Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-01-17 / 2. szám
1976. [anuár 17. SZABAD FÖLDMŰVES 13 szokottnál jobban korszerűsítették a Cabaj-fiápori Május 1. Efsz-ben a T 174/3 jelzésű régi négysoros tehénistállókat. Az állattenyésztési központ vezetőjének, Cársky Jozel mérnök tájékoztatása szerint a műszaki korszerűsítéssel egyidöben az istálló befogadó képessége is bővült, s az eddigi 174 férőhely, idén 224-re növekedett. A felújítás következtében az eddigi 10 munkaerő helyett újabban В dolgozó tevékenykedik, pedig a fejőstehenek létszáma ötvennel Korszerűsített tehénistállóban új rendszerű fejőberendezés Az istálló-felújítást a volt négy földmüvesszövetkezet, a oabaji, a Cápori, a perešl és Svätoplukovo! egyesülése után hajtották végre, amikor a 4000 hektárnyi földterülettel rendelkező, megerősödött gazdasági egység ezt már könnyen megtehette. Az említett istálló-felújítás egy kidolgozott koncepció része, miszerint Cabajon megközelítően 1000 tehén részére újítanak fel különféle régi istálló épületeket. Más farmra összpontosítják a szarvasmarha-hizlalást, további farmon az üszőnevelést és máshová kerül az előhasl tehenek istállója. Ezen koncepció értelmében az egyesülés óta Cabajon a fejőstehenek számára már 2 db OMD jelzésű növendékmarha-nevelő istállót újítottak fel, amelyek eddig szabadtartásos rendszerűek voltak. Az egyik ilyen istállóban azelőtt 98, a másikban pedig 96 állatot neveltek, amelyeket alomnélküli rostéllyal ellátott ürülékcsatornás rendszerűre alakítottak át, s ezzel a férőhelyek száma 108-ra, illetőleg 115-re növekedett. Erre a szakosítással járó összpontosítás szüksége késztette őket. A hely kijelölésekor azért esett a választás Cabajra, mert itt aránylag magas, tejelékenységü a tehénállomány és az épületek is jó karban vannak. A koncepció megvalósítása során 1975-re ütemezték be a már említett T 174/3 jelzésű négysoros tehénístálló felújítását. A 155 cm-es, középhosszú tanyészállások 3 cm-nyit lejtenek, s ehhez csatlakozik az istálló hosszában az ürülékcsatornát befödő fémrácsozat. A rács alumíniumból készült, s a tehénállás folytatásaként következő első három rácsív 5 cm szélességű, viszont a többi csak cca. 0,5 cm széles. Így a rácson való állás nem kellemetlen a bekötött fejőstehenek számára. Az 1974-ben rekonstruált két OMD megnövekedett. jelzésű növendékmarhanevelő istállóba a felújítás után hazai gyártmányú DH 100 jelzésű fejőberendezést szereltek be, ahol két etető és három fejőnő tevékenykedik. A felújított T 174/3 jelzésű négysoros tehénistállóban a felújítást követően két műszakban dolgoznak. Minden műszakban van egy etető, egy fejő és egy női munkaerő, akinek feladata a fejősteheneket előkészíteni a fejés műveletére. Ebben a tehénistállőban a fejőst az Ausztriából behozott MIELE-Mobímatic—2-es jelzésű fejőberendezéssel végzik. Nyolc önálló fejőberendezés egy agregátumba vonható össze, amely a fejőstehenek mögött mennyezetre erősített függő vágányon mozog. Ez a függővágány a tejházban kezdődik, ahonnan a kitisztított agregátumot kézileg könnyen, akár egy újjal is a fejősre váró első nyolc tehén mögé vontatják. A fejő előtt haladó női munkaerő előzőleg már megmosta az első nyolc tehén tőgyét és hozzá fog a következő nyolc tehén előkészítéséhez. A szakmunkaerőnek számító fejő bekapcsolja a légrítkítással működő tejvezető cső motorját és felhelyezi az első tehén tőgyére a fejőcsészéket. Zöld fény jelzi, hogy folyamatban van a fejés. Mihelyt az egyidöben fejt nyolc tehén valamelyike már nagyjából leadta a tejet, a készüléken sárga fény gyullad ki. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az egy perc alatt kifejt tej mennyisége a négy fejőcsészéből együttese 0,2 liter alá csökkent. A fejő ekkor másodszor nyomja meg a fejőkészülék indító gombját és a tehén tejelékenysége szerint 1—2 percig utánfejést végez. Ennek folyamán ismét a zöld fény világít, majd újból felgyullad a sárga lámpa fénye. Ezzel az utánfejéssel minden fejés alkalmával tehenenként 0,27 liter tejet nyernek. Ennek a fejőberendezésnek olyan a műszaki rendszere, hogy az utánfejés befejeztével a fejés önműködően megszűnik ugyan, de a fejőcsészék csak az illetékes további kapcsológomb megnyomásakor válnak le. A régi rendszerű fejőgépek hátránya, hogy szívásuk nem áll le önműködően, s a tőgyből még a vért is kiszívják. Amikor a fejőcsészék a csecsbimbókról gombnyomásra leválnak, azok gumicsöve önműködően felcsavarodik egy peremi mélyedéssel ellátott kerékre, s a fejőcsészék a levegőbe emelkednek. Mihelyt mind a nyolc fejőgép befejezte munkáját, a fejő a következő nyolc tehén mögé vontatja az összefüggő agregátumot és az előzőhöz hasonló módon folytatja munkáját. Az első műszak szakfejője és fejőnője, valamint az etető hajnali 3,30 órakor kezdi munkáját, amely 9 óráig tart. A délutáni műszak három dolgozója 14,30-kor lép munkába és ezt 20 órakor fejezi be. Az etető az áthajtós istálló folyosójáról önkirakodó kocsiból tölti meg a vályúkat terimés takarmánnyal. A tehenek bekötése ün. grábeni rendszerű. A lánc alsó része a padozathoz van erősítve, míg felső vége egy olyan akasztóra van tűzve, amely pl. tűzvész esetén egyszerre őtven tehén részére hajlítható le, minek következtében a lánc leesik. A fejőstehenek napi takarmányadagja náluk pl. a 9 literes tejelékenység tehenek esetében a következő összetételű: 1. kukoricasiló 20 kg; 2. répaszelet- vagy répafejsiló 10 kg; 3. lucernaszenázs 10 kg; 4. takarmányszalma 3 kg; 5. takarmánykeverék teheneknek (DODPXJ 2,5 kg; 6. ásványi takarmánykiegészítő (MKP—3) 0,06 kg; 7. takarmánysó 0,04.kg; 8. takarmánymész 0,05 kg; 9. Bentoprogen (hasmenés ellen) 0,05 kg. A kilenc literes napi tejelékenységre kiszámított takarmányadagból látjuk, hogy a fejőstehenek számára gyártott takarmánykeverékből 1 liter tejre 27 dkg-al számolnak. A felújításkor felső- és alsó légcsere berendezést létesítettek. Az alsó vezetéken melegített vagy hideg friss levegőt vezethetnek kintről az ístállóhelyiségbe, a falakon elhelyezett légvezeték szellőző nyílásain keresztül. A villanyárammal működő hőképző berendezést az épület végén helyezték el. A fenti légelvonást a tetőcsúcs alatt a helyiség mennyezetén elhelyezett nyolc ventillátor oldja meg. Óránként négyszer cserélődik ki az istálló levegője, miközben optimális, vagyis 18—20 C fokos hőmérsékletet, valamint 70 százalékos relatív páratartalmat tartanak fenn. Meg kell még jegyeznünk, hogy pillanatnyilag a tejvezető csőből a tejházban kannákba gyűjtik a tejet, de már megrendelték az ETSCHEID jelzésű 10 ezer liter űrtartalmú tejhűtő tartályt, amely önműködően végzi a hűtés, valamint a tisztítás műveletét. A tej akár két napig is tárolható benne romlás veszélye nélkül. A tejfeldolgozó üzem dolgozóinak áruátvételkor be sem kell lépniük az istálló épületébe, mert a tejet a villanyszivattyúk 50 méteres földalatti csövön az átvevő helyre juttatják. Itt a tejkocsi szívótömlőjének végét hidráns-szerűen rákapcsolják a vezetékre és a szállítóeszköz tartálya megtelik. A benti és kinti vezetékek tökéletes tisztítása és fertőtlenítése biztos, mivel a tej áthelyezése után két szivattyú nyomja a csövekbe a hideg, a meleg, majd ismét a hideg vizet. Kezdetben néhány molitán műanyagból készült spongyát futtatnak át a csövön, amely belülről mechanikailag letisztítja a „tejfátyolt“. A hidegvizes öblítés után a már eléggé ismert önműködő mosógépek rendszeréhez hasonlóan a gép a beállított program szerint meleg vizet vezet a csőbe, amelybe egyidejűleg Kalgonit-S nevű fertőtlenítőszert kever. Ezt tiszta öblítővíz követi, majd meleglevegő szárítja a tejvezeték belsejét. Ez az önműködő tisztítási folyamat 45—60 percig tart, de a szakfejőnek nem kell jelen lennie, csupán a programolást szükséges a fejés befejezése, vagy a tej szállítótartályba szivattyú zása után elvégeznie. Fokozatosan az összes tehénistállókból, mindenekelőtt a meglevő háromból, majd a további felújított tehénistállókból, földalatti csövön vezetik a tejet й farm központi hűtőtartályába. A legújabb ötlet szerint további rekonstrukcióra ad módot az a tény, hogy a már említett 96 tehén részére felújított OMD jelzésű, valamint a T 174/3 jelzésű tehénistálló közötti szabad térség betetőzésével 6-szor 56 tehén számára nyernének férőhelyet. Ezen tervük megvalósítása után itt is az ismertetett fejőrendszert alkalmaznák. Nincs kizárva, hogy három műszakos üzemelést vezetnek be. Minden mezőgazdasági üzemben fontos, hogy a dolgozók nyitott szemmel járjanak és meglássák mindazokat a lehetőségeket, amelyek helyi körülményeik közepette módot nyújtanak ésszerű, olcsó Istállófelújítások végrehajtására. Ennek szép példáját találtuk a meglátogatott egyesült szövetkezetben. Kucsera Szilárd Takarmánykiosztási módok a nagy sertéstelepeken A sertések takarmányozásakor alkalmazott műszaki-tech-M nológiai eljárások ökonómiai hatékonyságának vizsgálatánál a különböző tényezőket két, egymástól alapvető módon elkülönítő csoportra kell osztani. Az egyik csoportba tartoznak azok a jelenségek, amelyek közvetlenül vagy közvetetten hatnak a sertések takarmányértékesítésére, fajlagos takarmány-felhasználásra (ilyenek az etetés módja és az etetett takarmány állapota); a másik csoportba azok tartoznak, amelyek nem befolyásolják a sertések termelését, gazdasági hatásuk a takarmányozás munkafolyamatának fajlagos költségeinél érvényesül. Ilyenek a takarmánykiosztás műszaki megoldásai, vagyis a munkavégzés gépesítettsége. Az etetés módja és a kiosztásra kerülő takarmányok állapota természetesen körülhatárolja az alkalmazott műszaki megoldások körét. A fajlagos takarmányfelhasználás szempontjából viszont tökéletesen mindegy, hogy a nedves, a dercés, vagy a granulált takarmány kézzel tolt kocsival, gépesítve vagy esetleg automatizált gépsorral kerül a vályúba, az önetetőbe vagy a padozatra. A takarmánykiosztás gépesítettségének gazdaságossága kizárólag azon múlik, hogy a holt munka arányának a növelésével járó többletköltségek miként realizálódnak az élőmunka mennyiségének csökkenésével elérhető munkabér-megtakarításban. Az új sertéstelepeken a takarmány-kiosztásnál alkalmazott műszaki megoldások nagy vállozátosságot mutatnak, ám ha a gépesítettség jellegét és ökonómiai összefüggéseit vizsgáljuk, máris leszűkül a változatok száma és három, többé-kevésbé elkülöníthető csoportra tudjuk felosztani a takarmánykiosztás műszaki technológiai változatát, éspedig a félig gépesített-, a mozgó (mobil) berendezésekkel és a beépített (stabil) berendezésekkel gépesített eljárásokra. Az első csoportba azok a megoldások tartoznak, amikor kézi erővel tolt kocsival szállítják és osztják ki a takarmányt. A második csoportba kerülnek azok a sínen vagy gumikeréken haladó, motormeghajtósú takarmánykiosztó kocsik, amelyek több istállóban ellátják a munkát. Végül a harmadik csoportot beépített szerkezetek alkotják, amelyek egyetlen épületben osztják ki a takarmányt. Ezek lehetnek kézi vezérlésűek és automatizáltak. A kővetkezőkben azt vizsgáljuk, hogyan alakul a különböző ágazatcsoportoknál e három műszaki-technológiai megoldás gazdasági hatékonysága. VEMHES KOCÁK TAKARMÁNYOZÁSA A vemhes kocák istállójában — azok tartási módjától (csoportos, egyedi) függetlenül — többféle műszaki megoldást alkalmaznak a takarmány kiosztására. A megfigyelt telepeken zömmel a „fáiig gépesített“ megoldásokat alkalmazzák, de több helyen található beépített takarmánybehordó szerkezet is. Több éves gyakorlati megfigyelés alapján egyértelműen kiderült, hogy a vemhes kocák istállójában teljesen indokolatlan és gazdiságtalao a beépített takarmánykiosztó gépezetek alkalmazása. Az élőmunka ráfordítás ugyanis olyan csekély, hogy még teljes megtakarítás esetén sem térülnek meg a rendkívül költséges, beépített géprendszerek. A félig gépesített (vagyis a kézi erővel tolt kiskocsit alkalmazó) megoldások két változata közül feltétlenül a vályúban való nedvesítés a legjobb. Igaz, hogy üzemeltetése — a vályú fölött vezető perforált csövek miatt — költségesebb, mint az előre összekevert nedves takarmány kiosztása, de a gondozó számára lényegesen kevesebb és könnyebb munkát jelent. A vemhes kocák takarmányozásának gépesítésére igen célszerű a kisvasúti sínen mozgó, motoros hajtású takarmánykiosztó kocsi beállítása, ami a fizikai munkát jelentősen megkönnyíti és nem drága. A vemhes kocák esetében semmi esetre sem célszerű az istállóban drága beépített takarmánykiosztóberendezést alkalmazni. A beépített géprendszer alkalmazása még akkor sem jár gazdasági előnyökkel, ha a technológiai költségek kiszámításakor a teljes bekerülési érték helyett csupán az üzemi szinten jelentkező hányadot, illetve az abbál számított amortizációt vesszük figyelembe. Abban az esetben, ha a takarmánykiosztást mobil géppel oldjuk meg a sertéstelepeken, akkor célszerű a vemheskocaszállást is bekapcsolni ebbe a rendszerbe. Ez ugyanis nemcsak összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint a beépített rendszerek, hanem számottevően meg Is könnyíti a dolgozó számára a munkát. Ha pedig nincsen a telepen több épületet kiszolgáló géprendszer, akkor a takarmány kézi erővel tolt kiskocsiból történő kiosztása és a vályúban való nedvesítése jelenti a vemhes kocák esetében a leggazdaságosabb megoldást. A SZOPTATÓ KOCÁK TAKARMÁNYOZÁSA Az új tartási rendszerek sok változást hoztak a fiaztatóban elhelyezett szoptató kocák takarmányozásának módjában is. A szoptatási idő rövidülésével jelentősen megváltozott a szoptató kocák etetési technológiájával kapcsolatos szemlélet is. A választási kor csökkenésével elterjedt az a gyakorlat, hogy a kocákat a szoptatás 21—33 napos időtartama alatt állandóan együtt tartják a malacaikkal, és a takarmányt is a kutricában kapják. A csoportosan etetett kocák takarmányának kiosztására a gyakorlatban kétféle eljárást alkalmaznak. Az egyik esetben külön tartályban keverik össze a vízzel a takarmányt, s vödörrel öntik az állatok elé; a másik változatban a száraz takarmányt beszórják a vályúba, s gumicsőből vagy a vályú fölött húzódó lyuggatott csőből engedik rá a vizet. Ebben az esetben is já megoldásnak bizonyult a takarmány vályúban történő nedvesítése. A szoptató kocák egyedenkénti, tehát a kutricában történő etetésére az újonnan épült sertéstelepeken többféle műszakitechnológiai eljárást alkalmaznak, s ezek között akad olyan is, ahol a kocák abraktakarmányát beépített géprendszer viszi a kutricák oldalfalán elhelyezett vályúkba. Ha a kutricában tartott szoptatókocák takarmányát nem kézi erővel tolt kocsival, hanem különféle típusú géprendszerekkel juttatják az állatok elé, ez 2,4—3-szorosára növeli a takarmánykiosztás fajlagos költségeit! A SZOPÖS- ÉS VÁLASZTOTT MALACOK TAKARMÁNYOZÁSA Az újonnan épült sertéstelepek fiaztatöiban a szopás és a választott (utónevelés alatt álló) malacok szinte kivétel nélkül önetetőből kapják a takarmányt. A takarmány önetetőbe való juttatására kétféle műszaki eljárást alkalmaznak: a kézi erővel tolt kiskocsit és a beépített géprendszereket. A malacok takarmányának önetetőbe juttatásával járó munka időigénye — egy-egy technológiai módszeren belül — szorosan összefügg a malacok korával, vagyis a naponta kiosztásra kerülő takarmány mennyiségével. Kézzel tolt kiskocsi alkalmazása esetén 60 kutricás fiaztatáegységben a 2—3 hetes malacok takarmányának — nem is mindennap sorra kerülő — kiosztása egy napra vonatkoztatva 2—4 percet igényel. A 4—В hetes malacoknál már napi 18—20 percet, a 6—8 heteseknél 27—30 percet, s mire elérik a 10—12 hetes kort naponta már 50—54 percet vesz igénybe a malactakarmány önetetőbe töltése. A takarmánykiosztás különböző műszaki változatainak gazdaságossága szorosan összefügg tehát azzal, hogy a malacok milyen korban hagyják el az elletőépttletet. A HÍZÓSERTÉSEK TAKARMÁNYOZÁSA A sertéshústermelés takarmányszükségletének csak kisebb része az, amit a tenyésztésben, vagy a kanok, kocák tartásához és a malacok neveléséhez felhasználnak. A sertéstelepen feletetett takarmánymennyiség zömét (65—75 százalékát) a sertéshizlalásnál használjuk fel. Ebből következik, hogy a hizlaldákban történő takarmánykiosztás különböző műszaki megoldásai különösen lényeges részét alkotják a vizsgált témának. A hízósertések takarmányának kiosztására szolgáló műssatki-technológiai eljárások vizsgálatánál meg kell különböztetnünk egymástól a száraz- és a nedves takarmány kiosztásának a módját, mert a takarmány nedvesítése, továbbá a vízzel növelt, kb. háromszoros mennyiség kiosztása többletköltségekkel jár. A takarmánykiosztás műveletének gazdaságosságát különben sem az dönti el, hogy milyen állapotban, hanem az, hogy milyen műszaki eljárással végzik el. A nedves takarmány kiosztására szolgáló technológiai megoldások között éppúgy van gazdaságos és gazdaságtalan, mint a száraz takarmány kiosztásának módjai között. Azokban a gazdaságokban, ahol a hízósertések takarmányának nedves állapotban való etetése mellett döntöttek, a takarmányozás műveletét két alapvetően eltérő módon oldják meg. Az egyik esetben a takarmányt száraz állapotban osztják ki a vályúba és ott nedvesítik. A másik megoldás szerint a takarmányt előzetes keverés útján, nedves állapotban juttatják a vályúba. Ez utóbbi megoldást a gazdaságok kétféle változatban: beépített csővezetékkel és mobil kiosztékocsival eredményesen alkalmazzák. A beépített rendszerű gépi berendezés itt is jelentősen megnöveli a kiosztás fajlagos költségeit. Dr. László László, tudományos kutatd
