Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-05-08 / 18. szám
1976. május 8. SZÖVETSÉGI SZEMŰÉ dig arra, hogy az új ötéves tervidőszak igényes feladatait szorgalmasan, becsülettel teljesítők. Jól indultunk: az első negyedéves tervfeladataínkat valóra váltottuk. S továbbra sem lankadunk, ami a szorgalmat, a tettrekészséget, a kezdeményezést illeti. Erre a reménykedésre feljogosít minket az is, hogy főiskolai végzettségű szakembereink száma örvendetesen gyarapodott az utóbbi években: egyről hatra. S egy ösztöndíjasunk tanul. Ami a dolgozókról való szociális gondoskodást illeti, már évekkel ezelőtt példát mutattak. Náluk épült föl elsőként szociális létesítmény, a lehető legkorszerűbb. S ugyancsak náluk készült el a dolgozók iránti gondoskodás távlati terve, szociológusok segítségével, figyelembe véve sokoldalúan a helyi és egyéb adottságokat. Jócskán odafigyeltem az elnöknek egy nagyon megszívlelendő, más szövetkezetekben is aplikálható mondatára, melyben az állt, hogy hiába az anyagi felemelkedés, ha azt nem követi a szellemi. Vagyis az igényes, sokoldalú művelődés, a valóban szocialista életmód és életstílus kialakítása, a jó közösségi szellem, az elvtársi segítség. Ez az utóbbi gyakorlatilag abban is megnyilvánul, hogy évente 90 ezer koronát fordítanak alacsonyabb nyugdíjjáradékot élvező tagjaik járadékának kiegészítésére, s másfél millió koronát ötven tagjuknak családiházépítési kölcsön címén folyósítanak. MÉG TÖBB TUDÁSSAL ... Cupík elvtárs, a párt és a kormány nevében mondott köszönetét a Topolníkyi Efsz valamennyi dolgozójának az 5. ötéves tervidőszakban elért kiváló eredményekért, az üzemi pártszervezet kommunistáinak pártos helytállásáért. Mint hangsúlyozta, ennek a győztes szövetkezetnek a tagsága, kemény, lelkiismeretes termelőmunkával, közös erőfeszítésekkel járult hozzá a párt és a kormány célkitűzéseinek megvalósításához. Magas társadalmi elismerést jelent a vörös vándorzászló! Ez erkölcsi kötelességgel is jár, további eredmények elérésére kötelez. Kötelezi őket arra, hogy még több tudással járuljanak hozzá a XV. pártkongresszus határozataiból eredő, reájuk háruló igényes feladatok teljesítéséhez. Ehhez kívánt friss erőt, egészséget, sok sikert! Ezután a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának titkára, Huőko elvtárs,' majd Matejéík elvtárs, a Kerületi Pártbizottság titkára, s Öllé Gyula elvtárs, az SZLKP járási bizottsága nevében gratulált a vörös vándorzászló birtokába jutó szövetkezet elnökének, méltatva e közös gazdaság érdemeit. Ezt követően 36 élenjáró dolgozó és a harminc tagú gépi brigád részesült erkölcsi-anyagi elismerésben. Az ünnepi taggyűlést társas vacsora és megérdemelt vigalom követte. (kovács) A szakosítás útján A Garamvölgye egyesített szövetkezet 1968 januárjában Kamenín (Kéménd), Kamenný Most (Kőhídgyarmat) és Malá nnad Hronom (Kicsind) társulásával alakult meg, és központja Kamenín lett. A múlt évben kezdték meg állattenyésztésük szakosítását. Ivanics Imre főzootechnikus elmondotta, hogy tehenészetük két farmon található, éspedig Kamenínben 591, Malá n/Hronomban pedig 93 tehenük van. Tejeladási tervüket tavaly 100,6 százalékra teljesítették, így a Nové Zámky-i járásban a második helyre kerültek. Távlatilag a tehenészetet Kamenínben szeretnék összpontosítani, ami azonban nagy befektetést kíván, hiszen az itteni istállókat, habár nemrégen létesítették, a mai korszerű tehenészet következményeihez mérten egyrészt bővíteni, másrészt korszerűsíteni kellene. Üszőállományukdt (összesen 450 darab) ez év elejétől Komenný Mostban összpontosították. Az üszőnkénti napi abraktakarmány-adagot a múlt esztendők két és fél kilójával szemben most két kilóra csökkentették. Terimés takarmányuk elegendő és az állatok takarmányadagját melasszal ízesített szárított répaszelettel egészítik ki.‘A növendék-üszők napi súlygyarapodása 0,689 kiló. Sertéstenyésztésük szintén a Kamenný Most-i részlegen van és állományuk 350 koca, valamint 120 süldó. Kocánként 16,9 a malacelválasztási átlag. Központi hizlaldájuk Kamenínben található, ahol több mint 2800 darabos állomány egyedenkénti súlygyarapodási átlaga tavaly meghaladta a napi fél kilót. A Malá n/Hronom-i részlegükön tartják a hízómarhákat. Jelenleg a hízóba fogott 375 bika napi súlygyarapodási átlaga 0,879 kg. Itt szintén rátértek a szemes takarmány-takarékosságra és napi 2 kg abrakfelhasználás mellett szintetikus etetési módszert alkalmaznak. A szövetkezet ezen kívül vágócsibéket is tart a kamenín! részlegen. Tavaly eladási tervük 200 mázsa volt, amit kétszeresen túlszárnyaltak, mivel 400 mázsa vágócsirkét adtak piacra. A Garamvölgye egyesített szövetkezet szép eredményeket mutat fel. Ä vezetőség egyöntetű óhaja, hogy a szemes takarmányok további megtakarítása érdekében mihamarább korszerű terményszárítót létesítsenek. Ez legalább 3 millió koronát igényel, viszont a lucerna, a lóhere és egyéb takarmányok fehérjetartalmát így maximálisan megőrizhetnék. Ezáltal az abraktakarékosságban még jobb eredményeket" is elérhetnének és a hús-, valamint a tejeladási tervet lényegesen túlszárnyalhatnák. PHDr. Hofer Lajo* Fokozottabb követelmények SOKKAL TÖBB FIGYELMET a tűzesetek megelőzésére A tűzesetek, tűzkárok megelőzése hazánk valamennyi honpolgárának legelemibb kötelessége. Csakis az alapos felkészültséggel, fegyelmezett magatartással, éberséggel, a tűzbiztonsági intézkedések következetes megtartásával vehetjük fel a harcot a ,.vörös kakas“ pusztításaival szemben. Különösen napjainkban van szükség nagyfokú éberségre, hiszen a mezőgazdaságban is többnyire olyan gépek és termelőeszközök állnak rendelkezésre, melyek üzemeltetéséhez gyúlékony, vagy robbanó anyagokat használunk. S villanymotorok segítik elő a termelékenység fokozását; köztudott viszont, hogy az elektromosáram is okozhat tüzet, a hanyagság, felelőtlenség és a szakmai hozzá nem értés, ezen kívül emberáldozatokat is követelhet. A Szlovákiai Tűzvédelmi Szövetség tagjai, önkéntes tűzoltói, a mezőgazdasági üzemek saját tűzoltócsapatai, s a dolgozók egyaránt kövessenek el minden tőlük telhetőt, hogy a tűzesetek számát a legkisebbre csökkentsék, megelőzve a tetemes tűzkárokat, amelyek sújtják nemcsak az államot, hanem a mezőgazdasági üzemeket, sőt azok dolgozóit is. A mezőgazdasági üzemek vezetői semmiképp se vegyék tehát macerálásnak, ha a Járási tűzr védelmi szervek a tűzvédelmi oktatást, a dolgozók széleskörű tájékozta-’ tását, a tűzoltókészülékek beszerzését, a gyúlékony anyagok felhalmozódásának mellőzését szorgalmazzák. Sőt, éppen a mezőgazdasági üzemek vezetői, tűzvédelmi egységei az eddiginél több megértést, kezdeményező készséget tanúsíthatnának ezzel a közüggyel kapcsolatban. Milyképpen? Olyanformán, hogy az óvodák, gyermeknapközi otthonok, iskolák növendékeire, diákjaira is gondolnának, «r»ikor a tűzmegelőzés kerül szóba. Hiszen tudott dolog, hogy a tűzesetek egy bizonyos hányadát gyermekek idézik elő. Szorosan ide tartozik az ifi-tűzoltók csapatainak szervezése az iskolaköteles tanulók soraiból, valamint a védnökség vállalása a felnőtt tűzoltók részéről, az ifjú tűzoltók csapatai felett. Továbbá, főleg az üzemi tűzoltóknak kell jó példát mutatniuk az ébertüz lokalizálására alkalmas. Tűz esetén azonnal ki kell kapcsolni a villanyáramot a vezetékből (huzalból), mert ennek elmulasztása végzetes következményekkel járhat. A tűzvédelmi szervezetek rajversenyei is azt a célt szolgálják, hogy felmérjék az egyes rajok felkészültségét, ügyességét, akcióképességét. Mint minden évben, ez idén is megrendezik a tüzoltórajversenyeket a felnőttek, a fiatalok, valamint a pionírok részére. Ezek a versenyek csupán annyiban különböznek az előzőektől, hogy az idén sor kerül a Járási tűzoltóversenyekre, s a nemzeti versenyre is, amelyet ez év augusztusában Levicén Társadalmi-gazdasági fejlődésünk * széleskörű elismerést kivívott sikerei — a szocialista országok testvéri összefogása mellett — népünk szorgalmának és alkotó tehetségének eredménye. Ugyanakkor az is tény, hogy gazdasági, politikai, kulturális előrehaladásunk fő letéteményesei, mondhatni első számú teherviselői a vezető posztokon szolgáló tisztségviselők. A vezető politikai és erkölcsi magatartása, felkészültsége, egészsége — közügy! — tehetsége, irányító és szervezőkészsége, tapasztalata — köztulajdon! „ ... Az ország fejlődésének alapvető követelménye a kádermunka javítása“ — állapította meg Gustáv Husák elvtárs a párt XV. kongresszusának beszámolójában. A vezetők magatartása, forradalmi szelleme, állhatatossága és közösségi elkötelezettsége nemcsak a hatalom megragadásakor volt elengedhetetlen, de szocialista társadalmunk mai időszakénak is alapvető követelménye. A párt abból indul ki, hogy a kádermunka lényege a különböző posztokon szolgáló vezetők munkájának folyamatos, figyelemmel kísérése, segítése, tökéletesítése, új, nagyobb feladatokra történő felkészítése. A helyes politikai elvek érvényre juttatásának, a felelős döntések következetes helyi végrehajtásának feltétele a káderek helytállása. A mindennapi élet kicsi és nagy kérdéseit, a munkahelyi demokrácia érvényesülését, a helyi tapasztalatok, a közvetlen vezetők példája alapján ítélik meg az emberek! Nagyon nehéz szót érteni a szocialista demokrácia, vagy a népgazdaság tervszerű fejlődése kérdésésében olyan munkahelyen, ahol nem természetes a nyílt szókimondás, az egyenes beszéd, illetve ahol mindennapos a kapkodás, a szervezetlenség. A vezetőknek a társadalom életében betöltött alapvető szerepéből indult ki a párt Központi Bizottsága, amikor az októberi plénum ülésén átfogóan megvizsgálta a káder- és személyzeti munka helyzetét. A lényeges kérdésekre koncentráló, tényszerű elemzés megerősítette a párt káderpolitikájának bevált vonalát; megjelölte a szocialista építőmunkához jobban igazodó kádermunka irányát és követelményeit; megerősítette, bátorította a különböző posztokon szolgáló rátermett, alkalmas vezetők tíz- és százezreit; segítséget nyútott a széles közvéleménynek a vezetőkkel szemben támasztott követelmények egységes értelmezéséhez, munkájuk reális megítéléséhez. A közvélemény egyetemes tapasztalatával találkozott a CSKP XV. kongresszusának az az értékelése, hogy: „ ... a politikai megbízhatóság, a szakmai hozzáértés és a vezetői rátermettség hármas követelménye alap elvként bevált, egyre következetesebben érvényesül a vezetők kiválasztásában.“ Mi olyan országban élünk, ahol biztonsággal és jó érzéssel tölti el a gyárak munkásainak, a szövetkezetek dolgozóinak millióit, hogy a soraikból kikerült vezetők százezrei — köztük mind nagyobb számban egyetemet, főiskolát végzett gyerekeink —__ a különböző beosztásokban összességükben eredményesen dolgoznak. Döntő többségük a szocializmus odaadó híve, a reá bízott jogkörrel és hatalommal helyesen él, aktív a közéletben, magatartása, életmódja megfelel erkölcsi követelményeinknek“. A tehetséges, rátermett vezető — töltsön be bármilyen tisztséget — nagy értéke társadalmunknak. Kommunista jellemének, aktivitásának, közösségi magatartásának megőrzése — mindannyiunk érdeke. A káderek döntő többségének munkájára jellemző magas fokú felkészültség, emberség és felelősségtudat, amelynek alaposabb ismeretében, világosan felismerhető az élettől elmaradt, ismeretei megújításra képtelen, szakmai döntések emberi-politikai oldatával nem számoló vezető, akiknek helyzete rendezésre szorul. Hazánkban a vezetők utánpótlásának alapvető bázisa a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság soraiból, a nép rendszer által kinevelt értelmiség. Gustáv Husák elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a jövőben fontos politikai, hatalmi kérdésnek kell tekinteni, hogy tehetséges munkások, szövetkezeti parasztok, tervszerű előkészítéssel fokozatosan és folyamatosan vezető beosztásokba kerüljenek, ... növelni kell annak lehetőségét, hogy a fizikai munkások felsőfokú tanulmányokat végezhessenek. Szocialista építőmunkánk egyre bonyolultabb feladatai hatványozott követelményeket támasztanak a vezetőkkel szemben: szaktudásban, szervezési és vezetési ismeretekben —, de politikai felkészültségben, forradalmi szemléletben, ügyszeretetben és állhatatosságban is. (illés) Az alaposan felkészült tűzoltóraj gyors és szakszerű beavatkozása útját áilhatja a tűz tovaterjedésének, s megakadályozhatja jelentősebb tűzkár keletkezését. séget illetően, ügyelni arra, hogy a közvetlen felelős vezetők törődjenek a szükséges kézi oltőkészülékek számának gyarapításával, üzemképességük és elhelyezésük ellenőrzésével, a feltételek megteremtésével. No meg azzal is, hogy minden dolgozó tisztában legyen azzal,melyik készülék, milyen (Léván)bonyolítanak le. A versenyek alkalmával az egyes rajok elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek. Az egyes versenyfeltételek teljesítése alapján elért pontszámok szabják meg a rajok helyezését. A TVSZ járási bizottságai által rendezett iskolázások, szemináriumok, valamint a martini központi tanfolyamok célja, hogy tűzoltóink felzárkózzanak azokhoz az igényes feladatokhoz, amelyek a tűzmegelőzés szakaszán reájuk várnak. Mert, sok függ ettől a tűzesetek számának csökkentését, a keletkezett tüzek gyors és szakszerű lokalizálását és a kárérték csökkentését illetően. Gyakran tapasztaljuk, egyes mezőgazdasági üzemekben a tűzmegelőzésre nem eléggé ügyelnek. Például nincs elegendő oltókészülék, vagy ha van is, nincs feltűnően megjelölve, vagy éppen üzemképtelenség áll fenn. Márpedig nemcsak az oltókészülék üzemképességét kell rendszeresen ellenőrizni, hanem a gazdasági udvarokban levő hidrantofcat, vízforrásokat is. A koraárnoi járás önkéntes tűzoltói értékes felajánlásokkal köszöntötték a CSKP XV. kongresszusát, melyeknek összértéke közel 200 ezer korona. Ezt részben már teljesítették, s a még hátralevőt a legközelebbi időszakban teljesítik majd. E vállalások egyik pontja éppen a tűzmegelőzés és a tűzkárok csökkentése. Öröm számunkra, hogy a tűzstatisztika csökkenő irányzatot mutat járásunkban, amiből arra következtethetünk, hogy a járás tűzoltói realizálták a CSKP XIV. kongresszusa határozatából eredő feladataikat. S ebbéli igyekezetük, szorgalmuk az új, 6. ötéves tervidőszakban se lankadjonl Kép és szöveg: Andriskin I. KÖZEL HÜSZ ÉVEN ÄT AZ ÉLVONALBAN A Munka érdem rendes Topofnfkyi (nyárasdi) szövetkezet a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Federális Központi Bizottsága vörös vándorzászlajának örökös birtokosa. Országszerte, sőt államhatárainkon túl Is jől Ismert az alcímben megnevezett szövetkezet. Ezt a ]6 hírnevet és a társadalmi-erkölcsi elismerést a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kimagasló eredményeivel érdemelte ki. S a kiváló termelési eredményeik, a fejlett munka- és üzemszervezésük, gazdaságirányításuk mögött mindenkor az embereket kell látnunk, akik a közös célok eléréséért küzdenek újévtől Szilveszter napjáig; az élen az ugyancsak Munkaérdemrendes Dömény Jánossal, aki a közös gazdaság megalakulásától kezdve tölti be az elnöki tisztet, közmegelégedésre. MAGASRA A MÉRCÉT A küzdeni tudást, a célratörést már gyerekkorban kell gyakorolni, hogy edzett, a nehézségektől meg nem torpanó, bátor ember váljék a serdülőből, mire felnő. Ilyenformán kezdték az említett csallóközi szövetkezet dolgozói, vezetői is, soha meg nem elégedve az évi eredményekkel, mindig és mindenkor többre, jobbra törekedve. jó példát mutatva más szövetkezeteknek is. így azután nem csoda, hogy országra szóló eredményeket mutatnak fel, immáron közel két évtizede ... Miben mutattak követésre méltó példát? Hát az igényesség dolgában, amely mindvégig jellemzi ezt a szövetkezetét. Jól emlékszem, mennyit hadakoztak azért, hogy bő tejelékenységű tehénállományt alakítsanak kt. Az idő tájt ők azt az elvet vallották: ha tehén, legyen bőtejelő! S ezen arany-igazságot védelmezték úgymond „foggal-körömmel“, habár olykor bele-bele ütköztek a bürokratikus irányítás vasöklébe. De nem hátráltak meg! Meggyöződéses kiállásukkal gondolkozásra késztették a szemellenzős, korlátolt gondolkozásű egyes vezetőket. S az eredmény nem maradt el: kiváló, nagy tejhozamú tehénállományukat sokan megcsodálták, hazai szövetkezetesek, külföldiek egyaránt. Ez a tényállás, ha pontosan emlékszem, a hatvanas évek elején volt... Azóta pagyon sokat fejlődött az állattenyésztésük. A közelmúlt években elértek már 4400 literes tejhozamátlagot. Ezt a csúcshozamot különböző objektív —rajtuk kívülálló — okok miatt nem tudták tartani. Most azonban újfent magasabbra emelik a mércét, s ha minden jól megy, különböző keresztezés! kísérleteik sikerrel járnak, a 6. ötéves tervidőszak végéig' szeretnék elérni, sőt túlhaladni я négyezernégyszáz literes, évi tejhozamátlagot. Itt említendő, hogy a törzstenyészeteik igen jó hírűek. Az ország számos mezőgazdasági üzeme, szövetkezete Topolníky Efsz-től vásárol tenyészállatokat, igen jó minőségben. S ami az öntözéses növénytermesztést illeti? Szintén ők voltak az elsők, a kezdeményezők, nemcsak a járásban, hanem Csallóköz-szerte. Ezen a téren Is nagyot léptek előre, amit a tavalyi kiváló termelési eredményeik bizonyítanak a legékesebben. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium öntözési és talajjavítási szakosztályának vezetőjétől, Miloslav Brňák elvtárstól épp a közelmúlt napokban vehette át öntözési szakemberük a minisztérium által adományozott elismerő oklevelet, s az 1975. évi öntözési verseny I. helyezettjének kijáró tízezer korona pénzjutalmat. A VÄNDORZÄSZLÖ KÖTELEZ S most hadd idézzünk néhány mondatot Dömény János efsz-elnöknek a kormány és a Parasztszövetség vörös vándorzászlaja átvétele alkalmából összehívott ünnepi taggyűlésen elmondott beszédéből: — Őszintén szólva, öröm és büszkeség tölt el bennünket, hogy termékeinkkel hozzájárulhatunk dolgozó népünk élelmiszerellátása zavartalanságához. Kétségkívül jó termelési eredményeink eléréséhez azonban lényegesen hozzájárultak a szovjet nagyhozamú búzafajták, mezőgazdasági gépiparunk tervezői, derék, harcos munkásosztályunk, s természetesen a párt helyes, célratörő mezőgazdaságpolitikája. Mert, az 5. ötéves tervből eredő feladataink teljesítéséhez — közvetlenül az 1968—69-es politikai válság után — alaposan neki kellett gyűrkőzni. A közös munkához való jóviszony, a terv- és munkafegyelem következetes betartása, a munka- és üzemszervezés szüntelen tökéletesítése, a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola, valamint egyéb tudományos és kísérleti intézetek dolgozóinak önzetlen. személyes segítségnyújtása és a technika korszerűsödése átsegített minket az elénk tornyosuló nehézségeken. Csakis ilyképpen, közös együttműködéssel, a legújabb tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazásával érhettük el kiváló eredményeinket. — A vörös vándorzászló — folytat:a az elnök — kötelez minket! Mégpe-