Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-10-23 / 42. szám
1978. Október 29. SZABAD FötDMOVBS Körkép a jelöltbemutató gyűlésekről: Számadás és program Csémi József mérnök, a Zem. Olča-i Efsz elnöke. Kelet-Szlovákiai távlatok Nagy Ferenc, a Perény—Hím-i hnb elnöke, a kerületi nemzeti bizottság képviselőjelöltje, községe jelöltbemutatő gyűlésén a kerület új választási programtervét ismertette, melyből néhány gondolatot, tényt, elképzelést ragadunk ki. A kerület 60 milliárdos beruházási költségéből be kell fejezni^TOlő építkezést és elkezdeni 930-nak az építését. Közel hatvanezer új lakást kell a választási időszakban átadni, vagyis négyezerkétszázzal többet, mint azt megelőzően. Sor kerül hatvanhét bölcsőde, kilencvennégy óvoda, háromszázhatvan km-nyi vízvezetékhálőzat megépítésére, tizenhárom szennyvíztisztító állomás létesítésére, jelentősen bővül az üzlethálózat erdőterülete, a közétkeztetés, a vendéglátószolgálat, a kórházi férőhely. Az új választási időszakban összevonják a kevés tantermes alapiskolákat, ílymódon tökéletesíteni akarván az oktató-nevelő munkát, jobban hasznosítva a tanerők képességeit, megoldva a diáknapköziotthon-kérdést, több tanuló számára biztosítva férőhelyet. Továbbfejlesztik a kerületben a gyermek- és diákétkeztetést, úgyhogy az 1980-as év végéig már a rendszeresen étkezők száma meghaladja a kétszázezret. Számolnak a kiskereskedelmi áruforgalom 30,5 százalékos növelésével fáz 1980-as év végéig); ez egyébként összhangban van а XV. pártkongreszszus irányelveivel. Gyarapítják az alapját. Tökéletesítik a közszolgáltatást, javítják az üzletek áruellátását, az áruk minőségét és választékát — különösen a konyhakész árúkét. A Nemzeti Front kerületi szerve következetesen lebontotta а XV. pártkongresszus határozatait, s az ebből eredő feladatok teljesítésére serkenti a képviselőket választópolgárokat. Széttekintettünk a trebišovi (tőketerebesi) járás községeiben, megnéztünk létesítményeket, elbeszélgettünk emberekkel, s hasznos tapasztalatokat szereztünk. A járás lakosságának a közjavakhoz való helyes viszonya kifejezésre jut például a 124,5 millió korona értékű munkafelajánlásban is, melyből a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra 22 millió korona értékű vállalás jut. A félévi értékelés alapján a vállalásokat nemcsak teljesítették, túl is szárnyalták azt. — Főleg a járás termelőerőinek továbbfejlesztésére fordítjuk fő figyelmünket az új választási időszakban — hangoztatta Veres Sándor jnbelnök, a Veiké Kapušany-ban (Nagykaposon) tartott jelöltbemutató gyűlésen. — Eszerint az ipari termelés volumene 1980-ig több mint 3,2 milliárd koronával emelkedik, ami az 1975-ös évhez viszonyítva 38 százalékos növekedésnek felel meg. A mezőgazdasági nyerstermelés mintegy 36 százalékkal emelkedik, s az új választási időszak végén eléri az 1,1 milliárd korona értéket. Felépül 28 óvoda és bölcsőde, 17 kultúrház, 13 üzlet A választási előkészületek záróakkordjaként sikeresen befejeződtek a jelöltbemutató gyűlések. Mind a választók, mind a jelöltek, mindpedig a közigazgatási szervek számára sok tanulsággal szolgáltak. Mintegy megszabják az új választási időszakra azt, mire összpontosítsák legfőbb figyelmüket a leendő képviselők. Örvendetes, hogy nőtt a nők és a fiatalok számaránya a képviselőtestületek valamennyi fokán. Ez biztató jelenség! No meg az is, hogy a szervezésileg és politikailag jól előkészített jelöltbemutató gyűléseken nemcsak az előző választási időszak eredményei summázódtak, hanem felszínre kerültek a képviselők tevékenységét fékező kisebb-nagyobb fogyatékosságok, hibák is. Ha nem igyekszünk ezeket a hibákat kiküszöbölni, az előrehaladás vontatott lesz. A jelöltbemutató gyűléseken megismerhették a választópolgárok az új programtervek célkitűzéseit, felkészülhetnek a rájuk váró feladatok teljesítésére, s bepillanthattak községük, városuk közeljövőjébe. Végre megértik már a választók: csakis addig takarózhatunk, ameddig népháztartásunk takarója ér.. Am, a közérdekű problémák megoldásához, a közhasznú létesítmények tető alá hozásához még az eddigieknél is szélesebb körű társadalmi összefogásra — az egyének, csoportok, üzemek, vállalatok, tömeg- és társadalmi szervezetek közös erőfeszítésére — van szükség. Enélkül nyitott kaput döngetünk. Vagyis: fordítsunk több figyelmet a gyermekes anyák, az ifjúság és a nyugdíjasok problémáinak megoldására. Nagyobb számban hozzunk létre bölcsődéket, óvodákat, gyermek és iskolai napközi otthonokat, étkezdéket, nyugdíjas klubokat. Tegyünk többet az ifjúság haladó világnézetre, szocialista hazafiságra nevelése érdekében. S ne csak az új kultúrházak építéséi sürgessük oly mohón, hanem a meglevők is váljanak a neve lés, a művelődés, a szórakozás igazi hajlékéivá. Mert, mit ér a kényes-fényes kultúrpalota, ha abban hétről hétre, hónapról hónapra a dermesztő csend üli nászát. Trencsík Rozália, hrigádvezető. viselnie ront és bevásárló központ, s két Iskolai étterem. A járás új választási programtervében szerepel még az eszmei-politikai nevelőmunka, a kulturális élet fejlesztése (folklóregyüttesekbe, színjátszó-körökbe igyekeznek a dolgozó ifjúságot is bevonni). S most kérdezhetné az olvasó, miként váltották valóra a lezárult választási időszak programtervét? A tamáskodőknak ezúttal sem lett igazuk. Ezt a járásban felépült tizennyolc iskola, közel harminc óvoda, két egészségügyi központ, két szolgáltatóház, négy tornaterem, kilenc új kultúrház, számos üzlet, valamint a vízvezetékhálózat többtíz kilométer ugyancsak kézzelfogható bizonyíték. A trebišovi járás dolgozóiban hatalmas erő, nagy kezdeményezőkészség, s alkotókedv rejtőzik. Mind ők, mind képviselőik nagyszerű tettekkel bizonyítottak, s megígérték, az új választási időszakban sem lanyhul majd Igyekezetük. Együttes erővel, közjót szolgáló létásítményeket, maradandót alkotnak. Tenni, többet a tegnapinál Három jelöltbemutató gyűlés tanulságait, tapasztalatait adom közre, mint a Nemzeti Front Járási Bizottságának küldötte, s képviselőjelölt. Kielégítőnek tartom a gyűlések előkészítését, a választók részvételét, s a vitafelszőlalások számát, tartalmát. Nívósabbak voltak ezek a jelöltbemutató gyűlések, az ezelőttieknél. Az alapot nélkülöző követelések száma a minimumra zsugorodott, a felszólalók a hogyan tenni többet, jobbat, hasznosabbat kérdést boncolgatták, bogozták. Tárgyilagosan értékelték az eredményeket, saját egyéni és csoport érdekeiket igyekeztek öszszehangolni a társadalom érdekeivel. Buzicán kilenc felszólaló nagyra becsülte az eredményeket, s tégy ma többet a tegnapinál elvét hangsúlyozta, helyeselte. Klein Ernő a régi kastélyban nyugdíjasok klubjának létesítését javasolta. Nyilvánosan mondott köszönetét a CSKP helyes szociálpolitikájáért, többek között a felemelt nyugdíjjáradékért. Mohnyanszky Miklós a régi iskolaépület óvodává alakítása mellett tört lándzsát, azt is előrebocsátva, hogy a lakosság szívesen részt vállalna az önkéntes társadalmi munkából A többi felszólaló ugyancsak közérdekű problémát vetett fel (űtportalanítás, patakszabályozás, szolgáltatásbővítés, vízvezetékhálózat, egészségügyi központ, cukrászda). Deltát megértőek is, tudják, mindent nem lehet egyszerre. Horváth János, a közigazgatásilag Turn. Podhradie (Tornaváralja) községhez tartozó Háj (Aj) lakosa így szólt a képviselőjelöltekhez: „Egyetértek a jelöltekkel, a javaslatokkal, csupán az a kérésem, többet segítsenek ügyes-bajos dolgaink intézésében. A képviselő és választói közötti kölcsönös bizalom a sikeres munka előfeltétele.“ Nagy József, a sefiai (abaújszinnai) hnb-titkár nyugállományba készül. Feltétlenül nyilvános elismerést érdemel a községfej lésztés érdekében tanúsított fáradozásáért, a szorgalmas lakosokkal együtt. Mert, a 22 tantermes új alapiskola, s a korszerű üzletek mellett a lakosság önkéntes hozzájárulásával a régi iskolát korszerű óvodává alakították, gyermekjátszóteret létesítettek, stb. Vagyis, közel 70 millió korona értékű közjavat hoztak létre. Ezért a köszönet! Először a nép képviseletében A svodíni (szőgyéni) Barátság Efsz büszke lehet rá, hogy két képviselőjelöltje van: egy a népi kamarába Trencsík Rozália személyében, a másik, Pakos Kornélia mérnök, a járási nemzeti bizottságba. # Pakos Kornélia a keltető-részleg vezetője. Üzemgazdász. Két éve dolgozik itt a baromfitelepen. S hogy Jól Irányítja a részleg munkáját, eredményeik bizonyítják: a keltetést százalékarány 76, de van olyan szakasz is, ahol elérik a 83 százalékot. Bebizonyította vezetőképességét, ezért találta őt érdemesnek a hnb és a szövetkezet pártalapszervezete, hogy képviselőnek jelölje. Éppen első felszólalására készült, gondosan tanulmányozta a járási választási programot. Egy szocialista képviselőjelölt nem ígérgethet felelőtlenül választóinak. Lámpalázzal készült a bemutatkozásra, s ez érthető is. Pártonkívűli. Példamutató, tevékenységet fejt ki a Nőszövetség és a Vöröskereszt helyi szervezeteiben. Szívügye a CSEMADOK helyi szervezetének kulturális munkája. És természetesen ötéves kisfia nevelése. Milyen vohalon szeretne működni, mint újdonsült képviselő? Vonzza az idegenforgalom. Ezen a vonalon szeretne sokat tenni. Majd megválasztása után válik el, milyen szakterületen kap megbízást. Bárhová is állítják, a nép, a választói érdekében fog cselekedni. # Trencsík Rozáliának ajánlólevele a munka. Vajon milyen hangulatban lehet kora délután egy parlamenti képviselőjelölt, aki este hatkor első ízben lép fel választól előtt? Ez a gondolat foglalkoztatott, mielőtt bekopogtam Trencsík Rozáliához, a képviselőjelölthöz. Éppen tésztát gyúrt, mert a család fiatalabb férfítagja, a 8 éves iskolásfiú káposztáskockát „rendelt“. Ezt pedig egy leendő képviselőnőnek is „respektálnia“ kell. Bizonyos megilletődöttséggel szorongatja kezében a bemutatkozó beszéd vázlatát. A. CSKP és kormányunk hosszú távú politikai irányvonalából következő országos feladatokat tartalmazza, melyeknek biztosítása az ő feladata is lesz. — Remélem, támogatni fognak, másként nem is tudnám elképzelni, hogyan áühatnék helyt. Tóth Miklós, a Nesvadyi Efsz elnöke. , , Támogatásban nem lesz hiánya. Hiszen azok java* solták képviselőjelöltnek, akik jól és közelről ismerik — a pártalapsžervezet és a helyi nemzeti bizottság. Munkahelyén nagy elismeréssel beszélnek rőla. A keltetőrészlegen brigádvezető és munkaközössége 83 százalékos eredményt ér el a keltetésben. A 29 éves leendő képviselő most' kéthónapos kislányát gondozza. Ей kissé visszatartja a közösségi munkától. Egyébként a Nöszövetség helyi szervezetében tevékenykedik. — Derék lány a Rozi, megérdemelte hallottam a választók közötti Aki mondta, nyilván ismeri a jelölteti munkáját és előlegezi neki bizalmát ... A jelöltbemutató gyűlésen Is erre a következtetésre jutottam: a választók említést tettek a falu aprócseprő bajairól, a helyi kívánalmakról, amelyeket végső soron nem a népi kamara képviselője, hanem a hnb tanácstagjai intéznek majd. Trencsík Rozália, a népi kamara képviselője lehetőséget kap majd arra, hogy hozzászóljon szocialista állampolitikánk formálásához, társszerzője legyen e politikának és hallassa' szavát a parlamentben. a Nagy János a fiatalok Jelöltje. Nehezen találjuk meg őt a Dvory nad Zitavou-í (udvardi) AURÓRA Eísz-bem Az ácscsoport vezetője, munkahelye gyakran változik. A lelkes Ifjúmunkással a kottái moziteremben találkoztunk, amikor a Szlovák Nemzeti Tanács jelöltjeként bemutatkozott választóinak. Velősén Nagy János, a Dvo-ísmertette a prog* ry nad Žitavou-i ramját és válaszol- Efsz csoportveze- gatott a többnyire tője. helyi érdekű hozzászólásokra. Ezt a 25 éves ifjút a SZISZ járást bizottsága jelölte. Első ízben tölt be ilyen felelős megbízatást. Az Idén lett a CSKP tagjelöltje, s máris nagy feladattal bízták meg. Az iránta tanúsított nagy bizalom kommunista helytállásra serkenti. Tizenhét tagú munkacsoportjával az élen a szocialista brigád címért versenyez. Aktív tagja a SZlSZ-nek, a CSSZBSZ-nek, a sportegyesületnek és a Kisállattenyésztők Szövetségének. A fiatalok képviselőjének érzi magát minden téren — nemcsak mindennapi érdekeikért, hanem szocialista nevelésükért Is küzdeni fog. Elődje, a képviselői poszton rendkívül agilis Vicena elvtárs a példaképe. Kotta volt a negyedik hely, ahol jános bemutatkozott választóinak; Nyelvi nehézségei nincsenek, az internacionalizmus szellemében kívánja betölteni képviselői hivatását. 1. Iván Sándor, a Košice vidéki Járási Nemzeti Bizottság titkára jója _ 4. p. čabaiová — 5. Michal Repej mérnök, Seűa, 2. Jolana Mervová, Seűa — 3, Lukács László, a buzicai szövetkezet dolgo Csupán néhány arc azok közül; akik a képviselőtestületek különböző fokain dologző népünk érdekeit fog- Y iák képviselni. Odaadó, a közügyé' kért lelkesedő emberek, akik a társadalom segítségét igényelve ügybuzíón kívánják betölteni felelős hivatásukat: a nép képviseletét. Az oldalt összeállították: N. Kovács István Illés Bertalan Iván Sándor Lőrincz László