Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-04-24 / 16. szám

SZABAD FOLDMOVES 1976. április 24. 4 SZERVEZETI ÉLET Figyelmük központjában a feladatok teljesítése Á Szövetkezeti Földművesek Szövetségének járási bizottsá­gai Dél-Szlováklában a tavaszi munkák első és második sza­kasza közti időszakot használták fel a plenáris ülések megtar­tására. Ezeken Jobbára annak a programnak teljesítését vitat­ták meg, amelyet a SZFSZ járási bizottságai a CSKP KB és az SZLKP KB októberi plenáris üléseinek Irányelvei, továbbá a párt kerületi és járási szerveinek határozatai alapján dolgoz­tak ki. Beszéltek továbbá a tavaszi munkák politikai-szerve­zési Intézkedéseiről, a dolgozók kezdeményezésének támogatá­sáról és a soron következő legsürgősebb feladatokról. Ф Egyik legproduktivabb Járásunk­ban a trnavaiban, a SZFSZ járási bi­zottsága. a mezőgazdasági igazgató­sággal karöltve az SZLKP járást bi­zottságának vezetése alatt megvalósí­tási programja alapján az összes szö­vetkezetben széleskörű kampányt In­dított hatodik ötéves tervünk első esztendeje igényes feladatainak telje­sítése érdekében. A politikai nevelő munka terén figyelmét elsősorban a dolgozók kezdeményezésének támo­gatására fordítja, amely a hatalmas vállalási mozgalomban csúcsosodott ki. A szövetkezetek dolgozói a trebaticei példát követve hazánk felszabadítá­sának 30. évfordulója tiszteletére vál­lalt eredeti kötelezettségüket 12 mil­lióval szilárdították, s ezt a megnöve­kedett vállalásukat a múlt év végéig nemcsak teljesítették, hanem túl is szárnyalták. A szövetkezetekben ész­lelhető Ilyen munkakezdeményezés és aktivitás, — amelyben jelentős része van a SZFSZ járási bizottságának is, — további szocialista kötelezettség­vállalásokban nyilvánult meg a párt XV. kongresszusa tiszteletére, vala­mint a CSKP megalakulásának 55. év­fordulója alkalmából s e mozgalom tovább terebélyesedik. Az SZFSZ járási bizottságának je­lentős intézkedése „A munkakezdemé­nyezés és a szocialista verseny fej­lesztésének irányelvei 1976-ban“ című anyagának kiadása volt e kulcsfon­tosságú feladatok sikeres teljesítése érdekében, különös tekintettel a ga­bona- és a kukorica tervezett hektár­hozamának biztosítására, illetve túl­szárnyalására. Ez a körlevél egyúttal az egy termékegységre eső költségek csökkentésére és a termelés haté­konyságának fokozására irányította a szövetkezetek figyelmét. Erre össz­pontosítják a kifejtett gazdasági pro­pagandát és agitációt is. Ennek kere­tében például aktívákat szerveztek a szarvasmarha-tenyésztésről, a gépesí­tés és az agronómiái tevékenységről, értekezletet a cukorrépa-termesztés problémáiról. Ezekre a rendezvények­re meghívták az e munkakörökben tevékenykedő szocialista brigádok ve­zetőit. A „Mindenki szocialista módon“ mozgalom fejlesztése és a szocialista brigád címért versengő munkaközös­ségek további alakítása érdekében a SZFSZ járási bizottsága a szocialista brigádok járási konferenciáját ren­dezte meg. Maga a mozgalom e járás­ban mély gyökereket vert. Jelenleg a trnaval járásban 113 munkaközös­ség versenyez a szocialista brigád címért, közülük 31 már elnyerte a I. fokozatot, két munkaközösség pedig megszerezte a szocialista brigád cím II. fokozatát és jogót szereztek az ezüst jelvény viselésére. A tudomány és technika vívmányai­nak egyre nagyobb alkalmazásával párhuzamosan a szövetkezetekben Is mind több komplex ésszerűsítő brigád alakul. Pillanatnyilag a nyugat-szlová­­klal kerület szövetkezeteiben három komplex ésszerűsítő brigád működik, éspedig Voderadyban, Trnavában ás Trebaticében. További ilyen brigádok alakuln-k a közeljövőben a Horné OreSany-i, az Ostrovi Pokrok és a Vrbovéi Efsz-ekben. ségének trnaval járási bizottsága igen sürgősnek tartja azt a feladatot, hogy a legszélesebb mértékben kibontakoz­tassa a szövetkezeti demokráciát és a szövetkezet tagjait mind nagyobb mértékben tegye érdekeltté az Irányí­tás és a vezetés munkájában. Ezért a SZFSZ járási bizottsága komoly gon­dot fordított a szövetkezetekben az albizottságok létrehozására és aktivi­zálására a mezőgazdasági szövetke­zeti törvénnyel és a szövetkezetek mintaalapszabályaival összhangban. Kifizetődött ez a gondoskodás, ami­nek bizonyítéka az, hogy a szövetke­zetekben minden albizottság aprólé­kos tervet dolgozott ki és munkater­vüket meg is valósítják. S ami a mun­kában különösen értékes, — mások számára is példát szolgáltathat — a szövetkezetek egyes albizottságai kö­zött Indított szocialista verseny, a­­melyben a munkabiztonsági és egész­ségvédelmi, továbbá a szociális, vala­mint a kulturális-népművelési albi­zottságok kapcsolódtak be. A SZFSZ járási bizottsága a járási mezőgazdasági igazgatósággal együtt­működve 1976-ra külön versenyt hir­detett a legnagyobb rendben tartott gazdasági udvar és szövetkezeti mun­kahely kialakítására. Különleges gon­dot fordítanak a szövetkezeti dolgo­zók egészségvédelmére, üdülések és fürdői gyógykezelés biztosításával. A múlt évben üdülésen 514 szövetkezeti tag volt a járásból. Plonírtáborban összesen 723 gyerek Üdült, közülük 27-en külföldön. Fürdői gyógykezelés­ben 861 szövetkezett tag részesült. # A szövetkezeti Földművesek Szö­vetsége senical járási bizottságának plenáris illésén a tárgysorozat leg­főbb pontja az állami terv és a hato­dik ötéves terv feladatainak teljesí­tése képezte. A járási bizottság a járási mezőgaz­dasági Igazgatósággal együttműködve a termelési és értékesíti terv teljesí­tése érdekében már a hatodik ötéves terv első esztendejében a legnagyobb igyekezetei fejti ki, hogy tovább fej­lessze a szövetkezeti tagok munka­­kezdeményezését. A tejtermelés és felvásárlás növelése céljából meg­szervezi a fejők versenyét, amit min­den negyedévben értékel, A növény­­termesztés szakaszán versenyt kezde­ményezett a cukorrépa egyelésére, a­­melynél feltételt képez a tervezett növényegyed-szám betartása. Az első kaszálásból származó tömegtakarmá­nyok legnagyobb mennyiségének el­érése érdekében e versenyben figye­lemmel kísérik a betakarítógépeken dolgozó traktorosok teljesítményét. A szövetkezetek dolgozói között ver­senyt indít a gabona gyors és vesz­teségmentes betakarítása céljából, az őszi munkák során ez a verseny ki­terjed az ősziek gyors betakarítására. A' plenáris ülés résztvevői bírélöan értékelték a szocialista brigád címért versenyző munkaközösségek tevé­kenységét, mivel ezekre aránylag cse­kély figyelmet fordítottak. Javulást várnak a megnagyobbodott, társult szövetkezetekben, ahol tapasztalt dol­gozókat bíztak meg, hogy gondoskod­janak e brigádok munkájának tovább­fejlesztéséről. Lényeges javulást vár­nak a szocialista verseny további for­máinak alkalmazásában, különösen a komplex ésszerűsítő brigádok megala­kítása terén, valamint a szövetkeze­tekben egyre fejlődő ésszerűsítő és újító mozgalomban. E téren a senical járásban jelentős a lemaradás. Viszont ezek a feladatok igen fontosak, mivel a járásrak 1980-ig gabonából 41—42 mázsás, cukorrépából 400—515, bur­gonyából 180—190 és szántóföldi ta­karmányokból 70—75 mázsás átlagos hektárhozamot kell elérnie. Az állattenyésztés szakaszán a járás földműveseire komoly feladatok vár­nak a szarvasmarha-tenyésztésben, el­sősorban az állomány minőségi javí­tása terén. A tehenek tejhozamát te­kintve a járásban el kell érni a 3000— 3100 literes évi fejési átlagot. Ezek azok a feladatok, — amint azt a ple­náris ülés résztvevői megállapították, — amelyeknek teljesítése Jelentős mértékben a szocialista brigád címért versengő munkaközösségek, a komp­­plex ésszerűsítő brigádok jó munkájá­nak, a szövetkezeti dolgozók, újítók és feltalálók értékes ötleteinek függ­vénye. A versenymozgalom e felsőbb formálnak kibontakoztatása az SZFSZ valamennyi szervének felelősségteljes hozzáállását követeli. (ip) A GÉPEK KÉT, ILLETVE HÄROM MŰSZAKOS ÜZEMELTETÉSÉVEL Behozták a lemaradást A szokatlanul hosszúra nyúlt télies Időjárás következtében csak április elején kezdődhetett — teljes lendü­lettel — a tavaszi munka a trebilovi (töketerehesi) járás mezőgazdasági üzemeiben. Természetesen, az őszi fej­trágyázást, valamint a szőlészeti és gyUmölcsészeti teendőket (metszést, permetezést) ugyancsak agrotechni­kai határidőn belül elvégezték. Ami a közös gazdaságok műszaki ellátottságát illeti, valamivel jobb a tavalyinál. Csupán az erőgép-alkat­részek, a mfitrégyafélék és egyes nfl­­vényvédöszerek beszerzése okoz gon­dot. Ismerve a fogyatékosságokat, az egyesített Bof-i Küszbe látogattunk el, hogy tájékozódjunk, miként gyűrik le az Időjűráeokozta késedelmet, s egyéb nehézségeket. L e c z о István mérnök, efsz-elnök a határszemlét megelőzően arról tájé­koztatott, hogy a szövetkezet vezető­sége nagy gondot fordított a tavaszi mezőgazdasági munkák politikai-szer­vezési tervének — pontosabban intéz­kedési tervének — elkészítésére, a dolgozók szakmai politikai felkészíté­sére. A szövetkezeten belüli szocia­lista munkaverseny feltételei főleg a legsürgősebb munkálatok ütemének meggyorsítására, s a minőségi köve­telmények betartására irányulnak. A széleskörű munkaverseny tudnivalói­ról nyilvános pártgyűlésen és efsz­­taggyűlésen tájékozódhatott a lakos­ság. Fő hangsúly arra irányult, hogy valamennyi dolgozó jól ismerje fel­adatait, a verseny kritériumait, s an­nak megfelelően láthasson munkához. — Az alapos előkészítő munkának és a rugalmas munkaszervezésnek, a gépek teljesítőképessége teljes kihasz­nálásának köszönhetjük — magya­rázta az elnök —, hogy a kéthetes késést behoztuk. Köszönet illeti a gépjavítók szorgalmát, igyekezetét, s lelkiismeretes munkáját, hngy a negyvenhat kerekes és hét lánctalpas traktort idejében üzemképessé tették. Ilymódon a hétszáz hektár őszi búzát már másodszor is fejtrágyáztuk, s ugyancsak kielögítettük 271 hektárnyi többéves takarmány tápanyagigányét, ami rendkívül fontos, hogy elegendő és jó minőségű szálastakarmányt ta­karíthassunk be, hektáronkint. A szövetkezet zatini (zétényi) üzem­egységében egy 35 hektáros parcellán hét traktoros szorgoskodott, űk már a háromszázhúsz hektár kukorica alá készitették elő a talajt. Odább meg a burgonyát ültette Kóbor! Ernő traktoros. Mire odaértünk, éppen ki­fordult traktora a dülőútra, hogy ve­­tőgumát szállítson a helyszínre. Mfg a ládákat rakták a traktorra, elbeszél­gettem az erőgép kormányosával. — Tíz évvel ezelőtt az iparbői jöt­tem a szövetkezetbe. Két gyermekem van. Ezt a tizenöt hektárnyi területet bízták rám most, hogy korai burgo­­nyval ültessem be. Hát jelenleg ezt csinálom. — És nem bánta meg, hogy в közös gazdaságba jött? — Miért bántam volna ... I Nem kell azóta ingáznom és a keresetem is jóval több, mint az iparban volt. Igaz, minden munkát a legbecsülete­sebben igyekszem elvégezni. Ezt alap­vető kötelességnek tartom. No meg a szövetkezet vezetősége igényes is a végzett munka minőségére. S a mun­kajutalmat is eszerint kapjuk. Közben az Uras ládákat vetőgumó­­val töltötték meg. A traktoros felug­rott a „vasparipára“, hogy újfent vé­gezhesse az ültetést. Amíg a kertaljai dűlőhöz érünk, a szövetkezet elnöke elmondja, hogy százhúsz hektáron termesztenek ex idén cukorrépát, s százon takarmány­­hüvelyest. A gondos talajelőkészítést nagyon fontosnak tartja Bohács János főagronómu8, aki éppen a cu­korrépa vetését ellenőrizte. —■ Kicsit kedvtelésem is a cukor­répatermesztés — vallotta. — Igaz, csupán 417 mázsás hektárhozamátla­got terveztünk, de az idén szeret­nénk elérni legalább az ötszáz mázsát hektáronkint. Ha minden sikerül, ta­lán még... A cukorrépát 40X14cm-es kötésben vetjök. Saját feltételeink közt a hektáronkénti nyolcvanezer növényegyed felel meg a legjobban, mivel nincs öntözési lehetőségünk. Így a répa 15 százalékos cukortartal­ma biztosított. Ehhez még annyit, hogy az említett egyesített szövetkezetben a cukor­répát komplex termelési rendszerben termesztik. A kUIön munkacsoport tagja többek között Kerékgyártó András, aki a cukorrépát veti, s R a d z i к József traktoros, aki a növényvédelmi munkálatokért és a betakarításért felelős. Határszemlénk tapasztalata szerint jól halad a tavaszi munka az illető efsz határában. Negyven kerekes traktoruk hosszabbított műszakban, s a hét lánctalpas két műszakban üzemel. Ez utóbbiak éjjel a talajelö­­készftő munkát végzik, s nappal meg vetnek. — Azon fáradoznak — mondotta búcsúzáskor Leczo István efsz-elnök —, hogy a CSKP XV. kongresszusa tiszteletére vállalt félmillió korona értékű kötelezettséget becsülettel tel­jesíthessük. Ez pedig jórészt össze­függ a tavaszi mezőgazdasági munkák agrotochnikai határidőben valő és jA minőségű elvégzésével. (Illés) Jobb munkakörülmények, kevesebb baleset Szocialista társadalmunkban a munkavédelem az ember fe­lőli gondoskodásnak egyik alap­vető megnyilvánulása. A mun­kavédelem szorosan összefügg a munkafeltételek és a környe­zet állandó javításával, a terve­zés tökéletesítésével, valamint a termelés műszaki fejlesztésé­vel. Az utóbbi esztendőkben e té­ren a szövetkezetekben javulás észlelhető, a végső eredmény azonban még mindig nem kielé­gítő. Megnagyobbodott, társult szövetkezeteinkben egészség- és balesetvédelmi technikusok gon­doskodnak a munkabalesetek csökkentéséről. Sokat tehetnek az idei év január 1-től rendsze­resített munkavédelmi bizottsá­gok is szövetkezeteinkben. Igaz, csekély tapasztalattal rendel­keznek, azonban a bizottságok tagjainak továbbképzésével to-' kozatosan behozható a lemara­dás. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének trebišovi járási bizottsága a járási termelési igazgatósággal karöltve néhány napos iskolázást rendezett a munkabiztonsági technikusok és a munkavédelmi bizottságok elnökei számára, ahol megis­merkedtek a munka- és baleset­­védelem legfontosabb rendelke­zéseivel és teendőikkel. A szövetkezetek a jobb felté­telek kialakítása érdekében je­lentős összegeket fordítanak a munkakörnyezet javítására. A járásban három évvel ezelőtt 1 millió 329 ezer koronát for­dítottak a munka- és életkör­nyezet javítására a szövetkeze­tek, 1974-ben csaknem 200 ezer koronával többet, tavaly pedig ez az összeg már 1 millió 718 ezer koronát tett ki. Ennek eredményét a betegségek és balesetek következtében mu­lasztott munkanapok számának alakulásáról szőlő adatok iga­zolják. A munkaképtelenség miatti kiesés 1973 óta csökkenő irányzatot mutat a járásban. Az 1973-ban egy dolgozóra eső 18,8 napos munkaképtelenséget 1975-ig 13,8 munkanapra sike­rült csökkenteni. Az előbbiek alapján megálla­pítható, hogy e téren a szövet­kezetek már pozitív eredménye­ket érnek el. Viszont az állami gazdaságokkal összehasonlítva, — ahol hasonló munkakörülmé­nyek között dolgoznak —, ez a számarány elég magas, mert az állami gazdaságok esetében jó­val kevesebb a balesetek és be­tegség címén mulasztott mun­kanapok száma. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a szövetke­zetekben még következeteseb­ben kell gondoskodni a tagok továbbképzéséről, hogy mind­egyikük alaposan megismerhes­se a munkabiztonsági és egész­ségvédelmi rendelkezéseket. Csupán így lehet elérni a mun­kabalesetek számarányának csökkentését. Egy közmondás szerint a vi­gyázatlanságból sok bej szár­mazhat. Ez napjainkban az egy­re jobban gépesített mezőgaz­dasági termelésben szintén Idő­szerű. A gépek kezelése toko­zott figyelmet, józanságot, kö­rültekintést igényel. A legki­sebb figyelmetlenség jelentős károkat, balesetet, sőt halált is okozhat. Az adatok szerint éppen a munkabiztonsági elő­írások mellőzése, hiányos be­tartása, illetve tudatos megsze­gése okozza a legtöbb balesetet. Ezért mindannyiunk kötelessé­ge, hogy az összes munkaszaka­szon pontosan betartsuk a mun­kabiztonsági és egészségvédel­mi előírásokat, a ezáltal is já­ruljunk hozzá hatodik ötéves tervünk sikeres tejesítéséhez, a még jobb eredmények elérésé­hez. Parajos László Egy járás kulturális élete - számokban A fiatal Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) járás megállítha­tatlanul halad előre a fejlődés útján. A népi hagyomá­nyok, kulturális megmozdulások emlékót őrző vidék az utóbbi években — ez iparral és a mezőgazdasággal pár­huzamban — a legnagyobb fejlődésen ment keresztül. Ezt érzékeltetik az alábbi kimutatások, számok Is. Ezerkilencszázhetvenegyben a járásban összesen 116 műkedvelőcsoport 449 előadást tartott; 1975-ben már 172 csoportot tartottak nyílván, az előadások száma viszont 709 volt. Az irodalmi körök száma 1971-ben 86 volt, 791 taggal; 1975-ben mér ez a két adat 129-re és 750-re ug­rott. Érdekes összefüggésekről árulkodnak a további ki­mutatások: Az irodalmi előadások, írő-olvaső találkozók száma — szintén összehasonlítva az 1971-es 1975-ös évet — 1304-ről 2599-re (I) emelkedett, ami bármelyik járá­sunk dicséretére válhatna. Ä legélesebb „kontraszt“ a kiállítások, bemutatók, a népművészeti kiállítások 1971-es 1975-ös összehasonlítása között mutatkozik, ugyanis számuk 993-ról 6190-re nőtt. A’ Veľký Krtíš-i járásban a legutolsó kimutatás szerint 75 népművelési Intézmény tevékenykedik — sikeresen. Központi színházaink, neves tánc- és énekcsoportok, elő­adók „kezdik a járást felfedezni“ s mindig több és több előadással gazdagítják az Itt élő emberek élményvilágát; amint ezt a fenti kimutatásokból is kitűnt a járásban mindig több és több lehetőség nyílik a kultúra fejleszté­sére, felvirágoztatására. —kalita— A Szövetkezeti Földművesek Szövet-

Next

/
Thumbnails
Contents