Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-10-16 / 41. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

1976. október 16.

Nem tudom, általánosíthatjuk-« már: hogy az ember könyvvel él, a könyvek egyre nagyobb szerepet játszanak gondolkodásának alakításában, szépérzékének formálásában, erkölcsi tudatának és felelősségének elmélyítésében. Annyi bizonyos, hogy az utóbbi évtizedekben felszökött azoknak az olvasóknak a száma, akik nemcsak könyvtá rainkat látogatják rendszeresen, de figyelemmel kísérik a könyvkiadók újdonságait, s azon melegében igyekeznek egy-egy jó könyvet beszerezni. Valaha (nem is olyan régen) néhány könyvre, esetleg egy-egy kalendáriumra korlátozódott a falusi ember olvasmánya, bár kivétel is akadt, de jóval kevesebb, mint manapság. Közkézen forogtak a selejtes detektívregények is, a rémtörténeteket tálaló ponyvák, amelyeket a nyerészkedni vágyó kiadók dobtak piacra százezrestől s bizony e kiadók megtalálták számításukat. E kiadványok azonban mérhetetlen károkat okóztak az olvasó szellemi fejlődésében, egyrészt elterelve a figyelmet a jó olvasnivalóról, másrészt a szociális kérdéseket feszegető, kortárs irodalomról.

Ma nagyon sok jó, emberformáló könyv kerül piacra, a klasszikus irodalmat népszerűsítő művektől a legmodernebb Írókig. S nálunk a könyv (a nyugati országokhoz viszonyítva) aránylag olcsó. Aki szereti a könyveket, könnyen hozzájuthat a legkiválóbb írók müveihez, s ma már nem okozhat nagy tehertételt a könyvek megvásárlása. Nagypéldányszámú, olcsó és népszerű sorozatok gondoskodnak arról, hogy néhány koronáért klasszikusokat olvassunk, tehessünk könyvespolcainkra.

A könyvtárhálózat is messzemenően kiépült. Talál! nincs is olyan falu (kötve hiszem, hogy akad ilyen), ahol ne lenne könyvtár. Ott találhatók a könyvtárak az üzemekben, szövetkezetekben, iskolákban és más intézményekben is, hogy ellássák olvasnivalóval a szórakozni és művelődni vágyó embert. Sem a rádiós, sem a televíziós műsor nem csökkentette az olvasótábort (valamikor féltünk ettől), mitöbb egy-egy klasszikus mű rádióra vagy televízióra való feldolgozása felfokozta az érdeklődést a mű iránt. Szocialista rendünk, társadalmunk gondoskodó törekvése oda irányul, hogy egyre több és hasznosabb olvasmány kerüljön a gyerekek és felnőttek kezébe.

Akadnak azonban elégtelenségek is. amelyeket szóvá kell tennünk. Ez elsősorban a jó propa ganda, az olvasók célszerű tájékoztatásának hiánya. A jó bornak nem kall cégér — mondja a közmondás. A jó könyvnek azonban kell, hogy minél nagyobb példányszámban jelenjen meg és minél több ember forgathassa. Hányszor háborogtunk és háborgunk például azon. hogy a hazai magyar frók könyvei milyen kevés példányszámban jelennek meg. Igaz, ami igaz, megjelenhetnének jóval több példányszámban is, ha ügyes, célszerű propagandával hasznosítanánk a terjesztési lehetőségeket. Ezen a bajon segítenénk és segítenünk is kell. Sokat tehetnénk ennek érdekében például a hazai magyar lapok, folyóiratok, ha a frissen megjelent könyvekből többet publikálnánk, ha ezúton is felhívnánk az olvasók figyel mát egy-egy új kiadványra. Sőt, már a könyv megjelenése előtt hozhatnának ízelítőt: regény részletet, elbeszélést, vagy verseket. Jó és bevált módja ez a figyelem felkeltésének, a művek népszerűsítésének. Bizony kevés az, ha csak címeket hozunk, a cím keveset mond (pláné, ha nem eléggé frappáns) a műről s az olvasók túlnyomó többsége keveset kezdhet vele.

Különösen sokat tehetnek a könyvpropaganda érdekében könyvtáraink vezetői, dolgozói, hiszen naponként érintkeznek az olvasókkal. Sajnos, (tisztelet a kivételnek), sok helyen gépiesen vég zik munkájukat és nem tudnak kellő tanácsot adni a hozzájuk forduló olvasóknak, mert jómaguk sem tájékozottak a könyvek világában. Pedig a legtöbb olvasót irányítani kellene, felhívni figyel mét egy-egy jó könyvre, figyelemmel kísérni érdeklődési körét, szellemi fejlettségének fokét. A képzett, jó könyvtáros el is végzi mindezt, hiszen ez a leglényégesebh a munkájukban. Ma már nem elég, hogy olvassunk, fontosabb, hogy mit olvasunk s olvasmányaink miképpen nyitják meg számunkra a gondolkodás, világlátás tágabb horizontjait. Gorkij mondotta: „Minél több könyvet olvastam, annál közelebb került hozám a világ, annál virágosabb és fontosabb lett számomra az élet. Minden könyv egy kis lépcsőfok volt, amely feljebb vitt az állattól az emberhez, a jobb élet fogalmához és állításához.., Szeressétek a könyvet — a tudás forrását. Csak a tudás válthat meg bennünket, az faraghat belőlünk erőslelkű, becsületes, értelmes embert, aki őszintén szereti embertársát, megbecsüli munkáját, és igaz szívvel gyönyörködik szakadatlan nagy munkája gyümölcseiben ...“

Gorkij szavai ma sem vesztettek Időszerűségükből, a könyv ma is tudást, a tudás hatalmat jelent. Hatalmat a gonoszság és embertelenség fii lőtt — utat a jóhoz, az emberihez. Ha nem olvasunk, nem műveljük magunkat, a legszebb, leg nagyobb élményektől fosztjuk meg szivünket és lelkünket, érzéseink eltompulnak s vakon tapo gatózunk a világban. Az olvasó ember derűsebben tekint a világba, megtalálja az élet szépségeit, s értékelni tudja mindazt, amit az emberi munka és gondolat létrehozott, ami a kultúrát és civilizációt, a szocialista humánumot jelenti.

D. Gy.

Napkelte a szenei tó felett. Fotó: — tt-DENES GYÖRGY:

% OkróBereí mezők %

Csörög a sovány kukoricaszár, hűs mezők ölén bújkál a halál.

Tapad a földhöz, mint a szürke köd, nyögnek alatta a parázs rögök.

Az élet már csak pislogó remény, elüldögél a rongyos fák hegyén, s a gallyakról a rozsdás levelet lecsupálják a csapdosó szelek.

Sír a kolomp a messziségen át, álomba révül lassan a világ.

Lebeg a varjú búsan, feketén, és szárnya alatt haldoklik a fény.

BODZSAR GYULA:

Em Lék szel

akkor is ősz volt a Rima-parton a nyárfákon sárguló fénnyel égtek a levelek és csókjaimtól volt

fényes az arcod most is ősz van — de távol a Rima-part és egy sárguló nyárfalevél bennem mindent újra felkavart

Muteremlátogatáson

JANIGA JÓZSEFNÉL

Parányi szoba a kicsir® méretezett konyha mellett, abban a kétszobás tanítói lakásban, amelyet Zem. OlCán (Nemesócsán) kapott, amikor Ide költözött, vállalván e nagyközség alapiskolájában az esztétikai nevelést.

Rajzait, olajképeit, vlzfestményeit, didaktikus telítettségű illusztrációit nézni kellemes. A színek és a formák ritmusai tájakat, épületeket, embereket idéznek. Az egész Duna-mentét magukba foglalják Párkánytól a Duna-kanyarig, vagy keresztül, át a Csallóközön a Kiskárpátok dimbesdombos vidékét láttatják őszinte szeretettel. Nemes gondolattársítások és érzelmek fonódnak egymásba képi világában, s Így munkásságának egyes szakaszai, váltakozó korszakai között, sok mindepre felfigyelhetünk.

Nyílt, egyenes ember janiga József, mentes mindennemű divatos taktikázástól. Lakásukat meghitt családi hangulat veszi körül. Könyvek sokasága, képek, népi kerámia és faragványok, no meg a kedvesen csicsergő három éves Évike babái.

Janiga József 1919-ben született Párkányban. Már tíz éves korában vonzalmat érzett a festészet lránt. Tanítója, Bitter Károly észre is vette rátermettségét és kitűnő pedagógiai érzéssel buzdította a rajzolásban.

Ílindenre“ felhívta figyelmét és setette az eligazodásban. Mégis hoszszú volt az út, amíg eljutott a Nltral

Pedagógiai Főiskolára, és rajztanár lett. Pedig az volt a vágya, hogy elvégezze a képzőművészeti főiskolát, de ebben az időben sok volt a jelentkező, s így le kellett mondani terveiről és vállalni a tanítói hivatást.

Az eddig megtett úton sokféle munka várt rá. Az önművelés, a kiállítások rendszeres látogatása, baráti beszélgetések, viták és a különböző szintű továbbképző tanfolyamok, amelyek segítségére voltak előbbrelépésében. Művészi munkásságát még sem tudta elválasztani tanítói feladataitól, Mind a kettő hivatása lett: komolyság a tanításban, szigorú következetesség a művészetben. És az érre szánt idejét, maximálisan ki is használta. Figyelte a tájat, ée az életet maga körül. Szülővárosát és annak vidékét többször Is megfestette. Párkány öreg házalt, a megújuló városka új építkezéseit, a Duna-partot, Visegrád jellegzetes vidékét rögzítette, hogy azután a Csallóköz falvainak sajátos utcáit, Némesőcsa immár műemléknek minősített „fehér házait“, jellegzetes templomtornyát, vagy Bá-Janiga József: FÜZFÄK - 7Í

torkeszí környékét fesse meg az utókor számára.

Leginkább kint szeret dolgozni. A táj llralsága, a természet hangulatváltása inspirálja. A látványt értelemmel és érzelemmel, szemmel és szívvel láttatja. Életrajzának tényei egybeolvadnak a festészetében lejátszódó folyamatokkal, lévén az utóbbinak forrása a közvetlen tapasztalat, s anpak szemlélödő-töprengő mégértése és feldolgozása. Ezért érdekes Janiga József jelene és igen jellemző az indulása.

Tapogatózásai, kísérletei, a megoldások erőpróbái olyan élményekkel gazdagították festői világát, amelyek részben művészi feladatokká, részben művekké érlelődtek azóta. Mert mindennapi munkájában Is a művészi ízlés fejlesztése, a vizuális nevelés foglalták el fő helyüket. Tájképei ma piár a szemlélődő és rendszerető értelmezés, lelkének a felismerései és képpé kristályosodott vallomásai. A szín és a ritmus felszabadító fegyelme egyben ösztönzője és újabb felfedezésekre sarkallója Is.

Janiga Józsefnek szép és jó útja volt eddig. Gondolom megmarad ezután is annak, akinek megismertük: a Csallóköz krónikásának, a Duna vidék szószólójának, a szép népszerűsítőjének. Mert akit töprengései ésszerű lépésekkel vezettek el először a színek természetének megismeréséhez, innen a szerkezet kitapasztalásához és a rajzolnttudás lényegéhez, majd mindezek birtokában, ahhoz az expreszsív felhangokkal telt tartalmiformai megoldásokhoz, amelyek ma már hűséges tükrévé válhatnak életútján. Megérdemli hát, hogy felfigyeljünk rá.

Tudatos és fokozatos felkészülése, alkotó készsége, kutató- és kísérletező kedve művészetének egyre érettebb továbblépést is ígér. Épp ezért: képei nem csupán formálójuk tehetségéről, magánéletéről vallanak. Bizalmat előlegeznek és feltárulkozásukkal önálló utat is jeleznek. Sőt már nemcsak Ígérnek. Részben fel is mutatnak. Figyelemreméltó rajzai, olajképet mellett, Imponálóan bőséges vízfestményei már egyént elképzelésekről és megoldásokról tanúskodnak, annak ellenére, hogy bennük olykor Csemiczky László féstőien felszabadult hangulatváltozásait, Szabó Gyula lágy ecsetvonásait vagy Bácskái Béla jellegzetesen „gömöri“ táj-kompozíciőit fedezhetjük fel — persze más-más fogalmazásban, átértékelésben. A formai rokonság a hagyományos eszközök hasznosításából ered. S ha a tartalmi célzatosságok különböznek is, fontos vonatkozásokban párhuzamosak, és az ihlettől a józan Igazmondás felé kanyarodnak. Egyikben is, másikban is láthatunk tisztafényü tájakat, időszaki hangulatokat, jellegzetes vízpartokat vagy hegyvonulatokat, külön-külön megfogalmazásban. janiga Józsefnek is okos és konkrét fedezete van már a Dunavidékl vagy a Csallóközi képeire vonatkozólag: a dolgos emberekhez való tartozása, realisztikus témafelvetés®, közvetlensége a táj és az embert környezet bemutatásában, az érzelmi-értelmi hangulatvarázs fellobbantásában. Törvényszerű hát, hogy műveiben — amelyeknek egy részét tavaly láthattuk a Dunamentl Múzeumban — éppen fejlődési irányát figyelhettük meg, amely az emlékezés-létezés-következtetés útján haladva, a tér- és Időbeli értésének puritán megfogalmazását szemléltette.

Képei valósak, tiszták és kiegyensúlyozottak. Ez Jellemzi egyben magatartását Is a munkahelyén és a családban, hisz rajtuk keresztül méri a világot és mérlegeli önmagát, hogy ezek Izzásából gyűjtsön magában anynyi erőt, hogy hasznos ember, széleslátókörű pedagógus és jó alkotóművész maradhasson.

Szuchy M. Emil