Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-12-04 / 48. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1976. december 4. Ez van, ezt kell szeretni? ...„Sok írót kell ismernünk azért ts, hogy ráakadjunk arra, aki pontosan nekünk beszél. Mert az írók legnagyobb érdeme — amivel kívülük egyetlen országló, törvényhozó vagy nagy tanácsadó sem dicsekedhet —, hogy a bajta jutott hajadontól kezdve a vejeivel veszekedő s magával tehetetlen aggig mindenkinek különkülön adnak tanácsot, vigaszt, sőt törvényt, ám mégis úgy, hogy az mindenkire érvényes." Шуб* Gyula Hétfő. A zsúfolt, túlfűtött szerelvény zakatolva kergeti a fákat. Frissen szántott földek, pihenni készülő csupasz bokrok övezik a töltést. Apró, szürke nyulak fülelik lomha varjúfelhők ricsaját. Kaleidoszkóp ... Kilencen szorogunk a fülkében. Atéllenben egy szeplős, egérfogú diáklány, almát harapdál. Térdén vaskos füzet. — Te, Klári! — szól a mellette ülő Szőkeséghez, aki egy nyurga, csontos srác kezét szorongatja. — Elolvastad Az öreg halász és a tengert? — Ugyan Böbe. Egy frászt. Majd a „Könyvmoly“ olvasónaplójából kimásoljuk ... эфе Ä minap azt olvastam, hogy akadnak olyan emberek is, akik csupán azért vásárolnak új könyveket, mert könyvespolcos szobafalat vettek. Valóban a könyvespolc is csupán könyvekkel „mutat“. Persze a látogatók, ismerősök véleményére is adni kell. A Nagyék és a Kisék holtbiztos, hogy megpukkadnak az irigységtől, ha meglátják azt a tömérdek könyvet. * A könyvesboltban ünnepek előtti lázas forgalom. Az eladók — rendkívül felelősségteljes feladat — buzgón kínálgatják a portékát. Egy előkelő, negyvenes úr toppan be felesége oldalán. Régi vevő, vagy valami „tiszteletre méltó foglalkozású“ férfiú lehet, mert az elárusítónők szinte körülröpdösik, megkülönböztető tekintetek lesik óhaját. — Egy nagy, vastag könyvet kérek! >— szól prédikátori hangon. Néma csend a válasz. — Nem érti? Egy nagy vastag, szépkötésű könyvet szeretnék venni — magyarázza a csodálkozó szemeknek. Pilianatnyi csend, — a könyvek szinte egymáshoz bújnak, — s az elárusítónő határozott kézmozdulattal leemel a szemközti polcról egy nagy „darab“ könyvet. — A fenti vevő akár így is kérhetett volna: „Legalább két kilós könyvet szeretnék vásárolni“. — Tessék Hugótól a Nyomorultak. Két kötet, gyönyörű kivitel... — A, ez nem kell, int a tiszteletreméltó úriember. A főnököm fiának lesz — hunyorít — nekem az a Jung, vagy kicsoda könyve kell... — De hiszen az német nyelvtan uram. — Nem számít, szép nagy könyv, tekintélyes kötés, Grammatik a címe? Ezt kérem. * Ne értsen félre senki, nem vagyak okvetetlenkedő, a pesszimizmus sem a kenyerem, nem vészharangot akarok kongatni, nemzeti ébresztő sem vagyok, csupán tényeket közlök, jelentéktelennek tűnő, mégis beteges — vagyis betegségre hajlamos dolgokról szeretnék szólni: az olvasásról, az olvasmányok, könyvek szeretetéről. Dubník (Csúz) — idézek — törekvő, haladó község. A dimbes dombos falun végigsétálva, lépten-nyomon megbizonyosodhat erről a látogató. A körülbelül 2200 lakos szinte kivétel nélkül gyönyörű családi házban lakik. Rengeteg a személyautó. Ennél már csak a korszerű háztartási eszközök, no meg a rádió, tévékészülékek s a telefonok száma tekintélyesebb. Minden második családfő telefontulajdonos. Képzeljük el, hogy örül ennek Julis, Piri, Rozi, Bözsi néni, akik ha trécselni szottyan kedvük,csak a kagyló után kell nyúlniuk. No de, félre a komolytalansággal. A művelődési ház, túlzás nélkül fényűzőnek mondható. Itt vannak a helyi szövetkezet irodái, az ifjúsági klub, mozi, színjátszó terem és a könyvtár. A könyvtár. Tágas, világos, otthonos, könyvektől roskadozó polcok határolta olvasóterem. A község külleméhez méltó. lesina Béláné, a könyvtáros büszkén tájékoztat: — Ötezer kötetünk van jelenleg. Többségük szépirodalmi mű, de politikai- és szakirodalomban is bővelkedünk. Ügy szólván minden folyóiratot, újságot járatok. — Nemzetiségi szempontból hogyan oszlik meg a falu lakossága? — Vegyes, magyar-szlovák község Csúz. Megközelítőleg 70—80 százalékot tesz ki a magyar nemzetiségű lakosság. — fis a könyvek? — Fele-fele. — Az olvasótábort, tehát a kölcsönzőket is tudná csoportosítani? — Természetesen. 315 állandó kölcsönző jár a könyvtárba, ebből 55 magyar. — Elég kevésnek tűnik ez, mármint az 55. — Ez van — mosolyog a fiatalasz szony. Hát igen, ez van. Hogy miért, máig sem tudom. Nincs szándékomban következtetést levonni, úgy érzem, jogosultabbak is vannak érre. Meg aztán nem akarok elfogultan, alapozatlanul Ítélni. Ennek ellenére foglalkoztat a gondolat. Vegyük sorjában: Amikor lesina Béláné — két évvel ezelőtt — a faluba került, alig másfél százan jártak a könyvtárba. A könyvállomány is jóval kisebb volt, a könyvtári viszonyok sem voltak ép pen áldásosak. Sok kötet tönkrement, egyrészt az olvasók keze által, no meg a feledés is rányomta bélyegét. Megkezdte őket a penész. Nyilván nem forgatták- őket. Rövidesen megváltozott a helyzet. Az olvasók és a könyvállomány is megkétszereződött azóta. Az utóbbi egyenlő arányban, az előbbi koránt sem. Ne körtönfalazzunk. Kevesen, keveset olvasnak a csúzi magyarok. Miért? Gondolkodjunk el ezen, együtt. Mert ha van okozat, oknak is lennie kell. Pedig a lehetőségek adottak. Magas az életszínvonal, anyagi szempontból is. A falu lakossága egy emberként dolgozott, dolgozik manapság is a szövetkezetben, a környék ipari üzemeiben, munkásként, vezetőposztokon egyaránt. A könyvtárosnő kéthetenként rendez könyvkióllítást. Állítólag nemcsak vadonatúj köteteket, de régieket is propagál. Nem csak kiállítás formájában, de hangos beszélőn, faliújságon keresztül. Író-olvasó találkozót is rendeztek már a könyvtárban. Dicséretes az igyekezet. Ogy látszik azonban kevés. Vagy tán nincs foganatja? Tény, hogy nagy íróink, költőink müvei, a világirodalom remekei, nem kerülnek annyi ember kezébe, mint kellene. Barak László “III N. A. Osztrovszkij Á kulturális dolgozók országos értekezletén megkérdeztem egy hívatásos dolgozótól: mit tart általában a kultúra mércéjének? Így felelt: „Szerintem az is egyféle mérce lehet, hogy mennyire telik meg a terem“. Meglepődtem a válaszon. Magyarázta aztán, mennyire nem mindegy az, hogy az első hírverésre magától telik-s meg a terem, vagy pedig annak a bizonyos szervező gépezetnek a beindításával tudják csak megtölteni. Ebből rögtön két dolog is kiviláglik; egyrészt, hogy vonzó-e (vagy sem) a rendezvény, másrészt, hogy mennyire igényes a közönség. Ilyen szempontból tényleg mérce, amit mondott. S hogy mennyire, arról egy frissebb eszmecsere győzött meg, amikor a művelődési ház és a közönség kapcsolatát boncolgattuk Kassai Bélával, a Kr. Chlmec-i (királyim Imeci) Művelődési Otthon dolgozójával. Náluk az utóbbi évek legfőbb eredménye, hogy kialakult a művelődési ház állandó közönsége (nevezhetjük törzsgárdának is), amely nem véletlenszerűen, nem is alkalmi mozgósításra jár oda. Persze, ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a rendezvényeket is az ide rendszeresen eljárók igényeihez formálják. Arra törekednek — és nem is sikertelenül —, hogy olyan vonzási kört teremtsenek, amely elmélyíti, szororabbá teszi a művelődési ház és a közönség kapcsolatát. — Hogyan csinálják? — érdeklődtem. — Tulajdonképpen négyféleképpen — hangzott a válasz. — A politikai- és a propagandamunka, a tanfolyami, érdekköri tevékenység, a műkedvelő színjátszó mozgalom és a módszertani tevékenység terén. Valószínű más helyen is így van, ha tevékenyek a művelődési otthon dolgozói. Királyhelmecen három tagú gárda érdeme a siker. Az utánpótlás és felfrissítés biztosított. Egy másik hatásos tényező: nemcsak a közönség képezi a törzsgárdát, de az önkéntes kultúraktivisták is, akik az előadások színvonalának javítása mellett a tehetségek felkutatását és foglalkoztatását is magukra vállalják .Például a műkedvelő csoportokba, az érdekköri tevékenységre vagy tanfolyamra már nem kell mint sokhelyütt — tagokat toborozni. Legutoljára például a népművészeti együttesbe Szvitana Mihály Bolyból Igényes rendezvények és Dósa Rózsika Dobráról kérték felvételüket. A politikai, társadalmi és más jellegű előadásoknak is vannak a közönség által már ismert és kedvelt előadói, akik a tömeget minden plakátnál jobban vonzzák a terembe. — Általában telt házunk van — mondta Tóth Mária. A- művelődési házban lévő előadásokra díjtalan a belépés. Műkedvelő csoportjaink sokat turnéznak, az évenkénti 40 előadásnak jórésze vendégszereplés; ezek jövedelme, valamint a különböző körök bevételei biztosítják forgalmi tervünket, amelyet már július végére teljesítettünk. A „Fürt“ népművészeti együttes két éve alakult 4Ö taggal. Több .mint 40 fellépésük volt. Különböző országos rendezvényeken is rendszeresen részt vésznek. A választási kampány alatt tizennégyszer léptek fel a környező falvakban. A Magyar Tanítók Járási Énekkarát nem kell külön bemutatnom. A színjátszó csoport jelenleg „Sportol az asszony“ című zenés vígjátékkal készül a bemutatkozásra. Á fotókör munkáját már a felsőbb szervek is elismerték. A városi művelődési otthonnak van népi-, beat- és fúvőszenekara. A különböző körök tevékenysége a szabó-, varró- és gépíró tanfolyamok rendezésében mutatkozik meg. A szellemi vetélkedőknek is rangja van már. A klubok, érdekkörök, csoportok élén olyan emberek állnak, akik szaktudásukhoz lelkesedésüket is hozzáadják. Ilyen például Molnár János fotóművész, Szebellai Rózsika és Pap Nándor a népművészeti csoport tagjai, akik egyben a csoport vezetését is ellátják, Kassai Béla a színjátszócsoport vezetője, Kovács Aladár karnagy, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Illés Bertalan (1904—1936) Munkáscsaládból származik, 1913- ban befejezte alapiskoláit. Kora fiatalságától kezdve dolgozott, 1915— 1917-ben mint segédmunkást alkalmazták a Sepetovkai vasútállomás konyhájában. A további két évben újból folytatta tanulmányait. Tizenöt éves korában belépett a Komszomolba, és 1919 augusztusában bevonult katonának, kiment a frontra, ahol Kotovský G. híres lovas brigádjában szolgált. Ezerkilencszázhúsz augusztus havában súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után már nem térhetett vissza a katonasághoz és mint villanyszerelő dolgozott. Egyúttal folytatta tanulmányait és komszomol munkának szentelte szabad idejét. 1923 és 1924-ben az ukrajnai komszomol mozgalomban számos felelősségteljes funkciót látott el. 1927-ben újból ágynak dőlt és egy évre rá elvesztette látását. A betegségek sem tudták megtörni Osztrovszkij erős akaratát. További életét az irodalomnak szentelte, annak dacára, hogy már vak volt. Legnagyobb sikerét ,Az acélt megedzik“ című könyvével érte él. 1935 októberében Lenin-díjjal tüntették ki. Az acélt megedzik című könyvében saját élményeiből merítette a témát. Korcsagin Pávka a regény főszereplője a fiatal komszomol-forradalmárok életét testesítette meg. Ebben a könyvében leírja a polgárháború éveit és a békére való törekvést a külföldi és a hazai reakció leverése után. Osztrovszkij második leghíresebb regénye „A vihar szülöttei“. Ez már nem életrajz jellegű regény, de ebben is visszatér a polgárháború éveire, és az 1918—1919-es évek eseményeire Ukrajnában. Ebben a könyvében is egynéhány komszomolista személyét eleveníti meg. Osztrovszkij azonkívül még számos publicisztikai cikk szerzője is, amelyekben ő saját maga iép fel, mint őszinte hazafi, és mint fáradhatatlan harcos az új szocialista haza felépítéséért. Különös figyelmet szentelt az irodalom problémáinak és ennek feladataira a kommunista nevelést illetőleg. rp. Tisztelt, Potkavicskova űrt Engedje meg, hogy szeretettel üdvözöljük és kijelentsük: nem lett volna szabad így kibabrálni velünkI Az tény, hogy harcolnunk kell a tisztességtelen úton szerzett haszon ellen, de engedje meg, hogy megkérdezzük: miért éppen a mi lakó telepünkön kezdte el ezt a nemes harcot?! Most, amikor végre elkezdődött életünk első boldog periódusa, jön Ön, ezzel a jenenagy igazságszeretetével, újra félelmet lop a szivünkbe. Ki sugallta Önnek azt a végzetes ötletet, hogy panaszos levelet írjon a jensöbb kereskedelmi hatóságnak, teljes névvel és címmel. A fensőbb hatóság per sze, szabályszerűen megtette a szükséges intézkedéseket. Az igaz ugyan, hogy a lakótele pünk hentese tíz koronával többet számolt Önnek, de htgy gye el, ez merő véletlenség Mi bizonyíthatjuk, hogy két koronával sohasem számol töb bet. Az Ön esete puszta vétet. J. PSLIK: len — minden bizonnyal azt hitte, hogy Ön nem a mi lakó negyedünkben lakik. Ezt Ön bizonyára furcsa viselkedésével provokálta ki. Gondolkodnia kellett volna, megbeszélnie velünk, a szomszédaival ezt az ügyet, mielőtt tollat ragadott. Ha így cselekszik, mi megtérítjük a kárát. Hiszen tudnia kell: a mi hentesünknek már van kocsija, háza, nyaralója, sőt a nyaralójában úszómedence isi A lányát férjhez adta, villát építtetett neki. Mindene megvan, amiről valaha is álmodott. Az a két korona, amivel minket általában ' megvág, csupán a hajdani kísértés, a lakónegyed első évelnek kedves emlékszimboluma. Mert tudja meg: a hentesünket elviszik. főn helyébe egy új. Az egész lakónegyed most azt találgatja, milyen lesz ... Egyel már sejtünk: ennek se háza, se nyaralója, se úszómedencéje, de talán még kocsija sincs. Így azon fáradozik majd, hogy mindazt megszerezze, ami az elődjének megvolt. Ebből következően sejtheti: kezdhetünk elölről mindent. Reméljük, ha legközelebb valami észrevétele támad, előbb kikéri a ml véleményünket, mi előtt valamit cselekedne. Az ön szomszédai. A munkácsi városháza klasszikus épületében helyezték el a világhír ÍRStfí Munk^PSi Miháht pmlól'cvnbnút ŐSZI HANGULATKÉP. (Foto: —tt—J
