neki, bátyuska, hogy látogatók jöttek, szeretnék megtekinteni a kommunát. — Igenis, kérem alássan. Megdöbbenésemben éppen mondani akartam valamit, de Szása megragadta a könyökömet. — Hallgas, te bolond, ráérsz még csodálkozni — suttogottt izgatottan. Márványlépcső vezetett a félemeletre. A masszív tölgyfa ajtón vakítóan csillogott a réztábla: „Nyikolaj Nyikolajevics Probkin, a „Vörös Elegancia“ tröszt igazgatója". Kissé lejebb másik' táblán díszelgett: „Októberi Forradalom minta kommuna" és „Bejelentés nélkül ne zavarj!" Feltárult az ajtó, és máris előttünk állt a csodálatos Probkin. Zsírpecsétes, durva vászoning volt rajta, kihajtott gallérja alól jó minőségű ing és csíkos csokornyakkendő villogott elő. — Most aztán nyisd ki a szemed — szólt Szása —, íme előtted áll a kiváló Probkin. — Ugyan már, mi az, hogy kiváló? Mi vagyok én? Egy senki. Lassacskán, csendesen éldegélek ... Kommunáli§an, kollektiven, hogy úgy mondjam, az egyenlő részesedés és a munkamegosztás elve szerint. Személyi tulajdon nincs. Minden a közösségé. Egyszerű ez. Kérem, győződjenek meg róla saját szemükkel. Például vegyük először a közétkeztetést. Kérem, ura... Az ebédlő ajtaján piros betűs felírás: „Közösségi étkezde“. A masszív tölgyfa asztalon, a kikeményített abroszon négy személyre volt megterítve, nagyon ízlésesen. A falon fanyulak és gyümölcsök lógtak, köztük itt is, ott is jelszavak vonták magukra figyelmünket: „Közétkeztetés a kommunizmus záloga“, „Aki nem dolgozik, ne is egyék!“, és a többi, A sarokban egy márvány asztalkán ragyogóra fényesített szamovár díszelgett, rajta felírás: „Vízforraló edény“ és „Csak forralt vizet tgyáll" Probkin önelégült mosollyal levette az orráról a csíptetőt, és tovább vezetett bennünket. — Parancsoljanak: az Októberi Forradalomról elnevezett klub, Tessék csak alaposan körülnézni! Zongora. Látják a feliratot: „Zenei részleg“. Itt meg egy kis marxista könyvtár. — Tessék, menjünk talán tovább. A bölcsőde és óvoda. Lám csak, a kisgyermek, mondhatnám, az élet legdrágább ajándéka. — Ez itt az idősebb, Kolja, ez meg a kicsi, Vanyusa. Na, Kolja, köszönj szépen a kácsinak, hajolj meg illendően. Szakasztott az apja. Azon töröm a fejem, át kéne keresztelni őket, a nagyobbat Krokodilnak, a kicsit meg Titkárnak. A gyerekek nagyszerű ellátást kapnak, tiszta fehérneműt, kitűnő kosztot. A feleségem maga vezeti a kisdedóvót. Szimocska, gyere csak ide! Nézd csak, látogatóink vannak. A szoptatós dajka tisztét is betölti egyébként, hehe! Másodállásban, ha úgy tetszik. Mert hát, nincs mit tenni. Tudják, a kommuna kicsiny, nemigen lehet bővíteni a státuszkeretet. Továbbmentünk. — Erre parancsoljanak. Felhívom a figyelmüket a közösségi konyhára. Es íme bemutatom a közétkeztetési sejt titkárát: Jó napot, Styepan! A termetes szakács — fehér kötényben és fehér sapkában — méltósággal meghajolt Probkin elvtárs jelé. — Nos, barátocskám, mi lesz a második fogás? MacDonald tokhal és kotlett a la Komintern. — Hátra volna még uraim a hűtőház, az éléskamra, a borpince, az élelmiszerraktár, és a többi. De ez nem túl érdekes, azt hiszem. Aztán megemlíteném még a nószövetség helyi szervezetét. Az megint csak a feleségem vezetése alatt működik. Még megmutathatnám az adminisztratív munkaerők számára fenntartott közösségi hálószobát. A fürdőt és a többit. — Na látod, és te nem akartad elhinni — suttogta fülembe Szása. — Most pedig, elvtársak, hádd kínáljam meg Önöket egyszerű hétköznapi ebédünkből. Dása, tegyél jel még két terítéket a közös asztalra! Probkin ünnepélyesen a büféasztalhoz vezetett bennünket.
