Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-04-10 / 14. szám
SZABAD FöbDMÜVES 1978. április 10. 14 Pozitív és negatív jelenségek a rendszabályok betartásában Régóla ismert bölcs megálló pltás. hogy a betegséget egyszerűbb és olcsóbb megelőzni, mint a mór meglevőt orvosolni. Különösen érvényes ez az állattartó nagyüzemekre, ahol éppen ebből a szemléletből kiindulva a higiéniai kérdéseknek kell előtérbe állaniuk, és a prevenció minden lehetséges eszközével élni kell. A nagyüzemi Állattartással kapcsolatos eddigi tapasztalataink egyértelműen bizonyítják az állategészségügy megváltozott helyzetét, s ma már senki sem vitatja annak alapvető jelentőségét, fontosságát. Ezt még akkor is határozottan megállapíthatjuk, ha egyik-mé eik gazdasági vezetőség napi gyakorlatában ez a szempont ma még nem jut kifejezésre. A nagyüzemi állattenyésztésben az állategészségügyi tennivalók, igen széles körűek. Ezek közül csupán a nagyüzemek járványvédelmével, a fertőző betegségek elleni védekezés egyéb kérdéseivel kívánok foglalkozni. Elöljáróban utalnom |i»ll arra, hogy a nagyüzemi állattenyésztésben a fertőző be tegségek jelentősége, s így az azok ellen való védekezés fontossága nő. Ennek több oka van. A kórokozók behurcolasónak a veszélye növekszik a ragályfogó tárgyakkal, takarmány- és állatszállító-, tejgyűjtő-, hiillegyűjtő kocsikkal, a hazai és külföldi látogatókkal, az egyre nagyobb számú műszaki berendezést karbantartókkal stb. Is. A fogékony állatok nagy száma miatt lényegesen nő a behurcolt kórokozók és a fogékony szervezet találkozásának a valószínűsége. Lényegesen fokozódik a baktérium és vírushordozás jelentősége, egyrészt a nagyüzemekben az ilyen állatok előfordulásának nagyobb a gyakorisága, mint a kisebb állományokban, másrészt az ilyen állatokból időszakonként ürülő ragályanyag nagyobb valószínűséggel kerül fogékony állatokba. (Utalok itt pl. arra, hogy a legutóbbi száj- és körömfájás járványok utáni ún. recidivákkal mindig csak nagyüzemi állományokban találkoztunk.) Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy újabb és újabb fogékony állatállomány beállításává) a fertőzési lánc nem szakad meg. Arra is bőséges tapasztalataink vannak, hogy a nagyüzemekben a különféle fakultative pathogen kórokozók mennyivel több hajt okoznak, mint a háztáji állományban, részben az állatok csökkent ellenálló-képessége, valamint a feldúsult és szelekció révén fo kozott viruienciájú baktérium és virusflóra miatt. A fertőzési lánc megszakítása érdekében egy-egy istállót vagy annak ré szét. a korábban is együtt tartott állatokkal egyszerre ajánlatos betelepíteni. kiüríteni, majd fertőtleníteni. Nagyüze meinkben az istállók preventív célból történő fertőtlenítését az ehhez szükséges pibentetési idővel együtt az üzemszervezésbe is be kell iktatni. Ez nemcsak állategészségügyi, de ökonómiai kérdés is. !gy lehet megelőzni az épületek korai ,,biológiai elfáradását“ és az ezzel járó termeléscsökkenést. Sürgősen ki kell dolgozni szukát a fertőtlenítési eljárásokat, melyekkel a különféle anyagokból készült határolószerkezetek, igénybevételüktől függően megbízhatóan fertőtleníthetök. A kiemelt elvi szempont megvalósítása különösen a tömbö sített rendszerekben fontos. Itt ugyanis a termelésben szereplő tenyész-, fiatal és hízóállatok takarmányozása, a trágya eltávolítása és még sok más. egy technológiai láncra van felfűzve, így természetes, hogy nagyobb a különféle fertőző anyagok tovaterjedésének a veszélye is. Nem célom most annak taglalása, hogy egy-egy nagy ragályozóképességű kórokozó behurcolása vagy az egyébként faknltatíve pathogen kórokozók okozta betegségek állandósulása a nagyüzemekben gazdasági szempontból milyen tetemes veszteséget jelent. Erre nézve, sajnos, bőséges tapasztalatokkal rendelkezünk, s az indulóban levő állategészségügyi-ökonómiai kutatások máris megdöbbentő adatokat szolgáltatnak. A fentiekből következik, hogy már a nagyüzemi állattartó telepek létesítésekor, technológiai rendjének kialakulásakor kell, hogy alapvető szempont legyen az állomány járványvédelme. Ha az a sxempont a tervezéskor nem érvényesül, megalapozatlan a fertőző betegségek prevenciójáról beszélni. Ismételten voltam részese olyan vitáknak, amelyeknek az volt a lényege, hogy a jövőben épülő modern szarvasmarha tartó telepeken már nincs szükség ellető-istállókra, amelyeket a fertőzés elleni védekezésben olyan fontosnak tartunk. Különösen a külföldről visszatért „szakemberek“ vagy egy-egy külföldi közleményt, esetleg annak kivonatát. Az olvasók egyike-másika szokta ezt felvetni. Azt hiszem, hogy itt nagyon metafizikus szemléletről van szó. .. Tanuljunk hát végre bibéink bél! Л járványvédelem több oldalú feladatot jelent, s már a terve zéskor, az üzemi technológia kialakításakor, az állományok nagyságának meghatározásakor kall a kérdésben járatos állatorvosok véleményére támaszkodni. Kétségtelen, hogy ezen a téren a korábbiakhoz képest lényeges javulásról beszélhetünk, de a helyzet ma sem megnyugtató. Ezért tehát minden gazdasági vezetőnek meg kell értenie a nagyüzemek járványvédelmének fontosságát, s azt nem szükséges rossznak, kényszerítő hatósági előírásnak tartani, hanem a biztonságos és olcsóbb termelés alapvető feltételének. A legeredményesebben gazdálkodó nagyüzemeink a levicei járásban, mint a Dolná Seč i, Тек. Lužtanky-i, a Vefký Ďur-i stb. vezetői ezt már tudják, s nem véletlen, hogy egyre nagyobb a kereslet a nagy üzemek állategészségügyi kérdéseiben járatos állatorvosok iránt. A személyi feltételekhez tartozik a közép káderek és az állatgondozók megválasztása, s ezek rendszeres továbbképzése annak érdekében, hogy beosztásuknak megfelelő szinten rendelkezzenek az állategészség ügyi ismeretekkel. Ebben a kérdésben nem megnyugtató a helyzet. Hány helyen láttuk, hogy több nagygazdaságba egyegy fertőző betegség azért került be, vagy ott azért állandósult. mert a védekezésnek vagy a betegség felszámolásának személyi feltételei hiányoztak. A technika rohamos fejlődése, az állattenyésztés fokozott gépesítése ellenére biztos vagyuk abban, hogy az ember szerepe a járványvédelemben mindig döntő marad. Ezért a járványvédelemben, természetesen hangsúlyozva a technikai feltételek szintén alapvető fon tosságát, a leglényegesebb környezeti tényezőnek az embert tartom, a maga megfelelő vagy hiányos szakmai ismeretével, megbízható vagy kétes lelkiismeretével. Ma mór és a jövőben mindé nőtt érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a telep zárt egység, amelyet be kell ke ríteni, és hogy a szociális épü letet, az állatrakodó rámpát, a központi takarmányozót. az alomtárolót, a hús és hullatárolót a telep kerítésének vona Iában helyezzék el. A kerítés vonalában elhelyezett szociális épülelen belül a dolgozók csak a fekete-feliér rendszeren át juthassanak a telepre. Az állatorvosi munka alakulásával kapcsolatban felvetődtek kétségek is. Ügy érzem, érdemes közülük az időszakonként még ma is jelentkező egy két témával foglalkozni. Egyik ilyen probléma: hogyan dolgozzon egymás mellett az állattenyésztő és az állatorvos. Látva ugyanis az állatorvosi munka kibővülését azokkal a felada lókkal, amelyek a termelési eredmények elősegítésére irányulnak, vannak akik azt latolgatják: perspektívában nem folyik-e össze az állatorvos és az állattenyésztő munkája, vagy mindenkor megmaradnak a két szakágazatnak a sajátos felada tai. Tény, hogy a két szakágazat munkája széles területen egyre inkább fedi egymást célkitűzéseiben. sőt egyes alkalmazott módszereiben is. Ez azonban nem jelenti a két szakágazat feladatainak összeolvadását. A szorosabb értelemben vett állategészségügyi feladatok megoldása mindig állatorvosi munka marad, mint ahogy a genetikai, tenyésztési, tenyésztéstechnológiai munkák elvégzése mindig az állattenyésztők feladata lesz. Az állattenyésztő főleg tenyésztési, technológiai módszerekkel, az állatorvos a biológiai feltételek megteremtésével közelíti meg a közös célt. Csak ilyen együttműködéssel lehet jó munkakapcsolatokat kialakítani, csökkenteni a tenyésztés és a termelés hibaforrásait és fokozni az eredményességet. Népgazdaságunk, az állattenyésztés és jövőnk érdekében ezt állandóan tartsuk szem előtt. MVDR. Berényi Tibor Tehenek egyedi takarmányozása A termelés szakemberei már hosszú Idők óta szorgalmazzák, bogy a teheneket tejhozamuk arányában egyedileg etessék. Bár a tehenészetek gépesítése már számos műveletben előre haladt, az egyedi takarmányozás automatizálására legutóbb látott napvilágot az Illinois! Egyetem tervezésében sikerrel kipróbált elektronikus egyedi ta karmányozó rendszer. Lényege, hogy 12 órás időszakban az egyes állatokra meghatározott pótabrak-fogyasztási idő 1,7— 18,7 perc között szabályozható. A takarmánykiosztási-ütem 0,45 kp/perc, ami napi 1,53—16,8 kp-nak felet meg. A felső határ olyan tehén abrakszükségletére vonatkozik, amelynek napi tejhozama 31,5 kp, vagy enné! is több! Az elektronikus takarmányadagoló rendszer 3 alhálózatból, Ш. készülékegységből SÍI: 1. a szabályozható jeladó, amelyet az állat nyakörvébe építenek be az abrakoló állás takarmányszolgáltatási időtartamának vezérlésére; 2. a kérdezőegység, amely veszi az elöitb Négyállásos abraktakarmány kiosztó berendezés. említett jeladó időtartam-jelzését; a kérdezőegység e jel vétele után továbbítja azt a 3. alhálózat takarmány-kiosztó készülékéhez, ill. a takarmányoző állásokhoz, amelyek a jeladótól származó impulzus időtartama alatt szolgáltatják az abrakot. (H. B.) jeladóegységet erősítenek az állat nyakára. Ez szabja meg ez abrakolás időtartamát. © Kérdezőegység, azaz jelvevő, amely a jeladó Információját veszi és továbbítja a takarmánykiosztó álló másnak. r I Az állattenyésztő nagyüzemek és a növénytermesztés kapesolata Az állattenyésztési termelés továbbfejlesztésének alapvető feltétele a tenyészetek összpontosítása és szakosítása, valamint gépesítése, illetve a termelési folyamat automatizálása. A termelés hatékonnyá tételével a trágya nagyfokú összpontosítását is elérik, az alommentes üzemelés mellett. Nyitott kérdés továbbra Is. vajon felszámolással, azaz a meglevő ipari módszerekkel és műszaki berendezésekkel küszöböljük-e ki ezt, vagy pedik kíséreljük meg bevonását a növénytermesztési trágyázási rendszerbe. Az állattenyésztési termelés Iparosításának jelenlegi, hangsúlyozzuk: helyes irányzata gyakran olyan csábító gondolatokat ébreszt, hogy e tő termelési folyamatnak összes kísérő szakaszát „iparosítsuk“. Ebben az esetben nagy mennyiségű szerves hulladék eltávolításáról van szó. Ennek a technikailag is célszerűtlennek látszó megoldásnak a negatív kísérő jelenségeit az első pillantásra nehéz felismernünk. Ilyen egyrészt az értékes trágyaanyagok elvesztése, másrészt pedig a felszámolást célzó berendezések igen költségesek (beruházási és üzemeltetési költségek). A továbbiakban szeretnénk megvilágítani azokat az alapvető kérdéseket, amelyek a trágyaértékek veszteségének olyan formában történő megakadályozásával függnek össze, hogy a hígtrágyát bevonjuk a növénytermesztési termelési folyamatba. A hígtrágya felszámolása során keletkező veszteségekre a nitrogén példáján világítunk rá. Az átszámítást a következő kiindulási adatokkal kezdjük: A szarvasmarha-tenyésztésben egy fejlett állat naponta 60 liter, 0,4 százalékos nitrogén tartalmú hígtrágyát hagy maga után. A sertéshizlalásban ez darabonként napi 7 liter, 0,4 százalékos hígtrágya. Mindkét esetben 1,0 t. m.-3 sűrűségűnek tartják a hígtrágyát. A nitrogéntermelés, Illetve veszteség az állatok különböző összpontosítása esetén a táblázatból is kitűnik. A táblázat adatai arról győznek meg, hogy a hatóanyagok ilyen fokú vesztesége, amelyet még fokoz a trágyafelszámoló berendezések igen költséges üzemeltetéséből eredő veszteség, a jó gazdának semmi esetre sem lehet közömbös. Az adott helyzetből kivezető utat a vállalatközi és a vállalaton belüli munkaszervezés új formáiban kell keresnünk. A trágya saját földeken való használatára alkalmas területek hiánya esetén meg kell vizsgálni a trágya közvetlenül szomszédos vállalat területén való felhasználásának a lehetőségét. A közvetlen kooperáció elemeként nem kell a hígtrágyának szerepelnie, hanem műszakilag részben feldolgozott, például szeparált termékként is szerepelhet. A híg részt öntözőberendezésekkel trágyázásos öntözésre is felhasználhatjuk, a szeparált szilárd trágyát pedig az istállótrágyával elegyítve használjuk fel, vagy komposztoljuk. Hogyan járjunk el abban az esetben, ha a földalap kis terjedelme nem teszí lehetővé az említett munkaeljárást? Ebben az esetben új szervezési intézkedések válnak szükségessé a földalap bővítése szempontjából. Ezeket ún. pótterületek létesítésével foganatosítjuk azzal a céllal, hogy lehetőségeket teremtsünk a hígtrágya egész évi felhasználására. A tenyészldőn kívül csökkentjük a felhalmozási térségek térfogatát és tenyészidőben lehetőséget teremtünk a trágya felhasználására akkor is, ha agrotechnikai vagy más okokból (az állatok tömeges megbetegedése) lehetetlen a többi termőföld trágyázása. Az összpontosított, különféle állatok hígtrágyájának nitrogén-tartalma. Szarvasmarha Sertés összpont. Hígtrágya Nitrogén összpont. Hígtrágya Nitrogén darab tonna/év-1 tonna/év-1 darab tonna év-1 tonna/év-t 730 10 245 05.70 2 В0П 7154 28,88 1250 27 375 109.50 5 BOB 14 308 57.28 1750 28 325 153.30 11200 28 816 U4.46 2250 49 275 199.10 15 000 38 325 153.30 2500 54 750 219.00 30 ООП 78 B50 300.60 3000 65 700 202.80 50 000 127 750 511.00 A P0TTERÜLETEK TECHNIKAI ELRENDEZÉSE A KÖVETKEZŐ: a) A tulajdonképpeni termőföldek hígtrágyával, vagy annak deszeparált cseppfolyós részével telített akkumulációs csatornákkal váltakoznak. b) Az akkumulációs csatornák a nedvességfelfogók funkcióját betöltő gátterületeket pótolják; ebben az esetben nincs szó valóságos termőföldekről. Kedvezőtlen hidropedolőgiai viszonyok esetén előbb atagcsöveket fektetünk le, hogy így megakadályozzuk a talajvíz esetleges szennyeződését. Az alagcsőrendszerrel kiszűrt anyagot öntözéskor újra felhasználjuk. A megoldás első változatában a köztesek termesztésében jól beválnak a takarmánynövények, mint pl. a silókukorica, a takarmányrépa stb., de a burgonya, a cukorrépa, s a lőherefélék és fűfélék esetében is kedvező hatást értünk el. Megjegyzendő, hogy az említett módszer nem hat kedvezőtlenül a konzumburgonya minőségére! Előnyös dolog pőtterületek létesítése a kevésbé jó thínőségű, esetleg egyoldalúan kimerült földeken és 2—3 éves időközökben történő ismételt bevonásuk a talajművelési rendszer szokásos rotációjába. A földek alagcsövezése esetén funkciójuk további időszakra meghosszabbítható és az akkumulációs térségek feltöltése után ezeket a szilárd ístállótrágya kezelésének szokásos eszközeivel ki kell üríteni. A? így nyert anyag jellegét tekintve, érett istállótrágyára emlékeztet, ami további felhasználásának a módját if meghatározza. Magától értetődik, hogy a leírt megoldás nem mindig és nem minden vállalatban alkalmazható Am, az ürülékek gazdaságos eltávolítása komplex megoldásának a szerves része lehet ott, ahol a természetes feltételek lehetővé teszik beiktatásukat az anyagok zárt körforgásába a mezőgazdasági termelésben. Jozef Schieben, kutató mérnök
