Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-06-19 / 24. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1976. június 19. 10 MUtL ŠTANCCAL AZ INTERNACIONALIZMUS JEGYÉBEN ZAJLOTT NÉPMŰVÉSZETÜNK XXI. SEREGSZEMLÉJE Maxim Gorkij HALAlANAK 35. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL, ÉLETÉBŐL NÉHÁNY ESEMÉNYT RAGADUNK KI. Június negyedikétől hatodikéig a žellezovcel kultúrotthonban, a festői szépségű Schubert-parkban és a lé­vai Járás néhány községében rendez­te meg a CSEMADOK Központi Bizott­sága a Csehszlovákia magyar dolgo­zók XXI. Országos Népművészeti Fesz­tiválját. A seregszemlén megjelentek párt- és állami szerveink képviselői, Fábry Istvánnak, az SZLKP KB tagjának, az SZNT alelnökének vezetésével. Jelen volt dr. František Karas, az SZSZK Kulturális Minisztériumának osztály­­vezetője, Varga Béla a CSEMADOK KB vezető titkára, valamint Hrabecz Ist­ván a Magyar Népköztársaság brati­/ábry István, az SZNT alelnöke ünnepi beszédet tart. slavai konzulja és á lévai' Járási szer­vek képviselői. Felzászlőzott, ünnepi díszbe öltözött város fogadta a hazánk különböző magyarlakta tájairól Zeliezovcére (Zsellzre) érkező népművészeti cso­portokat június negyedikén. A szabad­téri színpadon és a kultúrházban az utolsó simításokat végezték a szerve­zők, rendezők, akik a szereplőkkel együtt aggódva tekingettek a város felett tornyosuló felhőkre. A fesztivált megelőző héten minden nap esett és minden jel arra vallott, hogy a szabadtéri rendezvények rossz hagyományként visszatérő réme — az eső — az idén is megjelenik, hívatlan vendégként lesz jelen. Rendezők, sze­replők és nézők emlékezetében egy­aránt élénken élt még a tavalyi eső­áztatta fesztivál emléke, amikor sza­badtérről a kultúrházba szorult a mű­sor, melyet azután ezrek helyett csak néhány százan láttak. Most is szitál, amikor a fesztivál nagydíjáért folyó verseny elkezdődik a művelődési otthon színpadán. Egy­másután tizenkét tánccsoport mutat­kozik be a bíráló bizottságnak és a közönségnek. Az időjárás okozta nyo­mott hangulat egykettőre feloldódik, a táncosok arcán megjelenik a mo­soly. Átadják magukat a tánc örömé­nek: röppen a szoknya, dobban a láb, felcsattan a taps. A bemutatókat látva örömmel állapíthatjuk meg, hogy cso­portjaink ismét léptek egyet előre.' Egy dolgot máris, a hivtalos vég­eredmény ismerete nélkül is leszö­gezhetünk. Bármely csoport viszi is el majd a győztesnek kijáró pálmát, az igazi nyertes népi-táncmozgalmunk. A verseny végeztével a csoportok ismét autóbuszba szálltak, és műso­rukkal a Járás négy községében — Catán (Csata), Farnadon (Farnán), Kalná nad Hronom-ban (Kálnán) és Тек. Lužany-ban (Nagysallóban) lép­tek fel telt ház előtt. Szombat reggel kellemes meglepe­tés ért mindenkit: a felhők mögül előbújt a Nap. Mintha csak a feszti­válra Jött volna, mindkét nap ott ma radt a Schubert-park fölött. Szómba ton délelőtt a verseny kiértékelésére, a táncmozgalom időszerű kérdéseivel foglalkozó szemináriumra került sor. Azt hiszem minden koreográfus, cso­portvezető és táncos is megszívlelte Vásárhelyi László néptánc-szakelőadó­nak, a zsűri elnökének a további si­keres munka érdekében mondott bí­ráló és dicsérő szavait, jótanácsait. A nagydíjért folyó versenyben ezúttal a sládkovíčovoi (diószegi) 0] Hajtás tánccsoport végzett az első helyen. Második lett a FII. Blskupice-1 (Fü­­lekpüspökl) Palóc, a harmadik pedig megosztva a Rimavská Sobota-i (rima­­szombati) Gömör és a Dun. Streda-1 (dunaszerdahelyl) Csallóközi Népi Együttes. Az „Év koreográfiája“ verseny győz­tese Varga Ervin, az Oj Hajtás ko­reográfusa lett az „Enyém a meny­asszony“ c. lakodalmi táncképével. Délután a néprajzi kiállítás megnyi­tása volt soron. Az egyik teremben a látogatók találkozhattak Katival és Petivel, vagyis a CSEMADOK Központi Bizottsága pályázatára beküldött, szebbnél-szebb népviseletbe öltözte­tett babákkal. A másik teremben Hont-tájegység néhány falvának nép­viseleteivel, használati tárgyaival is­merkedhettünk meg. A nagy igénnyel, változatosan ösz­­szeállított hontvidéki népszokások cí­mű műsor méltán nyerte el a közön­ség tetszését. Az esti, Schubert-parki fellépések a fesztivál internaciona­lista jellegét emelték ki. Nagy sikere volt a bényiek (Biňa) lakodalmasá­nak, valamint a két vendégegyüttes­nek: a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola TECHNIK Táncegyüttesének és a debreceni Gépjárműjavító Válla­lat BOCSKAI Tánccsoportjának. A hősök emlékművének megkoszo­rúzása és a tarka felvonulás után, melyen jelen voltak állami szerveink küldöttei is, elkezdődött vasárnap a gyermekcsoportok IV országos sereg­szemléje. Öröm volt látni és hallani az iskoláskorú gyerekek önfeledt já­tékát, táncát, énekét. A versenyből a galántai és a bieli (bélyi) Iskolások kerültek ki győztesen, de minden di­cséretet megérdemelnek a többiek is. A Nové Zámky-l (érsekújvári), ko­­márnol (komáromi 1, nitrai (nyitrai) és a Vei. KrtíS-l (óagykürtösi) Járás" községeinek népszokásaival és viselem teivel ismerkedhetett meg a közönség a Virágba szőtt álmok című műsor­ban. A seregszemle érdekes színfoltja volt ezen hagyományőrző falvak la­kosainak fellépése. A gyönyörű vise­­letek és felelevenített szokások nagy sikert arattak. A délutáni ünnepi nagygyűlést Var­ga Béla nyitotta meg és Fábry István mondott ünnepi beszédet. Ezután leg­jobb hazai csoportjaink fellépése kö­vetkezett. A XXI. Országos Népművészeti Fesz­tivál a debreceni vendégégyüttes fel­lépésével ért véget. * Véget ért tehát a csehszlovákiai magyar dolgozók XXI. népművészeti fesztiválja. Célját — felmérni a moz­galom jelenlegi helyzetét, fellépési lehetőséget biztosítani felnőtt- és gyermek-, valamint folklór csoport­jainknak, megmutatni a fejlődés felé vezető utat — elérte. Elmondhatjuk, hogy a rendezvény szakmai és szer­vezési szempontból is zökkenőmente­sen folyt le. Feltétlenül Jó megoldásnak bizo­nyult, hogy a seregszemle ezúttal három napos volt. Volt idő a látottak mérlegelésére, a bíráló bizottság tag­jai megfelelő helyen és körülmények között dolgozhattak, válogathatták ki legjobb csoportjainkat, a legjobb tán­cokat a vasárnap délutáni műsorba. Nem kellett tehát a közönségnek öt­hat órás maratoni műsorkat végig­néznie. A második pozitívuma a rendez­vénynek a műsor pergő ritmusa, az idővel való gazdálkodás. Nyomát sem leltük a sok szereplőt felvonultató rendezvények velejárójának: az idő­­eltolódásoknak, a többperces holtidő­nek. Csak az elismerés hangján szól­hatunk a szeminárium megrendezésé­ről is, melyen olyan neves szakembe­rek intelmeit, buzdító szavait hallgat­ták végig a résztvevők, mint a ma­gyarországi Vásárhelyi László nép­tánckutatóét. A legnagyobb öröm ta­lán mégis az, hogy koreográfusaink egyre inkább hazai anyaghoz nyúlnak. A népviseleti kiállítás egy része. (Prandl Sándor felvételei.) Különösen Gömör tánchagyományait és szokásait vitték sokan színpadra — sikerrel.. Nagyszerű érzékkel tapin­tottak rá a táncmozgalom továbbfej­lődését magában rejtő titokra a Rim- Sobota-i, Fii. Piskupicei- és sládkovi­­čovoi csoportok. Intő példa, vigyázni kell az énekesek beépítésére a mű­sorbal Egy-egy magyar nóta ízű, vagy nótaszerűen előadott népdal az egész műsor értékét csökkentheti. Minden­esetre örömmel láttuk viszont a „Ta­vaszi szél vizet áraszt“ versenyből Is­mert Szvorák Katit, Motyovszky Jó­zsef nét és Fürst Pált. A vasárnapi műsorban bemutatott közös táncszá­mok — Tavaszi táncok, Vasvári ver­­bunk — arról győztek meg, hogy ezen az úton is tovább kell haladni. Lenyű­gözően, a monumentalitás érzésével hatottak. Nem ártott volna szerintem, ha a kiállítás (honti népszokások) tárgyait egy kis cédulával látták volna el a rendezők, melyre ráírhatták volna, hogy a tárgy vagy viselet miből és mikor készült, mire használták, hon­­nét került — esetleg — a faluba. Ennyit röviden a versenyről, mely — leszögezhetjük — hazai magyar kultúránk méltó seregszemléje volt. —gj — A nagy író 1887-ben, akkoriban még mint Alekszej Makszomovics Pes­kov, öngyilkosságot követett el, de sikerült őt az életnek megmenteni. A kórházat elhagyva, már Maxim Gorkij néven távozott. A kórházban hagyta régi nevét, s régi önmagát is. Első el­beszélése a „Makar Csudra“ mór az új névvel jelenik meg, amelyet a KAUKÁZUS folyóirat közöl folytatá­sokban. Később szülővárosát Nyizsnij- Novgorodot is Gorkij nevére változ­tatták meg. Gorkij 1908 elején Amerikába átá­zik. Megérkezéséről az amerikai sajtó így írt: .......ilyen fogadtatást még alig látott NEW-YORK“. A New-York-i irodalmi és művészeti élet szfne-java látja vendégül a már akkoriban híres orosz írót. Gorkij Amerikában széles­körű ismeretségre, számos jóbarátra és támogatóra talált. Többek között megismeri az amerikai irodalom „nagy öregjét“ a hetvenegy éves Mark Twaint, találkozik a nagy angol író­val Herbert George Wells-szel, s több világhírű emberrel. Két jelentős művét, az „Ellensú­­gek“-et és „Az anyát“ Gorkij Ameri­kában írta, amelyek a munkásság új arculatát mutatják be. Először ango­lul Londonban, majd németül Berlin­ben jelenek meg e művei. Gorkij Amerikából Olaszországba utazik és Capri szigetén telepszik le, beteg tüdejét kímélni és gyógyítani. E célból többször is felkereste az azúrkék égű Itáliát, hogy egészségi állapotán javítson. Végképp 1933-ban tér vissza hazájába és többé nem is utazik külföldre. Olaszországi életé­nek epizódjairól remekművű novella­fűzére a Mesék Itáliáról címmel ta­núskodik. 1905-ben részt vesz Gorkij az Oj Élet, az első törvényes marxista saj­tótermék szerkesztésében. Itt találko­zott első ízben Leninnel, innen ered barátságuk is. Lenin halála után Gor­kij irta meg a legjobb Lenin-portrét. Gorkij gyakran és szívesen beszélt Leninről. A Leninnel való barátság Gorkij életének egyik legjelentősebb eszmei-gondolati fonalát adja kezünk­be. Levelezésükből nemcsak két em­ber segítő 'kritikus-vitatkozó gondolat­­cseréje ismerhető meg, hanem Gorkij bonyolult eszmei útjának minden lényeges problémája is. Gorkij úgy beszélt, ahogy írt, s má­soknak is azt tanácsolta, hogy írjanak „egyszerűen“, őszintén, mintha na­gyon kedves barátjával társalogna, a legjobb emberrel, aki előtt semmit sem akar eltitkolni, és aki mindent megért és félszavakból is következ­tetni tud.“ Nagyon szerette Gorkij az embere­ket, különösen az orosz népet, mely­ről így nyilatkozott: „Micsoda erő van Amikor 1972-ben Nižný Lanecen sor került az első „Daloló Alsólánc“ elne­vezésű szabadtéri dal- és táncünne­­pélyre, kevesen gondolták, hogy ez a rendezvény, illetve később már ren­dezvénysorozat, nagy mértékben fel­kelti a lakosság érdeklődését az aktív kultúrmunka iránt. A borúlátásra a több éves tétlenség s elsősorban a lakosság száma — ami alig négyszáz — adta az okot. Tíz lelkes asszony megcáfolva az aggodalmat, éneklő csoportot alakított s így 1973-ban már helyi szereplői is voltak a Daloló Alsóláncnak. Nem vallottak szégyent s azóta is aktívan dolgoznak. Felléptek több helyi és já­rási méretű rendezvényen, Í975-ben pedig első helyen végeztek a DARGÖI ROZSA elnevezésű járási népdalver­senyen. A már hagyományos lánci rendez­vényen két ízben fellépett a hajdú­nánási népművészeti csoport s ez volt talán a legnagyobb hatással az újabb helyi csoport megalakulására, ugyanis az alsólánciak viszonyozni akarják a magyarországi vendégek szereplését. Ez a tény szülte az újabb csoportot. Szaszák Györgyné kezdeményezésére ez év januárjában a községben meg­alakult a leányokból álló tánccsoport. Hangácsi Erzsébet, Szabadtko Magda, Gazsi Valéria, Nagy Jolán, Bankó Mar­git és Nagy Klára megismerkedtek a népi tánc alapjaival, majd komoly munkába kezdtek. Szaszákné vezeté­sével betanulták az első tánckoreográ­fiát Bodrogközi leánytánc címen. ebben a népben! Régebben nem tudta, mire használja, most azután felfedez­te az erejét. A polgárháború Idején, a bátorságnak és a leleményességnek valóságos csodáit nyújtotta.“ A nagy író mindenkinek segített, vagy tanácsot adott. Soha sem tudott nem-et mondani. Ha egy fiatal író az ö véleményét kérte, hogy mit olvas­son, egy csomag könyvet küldött neki; egy fiatal embernek pedig, akit a jö­vő gondjai aggasztottak, így írt neki: „ ... felvidultam, amikor többek kö­zött indulatos kitörését olvastam:, Ami pedig a boldogságot illeti, majd inegszerzem magamnak., Nagyszerű! Így kell cselekedni: szerezze meg magának. A világnak boldog embe­rekre van szüksége ...“ Gorkij az életének utolsó pillana­táig folytatta hatalmas, szerteágazó munkásságát. 1938. június 18-án halt meg, befejezetlenül hagyva Klim Szamgin életét. Amikor az egész világ részvételétől kísérve elhelyezték a nagy író hamvait tartalmazó úrnát a Kreml falában, már alig volt olyan irodalmi nyelv, amelyen művei meg nem szólaltak volna. Tömegolvas­mánnyá változtak azok, nemcsak a Szovjetunióban, hanem világszerte. S kiadják azóta is újra, meg újra, iskolákban tanulják életét és műveit, színpadokon szólalnak meg a képzele­téből született alakok, arcát, alakját filmszalagok, hangját lemezek őrzik. Ám élete több ennél! Élete az ő né­pe, amelyből lett, amelyet annyira is­mert és oly okosan szeretett, s amely elhalmozta őt szeretetével. Művei él­nek és élni fognak meg-megújuló élet­energiával, mert Maksziin Gorkij és hagyatéka az emberség törvénye, mindnyájunké. —rp— Rendszeresen hetente kétszer gya­koroltak. Lépésről lépésre haladva aránylag rövid idő alatt betanulták a táncot, ami egy kezdő csoportnak di­cséretére válik. Első fellépésükre áp­rilisban a ténccsoportok járási verse­nyén került sor, ahol sikeresen szere­peitek és a bírálóbizottság döntése alapján korcsoportjukban megszerez­ték az első helyet. Ennyi a csoport indulásáról, mely azóta egyesült a női éneklő csoport­tal, valamint a Hangácsi Bála, Nagy Imre és Szitás Iván összetételű citera­­zenekarral és közösen alkotják Alsó­lánc népművészeti együttesét. A kis folklórt képviselő csoport lel­kes, kultúrát szerető tagokból áll, akik minden bizonnyal a jövőben is arra törekednek majd, hogy méltó képviselői legyenek a községnek s egyben nemzetiségi kultúránknak. Gazdag József A Nové Zámky-i NAPSUGÁR tánccsoport. Közös erővel, egy célért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents