Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-04-24 / 16. szám
187a, április 24. SZABAD FÖLDMŰVES 3 Dolgos kezű emberek között tom, meglepett, hogy u említett sxö- Tetkeaetben árénylng nagy területen terveztek lencsét, borsét. Harminc hektáron magratermezstett lencse, 128 hektáron borsó már a tűidben van. Ezekután felvetődött a kérdés, ml lesz a sorsa a pláStnvcei és a környékbeli szövetkezetek éltei termesztett borsénak, lencsének? Szabó László agronómns erről Így beszélt: Feléledt a természet, az emberek, a mezőgazdasági dolgozók újult erővel, nagy lelkesedéssel végzik munkájukat, teremtik meg ez év jó termésének feltételeit. A Vei. KrtlS-i (nagykürtösi), le vicéi (lévai), komárnoi (komáromi) járásban riportunk alkalmával ellátogattunk néhány szövetkezet határába, s a tavaszi munkák iránt érdeklődtünk. HOGY A BURGONYA AZ IDÉN NE OKOZZON GONDOT A Busiuce (Bússá) és Veiké Zlievce (Nagyzellő) közötti műút menti táblák egyikén hatvan tagú asszonyhad A prlbetai (perbetei) kertészet dolgozói nagy gondot fordítanak a palántanevelésre. szorgoskodott. Burgonyát ültettek. A csapat élén egy munkaköpenyes, középkorú asszony állott, kezében jegy zetfüzettel, aki lágy hangú, de hatá rozott utasításokat osztogatott. A bušincei szövetkezet növénytermesztési részlegének csoportvezetője Filkusová Helena meglepő, — s a múlt évi kedvezőtlen burgonyatermés után — igen bíztató véleményt mondott: — Szövetkezetünk az idén 16 bek tár területen ültet korai burgonyát, jelenleg a Saskia hurgonyafaftát ültetjük kézi erővel, s megítélésem szerint a jó termés biztosított. Ugyanis Csehországból kitűnő ültetőanyagoi kaptunk s a talajt is a lehető leggon dosabban készítettük elő. A burgonya-ültetőanyaggal kapcsolatos számos rossz vélemény után megnyugtatókig hatottak Filkusová asszony szavai, milyen nagy gondot fordítanak ebben a szövetkezetben e fontos élelmiszeripari nyersanyag termesztésére. — Hamarosan átadják a Sahyban épülő szóritót ős a Turovcén létesített osztályozok ahová majd termékeinket szállítjuk. PAPRIKAPALÄNTA FUTÓSZALAGON Az asszonybrigád a fáradságos kézi ültetéssel is naponta szép teljesítményt mutat fel annak ellenére, hogy legtöbbjük már nyugdíjas. Zsiga Anna például nemrégen töltötte be a 77. életévét, persze ma is fürge, fáradhatatlan. Amikor kérdeztem tőle, mind a 16 hektáron segédkezik a burgonya ültetésénél, igy válaszolt: „Kézzel csak hat hektáron ültetünk burgonyát, a többit már a gépek végzik“. HATALMAS TÁBLÁKON LENCSE, BORSÖ A plaštovcei (palásti) szövetkezet főagronőmusával, Szabó Lászlóval a falutól jó néhány kilométerre levő árpatábla mellett találkoztunk, ahol az ősziek hengerlését végző traktoros sál beszélte meg a teendőket. Az őszi árpa gyönyörűen fejlődik, ami előjele az idei jó termésnek. S hogy a tavasziak vetésével hogyan állnak a plášlovceiek. az agrunómus erről így tájékoztatott: „Ha figyelembe vesszük az agrotechnikai határidőket, némi „csúszás“ mutatkozott, persze ennek ellenére már a tervezett 643 hektáron a tavaszi árpánk zöldell.“ A levicei (lévai) jmi-n a szövetkezet vetéstervi kimutatását böngészí ...... Bár tavasz elején még kicsit korai erről beszélni, kertészeink már most nagy erőfeszítéseket tesznek szántóföldi zöldségfélék jó termesztése érdekében. Mikor a pribetai (perbetei) Efsz üvegházában jártunk, a dolgozók nagy munkában voltak. Egy részük a szépen fejlődő paprikapalánták közül irtotta a gyomot, mások a sok ügyességet kívánó pikirozást végezték. A hatvan tagú kertészeti csoport tavaszi munkájának milyenségétől sok függ. Ugyanis az idén négy hektáron fólia alatt, és 55 hektár szántóterületen termesztenek paprikát. Répás ]ános főkertész állítása szerint a paprikát már hosszú évek óta eredményesen termesztik, s ezen a téren gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek. Persze nem így van ez a fokhagymával, amit az idén először termesztenek öt hektáron. Elméleti ismereteik alapján azonban bíznak abban, hogy a tervezett 200 mázsás hektárhozamot elérik. Kalila Gábor A bušincei (busái) asszonyok burgonyát ültetnek. (A szerző felvételei) Intő számok A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉS KÖZÉRDEK A statisztika megfellebbezhetetlenül bizonyít: tavaly Szlovákia útjain 891 személy vesztette életét, tizeneggyel több, mint az előző évben, és tízzel többen sebesültek meg. Számtalanszor elhangzott:, a szocializmusban a legfőbb érték az ember. Ez a közlekedésrendészeti szerveket is elgondolkoztatja; milyen intézkedésekkel gátolják meg a közlekedési balesetek számának növekedését, tegyék biztonságosabbá a közlekedést. Ennek természetesen objektív és szubjektív feltételei is vannak. Az objektív feltételek közé tartozik elsősorban az, hogy a tekintélyes beruházásokat 'igénylő útépítés, — főként autópályák további szakaszainak építése — ellenére sem bővül lényegesen a szlovákiai úthálózat, viszont a forgalom sűrűsége tovább fokozódik. Ez főként abból adódik, hogy az autókereskedelem Jóvoltából tovább nő az autótulajdonosok száma, több kocsi bonyolít le forgalmat; lényegében változatlan úthálózat keretében. Jellemző, hogy ha az 1970. évi autóállományt 100-nak vesszük, az 1975-ös index 125-öt mutat. Tapasztalatból és gyakorlatbő] tudjuk, hogy igen kiugróan gyarapodott a falusi autótulajdonosok száma is, ami pártunk és kormányunk népjóléti politikájának az eredményességét bizonyítja, ez azonban forgalmi szempontból a falvakon nem jelent különösebb problémát, legalább is egyelőre nem. A mások objektív tény az utak karbantartottsági állapota, amely az erőfeszítések ellenére is még elmarad a követelmények mögött. A biztonságosabb közlekedés szubjektív feltételei közé tartozik a járművezetők kívánatos jobb felkészültsége, a járművek jobb műszaki állapota és főként a közlekedésben részt vevők nagyobb fokú fegyelmezettsége. Mi a helyzet ezen a téren, ezt a statisztika is elárulja. < A tavalyi balesetek gyakoriságából következtetve az első és második számú fő ok a járműnek a közlekedési feltételekhez nem alkalmazkodó gyorsasága és a szabálytalan előzés; ez okozta tavaly a legtöbb balesetet. Ennek eredője egyöntetűen a járművezetők fegyelmezetlensége, a vonatkozó szabályoknak figyelmetlenségből való be nem tartása, vagy olykor tudatos megszegése. Vonatkozik ez a balesetek gyakoriságában я harmadik helyen szereplő fő okra: a biztonságos követést távolság be nem tartására is. A balesetek okai között külön kategóriát jelent az alkoholhatás alatti járművezetés. Noha a gyakoriság tekintetében a negyedik helyen szerepel, súlyosságát, következményeit nézve az első, de nem megtisztelő hely illetné meg. Tavaly az alkohol 36 súlyos közlekedési balesetet idézett eló, a legtöbb esetben bűnvádi eljárás indult a vétkesek ellen. Az alkohol szerepét azért Is ki kell domborítanunk, mert a legtöbb baleset előidézője, különösen a közép- és kelet-szlovákiai kerületben. Az objektív, nehezebben változtatható körülményekre való tekintettel a közlekedésrendészeti szervek éppen a szubjektív tényezőkbe kívánnak beavatkozni. Ezt megelőző neveléssel —i a közlekedésben részt vevők nagyobb fegyelemre, a szabályok betartására szoktatásával, vagy szükség esetén kényszerítésével, a január 1-től érvényes új közlekedési szabályok nagyobb propagálásával és megértetésével akarják elérni. Társadalmi összefogással kívánnak küzdeni p nagyobb fokú közlekedési biztonságért. A jövőben tehát várhatók a gyakoribb о» szágűt-ellenőrzések, amelyeket korántsem a járművezetők zaklatására találták ki, mint azt egyesek hfresztelik, hanem az előírások betartásáról meggyőződve, a járművek műszaki ellenőrzése stb. /alapján a biztonságosabb közlekedés elősegítésére törekszenek. Megjegyzendő, hogy a múlttal szemben nemcsak a járművezetőkre terjed ki az ellenőrzés, hanem fokozottabb mértékben irányul a közlekedési rendőrök figyelme a szabályok ellen vétő járókelőkre," gyalogosan közlekedőkre is, s nem utolsó sorban szigorúbban fogják ellenőrizni a kerékpárosokat. Komplex intézkedésekről van szó a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében: a rendőrség figyelme azokra is ráirányul, akik egyéb téren hanyagolják el a közlekedés biztonságával összefüggő kötelességeik teljesítését. Ebből kiindulva eljárnak jogi személyek, tehát közületek ellen is, például a hatáskörükbe tartozó útszakasz karbantartásának elhanyagolása, beszennyezése, a kötelező hóeltakarítás stb. elhanyagolása esetén. Természetesen, nemcsak megtorló intézkedésekről van szó. hanem nagy gondot fordítanak a felvilágosításra, a talesetelhárítás oktatásra, a szabályos közlekedésre szoktatásra. Különösen fontos ez a gyermekekkel kapcsolat-ban, hiszen tavaly több mint 50 gyermek esett áldozatul közlekedési balesetnek. lVl/WV*uWWVWV¥tVlVlVlVl*i*iA*******A***********>**********><>>*<A>A<**A>***B ***** s^síe kilenc ár». Elcsendesült a ®* város. A trebišovi konzervgyárban még nincs kapuzárás — jönnek az éjszakások. Lányok, asszonyok, meg néhány férfi. A vidékiek hamarabb érkeztek, kézimunkával ütik el az időt a műszakig. A sarokban, az öltöző mélyén még alszanak is egy kicsit... Pár perccel tíz előtt már az üzemben van mindenki. Tíz óra, megindul a szalag, kezdődik a harmadik műszak, az éjszakai. Alig száz munkás, a portások, éjjeliőrök és a rendészek — ennyi az éjszakai létszám. Kevesebb ember, kisebb zaj — nyugodtabb munka. Sokan ezért szeretik az éjjeli munkát. Éjszakai műszakot csak 18 éven felüliek vállalhatnak, felmentést kapnak azok, akik egészségügyi okok miatt nem dolgozhatnak éjjel, és a kisgyermekesek, akik kérik a cserét. Huszonöt százalék éjszakai pótlékot kapnak. A dolgozók 70 százaléka ingázó. Negyven-ötven kilométeres körzetből járnak be. Sokan vannak közöttük Bodrogközből és Ungvidékről. A gyár a saját autóbuszával szállítja munkahelyre és otthonukba a távolabb lakókat. Az asszonyok családokat hagynak otthon a harmadik műszak idején. 11 č f k o v á Mária Prachovanyból jár be, minden nap. Illik rá a fehér kötény. — Kevesen vagyunk már a régiek közül — mondja —, a többiek elmentek. Három gyereket hagyok otthon. Kiskorú mind. A férjem is ingázik, elmegy reggel hétkor és este hat után jön haza. Nekem jó az éjszakai műszak, reggel amikor hazamegyek, ébresztem a gyrekeket. megcsinálom a reggelit. Bevásárolok és otthon pihenek 4—5 órát. Késő délután együtt a család. Ha nincs otthon a férjem, mikor indulok, bezárom a gyereke et. Idegesen megyek el, szerencsére még semmi baj nem volt. Éjjel-nappal kerékpárral jártam. Három észtén deig. Sokszor kérdezték a szomszédok: „Nem félsz, jó asszony? Kellett a pénz. A szövetkezetbe is eljártam. Vállaltam a kapálást, de más munkát is elvégeztem, amivel megbíztak. Té #• len kézimunkázom, kell a stafírung, nőnek a gyerekek. Szabad ideje nincs. Csak a munka, a munka. A gyárban, a földön, a ház körül. Esetleg egy-egy óra műszakkezdés elűtt, vagy után. Végignéz társain, elmosolyodik. — Az az igazság, a fiatalok hamar elmennek, mert mégsem olyan egyszerű ez. Az ember csak az^al törődik. hogy a családnak legyen jé, teljesüljön a számítása. Szórakozásra, — gyerekekkel, három műszakban szinte semmi sem jut. Nem tudom, mikor volt könyv utoljára a kezemben. Házat építettünk, bútorokat vásároltunk. Hiába, a pénzért meg kell dolgozni. Sokan figyelik a beszélgetésünket, de a kezük nem áll meg egy percre sem. P i n k o v á Mária harmadik éve dolgozik itt. Trebišovon lakik. — A közlekedésre nem panaszkodom, reggel fél hétre már otthon vagyok. Két kisgyerekem van. A férjem sokat segít . . . Megfőz, kitakarít . . . Bevásárol . .. Nem nehéz munka ez, nem kell nehezet emelni. Nyolc órát állunk a szalagnál naponta. Most megszokjuk a hatjást, a kéz tud olyan gyorsan dolgozni, amikor ülünk. Ügy van ez, mint a zajjal. Emlékszem, az első napokban alig hallottam valamit, ma már fel se vesszük, higgye el, mindent megszokik az ember. Csak a hajnali négy éra, az ne lenne! Olyankor a legnehezebb. — Az a nehéz még — szél közbe Vojtko Anna —, amikor este jövünk be a gyárba, mindenütt kialszanak a villanyok, pihenni mennek, csak mi jövünk dolgozni, az éjszakások. Olyankor érezzük, hogy fáradtak vagyunk. De itt szépen keresünk, elérjük a kétezeregyszáz — kétezernégyszáz koronát. — Tudom, hogy a három műszakos üzemelés szükséges — mondotta Oláh Anna —, de eléggé nehéz. Tanulni szeretnék, erre azonban így, bejárás sál nincs idő. Fárasztó. Az éjszakai műszakra például este nyolcra érkezünk. Tízkor kezdődik a műszak. Reggel hatig dolgozunk, az autóbusz nyolc óra öt perckor indul. Kilencre érek haza. Pedig csak a szomszéd faluból Z. Hradiátéröl (Hardicsáról) járok be dolgozni. Elfecsérelt percek, órák. Ez az ingázás átka. Oláh Anna is ezt vallja. Már ötödik éve dolgozik a gyárban. A tempó gyors, gyakorlottságot kíván. Az üvegeket viszi a szalag, a gépsor, s mikorra odaér, meg kell tölteni. Évek óta ezt csinálja. Már nem unalmas, megszerette. Tudják, precíz munkásnő. 0 már szakágazati kitün tetésben is részesült. A többiek nem irígylik tőle. jól tudják, hogy megérdemelten kapta. Éjjel kettőkor negyedórára leáll a munka. Mennek az öltözőbe az ételes fiókokhoz, előkerül a hazai. Reggeli? Vacsora? Ok sem tudják eldönteni. Enni kell. Senkit nem figyelmeztet nek, amikor lejár az idő — egy feláll, utána szótlanul a többi. Ilyenkor már kevesebbet beszélnek, a kéz dolgozik, ugyanazzal a tempóval, ahogy elkezdték. Büszkék a munkájukra. Egy két órával a műszak vége előtt már hazagondolnak. Ébrednek a gyerekek, főzés, takarítás, vásárlás, meg a többi munka, és egy kis pihenés ... Hajnali négykor mindenki megfogad ja. ma többet alszik, aztán otthon valahogy másképpen alakul. Azért jó ez a műszak, mert többet lehet dolgozni otthon nappal. A családnak legyen jó, amíg bírjuk — így monják. Hat óra. jó reggelt, műszakváltás! I. B. A hagyományokhoz híven az iőéa is megrendezik a példás közlekedés hónapjait — a szokástól eltérően az idén június, július és augusztus lesz ez az időszak. Nem véletlenül, mert az idegenforgalmi idényben különös sen fontos a megelőző hatásos beavatkozás. Szlovákiában 1 744 309 járművezetőt jogosítványt tartanak nyilván. A falvakban is jócskán vannak autótulajdonosok, nem szólván a mezőgazdasági gépjárművezetőkről A statisztikai adatok itt is fokozott elővigyáza'osságra intenek, mert nem egy traktor fordult fel a járművezetőnek alkoholos állapotban elkövetett gondatlansága miatt. A prevenció, a balesetmegelőzés a közlekedésben szintén nemcsak divatossá, hanem szükségessé is vált. Ez azonban csakis társadalmi összefogással, valamennyi társadalmi szervezet, az iskola és minden józanul gondolkodó egyén öntudatos közreműködésével érhető el. Ennek humánus, emberiességi, másrészt gazdasági és végső soron politikai fontossága vitathatatlan, hisz elég egy pillantást vetnünk egy sokat mondó szlovákiai adatra: tavaly 145 millió 910 880 koronával lettünk szegényebbek közlekedési balesetek okozta anyagi károk következtében, melyek az előző évhez képest 1 millió 674 870 koronával nagyobbodtak. I/ÍRINCZ LÄSZLÖ