Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-11-13 / 45. szám

Fellendülőben a nyúltenyésztés i Nové Zámky ban (Érsekújváron) is eredményesen működik a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének helyi szerve zete. Tagjai szorgalmas munkával igyekeznek eredményesebbé és tartalmasabbá tenni munkájukat és a szervezett- életet. E városban a legrégibb és ügyben a legeredményesebb te nyésztési ágazat a galambászat. Az utóbbi években azonban a baromfiak és az egzotikus madarak ^tenyésztésével foglal kozók tábora is egyre népesebb lett. Prémes állatokat az ötvenes évek kézdete óta tenyésztenek a városi szervezet tagjai. Nutriával és nyércekkel kezdték, ma már kékrókát is tenyésztenek. A nyúltenyésztésnek is sokan hódolnak. Ez az ágazat mégis csak az elmúlt évben indult lényegesebb fejlődésnek. Az apró­állat tenyésztők többsége kaliforniai fehéret, francia ezüstöt, nagy csincsillát, új-zélandi fehérét vagy vöröset, bécsi fehéret és kéket tart, de egyes tenyészetekben megtalálhatók például á cseh tarkák, a szovjet típusú nagy csincsillák és fehér óriások, a belga óriás nyulak stb. is. Amióta rendszeressé vál­tak a nitrai Branko szövetkezeti vállalat által nyújtott szol­gáltatások — felvásárlás, takarmányellátás és tanácsadó szol­gálat —, azóta állandóan nő a nyúltenyésztés iránti érdek­lődés. A szervezett kisállattenyésztői tevékenység iránti érdeklődés felkeltéséhez és fokozásához nagy mértékben hozzájárulnak az évente megrendezett országos, járási vagy helyi méretű 'apróállat kiállítások is. Legutóbb Nové Zámkyban lehettünk szemtanúi egy jól sikerült bemutatónak. A látogatók valóban Szép tenyészállatokat láthattak, sőt vásárolhattak is, ezen túl­menően kölcsönösen kicserélhették jó vagy rossz tapasztala­taikat, amivel szintén a tenyésztői munka színvonalasabbá té­­íelét szorgalmazták. Különösen jó érzés volt látni, hogy a lá­togatók között szép számban akadtak fiatalok, még iskolás 'diákok is, akik ugyancsak érdeklődéssel szemlélték a külön­féle állatokat — főleg a nyulakat és a madarakat — vagy hallgatták az idősebb, tapasztalt tenyésztők hozzáértésről ta­núskodó beszélgetését. Hofer Lajos Ai utóbbi időben világszer ** te mind nagyobb az ér­deklődés a csigatényésztés iránt A csigatenyésztésgel fog­lalkozó szakemberek nemrég Olaszországban tartottak nem zetközi tanácskozást az ered menyek és problémák megvita­tására Étcsiga­tenyésztés ipari méretekben A csigatenyésztésnek több módja van: tenyésztenek a puszta földön, folyosókban, ketrecekben és tenyésztelepe ken. A legmegfelelőbb mód szernek a folyosós tenyésztés bizonyult. Az ipari méretű csigatényésztés követelményei­nek leginkább ez a módszer felöl meg. A főidbe vájt folyosókat ro­varirtóval kezelt földdel „bé lelik“, oldalt pedig nyionháló-ем«||»ми1»м|»1«мама1|И1——ми«шм11«««м|емиаи»ими|ии|и||—MMMHi Egér itt, egér ott! A házi egér megtalálható földünk minden országában. Mint a neve ts mutatja, elsősorban az ember lakóhelyének, közelében él. Jelenléte Sok gondot, bosszúságot okoz. Tavasszal és nyáron inkább a pajtákban, ólak környékén, hétvégi házakban, kertekben tanyázik. Ilyen­kor ősszel meleg, biztonságos télt szállást ke­­resve behúzódik a pincébe, kamrába, padlás­ra. Sőt, újabban gyakori vendég a többemele­tes háztömbök bármely szintjén. Rágcsálásával ‘itt ts, ott is kár*, okoz. Váratlan megjelenése bizonyára sokszor okozott már rémületet. Vil­lámgyorsan előcikkázik a megbolygatott fa­kormányos zsákok, cserepek, ládák, kukorica­­csövek alól, s mire felocsúdunk, már csak a farkincdját pillantjuk meg, amint eltűnik egy általunk hozzáférhetetlen lyukban. Ilyen eset­ben nem kell rögtön általános hajtóoadásztot indítani, sem a jaj teljes kiirtására esküdni, de az óvatosság sohasem árt. Vigyázzunk, ne­hogy túlságosan elszaporodjanakI Mert a házi égereknél ugyancsak bőséges a „gyermekál­dás"A nőstény évi elléseinek száma átlago­san négu-öt, de épületekben, ahol egész évben megjelelő a környezet, akár tíz Is lehet. Ha meggondoltuk, hogy a fiókák száma vackon­ként fiatal anyáknál négy-kilenc, az idősebb nőstényeknél pedig esetenként tizennégy, nem nehéz elgondolni, hogyan alakul az egérjárás az elhanyagolt padlásokon, pincékben. Mit tegyünk, ha észrevesszük, hogy szürke bundás hívatlan vendégeink rágcsálják, pusz­títják háztáji javainkat? Legjobban bevált módszer a biológiai védekezés. Az egérinvázió megelőzésére leginkább alkalmas egy ügyes macska. Persze nem az agyondédelgetett ori­góra, sem a tejjel s egyéb ételmaradékkal túl­táplált, gömbölyűre hizlalt szobacica, hanem a közönséges, szürke vagy tarka „parlagi“ macs­ka. Ha ezt néhány éjszakára bezárjuk az egér­lakta helyre, bizonyos, hogy mindet kifogja. Ne feledjünk ilyen ,esetben kis tálacskába a macska számára vizet is elhelyezni, hogy fen­séges lakomája után szomját olthassa. Ahol nem lehet macskát tartani, csapdával kell próbálkozni. Az üzletekben kapható rugós csapdára tűzzünk csalétekként szalonnadarab­kát vagy dióbelet. Az egerek nagyon óvatos, félénk kis állatok, ezért a fogót állítsuk a sa­rokba vagy a fal mellé. Az eredményesen használt Jogót újabb felállítás előtt kicsit füst­­töljük- meg, hogy szagát veszítse. Jól bevált módszer a kartonlapra vagy üveg darabra helyezett, féldióoal feltámasztott virág cserép vagy üvegpohár. Fordítsuk befelé a fél dió ehető részét. Így ha a kis dézsmáló ha­rapni akar belőle, a cserép vagy a pohár alá kell bújnia, az pedig nyomban lezuhan, mi helyt megmozdul a dió. Nagyon nehéz kiirtani az egereket a voliérben. A madárszállásra nem engedhetjük be a macs­kát, mérget sem használhatunk, mert az köny­­nyen az állomány kipusztulásához vezethet. Az egérfogó ínyencfalataira ügyet sem vetnek a kis rágcsálók, mivel találnak elég egyéb táplálékot. Sokan állítják, hogy a napraforgó mag csábításának egyetlen egérke sem tud el­lenállni. Szörfünk ei néhány nagyobb szemet a fogó körül, de a fogót takarjuk le olyan ládával vagy ketreccel, esetlecf dróthálóval, amelynek résein csak az egér tud átbújni. Nemrég egy kisállatenyésztönél tett látoga­tásom alkalmával számomra eddig ismeretlen egér fogási módszerrel ismerkedtem meg. A ba­romfiak kifutójában ólálkodó egereket földbe süllyesztett beföttes üvegek segítségével eltet­te rabul. Gondolom, ugyanez a módszer a ma­dárházban ts hasznosítható, csak egy kis lele­ményesség kell hozzá. Még annytt: amíg mi lépten-nyomon Irtjuk — tegyük hozzá joggal — az egereket, kül­földön gyakori a kedvtelésből tartott egér­tenyészet. Ha nálunk van ilyen, akkor egyet­len célja: a laboratóriumi kutatások szenvedő clanyainak biztosítása vagy más állatok táp­lálékának kitermelése. (kfmj val kerítik el. As ilyen mód szerrel készült kb. 50 méter hosszú és egy méter széles fo lyosón kétezer anyaállat mint egy százezer utódot szülhet. A csigatényésztés legnagyobb problémája az hogy a fiatat áltatok tömegesen pusztulnak. Ez ellen kizárólag tudományos szakképesítéssel rendelkező te nyésztők tudnak védekezni. A mi az ipari méretű tenyésztési iletti, még csak kísérleti ered ményekről lehet beszélni. Az igények kielégítésére csak ak kor lenne lehetőség, ha meg szerveznék a csigatenyésztők szövetkezetbe tömörülését. A csigahfis magas tápértéke és az a tény, hogy számos eset ben terápiás ételként ajánlja az orvos, mind a tenyésztés fejlesztése mellett szól. A szak emberek véleménye szerint a csiga nemcsak fogyasztásra, hanem magas fehérjetartalma révén állati takarmányozásra Is kiválóan alkalmas. A Szlovákiai Kisállattenyész tők Szövetsége modranyi helyi szervezetének tagsága magáévá tette a CSKP XV. kongresszu sának határozatait. A kisállat tenyésztés szakaszán eddig el ért eredményeik arról tanús kodnak, hogy a vezetőség és a tagság törekvése a Szövetségre háruló feladatok teljesítésére irányul. A helyi szervezet az elmúlt napokban bemutató kiállítást rendezett, hogy a község pol­gárai megismerkedjenok a tg nyésztett kisállatokkal. A kiál lltáson a helyi szervezet tag ságán kívül részt vettek а ко márnoi, a pribetai és a húrba novoi kisállattenyésztők is. A Csak így tovább! kiállított állomáliy átlagon fe­lüli minőségű volt. Szabó Gábor, a kiállítás fá radhalatlan szervezője elmon dotta: további célkitűzésük a taglétszám növelése és a fajta tiszta aprőállatok tenyészté­sében elért eredmények javítá­sa. A kiállítás iránt megnyil­­nult érdeklődés arra utal, hogy az elkövetkező időszakban szá­molni lehet a taglétszám növe­kedésével. Megtekintettem a kiállítást, elbeszélgettem egy-két tenyész­tővel. Mindegyikük lelkesedés­sel számolt be tenyésztői mun­kájáról, eredményeiről. És ami örömmel töltött el — tapaszta­lataikat nem rejtették véka alá! A látottak és hallottak erről győztek meg, hogy az SZKSZ modranyi helyi szervezete he­lyes úton halad. Bízunk benne, hogy a folytatás is hasonlóan eredményes lesz! Andriskin József 1 A szerves alaptrágyaként használatos istállótrágyából ál­landóan hiány mutatkozik, a kiskertészkedők közül csak kp vesen. jutnak hozzá a szüksé ges mennyiséghez. Az istálló trágya jól helyettesíthető kom poszttal, amit bárki könnyen elkészíthet. A komposzt kiváló szerves trágya, a kiskertben sokolda­lúan hasznosítható a növények re. A komposzt istállótrágyával szembeni előnye abban mutat kozik, hogy benne a tápanya­gok a növények számára köny­­nyen hozzáférhető, hasznosít­ható állapotban vannak jelén. A komposztta! történő trágyá­zás javítja a talaj szerkezetét, növeli humusztartalmát, amely nélkül elképzelhetetlen a ter­mőképesség növelése. A komposztálást legjobb ősz szel elkezdeni, amikor kellő mennyiségű nyersanyag áll rendelkezésünkre. A termés betakarítása után sok növényi hulladék (szár, gyökérzet, le vetek, gyomok, falomb stb.) marad a kertben. Vigyázat! A baktériumos és vírusbetegsé­gektől megtámadott növényi maradványokat nem szabad komposztálni! Ezeket el kell égetni, hogy ne terjesszék a betegséget. A komposzt telepnek lehető leg árnyékos helyet válasszunk. A prizmát általában a kert fél reeső részében szokás megrak­ni úgy, hogy a fák árnyékot vessenek rá. A napos helyen levő komposzt nagyon kiszá rád, rosszul érik, s az ilyen prizmái gyakran meglepik a cserebogarak. Mindig akkora prizmát rak junk, amennyi nyersanyagra számítunk ősztől jövő őszig Általában 1,5—2 méter széles, és a nyersanyag mennyiségé nek megfelelő hosszúságú priz mát rakunk. A telepet általa ban 30 cm mélyen szokás ki mélyíteni. A valóban jó kom poszt alapanyagának nem kor* hadt, száraz tőzegnek kellene lenni. Ezen tulajdonságokra azért van szükség, hogy jói magábh szívja a fekáliát és a trágyalét. Komposztáláskor fel használhatjuk továbbá az ősz szes szerves kerti és konyhai hulladékot, a szalmát, a mag vaktól mentes gyomokat, a fü vet, a gazdasági vagy az apró állatok ürülékét, a fekáliát. A szervetlen anyagok közül az elégetett szerves anyagok ham vát, a fahamut, .a barnaszén átrostált hamuját és porát, az utakról és árkokból nyert ka parékot stb. Őrölt dolomii mészkövet és cukorgyári isza pót akkor adunk a komposzt hoz, lia a tőzeg savanyú kém hatásét akarjuk csökkenteni A több mint 1,5 pH-értékfi me KOMPOSZT készítése és kezelése szes talajok trágyázására ké szülő komposztba ne tegyünk mészkövet vagy cukorgyári mésziszapot. A komposzt táp­anyagtartalmának kiegészítésé re Thomas salakot vagy őrölt foszfátokat, káliumszulfátot, s a nitrogéntartalom kiegészítése, valamint a komposztált levelek és növényi maradványok fér tőtlenítésére mésznitrogént használunk. A nyersanyagot rétegezve rakjuk prizmákba. Alulra vas­tagabb, erősebb szárú növénye két, zúzott kórét, burgonya­vagy paradicsomszárat stb. te gyünk, erre rétegezzük a többi anyagot. A falombot és a kom posztált zöldségnövényeket mindig meg kell hinteni mész nitrogénnel vagy fahamuval, hogy elpusztítsuk a kártevőket és a betegségek csiráit. Az őrölt égetett mész erre nem a legmegfelelőbb. Tanácsos leg alább egy réteg baromfi vagy nyúltrágyát, esetleg egyéb trá­gyaféleséget is keverni a kom poszthoz, hogy a fölhalmozott anyagban elszaporodjanak a nitrogénbaktériumok. A trágyát vékony réteg termőfölddel vagy melegágyi földdel takar juk le. Ha tőzeget rétegőzünk, erre mindig adjunk őrölt dolo­mit mészkövet, amely mészen kívül mintegy 15 százalék mag­­néziumoxidot is tartalmaz. De adhatunk fahamut is, amely kb. 30 százalék meszet, káliu mot és más tápanyagot is tar talmaz, s jól hat a komposzt érésére. Barnaszén port is te hetünk bele, de csak vékony rétegben. Jövő őszig folyama tosan komposztálhatunk min­den e célra megfelelő nyers­anyagot. A prizmát legfeljebb 1,5—2 méter magasra rakjuk, végül termőfölddel letakarjuk, hogy a komposzt ki ne szárad­jon és el nő illanjon belőle a nitrogén. Szárazság idején trá gyeiével, fekáliával vagy egy szerűen vízzel locsolgatjuk a prizmát, hogy gyorsabban ér­jen a koinposzt. A komposz tálás évében nem kell átfor­gatni, de a következő évben betetőzés után két-három alka­lommal ajánlatos átlapátolni a kuni posztul, közben szükség szerint megnedvesitjük és hoz­záadjuk a kiegészítő tápanya­gokat. A komposzt a harmadik évben érik meg, s ősszel fel­használható. Kijuttatás előtt ajánlatos átrostálni és az eset leges el nem bomlott részeket újra felhasználni a következő komposztáláskor. Még néhány szót a Vitahum ipari komposztról. A tőzeg ki termelésével és forgalmazásá val foglalkozó üzemek készítik és adják piacra. Alapanyaga tőzeg, istállótrágya, hamu, szénpor, cukorgyári mésziszap, s egyéb szerves és szervetlen anyagok. Mintegy 36 százalék vizet tartalmaz. Igen jó minő ségű trágya, ugyanúgy hasznú síiható mint a saját készítésű komposzt. Tavaszi trágyázásra kevésbé megfelelő. A tavasszal vásárolt Vitahum trágyát in kább hagyjuk rakványban pi­henni őszig és akkor használ­juk fel. Ugyanúgy kezeljük (öntözés, átlapátolás), mint b saját készítésű komposztot, ki­juttatás előtt átrostáljuk és el távolítjuk belőle a köveket, csontokat, és egyéb tisztátalan Ságokat. Hogyan hasznosítsuk a kom posztot? Adjunk belőle a tele pített fák, bokrok, szőlő, sza móca, rózsa aló, trágyázzuk meg az igényes zöldségnövé nyék (uborka, tök, dinnyö, pap rika, tojásgyümiilcs, káposzta félék, zeller) számára kisze melt ágyásokat, keverjük a me ^ legágyi földhöz vagy a fólia sátrak földjéhez, ősszel trá gyázzuk meg vele a törpefákat, a ribiszkét, köszmétét, szőlőt, málnát és a szamócát. KRAMPL ŠTEFAN Az idősebb nemzedék is mindent megtett, hogy a szőlő szüretelését mielőbb befejezzék a Balog nad Iplom-i szövetkezet dolinka! (ľnámi) részlegén. Foto:

Next

/
Thumbnails
Contents