Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-05-15 / 19. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. május‘15. 2 Cél: a termelékenység fokozása A nép szeretetétől övezve A győzelem napja évfordulójának előestéjén jelentették be hivatalosan, hogy Leonyid Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát a Szovjetunió marsalljává nevezte- ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Ugyanakkor Brezsnyev elvtárs másodszor is elnyerte a Szovjetunió Hőse és a Szocialista Munka Hőse elmet. Az ukrajnai Dnyeprodzerzsinszkban, Leonyid Brezsnyev szülőhelyén pedig felavatták a párt főtitkárának bronz mellszobrát. A Moszkvába özönlő gratulációkhoz népünk is csatlakozik. Leonyid Brezsnyev munka- és harci érdemeinek felsorolásával kapcsolatban kidomborítják a főtitkár nagy személyi hozzájárulását az SZKP történelmi békeprogramjának megvalósításához. „Méltán állíthatjuk, hogy a tartós és igazságos világbéke és Leonyid Brezsnyev neve elválaszthatatlan“, — hangoztatta a szoboravató ünnepség szónoka, Vlagyimir Scserbickij, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. Mi pedig csatlakozunk a szoboravatási ünnepség részvevőihez, akik Brezsnyev elvtárshoz intézett levelükben hangoztatják: „ön, Leonyid Iljics, mint lelkes kommunista és kiváló politikus — a lenini típusú vezetők dicső gárdájának képviselője, elnyerte a kommunisták, az egész szovjet nép és a világ minden becsületes embere mély elismerését és tiszteletét.“ (Lő) Az emberszeretet nevében A Nyugat-Szlovákiai Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság vezetői a napokban Hubicén (Gombán) az Állami Gazdaság székházában az összes álla- Щ gazdaságok igazgatói, párt- és szakszervezeti elnökei részvételével értekezletet tartottak. Jaroslav Algayer elvtársnak, a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjének megnyitója után Jozef Bartošovič, elvtárs a mezőgazdasági igazgató helyettese tartott beszámolót. Nagyvonalakban értékelte a kerület állami gazdaságainak múlt évi termelési eredményeit. Rámutatott a helyenként mutatkozó fogyatékosságok okára, s a CSKP KB októberi plénuma Irányelveinek a szellemében kiemelte a gazdaságok dinamikus fejlesztésének szükségszerűségét. A vitában felszólalók közül többen sürgették az igazgatóságokhoz tartozó széttagolt termelőalap összpontosítását, ami fontos feltétele a termelés szakosításának a nagy teljesítményű gépek és eszközök jobb kihasználásának, a munkatermelékenység javulásának, valamint a terméseredmény fokozásának. A színvonal általános fellendítése kapcsán szóba került, hogy a lehető legrövidebb időn belül — minden egyes gazdaságban — feltételeket kell teremteni az ágazati rendszer bevezetésére, ami a színvonalas politikai vezetés és szakmai Irányítás, valamint a következetes nyilvántartás veftlaszországban kormányválság ^van. Aldo Moro tiszavirágéletű egyszínű kereszténydemokrata kormánya megbukott, és június 20-ra új parlamenti választásokat írtak ki. Olaszországban nem számít meglepetésnek egy kormányválság, hisz a háború befejeződése óta közel negyven kabinet váltotta egymást, ám az objektív körülmények, az ország gazdasági és szociális helyzete, az olasz társadalom általános politikai légköre különös jelentőséget ad a nyári választásoknak. Minden eddigi kormányban prímszerepe volt a kereszténydemokrata pártnak, amely reformígéretekkel, politikai sakkhúzásokkal mentette át magát a társadalmi 'viharokon. Most azonban Olaszországban mindenki érzi, hogy az ország fejlődése történelmi fordulóponthoz ért: a jelenlegi helyzetben nagy esélyük van az 1947- ben kiszorított baloldalt pártoknak arra, hogy részt vegyenek, sőt szerepet vállalhassanak az ország politikai vezetésében. Már az év elején világos volt, hogy Aldo Moro egyszínű kereszténydemokrata kormánya képtelen vállalni a felelősséget az ország vezetéséért. A Kereszténydemokrata Párt kongreszszusán kiéleződtek a belső ellentétek és a konzervatív szárny képviselői, Fanfani, Forlandi, Andreotti szinte rátukmálták magukat a küldöttekre, lejárója, vagyis a további fejlődés fontos feltétele. Az értekezlet résztvevői közös álláspontban körvonalazták azokat a teendőket, melyek a CSKP KB októberi plénumát, továbbá a CSKP XV. kongresszusát követően az állami gazdaságok dinamikus fejlesztését nagyban előmozdíthatják. Kiemelték, hogy az állami gazdaságok szerves részét képezik szocialista nagyüzemi mezőgazdaságunknak, s alkotórészt vállalnak a feladatok szüntelen teljesítésében. Szükséges azonban, hogy a gazdaságok a jövőben még többet tegyenek a termelékenység fokozása érdekében. Jobban használják ki a rendelkezésre álló eszközöket és alapokat, hogy gabonafélékből és az alapvető élelmiszerekből mielőbb önellátókká válhassunk. Szükséges, hogy a növénytermesztés fellendítésében, a hatodik ötéves tervidőszakban, a korábbiaknál jobban hasznosítsák az összes földalapot, minden évben — választék szerint Is — elérjék a tervben meghatározott gabonatermést, illetve kerületi méretben a 2,5 millió tonna gabonamenynyiséget. További feladat az állattenyésztés hasznosságának tervszerű fokozása. A társadalom elvárja, hogy az állami gazdaságok ezen ágazata jó szolgálatot tegyen — példát mutasson másoknak — a növekvő igények kielégítésében. Ugyanakkor a haladó módszerek hogy válasszák be őket a vezetőségbe. Fanfani az ügyes cselszövő, de megcsontosodott maradi politikus így valójában a liberálisabb szárnyat képviselő Aldo Moro és Zaccagniní politikai irányvonalát ásta alá és a Morokormány bukását idézte elő, amely formálisan az abortusz-törvény parlamenti vitájában következett be. A közvélemény, a politikai megfigyelők a kommunisták és a baloldali szocialisták nagy esélyeit jósolgatják. Reális tény, az Cflasz Kommunista Reális tény, hogy az Olasz Kommunista Pártnak nagy lehetőség kínálkozik az általa hirdetett „történelmi kompromisszum“ politikájának érvényesítésére a számára kedvező választási eredmények esetén. Az Idei választások alkalmával 45 napra szállították le a választást kampány Időtartamát, a választási korhatárt pedig 21-ről 18 évre. A politikai és természetes földrengés okozta bonyolult helyzetben, feszült légkörben folyik a kampány. A líra tovább rosszabbodott s a kormány kénytelen volt elrendelni az ún. letéti kötelezettséget a külfölddel kapcsolatos ügyletek lebonyolítása esetére. A választók hangulatát tehát a vigaszmegvalósításával törekedniük kell az eszközökkel és az anyagokkal való takarékosságra, vagyis a szerves és műtrágyák, a vegyszerek a terimés- és abraktakarmányok, az energiahordozók, valamint a gépek és épületek jobb kihasználására. Az állami gazdaságoknál Is érvényes az a követelmény, hogy törekedjenek az eltérő eredmények okának a feltárására, az egyes körzetekre jellemző feltételek maximális kihasználására. Szükséges, hogy a jövőben jobban felkészüljenek a beruházásokra előirányzott eszközök kihasználására mind a gépesítésben, mind pedig korszerű termelőalapok létesítésében. Merészebben támaszkodjanak a termelés összpontosítását és szakosítását előmozdító tudományos-műszaki vívmányoknak, mint a termelés intenzív és hatékony fellendítésének gyakorlatban való megvalósítására. Cél, hogy az állami gazdaságok ebben az évben eredeti tervükhöz képest a termelés egyidejű fejlesztésével legalább 0,á százalékos költségmegtakarítást érjenek el. A feladatok következetes megvalósítása alapot nyújt az állami gazdaságok tervszerű, dinamikus fejlesztéséhez. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a jövőben még nagyobb részt vállaljalak a társadalom szüntelenül növekvő igényelnek a kielégítésében. tálán gazdasági helyzet befolyásolja. Számítani lehet további külföldi, elsősorban amerikai beavatkozásra. Az Egyesült Államokban „Polgári Szövetség a Földközi-tenger térségének szabadságáért“ fedőnéven szervezet alakult, amely elsősorban az olasz származású amerikai állampolgárokat tömörítve arra hivatott, hogy beavatkozzanak az olaszországi választások menetébe. A belső fasiszta és felforgató erők Is hallatnak magukról — merényleteket követnek el haladó politikusok, a terrorizmus megfékezésével foglalkozó Igazságügyi szervek munkatársai ellen stb. A konkrét helyzetben csak egy mód van arra, hogy változásokat ■ érhessenek el Olaszországban: az összes baloldali erők összefogása haladó átalakulások programjának kidolgozására és megvalósítására. Csak ez segíthet az országon. Ma tehát méginkább érvényes, mint a múltban, az a megállapítás, hogy Itália történelmi válaszút előtt áll. Lőrincz László Kevesen tudják, hogy május 8 a egy hatalmas világszervezet napja. Ezen a napon az egész világon megemlékeztek a Vöröskereszt és a Vörös Félhold 220 millió tagot számláló • szervezetének érdemdús, humánus tevékenységéről. Az emberszeretet gondolatának gyakorlati megvalósításán fáradozó Vöröskereszt hemcsak a pusztító háborúk idején, hanem a békés élet időszakában is komoly munkát végez. A Vöröskereszt szlovákiai szervezete tavaly több mint 5 millió korona értékű anyagi segítséget nyújtott egyes katasztrófa sújtotta országok lakosságának. A nálunk már sokéves múltra viszszatekintő Vöröskereszt feladatai közé tartozik többek között gondoskodni az emberek egészségvédelméről, az elsősegélynyújtás ismereteinek széles körű terjesztése, az önkéntes véradás megszervezése. Ez utóbbi tevékenyséségben a Vöröskereszt szlovákiai szervezete céljául tűzte ki, hogy meggyőző munkájának elmélyítésével elősegíti a térítésmentes véradás hányadának növelését. Az embert vér semmivel sem pótolható és a kórházakban mind több esetben kell vérátömlesztést alkalmazni, hogy a balesetet szenvedett embert megmenthessék. A Vöröskereszt céltudatos munkájának köszönhető, hogy hazánk e téren a legfejlettebb országok között is élhelyet tölt be. A balesetek elleni harc szakaszán főként a balesetek megelőzéséhez igyekszik hozzájárulni. Tág tere nyílik erre különösen a mezőgazdaságban, ahol igen jelentős a balesetek száma. Humánus tevékenysége, a társadalom, a közösség, mindannyiunk érdekében végzett áldásos munkája teszi indokolttá, hogy minden erőnkből a legmesszebbmenően támogassuk hazánk Vöröskereszt-szervezetét. (ben) ^N>X\\NVN>X\4VV\\44\X44\\N\44\4\4V44NV4XVV4V\N4V\\N4\4NN4NNN4V4\VNNNVX\NN4N4V4\4N\4VVVV44\VVVVVV4\\\V4V* Egyes mezőgazdasági üzemeink területén interzív fakitermelés folyik. A kép Pezinokban készült, ahol Rudolf Lindtner négytagú szocialista brigádja látható fakitermelés közben. Foto: J. Loíaj — ČSTK (hoksza) Itália válaszúton A népgazdaságfejlesztés fő feladatai a 6. ötéves tervidőszakban 7. Fejleszteni és tökéletesíteni kell a népgazdaságirányítást, hogy nagyobb mértékben elősegítse a hatékonyság növelését, éspedig a tudományos-műszaki haladás és a szocialista gazdasági integráció következetesebb érvényesítésével, hogy ennek érdekében mozgósítsuk a tartalékokat, serkentsük a munkatermelékenység fokozását, a termelés minőségének javítását, a dolgozók alkotóerejének és kezdeményezésének fejlődését. Ez megkívánja, hogy tovább növeljük a terv szerepét, az irányítás minden fokán szilárdítsuk a tervfegyelmet, hatékonyabban kihasználjuk a gazdasági ösztönzőket a tervfeladatok teljesítésének biztosítására, tökéletesítsük a jogi normákat és ésszerűsítsük a termelés műszaki alapjainak szervezési elrendezését. Mind nagyobb gondot kell fordítani a konkrét irányító- és szervező munka alkotó érvényesítésére és arra, hogy a dolgozók egyre nagyobb mértékben kapcsolódjanak be az irányításba. Ugyanakkor hasznosítani kell azokat a tapasztalatokat, amelyeket a tervszerű irányítási rendszer fejlesztésében a Szovjetunióban és a többi szocialista országben szereztünk. Ezért: Tovább kell emelni a népgazdasági tervnek, mint a népgazdaságirányítás III. alapvető eszközének színvonalát és növelni tekintélyét, erősíteni kell az állami költségvetés és a pénzügyi terv szerepét a pénzügyi és a devizaeszközük felhasználásában és a hatékonyság érvényesítésében. Folytatni kell a hosszútávú gazdaságfejlesztés kérdésének megoldásával összefüggő munkát. Tökéletesíteni kell a végrehajtási és az ötéves népgazdasági tervek rendszerének mutatóit, ezek kölcsönös szervezeti, ágazati és területi összefüggését, hogy hatékonyabban irányítsák a minisztériumok, a termelési gazdasági egységek, a vállalatok és a nemzeti bizottságok tevékenységét az újratermelési folyamat hatékonyságénak fokozására. Az irányítás minden fokán erősíteni kell a terv egyensúlyát az anyagok, a termelési kapacitások és a munkaerőforrások mérlegrendszerének tökéletesítése és bővítése alapján. Meg kell találni a szükségletek maximális és folyamatos kielégítésének legcélravezetőbb útját, mégpedig a ráfordított források egyidejű csökkentésével. Az anyagi-műszaki ellátást elsősorban a fogyasztási és a készletnormák rendszerének indokolt és szüntelen tökéletesítésével, az adott előnyök jelentőségének növelésével, az ellátás és az értékesítés ésszerűsítésével, a termelési gazdasági egységek hosszú távú közvetlen kapcsolatainak bővítésével kell tökéletesíteni. A szállítóiátvevői kapcsolatok tökéletesítésével és ar gazdasági szerződések szerepének megerősítésével biztosítani kell a termelési és a szállítási feladatok maradéktalan teljesítését. A gazdaságirányítás minden szintjén következetesen ellenőrizni kell a terv teljesítését, ennek érdekében tovább tökéletesíteni a statisztikai és az információs rendszert. Hathatósabban keli kihasználni a pénzügyi, az ár- és a bérösztönzőket annak érdekében, hogy a tervet a leghatékonyabb módon teljesítsék. A munkakollektívákat és a felelős dolgozókat ezekkel arra kell ösztönözni, hogy növeljék a társadalmilag szükséges termékek mennyiségét és minőségét, javítsák a termelés minőségi mutatóit, csökkentsék energia- ég anyagigényességét, gyorsítsák a termékek körforgását, csökkentsék a készleteket, gyorsabban népszerűsítsék a tudományos-műszaki ismereteket, tökéletesebben használják ki az álléalapokat és növeljék a külkereskedelem hatékonyságát. A munkakollektívákban fokozott érdeklődést kell ébreszteni az iránt, hogy igényes terveket elfogadva az újratermelési folyamatban kihasználják saját lehetőségeiket és a tartalékokat. Ügyelni kell arra, hogy a nagykereskedelmi árak teljesítsék küldetésüket, nevezetesen, hogy a termelésre és az árucikkek forgalmára fordított eszközök kritériumaival és a terv céljaival összhangban hatékonyan befolyásolják a gazdasági fejlődést. Az árpolitikával segíteni kell, hogy tervszerűen vezessék be az új termékek gyártását, növeljék ezek mennyiségét és javítsák minőségét. Az árlimitek és az új gyártmányok nagykereskedelmi árainak megállapításakor biztosítani keli a termelési költségek csökkentését, figyelemmel kell kísérni a teljesítményegységre eső termelési költséget, és a mérhető kiadások csökkeseknéi. Létre kell hozni az építésitermelési árképzés haladóbb formái egyre szélesebb körű érvényesítésének feltételeit. Tökéletesíteni kell a gazdasági tevékenység jogi rendezését oly módon, hogy hathatósan elősegítse a kitűzött feladatok megoldását és jobban védelmezze a társadalmi érdekeket. A tervszerű irányítás fejlesztésében új megoldásokkal kell kísérletezni. Tökéletesíteni kell a népgazdaságirányítást. El kell mélyíteni a központi tervező szervek szervezési és összehasonló szerepét a népgazdasági tervek kidolgozásának és teljesítésének ellenőrzésében. Nagyobb felelősséget kell megkövetelni az ágazati minisztériumoktól a párt gazdaságpolitikájának megvalósításáért a kijelölt szakaszokon, és az állami tervfeiadatok teljesítéséért. Az ágazati minisztériumokban következetesebben kell megoldani az irányítás tökéletesítésének kérdéseit, a termelés koncentrálásának és szakosításának a problémáit azzal a céllal, hogy pontosabban határolják körül az egyes irányító részlegek funkcióját és felelősségét, és csökkentsék számukat. Fokozatosan és tervszerűen tökéletesíteni kell a termelés műszaki alapjainak szervezeési elrendezését. A termelési gazdasági egységek hivatottak arra, hogy a vállalati gazdálkodás szakaszán az irányítás alapfokú láncszemei legyenek. Ezeket egységes termelési-gazdasági egységként kell kiépíteni, növelni kell felelősségüket az adott ágazat fejlesztéséért, az egységes műszaki- és beruházáspolitika megvalósításáért, a népgazdaság folyamatos ellátásáért az adott ágazat termékeivel, valamint az irányítás ás a szervezés hatékony módszereinek fejlesztéséért. Növelni kell a minisztériumok felelősségét a módszeres irányításért, a termelési-gazdasági egységek vezérigazgatóságainak felelősségét a vállalatok belső irányításának elmélyítéséért, az üzemen belüli önálló elszámolási rendszer következetes érvényesítéséért, a norma- és kalkulációs rendszerért, valamint a vállalatok belső szervezetének ésszerűsítéséért. Az irányítás minden szintjén növelni kell a felelősséget a számítástechnikai eszközök kihasználásáért. A jelenlegi információs rendszert jobban ki kell használni a konkrét irányításban. Fokozatosan meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy egyesítsék az automatizált irányítási rendszereket az információk gyűjtésének, tárolásának és feldolgozásénak egységes, országos rendszerében, aminek az adminisztráciős-Ugyviteli tevékenység korlátozását keli eredményeznie.