Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-09-11 / 36. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1976. szeptember 11. 12 Élelmiszergazdaságunk jelenlegi alapvető kérdései közé a sajőt forrósainkból előállított Állati és növényi eredetű fehérje mennyiségi fokozása és ezáltal behozataluknak a csökkentése tartozik. E létfontosságú feladat megvalósításánál jelentős lehetőségek és tartalékok rejlenek a hüvelyesek széleskörű termesztésében, termőterületük növelésében, mivel ezek nemcsak az {emberi táplálkozás szempontjából fontosak, hanem a magas —22—47 százalékot is elérő — fehérjetartalmuk miatt az igen értékes takarmánynövények közé sorolhatók. Említést érdemel termesztésüknek a talaj biológiai állapotára és szerkezetére gyakorolt kedvező hatása is. A hüvelyesek széleskörű elterjedését, elsősorban a gépesített betakarítás lehetőségeinek hiányos ismerete hátráltatja, pedig ma már olyan gépesített eljárások állnak rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik a megfelelő minőségű betakarítás elvégzését. Tehát ma már indokolatlan, hogy a termesztőket a betakarítással járó nehézségek a hüvelyesek fokozott mértékű termesztésétől visszatartsák. Már csak azért is, mert a távlati tervek alapján az 1980-as év végéig a hüvelyesek termőterületét 104 hektárra kell növelni. Feltételezhető, hogy a takarmányhüvelyesek közül a borsó és a lóbab termesztése kerül előtérbe. A hüvelyesek betakarítása — hasznosítási céljuk szerint — zöldhüvelyes vagy sárgaérési állapotban végezhető el. Az előbbi esetben a betakarítás felszedő berendezéssel ellátott járvaszecskázóval végezhető, ezt követi a betakarított zöldtömeg szárítása, darálása. Az utóbbi esetben kétmenetes vagy A TUDOMÁNYOS-TECHNIKÁI ' V TÁJÉKOZTATÓ INTÉZET KÖZLEMÉNYE-ftjl Nry V ■r.'tť -fát- >’ Л' Közvetlen kombájnos betakarítás alkalmazható. A betakarítási technológia további fontos tényezője, a termesztett növényféle megdőlésre való hajlamossága vagy jő állóképessége. A megdőlő hüvelyesek közé a takarmányborsó és a bükköny, a megdőléssel szemben ellenállók közé pedig a lóbab, a csillagfürt és a szója tartozik. A zöldhüvelyes állapotban történő betakarítás technológiája Ez a betakarítási technológia a magas száró lóbabnál és takarmányborsónál jöhet számításba. Zöldhüvelyes állapotban a növények felső részei még zöldek, de a hüvelyekben a magok már félig kemények. Az alsó hüvelyek rendszerint megsárgultak és a magok szárazanyag tartalma elérte a 30—40 százalékot. A rendelkezésre álló önjáró vagy függesztett szecskázók vágó- és rendfelszedő berendezéssel vannak ellátva. Így a közvetlen betakarításon kívül lehetővé válik, hogy a növényállományt először rendre vágjuk, majd néhány napi fonnyasztás után rendfelszedővel betakarítsuk. Az utóbbi eljárás a szárazanyag tartalom fokozása szempontjából előnyös. A felszedő berendezéssel ellátott járvaszecskázó a növényállományt betakarítja, aprítja, majd gyűjtő pótkocsiba szállítja. A vágóberendezésén a kések számát úgy kell beállítani, hogy a szecska két centiméternél ne legyen hosszabb, mivel az intenzív szárítási folyamatban ez a hosszúság felel meg a legjobban. A szárítás forrólevegős, dobos szárítóberendezésben végezhető úgy. hogy a kikerült száraz tömeg nedvességtartalma elérje a 8—9 százalékot. Ezt követi a szárított tömeg őriősé — kalapácsos darálón — és zsákolása. A hUve-A hüvelyesek gépesített betakarításának lehetőségei lyesekből nyert liszt jól felhasználható a takarmánypogócsák gyártásóban. Kombájnos betakarítás Az előző betakarítási eljárással ellentétben — melynél az egész növényzet, tehát a mag és a szalma egyaránt be van takarítva, a kombájnos betakarítás a mag betakarítására irányul és a szalma csak mellékterményként szerepel. Ennél a betakarítási módszernél tekintetbe kell venni az egyes hüvelyesek megdőlési hajlamosságát, a növényzet nedvesség-tartalmát, a hüvelyesek és a magok egyenlőtlen érését, továbbá azt, hogy a magvak könnyen kiperegnek. Ezek a tényezők jelentős mértékben befolyásolják a közvetlen kombájnos betakarítást. Főleg a megdőlő növényféléknél, amelyeknek a kombájnos aratás csak lombtalanító szerek alkalmazása után végezhető el eredményesen. Tehát annak ellenére, hogy a közvetlen betakarításnál a munkaszükséglet kedvezőbben alakul, snk tekintetben előnyösebb a kétmenetes betakarítás. Kétmenetes kombájnos betakarítás Ennél a módszernél a növényállományt először rendre vágják, majd néhánynapi száradás után adapterrel felszerelt kombájnnal rendről felszedve csépelik. A betakarítás megfelelő időpontja a növényzet sárgaérési állapota, amikor a hüvelyek a növény felső részein is megsárgulnak vagy megbámulnák (a lóbab esetében feketédnek) és a magvak elérik a 35—65 százalékos szárazanyag tartalmat. A borsót, a bükkönyt, valamint a többi megdőlő hüvelyest célszerű kora reggel — a harmat felszáradása előtt — rendre vágni, rövid 4—7 cm-es tarlóra. Ezeknél a növényeknél — speciálisan a hüvelyesek rendre vágására kialakított — ZSUL—152-es jelű ryndvágó adapterrel felszerelt ZSTBN—183-as jelű fűkasza eredményesen alkalmazható. Vontatásra a Zetor 4718-as vagy a Zetor 3011-es traktor alkalmas. A vágószerkezet szélessége 152 cm. Az optimális óránkénti munkasebesség 7 km, a gép óránkénti teljesítménye pedig 0,5—0,7 hektár. A ZSUL jelű rendvágó szerkezete különbözik a normál típusukétól. Az adapterrel eddig elért eredmények nagyoif jónak bizonyultak, elsősorban sűrű és jól összeálló állományokban. Ritka, gyenge vagy alacsony állományokba nem alkalmas, mivel csak gyenge rendek képződnek, és ennek következtében a rövid szárak a tarló közé esnek. Betakarításukra az SZK—4-es arató-cséplőgépre felszerelt, melsőfüggesztésű RA jelű rendrakő alkalmas. A lóbab és más kevésbé megdőlő hüvelyesek rendre vágására az általánosan használatos rendrakók, mint pl. a ZSRZ—360-as vagy a ZSRN—300-as, módosítás nélkül alkalmazhatók. Kedvező időjárás esetén a rendek két-három napi száradás után betakaríthatók. A rendek felszedéséhez, valamint a mag csépléséhez jól beváltak az arató-cséplőgépek. A ZSUL—152-es rendvágó alkalmazásánál célszerű a 330 centiméternél szélesebb rendfelszedő használata. A csépelt mag optimális nedvességtartalma 20—24 százalék közötti. A kicsépeletlen magnak nem szabad túlhaladni az egy, az átlagos magkárosodásnak pedig a három százalékot. Mivel a hüvelyesek szalmája a tarlóról nagyobb veszteségek nélkül nem távolítható el, ennek betakarítása eredményesen megoldható a szalinarázók alatt elheiyesatt szállítóberendezéssel, amely a szalmát nagy térfogatú pótkocsiba szállítja. A közvetlen betakarítás technológiája A jó állóképességű hüvelyeseknél a betakarítás nem okos különösebb nehézségeket. Hogy melyik módszert választjuk — az egymeneteset vagy a kétmeneteset —, az elsősorban a növényzet állapotától, másodsorban az időjárási viszonyoktól függ. A megdőlő hüvelyesek betakarítása — a már előbb említett kedvezőtlen tényezők következtében — sokkal körülményesebb és a legtöbb esetben csak két menetben oldható meg. Ez ma már nem felel meg a nagyüzemi termesztés követelményeinek. Ezért a törekvések olyan megoldások feltárására irányulnak, amelyek lehetővé tennék az egymenetés betakarítás alkalmazását a megdőlő hüvelyeseknél is. A célravezető megoldást a lombtalanító (desszikációs) szerek alkalmazása eredményezte és elősegítette a hüvelyesek korszerű nagyüzemi betakarítási technológiájának bevezetését. A lombtalanító szerek alkalmazása lehetővé teszi az egyes kedvezőtlen tulajdonságok (pl. az egyenlőtlen érés. a növényzet magas nedvességtartalma, a magpergés) kiküszöbölését, de a legnagyobb előnye abban rejlik, hogy a betakarítás egynienetben és lényegesen rövidebb időn belül végezhető el, mint a hagyományos módszerrel. A lombtalanításra a Regioné szer bizonyult a legalkalmasabbnak. Repülőgéppel vagy a hagyományos szántóföldi gépekkel permetezhetők, hektáronként 2,5—3 literes adagban. Erősen elgyomosodott állományokban nagyobb (3—4 liter) mennyiségben ajánlatus adagolni. Mivel a lombtalanító szer a mag érését nem gyorsítja, viszont a túl kúrái kezelés az ezermagsúly csökkenését eredményezi, ezért a megfelelő permetezési Időpont meghatározásakor a mag szárazanyag tartalmát is feltétlenül figyelembe kell venni. Fontos megjegyezni, hogy a lombtalanftott növényzet szalmáját az engedélyezettnél nagyobb szermaradék tarlalma miatt (10—40 ppm) tilos takarmányozási célokra felhasználni. A felaprított és a tarlón szétszórt szalmát be kelt szántani. A mag szerinaradék tartalma a 0,1 ppm-es határértéken aluli volt. A betakarítás a borsó esetében 8. a lóbabnál pedig 10 nappal a lombtaianítás után végezhető el az átalakított SZK—4-es kombájnnal. A kombájn vágóasztalát módosítani kell. Két késtárcsás rendválasztova! kell ellátni, továbbá a vágószerkezet ujjait kell átalakítani, és minden negyedik ujjat a merev vagy csuklós emelőkkel kiegészíteni. Másodsorban a cséplő és a tisztító berendezést szükséges kellőképpen beállítani. Csökkenteni kell a cséplődob fordulatszámát úgy, hogy ez 800—650 között váltakozzon percenként. A magveszteség alakulását jelentős mértékben befolyásolja a talaj egyenlőtlen felszíne, aminek következtében betakarltatlan részek maradnak a gép után és részben a növényállomány magassága is. A vágószerkezet megfelelő beállítása esetén a veszteségek alakulásában a mag nedvességtartalmának és a cséplőgép áteresztő képességének van jelentős szerepe. A megfigyelések során 24 százalékos nedvességtartalomnál a veszteségek 0,3—0,5, a 18 százalékosnál pedig 1,3—1,9 százalék között mozogtak. A magasabb nedvességtartalom tovább nőveltn a veszteséget. A kombájn áteresztő képességének növelése is kedvezőtlen hatással volt a magveszteségre. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, a cséplőberendezés úgy is beállítható, hogy a minimálisan megengedhetőnél nagyobb magveszteség vagy magkárosodás ne következzen be. A mag nedvességtartalma és a gép áteresztő képessége jelentős mértékben befolysolta a mag károsodását is. Az adaptált SZK—4-es kombájnnal a hüvelyesek 4 kg másodpercenkénti áteresztő képesség esetén is eredményesen begyűjthetők, 10 érás műszak keretében öt-hat hektáros munkateljesítmény érhető el. Az átalakításra fordított költségek átlagosan 3000 koronát képviseltek (К. M.) alatt, gáz formájában a talajrétegbe kerül, kedvező nedvesség esetén megkötődik a talaj felső rétegében és Erősen lúgos kémhatást okoz. A meszes talajban gyors a nitrifikációs folyamat, ami az ammóniát nitráttá változtatja. A talaj kémhatása közben csökken és egy átmeneti időszakra a normálistól eltérően mintegy fél pH-értékkel alacsonyabb lesz. A talajnak ez a bizonyos savanyúbb állapota sok tápanyag feloldását teszi lehetővé. A fokozott oldódás legjobban a talaj kötött foszfortartalmára hat ki. Ha a gyökérfejlődésben levő vetőmag ilyen környezetbe kerül, elegendő felvehető foszforhoz jut, ami a növényt döntően befolyásolja az egész fejlődése folyamán. A foszfor főleg a gyökérzetben halmozódik fel. Hatása erőteljesebbé teszi a gyökérzetet és növeli a vetés téléllóságát. Az ammóniázás eleve eltérő a többi mütrágyázási eljárásoktól. Valósággal átjáyja, átgőzöli a talajréteget, miközben kitűnően eloszlik és a nitrifikácíő spontán elindítása után a pH-érték csökkenését okozza a talajban. A többi műtrágya használata esetén nem lehet olyan egyenletes szóródásról és főleg a kémhatás csökkenéséről beszélni, s a kötött foszfort sem képesek felszabadítani. Az elmondottak alapján, — ahogy azt a gyakorlat már sokszor bizonyította is —, a meszes talajokon a* ammónia szinte foszfortrágyaként hat. Nagyon ajánlatos ezért különösen Csallóközben fokozottan aramóniázni a vetés előtti talajelőkészítés folyamán. ammóniát vetés előtt 5—7 nappal és 50—100 kg mennyiségben használjuk hektáronként. A gyakorlatban az ammóniázástól gyakran félnek a veszteségek miatt. A kis gőzölgés, amit az ammóniázó berendezés után látunk, ne riasszon vissza bennünket, mert ez csak elenyésző mennyiség. A talaj nemcsak nedvességtartalmával, hanem kolloid részecskéinek felszíni erőivel is köti az ammóniát. Az ammóniázásban példásan élenjár a Holicei (gellei) Gép- és Traktorállomás, amely évente mintegy kétezer hektárnyi területet ammóniái. Az idei tervük négyezer hektár búza amméniázását irányozza elő. Ha gépállomásaink dulgozói jól végzik ezt a munkát, nem maradhat el az ammóniázás jó hatása. Tari ííyula A MŰTRÁGYÁZÁS OPTIMÁLIS TERVEZÉSÉNEK KÉRDÉSEI Az ember által a növények számára adott tápanyagokat — így a műtrágyákat is — egyrészt növekedési (termelési) tényezőként, másrészt termelési (költség) ráfordításként foghatjuk fel. Ez a magyarázata annak, hogy a műtrágyázás egyrészt azoknak az összefüggés vizsgálatoknak tárgya, amelyek a különböző termelési tényezők és a kultúra növekedése közötti kapcsolatot keresik, másrészt tárgyát képezik az ökonómusok vizsgálatának is, amikor a ráfordítási és a hozam viszonyokat kutatják. A műtrágyaadagokra és tápanyagarányokra vonatkozó ökonómiai vizsgálatok során elengedhetetlen a kultúra növekedése és az arra ható tényezők kapcsolatában érvényesülő törvényszerűségek bizonyos fokú Ismerete. E törvényszerűségekhez olyan kérdések tartoznak, mint pl. „a hatások linearitésa“, vagy „nem linearltása“, a „termésdepressziők problémája“, a „tápanyagok közötti kölcsönhatás“ stb. A műtrágyázás optimális tervezése napjainkban igen nagy mértékben foglalkoztatja a kutatókat. Még további összefüggéseket keresnek a kivont tápanyagok és az optimális műtrágyaadagok mennyiségére vonatkozóan. Kutatják a műtrágyázás tervezésének módszereit és alapjait gazdaságossági szempontból. Itt a módszereket a talaj, a vetésforgó vagy a növény műtrágyázása jelenti — a tervezési alapot pedig a tápanyagszükséglet! normatíva, a kísérlet, a termés tápanyagtartalma és az optimumszámítás. A gyakorlati szakemberekben gyakran felvetődik a kérdés, hogv a napjainkban „optimálisnak“ tartott mfitrágyaadagok mennyire rendezik a terméssel kivont tápanyaeok visszapótlását, tehát a talajtermékenység lenntar*ását, sőt növelését? Kérdés az is, hogy az optimális NPK-arányok eltérnek-e és milyen mértékben a kivont tápanyagok arányaitól? Természetesen itt a kivont tápanyagon az egész terméssel felvett tápanyag mennyisége értendő, nemcsak a felvett tápanyagtöbblet. Az 1 mázsa főtermékkel és a hozzá tartozó melléktermékkel kivont N, P2O5 és K2O mennyiségér«? a különböző szakkönyvekben megtalálhatók az irányszámok, amolyekkel a termés Ismeretében a kivont tápanyagok mennyisége kiszámítható. Igaz, hogv ezen mutatók értéke nagyon változik, elsősorban a műtrágyázás mértékétől függően. Kutatás során beigazolódott, hogy közepes műtrágyázás nélküli termésszint esetén az optimális műtrágyaadagok legtöbbször elérik, sőt gyakran meg Is haladják a terméssel kivont tápanyagok mennyiségét. Ebben az esetben az optimális adagokkal valő trágyázás táoanvagfelhalmozódást is eredményez a talajban, s ez különösen a foszfát esetében nagymértékű. Ä kukoricában és a burgonyában magas kontrolltertnés alkalmával, valamint jobb évjáratban az outimális N- és К-adagok kisebbek lehetnek a kivont N és К mennyiségénél. Az optimális adagok alkalmazása azonban legtöbbször ekkor sem jeiénti a talaj tápanyagkészletének lényeges csökkenését, mert pl. a pillangósok feltörésé vagy a szervestrágyázás azt növeli. Gyakorlatból ismert, hogy p). hektárunkénti 200 mázsa istállótrágya négy év átlagában évente 17,5 kg/ha N-t, 12,5 kg/ha P205-t és 15 kg/ha КгО-t szolgáltat. Az optimális NPK-arányok és a kivont tápanyagok arányainak összehasonlítása: Termény Optimális NPK-arányok Kivont tápanyagok . megnevezése kezdeti adagoknál optimálisaknál búza (átlag) burgonya 1:0,50:0,46 1:0,52:0,48 1:0,35:0,64 (átlag) kukorica 1:0,00:0,82 1:0,54:1,83 1:0,40:1,80 (átlag) kukorica 1:0,00:1,58 1:0,29:0,67 1:0,33:0,60 (jő) 1:0,00:0,62 1:0,52:0,77 1:0,33:0,60 Az optimális NPK-arányok és a kivont' tápanyagok arányainak összehasonlításából az állapítható meg, hogy azok esetenként eléggé eltérőek egymástól, estenként azonban — legalábbis az optimális adagok arányait illetően — nagvon megközelítik egymást. Bújában pl. nagyobb arányú foszfor és kisebb arányú káli ada^n’-'sa optimális a kivont tápanyagok arányaihoz viszonyítsa. Burgonyában és a kukoricában az optimális NPK-adaeok aránya viszont egészen közel áll a kivont tápanyagok arányához. Az eddigiekből levonható az a következtetés, hegy az optimális adagok mennyiségükben és arányaik’an gyakran közelítőleg megegyeznek a talajból kivont tápanyagokkal. Ezt az öszefüggést későbbi, még több kísérleten alapuló vizsgálatok még is erősítették. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy az optimális műtrágyaadagok és a kivon? tápanyagok mennyiségének Esetleges egyezésé csak az optimális adagok szintjén következik be. Az optimálisnál lényegesen kisebb adagok esetén a kívánt tápanyagok mennyisége meghaladja az adott tápanyagok mennyiségét. A mezőgazdasági szakemberek LIEBIG ún. „relatív minimumtörvényét“ tekintik az felső kísérletnek, amely a terméshozamot a talaj termélékenvség függvényéként magyarázza. Napjainkban ezen az úton haladva további kísérletek folynak a műtrágyázás optimális tervezésének megvalósításáért. Dr. László László, kutató mérnök falapjainkban már javában folyTM nak azok a mezőgazdasági munkák, amelyek nagyban befolyásolják a jövő évi kenyérgabona termésünket. Az agrotechnikai határidők pontos betartásán kívül nagy jelentősége van a vetés előtti talajelőkészítésnek. A vetőmagnak olyan talajkörnyezetbe kell jutnia, ami a tél beálltáig megfelel a magvak csírázásának és a növények fejlődésének. A jó talajmegmunkálás mellett döntő szerepe van a tápanyagpótlás-Az ammóniázás szerepe a vetés előtti talajelókészítésben nak is. Mezőgazdaságunk mai színvonala megköveteli, hogy mezőgazdasági üzemeinkben nagy körültekintéssel és a talajtípusok tökéletes ismerete alapján állítsuk össze a trágyázást tervet. Szeretném felhívni a figyelmet azokra az előnyökre, amelyeket az őszi vetések előtti talajelőkészítés folyamán a cseppfolyós ammónia használata nyújt. Vegyiparunk ugyanis ezzel a termékével nyújtja a mezőgazdaságnak a legolcsóbb nitrogénműtrágyát. Egy kilogramm felhasznált tiszta nitrogénre számítva az ammónia — a többi nitrogénműtrágyához viszonyítva — 1—1,20 korona megtakarítást jelent. Minden eddigi kísérleti terméseredmény azt matatta, hogy hatása eléri, sőt túl is haladja a hagyományos nitrogénműtrágyák hatását. Az eddig elmondottak általánosan érvényesek. Nyugat-Szlovákia nagy részén azonban az ammónia használatának — a nitrogénműtrágya hatásán kívül — még más fontos tulajdonsága is van. E vidék mészkarbonátban gazdag talajaiban az ammónia felszabadítja a különben kötött és a növény számára nehezen felvehető foszfort. Amikor az ammónia magas nyomás
