Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-09-18 / 37. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1876. szeptember 18 2 Gondosan készülnek az általános választásokra Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a múlt héten megtartott ülésén az általános válasz­tások előkészítéséről tanácskozott. A tanácskozáson, amelyet Jozef fen árt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára nyi­tott meg, az SZLKP KB tagjain és póttagjain kívül részt vettek az SZLKP KERB vezetőségi tagjai, a SZLKP KB osztályvezetői, további párttisztségviselők, valamint a tömeg­tájékoztatási eszközök képviselői is. Az ülés élőjén a jelenlevők kegye­lettel adóztak Ladislav Novomeský nemzeti művész, az SZLKP KB tagja, a CSKP és népünk hfl fia emléké­nek. Az SZLKP KB Elnökségének az ál­talános választások szlovákiai előké­szítéséről szőlő jelentését Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára terjesztette elő. Évforduló Ä termelés valamennyi ágazatában — a mezőgazdaságban is —' rendkívül fontos szerepet játszik az elektrotechnika. Azon tudományok egyike, amely tudományos-műszaki forradalom sodrában mérföldes léptekkel fejlődik s a termelés sokoldalú fokozását tette lehetővé. Ä gyorsütemű fejlődés nyilvánvalóan alapos tudással rendelkező szak- Embereket igényel. A káderképzés fontos feladatát immár 35 éve a Szlo­vák Technikai Főiskola Elektrotechnikai Fakultásán végzik. Ján Kala* mérnök, professzor, a tudományok kandidátusa, az Elektrotechnikai Fakul­tás dékánja erről a tartalmas 35 évről tájékoztatta az újságírókat. Többek között elmondta, hogy a főiskolán öt szakaszon — tizenöt irányzattal — képzik a jövő elektromérnökeit. Érdekes megjegyezni, hogy míg az 1945— 1946-os tanévben tizennégyen végeztek a fakultáson, most pedig évente 350 Megállapította: a választások elő­készítése kezdettől fogva szervesen egybekapcsolódik a CSKP XV. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán ho­zott határozatok magyarázatával és teljesítésével, a 6. ötéves tervidőszak első évi feladatainak megvalósításá­val a lakosság munkakezdeményezé­sének, valamint politikai és közéleti tevékenységének fejlesztésével. A CSKP KB és a Csehszlovák Nem­zeti Front KB választási felhívása alapján céltudatos politikai munkát bontakoztattak ki a szlovákiai párt­szervek és szervezetek, a Nemzeti Front társadalmi szervezetei és a nemzeti bizottságok. A népgazdaság­ban elért jó eredmények jelentős mértékben annak köszönhetők, hogy dolgozóink a XV. pártkongresszus és az általános választások tiszteletére nagyarányú felajánlási mozgalmat indítottak. mérnök kerül a termelésbe. Figyelemreméltó adatok ezek. Annál is in­kább, mert a szakképzettség és a pedagógiai, módszerek térén is sok min­den változott a kezdeti évekhez viszonyítva. A fakultáson 12 professzor, 30 docens és 202 asszintens végez oktató munkát. Szorosan együttműköd­nek a szocialista államok valamennyi főiskolájával, sőt Angliában és Hol­landiában Is vannak kapcsolataik. Az elektrotechnikai fakultás nem csak új káderekkel segíti az ipart, a mezőgazdaságot, hanem közvetlenül is részt vesz a termelésben. Számtalan üzem automatlzációs berendezését itt tervezték, fejlesztették ki. —barak— Meghalt Mao Ce-tung Szeptember 9-re virradó éjjel, 83 éves kofában, Pekingben elhunyt MAO CÉ-TUNG, a Kínai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának elnöke. A halálhírt a KKP KB, az OrsZá^es^Iépi Gyűlés állandó bi­zottsága, az Államtanács és a KKP KB katonai bizottsága „az egész párthoz, az egész hadsereghez és az ország összes nem­zetiségéhez“ intézett üzenetben adta hírül. Az üzenet szerint a halált, amely 1976. szeptember 9-én, pekingi idő szerint 0 óra 10 perckor következett be, Mao Ce­­tung „betegségének súlyosbodása“ idézte elő. A Kínai Népköztársaság vezető párt- és állami szervei Mao Ce-tung halála alkalmából egyhetes gyászt rendeltek el. Az ’elnök nyilvános temetési gyászszertartására Pekingben szep­tember 18-án került sor. Janik elvtárs a továbbiakban hang­súlyozta, hogy a párt kongresszusi irányvonalának megvalósítása terén hatékony eszközök a Nemzeti Front választási programjai, amelyek egy­úttal a szocialista demokrácia meg­nyilvánulásai is és lehetővé teszik a lakosság részvételét a politikai ki­dolgozásában a közügyek megoldásá­ban, valamint a társadalmi és a he­lyi jellegű feladatok megvalósításá­ban. Beszédének befejező részében Janik elvtárs rámutatott a pártszervek és szervezetek, a Nemzeti Front és a nemzeti bizottságok fontos feladatá­ra, hogy a jövőben tovább fejlesszék és növeljék a politikai tömegmunka hatékonyságát. A vitában felszólalók nagyra érté­kelték a pártszervezeten, a Nemzeti Front és társszervezetei, valamint a nemzeti bizottságok nagyarányú vá­lasztási aktivitását. Konkrét példák­kal bizonyították, hogyan kacsolják egybe a szlovákiai dolgozók a vá­lasztási előkészületeket a népgazda­sági feladatok teljesítését célzó mun­kakezdeményezés továbbfejlesztésé­vel. Az SZLKP Központi Bizottsága ha­tározatot fogadott el, amelyben jóvá­hagyta az SZLKP KB Elnökségének jelentését. Újra egy családban 31 ÉVES A FÜGGETLEN VIETNAM ЯЖ ét hónapja új rövidítés tűnt fel a sajtóban: VSZK. A Vietnami Szocialista Köztársaság új államala­kulat — a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a felszabadult Dél- Vietnamból alakult egységes nemzeti állam, mely folytatja a VDK szocialista építésének útját és á következő 15— 20 éven bélül egész Vietnamban meg akarja valósítani a fejlett szocialista társadalmat. Több mint harminc év, jó ember­öltő telt el azóta, hogy a második világháború után Indokína népei, köz­tük Vietnam is, elnyerték független­ségüket. A francia imperializmus fel­fegyverezte gyarmata férfilakosságát a japán hódítók visszaszorítására. A vietnami harcosok derekasan küzdöt­tek az újgyarmatosító japán hódítók ellen, formálisan ugyan a francia érdekekért, de valójában saját felsza­badulásukért, gyarmati függőségük megszüntetéséért. Amikor a Szovjet­unió szövetséges! kötelezettségének eleget téve hadba lépett a militarista Japán ellen s ezt követően a japán íaderő kapitulált, amihez szükségtelen volt Hirosima és Nagaszaki tragé­diája, a francia imperialisták az új helyzetben kénytelenek voltak elis­merni az indokínai népek függetlensé­gét. Így került sor Vietnam független­ségének kikiáltására is. A franciák nem tehettek mást, mint elismerték e. népek függetlenségét, hisz a fegyver még a Japán ellen har­colók kezében volt. A függetlenséget azonban csak látszólagosan, formáli­san akarták megadni, hogy a tényle­ges hatalmat továbbra is Párizs gya­korolja. Az Indokínai Kommunista Párt itteni regionális utóda, a Vietnami Dolgozók Pártja vezetésével új élet kezdődött az ország északi részében. A déli részben a konzervatív erők megtartották befo­lyásukat s Párizs úgy irányította a fejlődést, hogy üzelmei következtében kettészakadt az ország. Míg az északi részben, mely később az ország mes­terséges kettéosztottsága következté­ben Vietnami Demokratikus Köztársa­sággá alakult, megkezdték egy demok­ratikus, a szocialista távlat felé ha­ladó nemzeti állam építését, á déli rész mindinkább a franciák, majd az örökségükbe lépő amerikai imperia­listák csatlósa és bázísállama lett. A botcsinálta Bao Daj császár kormány­zása idején az idegén hódítók kirob­bantották a háborút. Bao Daj dicstelen vége után Dél-Vietnamban is a köz­­társasági állami formát választották s egymást követték a hatalom gyakor­lásában az amerikaiak levitézlett háti­jai: Ngo Dinh Diemtől egészen Thieu diktátorig. A vietnami nép életének különösért nehéz szakasza volt az Egyesült Ál­lamok johnsoni adminisztrációja által az ún. tonkini incidens ürügyén kipro­vokált, hadüzenet nélküli háború, a­­mely a legmodernebb fegyverek beve­tésével folyt. A vietnami nép a testvéri Szovjetunió és a többi szocialista or­szág, köztük nagy mértékben hazánk testvéri támogatásával, a világ haladó szellemű népeinek szolidaritását él­vezve, temérdek szenvgdés után mégis győztesen került ki a nemzedékváltá­sig tartó nagy véres háborúból. Az ország mindkét részében megtartott választások eredményeképpen egyesült a teljesen felszabadult Vietnam s így jött létre a Vietnami Szocialista Köz­társaság. A békés helyreállítás ős szocialista építés korszaka kezdődött most Viet­namban, a 333 ezer négyzetkilométér terjedelmű és 50 millió lakosú nagy ázsiai országban. A fő feladatok: a háború ütötte sSbek behegesztése, в déli rész nagy elmaradottságának fel­számolása, az éghajiatilag lehetséges évi három rizstermás -elérése, az or­szág természeti kincseinek: a vas, réz, mangánérc, bauxit és egyéb ásvány­kincseknek feltárása és hasznosítása, a napi 2000 barrel kőolajat adó nagy lelőhelyek még hatásosabb kiaknázása. A gazdasági feladatok mellett termé­szetesen általános feladat a lakosság kulturális színvonalának s egybeD politikai tudatosságának emelése, illet­ve fokozása. Ezzel párosul az ország déli részében a burzsoázia fokozatos kiszorítása, a kispolgári elemek átne­­velése. A párt az új Vietnam építésé­ben nagy fontosságot tulajdonít a tu­dományos és műszaki vívmányok ér­vényesítésének. A vietnami kibontakozás külpoliti­kai téren is megnyilvánul. A Fülöp­­szigetek és a VSZK diplomáciai kap­csolatfelvétele a bevezetője annak, hogy az ázsiai országok rendezzék kapcsolataikat az egyesült szocialista Vietnammal. Megtört az amerikai blo­kád, s az egykori washingtoni domi­nó-elmélet érvényesülése, vagyis a fej­lődés haladó útját kereső, haladó po­litikát folytató ázsiai államok „kiesé­se“ és amerikai befolyás alá kerülése helyett ennek éppen az ellenkezője történik: az Egyesült Államok szorul ki Ázsiából és veszíti el fokozatosan befolyását. Vietnam példája is az ame­rikai térpolitika csődjét bizonyltja. Lőrincz László Fejlődésünk új korszakában Soksznr elmondtuk, leírtuk a kép- meg, többek között felépítettek 118 viselőválasztások előkészületei során, hogy Kelet-Szlovókia fejlődése az el­múlt években rendkívül dinamikus volt. Kelet-Szlovákiában olyan utat tettek meg, amire a kerület, de az ország lakói is méltán lehetnek büsz­kék. Az utóbbi években nagyarányú volt a kerület gazdasági szerkezetének változása. Rohamosan fejlődött az ipar. Nagyszerűen érzékeltetik ezt a következő számok. Az ötéves válasz­tási időszak alatt az ipari termelés 61,2 százalékos emelkedést mutat, eb­ből a vegyipar 79,6, a kohóipar 10,7 és a gépipar 66 százalékos fejlődést ért el. Minthogy azt ján Brondoí elvtárs a Kelet-Szluvákiai Kerület Nemzeti Bi­zottságának elnöke elmondotta, a kerü­let politikai és társadalmi vezetőinek állandó feladata volt minden vonatko­zásban érvényesíteni a párt arányos területfejlesztési politikáját, hogy az élet minden területén megközelítsék az országos szintet. Az eredmények illusztrálésára néhány példa: a kerü­letben 54 929 lakás épült fel, ami 5480 lakésegységgel több, mint amit a terv előirányzott. Nem akarok itt minden adatot felsorolni, mert még a lénye­gesek számára sem lenne hely. De ugyanezt a fejlődést tapasztaljuk az iskoláknál, a művelődési intézmények­nél, a kereskedelem és az élet min­den területén. Jő tudni, hogy a kerü­letben a beruházásos építkezésekre 48 milliárd koronát (ordítottak. A „Z“ akciós építkezések kel közel 2,5 mil­liárd korona érléket hoztak létre, melyhez a lakosság 31 millió óra tár­sadalmi munkával járult hozzá. így a kerülrtben 4440 akciót valósítottak óvodát, 12 bölcsődét, 20 iskolát, 153 hiib-épUletet, 178 kultúrházat, 161 tűz­oltószertárt és számos középületet. Öt év után a szocialista építés 'ered­ményeként a kerület mezőgazdaságá­nak tulajdonviszonya alapvető válto­záson ment keresztül. Ezzel új szo­cialista termelési viszonyok alakultak ki, melyben a mezőgazdasági üzemek helyzete és feladata is új tartalmat kapott. Mezőgazdasági üzemeink dol­gozói nagy utat tettek meg. Kiemel­kedő jelentőségű lépés volt az elapró­zott gazdaságok egyesítése a mező­­gazdasági termelés szakosítása, ami a kerület természeti és közgazdasági vi­szonyaihoz alkalmazkodva, az állat­férőhelyek központosításában az eh­hez kapcsolódé beruházások össze­vont, területi elosztásában jut kifeje­zésre. Az állattenyésztésben új tar­tási és tenyésztési eljárásokat vezet­tek be: fejlettebb technológiát és jobb állattenyésztési módszereket alkalmaz­nak. Eredményes volt a Kélet-Szlovákiai Síkság rendezése. A meliorációs mun­kálatok keretében 46 972 hektárnyi te­rületet alagcsöveztek. A mezőgazda­ság korszerűsítése következtében az elmúlt öt év alatt a mezőgazdasági termelés 42,3 százalékos fejlődést ért él, a piaci termelés pedig 60,7 száza­lékot. A gabonafélék átlagos hektár­­hozama öt év alatt 7 mázsával emel­kedett. Az állattenyésztés öt év alatt 35 ezer tonna hússal, 13,6 milliú to­jással és 66,5 millió liter tejjel többet adott a népgazdaságnak, mint az elő­ző ötéves tervidőszakban, aminek kö­vetkeztében az élelmiszeripar 50,5 szá­zalékos fejlődést ért el. Mint ahogy az a néhány számadat­ból is kitűnt, ilyen gazdag öt év után nem lehet könnyű dolguk a kerület politikai és gazdasági vezetőinek és egyáltalán mindazoknak, akik a hol­napot tervezik ... Mert valójában Kelet-Szlovákia hasonló ütemű fejlő­dése — ismerve a népgazdaság kor­látolt lehetőségeit —■ azon múlik, hogy a kerületben sikerül-e jobban kiaknázni a meglévő tartalékokat, a dolgozók részvételével fokozni a mun­katermelékenységet. Ezzel kapcsolatban Ján Brondoí elvtárs elmondotta, hogy a következő üt évben a politikai-gazdasági vezetők a kerület helyzetéből adódó, a leg­nagyobb feszültségeket előidéző prob­lémák megoldására fordítják erőfeszí­téseiket. A kerületben bővítik az isko­lai tantermeket, szakmunkásképző is­kolákat, szorgalmazzák az egészség­­ügyi hálózat szélesítését, a lakossága szolgáltatási hálózat javítását. Fő cél tehát, hogy Kelet-Szlovákiá­ban is tovább csökkenjenek az egyes körzetek közti különbségek. A mun­kaalkalmak jelentős bővítése ellené­re Kelet-Szlovákiában még van sza­bad munkaerőforrás. A foglalkozta­tás egyben a lakosság jövedelmét nö­veli, végső soron javítja az itt élő emberek életét. Ha már itt tartok, szükségesnek tartom elmondani, hogy 1975-ben a lakosság pénzbevétele meghaladta a 22,7 milliárd koronát, a dolgozók havi keresete öt év alatt 18 százalékkal emelkedett.. Az élet­­színvonal emelkedését bizonyítja az , a tény is, hogy öt év alatt a kerü­letben csaknem 50 ezer személygép­kocsit vásároltak, hogy az üzletek­ben eladtak 117 ezer hűtőszekrényt, 119 ezer mosógépet és a lakosság bútorvásárlásra több mint 2,5 milliárd koronát költött, hogy a lakosság bankbetétje öt év alatt 3,3 milliárd koronával gyarapodott. A mezőgazdasági üzemfejlesztés a kerület távlati , koncepciós terveiben szerepel. A szántóföldi növényter­mesztés fejlesztésében a kenyérgabo­na-terület szinttartása mellett a bur­gonya- és a zöldségterületek növe­kedése a cél. A takarmánytermesz­tésben a növekvő állatállomány ah­­rakszükségletének kielégítése érde­kében némileg nő a szemestakarmány termőterülete. A lömegtakarmány­­termesztésben fokozottabb jelentőség­hez jut a rétek-, legelőterületek ki­használása, a termesztett növények­nél pedig a fehérjedúsabb szálasta­karmányok termesztése. Az állatte­nyésztés fejlesztését illetően elsősor­ban a szarvasmarba- és sertéstenyész­tés jut előbbre. A viszonylag kedve­zőtlen természeti körülmények között gazdálkodó mezőgazdasági üzemek, de főleg az egyesített szövetkezetek megerősítése is a feladatok között szerepel. A párt- és kormányhatározatoknak megfelelően számos intézkedés tör­tént a nők és fiatalok, valamint a nyugdíjasok helyzetének javítására. A feladatok megoldásában, a válasz­tási akcióprogram teljesítésében nagy segítséget nyújt a hagyományokra épülő, egyre inkább kiteljesedő szo­cialista brigádmozgalom, amely poli­tikailag és szakmailag műveltebb munkáskollektívákat alakít ki. A párt XV. kongresszusa és a ke­rületi pártértekezlet olyan programot fogadott el, amely a kerületben élők érdekeit szolgálja. Ezért a Nemzeti Front új választási programja, amely a CSKP XV. kongresszusának hatóra­­zataira épül, megvalósításához a la­kosságnak személyes érdekei is fű­ződnek. Az eddigi út nagyszerűsége biztonságot jelent, derűlátásra ad okot. A számvetés, amit elvégeztünk vi­lágos, az új választási program reá­lis és megalapozott, de nem szabad elfelejteni, hogy a számvetésben ben­ne van a kemény munka, az akarat, amelyek a tervek tartópillérei. A szövetkezetek nagy családjának az ünnepe Prágában a {álltig Fučík Kultúra é* Pihenés Parkjának Kongresszusi Palo­tájában az elmúlt hát végén megtartot­ták a nemzetközi szövetkezeti nap ün­nepségeit. A rendezvényen František Hamouz szövetségi miniszterelnök­helyettes mondott ünnepi beszédet. František Hamouz beszédében meg­­állaplotta, hogy a nemzetközi szövet­kezeti napot évgnte több mint 300 mil­lió szövetkezeti tag ünnepli meg a vi­lág minden részén. Ez jó alkalom arra, hogy a szövetkezeti tagok kifejezésre juttassák békeőhajukat, síkra szánja­nak a nemzetközi együttműködésért, a kölcsönös segítségnyújtásért és tilta­kozzanak az elnyomás, a nyomor, a kizsákmányolás ellen. Hagsúlyozta, hogy az idei ünnepségek jelentős nem­zetközi és hazai politikai események jegyében zajlanak le. A nemzetközi helyzet egyre kedvezőbb, s ez az egész szocialista közösség, főleg a Szovjet­unió aktív békepolitikájának érdeme. Hamouz elvtárs beszédének további részében leszögezte, hogy az egységes földművesszövetkezetek szerves részei szövetkezeti mozgalmunknak. Jelenleg több mint 2000 efsz a mezőgazdasági földterület 62 százalékán gazdálkodik. A múlt évben az efsz-ek a mezőgazda­­sági termények 63 százalékát adták. Jelentős szerepet tulajdonított a lakás­szövetkezeteknek és hangsúlyozta, hogy a 6. ötéves tervidőszakban több mint 200 ezer lakást adnak át a lakos­ságnak. Beszédének befejező részében annak a meggyőződésének adott kife­jezést, hogy szövetkezeti tagjaink ja­vítják munkájukat és fokozzák igyeke­zetüket. Az ünnepség nagyszabású kultúrmü- Illés Bertalan sorral ért véget.

Next

/
Thumbnails
Contents