Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-04-17 / 15. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

1976. április 17.

10

Közművelődés és politikai látókör

A szocializmusban politikai kérdés a közművelődés. Szerves része a kulturális forradalomnak, a társadalom átformálásának, fejlesztésének. Még akkor is megmarad politik! kérdésnek, amikor a gazdaság, a technikai fejlődés belső követelményeként válik szükségessé a képzettség, a szakmai tudás tömegméretű fejlesztése, s így az iskola és a munkatevékenység minden eddiginél szorosabb kapcsolatba kerül egymással.

A szocializmus eszméjének egyik alkotóeleme a tömegek öntevékenységének, közreműködésének a követelménye. A szocialista társadalmi gyakorlat mindig kettős mozgást feltételez: az állam szervező-irányító tevékenységét és a tömegek kezdeményező-ellenőrző szerepét. A két szint közötti áramlás, mobilitás pedig a szocialista demokrácia fontos mércéjének számít.

Kétségtelen, hogy ennek az összefüggésnek e kiterjesztése a társadalmi kapcsolatok, szervezetek és intézmények szintjén társadalmunk Időszerű feladatai közé tartozik. Minél magasabb szintre jut azonban termelőerőink fejlődése és minél bonyolultabbá válik társadalmunk egész szerkezete, annál természetesebben lép fel a hozzáértés, a szólni és kérdezni tudás követelménye is.

Persze, ez a hozzáértés, szólni és kérdezni tudás több szempontból is különbözik a szakmai-műszaki ismeretektől. A jogok és kötelességek ismeretét még csak értelmezhetjük egyfajta „szakismeretként“, a közéleti eljárások, ügyintézési módok „technikájával“ egyetemben. Azonban már ebben az esetben is különbségként mutatkozik, hogy itt — a szakismeret egyénhez kötöttségével szemben — elégséges, ha egy szűkebb közösség hordozza ezt az ismeretet. Másrészt a közösségi ügyek intézése ugyan megköveteli a maga szakembereit, a vezetők szakképzettségét, de magának a tevékenységnek a közösség általi megítélése sohasem egyszerűen szakmai szempontból, hanem az emberi viszonyokra és kapcsolatokra gyakorolt hatása alapján történik. Éppen ez a hatás adja meg az érdekkielégítés vagy ki nem elégítés révén a társadalmi-közéleti tevékenység politikai tartalmát.

Az állampolgárok politikai ismereteinek (más kifejezéssel: politikai

kultúrájának) szükségessége elsősorban ehhez az utóbbi problémához kapcsolódik. Napjainkban, amikor a társadalmi tevékenység módjaiban, az életmódban és a magatartásban nagy változások idejét éljük, az érdeköszszefüggések mélyebb — társadalmibb és politikusabb — értelmezése sok ellentmondástól kímélheti meg a társadalmat és az egyéneket. Az utóbbiak például jobban és gyorsabban felismerhetik helyüket és érdekeltségüket az adott változásokban. Ennél is fontosabb azonban, hogy a politika értésével és képviseletével az egyén aktív szerepet tölthet be a szocialista célkitűzések, a szocialista demokrácia fejlesztésének munkájában Is.

Fentebb említettük a „politikai kultúra“ fogalmát. Mit értünk ezen? Fábry István elvtárs, az SZNT alelnöke a kultúrpolitikai dolgozók košicei „országos értekezletén a politikai látókör fogalmát a következőképpen hangsúlyozta:

— A társadalmi feladatokhoz és problémákhoz kapcsolódva a politikai látókör mindenekelőtt a politikaiközéleti tájékozottságot, társadalmi

gyakorlatunk lényegi tartalmának, céljainak az ismeretét jelenti. Vagyis a szocialista fejlődés értékrendszerének az elsajátítását, amelynek hiányában lehetetlen a társadalmi egyének — a vezetők és vezetettek — tetteinek céljainkhoz mért megítélése.

Valóban Igaza van Fábry elvtársnak, mert ezeknek az ismereteknek a birtokában könnyebb átlátni a nemegyszer bürokratikus körmönfontsággal vagy demagögiával leleplezett önző és törtető magatartást, s a közösség érdekének ismeretéből eredő meggyőződés ösztönző erőt gyakorolhat a nem szocialista magatartás elleni fellépésre.

Am tudjuk, hogy az Ismeret és a tudás nem jelent közvetlenül gyakorlati cselekvést Is. Ahogy az erkölcs világában az erkölcs jó tudása még nem jelenti a „jőtett“ feltétlen bekövetkezését, úgy a közéleti-politikai szféra átlátásához szükséges ismeret sem jelenti közvetlenül a politikailagközéletileg aktív társadalmi egyén jelenlétét. Pedig szocialista értelemben aligha beszélhetünk igazi politikai kultúráról politikus, gyakorlatilag is aktív társadalmi egyének hiányában. Éppen ezért a politikai látókör a ml számunkra nem egyszerűen

ismeretanyag felhalmozódását jelenti, hanem sokkal inkább olyan politizáló közösségek kiformálódását, amelyekben az ismeret tényleges és tartós aktivitással párosul.

Mi köze mindennek a közművelődéshez? Nagyon is sok. A politikai látókör tartalmilag határozza meg a közművelődést, amennyiben éppen ennek a társadalmilag aktív és felelős magatartásnak a fontosságát tudatosíthatja a művelődés folyamata. De meghatározza a módszertanát is: a közművelődési ismeretanyag nem maradhat meg az egyszerű Ismeretközlésnél, a tételes tudásnál. A társadalom tagjainak szellemi és erkölcsi aktivizálása ennél többet követel: a rávezetés, a kifejtés, az elgondolkodtatás eszközeinek alkalmazását.

Ez a hozzájárulás kritikai-ellenőrzési tevékenységet jelenthet minden olyan törekvéssel szemben, amely a társadalmi irányítás különböző területein és szintjén, vagy magán a közösségen belül a tényleges közösségi érdeket háttérbe szorító magánérdeket kívánja előtérbe tolni. Ugyanakkor a közművelődésnek e tartalmi feladataival párhuzamosan vetődik fel egy közvetlenül nem művelődési kérdés. Országos feladat ma, hogy a társadalmi alapegységekig intézményesítsük és hatékonyabbá tegyük azokat a törvényesen megszabott és védett kereteket, amelyekben az állampolgári beleszólás hatékony formát ölthet, s egy-egy területi vagy termelő közösség tudatosan vállalt közéleti-politikát aktivitásává fejlődhet. A beleszólás és részvétel erejét ugyanis ez a közösségivé válás adhatja meg igazán.

A közművelődés fentos és lényeges alkotó elemei az állampolgári magatartással, politikai kultúrával kapcsolatos kérdések. Tartalmukat nézve, olyan ösztönzésről van itt szó, amely nem áll meg a dolog egyszerű értelmezésénél, hanem megvilágítja a közösségi és egyéni részvétel szükségességét is a szocializmus építése során felmerülő ellentmondások leküzdésében. S mivel ma már a szocializmus nem egyszerűen kenyérkérdés, hanem az elért társadalmi gazdaság alapján az emberi gazdagság, a szocialista egyéniség kialakításának társadalmi kérdése is, az elmondottakhoz még valamit hozzá kell fűznünk: politikai kultúránk nem formálódhat ki a szocialista kultúra filozófiai, erkölcsi és művészeti eszményeinek megismerése és elsajátítása nélkül. Korszakos munkáról van hát szó. Fontos, hogy ezt így is értsük. Olyan összefüggéseket érint, amelyeknek marxista értelmezése elengedhetetlen mind a szocialista jelleg kibontakoztatása szempontjából, mind a kapitalizmussal folytatott békés versengés korszakában.

Illés Bertalan

A GOMORI NOTAFA

Szoó Gyulánét — vagy egyszerűbben és kedvesebben, — Julikét mindenki ismeri és szereti a faluban. Sőtl Nemcsak a faluban, hanem a környéken is sokat beszélnek róla az utóbbi időben.

Amikor bekopogtattam hozzá, éppen a tüzet rakta a tenyérnyi konyhában. A tiszta szobába tessékelt, ahol a kellemes melegben készséggel válaszolt kíváncsi kérdéseimre.

Elmondta, hogy már gyerekkorában is örömmel énekelt, játszott, tréfálkozott. Ez a pozitív alaptermészete azóta sem változott.

— A nehéz munkásévek idején a szegény ember egyetlen vigasza a nóta, a dal és az egészséges humor volt — mondotta fiatalos hévvel a ma már nyugdíjas Julika.

Aki esetleg nem ismeri, annak bizonyára érdekes lesz a sajógömöri „nótafa“ rövid élettörténete.

Szegény, munkáscsaládban született. Nehéz gyermekkora akkor ért véget, amikor az uraság parádéskocsisához férjhez ment — hogy egy még nehezebb kort kelljen végigküzdenie. Mindketten sokat dolgoztak, de életük csak a felszabadulás után változott kedvezőre. A gyerekek már kirepültek a pici családi házból. Gvula bácsi több mint tíz éve halott, julika az efsz megbízható dolgozója még ma is, bár nyugdijából tisztességesen megélhetne. Megelégedve mondja, hogy eddig 1200 kolyjna volt a nyugdíja, de január elsejétől 1320 koronára emelték. Szavaiból kiérződik a szocialista társadalom iránti hála, amely békés életet és öregkort biztosit minden dolgozónak.

Beszélgetés közben megakad a szemem a sarokban álló citerán. Kérésemre el is játszik egy-két népdalt. Azután egy kedves és meleghangú levelet ad a kezembe. Érdemes belőle idézni:

„Köszönetét mondok azért a szívességért, kedvességért. amellyel engem fogadott, és azokért a dalokért, amelyeket nekem eldalolt. Páratlan szépségű és rendkívül nagy számú népdalt énekel magnetofon-szalagra, amelyen azok örök időkre megőrződnek“ stb. Aláírás: Dr. Újvári Zoltán, tanár, egyetemi docens (Néprajzi Intézet, Debrecen, 1975 november 10.)

Amíg a levelet olvasom és beszélgetünk róla, kicsit büszke s kicsit szomorú vagyok magam is. Büszkeség tölt el, hogy e mi falunkban van nótafa, egy élő népdal-gyökér — és szomorú vagyok amiatt, hogy ezt eddig nálunk senki nem vette észre. Debrecenből kellett idejönnie valakinek, hogy magnóra vegye és lekottázza azokat a népdalokat, summásdalokat, amelyeket néhány évtizeddel ezelőtt énekelt a Sajó “mentén élő palóc magyarság.

Pedig Szoó Gyuláné szinte minden évben énekelt a helyi CSEMADOK-szervezet rendezvényein, részt vesz a „Tavaszi szél vizet áraszt...“ népdal-versenyeken is, ahol mindig a legjobbak között végez. Eddigi legnagyobb sikere: Járási 2. hely. Mosolygó szemmel mutatja a számára nagyon is kedves díjat.

Arra a kérdésre, hogy melyek a legkedvesebb dalai, így válaszol:

— Minden dalt egyformán szeretek. Egyedül vagyok, s így sokat énekelek. Talán mégis kiemelném azt, amelyikkel díjat is nyertem: „Hét csillagból van a Göncöl szekere.. .“, aztán a „Gömörön sütik a foszlós kenyeret“ kezdetűt.

Nagyon szeretem énekelni azt Is, hogy: „Nem születtem én a csókra, sem a szerelemre...“ Hamiskásan kacsint egyet hozzá, s mókásan megjegyzi még: „Igaz, ez már nem a magamforma özvegyasszonynak való dal, de valamikor én is voltam fiatal“.

Beszélgetünk még erről, arról. Az időjárásról, az unokákról, ez efsz-ről Végül megint a daloknál kötünk ki.

— A debreceniek magnójára 135 dalt énekeltem — mondja csillogva —, de már újabb 65 dalt jegyeztem fel egy papírlapra. Nemsokára ismét meglátogatnak, s Így könnyebb lesz majd az éneklés.

Aztán sajnálkozva mondja: „Kár, hogv nálunk nincsen éneklő asszonykórus!“ Nagyon felemelő érzés a közös éneklés. Szinte újjászületik tőle az ember. Fáj, hogy a mai fiatalok között alig-alig van olyan, aki szívből szereti és szívből énekli a lassan feledésbe merülő népdalokat. Tenni kéne valamit!

Kérésemre végül egy summás dalt énekel. Amíg hallgatom, önkéntelenül is arra gondolok, hogy néhány évtized alatt mennyire megváltozott a világi

Olvassák csak önök is figyelmesen, és ha tudják a dallamát, dúdolják is el csendesen, hátha mégis lesz valaki, aki megtanulja:

„Intéző úr, a mindentt magának,

Ne adja a büdös húst a summ'ásnakl Vagy egye meg, vagy adja a kutyának.

Ne annak a hathónapos summásnak..

Kovács István

fllll!lll!l!lllll!!!SI!lj|||lllil!!!!!!!j||llllllllllllllllllllllllll

Tóparti csendélet.

Foto: nk

JOHN TOMES:

A repülőgép utasai közül valószínűleg senki sem vette észre az első két széken ülő férfiakat. Vagy legalábbis ügyet sem vetettek rájuk.

A két férfi közül az idősebb a hírhedt Arthur BRISCOTT volt. Kilenc hónapja bújkált már Nápolyban, amikor letartóztatták. Egyik csuklóján bilincs, a bilincs másik jele FLINT rendőrőrnagyhoz volt kapcsolva. Ez a Flint fogta el.

A repülőgép jelemelkedett a levegőbe. A hallgatást Briscott törte meg.

— Nem tudom, elhiszi-e, de valóban sajnálom, hogy azt a két embert meg kellett ölnöm. Beismerem vétkemet. Ügy látszik, más nem is maradt hátra. De hogy talált meg? Biztosan valami hibát vétettem. Egy álló napja azon gondolkodom, honnan jött rá, hogy közöm van azokhoz a gyilkosságokhoz.

— Igen egyszerűen. Hallottál már a kiválasztás elvéről? Az ember minden föltevést megvizsgál, kirekeszti a valószínűtleneket, s végül eljut az igazsághoz.

— Ilyen egyszerű volna? No mindegy. Amit azonban a bankőrökről mondtam, az igaz.

— Elhiggyem, hogy sajnálod? El is hiszem, meg fogod bánni, amit tettél, de még mennyire!

— Gúnyolódik, pedig ez a két gyilkosság valóban nagy hiba volt.

— Egy hiba megzavarhatja a nagy Briscott terveit? Nemcsak erről van szó. Két ember meghalt, két család támasz nélkül maradt. Ne is szólj semmit. Rosszul leszek, ha csak rád nézekl

A stewardess cukorkával kínálta ókét.

— Parancsolnak vacsorát? — kérdezte Flinttöl.

— Lehet.

— Kettőt?

— Igen.

— Italt parancsolnak?

A rendőrőrnagy a letartóztatott Briscottra nézett, és vállat vont:

— Miért ne? Sört.

— Amikor megérkezünk Londonba — mondta Flint —, mi ketten hagyjuk el esőnek a repülőgépet. A rendőrkocsi a kifutópályán vár bennünket. Biztosan nyüzsögni fog a környék a fotóriporterektől. Ha akarod, kölcsön adom a kabátom, hogy eltakard az arcod.

— Ördög vigye a kabátod. Megmutatom én az öklöm azoknak a fotóriportereknek!

— Ahogy akarod.

— Ügy látszik, maga meg van győződve arról, hogy börtönbe dug engem.

— Máris a börtönben érezheted

magad!

— Csak ne legyen olyan biztos a dolgában, barátom. Az ajtó még nem c.sukódott be mögöttem.

— Miben reménykedhetsz még?

— Csak annyit mondok, hogy két csoport is élénken érdeklődik Arthur Briscott iránt. Már a rendőrökön kívül.

Azt várják, ugye, hogy eláruld nekik, hol a pénz.

— Kitalálta.

— És a másik csoport?

— Azok tudják, hol a pénz, ha egyelőre nem is tudják megszerezni. Ezeknek aztán érdeke, hogy ne szólhassak egy szót sem a rendőrségen.

— En csak azt tanácsolhatom neked, hogy ne reménykedj hiába.

Nem messze tőlük a stewardess reszkető kézzel töltötte ki a kávét. A félelemtől elszorult a szíve. A repülőgépben ugyanis ott volt az a férfi, aki egy nappal előbb az utcán elfogta, és bizonyos utasításokat adott neki. Meg is fenyegette, hogy végez vele, ha bárkinek is szól beszélgetésükről. E- göszen hátul ült, és le nem vette a szemét róla. Sietnie kellett, mert a repülőgép már a La Manche felé közeledett. Beledobott egy tablettát a sörbe.

Mihelyt Flint kiitta sörét, iszonyúan álmos lett. Bárhogy is küzdött ellene, szeme lecsukódott. A stewardess azonnal értesítette a pilótát, hogy az egyik utas rosszul lett.

— Biztosan a szíve — magyarázta Briscott az izgatott utasoknak. Közben kitapogatta a kulcsokat a rendőrőrnagy zsebében, és suttyomban megszabadult a bilincsektől.

Fölállt helyéről, odaengedte az orvost. Közben á stewardess a kezébe nyomott egy táskát, amelyben az ejtőernyő volt. Briscott úgy érezte, egy örökkévalóságig tart, amíg a vállára erősíti. A vészkijárat előtt állt.

Az ajtó csöndben félresiklott, és Briscott nagyot szippantott a friss levegőből. A háta mögött erősödött a lármaf ebből arra következtetett, hogy ■észrevették szökési kísérletét. Kiugrott.

Miközben zuhanni kezdett, meghúzta a fémgyűrűt, az ejtőernyő azonban nem nyílt ki. S akkor, öntudatának utolsó perceiben rádöbbent, hogy szökését az a másik fél készítette elő, amely tudta, hogy hol van elrejtve a pénz.

Búcsúzás a „világot jelentő deszkáktól"

Itt a tavasz, a természet újjáéledt. A faluban is vidámabbak az emberek, azok is, akik már megérték életük' őszét. Régi szokáshoz híven vasárnaponként kiülnek a házak előtti padokra és elbeszélgetnek a régi. fájdalmas időkről és mai, boldogabb életük dolgairól. Nyugdíjasok, akik egykor sokat szenvedtek, de sokan felsóhajanak: bárcsak ma volnának fiatalok.

Vilke község nyugdíjasai közül ma is sokan tevékenyen, részt vesznek a szövetkezeti munkában és bizony sok fiatalnak példát mutatnak.

A tavaszt az öregek megbecsülése jegyében köszöntötték március 26-án és 27-én a község művelődési otthonában. A régi műkedvelő színigárda tagjai — férfiak és nők — vidám esztrádműsorra! szórakoztatták a dől gozókat, s az idén örökre búcsút mondanak a színpadnak. A 40. 50 ás 60 éves férfiak és családanyák sok nehézséggel küszködve esténkint tanultak szerepet és próbáltak, hogy régi operettekkel, vidám jelenetekkel kedveskedhessenek a közönségnek.

Két ndpon át közel ötszáz személy élvezte a Mágnás Miska fülbemászó melódiáit, Dankó Pista nótáit, népdalokat és vidám jeleneteket. Ez a két műsoros est is a tavaszébredést jelentette a dolgos hallgatóságnak.

Köszönet illeti a szereplőket, akik közül sokan nem is falubeliek, a Dancs-házaspárt, Vámos Ilonkát, Kaleta Józsit, az idős Kovács Bélát, becenevén Bogárt, Pócsik Lászlót, Pekár Gyulát és sokan másokat. A közönség a legnagyobb elismeréssel búcsúzott a régi műkedvelőktől. Legyenek méltó utódaik a műkedvelő színjátszásban a fiatalok.

A vilkeiek ezzel a műsorral ts köszönteni kívánták a XV. pártkongresszust.

KONCZ BÉLA, Veliká n/lplom