Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-04-24 / 16. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. április 24. KAMJÉN ISTVÁN: ÉEEEESIsíatsIiEEE© 0 0 0 0 0 Fö ! D зэжшэзззжшшшшщ bár nekem te mondta volna valaki, de engem nem tartóztatott senkt., Azért mondom most én neked: vágd le a szárnyaidat, öcsém ... A legény megrezzent, a szél felzúgott, cikáztak a villámok, de ók ketten, mint a szikla — ültek. Az öreg folytatta: — Itt születtél fiam, ttt élj! Ezerkllencszázharmincat írtak. Ketten ültek a tűznél: az Öreg és Mihály. A szél nyargalt, mint lovas a pusztán, a folyó tarajos hullámokat verve nyaldosta a partot. Távolabb felfordított talicskák álltak, némelyik billegett a szélben, mint a részeg ember. Az öreg egy marék száraz gallyat dobott a tűzre, attól fellángolt, de a szél újra meg újra leteperte. Nagyot szítt cseréppipájából, aztán megszólalt: — Hát elmész, Mihály? A legény felemelte a fejét. Fekete szembogara fényiéit, pillanatig nézte az öreg inas, száraz kezét, a fakó kék inget rajta, amit púposra lebegtetett a szél, aztán csak ennyit mondott: — Eli — Hová? — Tudom is énl — rántott egyet a vállán. Egy ideig némán bámult a lángokba, majd folytatta: — Tovább cselédeskedjek? Túrjam a földet másnak? Koncsorogjak, mint a kutya? Nincs itt senkim és semmim. Nagy a világ, elférek benne. — Az igaz. Könnyen repülsz, mint a madár. — Könnyen — nevette el magát a legény —, hátamra veszem a cókmókomat, aztán megyek. — Gondolod? — TudomI — biccentett és nyugtalanul felállt. A felhó mind sűrűbb lett, egyetlen csillagot sem lehetett már látni. Az öreg kivette szájából a pipát és egy köre mutatott vele. — Ülj csak lel — Bütykös ujjain megvillantak az avas, sárga körmök —, vagy álmos vagy? — Nem én! — újra lekuporodott az öreg mellé, két kezét átkulcsolta a térdén. Az öreg folytatta: — Hát azt hiszed, madár vagy? Mihály szemptllái megremegtek, némán tekintett az öregre. — Hej, hej, Mihály!... Azt hiszed, te Is úgy repülhetsz, mint a madarak? Szabad az út előtted? Te nem vagy madárl Néked nincs szárnyad! — Nincs háti — Hm ... mégis menni akarsz? — Nemcsak a madarak vándorolhatnak, az emberek is... — Gondolod, másutt jobb lesz? — Azt mondják, ilyen nyomorult világ sehol nincs, ahol ennyit kell kujtorognl... — Mondják? ... Ugyan kik? — Még Pesten mondták nekem ... Gondoltam, összekuporgatok egy kis pénzt, és elmegyek... — KÓdorognt a nagyvilágban? Bolyongant, mint az űzött vad? — Jobb kóborolni, mint... — Majd megtudod, Mihály! En ts azt hittem valamikor... forró volt a fejem, mint a tiéd. En is azt hittem, másutt jobb lesz, aztán... dehogy... Mihály szavakat keresett, de csak ennyit tudott mondani: — Mt volt? Villám hasította ketté a sötétséget, a mennydörgés nyomában megremegett a föld. — Ml volt? En is azt hittem, jobb lesz másutt. Nekem is annyim volt, hogy az egészet a hátamra vettem. Kuporgottam kts pénzt, bekötöttem a zacskóba, amit még szegény édesanyám varrt, aztán elindultam. Bíztam az erőmben. Sokfelé jártam, Mihály! Hajtott a kíváncsiság, hogy világot lássak. Örültem, mint a madár, ha kiszabadul a kalitkából... Sokszor az éhségről is megfeledkeztem, pedig nagyokat korgott a gyomrom ... — Kubtkolt? — Várj csak sorjára. Mihály izgatottan fészkelődön, egymás után szippantott a cigarettából. — Ftumébe kerültem először, rakodómunkásnak. Mindenki csak bámult engem, fogadásból egyszerre két zsákot vittem ... Ügy bizonyI... Ügy néztek rám, mint egy óriásra... En meg, bolond, azt hittem, az erőm sohasem fogy el... Jókedvvel dolgoztam reggeltől estig, ha kellett, még éjszaka is... Aztán ez is elmúlt, mint az első szerelem ... Egy napon elbúcsúztam a cimboráktól és elszegődtem hajófütőnek. Hogy örült akkor is ez a bolond szívem!... No, most már megyek a végtelen tengerre... Hallgattam a gépek zakatolását, olyan volt ez nekem, mint a muzsika ...Ha időm volt, bámultam a tengert... Sokszor úgy láttam, mintha a tenger az éggel egybenőtt volna. Egyszer aztán kikötöttünk egy nagyvárosban... Mint a gyerek, bámészkodtam, nem tudtam betelni a látnivalóval. Fényesség, pompa mindenütt... Akkor azt hittem, ilyen az egész világ... — Aztán, amikor a városból kiffebb kerültem, láttam a sok éhes, rongyos embert... Összeszorult a szívem ... Az öreg kis szünetet tartott, homlokát törölgette, komor arcát hol a rőzseláng, hol a villám világította meg.-— Nagy daráb földet bejártam, Mihály! A nyomorral mindenütt találkoztam. Mehetszz a nagyvilágba akárhová — folytatta —, egy tenyérnyi helyet sem találsz, ahol otthon éreznéd magad. Mihály megborzongott. — De nem ám, Mihályi... Hej... — Hát éhezzek? — DehogyisI — legyintett. — Ne felejtsd, sokan vagyunk és erő van bennünk... Csak ezt a széthullott erőt kellene összekovácsolni... Ne ábrándozz... azt mtndtg keserűen ftzett meg az ember... Tudod, hogy voltam én? Mihály nézte az öreg kidudorodott ádámcsutkáját, amint meg-megmozdult, az öreg pedig rajta tartotta tekintetét. Aztán feltekintett az égre. A föld felnyögött, mintha álmából ébresztené a vihar. — Ogy, úgy Mihály... Mikor a határt átléptem, csendes este volt.. Álltam a senki földjén s kérdeztem magamtól: „Hová mész Antal?“ A kóbor vágy legyűrt bennem minden más érzést, elindultam ... Kotorászott a tarisznyájában, kivett egy kis zacskót, átnyújtotta Mihálynak: — Evvel jártam be a világot, evvel a marék földdel. Sokszor elővettem, simogattam; sírt a lelkem, mikor távol voltam hazulról... néha úgy éreztem, fojtogat valami... Mihály nézte, tapogatta a zacskót, közben az öreget figyelte. — Ez hívott vissza... ez, meg a csalódás ... Mert megtudtam, hogy másutt sem jobb az élet... A kis zacskót visszatette a tarisznyába. Széjjeltekintett a sötétségben, mintha egy pontot keresett volna, hogy megmutassa Mihálynak, itt kapaszkodjon meg. — Jó ez a mi földünk, és szép k.. öcsém ... Még a madarak énekét is jobban megérted Itt... Mihály némán nézett az öregre. — Sokfajta embert láttam ... Mikor visszajöttem, azt kérdeztem magamtól: érdemes volt-e?... Ne vágtass fiam, magadban csak árnyék vagy... Ne bízd el magad... Gyenge leszel magadban... A két ember behúzódott a kunyhóba, onnan nézték, amint távolabb lángolni kezdett egy kiszáradt jegenye — világító oszlop egy kis halmon... — Másutt is verekedni kell a létért ... de ehhez nem elég az erő, ész is kell... Más népek Is voltak így, mint mi, és széttépték a bilincset... — Igen? — nézett az öregre. — Itthon is el kell jönni az tdőnek, itthon verekedj érte. Aztán majd repülhetsz ...de nem egyedül, mert eltaposnak a férgek... Kinn zuhogott az eső__Így nézték a villám gyújtotta fát, kísérteties fénnyel világította be a tájat, dacolva orkánnal, záporral... S amíg nézték a sistergő izzó jegenyét, Mihály érezte, hogy leikébe megnyugvás költöztk és fellobban benne a remény... FODOR JÓZSEF: lÉVFO DULO RA * Öh, fantázia, feszítsd szét szárnyaidat, fogd át a roppant birodalmat, ahol negyven évvel ezelőtt megzendült a vihar s forradalom kelt, melytől más lesz a vén világi Szlvszakasztö robotjából felszökkent a muzsik; a Rendből, melynek útja vak volt, reménytelen, a barmaiként Izzadó, silány dőzsnek eszköze csak, a vérrel kenyér-csikaró, henye asztalra ütve, kelt, míg piros zászlóival munkája-nyűtt keze reszketett — állati nyűgből, az embernek addig legalja, eb, zendült, forrt, az új életet nyelve, könnyek között, forró boldogan, a büszke év szavára felszökött. A láncok megroppantak, retten a kény, mint vakítva lecsapó villám nyomán, hirtelen a zsarnok kardja zusgorodva lehullt, ahogy ugrottak, léptek a kihevült milliók, megroggyant eresztékein át buggyant a gyár, míg ömlött és zúdult a munkás-raj habja ott, kik éhén épült acélban, vasban e világ, — keserves, kiszakadt dühével robbant a had, mint a Történelem ébredt, s ellenállhatatlan ereje bamba zsoldos-hadat semmiként elsepert; rebbent az éj, roppant az úri, ősi, buta gőg, s a világot, aki építi, kezébe vette a népi Sápadt cárok hideg és kegyetlen őrülete, bitók, börtönök, henye dózs és dolgos éh, babona, éj és a gyilkos butaság vad dühhel tartott világa,mint hirtelen álom, eltűnt! Óh, óriás napok indulása, új és új győzelem. Hogy dobbant út útra a megrekkent, suta lét, s minden, ml, mint gyökerén, ült, megremegett, királyok, pénz, hatalom, rögzött ősi jog, nép hátán épült büszke, konok rend, ál-„biztos“ világ, öröklött kény, cím, rang, mint isteni rendelés — és, mint földrengés, morgó bomlás, természeti tünemény, ormokat ontva vállaival, a felmozdult szörnyeteg, bilincseiből felszökkenve, mint megbillen a föld, nyomán, ami régi, rút, reszketett s összetört! Ezerkilencszáztizenhét októberében történt, hogy új utakra szállt, ami él, írjátok, jegyezzétek ezt a napot, írók, hiába már az elkendőzés, erőszak, bamba düh, ami akkor elindult, száll a forradalom, millió úton kanyarogva, rejtve, vagy nyíltan, s porlik a rossz, ami akkor, ott győzött, megváltoztatja a levőt — s az egymásnak-feszült-népű, vak, buta régi renddel végre az embert! Mint óriás ormon álló ember, óriás testtel 'felmagasodva, messze láthatóan térfélén terekig, felemelt kézzel int és rettentő hangja távolokat áthatva zendül, népek fölött, kik sürgésükben meggyökerezve megállnak és vésik fülükbe; nyúlik amott, negyven évnek távoli ormán roppant alakkal a Hatalmas, ércszóval világot indító, s időtlen, vakra végzetes bűv-szavú hős: — nézd, Lenin kiált onnan, legtávolabbi sarkáig a jövőnek, — s Emberré szökött rab, s derék, vagy a hangjára meglapult sunyi zsarnok hallja a kiáltást! |y|ásodszor mutatkozott be tárlatával a dél-szlovákiai nyilvánosságnak Almási Róbert fiatal festőművész. Idei első, komárnoi (komáromi) kiállítása utón Dunajská Stredán (Dunaszerdahelyen) jelentkezett második, bővített tárlatával. A Kostolné Kraőany-i (egyházkarcsai) fiatal művész — 1948-ban született —, aki a Járási székhelyt szinte szülőhelyének tartja, a dél-szlovákiai magyar lakosság életében nem mindennapi pályát választott, amelyen bíztatóan indult el. Iparművészeti középiskolát végzett Brnoban, ahol Dalibor Chatrný tanár grafikai osztályának növendéke volt, majd a bratislavai Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, főként Matejka és Gajdoš, valamint Čemický professzorok vezetésével. Művészi egyéniségére különösen hatott Matejka professzor pályaindító gondoskodása Mi jellemzi általánosságban Almás! Róbert alkotását? Ha eddigi alkotásain — mintegy 85 festményen — mérjük le, akkor szembetűnő a táj és az emberek szeretete. Mint a fiatal művész bevallotta szenvedélyesen szeret utazni. Utazásai nemcsak turisztikai élményt jelentenek, hanem megismerési és főként alkotási lehe tőséget is. Ilyen alkalom volt számára tényleges katonai szolgálatának ideje, amelyből morvaországi tájképei is származnak. Művészi egyéniségére jellemző sajátos ecsetkezelése, szinte bravúros játéka a színekkel. Festményein erősen dominálnak az élénk színek: a piros, a narancssárga, olykor a zöld. Még tájképein és csendéletein is. Kilép a hagyományos iskola járt útjáról és önálló kifejezésmódot, érezhető, más alkotásaiban eljut az utat keres. Ez természetesen sokféle absztrakt ábrázolás határáig, afféle festői. Irányzat elemeinek feltűnésé- szintézist keresve, ám képei általában vei jár: egyes művein kutiista hatás kidolgozottak, közérhetők. ÍGÉRETES PÁLYAKEZDÉS Csendélet. Almási Róbert képeinek fő jellemzője az emberközelség, élet igenlés. Ezt egyaránt sugározzák monumentális, közepes nagyságú és miniatűr alkotásai. Olajfestményei között számos alkotása a családi környezetből veszi tárgyát. Ilyen témájú a Gyerekszoba jeleneteit megörökítő Első lépések s hasonló tárgyú képei. Műveiben gyakori téma a szerelem, párválasztás, a női lélek rejtelmeit tükröző tűnődés. Az alkotó is egyik legsikerültebb képének tartja az Asszony gyűrűvel című festményét. A szülőföld! táj szeretetét sugározzák a Csallóközi tél, Dunaszerdahely, Csallóköz, Szüret stb. című tájképei, de ugyanúgy megörökíti szép hazánk más tájait is (Délmorva táj). Több kompozíciója az emberiség békevágyát, a háború, fasizmus gyűlöletét tükrözi ihletett művészi formában. Almási Róbert reményteljes tehetség. Művészi pályájával kapcsolatos elképzelései határozottak: gyökeret eresztett Dunajská Stredán mint szabad hivatású művész, itt él, tanul és alkot. Minden jogunk meg van feltételezni, hogy kiforrott művészi egyéniség bontakozik ki itt, a Csallóköz szívében. Reméljük, hogy a hazai művészek eddigi összes elkötelezett renCsallóköz kulturális életéből dezvényeiben (művészek a pártnak felszabadulásunk 30. évfordulójára, a XV. kongresszus tiszteletére) aktívan részt vevő csallóközi művész Prágában is sikeresen bemutatkozik május 7-én nyíló tárlatával. HÉTKÖZNAPOK MŰVÉSZETE A Csallóköz kulturális életének további kiemelkedő eseménye volt Dagmar Rosűlková-Kubíková érdemes művész kerámia-kiállítása az Aranykalász Efsz szövetkezeti klubjában. A városi közönségnek nem kell külön bemutatni Rosűlková művészetét, amelyet kormányunk egyebek között az érdemes művész cím adományozásával is elismert. Kiállításának jelentőségét elsősorban abban látjuk, hogy művei most elhagyták a fővárosi kiállítási termeket, hogy a vidéki lakosság is megismerkedjen velük, ami a „gabonagyárosok“ szellemi látóhatárának kiterjedését, kulturális ismereteik gyarapodását szolgálja. Rosűlková itt kiállított műveinek zöme elsősorban iparművészeti használati cikk. Ilyenek ízlésesen és modernül megformált gyertyatartói, tükörkompozíciól. Megcsodáljuk Jánošík figuráit, itt láthatjuk Bratislava új címerének általa tervezett mintáját is. Otthoni derűt varázsolnak Rosölková modern vonalú alkotásai az Aranykalász Efsz klubtermébe. A környék szövetkezeti tagságának alkalma nyílik megismerkedni olyan hasznos művészi értékű tárgyakkal, amelyek bármelyike méltó dísze lehet a mai szocialista ember otthonának, nem is szólván szerepükről, szépérzékük, kulturális igényeik fejlesztésében. A rendezvénynek kiemelkedő politikai jelentősége van. A művészek és a dolgozó parasztság közeledését szolgálja, kulturális politikai elképzeléseink megvalósulásának egyik útját jelzi. • * • A két kiállítással kapcsolatban megemlíthető, hogy megrendezésükre szocialista szervezetek segítségével került sor. Almási Róbert kiállításának védnöke a Dunajská Streda-i Városi Nemzeti Bizottság és a Dunajský Klátov-! Állami Gazdaság, a Dagmar Rosűlková kiállításának védnöke pedig — a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének égisze alatt — az Aranykalász Efsz és az Agroprogressz intézmény volt. Mindkét rendezvény a XV. pártkongressszus tiszteletére valósult meg, képzőművészeinknek a párt mint társadalmunk vezető ereje iránti bensőséges, elkötelezett viszonyát, kulturális politikai céljainak magukévá tevését fejezte ki. Lőrincz László
