Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-10-09 / 40. szám
1976. október 9. SZABAD FÖLDMŰVES 13 Kooperáció az egyszerűtől a bonyolultig A Német Demokratikus Köztársaság mezőgazdaságában az ipart módszerek elmélyítését a gazdaságok együttműködésével alapozták meg. Az ország 1189 növénytermesztési egysége — múlt év végén — a földterületnek már 88 százalékát művelte. Ez azt Jelenti, hogy egy gazdaságra 4150 hektár földterület Jutott. Ezen növénytermesztési egységek egyre Inkább az agrokémiai központok, valamint a Járási mezőgazdasági technika intézményeinek segítségére támaszkodnak. Ez elősegítette' a mezőgazdasági üzemek együttműködésének az elmélyülését. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdaságok együttműködését jelentős mértékben a kezdeti formák segítették s amikor politikai szempontból minden tisztázódott, akkor áttérhettek a közgazdaságilag bonyolultabb formákra. Az első lépéseket a növénytermesztésben tették mSg, ahol tág lehetőség nyílott — kis költséggel, — nagy értékét képviselő terimés- és abraktakarmányok termesztésére, mélyek nélkülözhetetlenek az állatállomány folyamatos ellátására, ami befolyásolta a hatékonyság fokozását. Az NDK-ban énnek megfelelően a növénytermesztésben egyszérre több kooperációs változatot próbáltak ki, amelyekből a termelési gyakorlatban nagyon sok bevált. Így Jöttek létre a növénytermesztésben — egyes gazdaságok közgazdasági színvonalától függetlenül — a kooperációs csoportosulások. Egyes kooperációs kapcsolatok a kezdetnél, mások pedig már a közös, valóban nagyüzemi termelésnél tartanak. Ez lehetővé teszi mind a növénytermesztésben, mind pedig az ál-’ lattenyésztésben a kooperáció maga-' sabb formáinak az érvényesítését vagyis a tervszerű irányítást, szervezést stb. Az üzemek közti kooperáció magasabb formájához tartozik a növénytermesztés szervezésé, közös vagy résztervek készítésével anélkül, hogy az együttműködő mezőgazdasági üzemek jogai vagy közgazdasági szempontokból elvesztenék önállóságukat. A belső felépítés szerinti irányítás döntési, de főleg termelési szempontból már nagyon hasonlít a nálunk honos társult szövetkezetekéhez. Ez azonban nem azt jelenti, mintha a kooperáció magasabb formája egyesítés volna. Köztudomású, hogy több gazdaság társulása állandó, vagyis magasabb fokon jogi személyt képező új egység létrehozását teszi lehetővé, ezzel szemben a kooperáció bonyolultabb változata nem más, mint a termelők szerződéses alapon való együttműködése, mely az egyszerűtől a bonyolultig dialektikusán fejlődött ki,.- de nem fogja át a mezőgazdasági termelést teljes egészében. Ez azt jelenti, hogy egy-egy kooperációs csoportosuláson belül a növénytermesztés és az állattenyésztés nem feltétlenül tartozik együvé. Ha mégis kapcsolódnak egymásra, az szerződéses alapon történik, melyben meghatározzák az együttműködés természetét és terjedelmét is. A kooperáló mezőgazdasági üzemek saját anyagi, pénz- és munkaeszközeikkel segítik a növénytermesztés mindjobb eredményeinek az elérését. A növénytermesztési munkákban való részvételük s az elért eredmények szerint, állattenyésztésük intenzitásától függően előre meghatározott árakban — a kooperáció keretében — terményt vásárolhatnak s egyben osztalék formájában részesednek a növénytermesztés tiszta bevételeiből. Az NDK mezőgazdasági termelésének fellendülése s a pénzügyi eredmények elérése azt bizonyítja, hogy a kooperáció szóbanforgó formája nagyon jó eredménnyel járt. Ezért a kooperáció a megoldások egyikének tekinthető a termelési ágazatokon belül. Az üzemközi kooperációkban létrehozzák a termelés összpontosítását és fokozatosan szakosítását is, de főleg hatékonyabbá, eredményesebbé válik a termelés. Megjegyzendő az is, hogy a kooperáció nem cél, hanem eszköz a mezőgazdasági termelés ésszerű fellendítésében. Tény, hogy a növénytermesztés erőteljes fejlődése nagy mértékben elősegítette az állattenyésztés hasznosságának a javulását, mért elégendő és jóminőségű takarmányokat juttattak az állatok ellátására. Ez a kooperációs csoportosuláshoz tartozó mezőgazdasági üzemek részére jelentős hasznot hozott. Főleg a korábban gyengébb termelési színvonalú állattenyésztéssel is foglalkozó gazdaságokban észleltek nagyobb javulást, ami módot nyújtott arra, hogy fokozatosan kiegyenlítődjön a kooperáción belüli közgazdasági színvonal. A fejlődés során olyan anyagiműszaki bázis jött létre, termelési és más tapasztalat gyűlt össze, minek kapcsán mód nyílhatott a termelés szakosítására, vagyis arra, hogy kooperációs alapon szakosított növénytermesztést, vagy állattenyésztést hozzanak létre a gazdaságok egyes csoportjainak a bevonásával. Egyes szolgáltató szervezetek Jóvoltából a mezőgazdasági termeléstől számos munkafolyamatot elkülöníthettek (trágyázás, gépjavítás, növényvédelem stb.) s ez újabb lehetőséget kínált a termelés fellendítésére, a termékek raktározására, részbeni vagy teljés feldolgozására. Távlatilag számolnak azzal, hogy a közélelmezésre szánt gabonát addig tárolják, amíg azt el nem szállítják feldolgozásra. Ugyanez már megoldódott a közellátásra kerülő burgonyánál. Azt nemcsak raktározzák, hanem a kiskereskdelem részére csomagolják, feldolgozzák és így szállítják rendeltetési helyére. Napjainkban az NDK-ban jelentős erőfeszítést féjtenek ki a mezőgazdasági termelés ipari formákra történő átállítására, vagyis a szocialista munkamegosztás módozatainak a meghonosítására. Ez a célt szolgálja és segíti a termékeket feldolgozó szolgáltató szervezetek sokaságának a mezőgazdasági üzemekkel való szoros együttműködését, ami egymásra utaltságra vall. Miről is van tulajdonképpen szó? Arról, ha egy kooperációs csoportosulásban mondjuk tíz kombájnnal takarítják be a gabonát, akkor óránként legalább 50 tonna szemtermés elszállításával kell számolni, vagy egy kétezer tehenet tömörítő kooperációban naponta mintegy 25 tonna tej gyűlik össze, ami azt követeli, hogy a megtermelt nyersanyagok elhelyezésére, feldolgozására megfelelő átvevő kapacitás kell stb. Amint látjuk, a mezőgazdasági kooperáció bonyolult változatai már szorosan egybefonódnak, alapos szervezettséget követelnek. Az adatok arról adnak számot, hogy 1967-től napjainkig a különféle feladatokkal foglalkozó kooperációs szövetségek 36-ról 391-re szaporodtak. Ugyanabban az időben a hústermeléssel foglalkozó kooperációk száma 19-ről 112-ré, a tejtermelőké a korábBí négyrő1 90-re, a cukor- és a keményítőgyártóké kettőről 33-ra, a burgonyatermelőké hatról 70-re, a zöldség- é- gyümölcstermelőké pedig ötről 35-re szaporodott. Ezzel szemben ? gabonatermesztő kooperációs szövetségek a korábbi 41-ről 37-ré csökkentek. —haí— A száraz őszi időjárás hazánkban nem ritkaság. Általában tíz évből ötben, Kelet-Szlovákiában pedig hétben száraz az ősz. Ilyenkor mindig gondot okoz a talajelőkészítés. Az időjárás augusztus második felében ugyan hűvösebbre fordult, dd nem esősre. A következő napokban megindulhat az esőzés. A koilcei (kassai) járás munkaérdemrenddel kitünetett hraniőnái szövetkezet agronómusátől, P a t а к у Gyula elvtárstól nem véletlenül érdeklődtünk a talajelőkészítésről és az őszi báza termesztésében szerzett tapasztalatairól, hiszen ő már 25 éve irányítja a közös gazdaság növénytermesztését és nem is akár milyen eredménnyel. Az idén is 57,1 mázsás hozamot értek el hektáronként őszi búzából. — Milyen legyen a megfelelő magágy? — A magágyat úgy kell az őszi búza és az őszi árpa számára előkészíteni, hogy a magot a jelenleg használt vetőgépekkel egyenletes. 5— 7 cm-es mélységbe lehessen a talajba juttatni. További fontos követelmény, hogy a magot a talaj jól takarja; — Ezt könnyű így kimondani, de nehéz a száraz talajon megvalósítani! — Ahhoz, hogy a mag a talajba kerülhessen, a felső réteget vetésmélységig kell porhanyftani. A vetésmélység alatt a talajnak Ulepedettnek kell maradnia. Főleg arra kell törekedni, hogy a vetést ne zavarják a felszínen maradó szár- és gyommaradványok. — A talajművelés gépesítésének jelenlegi szintjén a gazdaságok jói ismert munkagépe az eke, a fogas- és csillagborona, a tárcsásborona, a sima- és gyűrűshenger. Mindezek az eszközök porhanyóé talaj előkészítésére alkalmasak. Segítségükkel feltételeink közepette igen jó magágy készíthető. De más a helyzet, ha erősen száraz a talaj. Ilyenkor az eke vagy nem áll be a beigazított mélységbe, mélyre szalad és rögöket tép fel vagy csak csúszik a talaj felületén. , Valóban igaz. amit mondott. Szárai Magágyelökészítés száraz őszi időjárás esetén időben az éke nagy energiafogyasztással tépi fel a rögöket, de még több energia használódik el a rögök elaprózására. A fogasborona úgyszólván hatástalan. A csillagborona nehezebb eszköz, de agyagosabb talajon még mindig túl könnyűnek bizonyul ahhoz, hogy szétaprítsa a hantokat. A kemény rögök aprítására a szövetkezetben tárcsásboronát használnak, a sima- és gyűrűshenger pedig a talajba nyomja és szétapritja a rögöket. Többször kell hengerelni és tárcsázni ahhoz, hogy a száraz rögökből megfelelő magágy legyen. Száraz őszön nehezebb, nagyobb hatásfokkal dolgozó talajművelő eszközökre lenne szükség. A talajmaró száraz talajon is aprómorzsás magágyat készít, egymenetben. Sajnos, ilyen talajművelő gépekből még kevés van Kelet-Szlovákiában. Ezért a mélyebb porhanyítást a nehéz, nagyobb átmérőjű tárcsásboronák végzik. A kapásnövények tarlómaradványait (kukoricaszár. napraforgótövek, gyommaradványok) gyakran a tárcsával sem tudják jól elmunkálni. A növényi maradványok felapritásához igen hatásos a szárzúzó, melynek forgó részei valósággal leborotválják és felaprózzák a talaj felszínén maradt növényi maradványokat. A őszi vetések alá történő talaj- Slőkészités esetében a hraniénái szövetkezetben rendszerint a következő helyzet fordul elő: A korai elővetemény (általában gabonafélék), betakarítása után nyomban felszántják a tarlót. A szántást elboronálják, idejében megtárcsázzák, vagyis őszig porhanyósan, gyommentesen tartják. Amennyiben nem fordul esősre az ősz, a magágyelőkészítés alapeszköze a tárcsásborona marad. A rendszeresen megművelt nyári szántásokat vetés előtt néhány nappal egy-két tárcsázással megfelelően elő lehet készíteni. Sajnos, az ilyen eset Kelet-Szlovákiában ritka, s a nyári szántások zöme rögös és gazos marad. Ilyenkor már ajánlatos a rögtörés és a gyomoktól is meg kell tisztítani a talajt. Ehhez rendszerint már többszöri tárcsázásra van szükség. A borona tárcsái lehetőleg a menetiránnyal párhuzamosan álljanak. A tárcsázások közé a gyűrűshenger használatát is be kell iktatni, elsősorban a rögösebb talajokon. A vetés előtti utolsó tárcsázáskor fogasboronát ajánlatos kapcsolni a tárcsa után. A szántatlan talajokat vetés alá száraz időjárás esetén a szövetkezetben tárcsázással készítik elő. Az őszi gabonafélék kétharmadát későn lekerülő kapásnövények ntán vetik, elsősorban kukorica és cukorrépa után. Ha gyommentes a parcella. akkor a hossz- és keresztirányba végzett tárcsázással feiapritják a szár- és felszíni gyökérmaradványokat. Az ázután végzett tárcsázás, -e melynek során a menetirányba M> gyes szögben állanak a tárcsák —{ tovább mélyíti a fellazított talajréteget, s előkészíti a magágyat. Ha gynmos a parcella és akadályozza a tárcsa munkáját, akkor inkább a szán tást választják. A hraničná! szövetkezet tapasatatataiból csupán néhány lehetőséget említettünk meg. Hogy hol milyen munkaeszközt ajánlatos alkalmazni és milyen eszközkombinációk a legmegfelelőbbek, azt csakis parcellánként lehet eldönteni, mint ahogy ast Pataky elvtárs, a szövetkezet agronómuse is elmondotta: csak többszöri próba után határozhatják meg azt a talaj művelési technológiát, amely a gazdaság talajviszonyainak, az előveteményeknek, az előzetes talajmunkáknak és az időjárási viszonytagságoknak megfelelően a legjobb magágyat biztosítja. (I. B.) Hogy ugyanazt a hibát el ne kövessük! Mezőgazdaságunkban a növénytermesztés alapvető fontosságú ágazatnak számít. Napjainkban a kisebb egységek egyesítésével a termelés minőségi változáson megy keresztül. A termelési rendszerben az intenzív formákra való áttérésnél, amikor a korábbinál nagyobb műtrágya és vegyszer-adagokat kap a föld, továbbra is fontos tényező az utóvetemények megválasztása. Ennek kapcsán különös tekintettel kell lenni a gabonának vetésforgóba való besorolására. A kutatások bebizonyították, hogy egyes gabonafajtáknak a vetésforgóba történt megkülönböztetett besorolása elhanyagolásával egyes körzetekben jelentősen csökkent a szemtermés hozama. Tulajdonképpen ez egyike a hasonló éghajlati és talajviszonyok közt termelő gazdaságok eltérő eredménye elérésének. Hosszúéves tudományos és gyakorlati megfigyelésekkel bizonyították, hogy különös figyelmet kell fordítani a búzának a vetésforgóba való besorolására, mivel az nagy igényt támaszt a megfelelő előveteménnyel szemben. Ezt az igényt ugyanis a szokottnál nagyobb adag tápanyag és védő vegyszer sem képes pótolni. Az őszi búzának legjobban a herefélék, a kapás, a hüvelyes, az olajnövények stb. felelnek meg előveteményként, de ha újra gabona után kerül a földbe, akkor rendszerint hozamcsökkenés áll be. Megfigyelték, hogy ugyanazon a területen második évben termesztett búza hozama intenzív növénytáplálás és védélem esetén bőven termő talajokon 15, a kevésbé termőkön pedig ennél is nagyobb hektárhozam csökkenéssel járt. A zab és a tavaszi árpa az őszi búzának alapjában véve jó elöveteménye, a búza hektárhozama emeléséhez mégis csak 2—6 százalék erejéig járult hozzá, mint elővetemény. Napjainkban ha búza vagy más gabonaféle után ismét búzát vagyunk kénytelenek vetni, alig fordul élő, hogy ezeken a területeken érett szervestrágyát használnánk, pedig a 200 q/ha trágyaadag nagy szemtermés tartalékot rejt magában. Istállótrágya hiánya esetén —•- melyet rendszerint kapások alá adunk — a problémát zöldtrágyával oldhatjuk meg. Megfigyelések szerint az őszi búzát követő zöldtrágya nagyon előnyösén befolyásolta a tavaszi búza fejlődését, nálunk Dél-Szlovákiában azonban túlsúlyban őszi búzát termesztenek. Ezzel szemben a tavaszi árpa ugyanazon földön való egymást követő termesztése során a nitrogén optimális adagolására kell törekedni. Az ismét gabona után besorolt tavaszi árpa alá — termékeny talajon — a foszfor és kálium trágyák mellett hektáronként 60—70 kilogramm nitrogént is adagolunk, a kevésbé termékeny talajokon pedig a nitrogéntrágya adagja elérheti a 80—90 kg-ot. így kedvező években nem fordul elő nagy, csak egészen elenyésző hozamcsökkenés. Több gazdaságban ahol problémát okoz, az őszi búza alá ideális elóvetemény biztosítása, még mindig szokásos a silókukorica néhány éven való egymást követő termesztése, majd a búzának ilyen földbe való elvetése. A szóbanforgó esetben a termelőnek mérlegelnie kell, hogy a mezőgazdasági termelés szempontjából mi az előnyösebb. Napjainkban bár benne vagyunk az időben, ha a szükség úgy kívánja, még mindig mód nyílik a jövó évi vetési terv módosítására. Ezzel egyidejűleg alaposan készüljünk fel a cukorrépaföldbe kerülő búzák vetésére. Az ilyen talajok elkészítéséhez sikeresen felhasználható a tárcsa, ha a földét nem gyúrták meg túlságosan a betakarító- és szállítógépek, nem lepték él az évelő gyomok. Többéves elemzés során bizonyították, hogy az átlagosnál kisebb gabona, illetve búzatermést a nem megfelelő elővetemény megválasztása idézte elő. Ez arra figyelmeztet, hogy ha már felismertük saját fogyatékosságunk okát, ismét ne kövessük el ugyanazon hibát. —hat—i Következetesebben az évelő takarmányok termesztésében Ma már felismertük, hogy a gabonafélékből történő önellátottságunk megoldása viszonyaink között lehetetlen az intenzív szálas takarmánybk termelése nélkül. Azok a sikerek, melyeket az utóbbi időben e téren elértünk, nincsenek arányban körülményeinkkel és lehetőségeinkkel. A szálas takarmányok termesztését a természeti adottságok még mindig jobban befolyásolják, mint a növénytermesztők, állattenyésztők és gépesítők céltudatos munkája. Ez okozza, hogy egyes szálas takarmányfajták hozampotenciálja csak mintegy 40— 60 százalékra van kihasználva, ami viszonyaink között legeredményesebben a lucernára és a fűfélékre vonatkozik. Ugyanis éppen ezek a takarmányfélék játsszák a legnagyobb szerepet a szarvasmarha-tenyésztésben, lehetővé téve a szemes takarmányok szükséglétének csökkentését azzal is, hogy szénaliszt formájában fő alapanyagát képezik a tápkeverékeknek. Az évelő takarmányok gyenge hozamainak a felülvizsgálata azt mutatja, hogy az alapvető okok közé a ritka és elgazosodott növényzet (takarmány) tartozik. Ezért elkerülhetetlenül szükséges a változás a takarmánytermelésben.. Az optimális hektáronkénti tőszám betartása és Sgyenletes elosztása nélkül eredménytelen mindennemű agrotechnikai megoldás, beleértve az öntözést is. A nagyhozamú fajták és a modern begyűjtő technika fő ellensége az évelő takarmányok komplettségének. Az öntözés lehetővé teszi a talaj szinte kertészeti módon történő előkészítését és az optimális nedvességviszonok beállítását. A jól megmunkált és gaztaianitott talajba kerülő fedőnövény nem kíván annyi vetőmagot. Lucernánál elégnek bizonyult a 20—22 kg/ha Is. A helyes vetés előtti talajelőkészítés alapja a jő trágyázás. Ebből kell kiindulni a trágyázási tervek összeállításánál is. Ahol adottak a lehetőségek, át kell térni a tartaléktrágyázásra, hároméves időszakra. A trágyázás ilyen módja gazdasági és szervezési szempontból előnyös. Annak ellenére, hogy a lucerna tekintélyes nitrogénmenynyiség megkötésére képes, célszerű 40 kg/ha adaggal a vetés alőtt is mfitrágyázni. A lucerna a legigényesebb a mezőgazdasági növénykultúrák közül a mészre. A mész ugyanis nemcsak mint tápanyag, hanem talajjavító anyag is. Figyelembe véve a talajreakció értékét, igyekeznünk kell kellő mennyiségben beszerezni a mésztartalmú anyagokat! A vetés után célszerű henggrezní, hogy az öntözés hatására ne cserepesedjen meg a talaj. A kukoricatermelő körzetben a lucerna nyári vetésénél döntő tényező a kedvező talajnedvesség. Ezért az öntözés a korszerű agrotechnika szerves részét képezi. Tekintettel arra, hogy a lucernának a vetés évében gyenge és kevésbé aktív gyökérzete van, a felső 20—30 cm-es talajréteg öntözésére keli törekednünk. A cserepesedés elkerülése miatt a lehető legkisebb átmérőjű porlasztót használjuk és a nyomást 4,5—5 atmoszférára növeljük. Amikor a növényeknek már 2—3 valódi levelük van, a legelőnyösebb Aretit vagy SYS—67 elnevezésű készítményt alkalmazni. Ezen alapkövetelmények szigorú betartása a lucerna telepítésénél biztosítják a 100—130 mázsás hektáronkénti szénahozamot, ami jelentős hozzájárulás gabona- ez fehérjeprogramunk megoldásához! MICHAL ŠANTA mérnök,az Öntözőgazdasági Kutató-intézet dolgozója.
