Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-10-02 / 39. szám

пп október 2. SZABAD FOtíDMOVBÍI 3 Sokoldalú fejlődés választás között A nép bizalmára érdemesek A Nemzeti Front társadalmi és tömegszervezetei a legjobb tagjaikat jelölték. A régi képviselőket — akik azt kiérdemel­ték figybuzgőságukkal, eredményes tevékenységükkel — újra jelölték. Emellett a fejlődőképes, tehetséges fiatalok közül az eddigieknél többet kiválasztottak és jelöltek. Már folynak a jelöltbemutatkozó gyűlések. A sajtó is a maga módján, sajátos eszközeivel, az írott, nyomtatott szó erejével járul hozzá a vá­lasztások sikeréhez. Az alábbiakban a Nemzeti Front öt kép­viselőjelöltjét mutatjuk be, akik érdemesek a dolgozó nép bi­zalmára. SzJcs Mária Jól ismerik őt. Elsősorban végtelen i izorgalmáról, emberbecsilléséről, pél­­iamutatásáról. Öntudatosságához, fej­­ődőképességéhez nem fér kétség. "ömegpolitikai tevékenységét illetően > nár bizonyított: nyolc éven át az ifi­szervezet elnöki tisztét töltötte be, cözmegelégedésre. Munkahelyén — a fii. Radvaň-i Icsilizradványij Csiliz- ; cőz Efsz-ben —, ahol a balonyi üzem­­•észleg könyvelője, tisztelik, szeretik 'ót. Mária pártonkívüli. Ettől függetle­­lül haladó, marxista világnézetet iall. Akaraterejére, mohó tudásvágyá­­•a jellemző, hogy nem elégedett meg íz általános érettségivel, távúton mezőgazdasági szakérettségit szerzett. Kuzder János A Koüice-vidéki járási Nemzeti Bi­zottság képviselőinek nagy többsége léldásan teljesítette képviselőt fel­adatait. Közülük mutatok be kettőt. Több éven át a Cečejovcei fcsécsi] szövetkezet trakto­rosa volt KUZDER János, aki az utób­bi években a gyü­mölcs- és szőlőter­mesztés szakveze­tője. Amikor öt év­vel ezelőtt képvi­selőnek jelölték kissé bátortala­izpisák József Mindössze 22 é­­ves volt. amikor a Turn. Podhradie-i ftornaváraljal) Hnb és a jnb képvise­lőjévé választották. Akkor a Navá Bod­­va-i (újbodvai) szövetkezet mész­kőbányájában dol­gozott, majd há­rom évvel ezelőtt Szabó Matild Bárkit kérdeztünk a községben, SZABÓ Matild képviselőjelöltről, csak a legjobbat tudták mondani: „Áldo­zatkész, szorgalmas, megbízható a Tildi. Fiatal kora ellenére higgadt, megfontolt, s a társadalmi munká­ban is élenjáró“. Ilyen és ehhez ha­sonló véleményeket hallottunk Tesé­­díkovoban fPeredenj, a Galántai Jnb képviselőjelöltjéről. A szövetkezet irodájában eddigi élete felől érdeklődünk. — Az általános iskolát kijárva, a Galántai Gimná­ziumban érettségiz­tem, majd a Ŕim. Sobota-i (rima­­szombati j kétéves felépítményi köz­­gazdasági iskolát is elvégeztem. Ta­valy óta a szövet­kezetben, szülőfa­lumban dolgozom — mondja Matild bemutatkozásképpen, akit munkatárs­női, s a dolgozók Tildinek becéznek. A szövetkezet szociális ügyeit intézi, de készségesen segít a jutalom elszá­molásánál, kifizetéskor, tájékoztatnak munkatársnői. Tildi, ez a mosolygó, egyenes te­kintetű, bátor fiatal képviselőjelölt a SZISZ járóéi vezetőségének tagja. Eredményes munkája, amelyet a kö­zösben végzett, ugyancsak nagyban hozzájárult jelöléséhez. — Ifjúsági klubunkban hetente pénteken és vasárnap zenés-táncos Nem akármelyik község büszkélkedhet olyan nemzeti bizottsági épülettel, mint Teáedíkovo (Pered). Ötmillió koronát fordítottak felépítésére. Leszűkítenénk rendel­tetését, ha csak községházának neveznénk. Ugyanis a nemzeti bizottság irodáin kívül Itt kapott helyet a falu művelődési otthona, könyvtára, van Itt mozi és szám­talan, pazarul berendezett terem. Tanácsterem, a tömeg­­szervezetek. gyűléseinek lebonyolítására szolgáló helyi­ség és vonzó berendezésű eskető terem, illetve az a helyiség, ahol szocialista társadalmunkban a helyi pol­gári szertartásokat (névadó ünnepséget, esküvők,, arany- és gyémántlakodalmak ünneplését, újoncok bú­csúztatását, a személyi igazolványok ünnepélyes átadá­sát) rendezik. Hegedűs Katalin, a hnb anyakönyvvezetője kalauzol a sok-sok termen át. A fiatal nemzedék tagja. 1964 óta végez felelős politikai munkát. 1967-ig SZISZ-funkcioná rius volt, majd a községben a hnb-n kapott beosztást. Az 1971. évi választásokon a hnb képviselőjévé válasz­tották. Mint Ilyen, anyakönyvvezetői beosztásából kifo­lyólag is, a polgári ügyek testületében fejt ki érdem­dús tevékenységet. Kerülve a nagy szavakat, pontosab­ban így fogalmazhatnánk: a testület lelke. Évente két­szer megszervezi a névadó ünnepséget, ünnepélyes kü) sőséget ad a házasságkötési ceremóniának, közreműkö­dik a község érdemes, társadalmilag aktív, munkás­­mozgalmi múltú elhunyt polgárainak búcsúztatásában, az 6 kezdeményezésére vezették be a községházán a részvétnyilvánítási könyvét, amely szintén az elhuny­tak emlékének egyik őrzője. E tevékenységét korántsem korlátozhatnánk csupán hivatalt hatáskörre. Sokrétű munkájának közös nevezője az emberi kapcsolatok el­mélyítése, a közösség összefogása, a kölcsönös megbe­­sülés ápolása. Bizony, nem lebecsülendő vállalkozás, melynek erkölcsi lényege mellett ínegvan a maga je­­entős politikai kihatása is. A községben nem hallatszik az az általános panasz, hogy a fiatalok elhanyagolják az Öregeket, nem törőd­nek velük. Itt bevett szokássá vált, hogy évente bizo­nyos alkalmakkor összejövetelt rendeznek a nyugdíja­soknak, vagy felkeresik őket otthonaikban, ha maga­tehetetlenek. Sőt, télidőben autót küldenek értük, hogy egyes alkalmakkor együtt ünnepelhessenek a többiek­kel. A polgári testület emellett évente több alkalommal is, de egyszer feltétlenül felkeresi bizonyos falurész la­kosságát. Elbeszélget velük, tájékoztatást nyújt, meg­hallgatja ügyüket-bajukat, gondjaikat, panaszaikat és segít amivel tud. Az ilyen látogatások azt a célt is szol­gálják, hogy a képviselők személyesen is megismerjék választóikat így telnek a hnb polgári ügyek testületé tagjainak dolgos hétköznapjai. Statisztikailag is kimutatható, kü­lönféle akciókban testet öltő, hasznos munkát végeznek, de mindez formálisnak tűnik, ha elgondolkozunk a lé­nyegen: az emberformálás nagyon érzékeny szakaszán dolgoznak, bensőséges együttélésre, egymás tiszteletére és megbecsülésére tanítják az embereket, a fiatal nem­zedék háláját fejezik ki azoknak, akik segítettek egyen­getni a mához vezetőt utat, arra (anftják az embereket, hogyan éljenek a szocializmusban. Ez pedig hangya­­szorgalmú munkát kíván Ennek a munkának a lelke Hegedűs Katalin. A SZISZ nevelte, a mai nemzedék öntudatos és lelkes képvise­lője. Ezért senki sem lepődött meg, sőt elégtétellel vet­te, hogy ismét képviselőnek jelölték a Tešedíkovoi He­lyi Nemzeti Bizottságba. Lorincz László Dolgozó népünk nagyfokú bizalmát tükrözi, hogy az álta­lunk bemutatottakat képviselőnek jelölték. Mindannyiuknak jó választási eredményeket, s képviselői tisztségük példás gyakorlásához erőt, egészséget, sikeres alkotómunkát kívá­nunk! AZ UTÓBBI ÖT EV alatt nagyará­nyú fejlődést értünk el a népgazda­ság és a társadalom szinte vala­mennyi területén. Erről a sajté, a televízió és a rádió is beszámolt. Csak a vak nem látja, ám az is érzé­kelni tudja ezt az örvendetes válto­zást. Ilyen kimagasló eredmények csak szocialista országokban szület­hetnek, ahol a dolgozó milliók az ország teljes jogú gazdái, a hatalom részissei. Az általuk létrehozott mil­liárdos értékek szocialista társadalmi rendszerünk szilárdítását, a nép anyagi-szellemi felemelkedését szol­gálják. E magasztos ügyért latbavetik tudásuk legjavát, leleményességüket, szorgalmukat, nem sajnálva időt, fá­radságot. A közjó lelkes ügyködői, társadalmi munkásai ók, kiknek szá­ma szinte naponta gyarapszik. Ok azok, akiknek munkájuk nyo­mán áj arcot ölt falu. város: mind több a gyermekintézmény — óvoda, bölcsőde, napközi otthon —, játszó­tér. A parkok, zöld sávok, virágágyá­sok melegséget, otthonosságot köl­csönöznek falunak, városnak, tova űzve a ridegséget, kellemessé, von­zóvá téve az életkörnyezetet. S hoz­zátehetjük még: tartalmasabbá va­rázsolva mindennapjainkat. Most, a választásokat megelőző he­tekben sok szó esik község- vagy városfejlesztési eredményekről, prob­lémákról. Summázták már mindenütt, mi valósult meg az elképzelésekből, a Nemzeti Front választási program­tervéből, s mi az, ami esetleg papí­ron maradt, ami megvalósításra vár. Ugyanakkor már az új programter­veket is öszeállitották, felmérve, mi­re képesek társadalmi összefogással, kevesebb anyagi befektetéssel. Mert, mint a szólás-mondás tartja: Addig takarózz, ameddig a takaród ér! A FALVAKAT, VAROSOKAT jARVA, az a meggyőződésünk, jobban átgon­doltak, ésszerűbbek és könnyebben megvalósíthatók lesznek az új prog­ramtervek, már csak azért is, mert a legszükségesebb létesítmények sze­repelnek benne, előtérben a gyer­mekintézménnyel, orvosi rendelővel, nyugdíjasok klubjával, iskolai napkö­zivel. szociális épülettel, szolgáltatá­si-. valamint üzlethálózatfejlesztéssel, stb. Ha már itt tartunk, említsünk né­hány figyelemre méltó konkrét ered­ményt is. Legutóbb a Nové Zámky-i (érsekújvári) járásban szereztünk át­tekintést arról, milyen fejlődést ér­tek el városokban, falvakban. Abban a járásban, amely elmaradott mező­­gazdasági jellegét már rég levetkőz­te — ipari-mezőgazdasági járássá vált. Mint Vajda István CSc., a jnb el­nöke az újságírók számára rendezett sajtótájékoztatón a többi között mon­dotta. a fejlődés legsikeresebb idő szakát zárják, hiszen sikerült telje sfteniük járási méretben a CSKP XIV. kongresszusa határozatából, va­lamint az 5. ötéves tervből reájuk háruló igényes feladatokat. A gazda­sági és szociális programot, ami reá­lisnak bizonyult. Miután a járás ipara a most zá­ruló választási időszakban struktu­rális változáson esett át, az ipari termelés a kétszeresére növekedett, ami a munkaerőlétszámot több mint háromezer-kétszázzal gyarapította. Jelentős számú női munkaerő he­lyezkedett el az iparban, a kereske­delemben, az egészségügy, a szociá­lis gondoskodás és a közétkeztetés szakaszán. AŽ IPARI FEJLŐDÉSSEL párhuza­mosan a mezőgazdaság is nagyot lé­pett előre, főleg a termelés összpon­tosítása és szakosítása terén, ami alapott teremtett a munkatermelé­kenység fokozásához, az ipari szintű mezőgazdasági trmeléshez. Ha az egy hektárra eső termelést vesszük ala­pul, úgy 18 százalékos a növekedés, a 4. ötéves tervidőszakhoz hasonlít­va. De lényeges előrehaladás tapasz­talható az állatlétszám- és jövedel­mezőségi terv teljesítését illetően, ami megmutatkozott a hús, a tej, a tojás eladásának jobb eredményeiben is. Ezzel a mezőgazdaság elsőszámú feladatának teljesítéséhez — az éléi­­miszerönellátáshoz — járultak hoz­zá. Az ötödik ötéves tervidőszakban több mint öt milliárd korona beru­házási összeget kapott a járás ipar­és lakásalap-fejlesztésre, valamint is­kola- és egészségügyi építkezésre. Felépült a korszerű sütőipari üzem Stúrovóban, az autószerviz, a Zöld­ség- és gyümölcs-értékesítő, a Šura­­ny-i (nagysurányi) Strojsmalt gyer­­mekbölcsodéje, a bnSeííovi (zsitva­­besenyői) és a komjaticei (komjáti) általános iskola, stb., hogy csak né­hány fontosabb létesítményt említ­sünk. Előbb szóltunk arról, általános ér­telemben, mily nagy a társadalmi összefogás jelentősége. A Nové Zánt­­ky-i járásban a lakosság nem keve­sebb, mint 213 millió korona értékű közjavat hozott létre, 1227 négyzet­­méter eladótérrel bővítve az üzlet­­hálózatot, 26 kilométerrel a vízveze­ték-, illetőleg csatornahálózatot, s a közművesítés meghaladja a 61 km-t, négy hnb-épületet hoztak tető alá. százhetvenegy buszvárót, öt óvodát, iskolai étkezdét 150 diák számára, két sportstadiont hat ezer néző befoga­dására, s 109 négyzetkilométernyi parkot, zöldsávot, hogy a város és a község közötti különbség lényege­sen csökkenjen. Ilymódon is előse­gítve a szocialista életforma főbb feltételeinek megteremtését, а XIV. kongresszus kitűzte szociális program valóra váltását. NAPNÄL FÉNYESEBBEN világít rá a járás lakossága életszínvonalának emelkedésére az a kézenfekvő tény. hogy bérátlag több mint egyötöddel nagyobb, miat a 4. ötéves tervidőszak régén, ami az 1975-ös év végén el­érte a 2190 koronát. A lakosság anya­gi jólétét bizonyítja, hogy az 1970-es évhez hasonlítva 426 millió koronát tesz ki a takarékbetét, vagyis egy lakosra átlagban 2988 koronáról 5759 koronára emelkedett az öt év alatt. Javait az élelmiszerellátás, az ipari árúból is bővebb a kínálat, jobb a minőség. A kiskereskedelmi árufor­galom az öt év alatt — egy sze­mélyre számítva — 7655 koronáról 9977 koronára emelkedett. Alapvetően gyarapodott az önki­­szolgáló üzletek száma, bővült a la­kosságszolgáltatási hálózat, ami főleg a nők helyzetén könnyít. A szőbanlevő járásban lényegesen felgyorsult a lakásépítés üteme, ami által a lakosság kulturált életkörnye­zetének további javulása várható. Az utóbbi öt év alatt például 584B új lakás építését fejezték be, ami a lakótér közel 300 ezer négyzetméter­rel történő bővítését eredményezte. Gyarapodott a 3- és többszobás laká­sok száma, amelyekből már nem hiányzik a központi fűtés, a vízveze­ték, a gáz. mely a modern háztartás elengedhetetlen tartozéka. Ahhoz, hogy a lakosság életkör­nyezete ennyire feljavulhatott, az állam társadalmi segítsége is hozzá­járult, mégpedig a többgyermekes családok, az újházasok anyagi támo­gatása, kedvezményes kölcsön formá­jában. A most záruló választási idő­szakban például az újházasok köl­csöne elérte a 92 millió koronát. Egyharmaddal növekedett a családi pótlék összege. Mindez kedvezően ha­tott a népszaporulatra is, hiszen az 5. ötéves tervidőszakban született gyermekek száma erősen megközelí­tette a 13 ezret. SZOCIALISTA TÁRSADALMUNK szo­ciális gondoskodásának örvendetes fejlődése következtében tovább javult a nyugdíjas-ellátás, főleg а XIV. párt­­kongresszust követő időszakban. Csorbát szenvedne az eredmények társadalmi elismerése, ha nem szól­nánk az egészségvédelem lényeges ja­vulásáról (egy orvosra az öt évvel ezelőtti 829-ről 652-re csökkent a la­kosátlag), s nem utolsó sorban a lakosság műveltségi színvonalának növekedéséről (egyötödével gyarapo­dott a gimnáziumot végzettek szá­ma), a különféle alap-, közép- és felsőfokú szakiskolák végzettjeinek száma ugyancsak igen számottevő különbséget mutat a 4. ötéves terv­időszak végéhez viszonyítva. Lényeges előrehaladás mutatható ki a népmtívelődés. a testnevelés szaka­szán is. Föieg a könyvtárak könyv­­állománya, a könyvek olvasottsága, a szemléltető agitáció és a sportolók létszámnövekedése mutat örvendetes fejlődést, helyes szemléletváltozást. A Nové Zámky-i járás illetékes szervei a választópolgárok egészsé­ges kezdeményezőkészségére, a veze­tésbe való mind szélesebb körű be­kapcsolódásra alapozva, az új válasz­tási időszakban is minden tőlük tel­hetőt megtesznek azért, hogy tovább fejlődjék az ipari, mezőgazdasági ter­melés. a közellátás mind zavartala­nabbá, a lakosság sokoldalúan mű­veltté váljon, a szocialista életforma uralkodjék falvakon, városokon egy­aránt, s а XV. pártkongresszus irány­vonala érvényesüljön a szocialista társadalom továbbfejlesztésében. N. KOVÄCS ISTVÄN Ügymond, vénája van a tömegpo­­itikai munkához. Erre vonatkozóan a :övetkezőket mondta: „Megtanultam, nint az ifjúsági szervezet elnöke, lem jó tisztségviselő az, aki mindent naga elé, amit meg is valósított: ta­­ani a feladatokat, s bízni fiatalok­­mn, felnőttekben... A tömeg politi­cal munka csöppet sem könnyű, szí­­>ós akaratot, s türelmet, előretekln­­ést követel mindazoktól, akik e ne­nes feladat teljesítésére vállalkoz­tak. Am a céltudatos nevelőmunka eredményei kiváltotta öröm kárpótol a fáradozásért. A szocializmusnak ez ifjú szülötte századunk derekán Íratta be nevét myakönyvbe. Tehát az élet, a boldog övő valójában csak most tárulkozik ti előtte. Még sokra viheti! —kon—. sül állt a jó ügy mellé, mondvdnt „Dologra termettem, s nem tisztségek betöltésére." Persze, amint képviselő­ié választották, lassan „belezökkent z kerékvágásba“. Olyan célt tűzött magg elé, amit meg is valósított: ta­nult az idősebb, tapasztaltabb képvi­selőktől, s ezen kívül gyarapította tudását, amellett a képviselői mun­kával járó kötelességeinek is példá­san eleget tett. Ma már azt vallja! a napi tennivalók mellett társadalmi, tömeg politikai munkára is jut idő, csak jól be kell osztani. Rendszere­sen eljár a jnb plenáris ülésére, a mezőgazdasági albizottság összejöve­teléire, s részt vesz az albizottság elemző-ellenőrző munkájában, emel­lett a választópolgárokkal is kapcso­latot tart. az efsz főgépésze lett. Idővel a gyü­mölcs is beérik, Jóska ugyancsak megemberesedett, példás dolgozó. Ax ifi-szervezetben szerzett tapasztala­tait jól hasznosítja a társadalmi mun­kában — hiszen tagja volt a SZISZ járási, illetőleg kerületi bizottságá­nak is. Képviselői tevékenységének továb­bi tökéletesítése attól is függ, miként tudja majd a szövetkezetben reá váró igényes feladatok teljesítésével ösz­­szehangolni. Fiatal, fejlődőképes kom­munista, nem vitás, hogy becsülettel eleget tesz majd mindkét kötelezett­ségének. —iván—i klubesteket rendezünk. Nagy sikerrel zárult a kvíz-vetélkedő is, Králov Brod j Királyrév), Ziharec (Zsigárď) és községünk ifjúságának bevonásá­val. Ifjúsági szervezetünk saját fut­ballcsapata mellett — amely eredmé­nyesen szerepel a járásban —, nőt labdarúgó csapatot is szerveztünk — mondja Tildi. A SZISZ-tagok az aratás idején a kazalrakásnál segítettek, majd a ter­vezett új óvoda helyén álló öreg épü­let lebontását követően a téglákat tisztogatták, hogy másutt felhasznál­hassák. A SZISZ járási bizottsága és az ifi-szervezet közösen rendezte meg a fiatal kombájnosok kerületi aktíva­értekezletét. Mindez azt mutatja,hogy a fiatalok lendületes és sikeres tár­sadalmi munkát végeznek. — Hogyan, s miben látja felada­tait, ha képviselővé választják? ■— kérdeztük. Tildi a következőképp válaszolt: — Igyekszem majd választópolgá­raim jogos kívánságinak, javaslatai­nak, s észrevételeinek érvényt sze­rezni az illetékes fórumokon, termé­szetesen a társadalom követelményei­vel összhangban. Több mint 4500 la­kosú községünkben van még jócskán tennivaló, ami a lakosok kulturál­tabb, tartalmasabb életének kialakítá­sát szolgálja. A régi hnb-épületét sze­retnénk a szolgáltatások házává át­alakítani. Az Újtelepen egy élelmi­szerbolt, a községben bölcsőde, s kor­szerű orvosi rendelő kellene... Erőm­hez, tudásomhoz mérten a legjobban szeretném képviselni körzetem vá­lasztópolgárait. (OBENAUJ Aki bejelentés nélkül fogad

Next

/
Thumbnails
Contents