Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-05-01 / 17. szám

М7в. május 1. 3 Devínska Nová Ves fDévényújfalu) Irányából a kőbányai munkások tö­mege közelít Bratislava felé. 1927 má­jus elsejét mutatja a naptár. Szorosan egymást mellett, zárt sorokban mene­telnek. Érzik, így erősebbek. Hatszá­­zan vannak. Ajkukról száll a dal: ,,FöI, föl ti rabjai a földnek . . .“ Az élen Simonyics Károly és Párák And­rás. Az egyik a vörös lobogót, a má­sik a „Munkát, kenyeret!“ feliratú táblát viszi. Beérnek Bratislavába. A Széna téren már várják őket társaik, összesen 12 ezren. Megrohamozzák a rendőröket, akik meg akarják akadá­lyozni a felvonulást. Fegyverük nincs. Puszta kézzel támadnak a lovasrend­­örökre. De végül győz az erőszak, si­kerül szétoszlatni a tömeget. Simo­nyics Károly mindvégig az élen ma­rad. Egy detektív álladóan körülötte ólálkodik. Amikor megbomlik az egy­ség, sétapálcájának tokjából szuronyt húz elő, így tartóztatja le Simonyics Károlyt és 21 társát. Megkötözik és behajtják őket a rabszállitó kocsiba. Irány a rendőrlaktanya. Ott ütlegel­ték mindannyiukat, de az öntudatot, a meggyőződést, az igazségérzetet, a jobb és szebb jövőbe vetett hitet nem verhették ki belőlük. Simonyics Ká­roly azóta is, minden év május elsején elől halad, kezében ott leng, lobog a vörös zászló. Véletlenül vetődtem Kamenínba [Kéméndrej. A véletlen hozott össze Simonyics Károllyal Is. Az iskolában a felszabadulás 30. évfordulóját ünne­pelték. Mellette ültem. Mellét a Cseh­szlovákia fennállásának 50. évforduló­ján kapott emlékérem s a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából alapított ki­tüntetés díszíti. A falu vezetői éppen a szövetkezet megalakulásáról beszél­nek. Szomszédom a fiilembe súgja: — Én is ott voltam. Többet nem mondott. Az ünnepélyt figyelte. Amikor a štúrovoi (párká­nyi) szovjet helyőrség parancsnoka lépett a mikrofon elé, az első sorban két fekete fejkendős néni összesúgott és sűrűn bólogatott. Az ünneoség vé­gén megkérdeztem tőlük, miért? — Éppen liven fiatalok ypliak; azok is, akik a háború alatt nálunk laktak. Sok szovjet katona áldozta életét a környékbeli harcokban. A szabadsá­gért harcoltak, de nem érhették meg, nagyon csúnya dolog a háború... ★ A rákövetkező napokon sokat gon­doltam az idős Simonyics Károlyra, aki vöröskatona volt. a felszabadulás után részt vett az új élet megindítá­sában, a szövetkezet megalapításában, s ma is úgy viszi, olyan büszkén a vörös lobogót a május elsejei menet­ben, mint valaha, amikor ezért meg­hurcoltatás járt. Pár nap múlva, most már szándékosan, ismét ellátogattam az említett faluba. Több útbaigazítás után leltem rá Károly bácsi portájára. Az udvaron egy sárga-fekete szőrű kutya fogadott. Nem éppen haraggal, de figyelmeztetően: no-no, előbb „el­lenőrizlek“. Körülszaglászott, s úgy látszik, hogv mindent rendben talált, mert elindult a bejárati ajtó felé. Ká­roly bácsi a feleségével együtt éppen a tévét nézte. — Most volna jó élnil Így öröké el­élnénk! De nekünk már lassan lete­lik. Hetvenöt éves vagyok. A múltról beszélgetünk, azokról a május elsejékről, amikor csak loppal, titokban szervezkedhettek és nem a főútcán vonult végig a tömeg, hanem a kertek alatt, a réteken. Feltörnek a keserű emlékek. — Nem is jó róla beszélni... Vörös mivoltáért sokszor munkát sem kapott, vagy éhbérért, öt koroná­ért, pakli dohányért, cigarettapapírért dolgozott egész nap. — A gyerekek libát őriztek, azért kaptak egy-egy karaj kenyeret. Így tengődtünk. Édesapja még 1914-ben bevonult katonának. Fogságba esett, vörös ka­tona lett. Ott volt Pétervárott, amikor megdöntötték a cár hatalmát. Hat év múlva hazajött, akkor tudta meg, hogy időközben fia is ugyanarra ^az útra tért. Az igazságért vívott harc útjára. Kun Béla mellett harcolt. De a Tanácsköztársaságot megdöntötték. A két világháború “közötti időszak alatt nehezen élt a munkás, a föld­­nélküli paraszt. Simonyics Károly ökölbe szorított kézzel dolgozott és ütött, ha kellett. Május elsején bár­milyen veszéllyel is járt, vitte a vörös lobogót. A második világháború alatt az ő házában volt elszállásolva a szovjet parancsnokság. — Én voltam a hírszerzőjük. Jártam a határt, beszélgettem az emberekkel, s jelentettem a parancsnoknak, mit hallottam, hol az ellenség. 1947-ben ismét az élre állt. A követ­kező tavasz meghozta a végleges sza­badságot. Életének jelentős állomása a szövetkezetesítés. Nemcsak elsőként jelentkezett a faluban a szövetkezet­be, de kivette részét az agitációból is. ★ Vannak híres emberek. Nagy tudó­sok, írók, költők, hazafiak, hősök. Az egyik feltalált valami fontos dolgot, a másik örökbecsű művészi alkotások­kal tette ismertté a nevét, a harma­dik győztes csatákat vívott, és így to­vább. Károly bácsi minden év május elsején a vörös lobogót vitte. Ha jól meggondoljuk, ez is hőst cselekedet volt abban az időben. Én már csak olyan május elsejékre emlékszem, a­­mikor az utcák és terek zászlódíszbe öltözve várták a felvonulókat, az ün­neplő dolgozókat. Csak akkor hatol el igazán a tudatomig, hogy nem volt ez így mindig, amikor Károly bácsit hall­gatom, a sok-sok szenvedést, megpró­báltatást, a kemény harcot, amely vé­gül is meghozta a győzelmet. Tudom, neki és sok ezer társának, sok-sok hős katonának köszönhetjük a tava­lyi, az idei s az ezt követő valamennyi boldog, békés, szabad május elsejét. Károly bácsi búcsúszavait sohasem fogom elfelejteni. — Vigyázzanak arra, amit mi kihar­coltunk, ne engedjék, hogy belső vagy külső ellenség megbontsa a munkás­­osztály egységét. Fister Magda Jól tájékozott emberek azt állítják, hogy egy évtizeddel ezelőtt még „is­tenkísértés“ lett volna ezt a települést felkeresni, mivel járható útja sem volt. Az itt élő emberek kora ősztől kéšô tavaszig gumicsizmában közle­kedtek az utcán; az idetévedt idegent a vendégmarasztaló sár egyhamar el­riasztotta. Ma már más a helyzet. A községben ezüstszalagként átszelő országút két­oldalún takaros családi házak, eme­letes szövetkezeti lakások váltják egymást. Majdnem a falu legvégén székel a Vŕbová nad Váhtfm-i (vágfü­­zesi) Helyi Nemzeti Bizottság. Nagy­sokára előkerült Skulec László hnb­­elnök, aki a határt járta. Elbeszélget­tünk ennek az alig nyolc esztendős községnek a múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Skulec elvtárs minden póz nélkül ecsetelte az elmúlt évtizedek sok-sok nehézségét, a jelen és a jövő feladatait. De adjuk át neki a szót. — Községünk a hatvanas években közigazgatásilag Kameniőnához (Ke­­szegfalva) tartozott. Ez idő tájt — 1961-től — én voltam a két község elnöke. A székhely persze Kameniő­­nán volt, ami nem kis problémát oko­zott, mert naponta kora reggel indul­tam, hogy idejében érkezzem. S nem­egyszer 'éjfél után érkeztem haza. Nyáron, vagy száraz időben még csak hagyján, de amikor beköszöntött az esős idő vagy a tél, gumicsizma nélkül egy tapodtat sem lehetett tenni. Nem csoda, hogy ebben az időszakban a fiatalok menekültek innen. Igazi meg­próbáltatás volt ez számunkra. Több­ször jégtáblák között, csónakon, vagy a befagyott jégen keltem át a Vág folyón. Embertelen munka volt ez! Sok-sok epizód elevenedik föl Sku­lec elvtárs emlékezetében. Köztük olyan is, amikor csak egy hajszálon függött az élete. A kötelesség szólí­totta, s neki menni kellett. Hogyan és mivel, az már senkit sem érdekelt! Vŕbová nad Váhom 1968. június 30-án vált közigazgatásilag önálló községgé. Hurbanovótól (Űgyalla), Imeftöl (Imelv), Nesvadytól (Nasz­­vad) és Komárnótól (Komárom) ka­pott „örökségül“ néhány települést és egy tanyavilágot. A község helyzetén sokat segített, amikor megépült az országút, amely összeköti őket a kül­világgal. Az említett időponttól kezdődött a község fejlődése. A szövetkezet veze­tőségével jó a kapcsolatunk. Ez sokat lendített a község sorsán, mert a szö­vetkezet vezetői nemcsak a saját gondjaikkal törődtek, hanem az itt élő emberekével is. Ennek ékes bizo-Skulec László hnb-elnök. nyítéka, hogv az elmúlt ötéves terv­időszakban több középülettel gazda­godott a község. Oj óvoda, új üzlet­ház. vendéglátó üzem. az iskola gene-r ráljavítása, a kultúrház bővítés", hogy: csak a legfontosabbakat soroljam. Mindezek nagyrészét a szövetkezet tizenegy tagú építőcsoportja építette öl Tóth Gábor vezetésével az élen. 'légy egyemeletes lakásegységet a következet építtetett a dolgozók szá­rúira. A szövetkezet vezetőségéi'ok az' 'rdomé az is, hogy ma úgyszólván linden családban gázzal főznek vagy ifenek. Ugyanis a szövetkezet a kor­zóim szárítót gázzal üzemel:/ ?L Ez ten nagy szó, egy ilyen minJ'ntöl ivói. eső faluban, amelynek a t;- lya­­ilág lakóival együtt mintegy П'уО ■/kosa. Felújították a vilanyhá! zatot ,.*s három trafóállomást létesítitek, ogv biztosítsák a folyamatos -.iram­­llátást. A közelmúltban 1700 m2 jár- U, továbbá egy halottasházat is épl­­;tek a „Z“-akció keretében.-- Ma már szívesen maradnak a iatalok a községben — mondottá okulec elvtárs —, mert a szövetkezet­ben megtalálják számításukat és kul­turális lehetőségeik is adottak. Aki pedig a városban akar szórakozni, anT nak autó áll rendelkezéséig, s így semmi akadálya, hogy vágyait kielé­gítse. Az elkövetkező Időszakban tov ibt) fejlődik majd a község. Megépül a zövetkezet új irodaháza, ami lehe­tővé teszi további négy család új ott­honba költözését. Ugyanis jelenleg d szövetkezeti iroda egy négy esc Iád részére alkalmas lakásban van elhe- I.ezve. Cukrászda, napköziotthon, köz­szolgáltatási üzem létesítését terve­zik. A hatodik ötéves terv vége fele pedig 3,5 mililó koronás költséggel egy fedél alá kerül majd a hnb, az egészségügyi központ, a posta és tűzoltó szertár. Tovább bővítik majd i közvilágítást, a járdák és utak épí­tésit is. Az elmondottakból is látható, hogy kis közösségben is lehet őszinte aka­rással, emberi összefogással nagyot tenni. Példa erre az újjászülető köz­ség, ahol olyan emberek élnek, mint ■Skulec László hnb-elnök, Szénássi Ferdinánd, a közös elnöke, Kürthy János, a pártelnök. Hlavatý Tibőv mérnök és nxég sokan, mások! Aiűriskin József A helyi nemzeti bizottság jelenlegi székhelye. ■ fA szerző felvételei.I ES LENGETT A VÖRÖS LOBOGÓ A munka legyen beesiet és dicsőség dolga — A gépek már ifjúkorom óta le­kötötték figyelmemet. Falusi gyerek létemre aratás idején gyakran kezdet leges cséplőgépek, masinák körül for­golódtam. a működésüket figyeltem. Képzetlen, tapasztalatlan emberke lé­temre azon töprengtem, hogyan lehet­nének még tökéletesebbek, baleset­­mentesek azok a szerkezetek, ame­lyekkel falun találkoztam. Később a levicei (lévai) gimnázium diákja let­tem, de a háború miatt tanulmányaim félbemaradtak. Ezután tanultam ki a gépszerelő mesterséget, azóta is eb­ben a szakmában dolgozom. Luki Lajos — aki fent idézett szavaival múltját jellemezte — ma a KuraFany i (knrali) Béke Efsz Nýrov­­ce-i (nyíri) részlegén műhelyvezető. Akárki beszélt erről az emberről. — lehetett az szövetkezeti vezető, kol­léga, vagy falubeli — elismeréssel, tisztelettel emlegette., Egyik munka­társa fgy szólt róla: — Gyermekkorom óta ismerem, mindig törekvő, eszes fiú volt. Lajos nak. mint munkáskádernek csak a háború után nyílott lehetősége arra, hogy érvényesítse képességeit. Ö a szerelőkulcs és a gépek közelségében maradt, ott ahol leginkább jól érzi magát. Amikor a szövetkezet vezetőivel beszélgettem a szerelőgárda felké­szültségéről, akcióképességéről, a jó vélemények mellett a főgépesítő meg­jegyezte: „Nemcsak helyi viszonylat­ban, de azt hiszem másutt is gondot okoz a lánctalpas traktorok javítása. Éppen ezért a nyíri részlegen javít­tatjuk. ott, ahol Luki elvtárs a mi helyvezető. A szerelőcsarnokban, nttjártamkur a szakemberek egy frissen javított DT hangját, mozgóképességét vizsgáígat Iák. Uram István és Duchony Béla szerelők a műhelyvezetővel együtt elégedetten, a jó) végzett munka örömével beszélgettek az is­mét üzemképes vontatóról. A műhely túlsó részén jól megtermett tizenéves fiatalember javított egy erős motort. Nem szerepelt a műhely szerelőinek névsorában, ugyanis a Dvory nad Ži tavnu-i (udvardi) Mezőgazdasági Szak­tanintézet harmadéves növendéke, s a műhelyben jelenleg gyakorlaton van. — Ást állítják, gyakorlat teszi a mestert. Valóban így van. saját példá inon is tapasztalom. Az iskolában az elméleti oktatás mellett a gyakorlat­ban is elismételtük a tanultakat. Ké­pesítésünknek a gyakorlat az alapja, jé kai Károly osztályfőnököm, Acs István mester, aki a hegesztő tanfo lyain vezetője, nagyon sok mesterin gást. tapasztalatot adott át nekünk, fiataloknak. Ezeket felhasználva mi, végzősök itt kint az életben aránylag jói boldogulunk. A fiatal jövendőbeli szerelő — a műhelyvezetővel kapcsolatban megje gyezte: — Itt aztán nem lehet selejt­­munkát végezni. A mester ezt még nálam sem tűri el. ' Zoltán a mester szót különösen hangsúlyozta, e hogy miért, ezt a mű helyvezető közbeszólása árulta el. — Zoli fiam számára nem kiváltság, hogy az apja keze alatt dolgozik. Sze retném megértetni vele azt, ami sok­éves szerelői gyakorlatom idején en gém is végigkísért: egy mesterember minden körülmények között tudja a munkát becsülni. Az igazi kiegyensúlyozottság, maga biztosság forrása véleményem szerint a tökéletes, jól végzett munkában rej ük. S ha ez a két említett tulajdonság nincs meg az emberben, jó munkát nem is végezhet. A műhelyvezető nem csupán szak­mája területén fejt ki említésre múlté tevékenységet, hanem a közéletben is. Mint járást képviselőnek, módjában áll különböző fórumokon kifejteni vé­leményét, a köz érdekében szólni ott és akkor, ahol amikor erre szükség van. Magasztalást, tömjénezést mellőzve Luki Taios műhelyvezetőnek kívánjuk, luvnuiuo 19 becsülettel, mint eddig, s a köze ek továbbra is maradjon szívügye. Ízt kívánja tőle a kurafanyi szövetkezet vezetősége, tagsága, a falu és cjés* társadalmunk. K4."T« C- ’ - DR SBEmIhkÜ Luki Lajos műhelyvezető Zoltán fiával traktorjavítás közoen. (A szerző felvétele.) •'S

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents