Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-04-03 / 13. szám
1976. ÁPRILIS 3. • XXVII. évfolyam. 13. szám. • Ára: 1,— Kčs Szabad Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja Az SZLKP felsorakozik a szocialista országépítés igényes feladatainak teljesítésére A CSKP XV. KONGRESSZUSÁRA VALÖ FELKÉSZÜLÉS JEGYÉBEN TANÁCSKOZOTT AZ SZLKP KONGRESSZUSA A kerületi partkonferenciák után. 1976. március 25-én Bratislavában ősz szefllt Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. A kongresszuson, amelyet jozef Lenárt elvtárs. az SZLKP Központi Bizottságának első titkára nyitott meg, 617 küldött vett részt. A CSKP Központi Bizottságának küldöttségét josef K e m p n f elvtárs. a CSKP Központi Bizottsága Elnöksé gének tagja vezette. Gustáv H u s á к elvtárs. a CSKP Központi Bizottságé nak főtitkára levélben üdvözölte a kongresszust. A küldöttek kegyelettel adöztak a két kongresszus közötti időszakban elhunyt érdemes párttá gok emlékének, majd a kongresszusi bizottságok megválasztása után jozef Lenárt elvtárs előadta a KB beszámolóját: A CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítése- és a párt soron levő feladatai' Szlovákiában. A beszámolót terjedelmes vita követte. Márcins 27 én. a kongresszus utolsó napján, a vita lezárása után elhangzott a mandátumvizsgáló bizottság jelentése, majd a kongresszus megválasztotta a párt vezető szerveit és határozatot fogadott el. A kongresszus részvevői levelet intéztek a CSKP Knznonti Bi zottsásáhnz és Husák elvtárshoz, a KB főtitkárához. A levelekben kifeie zik egyetértésüket a Husák elvtárs vezette Köznonti Bizottság irányvonalával és kifejezték a párttagok el szántságát. hogv rendületlenül tovább baladnnk a CSKP mutatta úton. szilárdítjuk a CSKP egységét, növeljük erejét és cselekvőképességét, kibonta koztatiuk a párt és a nép szilárd kap csolatát. Az SZLKP Központi Bizottságának első titkárává ismét jozef Lenárt elv társat választották. A KB Elnökségé nek tagjai: Ladislav Abrahám. Peter Colotka. Herbert ÖurkoviC. Miloslav Hruákoviü, Ián Janik. Jozef Lenárt. Elena Litvajová. Ľudovít Pezlár, Vi liam Šalgovií, Gejza Slapka és Miroslav Válek elvtárs. A KB titkárai: Miloslav Hruškovič, Ián janik, Ľudovít Pezlár. A, KB Titkárságának tagjai: Miloslav HruÄkovič. ján Janik, Ľudovít Pezlár. BohuS Trávniček. Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke: Miloslav Boďa. ■ i i ’ i . AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJÁBÓL Lenárt elvtárs a beszámolóban megállapította. hogy az ötödik ötéves terv alapvető cóiiait a Szlovák Szocialista Köztársaságban is elértük és több szakaszon túlteljesítettük a feladatokat. Előrehaladást értünk el a népgazdaság progresszív szerkezeti átala kításában és a társadalmi termelés színvonalának emelésében. Kifejező eredményeket értünk el a lakosság életszínvonalának emelésében, a XIV. kongresszus szociális programjának teljesítésében. Országos méretben, de Szlovákiában is előrehaladtunk a lakásprobléma megoldásában. Az elért eredmények pártunk és népünk nagy politikai győzelmét jelentik, igazolják a szocialista társadalmi rendszer előnyeit. Az elmúlt üt esztendőben ked vezo változások történtek Szlovákia ositály- és szociális szerkezetében. A szocialista mezőgazdaság eredmé nyei közvetlenül összefüggnek a munkás-paraszt szövetség megszilárdulásával és a szövetkezeti földművesek osztályának a fejlődésével. A szövet kezeti földművesek szilárd támaszai a szocialista társadalomnak. A termelés koncentrálása, integrációja és kooperációja. közös mezőgazdasági vállalatok alapítása feltételeket teremt a belterjesség, a termelékenység és a jövedelmezőség fokozására. Lenárt elvtárs ezután konkrét számokkal támasztotta alá Szlovákia gazdasági és társadalmi fejlődésének eredményeit, majd rátért az előttünk álló feladatok ismertetésére STRATÉGIAI IRÁNYVONAL A CSKP Központi Bizottsága álért eredményeinkre támaszkodva, a belső szükségletekből és a külső feltételek bői kiindulva dolgozta ki a CSSZSZK 1976—1980. évi gazdasági és szociális fejlesztésének irányelvtervzetét, mely a feladatokat úgy jelöli ki, hogy ossz hangban álljanak a szocialista életmód elmélyítésével, a lakosság növekvő anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítésével, szociális és Iétbizton ságának további szilárdításával. Ez csak a társadalmi termelés nagy ha tásfoka és színvonalas munka alapján érhető el. Ez a párt alapvető stratégiai irányvonala a legközelebbi idő szakban. A társadalmi erőforrások létrehozásában döntő része lesz az ipari termelésnek. Az ipari termelés dinamikus fejlesztése nem lesz könnyű feladat. A beszámoló hangoztatta, hogy új progresszív termelési ágazatokkal és a világpiacon is keresett, kiváló műszaki és minőségi jellemzőjü termékekkel kell elérnünk a növekedés nagy ütemét. E törekvések megvalósításában jelentős szerepe lesz a gépiparnak mint a műszaki haladás és a hatékonyság fokozása egyik fő képviselőjének. Jellemzi ezt a tényt az is, hogy az ágazat fejlődésének feltételezett dinamikája nagyjából 70 százalékos. vagyis jóval nagyobb az országos ütemnél és az ötödik ötéves tervidőszakban elértnél. Lenért elvtárs a továbbiakban részletezte az egyes fontosabb iparágak fejlesztésének konkrét távlatait, majd a mezőgazdaság feladataira tért át. A MEZŐGAZDASÁGBAN és a lakosság élelmezése terén sikeresen érvényesítettük a CSKP XIV. kongresszusának irányvonalát, amely szerint a legfontosabb élelmiszerek fogyasztásának növekedését saját tér nislésbol kelt fedeznünk. jelentős az előrehaladás a termelőerők fejlődése terén. Szélesebb kör ben kezdtük alkalmazni a termelés koncentrálásának és szakosításának elveit. A kooperáció és az integráció új formái fejlődtek ki, és előrehaladt a szocialista tulajdon szövetkezeti és állami formáinak egymáshoz közele -lése. Az elért eredmények, szembe állítva a tőkés államokban mutatkozó válság-jelenségekkel, különösen meg győzőén bizonyítják a parasztkérdés lenini koncepciójának máig ható ér vényét, amely szerint a szocialista át alakulásokban és a mezőgazdaság nagy üzemi átszervezésében kulcsfontosságú szerepe van a munkás-paraszt szövetségnek. Vannak azonban még a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is felhasználatlan tartalékok és gyenge pontok. Különösen az utóbbi években kritikailag értékeljük a szántóföldek nagymértékű csökkenését. A talajjavítási feladatok általános teljesítése ellenére. öntözőberendezések elégtelen szállítása következtében nem sikerült teljesíteni az öntözőberendezések építése terén kitűzött feladatokat. Továbbra is ingadozások mutatkoztak a burgonya, zöldség- és főzelékfélék, valamint a gyümölcs termesztésében, csökkent a cukorrépa cukortartalma, csekély haladást értünk el annak a feladatnak a megadásában, hogy emelni kell a tömegtakarmányok, főként a réti szálas takarmányok beta karitásának és konzerválásának minőségi színvonalát. Nem értük el az állatállomány szükséges növekedését és megfelelő hasznosságát. Az abrakfakarmány nagyfokú felhasználása le hetetlenné tette, hogy megfelelő tar talékokat alakítsunk ki szemes termé nyékből. Az eredmények mellett azt is látnunk kell, hogy egyes járások, vállalatok és termelőüzemek lemaradtak, valamint azt is, hogy objektiven indokolatlan különbségek mutatkoz nak termelési és gazdasági eredmé nyeikben. Lenárt elvtárs megemlítette még. hogy a beruházás lassú üteme a mezőgazdasági . élelmiszeripari komp lexumuan is sok problémát okoz. majd a bíráló megjegyzések után rá tért a feladatok ismertetésére. Az alapvető politikai gazdasági irányvonal a mezőgazdaság és az éleimiszeripar fejlesztésében az, hogy még sokoldalúbban biztosítani kell a lakosság szükségleteinek kielégítését, fokozatosan el kell érni az önellátást a gabonafélék termelésében és tovább kell fokozni az önellátást az élelmiszer-termelésben. Ezért ki kel) használnunk a szlová kiai mezőgazdaság és élelmiszeripar termelési lehetőségeit, tekintettel ez országos élelmiszerszükSágletekre. Folytatni kell a szlovákiai és csehországi mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés színvonalának további kiegyenlítésére irányuló erőfeszítéseket, elsődlegesen azoknak a termékeknek a termelését szorgalmazva, amelyek szlovákiai termelési és előállítási feltételei kedvezőbbek. (Folytatás a 2. oldalon.) SZAKMELLÉKLET: KERTÉSZET ÉS «ШШIfflVISZIB A kertésikedők, a gyümölcs és szőlőtermesztők, valamint a kisállattenyésztők tanácsadója MÉHÉSZET VADÄSZAT HALASZAT • TOVÁBBI CIKKEK: Egy hős forradalmár életútja • Mi tartozik a szövetkezet fő tevékenységi körébe Hatszázhetven éves falu » A kezdet jónak mondható Fent az irodán A JOBB TERMELÉSI EREDMÉNYEK ÉRDEKÉBEN Szakszerű gazdálkodást Az objektív tényezők legjobban a mezőgazdasági termelést befolyásolják. Ezec a tavaszon még a Sándor— József—Benedek sem segített, igaz. a szántóvetők j<51 tudják: „A májusi eső aranyat ér“. Nincs ok tehát a cstiggedésre, mert ha később kerül i* földbe a mag, még rekordtermés is lehetséges. Azt hiszem, az idén volt arra is lehetőség, hogy a gépeket rendbehozzák. Ez pedig döntő tényező, mert a beköszöntött jő időben sok mindent gyorsan lehet pótolni, persze csak akkor, ha feledjük e közmondást: „Ej, rá érünk arra még“. A legfontosabb, hogy a mezőgazdasági üzemek irányítói, dolgozói tegyenek meg minden lehetőt a tavaszt munkák sikeres elvégzése érdekében. A-lucenecl (losonci) járási Mezőgazdasági Igazgatóságon Báláz Ján mérnökkel váltottunk szót a tavaszi tennivalókról. A rokonszenves fiatalember őszintén feltárta a problémákat. Megmondta, nincs megelégedve a mezőgazdasági üzemek felkészülésével. Egyes szövetkezetek ben még március elején sem voltak üzemképesek a gépek. Okokat találnak a vezetők: rendszerint az alkatrész-hiányra hivatkoznak. Más járásokban is vannak ha sonló gondok, mégis megoldják, hogy a gépek készenlétben legyenek. -A mezőgazdasági igazgatóságon mindezek ellenére optimisták. — Az idő nekünk dolgozik —, jegyezte meg kissé cinikusan a főagronőmus. — Sikerült a gépek döntő többségét üzemképessé tenni. Mihelyt az időjárás engedi, földbe kerül a mag és az ültetőanyag. Március elején már néhány mezőgazdasági üzemben előkészítették a talajt és bevetettek néhány hektárt. Sajnos, aztán álljt. parancsolt a visszatérő tél. Ez-pedig alaposan felborította a kidolgozott tervet. Mint rendszeresen, az idén is gondot okoz a tápanyag ellátás. Nincs elegendő nitrogén- és foszfor-műtrágya Vegyszerből a kelleténél szintén kevesebb áll a mező- ‘ gazdasági üzemek rendelkezésére. Különös gondot okoz. hogy kevés a traktoros.-Az aránylag gyorsan iparosodó járásban az üzemek „felszippantják“ a fiatal dolgozók többségét. így aztán a mezőgazdaságban levő gépek nincsenek kellőképpen kihasználva és így nehezen oldható meg a hosszabbított, vagy a két műszak megszervezése. A mezőgazdasági irányító járási vezetők, tisztségviselők azt hajtogatják, hogy minden lehetőt elkövetnek a káderképzés terén. A járásban gépvezetöket és javítókat képző két szakintézet is van. Csak ott a hiba, hogy a tervezettnél-, jóval kevesebb fiatal kerül a szaktanintézetekbe. Kissé érthetetlen, miért nem -fordítanak több figyelmet a mezőgazdasági üzemek irányítói a szakmunkásképzésre. Valójában kevés a mérnök, a középkáder és a szakmunkás a járásban. Például, az utóbbi években jelentős területen telepítettek szőlőt, de nincs elegendő szakember. nem is beszélve a szakmunkásokról. Ez aztán lényegesen befolyásolja a termelési eredményeket. A želovceii (zsélyi) szaktanintézetben megnyílik a szőlészeti szak is. Ezt a lehetőséget alaposan ki kellene használni, a szőlőtermesztő szövetkezetekből és az állami gazdaságokból minél több fiatalt kell, hogy küldjenek az intézetbe. Részben a szakemberhiánnyal magyarázható, hogy egyes gazdaságokban alacsonyak a hektárhozamok, s a rossz takarmányozás miati az állatok hasznossága sem kielégítő. Egyes mezőgazdasági üzemekben az elmúlt négy hónapban a napi átlagos tejhozam 2—3 liter között mozgott. Tény, hogy a gyakorlati szakemberek lassanként kiöregednek, és nincs megfelelő utánpótlás. A járás irányítőt tegnap nem ’gondoltak a holnapra. Mégis: jobb későn, mint soha. Mindent el kell követni, hogy legyen elegendő mérnök, technikus és képzett szakmunkás a mezőgazdaságban. Ha lesz megfelelő számú szakember, minden bizonnyal jobb lesz a talajmunka, gondosabb a tápanyagellátás és általában jobban kihasználják a tudomány és a technika vívmányait. Ezáltal sokkal jobb eredményeket érhetnek el a növénytermesztésben, megoldódik a takarmányellátás és a losonci járásban is sokkal többen járulnak hozzá, hogy az ország önellátó legyen a legfontosabb mezőgazdasági termékekből. TÓTH DEZSŐ